Terminátor

Alighanem a 80-as évek volt a legtermékenyebb évtized a tudományos fantasztikus, azaz a sci-fi mozifilmek terén. Ezidőben mutatták be a Star Wars V. és VI. részét, mutatkoztak be a Robotzsaru és Star Trek franchise-ok, valamint a Vissza a jövőbe trilógia.

Akárcsak Vissza a jövőbe és Star Trek 4., James Cameron Terminátorja is a divatos "elutazni a múltba" témával operál, ahogy 3 későbbi folytatása is. Az ultramodern cyborg-technológia, valamint a háttértörténet a Skynet háborújáról eleve izgalmas történetet ígérnek, habár az apokalipitikus vízió még nem sejthető Sarah Connor fiatal éveiben. A háttértörténet nem minden említett részletét szerepeltetik a filmben, de szerencsére nemcsak annyit látunk az egészből, hogy Arnold Schwarzenegger szitává akar lőni egy nőt - sok másik után.

Az időutazás látványelemei - a korabeli trendeknek megfelelően - még nincs annyira komputerizálva, mint a 2000-es évek filmjei. A Terminátor króm csontváza félelmetes, kicsit ragadozószere, anatómiája és mozgása egyszerre gépi és emberi. Közismert bevezető, hogy a Terminátor és ellenfele mezítelen emberkülsővel, elektrosztatikus kisülésektől kísérve kerül át ebbe az idősíkba, és külön-külön keresik a célszemélyt, Saraht.
Érdekfeszítő a feltételezés, hogy nem a mi mai időnk az "origo", hanem csak egy múlt idő a "mínusz fekvő nyolcas" irányában. De a film igazán adhatott volna valami magyarázatot, miért épp ebbe a korba érkezett vissza az asszaszin Connorért, és nem akkor, mikor például Sarah csecsemő volt. Én ezt úgy magyaráztam ki: mert ettől régebbi időbe még nem elég fejlettek visszajutni 2029-ben.

Érdekesség, hogy Arnold és Michael Biehn eredetileg fordított felállásban szerepeltek volna ebben a sci-fi-ben, de Cameron úgy találta: Arnold alkalmasabb volna a könyörtelen tömeggyilkos gép szerepére, alkat és mimika alapján is. Ez a szerep nem követel különösebb választékosságot a színésztől, de Schwarzeneggerre nem lehet panasz: minden mozdulatán a kimértség és az objektív helyzetfelmérés jellemző. Karaktere próbál ruhában elvegyülni, hogy nyomozni lehetősége maradjon. De ez másodlagos a legrövidebb úton történő likvidálás célja mellett.

A produkció két nagy egységre bontható: felkutatás és üldözés. A Terminátor két Sarah Connor nevű nő megölése után bukkan rá a keresettre, és majdnem őt is lelövi, szemtől szemben. Zavaró volt kissé, hogy Sarah másodpercekig csak bámulja a puskás alakot, és nem próbál kitérni. Valószínűleg nem segített volna rajta, de proaktívabb reakció lenne.
Az is kicsit túl véletlenszerű nekem, hogy Kyle pont akkor védi meg Saraht, mikor gyilkosa megjelenik előtte. Ez nem volna akkora probléma, ha Sarah csak véletlen tanú lenne, mint Karen a Penge c. filmben, de itt ő a célszemély. Két harcos egymástól függetlenül, ugyanott bukkan rá, holott még a rendőrség se képes kapcsolatot találni, Reese kihallgatása ellenére.

A hajsza kíméletlen, a terminátor fáradhatatlanul üldözi Saraht, miközben rokonai és ismerősei sorra áldozatul esnek. És mindeközben nincs olyan földi hatalom, ami érdemben lassítaná a fáradhatatlan üldözőt. A kevés alkalom egyike, mikor lehetőség van szusszanásnyi ideig fellélegezniük, a kritikus este, mikor Sarah és Kyle intim percekkel ajándékozzák meg egymást. Mint kiderül a film végén, a volt pincérnő ekkor fog teherbe esni.

Sarah viselkedése felnőtt és józan eszű emberre utalnak. Inkább fásult közöny érződik rajta, semmint a veszteségek okozta keserűség. Logikus, hogy nem engedheti magának, hogy kiboruljon, amíg a gépharcos "életben van". Követelmény, hogy a női főhős nem sajnálja magát vagy hisztizzen, mikor minden rajta áll. Különösen miután Kyle feláldozza magát a végén. A Terminátor márcsak emberi vonás nélkül maradt fém-csontváz, sőt lábait is elveszítette. Leleményes ötlet a présgép. A második rész edzett amazonja itt mégcsak kialakulóban van, de a kellő cselekvőkészség már megtalálható benne.

Én azok közé tartozom, akik az eredeti Terminátort csak jóval a 2. rész után látták. Utólag azt kell mondjam: a 2 rész eseményei között jó az áthidalás. Az utolsó képen Sarah kocsija felett fellegek gyülekeznek, ami korábbi megállapítását tükrözi: sosem lesz vége. Skynet-nek nincs összeköttetése ezzel az idővel, nem tud szervetlen fegyvereket átküldeni, de idővel rájön, ha a futárja elbukott. Nem tudom, Cameron már '84-ben tervezett-e folytatás a műnek, de a nyitva hagyott probléma erre utal. Sarah-nak még rá kell majd jönnie, mit kell megváltoztatnia a múltban, hogy a Kyle-tól hallott háborús jövő sose érkezzen el.



A 80-as évek egyik legütősebb hangulatú akcióthrillere ez a film. Nem minden pozitívuma található meg a későbbi második résznek, de a Terminátor brutalitása és a jogos rettegés atmoszférája nagyszerű filmmé avanzsálják az eredetit.

Hegylakó

A Tarzan, a majmok ura volt Christopher Lambert első igazán nagy sikere Hollywood-ban. Világhírűvé viszont a Hegylakó tette, ahol a nagytiszteletű skót színésszel, Sir Sean Conneryvel játszhatott egy közös megaprodukcióban.

A Hegylakó mítikus történet, melyben halhatatlan emberek járkálnak köztünk, várva az ítélet napját. Közös jellemzőik részben fizikai tulajdonság, részben viszont hagyományon alapszik:

• Semmilyen vallás szentélyeit vagy templomait nem hajlandók erőszakot használni;
• Ha egy bizonyos történelmi éra elérkezik, el kell kezdeniük egymást irtani. Az utolsó halhatatlan ugyanis elnyeri a "Nagy Jutalmat", bár ezt senki nem tudja pontosan, mit jelent.

Bár a film nyilvánvalóan törekszik a misztikumra, mégis kézenfekvő a kérdés: minek ide szabályok? Miért ragaszkodnak ezekhez feltétlenül még az olyan rohadt lelkű gonosztevők is, mint Kurgan? Ennek oka spirituális jellegű: életenergiájuk exponenciálisan múlja felül a "haladókét". Ezért van az, hogy:

1.    nem öregszenek, legalábbis évszázadok alatt semmiképp se mérhetően; 

2.    nem képesek utódot nemzeni;

3.    nem pusztíthatók el hagyományos módokon, mint lövés, nyársalás vagy méreg. Életerejük csak fejük és testük szétválasztásával szabadul ki, illetve áramlik másik forrásba. Például: legyőzőjük testébe.

4.    érzik a környezetük energetikai csomópontjait. Mint például a többi halhatatlant, ha a közelükben van egy. 

. 

Főként a 3. képességük sejteti azt, hogy a Nagy Jutalom valami minden képzeletet felülmúló új szintet hoz. Ahol gyakorlatilag élő istenekké válhatnának. Ezt a teóriát így nem mondja ki egyik szereplő sem, de így volna logikus.

Connor MacLeod jelenkori életére a viszonylagos magány és elvonultság jellemző. Egy ázsiai halhatatlannal kerül szembe a film elején, de elkapják és beviszik a rendőrségre, majd kiengedik. Az eset kapcsán minden tapasztalás felidéz benne egy-egy jelentős emléket, ami fordulópont volt az életében. Először az élőben megnézett birkózás idéz fel benne egy XVI. századi ütközetet: innentől 1-1 összefüggő időszakot látunk a háttértörténetéből, hozzákapcsolva valamilyen jelen történéshez.

