2013. július 28., vasárnap

2020: A Tűz Birodalma

Christian Bale és Gerard Butler egy filmben. Lényegében ennyi vonzott a produkció leírása alapján. A klasszikus mesefigurák, pl. sárkányok a nagyvásznon sose ragadták meg a figyelmemet. Valahányszor valaki sárkányokról ír történetet, az mindig keményvonalas fantasy törekszik lenni. És mint ilyen, kimondatlanul a felnőtt standardok, a valóságismeret 0 kelvinfokos jegelésére szólítja fel a nézőt. Ez teszi számomra ellenszenvessé az európai népmesék mozira adaptálását.

A Tűz Birodalma sem nevezhető jó filmnek. Elvileg egy olyan apokaliptikus jövőképet próbál felvázolni, ahol a világ nagy részét sárkányok özönlötték el, és a túlélők elszigetelt erődökben igyekeznek fenntartani magukat. Átmenet a középkori várkultúra és a mai menekülttáborok között. Quinn, akit Christian Bale alakít, kisfiúként látott elsőként sárkányt a modern érában: kitalálható, hogy felnőttként ő az egyik erőd vezetője. A közösség izolált életmódot aztán egy tengerészgyalogos csapat zavarja meg, azt állítva, hogy képesek hatékonyan vadászni a sárkányokra.





Hamar leesik, hogy minden háttérismeret a tűzokádókról merő halandzsa. Nincs komolyan vehető részlet a faj jellemzőiről: eredete, elterjedése, sebezhetősége stb.  Egyetlen emlékezőmontázs zavarja le a szabályok egyik felét, másikat meg morzsánként hullajtják el a nézőnek. "...De hamarosan milliók követték." "Túl későn jöttünk rá, kivel állunk szemben: egy fajjal, ami kiirtotta a dinoszauruszokat, a jégkorszak urává lett, majd eonokkal ezelőtt - miután elpusztította a világot - álomba menekült!" Olyan, mintha 7-8 évesekre bízták volna a szkriptet. Ők aztán tettek néhány útrövidítést a cselekményben, hogy hamarabb eljussunk a 2020-as sötét világképhez (amiből egyébként is csak 2 nagyobb zónát látunk). Ezt hívják kapkodásnak.


 
A főszereplő színészek ellen nincs kifogásom. Valójában ők emelik meg a színvonalat annyira, hogy a maga kaliberén élvezhető legyen a film. Quinn rendkívül elővigyázatos vezető, barátjával Creedyvel minden egyes felnőtt és gyerek életét a szívükön viselik. Quinn motivációja tiszta sor: gyerekként látta a dögöt, látta bányász anyját meghalni miatta, hát nem hagy többé mást is odaveszni. Ezért, ám a józan eszére hallgatva is tart fenn kijárási tilalmat, hisz az állandóan kint karisztoló kóborsárkányok követhetik is. Ugyanezért is nem bízik a külvilág más embercsoportjaiban sem.




Örülök, hogy a szereplők nem voltak nevetségesen túlfeszültek, vagy a paranoiáig bizalmatlanok. Látom a gondolkodásmódjukat, így értékelem köztük a koccanásokat, a nézeteltéréseket.

Van Zan, aki az ismert legelszántabb sárkányölő gerilla, soha nem tétovázik. Őt pont sikerült belőni arra a vékony mezsgyére, ami a harcedzettséget a megszállottságtól elválasztja. "A toborzás ezennel befejeződött; kezdetét veszi a sorozás!" Nem szadista vagy pszichopata, csak érzelemmentes harcos, aki a sárkányfaj teljes kiirtásáról, mint közvetlen célkitűzésről sosem fordítja el a figyelmét. Megannyi filmben láttam, hogy egy hasonló archetípust fafejű izomagynak ábrázolnak, ezért megkönnyebbültem, hogy itt nem az...
...egészen a haláljelenetéig. Ahol mit csinál ez a harcedzett vezér? Fejszével nekiugrik a levegőben a fősárkánynak. Fantasztikus ökörség egy ilyen mutatványt végrehajtani, csak mert nincs lőszerünk. Szerintem az írók csak azért írták ezt a szkriptbe, hogy a végső csatában is legyen áldozat. Mégha csak 3 ember is vesz rajta részt.



