Otthon egyedül 2. (Reszkessetek betörők 2.) - Elveszve New Yorkban

A Home Alone 2. olyan alkotás, amiről sosem volt számottevő véleményem. Ennek főként az oka, hogy a mű cselekménye jóformán semmi újat nem hordoz, azonkívül, hogy - mint pl. a Die Hard-folytatások - kiterjeszti a fő konfliktus színterét egy egész városra. Másolómunkáról van szó, ami meg se próbálja továbbgondolni elődjét, csak a gegekre hajt, és az első rész népszerűségén lovagolva kisstílűen pluszprofitot próbál harácsolni a készítőknek. Pontosan ezt hívják úgy az angolban, hogy: cashing in. 

Szóval Kevint ezúttal egy repülőtéren veszítik el a MacCallister-ök. Miközben az anya megint magába roskad, a srác New York-ban köt ki, élvezi a szabad létet, összefut Marvval és Harryvel, továbbá - fogalmazzunk így - császkálásai során megismer pár ember:

• egy idióta portást, akit Tim Curry játszik;
• egy mogorva taxisofőrt és egy nőt pár galambbal. 

Majd a Vizes Banda új akcióját parádésan meghiúsítja, és visszatalál a szüleihez.

Véletlenek ebben a filmben bőven találhatók, és nemcsak mert véletlenszerűen mutat be és tüntet el hamar szereplőket, akikkel Kevin összefut. Ők cseppet se fontosak. A nő a galambokkal nem egyéb, mint az idős hólapátoló cselekménybéli helyettese. Lám: Kevin véletlenül megint összefut egy idegennel, akitől először megijed, majd hosszan elbeszélget vele, és a "végső ütközetnél" véletlenül ugyanúgy váratlanul megmenti Kevint a Vizes Bandától.

Kevin véletlenül fut össze Marvékkal az utcán, később véletlenül hallgatja ki a tervüket egy ünnepi boltban, merő véletlenségből épp idejében ér a tervezett bűntény színhelyére, hogy megint csapdákat állítson a duónak, véletlenül épp egy játékokkal teli helyen, amikkel mint ismert, furfangosan bánik. És véletlenül sikerül épp újra összefutnia a szüleivel a végén.

Ja igen: és véletlenül ugyanazt a krimit nézi a TV-ben, melynek főszereplőjéről ismét elhiteti, hogy valódi személy. Csak az első rész pizzafutára helyett most egy egész hotelszemélyzettel hiteti ezt el.

"Borulj hát térdre és úgy mondd, hogy szeretsz."

"Szeretem magááát...!"

Ha nem gondolok arra, mennyire badarság, hogy ezt felnőtt emberek hada bevegye, akkor ez még egy mulattatóbb pillanat.

Nem akarom elítélni ezt a filmet, csak mert másolja az első Reszkessetek betörőket. Az egy jobban kezelt, jobban megírt film volt, eredeti szituációval. A későbbi két Home Alone-nal ellentétben itt legalább az eredeti szereplőgárda is megmaradt. Mégis csalódás volt számomra, nem is kicsit. A karakterek csupán kurta műsoridejű díszek, a történet nyilvánvalóan formális, kevés poén működik, és a szereplők képtelenek használni az eszüket. Kevin sztorija egyáltalán nem folytatódott itt! Mindössze megismétlődött egy másik helyen és időben.

Jég veled!

A legtöbb férfi TV-nézővel ellentétben nem szoktam sportműsorokat nézni. Nincsenek elég pontos ismereteim a bob történetéről, hogy megítéljem, mennyire történelemhű alkotás a Jég veled!. Csak abból indulhatok tehát ki, amit a film nekem nyújtott: egy rutinosan levezényelt, jobbára szórakoztató matinét, néhány mélyebb, elgondolkodtató tanulsággal elhintve benne.

Jamaica, 1988.

Két távfutó a harmadiknak a botlásából nem jut ki a nyári olimpiára. Egyikük, Derice így a télit, azon belül is a bob sportágat célozza meg. Ő, a dilis Sanka, a mogorva Yult és a bátortalan Junior lesznek Jamaica első bobcsapata, akiket Irwin Blitzer, az egykor a sportágtól eltiltott olimpikon képez ki. 

Ami a leginkább tetszik ebben a filmben, ahogy a cselekmény kiegyensúlyozza a laza humort az áldozatos munkával. Tempós, a viccek időzítése megfelelő. Rendkívül fontos volt, hogy a humor ne legyen kolonc a komolyan kezelt téma nyakán. Nem kell elidétlenkedni vagy túlerőltetni a poénkodást. A kemény végcél, az olimpia elérése, illetve a küszködés is lehet a könnyed humor forrása. De csak ha a fennakadásokat állítja be humorosan, és nem gúnyolja ki magát az erőfeszítést. Akár egy Jackie Chan-movie-ban.

John Candy karakteréről Blitzer szintén ilyen : komolyan vesszük, amit mond, de ahogy kifejezi magát, abban érezni valami szolid humort (pl. ahogy Sanka fejére ráüti a sisakot). Kövér fehér edzőként ég és föld kinézetre a tanítottjaihoz képest, az emberek azonban ugyanazzal a féljogos előítélettel fogadják őt is, mint a jamaicai quartetet.

A Jég Veled! szinte tárháza azon problémáknak, amik egy zöldfülű sportcsapatot érhetnek az aranyéremig vezető úton. Kezdve azzal, hogy Derice először nem is tudja, mi a bob. Minden csapattagnak egyénileg kell eljutnia a felismerésig, hogy ezt akarja csinálni, majd pedig akarni, hogy sikerrel végig is csinálják. És még a kanadai út után is mindig van valami fennakadás:

• Sanka nem bírja a fagyot;
• első bobuk egy rozoga teknő;
• a többi csapat rajtuk röhög;
• Irw régi csapattársai pikkelnek rájuk.

Blitzer háttértörténete a legrészletesebb, és nemcsak, mert van mögötte 2 arany és 9 világrekord. Az ő múltbéli hibája üt vissza és lesz Derice-ék legrosszabb nehézsége: Irw 16 évvel ezelőtt csalt az olimpián, egyik volt csapattársa pedig most a bizottságon keresztül akarja megtorolni. Ez érthetőbbé teszi Blitzer nyers viselkedését az elején: sportolóként világ szégyene lett, elhízott edzőnek mitől lenne jobb?