A színészi játék hozza az elvárható szintet. Connor tekintete tükrözi azt a szellemi érettséget, amire szűk félezer év alatt szert tehet valaki. A főgonosz, Kurgan a gátlástalan szadista, akitől kedvenc jelenetem, mikor a templomban minden elképzelhető módon lekezeli a hívőséget. Tényleg csak az hiányozna, hogy nyilvánosan levizelje a kápolnát. Túljátssza az eszét, de még épphogy belefér az összképbe, nem rombolja le a mozi illúzióját.

Itt most jót tesz a filmnek az, hogy a halhatatlanság kérdését nem vesézik ki, csak érzékeltetik. Connor nem ismeri fel magától a tény súlyát, és ezt iszonyatosan megsínyli: amikor egy csatában először látja Kurgant, az ledöfi, de fél nap után feltámad, mintha mi sem történt volna. Falujából elűzik, majdnem megégetik "az Ördög cimboráját". Érdekelt volna ugyan, hogy pontosan hány halhatatlan létezhetett, mielőtt Kurgan kiirtotta őket Connort kivéve, de ezt le tudtam nyelni.
A halhatatlanság többi vonzata Ramirez érkezésével üti pofon Connort: nem fullad meg, habár nem tud úszni, aztán megtanul vívni és mindent, amit a "hozzájuk hasonlóknak" tudnia kell. Kurgan Connort kétszer is megalázta Skóciában, s mikor újra rátalál a falutól nem messze, megöli Ramirezt. Következő csapásként az időközben megöregedett Heather haldoklását is végignézi. Jó húzás a forgatókönyvtől, hogy Connor csak kevéssel (3 évvel) azután hagyja el házát és hazáját, hogy halandó felesége meghalt. Ez újfent emberibbnek láttatja őt, és fontos pillanat, mivel valószínűleg itt adja fel először a személyazonosságát. 

A film igyekszik nem lekezelni a női szereplőket. Connor soha többé nem engedett magának hosszútávú kapcsolatot. A II. világháborúban kimentett gyereket, Rachelt nem fogadta el élettársaként, mikor felnőtt. A tőle való búcsú négyszeresen is illik az eseménysorba:

1. Bemutatja, hogy miként bánik halandó barátaival a férfi: óvja őket, testével és eszével is.
2. Ugyanazzal a mondattal jellemzi most saját másságát, mint megismerkedésükkor: "Tudod, ez afféle mágia."
3. Ez az utolsó eset, hogy megváltoztatja személyazonosságát - bár ő ezt akkor még nem tudja.
4. Ez 1985. Brenda elrablásakor már Rachel is túljutott a középkoron. Hiába nincs emlékvillanás róla, egyértelmű, mivel nem akar szembesülni "Russel Nash": hogy egy számára kedves nő végelgyengülését megint végignézze.

Brenda Wyatt a középerős lelkű, kíváncsi lány tipikus példája. A szerelmi szál köztük eléggé triviális: a jóképű, magányos harcos találkozik az utána maradt rejtélyt kutató riporternővel.

Kicsit kevés dolgot látunk Connor életéről, ahhoz képest, hogy több mint 400 éve él a Földön, és ő a film abszolút főszereplője. Ázsiai ellenfele is úgy küzd, mint egy utcai mutatványos:

·         biztosíték vagy óvintézkedés nélkül jött, holott több mint 200 éves;

·         folyton ide-oda szökell az autókon;

·         egy sorozat hátraugrálással potyára fárasztja magát, mikor Connor bármikor lesből levághatja.

A látványvilág, a skót felföld, az oromzatok gyönyörű, festői tájak, a zenei aláfestés is illik hozzájuk. A körbeforduló kameraállások Ramirez és Connor vívásainál elmélyítik a szédítő magasságok, meredek sziklafalak hatását. Érdekesnek találtam az életenergia megjelenítését.

Nem vitatom, hogy a '86-os Hegylakó egy klasszikus, de nem mestermű. Témájából sokkal többet is kihozhatott volna, de amit felvállalt belőle, az többnyire állóképes, remek atmoszférával és állóképes filozófiai háttérrel. Jó kis kalandfilm.

Luther

Martin Luther a keresztény hittörténelem egyik fordulópontján élt sőt: őtőle indult ki. Végtelenül egyszerű, megszállottan bűnbánó ember volt. Szerepét főként a körülmények rótták rá: helyt kellett állnia egy olyan világban, ahol a katolikus egyházfő szinte istenként ítélkezett a kontinensen. Élőkről és holtakról is.

A film problematikája gyakorlatilag csak vallási kérdésekből épül fel, a közép- és újkor határvonalán. Mivel ez nem hollywood-i, hanem független alkotás, nem a látványvilág és a ma emberéhez idomuló észjárás tükröződik ki belőle. Az ok, amiért külön bejegyzést készítek erről a filmről, hogy legyen viszonyítási alapom egyéb vallási témájú filmeket illetően.

Ha nem is látványorientált filmről van szó, a Luther érzésem szerint jól válogatja ki a német pap életéből a jelentősebb eseményeket. És ennek tálalása is épp annyi logisztikát hordoz, ami se nem túl modern, se nem túl "ájtatos". Luther Márton hiperérzékeny lelkivilágát már első miséje előtt egy igen heves vihar megrengette. Ez felvezeti nekünk, milyen ember jut el Rómába, és tapasztalja meg a kontrasztot saját lelke és a valóság között.

Az örök város ekkoriban deviáns torzképét mutatta mindennek, amiért elvileg az egyház létezett. Luther itt prostituáltakba botlik a főutcán, árusok kínálják neki a szenteket ábrázoló faragásokat. A szentek csontjai kirakattárgyak, pénzért árulják a bűnbocsánatot. Más szóval: a vallás most a legjobb "biznisz".

Maga Luther foglalja ezt össze a legjobban, zsörtölődve: "Róma kész cirkusz. Egy szennycsatorna. Pénzért bármi megvehető: szex, üdvösség. Külön bordélyok vannak a papoknak." A dialógusok tehát meglepően lényegretörőek. Sosem keltik azt a benyomást, hogy a készítők csak felmondják a tankönyvet. A prédikációk szövege persze emelkedett hangvételű, de a hitelesség mellett próbál közérthető maradni - ahogy arra a címszereplő is törekedett. 

A híres 95 pont, melyben a kivetnivalókat foglalta össze, teszi a német tanítót híressé, és a Szentszék célpontjává. Korábban is láttuk jeleit, hogy irgalmasabb az átlagpaptól. De igazából itt válik Luther a néző számára szimpatikus figurává. Abban, hogy egy helyi nőismerőse, Hanna lelkesen megmutatja neki az üdvözítő papírt, azt ismeri fel: a Rómában tapasztaltak most itt vannak, Wittenbergben. Johann Tetzel először még nála is szuggesztívebben prédikál, az embereket megrettentik a szavai. Márton "ellenkampánya" után viszont szinte levegőnek nézik.

Legszebb példa: Tetzel kínjában már a "szűzanyán erőszakot tévőknek" is megváltást kínál, míg Luthernek Hanna nyomorék kislánya, Greta lelkesen megmutatja: famankóval már tud járni. És legalább ilyen szívbemarkoló lesz, amikor a halott Gretára rátalál a lázadást követően.

Politikai üggyé válik az ügy, miután Luthert a pápa kiátkozza, és rejtőzködve él. Ám a legrosszabb az szokott lenni egy új mozgalomnál, ha annak egy radikálisabb szárnya is életre kel. Karlstadt, a volt professzortársa az egyetemről mozgalmat hirdet a katolikus relikviák és templomok ellen. A görögkeletiekről való vitájuk a film elején visszaköszön, hogy Luther görög-német szótárt kért, mielőtt "György lovagként" a nép közé ment. Martinra a fél világ vadászik, mégis kénytelen álcájá felfedni, hogy személyesen állítsa le a felfedezett tébolyt. 

