Körök

Nem sok mondanivalóm van a Körökről. Kismillió ehhez hasonló jelentéktelen, semmi mozgókép-hullát volt már szerencsém megtekinteni. Egyetlen filmes kritériumban sem hozza a minimumot, 1 árva percében pont annyi izgalmat ad, mint egészében véve, és úgy am block: nézhetetlenül üres, tömény, végtelenbe nyúló unalomvölgy ez az úgymond "horror-folytatás". 

Sokszor gazdát cserélt a gyilkos videó, amit ha megnézel, 7 nap múlva egy démon-kislány átka elpusztít téged. Most egy Julia nevű hölgy távol tanuló pasija, Holt a soros. A rendszeres üzik elmaradnak, ezért Julia kiszagolja, hogy egy tanár vezette suliminiszekta a rejtélyes videót buzerálja, és ebbe sodródott bele Holt is. Julia végignézi a felvétel másolatát, hogy átruházza magára az átkot, ám ő felfedez benne valamit, amit ezidáig senki se szúrt ki.

2017 egyik pöcegödre a Körök, ezt nem is akarom szépíteni! Hermetikusan van elzárva belőle minden feszültség, légkör, ütem, ingerhatás. Életerőt szív el az embertől, annyira érdektelen bármi, ami a cselekmény 2 órája alatt történik!

Az idióta sablonrejtély, a fantáziát hírből sem ismerő ijesztgetések és utalások (főleg a 7-es számról), de még maga Samara se tudja megmenteni ezt a maszlagot. Nem féltem tőle, hanem fárasztott, hogy már megint attól kéne megrémülnöm, hogy ő most természetfeletti. Őszintén: ha egy ilyen felvétel létezne, piszkosul hamar előkerülne valami alantasabb delikvens, aki felrakná a világhálóra, tömeghalált okozva ezzel. Ez volna a logikus következmény, amit a széria soha nem ismer be.

Tűket szurkálhatunk a film se füle se farka leírásába, ami potyára hiteget vele, hogy a kútba hajított kísértetlány sztorija most talán véget ér. Van ugyanis egy film a filmben, amit állítólag pont ez a jellegtelen csaj, Julia szúr ki elsőként. Sőt: a szellem kegye folytán látomásai beépülnek a felvételbe, és e nyomokat követve jut el a néhai kislány rokonaihoz.

Julia a legnagyobb jóindulattal is ugyanolyan nulla jellemvonású senki, mint mindenki más a filmben, így aztán baromira nem izgatott, mikor kiderül, hogy ő már Samara sokadik "küldönce", akinek a lány földi maradványait majd el kell pusztítani.

Okos nőnek kellene látnunk őt, aki magától rájön a dolgokra, de ennek épp az ellenkezője jön le nekem. Holttal közösen már meg tudja állapítani, hogy egy üres sírból biztos elvitték a hullát. Előkerülésekor a pasinak kell bevallania, miért nem küldött több üzenetet: hogy "megóvja őt ettől az egésztől". Arra meg te se gondoltál, haver, hogy a nőd aggódni fog, és pont ezért kutat föl téged meg a bajos ügyeidet?

De a prímet Samara világtalan apjának ámokfutása viszi a végén! A forgatókönyvírók a szájába adnak minden "csavarnak" szánt baromságot, ami taccsra teszi a logika maradványait is. Leesett az állam, mennyire pofátlanul majmolják itt a múlt év egyik sikerhorrorját, a Vaksötétet: erőszakos vak vénember vs. bajt kereső fiatal csajszi, a zárt házban bújócskázva. Bajt kereső fiatal csajszi wins. 

A zárás pedig emlékezteti rá a bealudt nézőt, hogy még egy, a halálon túli Semmibe süllyedt franchise-t sem ereszt el Hollywood, amíg pénzt szagol körülötte. Holott épp a plakátján lévő szlogentől ("A Gonosz újjászületik") áll a lehető legmesszebb ez a minden kreatív energiát nélkülöző filmhulla. 