Örülök, hogy az írók nem próbálták depresszióba nyomni a történtek hatására. Beront az ülésterembe, és vállalva a kishitű fogadtatás minden kockázatát, kimondja a tényeket. Ahogy a fiúknak mondja egy mulatói csetepatéjuk után: "Nem azért jöttem ide, hogy tönkreverjenek! Hanem, hogy ha már itt vagyok, inkább én verjek tönkre másokat!". Mégha az elején nem is kellett volna győzködni, akkor is nyilvánvaló, hogy hallani se akart trópusokról jött bobosokról. Most itt vannak Kanadában, felkészültek, bizonyítottak. Erre egy szabály kiforgatásával a bizottság betesz nekik! Blitzer nagyon jól rámutat: a srácok nem az ő reklámcikkei, tartozékai. Mindössze az ismereteit adta át nekik, nem a felelősséget egy régi hibájáért. 

"A srácok" igazából nem túl színes egyéniségek, és egynémely pillanatuk sokkal inkább kínos, mint vicces. De többnyire szimpatikusak, és mértékletesen fejezik ki, ha egyikük túl magabiztos. És ami fő: motiváltságuk, a közös céljuk fontossága tényleg leolvasható róluk. Mindegyikük más-más beállítottságú. Egymáshoz való viszonyulásuk nemcsak többféle, de többször módosul is a céljuk elérése felé haladva. Yul először lenézi társait: Sankát, mert túl poénkodó alkat, Juniort pedig mert képtelen apja szemébe mondani, hogy olimpikon akar lenni. A movie sosem próbálja többnek magyarázni őket, mint amik, mégsem lesznek unalmasak vagy épp harsányak.


A produkció maga is olyan, mint 4 főszereplője: nem nézné ki az ember elsőre, hogy befutó lehet. A dialógusok lényegremutatóak, a komikum időzítése többnyire rendben van. A cselekmény feszesen, kevés üresjárattal halad előre, a dramaturgia pedig ügyesen bánik a szereplőkkel, interakcióikkal és hogy milyen fejlemény milyen gondolatokat ébreszt bennük.
Olyasmikre gondolok itt, mint mikor Derice megtudja, hogy Irw régen csalt a versenyen, vagy ahogy a fiúk a svájci bobosokat próbálják utánozni, mert túl zöldfülűnek tartják magukat. Egy másik ilyen eset: Sanka zavarba hozza Yult, hogy álomháza voltaképp a Bukingham-palota. Ettől többi terve is hiú ábrándnak tűnik, de Junior rámutat, miért nem azok. A gyáva önt lelket a muszklisba; cserébe később amaz is lelket önt belé, hogy apjának bevallja olimpikoni ambícióit. Először ugye komikusan csetepatét okoz egy country-klubban, de mikor félelme tárgya, az édesapja utazik hozzá, a helyes módon sikerül megvédenie saját álláspontját.



Örömteli, hogy nem túl átlátszó, szimpla vagy szájba rágott a mű fő üzenete. Miszerint is, hogy az olimpikon milyen mentalitás szerint... nem; nem győzzön, hanem egyáltalán emelt fővel járhasson.

"Egy aranyérem csodálatos dolog. De nem vagy elég nélküle, akkor soha nem leszel elég vele." Irw-nek ez a kijelentése kap tettbéli magyarázatot, mikor a végén Derice-ék kisiklanak, mégis beviszik utólag a bobot a célvonalhoz. Azért vesztettek, mert nem kaptak jobb járművet. A taps talán kissé túldicsőíti a befejezést, de elcsépelt ettől még nem lesz; megfogó és tiszteletet ébresztő.

Vicces és megindító film egyszerre. Nagyszerű kis történet, ügyesen elmesélve.

Dennis a komisz

Amennyire  meg tudtam állapítani, a Home Alone komisz, ám kreatív bajkeverő gyerektípusa divatosnak számított a '90-es évek vígjátékaiban. Az olyan filmek, mint a Mr. Óvóbácsi, Richi Rich vagy a Dennis, a komisz is ezt a divatot próbálták követni: rosszcsont gyerkőc vagy gyerkőcök, akik válogatott eszközökkel borsot törnek a házuktól messze kívánt személyek orra alá. 

Talán nincs is olyan magyar TV-néző, akinek ne lenne legalább ismerős ez a vígjáték. Van aki máig nevetni tud rajta, van aki nem; nekem például az édesanyám kifejezetten megvetően gondol rá vissza. Számomra egyszerűen unalmas: szellemszegény, és a legtöbb csattanó fars benne. Jóformán semmi nem történik benne. Dennis tényleg nem több egy izgága ötévesnél, aki egy nyugdíjas szomszédot, George Wilsont traktálja. És mindezt úgy, hogy kedveli is az öreget, tehát nem olyasvalakiről van szó, akit Dennis direkt, akarattal akarna bosszantani.




A Mitchell-család nemcsak egysíkú és unszimpatikus, de ahogy viselkednek, az nagyon természetellenes. "Igaz, hogy Wilson bácsi szájába lőtted az orvosságot?" Napi teendőik végzésén túl nincs önálló gondolatuk. A komolyság fogalma ennél a párnál kimerül a megrovó nézésben, valamint abban, hogy a nem túl kreatív munkájukba temetkeznek. Persze, hogy a gyerek elvadul így! Nem tudom, Amerikában létezik-e ingyenes óvoda, de ennyire azért nem lehet drága: az a srác csúzlival gyógyszert lőtt egy ember szájába! Dennis szüleit látván Sean Armstrong egyik mondata jut eszembe: "De ha nem tudja megnevelni őket, adja őket intézetbe!"