Miután Wors-ban olyan bátran kiállt a művei mellett, elvártuk tőle, hogy most így lépjen fel. De itt már gyakorlatiasabb szellemű, igazi férfi. A személyiségrajza túllép a vallásos buzgóságon, önzetlensége mellett erősödik meg a belső tartása. Tudja, hogy sem az öngyilkosság, sem a vakbuzgóság nem oldozza fel. Nem bűnhődnie kell, hanem hatnia, konszolidálnia téziseit.

Állandó segítői közül Ulrick elvesztése végképp elvágja a szerzetesi életformától. Régi barátja, Spalatin a mozgalmát, személyes életét pedig Katharina, a volt apáca segíti. Bár őt a film nem sokat mutatja, ábrázolása szerint méltó társa Mártonnak, és el tudom hinni, hogy a férfire boldog házasság és hat gyerek várt mellette. És ez a két dolog egyszerre van vele, mikor a film végén megkapja a császári beleegyezés hírét.

Kellemes meglepetést okozott Bölcs Frigyes, az idős választófejedelem karaktere, akit Peter Ustinov alakít. Csibészes, okos, és valóban illik a rá a mellékneve. Ő és Aleandro mintha az angyal és az ördög megfelelői lennének, ahogy a fiatal Károly császárral beszélnek Lutherről.
És ennek az országtömbnek Német-Római Birodalom a neve: vagyis a római felfogás és a német ügy össze van zárva, ellentétük "darabokra szakítja a világot", ahogy a filmben elhangzik. Az egyiknek a másik rovására kell végleg teret nyerni. És mint kiderül: X. Leó halálára a Szentszék csődbe jutott, Lutheréknak pedig szabad vallásgyakorlatot engedélyezett az uralkodó.

Összefoglalva: tetszett a film, okosnak és hitelesnek találtam, vallásos témája ellenére nem untatott.

Avatar

Az Avatar... hatalmas méretű. Vizuális térhatásában, költségvetésében, sőt: bevételeiben - mindhárom téren azonnal világelső lett.

James Cameron, a Star Wars egyik nagy rajongója saját sci-fi-fantáziauniverzumról álmodott, és egy dekáddal a Titanic sikere után hozzá is látott a megvalósításához. CGI-efektusok egész hadseregével töltötte fel egy fiktív bolygó, "Pandora" óriási ökoszisztémáját, ami Lucas fiktív bolygói közül leginkább a Kashyyyk és a Naboo kombinációjához hasonlítható. 
További párhuzam, hogy George Lucas is több mint 10 évet várt A Jedi visszatér után, míg elővette régi tervét, az előzmény-trilógiát. És a kör bezárulásaként, az Avatar által indított divatot, a Három Dimenziós látványhatást George Lucas is átveszi a Star Wars-filmek 3D-s újrakiadásával.

 

Nekem nincsenek űrtérképészeti ismereteim. Nem tudom, a Proxima Centaury körül tényleg kering-e belakható bolygó vagy hold, vagy hogy az emberiség túlnépesedési rátája mekkora. De mint a Star Trek régi nézője, nem akadtam fent a humanoid bennszülöttek ötletén. Ha az evolúciót mérnöki fejjel fogjuk fel, akkor az emberi/emberszerű test tekinthető a mi fejlettségi szintünk legcélszerűbb formájának. A na'vik a Pandora emberei, bár nem kapnak egyenlő bánásmódot a homo sapiens-szel.

Ironikusnak tartom Cameron névválasztását. A mesterségesen létrehozott, génkombinált testeket avatárnak nevezi, ami eredetileg egy felsőbbrendű halhatatlan szellemi lénynek a megjelölése. A párhuzam az, hogy az avatar - mint az okkultisták szerint minden más lélek - időről időre új testbe költözik. A produkcióban műszaki eljárás létezik rá, hogy egy ember tudatát egy na'vi testébe költöztessék. Egy misztikus rajzfilmsorozat címéül is ez szolgált: annak filmváltozatából - vicces módon - ki kellett venni az Avatar szót Cameron filmjének publicitása miatt.

Pandora szelencéje pedig közismert metafora az olyan titkok, csodák vagy borzalmak tárházára, amelyekről álmodni sem mert volna a mondat alanya - ezesetben a földi emberiség. 

Mielőtt részletezném a film tartalmát, leszögezném, hogy nem számítok Avatar-rajongónak. Nem arról van szó, hogy mennyire fogékony valaki egy divatos fantasy-ra, vagy az azt övező hype-ra. Irdatlan kasszasikere sem annyira a kész mű stabilitására vezethető vissza, hanem inkább az "extrákhoz":

• marketing,
• látványorgia,
• 3D, 
• befogadhatóság,
• kimondottan "cenzorbarát" köntös.

Rendben: eddig tudtam mentegetni a művet önmagam elől.

A film átlagos. Alapfelállása közismert problémák tákolmánya, akiből bármelyik józan eszű felnőtt ember kirakhatott volna egy szinapszist. Cameron teremtménye arra fókuszál, mi mindennek tűnhet, mi mindent adhat egy "még szűz Föld" a jövő - valójában a ma - emberének: erő, szabadság, élettér, egzotikum és haszon. 

De ha megtesszük azt a - hollywood-i fejjel - rémisztő dolgot, hogy félretesszük a látványt, "lefejtve a héját", azalatt nem sok mindent találunk. Persze, rengeteg szereplő, esemény, érzelem és dilemma mozgatása zajlik. Ezek viszont nem egyszerűen átlagosak, nemcsak híján vannak az eredetiségnek vagy többoldalú beállításnak. Az egyes események, karakterek és érzelmi reakcióik alig-alig különböztethetőek meg, különíthetők el egymástól. Függetlenül, hogy épp hol tartunk: az expozíció vagy a bonyodalom, vagy  épp a befejezésnél. 

A formula: a Föld túlnépesedett, kell az űrutazás és az új világ. Egy üzleti kör (RDA) és katonai alszerve () gyarmatosítani akarja Pandora élővilágát, hogy egy sokmilliót érő ásványt harácsoljanak ki. Közéjük küldenek egy álcázott katonát, aki viszont átáll, ahogy megtapasztalja a vidék szépségét, beleszeret a helyi törzsfőnök lányába, megismeri a bennszülött törzs szokásait, stb. Később felettesei, majd a törzs is felelősségre vonják a hőseies, de ártatlan fickót. Gyakorlatilag a Pocahontas történetét mesélik el újra, csak a dolgok színtere nagyobb, a díszletek váltak még díszítettebbekké.

Ez a film majdnem 3 óra hosszú, akárcsak "évfolyamtársa", a Watchmen. De míg az a film egy alternatív közelmúltban törekedett szereplőit és az életüket érintő feszítőerőket, a jövőről regélő Avatar megelégszik a Rorshach-teszt funkciójával. Mindent mutat, de semminek nem akar igazán látszani. Nem közvetít konkrét érveket és értékeket a felületes pragmatizmuson és a természet óvásán túl.

Az unobtánium mindenáron való megszerzése a "véres gyémánt" pandorai megfelelője. Örültem neki, hogy anyagi értéke a felbecsülhető ipari hasznát is elmagyarázza a film. Csak hát: semmivel nem hihetőbbek az anyag tulajdonságai, mint az egész gyarmatosítási láz. Nem volt könnyű elhinnem, hogy létezhet itt egy olyan szupravezető anyag, ami 1500 fokig tud veszteség nélkül elektromosságot vezetni.