Csak azért nem kap tőlem a Körök 0/5-öt, mert olyat 1-től-5-ös skálán bajosan lehetne adni.

Baywatch (2017)

Mezei névreklámfogás a vadonatúj Baywatch, ezt kár tagadni. Egy eleve cukordús, féldrámai TV-sorozat tiszteletére összedobtak egy félig-se-vicces, "Na ne szórakozz már!"-mértékig ostoba moziverziót, amiben nincs semmi megjegyezhető dolog - már a kigyúrt izmokat és a bombanőket kivéve. Nem érzem magam becsapottnak vagy "vérig sértve"; tudtam, mire számítsak.

Mindössze fájt látnom, mennyire divatbaba-szerepre pazarol el mindenkit a Baywatch:

• a frissnek hitt, valójában primitív alaptónussal,
• a mindenhova széthajigált, öncélúan bunkó fapoénokkal,
• a tartalmat széles ívben leszaró rendezéssel,
• és a ki tudja hány író tolla alatt megfordult, gyújtósnak való forgatókönyvvel. 

Alibitörténet #93478:

Mitch Buchannon idén 500. mentését ünnepli, mikor sor kerül a Baywatch éves vízimentő-válogatására. De mivel a strand büdzséhiánnyal küzd, soron kívül egy "hírességet" is a mentők nyakába varrnak. Így kerül hozzájuk Matt Brody, az úszóválogatottból kipenderített kétszeres olimpiai bajnok. Leckéztetik is rendesen a piperkőc szépfiút, de amikor hulla kerül elő a partján, Mitch mindegyiküket bevonja egy kis magánszaglászásba.

Töprengek, miből gondolja azt Seth Gordon rendező, hogy egy mai "divatos" vígjáték védjegye az undorhumor. Tudjátok: amikor altesti ökörségeken kellene kacarásznunk, meg a dumákon nemi szervekről. De a jó öreg részeges és hányós poén se maradhat ki. Egész nyárra ellátnak bennünket csöcsutánpótlással és tök égő péniszviccekkel. Nem is beszélve a hullaházba került áldozat még csöpögő testzsírjáról! "Rajtunk áll, hogy helyreállítsuk a Baywatch-nevet."

Szerintem ez + a sok f-betűs káromkodás csak azt próbálja leplezni, hogy a készítők nem tudnak ráérezni arra a 90-es évekbeli légkörre. Ami ugyan szintén keményen gyúrt a szexepilre, de volt egyfajta primitív, idillizált bája is, ami az új kiadásra bizony ráfért volna - sok más egyéb mellett. Amit itt láttam, sokkal inkább hasonlít a Son of the Beach c. bárgyú paródiaszériához.

Másik dolog, amivel "Az új Baywatch" befürdik az az önreflexió: beismeri a show bugyutább vonásait, amiknek népszerűségét is köszönhette. Próbál kikacsintgatni, röhögni magán. "Ez úgy hangzik, mint valami szórakoztató, de erőltetett TV-műsor leírása."

"Miért néz ki mindig úgy, mintha lassítva futna?"
"Ő az oka, hogy hiszek Istenben..."
Nos, a trailer-ekben nemcsak a néhány tényleg jó viccet ellőtték, de úgy egészében viccesebbre voltak vágva, mint a két órás végtermék maga! 

"A Baywatch működik, mert szabályokat követünk", mondja az új Stephanie Holden. Mitch pedig visszatérően osztja az észt Brody-nak, miért nem elég az, ha csak a munkaköri leírásuk szabályait követnék. i mindenre kell figyelniük, milyen apró részletek teszik nélkülözhetetlenné a parti életmentőket. "Csapatunk az elitek elitje. Mi vagyunk e strand szíve és lelke."

Nos: "szívétől és lelkétől" is bűzlik a hal. És nemcsak azért, mert piszkosul fárasztó, ahogy azon a gegen csámcsognak, hogy a vízimentők kurvára nem zsaruk. Nem Brody nézi semmibe a hivatást, hanem a produkció: némi sétafika, 1-2 koccanás, meg egy Sharknado-effektusos mentőakció kéne, hogy minket föllelkesítsenek. Hogy hű, mennyire király, vonzó és tisztelendő egyszerre vigyázni a "fürdőboldog fehérekre".

Ehhez képest el lettek barmolva a sorozat minden komolykásabb részlete:

• a kiképzés kulcsrészletei, pl. az újraélesztés pontos kivitelezése, 
• a sikeres vizsga letételének pillanata,
• Brodynak néhol eszébe jut, hogy szeretne csapattag lenni,
• vagy Mitch kivételesen bíztató, és nem b***tató szavai hozzá.

Ezek mind bele vannak süppedve a homokba. Seth Gordon nem tud mit kezdeni velük, csak ezt a kivénhedt "light-os" akciókomédia-öntőformát erőlteti, és azt hiszi, vicces a műve, csak mert az magára mutogat. Mitchéktől mindent látunk, csak szakszerű mentést nem: álruhát öltenek, partikon járatják le magukat, betörnek a hullaházba, és a felelősségteljes Mitch-nek tankönyvbe illően sikerül kirúgatnia magát. 

Dwayne Johnson hátán viszi a Baywatch-ot: ő a fő oka, hogy haboztam egy nagy nullának nevezni az alkotást. Elhiszem én, hogy a színészek mind élvezték a forgatást, de az ő játékán látom az igyekezetet: direkt elcsíptem, ahogy okosan David Hasselhoff arckifejezéseit imitálja. Annyira sajnálom ezt az embert, hogy sose osztják be értelmes projektekhez. Tudjátok: ahol a szkriptet és dialógusokat nem részeg csimpánzok írták, hanem érdem szerint fizetett szakmabeliek.

Zac Efront a G. I. Joe-kockahasával kutyába se néztem, de akadt pár tűrhető szóváltás Mitch és Brody között. Világos volt, mi a kapcsolatuk jellege: a veterán Mitch szerint a megbízhatatlan kölyök nem való ide. Csak él bele a világba, bármi kötöttség és cél nélkül, ellenben a fél világ előtt megalázta magát, csapatát, szponzorait.  

Ám amíg egy olimpián minden erőd a győzelemre irányul, arról, hogy te legyél a legjobb, leggyorsabb, addig a Baywatch ennél többről szól. Elvileg ahogy Brody agyilag felnő ehhez, kéne a karakternek megtanulnia hinni abban, amit csinál. Sose voltam rajongó, de néha belenéztem a sorozatba: meg mernék esküdni rá, hogy szó szerint erről szólt valamelyik epizód. Ahogy arra is, hogy ettől százszor hihetőbben adták ott ezt elő.

A moziváltozat tele van eseti baromságokkal:

• Mire föl hozzák a boly egyetlen hízott tagját, Ronnie folyton cikis helyzetekbe, hogy a szöszi csinibabáról, C.J.-ről áradozik?
• Miért egy ilyen ripacs, Bond-főgonosznak is túl röhej dominátrix áll az ingatlanvásárlós skandalum mögött?
• Minek kell kétszer is elmenniük Mitchéknek a partijára, hogy bizonyítékot kotorjanak elő ellene? 
• Miért nem viszi őket be az őrszobára a muris akcentusú feka zsaru, ha beismerten megszegték a törvényt?
• Hogy nem lett következménye, mikor a végén Mitch szemét felettesét Brody orrba vágja?

És a sor még folytatható.

És a külön meggy a tortahabon: Hasselhoff és Pamela Anderson röpke cameója. Tudjátok: mint a tavalyi Szellemirtók-reboot-nál, ahol a régi sztárok más karakter(szerűség)ek nevei alatt röpke jelenetekre felbukkannak, hogy jelképesen átadják a stafétabotot. Mindkét esetben céltalan agyrémként sültek el a cameók.

Hasselhoffé ráadásul a legértékelhetőbb elemet, Johnson lelkes alakítását golyózza ki. Miért bukkan föl ő is Mitch-ként?! Nem érdekel az "önreflexió": ez NEM egy paródia! Vagyis a filmnek igenis muszáj volna "a szabályait követnie", hogy legyenek stabil helyzetkomikumok, amikben a vicceket el is tudják sütni. David és Dwayne is Mitch-nek hívja magát a jelenetben. Akkor most 2 Mitch létezik a film világában? Élt 20 éve a sorozatbéli Mitch, ma pedig az itteni Mitch viszi tovább a hivatását?

Nem mintha különösebben izgatott volna: olyan gyorsan tovalibbent, és addigra már úgy eluntam magam úgyszólván mindentől itt, hogy felőlem Roger Nyúl is tiszteletét tehette volna a forgatáson. 

A Paramount nem lehet rá büszke, hogy forgalmazta ezt a katasztrófát. Annyira nincs tartalma, története, sőt létjogosultsága a Baywatch-nak, hogy még a célzott "habkönnyű nyári mozi" stigma sem illik rá. Karakterei kifutószökevények, a bágyadt bunkóság visszaél az R-besorolással, és pont hogy kiöli a humort, semmint erősítené. Az már jutalompont itt a hölgyeknek, ha 5 másodpercnél tovább legeltetik rajtuk a kamerát.

Irgalmas akartam lenni A Szikla és a márkanév miatt, de egyszerűen nincs mire külön pontokat adnom. 

Pókember: Hazatérés

A Sony eddig 2 Pókember-feldolgozást barmolt el a nagyvásznon.

A Marvel Studios eddig 3 értékálló képregényfilmmel tudott előrukkolni.

Közösen végre összehoztak egy jó Pókember-mozit.

Ha egy stúdió irányításmániája zsákutcába visz egy kultikus szuperhős-szériát, az általában már elég, hogy végre alázatra szorítsa az ottani filmcsinálókat.

A tónusbutítás, a viták, leváltások, átírások, stb. háttérmachinációk ilyenkor már végre eltűnnek a képből. Valódi rendezőt sem árt keríteni, aki fütyül rá, hogy szuperhősről mesél el történetet, ellenben van esze és elhivatottsága, hogy a hősikont élettel telve, hihetően támassza föl az árokból. Ez történt az unalomig dicsért Batman: Kezdődiknél, és most a Pókember: Hazatérésnél.

Pedig az új változat cseppet sem kimagasló, vagy formaújító darab. Egyszerűen csak végre jól mondja föl a leckét! Természetesnek érezni a film hangulatát, a drámát, és magát Peter-t, a new york-i diák karakterét - és nemcsak azért, mert Tom Holland a valóságban is alig 21 éves. Ez a Peter nem az élet minden nyomorúságát a vállán hordó, depressziós korafelnőtt, hanem végre tényleg a "barátságos szomszéd Pókember". 

Mi vagyunk ez a kölyök! A mai fiatal, akit a suliban olykor cikiznek, mindennap tanulnia kell, és szeretné lenyűgözni a középiskolai szerelmét. Ez a 15 éves gyerek csöppent élete bulijába az Amerika kapitány: Polgárháború alatt: amit csak bírt, leszelfizett és fölrakta a YouTube-ra. Imádtam a found-footage-filmekre hajazó bevezető részt! Tényleg egy segítőkész tini túlzott lelkesedése és tettvágya jött át nekem az új változatból. Nem pedig az, hogy a Sony az utolsó ötletmorzsáit kaparja elő a már 2. reboot-hoz. 