A cselekmény első lényeges mozzanatára 40 percet kell várni, és ez az, mikor a szülők üzleti útjaik miatt Wilsonéknál hagyják Dennist. Az idős ex-postás épp egy házi rendezvényre készül, ahol ritka virágjának kinyílását akarja megosztani a kisváros helyi nyugdíjasaival. Vajon mi fog történni? Dennis mindent elront. Természetesen abszurd, hogy valaki "40 évig" ápol egy növényt, ami "10 másodperc" alatt virít és hervad el. A lényeg viszont az volna ebben, hogy sokat jelent Wilsonnak. Dicséretes, hogy mikor Dennis eltűnik, mégis elindul őt megkeresni: ez ilyen poronty nem szimplán vásott, nem szófogadatlan, hanem gyengeelméjű.
Egy párbeszédnél George és neje, Martha között szóba került, hogy sose szánták el magukat a gyerekvállalásra saját házasságukban. Dennis valamilyen szinten egy elmulasztott lehetőséget idéz fel bennük. Ennek a futólag felhozott témának van a legtöbb értelme, és az írók elidétlenkedik azzal, hogy Wilson egy kutyával téveszti össze a fiút. Ha ez vicces - akárcsak heccből tönkretenni a hozzánk közel állók boldogságát -, akkor nem értem a poént.

Dennis gyerekbarátai és a toprongy rabló annyira unalmas karikatúrák, hogy hosszú perceken át nézni őket már az ember életkedvét kezdi ki. Margaret, a kislány a legidegesítőbb gyerekszereplők között van Hoaquin de la Vegával. Nem tudok izgulni azért, hogy a gyerekek itt sikerrel megállítsák őt, mert eleve ők se kedvelhetők. Épp ellenkezőleg: Dennis két lábbal tapos a szerettei önérzetén, a "barátai" pedig nem egyszerűen "nem érdekesek", de épkézláb mondatuk vagy ötletük sincs.



Tudom, hogy ez könnyed családi vígjáték, nem kell különösebben szólnia bármiről pár ember hétköznapjain túl. Könnyedén kell hozzáállni és rámosolyogni. Sajnálom, de nekem ez nem megy: ez így azt sugallja, mintha arra kérnének, hogy üljek némán, és állítsam le az agyam. Gyerekek irányában is sértőnek tartanám ezt a hozzáállást, nemhogy az egész család felé! Nem mondom, hogy totálisan rossz az egész, de hogy 2 folytatása is készült ('97-ben és 2007-ben), azt nem érdemelte meg. Ha egy komédiának nincs sztorija, a viccek nem működnek és a szereplők retardált fatuskók, az nem szórakoztató vagy felemelő. Egyszerűen csak fárasztó. De nagyon!

Elektra

Elektra Marvel-szuperhős. Filmjét a zsáner fanjai többnyire utálják. Mások ha meg is nézik, utána 1-2 nappal általában elfelejtik: nem mert notóriusan rossz matiné, hanem mert teljesen hamisan tálalnak egy lapos sztorit, ami nem lyukad ki sehová, s az emberek sem emberként viselkednek benne.
 

 

Sam Raimi Pókembere generálta azt a divathullámot a szuperhős-filmek közt, melytől inspirálva megszületett az Elektra-mozi őse, a Daredevil. Elektra Natchios az egyik főszereplő ott: apját, majd a végén őt magát is megölte ugyanaz a bérgyilkos. Ebben a filmben viszont a lány pár éve fel lett támasztva, és ma ő is mások likvidálásából él. Ironikus összefüggés, persze. De a döntésének a pszichológiája nincs végigvezetve: miért épp azt a szakmát választotta Elektra feltámadása után, mint a bőrkabátos bűnöző, aki végzett az apjával?

Több értelme van ennek, ha figyelmen kívül hagyjuk a Daredevil-filmet. Annál is inkább, mert semmi kézzelfogható kontinuitást nem próbál ápolni a 2005-ös spin-off az elődjével. A szerepet 2 év után ismét Jennifer Garner ölti magára, Elektrának van egy nyaklánca az anyjától, és ez minden.
Eredetileg volt egy flashback-jelenet Matt Murdock/Daredevilről, akivel Elektrának románca volt civilben. Gyanítom, azért maradhatott ez ki, hogy bukás esetén ne rántsák magukkal a Daredevil-film népszerűségét. Ez még nem is nagy baj: a XX. századi Batman-filmek is csak futólagosan kapcsolódtak egymással. Nem is hivatkozom erre többet a review során.

Ez a mozi: nem szól semmiről - magát a címszereplőt is beleértve! Érzelmei, gondolatai és tapasztalatai halványak vagy hiányoznak. Nem tudunk meg a múltjáról semmi lényegeset, mindössze néhány sebtiben felhozott információmorzsát: anyja gyerekkorában meghalt, apja túl keményen edzette, most egyedül van, és bérgyilkos.

Mikor elhangzik a kérdés, hogy lett Elektra bérgyilkos, a válasza: "Ebben vagyok jó." Ettől nyomósabb okot várnánk! Attól, hogy apja őrülten keményen edzette gyerekkorától, még nem érdekesebb a karakter. Legalább 100 millió ember a Földön jártas a közelharcokban, na és aztán? Egyébként az a néhány közelharc, amiket a másfél óra alatt látunk, többnyire csak lassított felvételek, nem generálnak igazi feszültséget.

Garnert jó választásnak tartom a szerepre, már az alapján, amit a képregényekről tudok. Annak ellenére, milyen szereppel kell boldogulnia, próbál színt vinni bele. De Elektra karaktere és története egyaránt fakó, érdektelen és unalmas. Mozgóképre írt világa pedig alig-alig emlékeztet akár a forrásmatériára, akár a mi valóságunkra. A film két szék között a pad alá esik azzal, hogy képregényben hihető fantasy-elemekkel tarkítja a filmet, a cselekmény vázát pedig pár félkész gondolattal összegórja.

Miben hasonlít a mű önnön forrássztorijához? 

• Elektra asszaszin, akit vak kiképzője, Stick hozott vissza a halálból.
• A Kéz nevű gonosz társaság tagjai természetfeletti erőkkel bírnak.
• Elektrának van egy erős-vörös harci ruhája.

Mi történik a filmben?

• A Kéztől valaki felbérli Elektrát, hogy öljön meg egy pasast és tinédzser lányát, Abbyt.
• Elektra megszereti őket, ezért a Kéz mindhármukat üldözni kezdi.
• Elektra Abbyt próbálja okítani személyesen és Stick-kel közösen. 
• Később elintézi a Kéz összes mágikus gyilkosát.

Ennyi.

Illetve...