Lehet vitatkozni róla, hogy mennyire meghatóak a film drámai elemei:

• Jake Sully testi fogyatékossága és elhunyt ikertestvére említése;
• az Avatar-program kínálta új esély és ámokfutása az első napján avatarként;
• Eywa istennő és a spiritizmus tisztelete a falusiak körében;
• Jake, Grace és a kutatók na'vi-pártolása feletteseikkel szemben, később a labor katonai lefoglalása;

A harc Otthonfa és az életük védelméért: én elhiszem, hogy mindenkit mozgósítani kell a gyarmatosító emberek ellen, tekintve, hogy mi a tét. De így vázlatában szemlélve nem túl egyszerű lefutású ez az egész? A hadmozdulatok, készletek, stratégia, inventórium stb. terén? Elméletileg 2 bolygó civilizációi és látásmódja csapna össze, hiszen a világháborúk is a már körbegyarmatosított Föld újrafelosztásáért folyt. Azonban a találás itt egyértelmű fekete-fehér, azaz inkább: fekete-opálkék. Régen ezt propagandának volt szokás nevezni.





Sok időt fordítanak arra, hogy Jake-nek és a többi avatárnak, mennyi élvezetet - vagy veszedelmet - nyújt az új, több mint 3 méteres teste és a Pandora klímája. Arckifejezéseik és testmimikájuk is érzelmeket fejez ki, mint a többi na'vinál. A színkavalkádon felül zenével és mesés tájakkal is megtámasztják a megható(nak szánt) pillanatokat:

Szóval, ha a karakterek az érzékenység, a törődés jeleit mutatják, együttérezhetünk velük és sorsukkal? NEM! Akkor nem, ha az összes karakter valójában ugyanazt a jellemrajzot követi, vagyis egyetlen szabványkarakter másolatai! Nem elég a fejlettebb CG kínálta kifejezőkészség, hanem komplex egyéni értékrenddel kell bírniuk, ami idomulhat egy közösségéhez, de nem asszimilálódik benne. Attól pedig nem lesz egyedibb valaki, hogy harcol, buzdító beszédet tart vagy éppen csókolózik és - feltételezhetően - szerelmeskedik.


Dr. Grace Augustine és kutatógárdája szorgalmas és - a film első felében mindenképp - fölöttébb szolgalelkű igenemberek. Rájuk is igaz, ami a katonákra: az intézmény, amihez tartoznak, ki is meríti a nézőnek, mit gondolnak, mikor mi motiválja őket, és miket tesznek meg. Például Jake biztosíték nélkül elhiszi Quaritch ígéretét, hogy gerincműtétet tesz lehetővé, miután elég ideig hozott információt a na'vi törzsről nekik. Őszintén: ennél egy veterán zsoldos, aki tolókocsihoz van kötve, ettől kicsit dörzsöltebb is lehetne.

Grace, Norm Spellman és a többiek megkülönböztethetetlenek a na'viktól, ha épp avatárként vannak jelen. Amikor végül Jake pártjára állnak, akkor elméletileg tudjuk, miért döntenek így, de ettől még a gondolkodásuk sekélyes és következetlen. Már a legelején tisztában kellett volna lenniük vele, hogy pénzügyi és katonai érdekek önmagukban sosem szolgálnak szaktudományos vagy emberjogi kérdéseket. Mit hittek, amikor elfogadták a kísérletek financiális keretét? Hogy majd kint szaladgáljanak, sportoljanak és játszanak, mint a gyerekek a játszótéren?

És ugyanez áll a jelenetekre. A ráérős vágás, az aránytalanul sok fölös tapasztalatszerzés még jobban szétnyújtja a cselekményt, amelyben egyébként sem számít fordulatosnak.  Ahol fordulat fordul elő, ott kiszámítható és érdektelen. Nincsenek valódi súlypontok, feszültséggócok, a film szerkezete pedig aránytalanul osztja el a harci és az átvezető jeleneteket. Legalább fél órával hosszabb a film, mintha a cselekményt tömören, sallangpillanatok nélkül vezették volna végig.

Quaritch ezredes a legunalmasabb papírvágat a szereplőgárdából. Egydimenziós sztereotípiája a mogorva, kíméletet nem tűrő parancsnok figurájának. Parker Selfridge pedig egy ugyanennyire sablonos szereplő: a kolóniát felügyeli, önhitten kioktat másokat, elrendeli az offenzívát Eytukan és Neytiri faluja ellen: ezeket bárki megtehetné az ő posztján!
Embereik betanított, kreatív gondolkodásra képtelen ólomkatonák, akik még helyeslik is az RDA-Corporation nyerészkedését, ami a na'vik győzelme után elnyeri méltó büntetését. A közömbös hatalmi és üzleti érdekek érvényesülése, a természet kifosztása egyértelmű reklám, mint A bolygó kapitánya epizódjainak végén a környezetvédelmi felhívások, a főszereplők tolmácsolásával.

Az egyik legfájóbb hiányosság számomra, hogy a szereplők nem ütköznek meg jóformán semmin. A milícia döntéseiről már szó esett. A na'vik szokásaira legfeljebb rácsodálkoznak, vagy futólag visszagondolnak rá, és az akciójeleneteknél lelkesen felvonulnak.
Grace és a baráti köre többi tagja rendszeresen szem előtt kellene tartsa, hogy a tudatátvitel eljárása mekkora kockázati faktort rejt magában. Veszélyérzetük nincs, nem aggódnak vagy mérik fel a konfliktust, amíg valami hatalmas veszélyforrás nem közeleg. Ez lényegében ugyanaz a felállás, mint mikor valaki azért ténfereg a sztrádán, mert épp nincs szembejövő forgalom. 


Gyakran felemlegetik, hogy Cameron mennyire részletgazdagon dolgozta ki, építette fel az élővilágot, a mezozoikumi (jura kor talán) tájképtől a na'vi faji jegyekig. Mindez igaz is (bár azt máig nem értem, mi tart időnként egész földtömböket a levegőben). De ezek közül talán egynek vagy kettőnek van bármilyen relevanciája a cselekmény főbb szálaival. Az ikran szárnyas hüllők a vadászhelikopterek primitív megfelelői, ütközetben; és a direhorse, mely a nagy csatában hátasként szolgál a szárazföldi harcosoknak. A na'vik szokásait inkább nem részletezem, bár elég összezavaró, hogy mely lényekről miként vélekednek. Az egyetlen növény, melyről ez határozottan kiderül, az a Lelkek fája, ami a környék legszentebb élő ereklyéje. Az a fa fantasztikusan elütött a táj többi részétől.

Összefoglalva: Ez egy látványfilm, az emberfigurák benne csak forgatókönyvi eszközök. Alig fér el benne több történet és egyéni sorsvonal, mint a National Georgraphic Channel sokezredik dokumentumfilmjében. Cameron eposza elveszett a látvány részleteiben: annyi információval látta el ezt a hatalmas méretekkel bíró paradicsomot, hogy a mozifilm többi összetevője másodlagos lett. A rengeteg CGI egy idő után bántó a szemnek, és kibillenti a nézőt a paradicsomi illúziójából. Ha lesz folytatás, nagyon remélem, hogy nagyobb hangsúlyt fektet a szereplők motivációira, a konfliktusok súlyára, és az egymással való viszonyrendszerüket nemcsak computer-trükkök fogják kifejezni.

Penge 2.

A Penge 2. érdekes eset. Sokkal erősebb és kreatívabb munka, mint azt témája és műfaja alapján feltételeznénk róla. Megint egy képregényfilm, ráadásul egy folytatás. Megint egy stílusra gyúró akciófilm, ami vámpírokról szól.  Döbbenetes, hogy szinte hibátlanul képes működni mindezek ötvözeteként. 


Elismerésem Guillermo del Toro rendező és David Goyer író munkájáért. Ötletes, változatos mitológiát építettek tovább az első Penge-filmből. Van itt: 

• félvámpír;
• földalatti vámpírkultúra;
• vámpírok háziállatául szegődött emberek;
• egy új, hatékonyabb vámpír alfaj;
• vámpírrá lett apafigura, akiről nem tudni, emberi maradt-e.

És ezt a sok természetfeletti akcióhorror-cuccot arra használják, hogy egy szórakoztató, elmés történetet meséljenek el, egy fordulatokkal teli, pengeéles forgatókönyv mentén. Teljesen friss és állóképes az 1. rész nélkül is. Bővebben bontja ki ennek az erősen stilizált világnak a szabályait, a vámpírközösség a működését. Ezt maga Penge is első ízben láthatja belülről, amikor Damaskinos, a vámpírok vezére szövetséget köt vele a kaszások ellen. 