Merőben más főszereplő Alex, Van Zan csapatának pilótája. Eléggé hasonló kinézetű és viselkedésű Quinn édesanyjához a bevezetésből. Szerintem ez tudatosan van így: Quinn a film során többször kerül olyan helyzetbe, ami gyerekkori lelki sebeit feltépi.

  • Mikor megemlíti Alexnek, mi történt az anyjával, jogos indulat cseng a hangjából.
  • Mikor egy tizenéves neveltje a szemébe mondja, hogy csatlakozik Van Zan felhívásához, nem tiltja meg. Nem ért egyet vele, de a lelke mélyén tudja, hogy addigi életük egy ingatag kompromisszumon nyugodott. Talán tényleg most jött el az idő. Talán.
  • És a legintenzívebb pillanat: mikor a sárkány megostromolja az erődöt, és Creedy helyette áldozza fel magát. Quinn életében másodszor marad tehetetlen, miközben a hozzá legközelebb álló személy most veszett oda. Hasonlóképp Alex is elveszíti az utolsó csatánál Van Zant, akit érdemeiért tisztelt, és akinek már épp sikerült Quinn-nel is megbékülnie.



Leginkább a sárkányok szaporodási mechnizmusát tartom balgának. Úgy van direkt kitalálva, hogy 1 nemzedék alatt túlszaporodtak, de - a megfelelő támadással - 1 nemzedék alatt vége a populációjuknak. Először is itt van ez a kitétel, miszerint életkoruk nem haladja meg a cickányokét. És mint cickányok: ha más nincs, azonnal ráállnak a kannibalizmusra. Jó, ezt még talán elhihetjük, hisz nem ritka jelenség a létező állatvilágban.
És a legkevésbé hihető rész: 1 db hím létezik az egész fajban. Már elnézést, hogy kiabálok, de MICSODA?!! Azt akarják mondani ezzel, hogy a faj lényegében egynemű?! Mégha csak kevés számú hím volna: az megfelelhetne a hangyák nemi arányainak, csak fordított felállásban! De ez így végképp száműzi a logikát az egész elgondolásból. És gyanúsan nagy mázli, hogy az az egyed, akit Quinn látott, az pont a kizárólagos hím volt. Így ő lehet a kulcsa az emberiség végső nagy győzelmének a sárkányok fölött. John Rambo büszke volna...




Létezik egy disztópikus anime, a Blue Gender. Annak felállására emlékeztetett az itteni jövőkép. Ott is a természet egy különleges szörnyfaja szaporodott el "mint a sáskák", elpusztítva az emberiség nagy részét. Milicisták lövik és vadásszák őket rajokban, tartós eredmény nélkül. Bármely percben széttéphetik őket. A heves, jólelkű főhős partnere ott is egy képzett szőke katonanő, aki infókat közöl vele a szörnyfajról.

És a sorozat nagy csavarja: ezt az új lényt a természet direkt egy nemzedéknyi időre tervezte, hogy megtizedelje a túlszaporodott uralkodó fajt, az emberiséget. Szerepét ellátta, és egy gyors folyamat keretében eltűnhet a Földről, teret engedve a kevés túlélőnek az emberiség közül. 

Hát kb. ezt a tervezőmunkát sejtem az Anyatermészettől ebben a movie-ban is! Lapult egy fegyverfaj a tarsolyában, kiengedte, az pedig elvégezte aratását a Földön - rajtunk. Ha ezt az összefüggést a rendező beemeli a történetbe, az még nem sokat segít, viszont érdekesebbé tette volna a premisszát. Nagyobb lett volna az egésznek a látótere, a kiterjedtség, az eseményhorizont.




A Tűz Birodalmára et adok. Jó kis kikapcsolódás, de csak mint egy lazán tákolt, következményeket elsinkófáló B-mozi.


2013. július 27., szombat

Ijesztő film 2. (Horrorra akadva 2., avagy még mindig tudom, kit ettél tavalyelőtt nyárson)

Ördögűzés nem való paródiába, ezt biztosra veszem! Először a Bújj, bújj, ördög! okozott letargikus csalódást a téma poénosításában, most meg a Scary Movie 2.-nek a prológusa. Még a létező legolcsóbb, ingyenes fageget is átvették amonnan: a megszállt leányzó lehányó mozdulata a 2 papra. Megtoldva ezt azzal, hogy a 3 személy a szobában hányóversenyt rendez.