Van még egy elcsépelt csavar, miszerint valójában Stick bérelte fel Elektrát Abby és apja likvidálására.

Előre tudta, hogy volt tanítványa megtalálja, megszereti és megvédi Abbyt és apját, hogy utána aztán elálljon a bérgyilkosi szakmától. Selejtes fordulat ez egy túlkomplikált, szükségtelen tervvel. Sokadik esetben próbál egy forgatókönyvíró 1 ember tervének utólag bemagyarázni túl sokat; események annyira bizonytalan és messzeható láncolatát, amit még látnokként se tudhat, hogy úgy majd bekövetkeznek. Ezt maga Elektra is szóvá teszi: "És mi van, ha tévedtél volna?" Stick csak bölcsen és némán félrenéz és hallgat.

Stick.

Cinikusabb, idegesítőbb mentorfigurát a Kill Bill óta nem láttam!

Előtte pedig ez az indoka: "Mindig tudtam, hogy a szíved tiszta. Csak magadnak is látnod kellett." 

"Tiszta"?!

Éveken keresztül hagyta, hogy volt növendéke embereket öljön pénzért!

És tudjuk, hogy Stick a "tervét" már akkor kigondolta, mikor - egy idő után - már nem volt hajlandó tovább edzeni Elektrát. A "bosszútól fűtött" lány ezután lett bérgyilkos. Elképesztő, hogy az írók mennyire nem gondolták át, mit adnak ki a kezükből! Így nemcsak Elektra "tiszta szíve" és értékrendje járatódik le, de Stick olyasmiért akarta megleckéztetni, amit részben ő maga, a "bölcs mentor" idézett elő.

Ha itt valami is alkalmas lett volna központi témául szolgálni, akkor az az anyai támasz jellege. Abby Elektrát saját magára emlékezteti. Olyan helyzetbe kerül, hogy mintegy helyettes-anyaként okítja, edzi sőt leckézteti a 13 éves lányt. Ez az egyetlen szál a filmben, amelyben valahol érezni az emociót, az emberi indíttatást. Elektra nem kívánja a saját életstílusát Abbynak, ami szüntelen harcból és olykor gyilkolásból áll. Mégis kénytelen tudásából átadni valamennyit, hogy a lány felkészüljön az állandó életveszélyre, fizikailag és lelkileg is.

A párhuzam kettejük között azért nem elég erős szál, mert Elektra múltját nem részletezik az írók tisztességesen. Hogy igazán értékeljük Elektra sebtiben létrejött, anya-lánya-szerű kapcsolatát Abbyval, többet kellene tudjunk az ő kapcsolatáról az ő édesanyjával. De - akárcsak a két lány karakterrajza - ez is léhán, hányavetin lett megírva.

A Kéz bérgyilkosai a legelcsépeltebb hong-kong-i akciófilmeknek is ékességei volnának. És nemcsak mert legtöbbjüknek nincs is neve, szupererőik abszurdak vagy mert azok effektjei egy Asylum-sci-fi színvonalán mozognak. Ezeknek a harcosok a magukhoz való eszük sincs meg! Hol felbukkannak, hol eltűnnek, de egyáltalán nem szervezettek vagy szisztematikusak. Nem érdekel, hogy fénycsóvákat tudnak lövellni vagy fákat kettéfűrészelni: egész egyszerűen bénák. 

A legnevetségesebb, bóvli effektötlet az egyik asszaszin csóktámadása (Nem, nem Poison Ivy az). Odamegy Elektrához az erdőben, és "halálosan" megcsókolja egy csomó körülöttük repkedő falevél közepette. Amolyan férfirajongóknak szánt jutalompillanat lehetett ez: mégiscsak női szuperhősről van szó, aki férfiakat gyepál, és a teljes a műsoridő alatt szingli marad.

Minek kellett megváltoztatni a képregény azon kitételét, miszerint a Kéz támasztotta fel Elektrát, és tette bérgyilkossá? Sokkal érthetőbb és logikusabb lett volna, mint a borzasztó erőltetett terv Stick-től. Miért olyan átkozottul könnyű feltámasztani egy halottat olyan produkcióban, ami komolyan akarja vetetni magát? Elektrát feltámasztották régen, a Kéz egyes tagjait fel tudja támasztani, s a végén Elektra támasztja fel Abbyt. Valószínűleg csak akkor halnának meg véglegesen, ha szétvagdosnák a testeiket, bár talán ez se jelent garanciát.

Mikor az üldözőik vezére, Kirigi meghal, és Elektra feltámasztja Abbyt... miért mondja azt neki, hogy elmúlt a veszély? Rendben, láttunk rengeteg megkoreografált, műíves harcot, melyben elbánt a Kéz harcosaival. 

De azt a gyilkossági megbízást Stick a Kéz tanácsának adta! Ők küldték a főgonoszt, Kirigit és lanyhaelméjű társait, hogy hozzák el Abbyt és öljék meg Elektrát. Elektra sose látta a tanácsot! Nem tudjuk, hogy tud-e róluk, de ha igen, potyára hazudik Abbynak és talán saját magának is. Sokadik példa arra, hogy mennyire nem volt átgondolva az egész mű. És sajnálom mind Jennifer Garnert, mind Terence Stampet, amiért részt vettek benne.

Városlakó Gonosz 4. (A kaptár 4.) - Túlvilág(i élet)

"Meg akarsz halni?! Erre játszol...?"

"Most mi van? Elvégeztem a melót, vagy nem...?"

"Arra válaszolj, amit kérdeztem...!!"

"MIT AKARSZ HALLANI, MIT MONDJAK?! Hogy azon jár az agyam, hogy szétlövöm a fejem?! Igen, így van!"

A fenti dialógus a Halálos fegyver c. filmben hangzik el. Személy szerint a szöveg sugallta hozzáállást olvasom ki Paul Anderson rendező munkásságából a Resident Evil franchise kapcsán. 

 

Igen sok CGI-ban bővelkedő produkcióra lehetne azt mondani: "videójáték, amit nem tudunk játszani." Ez a kifejezés különösen találó videójáték alapján készített filmalkotások esetében. Alighanem ez az a szubkategória vagy szubzsáner (- ahogy teszik -), amelyik a legkevesebb fejlődést, újítást mutatta fel az elmúlt 20 évben. Akárhogy is nézem a dolgot: csak a mindenkori alkotók intelligenciáját tudom okolni ezért.

Russel Mulcachy 2 franchise-nak gyártott egy kritikán aluli folytatásrészt: Hegylakó és A kaptár. Utóbbiban pedig W. S. Anderson hol íróként, producerként, hol rendezőként is bizonyíthatta, hogy nincsenek szakmai elvei: amíg minél nagyobb részesedése van a profitból, illetve színésznő feleségét mozifilmben foglalkoztatni tudja, addig mossa kezeit. 

E 2 férfi közös szellemi produktumaként született meg a Resident Evil - Teljes pusztulás, és bár a box-office-számok nem voltak aggasztóak, az egyes chapter-ök tartalma és látványvilága is lefelé ívelő tendenciát mutat. A Túlvilág minden szempontból mélypont: akció, cselekménykeret, mítosz, báj, computer-adalékok és még sorolható. Ezt a filmet 3D-s mozikalandként reklámozták, és való igaz, hogy - akárcsak James Cameron Avatarját - eleve 3D-animációban készült. Mégis a kontúrok élessége tompább, mint sok konvertált térhatású block-buster esetén.

És mégha rendes képminőségben nézzük is végig: újdonságokat nem érdemes várni. Ugyanazon - egyébként is másfilmekből átvett - kunsztok ismételgetéséből áll a mű teljes akciókészlete. Ezen pedig a százszámra alkalmazott lassított effektek és a túlkoreografált mozdulatok sem változtatnak.

Mielőtt további sortüzet kapna tőlem ez a movie, tisztáznám, hogy eseti hibákat nem érdemes kiragadni belőle. Az elemi fizika törvényeire cáfolnak rá sok jelenetben, mint ahol Alice túléli a gépe frontális ütközését egy hegyoldalba, vagy Albert Wesker, a Védernyő vezetője Superman gyorsaságával mozog Alice és társai ellen harcolva. Valójában sokkal egyszerűbb dolgunk lenne, ha egyszavas jelzőket sorolnánk fel a filmre:

• monoton;
• steril;
• hatásvadász;
• unalmas;
• egykedvű;
• üres;
• lopott;
• személytelen;
• l a s s ú
• halvány
• agyatlan

Hogy az itt felsorolt szavakat ki mennyire tartja ideillőnek, azt az olvasóra bízom.

Merem állítani, hogy életem legtöbb lassított jelenetét hordozó filmje a Resident Evil - Afterlife. Anderson és alkotógárdája két kézzel szórják a Mátrix- és Penge-filmek klisé-effektusait a teljes produkcióban, mohón és indok nélkül. Ahol a főgonosz személyes zombijai jönnek, ott mostantól szétnyíló, csápszerű szájakat találhatunk ember- és kutyaféléken. Ahol akciógyanús mozgást végez minimum 1 ember, ott várható, hogy az egész világ lelassul; emberek lebegnek átforduláskor, spárga vagy bukfenc közben, szilánkok és folyadékcseppek viselkednek úgy, mintha az űrben lennénk. Végeztem némi utánaszámolást: legalább 15-20 percet tesz ki az összes lassított szekvencia, vagyis kezdő- és zárókreditek nélkül alig több mint 1 óra a teljes műsoridő!

Tudom, hogy sokan csak egy kis "laza zúzást" várnak egy ilyesfajta akció-sci-fi-től. Sok ilyen akad, azért kell szeretni őket, amik: hogy minél többet láthassuk, amint zombik agyából loccsantják ki a vért. Nem állítom, hogy a látványorientáltság nem tehet jót egy filmnek. Ha a történet érdekes, a színészi összhang megvan, és kompetens direktor áll a kamerák mögött, akkor fejletlen effektek mellett is lehet szórakoztató mozit teremteni. Láttam izgalmas filmeket gyengébb effektekkel, amiként csúcseffektektől fuldokló ál-filmeket is - mindkét esetre jó példát találhatunk mondjuk a Star Trek-ben.

De itt: semmi sem működik. Nincs magyarázat, nincs gondolkodás. Az egyszerű filmrajongó nincs képben az előző részek ismerete nélkül, a Resident Evil-játék kedvelői pedig nem tudnak bekapcsolódni a játékba a vadiúj akadálypályákon. Érezhetően a movie nem tudja eldönteni, kinek van címezve: egy live-action videójáték, ami besorolása szerint felnőtteknek szól. Ez így csupaszon nem megy; ez olyan, mintha egy Én kicsi pónimnak lézerkardot adnánk, hogy tetsszen az srácoknak. Nem lehet százszor is látott látványelemeket egymásra tromfolni, és elvárni, hogy tapsoljunk értük, csak mert menőn, futurisztikusan néznek ki. Listát készíthetnénk a filmekről, melyekből jelenetek lop Anderson: 

• Én a robot
• Legenda vagyok
• Silent Hill
• Terminátor-saga
• A sziget

stb.

Alice ugyanaz a kétdimenziós szuperharcos, mint az előző két részben. Sorsa a Védernyő vállalat szétrombolása és a T-zombik kiirtása a bolygóról. Klónjait a 3. rész sugallmazásával ellentétben rövid úton kiiktatják, így Alice - ahogy Michael nevezi K.I.T.T.-et a Knight Rider egyik epizódjában - "megint egyedi példány". Viszontlátjuk a modern amazon Valentine-t, illetve Clair-t, akinek testén először még egy furcsa kis irányító masina volt rögzítve. Clairnek jut talán a legépkézlábabb akciójelenet, mikor a vége felé egy óriási, buzogányszerű fegyvert szorongató szörny ellen harcolhat, zuhanyszerűen folydogáló vízözönben, csillogó hajjal és feszes ruhában.
A többiek pedig végképp nem mások tipikus, nevekkel és fegyverekkel ellátott akciófiguráknál, akiknek a kicsinyített mását a boltokban megvehetjük, mint Clair bátyja, Chris. Expozíciónak híre-hamva se található az új szereplők kilétéhez kapcsolódóan, legfeljebb egy-két utalás. A veszély bárhol és bármikor érheti őket, legyen szó Tokióról, Alaszkáról vagy épp Los Angelesről. És a Védernyő vállalat emberkísérleteit leállítani sem áll több-ből, mint elintézni a bűnözőalakot és sztérombolni a kiürített kócerájt. Egyszerű.

Én azon nézők közé tartozom, akik a mozgóképes adaptációt előbb ismerték, mint az eredeti videójáték bármelyik kiadását. A 4. rész külleme valóban hasonló, a megfelelő kosztümökkel akár Power Rangers-mozi is lehetne. Még az a minimális terephangulat és karakterinterakció is hiányzik, ami a 2. és 3. részekben még szórványosan megfigyelhető volt. 2010. talán legtrehányabb munkáját látom ebben a bő órás tech-demo-ban, amit - és ezt akármilyen fórumon ki merem jelenteni - filmművészeti egyetemi hallgatók jobban rendeznének meg, mint Paul W. S. Anderson.


Élettelen sorozattermék kunsztokkal, ahogy Anderson és Jovovich összes filmgyereke.

"És tudod, miért nem teszem meg? Röhögni fogsz, de tudod, hogy miért? A munkám miatt! A munkám az, ami visszatart."
"Meg akarsz halni..."
"Öngyilkos nem leszek. De várom a halált."
"Tessék, itt a pisztolyom! Ne szarakodj tovább: HÚZD MEG A RAVASZT!"

Városlakó-Gonosz 3. (A kaptár 3.) - Kipusztulás

10\

Kevés franchise-ról köztudott, hogy folytatásai mennyire kiszámítható sablonmunkák. De ilyenkor bizony a róla szóló írások, taglalatok vagy cikkek is könnyen kiszámíthatóvá válhatnak. A Resident Evil 2. kapcsán már szóvá tettem, hogy a történet csak egy nagyon elnagyolt tervezet minél több lövöldözést, robbanást és zombifalkát mutathassanak a széles vásznon. Ez és Milla Jovovich különféle testtartásai a kiindulópont mindig ennél a franchise-nál.

Ellentétben az első két Kaptárral ellentétben itt már világjelenség, hogy T-vírusfertőzött élőholtak járnak kelnek a világban, meghatározatlan élettartammal, minimum alatti agyi kapcitással. Már Alice bevezető sorai a prológus után önmagukért beszélnek: "És nemcsak az embereket ölte meg. Tavak és folyók száradtak ki, erdőkből sivatag lett, egész földrészek váltak terméketlen pusztasággá." És egy holtakat évtizedekre feltámasztó (ezt a szabályt konkrétan lefektetik!) szupervírusról beszélünk: "Lassan, de biztosan, a Föld sorvadni, haldokolni kezdett." Ez kérem, a valódi világvége, ahol a túlélők legnagyobb gondja az országúti fosztogatás, illetve hogy az utazóknak mikor mennyi cigijük van még.

Térjünk is rögtön a lényegre: az akcióra. Ha egy akciófilm agyhalott zombik agyhalott csatározásként reklámozza magát, akkor tényleg csak az akciódús látványvilág jelenthet menedéket az unalom elől. De akkor az az akció jobb, ha elsőosztályú! R-kategóriás filmhez mérten van vér bőven. Sőt a zombikutyák után megismerhetjük a zombivarjakat. 

A közelharcok villámgyorsan kiszúrható, hogy csupa betanult mozdulatok halmozásai. Alice hol átlagos harcos, hol pedig korábban nem használt extraérzékei teremnek, és "ereje meghatványozódik. Nem beszélve arról, stratégiai érzéke nincs. Melyik harcedzett profi szuperkatona dőlne be annak a trükknek, amivel az a sivatagi huligánbanda beeteti? "A kisbabám...!" És kiderül, hogy rablógyilkosok, akik zombikutyákat fogtak be. Ez csak a megszámlálhatatlan értelmetlen, ötletkerülő mozzanat egyike, de a főhős karakteréről máris mindent elárul, amit tudni kell.

Teljesen reménytelen több érdekességet találni a film cselekményében, mint a főgonosz karakter, doktor Isaac (akit egy internet-ismerősöm roppant találóan "Genyó doki" névre keresztelt el). A prológusban látott Alice-klónok a szakterülete, akik véréből antitoxint lehet létrehozni, ami visszafordítja a fertőzést - egy bizonyos fokig. Isaac-et is harapás éri, hogy rájöjjön: egy idő után pont hogy még inkább, még erősebb zombivá lesznek. Ez a legbíztatóbb ötlet az egész filmben! De akárcsak az elnéptelenedett bolygó ötlete, ez is megreked a "heti gonosz elgyepálása" szinten.

Alice-t trófeaként őrizgeti a cselekmény: tucatszor láttuk klónjait meghalni Isaac kísérleteinél, hogy a nézőközönség lássa: még a főhős, Alice is meghalhat. És mikor a nő magával a szörnnyé átvedlett dokival kell megküzdjön, ellenfele rendre alkalmakat szalaszt el, hogy végezzen vele. A film végén pedig újdonsült klónhaverjával megszemlélheti a leendő újabb klónhaverjait.

Őszintén nem értem, miért nem lehetett normális szkriptet, dialógusokat etc. írni ennek a filmnek, vagy ha már itt tartunk: az egész franchise-nak. Még a fő eladási szempont, az akció sem nevezhető etalon minőségűnek. Lehet izgulni, hogy A és B személy ne változzon át, mert az ellenanyag már ott van a közelben, de épp ennyire lehet izgulni a sok-sok vérontási módozatért: kiloccsanó agyvelők, kilövellhető csápok, meg hasonlók. Ez minden. Moziélmény helyett egy másfél óra hosszú videójátékot kapunk a pénzünkért, amit nem tudunk játszani, és minden percében könnyen fellelhet valami korrigálandót.

Városlakó-Gonosz 2. (A kaptár 2.) - Apokalipszis

Az első Resident Evil egy átlagos akciófilm volt, ahol a sci-fi-horror hangulat megteremtése még jelentős odafigyelést igényelt. A formula bevált, a cliffhanger-es zárás pedig magától értetődővé tette a 2. RE-film létrehozatalát.

Nagyon kényelmes hozzáállás sugall a franchise sikere és minősége közti szakadék. A Resident Evil-sequel-ok ugyanis fénymásolatai az első filmnek, ami legalább próbált történetet felszabni a videójáték világa köré. Alice immár a T-vírust hordozó, immunis szuperharcos, aki Tomb Raidert utánozva minden zombit szétlő egyenes háttal és karral, fényezett kézifegyerekkel. Sőt, most kap egy második Tomb Raider-utánzatot is, akit Valentine-nak hívnak: szintén fiatal csinos nő, combra csatolt pisztolytartókkal. Róla annyit érdemes tudni, hogy egy fekete rendfenntartót, akit láthatólag ismer, megfertőz a vírus, és végül neki kell majd lelőnie. Ennyi.

A történet itt már biztos, hogy nem több erőltetett ujjgyakorlatnál. A Védernyő atombombát készül kilőni a zombik által megszállt Raccoonra, amit a céget szolgáló fegyveresek elkerítettek, karanténba helyezve egészséges tömegeket is. Alice, Valentine és egy páran pedig telefonon alkut kötnek a cég egyik tudósával, Ashforddal: mentsék meg a kislányát, Angie-t, és segít nekik kijutni.

Az Apokalipszis erősen emlékeztet engem a Robotzsaru-folytatásokra. Adott egy mindenhatónak látszó vállalat, melynek joga van hadi alakulatokat mozgatni, felszámolni az infrastruktúrát. Érdekei szerint ugyanúgy ezreket foszthat meg a szabadságukból a nyílt utcákon, mint a Robotzsaru 3.-ban az OCP. És ahogy a Robotzsaru 2.-ben, a fő ellenfél itt is egy emberi tudat roncsaival ellátott harci hibrid, amivel ártatlanokat is elpusztít(anak) pillanatnyi szeszélyből a gonosz cégvezető(k).
Komolyan úgy érzem, hogy a "gonosz nagyvállalat" címszóra hivatkozva a filmkészítők bármit behajigálhatnak, ami szerintük posztapokaliptikus képet sugall: utcán fejbelőtt ártatlanok, civilek tízezreit gettószerűen elzárják, szörnyeket teremtenek etc. Ezek önmagukban ígéretes, feszültségkeltésre alkalmas történések, amik ingerelnék is az átlagnéző személyes értékítéletét, fokozva a figyelmet. De ha ezek a dolgok nincsenek hihetően kigondolva és ábrázolva, kiszámítható klisévé zsugorodik az egész, és oda a hatás.


Sajnálom, hogy Paul Anderson már kockáztatni sem mert a folytatás felvázolásakor. Mert ha rendezőként itt már nem is, de íróként és producerként is tevékenyen benne volt a keze a project-ben. A részben általa összehozott szkript a zombik elszabadulását annyival intézi el, hogy rajtaütnek pár tudóson, fel-alá mászkálnak az utcákon, a riporterek pedig érthetetlen gyilkosságokról számolnak be. Vajon mikor tűnt föl a médiának, hogy ezek élő-halottak? 
És ezek az emberi roncsok beszédesen jellemzik a készítők egysíkú felfogását is a zombikról. Itt ugyanis a T-vírusról lefektetett szabályok közül is mindössze a 0 IQ és a fejbelövés sikeressége marad meg. Működőképes, apró elektromos töltéssel bíró agy kell, hogy életre keljenek, valamint feltételezhetően a létfontosságú szervek többsége. Ehhez képest - és ezt a hibát rajongók közül is sokan hangoztatták - a temetőkből kikelő zombik például jobbára csak csontvázak hajjal, akiknek a szeméből mindenféle férgek másznak elő. Ennyit a szabályokról: agyatlan akciózúzás zajlik több, mint másfél órában. 


Az elcsépelt cliffhanger a végén ismét arról szól, hogy Alice egy Védernyő-laborban ébred kísérleti alanyként, villanások gyötrik, és mihamarabb ki akar jutni onnét. Talán jobban tudnám ezt értékelni, ha a probléma eleve összetettebb lenne attól, minthogy egy gonosz cég szét akar lövetni egy csomó zombit és ártatlan lakost. Éppoly lapos csavar ez, mint mikor Alice-nek megsúgják ösztönei, hogy a Nemezis program szörnyszülöttje valójában a mutánssá tett Matt, akivel megmenekültek a kaptárból. Ezek a szálak mind csak ott vannak, az írók meg sem próbálják kidolgozni őket. A cselekmény gerince  pedig eleve satnya. 
A gonosz cégember Alice-t és Szörny-Matt-et egymás ellen parancsolja, a többieket fogva tartja, és a kislány tudós apját fejbelövi. És a jutalma majd az lesz, hogy Alice-ék hátrahagyják őt új zombi-nyersanyagnak. Hogy a mindenható Védernyő megsínyli-e a katasztrófát, az nem derül ki. Nyilván nem, hiszen akkor a film végén nem kellene Alice-t új barátainak megszöktetni a katonai felügyeletből.


A Kaptár 2. akcióhajhász tucattermék, ami megint a franchise indítófilmjének sikerén próbál nyerészkedni. 

Városlakó-Gonosz (A kaptár)

Mortal Kombat volt a címe annak a filmnek, ami talán a legtöbbet tett a videójátékon alapuló filmek sikerességéért. Bizonyos fokig ugyanolyan zsánerindítónak számított, mint mondjuk Richard Donner Superman-e a szuperhős-filmek territóriumában: bizonyította a témakör profitképességét a nagyvásznon, Paul W. S. Andersont pedig voltaképp feltette a térképre Hollywood rendezői között.

Anderson felesége, Milla Jovovich szintén nem számított új arcnak a Resident Evil forgatása idején. Korábban már bizonyíthatott Bruce Willis partnereként Az ötödik elemben, vagy mondjuk Jeanne d'Arc megformálójaként. A kaptár a Tomb Raidert követő évben mutatkozott be, és a legtöbben akkor még azt hiszem, nemigen gondolhatták, hogy túlszárnyalja majd annak a mozifranchise-nak a sikerességét.

Az első negyedórában a játék posztapokaliptikus víziójának kezdeteit építik fel: a Védernyő megavállalat egy föld alatti, ultramodern kutatóközpontot tartott fenn Raccoon City alatt. Egy T-vírus nevű szer elszabadul, végez az összes dolgozóval, és egy kommandót küldenek a helyszínre, akiket egy környezetvédő és egy biztonsági őr is elkísér. A film két, egymástól független ellenséges erőt állít szembe a főszereplőkkel. Egyik a kaptárat irányító számítógép, a Vörös Királynő; a másik pedig a fertőzött dolgozók, akik most primitív, gyilkos zombikként élőkre támadnak táplálékért.

Komoly fenntartásaim vannak mindkét bajforrással szemben. A Vörös Királynő Hihetőbbé teszi ugyan a gép szándékait, hogy nem akarja kiirtani őket, csak a saját épségét védi, illetve a T-vírus fertőzöttjeit próbálja elzárva tartani. De őszintén szólva furcsállom, hogy a védelmi mechanizmusait az egység nem ismeri. Igazán valószerű és horrorisztikus effektek, ahol az egység felét egy folyosón szétvagdalják a lézernyalábok különböző formációi. Nem számít, hogy a cég vezetői titkolóztak túl sokat, vagy ők kérdeztek túl keveset: valamire való akciócsoport nem harcol egy csúcstechnikájú arénában, anélkül, hogy pontosan tudná, mivel áll szemben. Még annyit a gépről: az ellenanyag eltitkolása - függetlenül attól, milyen sikerrel hathat - illogikus cselekedet, hiszen ezzel is redukálható lehet a zombik jelentette veszélyfaktor. 

Miért van az, hogy a zombikat mindig agyatlan hörgőmasinákként ábrázolják ezek a filmek? Ez ennek a horror-ágnak az egyik legnagyobb csökevénye, amit máig szándékosan nem küszöbölt ki Hollywood! "Vörös Királynő" szerint a T-vírus a még friss hullák alap-életfunkcióit és -igényeit éleszti újjá. Biofizikai ismereteim nem számottevőek. De mégha el is hinném, hogy a legalapvetőbb szükségletek közé csak az evés és a légzés tartoznának, ez akkor is erőltetett egyszerűsítés. Az aktív élő állapot épüléssel jár. Ha huzamosabban működnek a legalapvetőbb életfunkciók, semmi nem zárja ki, hogy a szervezet 1-2 másik mechanizmusa is beindulhat - teszem azt az emlékezet, vagy az eszközhasználat. Nem beszélve az itt elhangzó részletről, hogy az agy még hónapokig elektroaktív!
Egymást miért nem támadják meg "táplálékért"?
A dobermannokból ltt zombik miért vannak megnyúzva?
És miféle "korai kísérlet" eredménye az a vad húslény, akit a végén legyőznek, csak hogy legyen egy kiemelten nehéz akadály a film végén? Nem érdekel, milyen a játék: a zombik nem földönkívüli szörnyfigurák, mint Alien és Predator!



A női főszereplő, Alice sem túl részletezett karakter. Annyi derül ki az életéről, hogy a kaptár biztonsági őre, aki egy kiszabadult ideggáz-adagtól emlékezetkiesést kapott. Van egy flashback-sor, miszerint a vírust próbálta kicsempészni az állomásról egy női dolgozóval, akiről kiderül, hogy a környezetvédőnek, Mattnek a húga volt. Tetszik a rejtély, hogy Alice-szel együtt kell összeraknunk az emléktöredékeket, mint egy Fűrész-moziban. Nagyjából tudja, kicsoda, csak a kritikus rész, a közelmúltja homályos. Lehet, hogy neki is része van abban, hogy a vírus elszabadult.
Ez pedig közvetlenül motiválja, hogy egy megharapott katonát, Raint meg akarjon gyógyítani, mielőtt átalakul zombivá. És bár a végén kudarcot vall, még idejében kiderül, hogy nem Alice-é volt a kéz, ami összetörte a vírus kézitartályát.

Van egy mozzanat, ami szerintem feltűnő cselekményhézag. Alice végignézte, ahogy az egység fele feldarabolódik a lézertől. A technikus-katona rettegve az ottmaradt csomag után megy, erre Alice nyugodtan besétál mellé és kimennek. Honnan tudta, hogy már biztonságos belépniük, amikor ugyanezt hitték a kaszabolás előtt is?

A többiek nem különösebben fontos szereplők. Spencer volt közülük az, akivel mindenképp többet kellett volna kezdeni az íróknak. Ő is emlékhiányban szenved egy ideig, aztán feldereng, hogy Alice szeretője, tettestársa és a T-vírus szabadon engedője volt. És mit tesz, mikor erre rájön? Alice-szel éppen egyidőben pisztolyért nyúl, vigyorogva pózol egy sort, és kicsit odébb elkapja a szörnyzombi. A piti kapzsi bűnöző tipikus büntetése a sorstól.

A film zárása erősen emlékeztet a 2007-es Legenda vagyok városképére: teljesen kihalt tág utcák, tele járművekkel és szeméttel. Nagyon valószínű, hogy annak dacára, amit mind Alice-ék, mind a Vörös Királynő el akart érni, a T-vírus kiszabadult: Alice járkáló halottakról olvas egy nem olyan régi újság címlapján. A film tehát az utolsó szcénáig megőrzi a feszült, thrilleri hangulatot, a film végi csavar pedig sokat ígér egy folytatás történetére. 
Egyedül azt sajnálom, hogy a zárást és Alice megtalálását kivéve az egész film a kutatóközpontban játszódik. Tudom, hogy ez szándékosan volt így megírva a hangulat fokozására, és hogy nem lehet minden akciófilm szociális esettanulmány. Mégis valahogy szűknek, egyszeri menetnek érződik. Szívesen láttam volna, miként szabja meg a Védernyő a mindennapi életet, és ez milyen visszhangot kelt a társadalomban. Hogy csak a kijutásról szól az egész, azt a benyomást kelti, hogy a kezdőnarráció a cégről csak kifogás, hogy mihamarabb lássuk a lövöldözést az akadálypályán.





Látványtrükkjeit és feszült hangulatát is szinten tartja, és a flashback-ek alapján kirakni az ügy részleteit is ügyes megoldás. De az esztelen vadzombi ötlete lerágott csont, és a karakterekben Milla Jovovics idomai a legfigyelemfelkeltőbb dolgok. Közepes darab.