Abraham Whistler, Penge mentorának elvesztése az 1. rész egyik kulcspillanata volt. Nagyon örültem neki, ahogy erre ráépítkezik a Penge 2. Az elmúlt 2 évben Penge Whistlert kutatta, és mikor rátalál, láthatjuk, hogy mégiscsak átalakult vámpírrá. Rögtön az elején egy igen súlyos dilemma: ha a vérszomj fenevaddá teszi, Pengének meg kell ölnie. 

A prológus Nomak nagyon hatásos kezdés volt. A groteszk figura egy új, még ijesztőbb vámpírfaj indítóegyede, a "kaszásoké". Pengével együtt tudjuk meg mi is a fontos részleteket róluk: 

1. Ugyanúgy fertőzik a vámpírokat, mint azok az embereket;
2. Nincs gyengéjük a napfényen kívül; 
3. szájukat többszörös méretűre tudják szétfeszíteni;
4. és hibás genetikájuk miatt óránként táplálkozniuk kell, amíg csak élnek. 

Nemcsak elgondolásként tetszett nekem ez a szál, de félelmetes is látni, hogy ez a faj a városok, az emberek világában terjedhet, méghozzá észrevétlenül. Nomak látszólag egy mindenevő fenevad, de neki is vannak álmai. Annyira gyűlöli teremtőjét, hogy Pengének is szövetséget ajánl - ezzel is igazolva Damaskinos lelepleződését, mint Nomak teremtőatyja.
Érdekesnek találtam, hogy Nomak párhuzamot von maga és Penge között: mindketten különlegesek, és a vámpírok számkivetett ellenségei, mivel jobbak náluk. Ezt imádom: Nomak a tényleges bunyó előtt, gondolati síkon marad alul Pengével szemben. Nem nehéz rájönni, mit ért ez alatt: hogy hatékonyabb gyilkosok náluk. De Penge léte harcol az ellen, amivé válhatna, míg Nomak hagyja, hogy ösztönei apránként bekebelezzék. 

Közülük Nyssa született vámpír, akit Penge közel enged magához. A nő szembesíti vele, hogy az ő fajának fizikai szükséglete a vérszomj, de az nem feltétlenül degenerálja őket ostoba vagy kéjgyilkos szörnyekké - mint a kaszásokat. "Köztünk az a különbség, Penge, hogy én megbékéltem azzal, ami vagyok." Nem kevés irónia van ebben, mikor kiderül, hogy a kaszások mesterségesen kreált alfaja a vámpíroknak.
A film legnagyobb pozitívuma, hogy állandóan kerüli a fekete-fehér sarkítást. Penge a saját szabályai szilárdságának köszönheti hatékonyságát vámpírvadászként. Neki az volna célszerű, ha világképe fekete-fehér maradna, Nyssa és Whistler viszont szinte dörömbölő cáfolatai ennek - és később Scud is.

Riendhardt és a csapat többi tagja viszont illenek Penge vámpírokról alkotott képébe. Szövetségesként és ellenfélként is. Tudja, hogy ellene fordulnak, mihelyt okuk és lehetőségük nyílik rá. Imádtam azt a felnőttes szituációt, amiben Pengének dolgoznia kell itt. A "Blood Pack" eredetileg Damaskinos elit harcoscsapata volt, kimondottan Penge ellen, most mégis Penge keze alá kerülnek  a kaszások miatt. Riendhardt kettéhasítása és előtte Penge kikelése a vérfürdőből fantasztikus képsorok.

Tetszett még nagyon a Frankenstein párhuzam. Damaskinos Nomak-et ugyanolyan fegyverként hozta létre Penge ellen, mint a Blood Pack-et, akik most voltaképp eltakarítják a vezér balul elsült kísérletének a nyomait. Helyeslem, hogy nemcsak véletlenül pont akkortájt talál rá Penge Whistler-re, mikor a vámpírok a segítségét kérik. Az öreget Penge "megpuhítására" használják. Scud, az emberi segédje segített detoxikálni szervezetét, hogy Penge hajlandóbb legyen vámpírokkal közösködni - meg hogy az öregen tartsa a szemét őhelyette. Ravasz terv; Damaskinos egyértelműen értelmesebb, komolyabban vehető főgonosz, mint az 1. részből Deacon Frost.

Mindenki tudja, hogy mindenki ellensége, csak nem mindenki akarja azonnal teríteni a lapjait. Penge pedig előrelátó. Mindig gondja van rá, hogy legyen nála tartalék adú. És nem rest több ízben demonstrálni ezt: készakarva felhecceli "csapattársait", hogy öljék meg, majd egy minibombát nyom Rienhardt kopasz fejére. És kedvelheti a detonációkat, mivel elég kémiai anyagot hord a kabátjában egy városrész romba döntéséhez.

De ő se tökéletes: Nyssa sérülésekor csak egy pillanatig enged a humánumnak - mikor véréből adna neki - és elektrosokkal leterítik. Ez igazolja, hogy állandóan ridegnek és számítónak kell lenni, hogy sose tudják meglepni az ember. Mármint... a vámpírt.

Akcióból és vérből talán még több is van, mint a Penge 1.-ben volt. A látványeffektek tiszták, és anatómiai pontossággal ábrázolják a kaszásokat. Egy kicsit is gyenge idegzetű vagy fantáziaszegény ember gyomorforgatónak ítélheti, mikor az egyik halott kaszást boncolják. Ahogy Nyssa is mondja: "Ezek annyiban különböznek tőlünk, mint mi tőletek." Az elporladásokban most picivel pontosabban jelzik a csontváz vonalát

Az ügyvéd "öleb" Damaskinos megbízására ki akarja szivattyúzni Penge összes vérét. Ez az mozzanat nekem sántít. Minek öljék meg, ha egy életen át újraképződhetne a vére? Talán csak attól féltek, hogy megszökhet, de akkor az előkészületeknek kellettek volna még alaposabbaknak lenniük.

Scud, Penge új háttér-embere talán picit lapos szereplő. Előbb a laza csávó, aztán a "nyuszi" segédfiú, majd az aljas féreg benyomását kelti. De hogy megbízható vagy hogy sok esze lenne, azt nem igen lehet észrevenni rajta. Ezért Pengével együtt engem sem igazán lepett meg, mikor kiderül: Scud Damaskinos egyik megjelölt "ölebe". Kikapcsolt bombát adott Pengének, csakhogy az meg közben kicserélte. Scud egyszerű kisstílű áruló, aki ember létére kevésbé emberi, mint egynémely vámpírkarakter.

Nyssa halálát érzelmes pillanatnak találtam. Miután Nomak megharapta, és a kaszások elpusztultak, Nyssa kiviteti magát Pengével a napfényre. Szerintem az, hogy itt meghal, nyomatékosítja, amiről Pengének beszélt: a vámpírok nem emberi lények, igaz, ugyanakkor nem is lelketlen szörnyszülöttek. Nyssa vámpírként akar meghalni, de ezenfelül úgy látva a világot még utoljára, ahogy "A Fényben Járó" is láthatja. 

A filmbéli rengeteg harc és taktika után Penge jutalma az lesz, hogy Whistler ismét mellette marad. Ha mindenáron le akarnánk csupaszítani a felállást, akkor így lehetne:

     ☺    Türelmes apa-fiú viszony Penge és Whistler között.

     ☻    Elfuserált apa-fiú iszony Nomak és Damaskinos között.

Személy szerint az egész vámpírmizériát egy hollywood-i divatcikknek tartom. Ők a sebezhetetlen, örökké fiatal ember vágyképzete, amit később Stephanie Meyer Alkonyata már leplezetlenül bután és puhítva tálalt nekünk. 
A Penge-trilógiából, sőt bármilyen "vámpíros filmből" eddig messze a Blade II. tudott legjobban megragadni engem. Anélkül tudott emberivé tenni nem emberi karaktereket, hogy kicsit is lebutította, leszelídítette vagy mentegette volna őket. Kőkemény, virtuóz, izgalmas akcióthriller.