Messze nem az utolsó eset, hogy ilyen szánnivaló vécéhumort alkalmaz a film: hányás, szellentés, nyelvmunka, nonsztop szexista beszólások, trancsírozások, dugások, ondóváladék spriccolása stb.
Pedig a forgatókönyv ugyanúgy a Wayans testvérek tollából származik, még egyes szereplők is visszatérnek az első részből, immár egyetemistákként. (Aki esetleg nem tudja: némelyiket maguk a Wayans-ok játsszák.) Látni, hogy ugyanazt a fiatalos stílust próbálták megütni, de egyáltalán nem sikerült. Alig akadt olyan másodperc, ahol a poénok tényleg nevettetőek tudtak lenni.



Kísértetkastély a helyszín. 1 év telt el az első rész zárása óta, akárcsak a Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron elején. A visszatérő szereplők közül kettőt tartottam jó választásnak: 
  1. Cindyt, a főszereplő hősnőt,
  2. és az "izgága fekete"-archetípus díszpintyét, Kurtát.
Szerintem is ők ketten voltak a legjellegzetesebb figurák az eredetiben. Közülük is Kurta az egyetlen, akinek a hülyülésein sikerült nevetnem: el is kereszteltem magamban Dumbest-nek. Neki jól állt az, mikor idétlenkedett, többnyire. Egyetlen másik eleme sincs az egész alkotásnak, ami jókedvre derített volna.


Cindy karaktere felismerhetően ugyanaz, de itt mást se tesz, mint zihálva beszél, rohangál és műpánikot ad elő. A túldramatizált reagálásait a folytatás nemcsak rosszul használja, de túl sokszor is. Egyszerűen fárasztó volt látni, ahogy rendre óbégat és megsérül, vagy valaki nekiesik (tanár, szellem, fiúbarát, démonmacska, stb.).
Megvetéssel fogadtam a homokos fekete srác visszatérését is: lejárt lemez ez a poén, a karakter untat, ráadásul az ötlet környékezi a rasszizmust. Az ő csúcsjelenete, mikor egy életre kelt bohócjáték az ágy alá rántja, hogy meggyilkolja. Ő pedig erre másfél méteres péniszt növeszt, amivel berántja vele a már iszkolni akaró bohócot. "Ray bácsi is tud egy játékot!"




Az új jövevények mintha ott se lettek volna. Van két lehetséges jelölt az antagonista szerepére: egyikük Tim Curry figurája, egy tanár, aki a kísértetkastélyba invitálja a fiatalokat. A másik a groteszk komornyik. Őt így tudnám tömören leírni: keresztezés Michael Keaton Beetlejuice-a és a Dracula-mitológiából Igor között. Megemlíteném még a tolókocsis feltalálót: csúcspillanata, mikor szemtől szemben nekimenjen egy szellemnek, csak azért, mert az is tolókocsis.
Különleges vendégként a szereplőgárdában üdvözölhetjük Tori Spellinget. Őt én abba a színészkategóriába sorolom, akik küszködnek egy klasszikus sorozat emlékével, és bármilyen szerepet vállalnak, hogy kitörjenek a skatulyából. Az ő figurája akkor éri el a filmben a csúcsot, amikor egy szellem egyéjszakás kalandot rittyent vele.



Kategóriája szerint a folytatás szintén fekete humor, mint az 1. Scary Movie. Viszont elődjével ellentétben már nemcsak a horror zsáneréből vesz elő célpontokat, amiket aztán lejáratni próbál. Előfordulnak felismerhető jelenetek a Charlie Angyalaiból, a Szellemirtókból, Anthony Hopkins Hannibál c. pszichothrilleréből vagy a Titanicból. De ezeket mind humorérzék nélkül használják; az ötletmagok, a csattanók, az időzítés, a helyzetkomikum egyáltalán nem szellemesek. A humorérzékem végig éhezett a film 1 és 1/4 órája alatt!
Ügyetlen zárójelenetként pedig megismétlik, mikor Cindyt elgázolta egy kocsi, csak most a rosszfiúval történik ez. Ja, majd elfelejtem: Cindy barátnőjének apja helyett a drogkedvelő Kurta az, akit élettársa éppen lerendez, miközben fogja a volánt. Valószínűleg így akarták a készítők hangsúlyozni, hogy ez a sikeres Scary Movie folytatása, tehát most is kellemes szájízzel kellene felállnunk a székünkből.




