Rosszul esik, ha egy kedvelt – vagy akár kedvenc – filmcsokor legújabb méregdrága részét önhitten, elkényelmesedve összecsapják. Egyértelműen lerí a Kung Fu Panda 4.-ről, hogy kizárólag a márkanév tejeltetése miatt hívták életre. Ugyanaz
a fő probléma vele, mint egy másik műfajból a Halálos fegyver 4.-gyel: túlzottan látszik, hogy egy szilárd sikertrilógia nyomában lihegő epilógus. Egy toldalék. Követi a bevált formulát és megtartja külső stílusjegyeit, de kiérezni, mennyire nincs konkrét célja, önálló motorja, valódi létjogosultsága.
Mintha a kimérája lenne a három előd egyes reklámpontjainak, zsenge kötőanyaggal. Látványvilága ugyan tartja a kötelező rutinszintet, de a harcokban nincs tétérzet azontúl, hogy: itt az újabb morci rossz-arc, akit a karatemaci seggbe rúghat – ironikusan pont mikor a "békés megoldást" kéne erőltetnie. Még a viccek minősége is romlott: nem olyan okosak és természetesek, amikor elsütik őket.
„Ez aztán rendesen felönt
a garatra.”
„Szabad így vezetni?”
Shifu mester közli Po-val, hogy ideje magasabb szintre lépnie,
mint „szellemi vezető”, átadva a Sárkánybunyós feladatkörét egy utódnak. De Po most is ugyanúgy élvezi ezt az életet, mint régen. Mikor meghiúsít egy lopási kísérletet
a templomban, Zhen a tolvaj róka felfedi neki, hogy egy alakváltó hüllő, a
Kaméleon uralomra tör. Amint viszont a hosszú utazás végén rátalálnak,
kiderül, hogy Zhen a Kaméleon befogadottja, és végig csak Po varázspálcáját
akarta átadni neki, mellyel utat lehet nyitni a szellemvilágba. Így a
Kaméleon-nak módja lesz Po nemeziseinek a kung-fu-ját is magába szívnia.
Szinte egyszerre visszhangzott az Internet ugyanattól a kínos
kérdéstől, amit a stúdiókoponyák csesztek megindokolni: MIÉRT MOST? Ahogy
Po, úgy mi sem értjük, minek pont ezidőtájt, egyértelműen nem sokkal a 3. rész
után, vagyis még jócskán a pandafenegyerek fénykorában kéne "lemondania". Hiába szajkózza ezt Shifu, a nagy büdös semmi sem indokolja, még kifogást sem dobnak be. És ettől márcsak a végül kisorsolt utód kiléte
forszírozottabb.
Zhen-nel sincs nagyobb gondom annál, mint ami az egész filmre
rásüthető: az, hogy fájóan sablonos! Az alkotók gyávasága kulminálódik abban, hogy milyen ordítóan felszínes és kiszámítható minden vele kapcsolatban. Mihelyt szóba hozza, hogy ő
„beavatott” – azaz belső infója van Kaméleonról – , a teljes dramaturgiát összeraktam fejben pár mondattal: Árva Tolvaj
összespannol Mafla Hőssel, majd félidőtájt benyomja az áruló-pózt, 
hogy azután
gombnyomásra visszakéredzkedjen a hőshöz, csak mert gazdája hajszálra ugyanaz
az uncsi seggfej, akinek mindeddig láttuk. És mindettől valahogy elég érdemes lesz Po szemében arra, hogy rásózza Zhen-re a Sárkányharcos titulusát. Holott egyszer se mutatta jelét, hogy ez a poszt illene rá vagy vonzaná jellemileg! Matekháziként lett összerakva ez a cselekmény...
Mégcsak rajongónak sem kell lenni ahhoz, hogy Az
Őrjöngő Ötös itteni hiányától csupaszabbnak, ritkásabbnak érezzük ezt az egész
mondvacsinált szituációt. Po hajdani ellenségei ezúttal merő díszek; nyugodtan átkeresztelhetnénk őket pl. A
Hallgatag Hármasra, hiszen az első részből Tai Lung-ot kivéve meg sem szabad nyikkanniuk. 
Viola Davis Kaméleonja szó szerint kis-formátumú. Elhadarja, hogy utálta, hogy lekicsinylik, amiért kicsi, és
valamiért a kungfu-sulik se vették föl, így varázslásba kezdett. Ennyi, ezt öntik
rá "motiváció" gyanánt. Már az dobott volna a figurán, ha konkrétan értelmezi, körülírja azt a harcművészeti hatalmat, amire ácsingózik, vagy ha legalább bonyolultabb megszereznie, mint hogy: kinyitja a száját! A Ping-Pong: Az ököl színre lép című paródia lép elő az emlékeimből erre.
Az egyedüli mellékszereplők, akik üde színfoltok a
palettán, azok Po két faterja, a jópofa mostoha Mr. Ping és a termetes
Li Shan, amint Po után caplatnak árkon-bokron át. Őket se kötögették hozzá a Kung Fu Panda 3. történetéhez – vagy akár az itteni fő szálhoz –, mégis jobban szórakoztatott ez
a duó, mint amaz a másik. Ha a jó öreg DreamWorks egy másodtrilógiáról fantáziált, hát cefetül lusta pondró volt tisztességesen ki is dolgozni! A Kung-Fu Panda 4. jobbára reklámplakát: nem ronda, nincsenek rikító hibái, csak túl sokat általánosít, kicentizett biztonsági játék elejétől végéig. Ahogy Wilson Chapman az IndiWire-től írta: Jack Black már álmából keltve is jól játssza Po-t. Ez nem változtat azon, hogy a karaktert márcsak dróton ráncigálják alibisztorikon át az extra zsozsóért.
Mellesleg: ahhoz képest, hogy papíron a változás elfogadásáról, az új időkhöz való alkalmazkodásról szól, pont a stúdió nem fogadta kurvára meg a saját szériaterméke intelmét.
Stílszerű lett volna a 4. részre is 4-est adni az 5-ös skálán. Ám ami ilyen feltűnően átlagos és ötletfukar, ott azt kell hinnem: a gyártó lenézte célközönségét.