Robotzsaru 3.

A Robotzsaru-filmek kapcsán azt írtam, hogy gyakorlatilag futószalagon gyártották őket. Az Orion Pictures mindenáron ki akarta aknázni a franchise népszerűségét, így a sequel-ok lényegében ugyanazt a sémát alkalmazták: Alex Murphy 1-2 baráttal próbálja védeni az ártatlanokat, miközben a korrupt OCP teljes hatalomra tör. 

A visszatérő cast tagjai a rendőr Murphy, Reed, Lewis, a fekete bőrű Johnson pedig immár alelnökként van jelen az OCP-ben. A nézők értékelni fogják az ismerős arcokat, hisz ez már a harmadik rész. Új barátként szerepelhetne egy szimpatikus technikus, plusz egy jó rendkívüli gyerek - mivel az előző részben működött a gonosz rendkívüli gyerek. Mondjuk Nikko, a kis villámhekker, aki másodpercek alatt átír bármilyen programot.

Szándékosan fogalmaztam ilyen félvállról vett stílusban. Ebben a filmben alig szerepel olyan ötlet, ami ténylegesen működik. Tudjuk az előző két részből, hogy milyen egyszerű a lakosság félrevezetése. És hogy akik terrorakciót végrehajtanak, talán csak azért teszik, mert nem maradt más választásuk. Ahogy Berta, a vezetőjük is rámutat: "Miért érdemes harcolni, ha nem az otthonunkért?"

Futólag hallani lehet, hogy a "Rehab"-ot az egyik deportált lakos fasisztának nevezi. Szomorú, de ez a keményosztag tényleg nem több a szélsőséges milicisták sztereotípiájánál. McDaggett a mogorva, intoleráns parancsnok, akinek parancsait vakon kell követni. Kiderül, hogy van egy téglája az ellenállók között, Coontz, akit már többször is felhasznált. Miért épp most? Ahogy én láttam, állandóan ugyanarra a főhadiszállásra vonultak vissza a csatornarendszerben. Mi tartotta vissza eddig, hogy rajtuk üssön, mikor Robotzsaru se volt ott?

Az OCP vezetősége némi változáson ment keresztül. Johnson maradt, az idős cégelnök pedig időközben elhunyt, nyilván természetes halállal. A cég új vezetőségének látványa több mint siralmas. A Japán Kanemitsu-vállalat bekebelezte az OCP-t, de meghagyták az idős cégelnök utódját, a bajszos cégelnököt, aki túszként kiakad, mikor túszként azt olvassa egy gépen, hogy a cégrészvények értéke nullára zuhant. Mondhatnám a neveiket, de nincs sok értelme: ezek az emberek annyira felszínes papírkivágások, hogy egyszerűen nincs jelentőségük, még a cselekmény elméletén belül se. Egyetlen tisztességes negatív karakter nincs az egész filmben.
A cyberpunk világ pedig az eddigi leggyengébb elméjű punkképzeteket prezentálja Robotzsarunak, hétköznapi ellenfélként, például mikor az elején megpróbálják felgyújtani.

Amikor Marie Lazarus, Robotzsaru karbantartója figyelmezteti a lakosságot, kiderül, hogy a Rehab-osztagok valójában az OCP zsoldosai. Ez azzal egybekötve, hogy a Rehab a végén a rendőrséget is elkezdi tizedelni, szolgáltatná a drámai tetőpontot. De őszintén: létezik az OCP-n kívül bárki, aki ezek után elhinné az ellenkezőjét?

És ott vannak a fekete kabátban járó gépninják. Mindig azt gondoltam, hogy ez egy ostoba ötlet volt. Biztosra veszem, hogy csak a költségvetés lefaragása miatt neveztek ki egy magas japán férfit, hogy legyen "harcigép". Normális esetben merev arccal járkál, ha pedig megsérül, egy idétlen grimasszal az arcán szikrázik és merevebben mozog. Ez ugyanaz a színvonal, mint amit Larvell Jones művelt a Rendőrakadémia 6.-ban, mikor egy robotot imitált.

Robotzsaru háti rakétája és rakétavetője: egy olyan fiatal - és gyanúsan fotómodell kinézetű - tudósnő, mint Lazarus bajosan tudta volna egymaga megtervezni azokat. De a közönség nyilván értékelni fogja a repülő Robotzsaru látványát, akinek most nem kell szétlőtt autó, hogy gyors helyváltoztatásra legyen képes. Amikor a bomba felrobbanni készül, miért nem azt viszi fel az égbe, és ejti el, épp robbanás előtt? Miért csak a két lánnyal repül ki az épületből? Ennyit a négy direktíva fontosságáról. 

Van egy mellékszál, hogy az OCP újabb hivatali megbízottja otthagy egy chipet Lazarus-nál, ami engedékenyebbé tenné Robotzsarut, megfosztva emberi énjétől. Ezt annyival intézik el, hogy Lazarus a munka végeztével agyonvágja a készüléket egy kalapáccsal. Szimpatikus tett, de összecsapott, mint a probléma megoldása a forgatókönyvben.

A kép, melyen a lány Murphy testének dőlve alszik, és Marie figyeli őket, a film legérzelemgazdagabb része. Nem olyan hamis, mint Lewis haldoklása a templomban, ahol a még dialógusok is rettentő fantáziátlanok: 

"Kemény zsaru vagyok, ugye?" + "Murphy, félek."  

"Nem kell. Nem tart sokáig."

"Kapd el őket! A kedvemért!" 

Pontosan mit ért Alex azon, hogy "nem tart sokáig"? A szenvedése, mert úgyis meghal?

A kirúgott bajszos cégelnök kérdésére, hogy "Nem Murphynek hívják?", ismét egy csattantóként elhangzó választ ad, ami összegzi, hogyan élte meg ő a történteket: "A barátaimnak igen. Magának: Robotzsaru!". A "magának" szó a közönségnek szól, mintegy lepecsételi, hogy ezzel Robotzsaru története, esetleg mítosza lezárult. Mégis: ez a fajta zárás a 3. filmben már valahogy fárasztó, akárcsak minden más ismétlőelem.

Alig pár év múlva az Orion stúdió ellen csődeljárás indult, a franchise-on viszont az új vezetőség se tudott segíteni. A Robotzsaru-folytatások semmi érdemit nem tettek hozzá az alapkoncepcióhoz, a félig gép ember történetéhez. Ugyanaz a felállás, néhány új látványelemmel megtoldva, hogy ne legyen annyira nyilvánvaló.

Csalódást keltő továbbvitele a sztoriláncnak, és egyben a márkanév hosszas haláltusájának a kezdete.

♥ ♦ A sötét lovag ♠ ♣

Egy képregényvilág lényegi vonásait egységesítő mozifilm irdatlan szellemi koncentrációt követel a projekt résztvevőitől. Főleg, ha a mi világunkba kell átültetni a népszerű forrásanyagot. Egy kellő önkritikával bíró, ambiciózus rendező össze tudja hangolni a film összes alkotórészét, de közben munkatársaival állandóan új ötleteket kell keresnie. Ha mindez sikerül, az új alkotás törvényei szinkronban építkeznek a képregénnyel és a valósággal is. Mindkettőhöz többletet ad, mindkettő meghosszabbodásának érződik a kész munka.

A sötét lovag szinte kategórizálhatatlan munkadarab. Ezernyi cikk, kritika, fórum és tévéműsor ízekre szedte a filmet, boncolta és kitárgyalta aspektusait, pozitív és negatív erősségeit. Épp ezért rettentően nehéz valamilyen új ismeretet, perspektívát hozzátenni a film ismertetéséhez.

1. Kalibere

153 perc alatt, legalább egy tucat történetszálon haladva vezetik végig a cselekményt. A Batman Kezdődik-hez képest még intenzívebb, fordulatosabb, még kevesebb a misztikum, kiterjedtebbek az események és következményeik. A felmerülő morális kérdések is összetettebbek, mint a Begins-nél. Atmoszférája még sötétebb, tragikusabb; még inkább érezni, hogy a város a szembenállás tétje. Gotham és lakosai még inkább tűnhetnek akármelyik nagyvárosnak. A Pókember 3.-mal ellentétben a cselekmény nemcsak gyors, de feszesre fogott is, nem omlik össze a túlzsúfoltságtól. Fordulatai nem vagdalkozások, az egyidőben zajló történetszálakat következetesen varrták el.

2. Látványvilág

A látványtervezés aprólékos, a film képsorai tökéletesen hihető, beleélhető hellyé teszik Gotham Cityt. Egyedi épületeket most nem találunk, mint az épülő Wayne-kastély vagy a szintén felújítandó metróvonal. Ha egyértelműen látnánk, hogy ez "csak" Gotham City - nem például New York vagy Chicago -, azzal a néző fogódzót találhat, hogy kivonja magát a hatás alól. Az illúzió alól,  hogy a filmbéli közveszély bármely hasonló helyen, bármelyikünkkel megtörténhet.

6 jelenet IMAX-nagytotálban készült, ami fokozza a városkép monumentalitását. Egyes színtereket mélykék árnyalatot kaptak, így is serkentve a borús, kilátástalan alaphangulatot. 

Az operatőr mindegyik szögből precízen rögzítette az  akciószekvenciákat, amelyek igazán kreatívak és egymástól remekül elkülöníthetőek:

• (pl. a hongkongi mélyugrás;
• Batman bombalövegeket lő ki állványzatra;
• a Tumblert ért rakétatalálat;
• a hosszában átforduló kamion;
• a Batpod katapultálása a tankautóból stb),  

Batman közelharcai kicsit kimértebb koreográfiát követnek, de soha nem látszanak lassúnak vagy mesterkéltnek. A félrevezetett kommandósok leállítása egyszerűen fantasztikus. Joker utolsó, kötélen lógós jelentén a kameraforgatás a lakosság morális dezorientáltságát érzékelteti.

A vizuális effektusok egyáltalán nem feltűnőek vagy zavaróak. Közismert, hogy Christopher Nolan alig, de jól megválasztva alkalmazza a CGI-technológiát.  Kétarc szövetroncsolt arcfelét anatómiailag is hihetően sikerült ábrázolniuk. A Batman szonárlencséin át látott képvetítés telitalálat: extravagáns, illik a denevérszimbólumhoz, és asszociál a figura közismert ábrázolására, ahol fehéren vannak kisatírozva a szemei. Batman-rajongóként imádtam, amikor használta.

3. Hang

A hangsávokat tökéletesen osztják el térben. Tiszta, felpumpált hangerő jellemzi ezt a produkciót: minden egyes lövést, ütést és robbanást érezni. A vágások nemcsak a szem szerint félmásodperc-pontosak, de a hangok, taktusok határai is illeszkednek rájuk. A legjobb hangeffektus-vágás Oscar-díja tehát jogos volt.

A zenetémák nemcsak hangulatfestőek, de nagyon impulzívak, dinamikusak. Mindegyik szám élményt nyújt, és illik a jelenetekhez. A páncélautó üldözését nem kíséri zenei aláfestés, valószínűleg mert azzal együtt már túlheroizálták volna Batman cselekedeteit, holott a film végére első számú közellenséggé lép elő Joker elfogása után.

4. Viszonyrendszer

A Begins-ben a Denevérember kialakulása köré épült a történet. Itt viszont ő már kiforrott jelenség, egyike a Gotham sorsára kiható 4 központi karakternek:

1. Batman maszkban és itt-ott Bruce Wayne-ként is őrködik Gotham közbiztonsága felett (drogdílerek, maffiózók, önbíráskodó Batman-hasonmások). A lakosság már megszokta önkényes bűn elleni harcát, ami eredményesnek bizonyult: 1 év alatt teljesen sarokba szorította a szervezett alvilágot egymaga. De mihelyt Joker személyében beköszönt az előre nem látható veszély, rögtön Batman-t mondják ki kiváltóoknak. Bruce-nak újfajta problémákat kell kezelnie, belátva, hogy ha a bűn ellen harcolsz, az előbb-utóbb vissza fog ütni, és keményebben.
2. James Gordon egyszerű, de edzett rendőrtiszt. Emberei nagy része korrupt, ezért Batmannel továbbra is nem hivatalos szövetségre van utalva. Átérezhető a helyzete: ahhoz, hogy elvégezhesse munkáját, be kell piszkolnia a kezét. 
3. Harvey Dent kerületi ügyész Batman legálisan működő, arcát vállaló megfelelője. Filmbéli beceneve, a "Fehér lovag" elővezeti Batman közismert "Sötét lovag" becenevét. Személyes tragédiája, Kétarccá válása bizonyítja, miért és miként van szükség Batmanre az olyanokkal szemben, mint Joker.  
4. Joker anarchista szociopata: titkolt célja saját torz lényéhez hozzáidomítani Gothamet. Bomlott elméjű, de nagyon ravasz. Nem érdeklik az átlagember vágyai, nincs múltja, kötelékei, gátlásai. Spontánnak tűnő, reflexív és előrelátó tervei, kiszámíthatatlan veszedelemmé teszik. Mestere az emberi psziché manipulálásának. Batmant - joggal - saját komplementerének tekinti, az "antikorrupt" Dentet pedig ideális játékalanynak. Vigyorra szétvágott szája és sminkje arra utal: humorosnak tartja a halált és a terrort.

A cselekmény aranyszála Batman és Joker fizikai-mentális párharca. Mindketten számkivetettek, akik a várost törekszenek átformálni: egyik a félelmet pozitív katalizátorként használja, másik bomlasztó erőként. Batman a rendőrség, Joker a maffia áldásával működik, de mindketten bázis nélkül maradnak. 
Borzasztóan örültem, hogy Batman karakterfejlődése nem veszlett el ebben a sűrű cselekményben. A film végig arról szól, hogy megtanulja, milyen határokat szab neki vasszabálya, hogy nem gyilkolhat. Joker láttatja be vele, hogy nemcsak jót, de rosszat is inspirált és okozott, és nem kalkulálhatja ki egy egész nagyváros jövőjét. 

Dent Kétarcként az általa felelősnek tartott személyeket aszerint veszi célba, hogy mekkora részük volt az emberrablásban, mely Rachel halálát okozta: Joker, Wurtz, Ramirez, Gordon, és a végére már Batman is. Batman barátként próbál hatni volt szövetségesére, aki Kétarcként gyakorlatilag halott: Harvey képletesen meghalt Rachellel együtt. Amit Batman megállít, márcsak egy hús-vér kísértet. 
Nagyon tetszett még, hogy Bruce láthatóan tiszteli Harvey-t, és sokat tanul tőle a film során, mielőtt Joker megrontaná őt. Mikor magára vállalja Harvey bűneit, hogy az általa elért sikerek nem veszítsék érvényüket, megismétli azt a mondatát, amit ő maga is levont tanulságként: "Vagy meghalsz hősként, vagy elég soká élsz, hogy lásd magad a gonosszá válni." Ezt ismeri fel Gordon, mikor a legvégén kisfiának, Jimmy-nek elmagyarázza, miért kell üldözniük őt: 
"Mert el tudja viselni. Mert ő nem egy "hérosz". Ő egy hangtalan őrszem. Egy vigyázó védelmező. A sötét lovag." 

A többiek közül a visszatérő karakterek szerepe nem sokat változott. Alfred Bruce lelki támasza, Lucius Fox pedig egyszerre vállalata vezetője és Batman eszközeinek beszerzője.

Rachel Dawes a szeretett nő Wayne és Dent életében, később Joker áldozata. A Pókember 3. szerelmi háromszögével szemben ez nem csak erőltetett sallang. A forgatókönyv Rachel alakjával köti össze a 3 központi férfit, és az ő halálával válik visszafordíthatatlanná az események láncolata. 