1 vacak pontot adok rá. Eszetlen gyökerek állatkertje, melyből minden mozgatóerő kihalt - beleértve a humort is.

2013. július 26., péntek

CCCC ! ---- A temetetlen halott - Nagy Imre naplója


"Geek"-nek, azaz "strébernek" szokták hívni Amerikában a nem hivatásos filmkritikusokat. Akik kiegészítő tevékenységként, rendszeresen áldoznak rá időt, hogy véleményt formáljanak 1-1 mozgóképes alkotásról. Motivációjuk nem az, hogy pályamunkát vagy szabványtanulmányokat végezzenek. A "stréber" szabad. A puszta lelkesedés, az önkifejezés szándéka ösztönzi, és ő dönt, miként alkot véleményt: szóban vagy írásban, simán lejelzőzve, vagy kicsit boncolgatva is az "alanyt". 



Most kivételesen megpróbálom kicsit magamat is analizálni. Időnként említek magamról néhány apróságot, de csak azért, hogy az élményt, amit egy film nyújtott, könnyebben szavakba öntsem. Nem vagyok filmgyáros, színházi munkatárs vagy újságíró; soha életemben nem tanultam filmművészetet. Azért kezdtem filmfórumokra kommentelni, később blogolni, mert ezeket a tevékenységeket én a saját képemre formálhattam. Kedvtelésből, mereven rögzített kötelezettségek és ütemterv nélkül.



Kiskorom óta szeretem a jó történeteket - legyen szó filmről, animációról vagy mitológiai mondákról. Erős hajlamom van szóvá tenni, miben mit tartok jónak, és mit utasítok el. Ezért választottam éppen ezt, a hollywood-i mozifilmek firtatását "főhobbinak". Egyetemi éveim alatt, fokról fokra kapartam hozzá össze a kellő ismereteket. Sokkal lazább és kötetlenebb volt ez, mint az intézményi "tanulás", s így persze több és könnyebb sikerélményben is részesített attól.
De nem is ez a lényeg. Úgy örülhettem a meglevő, csekély tudásomnak, hogy nem kellett szégyenkeznem vagy stresszelnem amiatt, ha nem tudok még többet, és ezért engem "a gépezet" bármikor közönyösen kihullajthat. A hibáim felismerése és kijavítása tisztán belső igényből fakadt. Alkottam valami egyszerű dolgot, ami az enyém, a teremtményem, és amiben nemcsak örömömet lelem, de meg is tudom osztani azt az örömöt a többi emberrel. Akik pszichológiát tanultak, azok tudhatják, hogy ez a lelki folyamat komoly serkentő hatással bír az emberre. 




Aztán; tudom, hogy az ismereteim számos téren még bővítésre szorulnak. Például a blog hátterének formázhatósága, hogy tetszés szerinti képek és minták borítsák. És mivel egyedül szerkesztem ezt az internet-fiókot, nagyritkán bizony tárgyi tévedéseket is elkövettem, mert nem ellenőriztem le duplán minden betűt. Ezekre a vétésekre aztán mások hívták föl a figyelmemet, amiért azóta is hálás vagyok az illetőknek.




Mivel ez most felerészt önvizsgáló írás, ezért most olyat teszek, amit azt hiszem, nem sok blogger vállalt be eddig. Apró betűs részben listázom az 5 legnagyobb "felsülésemet", amelyre eddig sor került az elmúlt 27 hónap során.
  1. Mikor a Feláldozhatókról írtam, Mickey Rourke karakteréről tévesen azt feltételeztem, hogy mozgássérült, pedig csak egy kiégett és elvonult szereplőről volt szó. Mondanom sem kell, milyen ciki volt, mikor ezt fórumfronton a fejemre olvasták...
  2. Összekevertem Marv és Harry karaktereinek nevét a Reszkessetek, betörők!-ből. Mivel az eredeti dilógiában Macaulay Culkinnal mindig "a duóként" kergették Kevint. Marv és Harry csakis jellegre voltak mások: egyik tervez, másik nem. De a szkript mindig ugyanabban a felállásban mozgatta őket; egyenként sosem voltak többek, mint "a másik fickó" a bandából. Ezért mosódott össze bennem, hogy akkor most melyik volt melyik.
  3. Wes Studi Magua-ját eredetileg az "egzaltáció" szóval jellemeztem. Helytelen: a színészi játék intenzitása nem abban nyilvánult meg, hogy heves vagy valamilyen extatikus állapotot tükrözött volna. Máig nem tiszta előttem, hogy melyik a legjobb magyar helyettesítő szó erre.
  4. Az utolsó cserkész eredeti, 2 évvel korábbi elemzésekor túl sok figyelmet szenteltem annak, hogy az átlagnéző szemével vizsgáljam a produkciót. Pusztán az akciópillanataira és a stílusára fókuszáltam. Holott ez nálam csak 1 tényező a sokból, amit egy mozifilmnél nézni szoktam.
  5. A Titanic-kritikámnál pontatlanul idéztem fel emlékezetemben az idős Rose Dawson egyik dialógus-részletét. Van úgy, hogy címeket vagy szövegsorokat direkt átfordítok saját szájíz szerint, mert hívebb fordításnak tartom a saját verziómat. De ez nem egy olyan eset volt.





Most pedig, a 400. bejegyzésre újfent egy hazai mozifilmet vennék elő.















Meg se próbálom Nagy Imre történelmi nagyságát bizonygatni vagy firtatni. Márcsak tanulmányaimból is tudom, hogy ez az eredeti személynek sem volna ínyére. A lényeg, hogy elismerem őt: egyenrangú hősi vértanú, mint gróf Battyányi Lajos vagy az aradi tizenhárom. Külön tragédiája, hogy épp az a politikai rezsim és ideológia ölte meg, amelynek ő az egész életét szentelte, amelyben hitt és bízott. Meggyőződéses kommunista volt, ám - vesztére - becsületes hazafi is. 




 3 magyar mozifilmről készítettem eddig review-t. Mindháromnak megvoltak a maga kórtünetei:
  1. A Honfoglalás egy borzasztó eseménytelen, primitív kivitelű mozimonda volt. 
  2. A Sacra Corona merő színházi tablóként funkcionált, túlidealizálva főszereplőit és a címbéli relikviát.
  3. S a Hídember - bár közérthetővé tette Széchenyit, mint filmkaraktert, de szellemének igazi mélysége kiaknázatlan maradt.



A Temetetlen halott végre olyan mozifilmünk, amelyet nemcsak felvállalhatunk a külföld előtt, hanem büszkék lehetünk rá. Történelemóra nélkül hiteles, idealizálás nélkül emberközeli. Sikerül olyan portrét állítania Imre utolsó 2 évéről, amely elcsépelt frázisokban szegény, és túlmutat propagáción vagy politikai nézeteken.


Utólag nyugtáztam, hogy a megfelelő kézbe került a projekt. Mészáros Márta olyasvalaki, akit a Cannes-i filmfesztivál is díjazott, tehát nem mondható, hogy csak "regionálisan" nagy név. Filmje 3 ország koprodukciója, a főszínész maga lengyel - hasonlóképp, ahogy Árpád fejedelem is olasz megformálót kapott.
Mészáros másféle keretbe foglalja a történetet, mint Bereményi Géza a Hídembernél. Összhangban a címmel, a "halott" a keretbe lépve kel életre, lánya, Erzsébet levélgépelésekor. Ő nemcsak végtisztességet akart édesapjának, hanem teljes rehabilitációt. A koncepciós per részénél könnyű leszűrnünk, mekkora elvakult, bigott szolgalelkűség jellemezte a bírákat, akik a legabszurdabb vádakat aggatták Imrére. Ez a film legnagyobb pozitívuma: sikerül érzelmileg érdekeltté tennie a nézőt. A vége nem nyújt feloldozást vagy okító tanulságot, max. némi keserű megkönnyebbülést: Imre családja 30 év hallgatás után elégtételt nyert, gyilkosai pedig megbuktak.



