A Szent

 

Soha nem fogom elfogadni a hivatalos magyar fordítást, miszerint "Az Angyalnak" fordították Roger Moore hajdani sikersorozatának címét. Ugyanez áll a belőle készült egész estés változatra is. Val Kilmerrel semmi bajom Simon Templar szerepében, leszámítva, hogy alig mozgatja a száját beszéd közben. De nálam az is beleszámít a film értékszámába, hogy mi lehetett volna, illetve a többi filmhez képest mit nyújt a "laikus nézőknek."

Simon élete arra épül, hogy csaló, tolvaj és átváltozó művész. Gyerekkorában katolikus iskolában szenvedte el az ultrakonzervatív tanárok vasszigorát. Most felnőttként az a szokása, hogy egy szent nevét használja, ha álcázva kell bemutatkoznia. Bár Kilmer arcjátéka nem hangsúlyos, a szerepébe nagyonis bele tudta élni magát. Mint látjuk, gáláns és sármos, és nem hajlandó ölni. Az a fajta csirkefogó, aki egy pontatlanabb szemet rögtön megtéveszt, egy naivabb lelket könnyen megvezet, sőt elcsábít.

Élő példa erre Emma Russel. Pontosabban: Doktor Russel, a forradalmi hidegfúziós fűtőtechnológia huszonéves zsenije. Erről a lányról egyiket sem lehet elhinni. Elisabeth Shue fiatal tudósnőként körülbelül annyira hiteles, mint Jessica Alba a Fantasztikus Négyesben. A film elején okfejtése a hidegfúzió mechanizmusáról nagyon suta és kiforratlan hangnemű. Ezt pedig a tudományos elit körök együtt nézik a ténylegesen elért eredményeivel, munkája minőségével. Emma cseppet sem az, aminek Simon leírja őt, mikor együtt vacsoráznak: "Géniusz vagy... gyönyörűek az álmaid... bátor vagy... nem félsz szembenézni a világgal..." 

Ez a leírás annyiban illik a kutatónőre, hogy külön világban él. De nem a saját külön világában, hanem a  legtradícionálisabb, unalmas sablonképzetben: istenfélő. Nem: az áhítat is olyan adalék, aminek színeznie kell a karakter lélekmintázatát, egyedi vonásait. Mit lát Simon Emmában, azonkívül, hogy csinos és szűzies? Egy életszerűtlen világképű, naiv felnőttet: gyakorlatilag egy apácazárda diákját. És pontosan annak is néz ki azon ruháiban, melyekben Simon először beszélgetésbe elegyedik vele.

A film szándéka újragondolni a történetet, több technikával és meghatóbb romantikával. Emmával kapcsolatban semmi nem működik - sajnos a romantika sem. Nem vonzalmat (akár fizikai, akár mentális) lehet észrevenni köztük. Sokkal inkább mintha belemenekülnének. Mi most magányosak vagyunk, itt az alkalom, hogy imitáljuk a szerelmet felfedező ártatlanokat! Simon pedig igazi szívtipróként eltűnik, miután ágyba vitte Emmát. Két "Sajnálom" cédulát hátrahagyva.

Ez attól függően hiba, mennyire hangsúlyos a szerelmi szál egy film tematikájában. Itt fontos lenne, hisz ez befolyásolja mindkettejük tetteit, szerepvállalását. Miután Emmának a hatóságok felfedik az igazat, Simon meggyőzi a betyárbecsületéről, és onnantól együtt menekülnek. Emma egyszer még megpróbál elfutni előle, ám utána végképp megbocsát neki. Megint a naiv jellem. Hiába segítik egymást bérgyilkosok, göröngyös katakombák és mínusz 10 fokos vizben vacogás mellett... semmi kisugárzás nincs egyikükben sem.



Emma kitűzője pedig a jól ismert glóriás pálcikaember, ami a szentembert jelképezte a sorozat főcím-zenéje alatt. Jól összecseng ez azzal, hogy a rádióban "ismeretlen egyéntől származó adományról" beszélnek. Simon nyilván a bukott Traviek vagyonát osztotta szét. A rögtönzött álcázásai okosak és érdekfeszítőek. Mégis: nem tudok nem elgondolkodni rajta, hogy az üldözésük közepette is be tudja szerezni, rejtve tudja tartani és magára tudja ölteni a gúnyáit - még a nyílt utcán is.

A sorozat jövőre lesz 50 éves, és a film vállalható szinten reformálta meg a régi történetet. Ugyanakkor viszont semmi nem okoz katarzist, sokszor nemcsak kiszámítható, de gépiesen levezényelt dolgok történnek benne. És mire a két főszereplő eléggé beérik, hogy szoríthassunk nekik, már elsimították a fő konfliktust.