Szóval ez a Peter egy türelmetlen, egyszerű észjárású zöldfülű, akinek fő célkitűzése, hogy a Bosszúállók teljes jogú tagja lehessen. Délelőtt éli az átlagos kis életét, amire a kutya se kíváncsi,

délután és este viszont a Stark-féle spéci ruciban "gyűjti a pontokat" jótetteivel. Most rábukkan egy kisstílű bandára, amely a Bosszúállók harcai után maradt fémhulladékból fegyvereket gyárt. A banda esze azonban keményebb diónak bizonyul, mint Parker gondolta.

Jót tett a földhözragadtabb megközelítés. Tom Holland Peter-e szimpatikusabb, és a gondjaival is könnyebb volt azonosulnom, mint a korábbi "komoly" Peter-eknél. Nem zavart, hogy az "új Peter" ennyire felelőtlen, és folyton galibát okoz: nem éreztem butítottnak vagy idétlennek - ellentétben azzal, ahogy a testes iskolahaverja viselkedik.

Cseppet sem bántam, hogy Ben Parker egyszer sem teszi tiszteletét, könnyebb volt nélküle tiszta lappal indítani. Petert itt még nem érték drasztikus hatások, nem árnyékolta be az életét családi tragédia. Jon Watts rendező azt akarta, hogy filmje szuperhős-sallangok nélkül is működni tudjon, az iskolapadban, az iskola folyosóján, közegében, közösségében. És mikor Peter Pókemberré válik, saját bőrén tapasztalja meg a buktatókat, a maga kreálta helyzetekben csiszolódik. Önmagához kell felnőnie, nem elvont filozófiai frázisokhoz.

Aki követni szokta az előzeteseket, tudhatta, hogy Tony Stark - aki itt afféle mellékmentor - egy ponton visszaköveteli a "Vas-Pókruhát", és nyomós okkal. Peter kétszer is majdnem katasztrófát idézett elő:

1. először, mikor az osztálytársait kellett kimentse Washington-ban, 
2. és hogy egy kompon nyílt csatát kezdeményezett a Keselyűvel, hogy learassa a babérokat.

Rengeteg múlt azon, hogy a készítők ne túlozzák el Peter naivitását vagy egóját. És az is fontos, hogy Stark, azaz Vasember nemcsak kevés műsoridőt kap, de nem is próbál - egyelőre - beleszólni a fiú életébe. Semmi instrukció, túlzott ígérgetés, stb.

Úgy már képmutatás lett volna, hogy a pénzeszsák önbíráskodó mi mindenbe bevezet egy kiskorút (high-tech ruha, szuperhőscsata, stb.), utána meg számon kéri rajta, hogy elszállt magától. Jó jelenet és komoly pillanat ez Peter számára, ami életében először alaposabb önvizsgálatra kényszeríti. "Ha semmi sem vagy a ruha nélkül, akkor nem szabad, hogy viseld."

De ez nem megint a voltaire-i "Nagy erővel nagy felelősség jár"-duma! Peter itt kezdi fölismerni, hogy egy probléma sosem csak annyiból áll, amennyit a felszínen látni belőle. Nem tudhatsz be sikersztorinak pusztán annyit, hogy álarcban ugrálsz, kiütöd a rosszfiút, és úgy sül el a dolog, hogy épp nem halt meg senki.

Minden akciódnak lesznek következményei, amiket nem söpörhetsz a szőnyeg alá, és amik után hiába esküdözöl, hogy "jóvá teszed a hibádat". Van erre egy találó idézet A. Einstein-től: "Nem lehet azzal az észjárással megoldani a problémákat, amivel okoztuk őket." Tony tudja, hogy Peter jelleme mégcsak most kezd igazán formálódni, és hogy egy túlbuzgó szuperstréber éppoly közveszélyes valakivé válhat, mint aki(ke)t el akar kapni. "Felejtsd már el azt a ronda madarat!"