Cseppet sem bántam, hogy Jan Nowicki arca nem sokban hasonlít az eredeti személyre. Remek alakítást nyújt. Apró külsőségek teszik jellegzetes figurává az ő verzióját Nagy Imréről; az imidzs része nemcsak a bajusz és a szemüveg, de az a zacskó somogyi föld is, melyet sok éve anyja hozott el neki külföldre. Keret a keretben, ahogy Imre házi őrizetekor felidézi a múltját. Mészáros ebben a lényegre próbál szorítkozni: csak meghatározó, egyéniséget formáló képeket és infókat közöl a címszereplőről, így azok nem laposodnak el.




Maga Imre nem egy bonyolult személyiség, de nagyon valós és könnyű azonosulni vele. Elveiből nem engedett, bármennyit győzködték. Önérzete mellé realitásérzék párosult; nem igaz, hogy jóhiszemű lett volna, csak mert bízott a szovjetek megértésében. Egyszerűen hitte, hogy a marxista-leninista tételek tiszta formában egy szabad Magyarországhoz vezethetnek. Egész jó párhuzamötlet "Tito ajánlatának" az említése: a délszláv vezér és rendszere is szélsőbalos volt, csak nem akarta, hogy országának Moszkvából dirigáljanak.
Imrére tehát az egyszerű józanság, meg egy cseppnyi irónia jellemző. Az első fél műsoridőben sokat látjuk családjával és párttársaival beszélgetni: a dialógusok és monológok minősége eléggé változékony. Minél feszültebb épp a helyzet, annál lényegretörőbbek. Imrének 2 olyan szövegsora hangzik el, ami számomra hatalmas lelki tartásról árulkodik:
  1. Amikor egy régi újságból kiderül, hogy gyakorlatilag pusztulásra ítélték. "Ne sírj. Ne sírj, na! Nem szeretem."
  2. Mikor Imre a sorstársairól beszél a kirendelt ügyvédnek. "Nyugodtan valljanak ellenem. Vállalok mindent."


Szó sincs tehát pátoszról, előnyösített beállításról. Az élénken szimpátiakeltő pillanatok akkor következnek, mikor az logikus: a fogság és kihallgatás, azaz a meghurcoltatás jeleneteinél. Ezek nekem inkább hasznosak voltak, mint érdekesek: illusztrálták Imre kilátástalan helyzetét. 60 fölött, nyomorúságos körülmények közt féltheti saját és szerettei életét.
Roppant ügyes, ahogy a rendezőnő a klausztrofóbia elemét használja! Ahogy telik az idő, Imre szabad emberből fokozatosan egyre kisebb mozgásterű közegbe kerül: az ostromlott Budapest, háziőrizet vidéken, börtönkomplexum, legvégül csak az udvar és az akasztófa lépcsője. Mintha valóban egy járkáló halottat kísérnénk figyelemmel, amint egy láthatatlan erő lassan összeroppantja őt.


A cselekmény ütemezésével nem igazán vagyok kibékülve. Az első 20 perc a legizgalmasabb: forradalom, majd szovjet bevonulás. Előbbiből a lelkesedés, utóbbiból pedig az ostromzár árnyéka, a félelem légköre érezhető ki erősen. A romániai őrizetből Imre vitája egyik nem elvbarát párttársával is tetszett. Imre hiába kommunista: felismeri, hogy '56 októbere nem "ellenforradalom", azaz felbujtott reakciós tüntetés volt. Nagyobb, mélyebb gyökerezettségű valami.
A fogság + kihallgatás percei ellenben igen hosszúak és vontatottak voltak, kevésszer ragadták meg a figyelmemet. Korrekten hátborzongatóra sikerült Imre kivégzését ábrázolni. (Szólok: nem tudom bizonyosan, hogy minden részlete pont így történt-e.) Abban viszont biztos vagyok, hogy kifejezőbb zárást is kaphatott volna a produkció, minthogy két lány csokrot helyez az immár hősi halott Nagy Imre sírjára.






A viszonylag sok archív felvétel használata sosem volt kényelmetlen. Nem érződött úgy, mintha egy kóbor tankönyv vagy egy aktuálpolitikai reklám furakodna be a sztoriba. Legnagyobb haszna talán az, hogy soron kívüli szereplőként behozza az eredeti Kádár Jánost. Egyik bevágott beszédében az önkritikáról beszél: ebből én - történészként is - azt szűröm le, hogy tudatosan vállalta a bábdiktátor szerepét. Nehogy valami még rosszabb valósuljon meg újra, még a Nagy Imre-kormány előtti időkből.
Meglepő volt olvasnom a zárófeliratot, hogy Kádár épp egyazon napon hunyt el, mint amelyen Imre és sorstársai poszt mortem felmentést kaptak.