5. Színészi alakítás

Az Oscar mellett tucatnyi más díjjal is jutalmazták Heath Ledger alakítását. Ledger Jokert ugyanazzal az odafigyeléssel és kreatív szabadsággal konstruálta meg, ahogy Nolan magát a mozit. Kiiktatott minden feszültségoldó humorizálást a karakterből, valódi fenyegető és intelligens figura. Az eredmény leginkább olyan, mint egy ingerfogékony, csíntalan gyerek, vegyítve az önjelölt hóhérok lappangó szadizmusával. Joker testjátéka, mimikája, beszéde, hanglejtése, hisztérikus kacagása mind olyan finom elemek, amik az egyik legemlékezetesebb filmes gonosszá teszik. 

Christian Bale Bruce Wayne-ként nem igazán nyújt újat a Begins második feléhez képest. Batmanként viszont brutálisabban lép fel: Maronit úgy vallatja, hogy direkt eltöri az egyik lábát, Joker vallatásánál a fejével töri be az őrszoba üvegfalát.

A másik "lovag", Aaron Eckhart Harvey Dentként komoly kiállású, de az ember felderíteni képes fickó. Eckhart ügyesen adja ehhez hozzá azt a dühöt és indulatot, amit egy helytelennek látott helyzetre ad: a felsült bankjegy-hadművelet után Gordonnal és mikor Batman után ordít: "Nem adhatja fel!"

Gary Oldmannek sikerült még önérzetesebbé tennie Gordon figuráját: minden idegszálával a fennálló helyzet kezelésére törekszik, a problémákat a maguk súlya szerint kezeli. Michael Caine és Morgan Freeman ugyanazt a visszafogott profizmust nyújtják, mint a Begins-ben. A mellékszereplők Eric Robertsig bezáróan mind helytálltak pár percnyi szerepidejük alatt.

Maggie Gyllenhaal Rachel Dawesként több beleéléssel jeleníti meg az okos ügyésznőt, mint Katie Holmes. A szerelmi háromszög nem csöpögős bohózat, mint a Pókember 3. forgatókönyvében, ahol oda-vissza rángatták az érzelmi kapcsokat. Rachel tudja, hogy Bruce és Harvey és szereti, de érzései megosztottak: Bruce a múltbéli kötődése, aki csak Batman küldetésének bevégeztével válhat szabaddá, míg Harvey a jelene, ráadásul az a figura, akitől Bruce is reméli, hogy arcát vállalva veheti majd át Batman szerepét. Szerintem pompásan lett összehangolva a hármójuk kapcsolódása a Joker képében eljött külső veszéllyel.

6. Egyéb észrevételek

A film szerkezetében is érezhető rejtett utalás rá, hogy Nolan "emeli a tétet". A címszereplő első felbukkanását mutató 5 perc valójában egy sűrített fél óra a Batman: Kezdődik középső részéről. Denevérforma árnyak támogatják a drogdíler Chechent és a Madárijesztőt lekapcsoló Batmant. És mivel ez majdnem közvetlenül Joker antréja után történik, szintén megelőlegezik vele, hogy egyenrangú felek szembenállásáról lesz szó. 

Nem értek egyet azokkal, akik szerint "Kétarc túl keveset szerepelt volna". Kétarc semmi más, mint a haragos Harvey Dent, torzultan. Cinkelt érméje remekül jellemzi őt magát: mivel mindkét fele fej, szó szerint "ő maga alakítja a szerencséjét." Arcával együtt érméje is félig megég, így miután Joker ráveszi, hogy tagadja meg, amiben eddig hitt, immár valóban az érmedobással dönti el élet és halál között. Harvey igazi tragikus szereplő, az elveszett remény jelképe, hogy élhetővé tehetnek egy korrupt és bűntől mocskos várost. 

Tetszik még, hogy Jokert nyilvánvalóan inspirálta Batman. Ahogy neki szimbóluma a denevér, és azt használva képes volt formálni magát a várost, Joker is ugyanezt teszi. Minden polgár Gotham-ben az ő potenciális játékszere: élő kártyalapok, akik "benne vannak a pakliban". "Mindig szükséged van egy aduászra. Az enyém Harvey." Joker sötétlila ruhája mellett álcái is erre a szimbolikára asszociálnak: bármelyik embertársa foglalkozását felöltheti (rendőrtiszt, nővér).

A vallatószobás jelenet jelzi, hogy az alkotók megnövelték a brutalitási faktort, még úgy is, hogy a korhatár-besorolás kedvéért nem használtak vért. Több olyan montázs is van, ami jelentését tekintve brutálisabb, mint azt a cenzorok talán észrevették: elevenen elégés, fej üvegbe verése, élő testbe varrt bomba, állatokra irányuló agresszió. Ez pedig jót tesz a film realisztikusságának: ahogy ültem a moziban, elsőtől az utolsó percéig beszippantott a film légköre és történésfolyama. 

7. Hibák / hibalehetőségek

Legáltalánosabb ellenvetés A sötét lovag ellen, hogy túl sok a filozofálás. Felnőtt film, ami viszont nem hagyja kikövetkeztetni a nyilvánvaló tanulságokat. Véleményem szerint ez nem igaz: a szókimondás és a szájbarágás nem ugyanaz. Ennyire kusza filmnél szükség van rögzített morális szabályokra. Annál is inkább, mert ezesetben az etikai normák, a közerkölcs nem megbízható támasztékok.

Olyan hibát nem tudok felhozni a film ellen, ami kihatna más jelenetekre. Legtöbb ellenvélemény Joker hajókísérletével kapcsolatban merül fel, hogy a való életben az emberek valóban "felzabálnák egymást". Itt a bűnözőket szállító hajón nem világos, mi tartja féken a bűnözőket. Elvileg az őrök puskával és kézifegyverekkel tartanak féken náluk legalább háromszor akkora létszámú gyilkost, rablót és így tovább. De a zúgolódásukon és a figyelmeztetőlövéseken túl elbírta volna a jelenet, ha 1-2 agresszív kitörési kísérletet is megtorolnak az őrök.

Hogy Nolan végül nem ad igazat Jokernek, nyakatekert továbbszövésének tűnhet a gondolatmenetnek, miszerint Denten áll vagy bukik minden. Ennek megítélése is esetfüggő, aszerint, hogy melyik közösség hogyan válaszolna a fenyegetésre.

Eseti melléfogásokat keresni divatos ennél a filmnél. Én is láttam azokat a rávezetéseket, hogy: a felhőkarcoló üvegszélén látszik a kamera, hogy Joker több kéztartással próbálja visszafogni Batman karját, etcetra, etcetra. De ezek olyan dolgok, amik két vágás között történnek, mint mikor kihúzza magát valaki, vagy megsimítja a haját. Tehát nem szándékosan lekicsinylem ezeket, hogy filmet mentegessem; egyszerűen nem látom az apropót, amivel ezek kilógnak a sorból.

8. Értékelés

1939-ben Batman ötlete az volt, hogy egy nagyvárosban egy denevérnek öltözött detektív gonosztevőket kap el. Ennek kellett aztán kikeverni a pontos hangnemét, stílusát, majd morális kérdéskörét és a főhős ellenfél-gallériáját. Ha a Batman-univerzum lényegét egyetlen életképes filmbe kell sűríteni, úgy a "TDK" megfelel ennek a célnak. Rendkívül okosan összerakott, meglepően drámai és gondolatébresztő darab lett. Mert a legijesztőbb az egészben, hogy Joker-nek sokmindenben igaza van: a társadalmi normák önmagukban csak egy "rossz vicc", ami kényelmessé teheti őket. Ilyenkor pedig fel tennünk a nehéz kérdéseket: "Miben hiszel?" "Hol húzod meg a határt?" "Átgázolnál máson, ha csak így mentheted meg magad vagy a tieidet?"

Ez a film képes volt fokozni és árnyalni a Batman Kezdődikben megismert világképet, és a mai hollywood-i állapotok közt igencsak provokatív. Egyik kedvenc moziélményem, amiben valaha is részem volt (eredeti nyelven!).