Végre tényleg hús-vér embert kaptunk főgonoszként egy Pókember-filmbe! Adrian Toomes, alias a Keselyű nemcsak egy mecha-páncélban repkedő bandavezér, hanem családos ember, aki a hazai Bosszúálló-csaták romeltakarításából élt, de majdnem tönkremegy, mikor a Damage Control (Stark cége) önhatalmúlag megfosztja a megélhetésétől. Tökéletesen passzol rá a neve: szó szerint abból eteti a családját, amit a szemétből guberál, miután a műhelyükön fegyvert eszkábált belőlük, és továbbpasszolta azokat helyi bűnözőknek. 

Michael Keaton a film színészi fénypontja, és Toomes motivációja a legfelépítettebb is. Ő Peter sötét tükörképe abban, hogy szintén egy kisstílű átlagfickó, aki a felszínen sikerrel megoldja az égető gondokat, de a módszere drasztikus, és súlyos erkölcsi árat kell érte fizetni.

Hiába játssza ki Adrian a törvényt, vagy lépi át a gyilkosság mezsgyéjét: itt egyértelműen ő az áldozat. Saját bőrén tanulta meg, hogy "a gazdagok és tehetősek" a mai világban bármit megtehetnek. Bármikor kisemmizhetik a dolgozó embert, következmények nélkül, tekintet nélkül arra, mi lesz a családjukkal. 

Boldoggá tett azt látnom, hogy az utolsó harmadára mennyire személyessé válik az egész a protagonista számára. Peterről világosan lerí a sokk és tanácstalanság, mikor kiderül, hogy Adrian nem más, mint iskolai szerelmének, Liznek az apja.

Most üt vissza rá mindaz, amiért Tony alkalmatlannak találta rá, hogy felvegyék a csapatba:

• kiderül, hogy szinte semmit nem tud a ruhán kívüli képességeiről;
• még ő sodort veszélybe az elismerés utáni vágyával ki tudja hány embert;
• látja, hogy a trófeának szánt bűnöző ugyanolyan ember, mint ő vagy a szeretteik;
• a számára talán legkedvesebb valakit tönkre is teheti azzal, ha lecsukatja az apját;
• aki a Peter akciói körüli malőrök és furcsaságok hallatán rájön, hogy ő Pókember.

Ehhez képest a végső koccanás Spiderman és Vulture között eléggé szokványos lett - a korábbi akciójelenetek tükrében mindenképp. Élesebb párbeszédváltást vártam volna a küzdelmük nyitányaként, mivel Adriannek részben igaza van. És ahhoz képest, hogy a végén búcsút kellett vennie Liztől, totálisan hidegen hagyott a szimbolikus kibékülés Tonyval. De ezek fölött végülis napirendre tértem, mert hihetőnek találtam, ahogy Peter a ruha nélkül boldogul, illetve hogy miért is őrizné meg a börtönbe zárt Toomes Parker titkát (ebben most nem megyek bele). 

Vevő voltam többnyire a produkció humorára. A suliközegben elsütött poénok egy része kissé bugyuta, és nem hibáztatom, aki szerint Peter még 15 éves szuperhősnek is túl naiv és felelőtlen. A könnyed hangvétel viszont nem erőltetett vagy szánalmas, tényleg a film lüktetését segíti, majd természetes módon halványul el, amikor Peter helyzete komorabbra fordul. 

Ha már Hollywood nem hagyott szerzői szintre emelni egy komolyabb Pókembert, legalább egy vicces-szórakoztató Pókemberhez megadta a kreatív inputot. Én így fogom föl a Pókember: Hazatérést. Nekem az első olyan feldolgozás Peter Parkerről, amely nem érti félre a karakter lelki világát, nem rántja szereplőit ál-komoly letargiába, és amit nem zsúfoltak tele fölös figurákkal az ingyen reklám kedvéért. Mondom: messze nem tökéletes, ahogyan főhőse sem az, de akkor is jól átgondolt, emberi, élvezetes tinifilm. Pontosan az a vérfrissítés, ami már nagyon ráfért a márkanévre. 

A Pókember Hazatérésre 4/5-öt adok.