A remény rabjai azon kevés filmek egyike, amin sosem lehet érezni a megalkuvást. Megható, érzelmes darab két börtönlakó barátságáról, a börtönrendszerben való életéről. Stephen King azonos című novellájából készült, amely az 50-es 60-as években játszódik. A Shawshank-i börtönben az emberek vagy rabok vagy rabtartók, de az intézmény egész létüket meghatározza. Itt nem léteznek olyan fogalmak, mint "látogatás" vagy "bírósági fellebbezés": a film már az elején megszabadul ezektől, amik a börtön tisztviselőinek szemében merő cicomák, kibúvók az aljanépnek.
Nagyon gyorsan megkedveltem a két főszereplőt, Redet és Andyt. Andy bankár volt, akiről nem tudjuk, vajon tényleg ártatlanul ítélték-e el, mint állítja, csak az alapján tudjuk őt megítélni, amit mutat. Ami megkülönbözteti rabtársaitól, az az esze és hogy soha nem esik reménytelenségbe. Visszafogott jelleme és műveltsége mellett kitartó is, pl. mikor kiharcolja, hogy könyvtár legyen a létesítményben. Állhatatosságát - mint bevallja azt a film során - a remény adja, és pont valamint a meggyőződés, hogy bárhol jobbá teheti az ember a sorsát, ha ismeri a környezete működését.
A műsoridő első felében a börtönélet nyers mivoltával szembesülünk: ha évtizedeken keresztül éltél, akkor a külvilág utána márcsak egy bizonytalan árnyvilágnak tűnik - pont, amilyennek a börtönt láttad, mikor idekerültél. Ezt példázza Brooks alakja. 50 évi börtön után engedték szabadon, de míg a börtönben megvolt a helye, idekint nincs senki támasza, semmi célja. Ebből mintegy kimenekül azzal, hogy felköti magát.
A barátságra Red és Andy között mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy elcsépelt. Rendkívül emberi és megindító, ahogy kialakul közöttük a kölcsönös megbecsülés. Red igazából még csodálkozik is azon, amit Andynek sikerül kihoznia a rabéletükből, feltűnés nélkül, szisztematikusan. 30 éve él egy milliószor megbánt gyilkosságért, sokukhoz hasonlóan ő is csak vegetál, büntetése enyhítését újra és újra elutasító pecséttel látják el.
Mikor egy napon váratlanul jóváhagyják a szabadlábra helyezést, Brooks nyomdokaiba lép: ő is megküzd az értelmetlenség, magány és bizonytalanság érzéseivel. Még ugyanarra az áruházi munkaposztra is osztják be. Egyetlen különbség Brooks és Red között Andy: az ő bravúrjai, életfelfogása, és az ígéret, amit neki tett. Ez a tartás pedig kifizetődőnek bizonyul. Andy korábbi instrukcióit követve rátalál egy üzenetre, amit követve újra találkozhat vele. A film zárójelenete, mikor az óceán partján - ami a szabadságot jelképezi - találkoznak, egy átlagos drámánál érzelgős lett volna, itt viszont valóban szívhez szóló befejezés..
A film 2. felében, Tommy Williams érkezésétől thriller jellegűvé válik a film. Mikor kiderül, hogy Tommy ismeri a rabot, aki helyett Andyit elítélték, Norton megöleti cinkosával, Hardley-vel. Andy a szemében egy praktikus eszköz, amit nem ereszthet el; nem engedheti kiderülni az igazat akár róla, akár saját ügyleteiről. A fantasztikusan előkészített csavar Andy ravaszságát dicséri. Illegális megbízásait nem csak börtönbéli helyzete javítására tette, ahogy eddig feltételeztük. Kifinomult alapozómunka volt, saját hasznára. Norton pénzét a sorozatos "tisztítások" után egy fiktív férfi nevére küldette, akinek papírjai is vannak. Kiderül, hogy Red posztere egy alagút álcája volt, az Andy által kreált álnév pedig saját magának készült, hogy Norton pénzével eltűnhessen Mexikóba. Nem sejtette, hogy Norton átveri: egyszerűen volt egy logikus vészterve, amennyiben a büntetését nem enyhítik, sőt elhúzódik.
Nem látok különösebb problémát a dialógusokban sem. Időnként még szolidabb humor is beférkőzik a sorokba: például mikor a könyvtárban csoportosítják a könyveket. Az egyik rab a Monte Cristo grófja címlapján a szerzőt úgy olvassa: "Alexandria Dumás". Red felkacag ezen, a regényt pedig ezt a "Közhasznú olvasmányok" közé sorolná, Dantes szökési módszere miatt.
Nem cifrázom tovább: messze a legjobb Stephen King-filmadaptáció, a 90-es évek egyik legőszintébb, legszebb drámája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése