Immár másodszor horrorizálja a tulajdonjog nélkül rekedt Micimackót Rhys Frake-Waterfield. Bár a pasi pofátlansága már-már elismerésre méltó – elvégre a tavalyi filléres hulladék „profitjából” csinálta (össze) a „folytatást” –, írni azt nem tud. A Micimackó Vér és Méz 2.-ben a smink, a szörnyek száma, Róbert Gida megformálója imitátora,
na meg persze a gore-faktor változott. Ja! Meg az, hogy most már egyszeriben tudnak beszélni is. Egyik se mentőtényező; ez nem az a kategória, hogy a készítők nem is próbálkoztak, hanem hogy ki se keltek volna az ágyból, ha nem kell lakbér fizetniük.
Róbert Gida elmeturkálóhoz jár az átélt borzalmak, no meg néhány gyanús gyerekkori emlékfoszlány miatt. Az élet cseszegeti: bár orvosnak tanult, a közvélemény őt okolja a Micimackó-gyilkosságok miatt, ezért elbocsájtják a kórházból. Közben a Százholdas Pagonyban a torzszülött bandát még mindig csak a helyi civilek meg pár kósza rendőr vadásszák, ám most nagy ámokfutással készülnek visszavágni.
Finomkodjon más: totális agypusztulat a folytatás egész története, mítosza, kapcsolati rendszere. Most már több mesefigurát kapunk vérszomjas mészárosként – gondolom a mese újabb szereplői váltak elérhetővé tavaly óta –, de eszük az nincs, csak ezt a fenenagy embergyűlöletüket demonstrálják, majd szavalják is. Bejön az az agyrém ötlet, hogy valami őrült doki kísérletei tették szörnnyé őket – egy öklömnyi más klisével együtt, amiket beszívva értelmesebben lehet forgatókönyvbe szőni. De mindez nemcsak súlytalan, hanem fájdalmasan üres és unalmas: minden újabb történés csak nyúzza az ember agyi lebenyét ebben a híg moslékban, ami két rész után is képtelen igazolni a létét.
Még az embertrancsírozás legaljább primitív élvezeti faktora sincs itt meg. Bemutatkozás gyanánt már az elejére benyomnak pár sipítozó, üresfejű picsát, akiket baltával, tűzzel vagy épp medvecsapdával kinyírnak. Akad még erdei trancsír, nyilvános diszkótrancsír, ahol egy csomó fiatal pánikol és dögölget meg. S végül – a drámai helyett idétlen tetőpontnál –, maga Mackó is halálos fejcsapást kap Róbert Gidától, amiért kinyírta a srác szüleit.
És fikarcnyit se számít, hogy az illető
- ember vagy szörny,
- felnőtt vagy gyerek,
- fiú vagy lány,
- fő-, mellék- vagy tartozékszereplő:
SENKINEK sincs több személyisége, mint mondjuk egy sárgarépának. A Nikolai Leon-t váltó Scott Chambers olyan nulla alatti alakítást nyújt, hogy a Buffy, a vámpírok rémébe is csak a legutolsó senki huligánkölyök szerepére lehetne castingolni. Arany Málna-jelölés bűze terjeng a levegőben.
Bármilyen skála legaljára való a Vér és Méz 2. mint igénytelen, a nézhetetlenség határát súroló vérszutyok. Ha a rendező meg meri lépni a 3. részt, akkor itt a lehető legmesszebb gurul majd a gyógyszer.