Még röviden a zenekészletről: ebben úgy fele-fele arányban voltak a számomra tetszetős (pl. a szovjet tankok látványakor az ablakból) és a száraz dallamok (a záróképeknél a sírhelyekről). A szomorú zenetémák nem próbálnak grandiózus vagy túlzóan drámai taktusokkal operálni, épp ettől illenek pont ehhez a produkcióhoz.



A temetetlen halott tehát számomra bevált. Kaptam egy jó történetet, amely rám bízza, mit olvasok ki belőle. 


2013. július 22., hétfő

Kiemelten titkos! (Top Secret!)


"Egész jó harcos lehetsz, ha elbántál a tehenemmel...!"

(Ping-Pong - Az ököl színre lép)


 

Mikor véleményezek egy filmet, igyekszem minél kisebb körítéssel, tömören fogalmazni, de azért normális, kerek mondatokkal. Aztán a szándék vagy kiütközik a kész kreáción, vagy elhasal rajta. Ehhez hasonlít a paródiáknál a viccek tálalása. A cél az, hogy minél szabadosabb és sokrétűbb poénkészlettel rukkoljon elő, de azért nem full-idétlen és ügyesen időzített gegekkel.



Gőzöm nem volt róla, hogy a Top Secret! hivatalosan milyen alkotás(ok), illetve szubzsáner(ek) paródiája, míg utána nem olvastam. Története szerint kémfilm, mely egy neonácik uralta NDK-ban játszódik - persze a humor ferdítőlencséjén át nézve. A főhős egy Elvis Presley-hez hasonló rockénekes, aki belekeveredik egy ellenállási mozgalomba, és egy tudóst meg a lányát kell megmentenie.

Jerry és David Zucker szerintem túlzott egóval álltak hozzá a művükhöz. Még a hivatalos poszter is azt kántálta, hogy az Airplane alkotóinak komédiájáról van szó. Annak színvonalát célozza, ahhoz igen hasonló eszközökkel operál. Számomra azonban nagyon csak mértékkel nyújtott kikapcsolódást. Nemhogy az Airplane-hez, de még az első Horrorra akadvához képest is. Megpróbálom megindokolni.


2 fő összetevője van a Top Secret!-nek, ami túl nagy teret foglal a műsoridőből, és így ezek sokkal visszavetik a humorfaktort:
  1. Túl merev és messze túl komolykodó, ahogy a náci vasfegyelmet ábrázolja. Egy-két fizikai poén van hozzájuk rendelve (pl. a telefonjaikkal), de ez kompenzál semmit. A katarzist jelentő börtönszöktetésig egy vicces momentumot se tudtak okoztak, amint faarccal, egyenruhában masíroznak.  
  2. Túl sok az énekdal és táncszám. Elvileg ezek a retro-ifjúsági filmek paródiájául szolgálnak, de nem működik.  Teljes 10 perc csuklik így el a 80-ból! Nick improvizált fellépései szükségtelenül oldják az atmoszférát, kizökkentenek a filmből. (Ezért nem szimpatizálok a musical-lekkel sem.) A Vissza a jövőbe c. filmben Marty gitárszáma stílusos volt, főleg mert a cselekmény ezt a poént jó helyen, és csak egyszer sütötte el.


Magukkal a főszereplőkkel is akadt problémám. Sajnos látszik, hogy Val Kilmernek ez az 1. filmszerepe. Nem annyira viccesnek, mint inkább szelesnek és kölyökfazonúnak láttam őt. Semmi kémia nincs közte és Lucy Gutteridge között; Gutteridge Hillary-je ráadásul mintha egy nyáltalanított szappanoperából lépett volna elő.
A lány messze leghahotásabb jelenése a flashback gyerekkori barátjáról, Nigelről, ami a Kék Lagúna nagyonis megérdemelt parodizálása. Nigel most az ellenálló csoport vezetője, valójában viszont elárulja őket. És micsoda véletlen: Nick végül épp Nigeltől, a lányra ácsingózó fő rosszfiútól menti meg a lányt egy kalandos üldözés során. Humorosság nélkül mindez kőkemény klisé. 


A rangidősek közül a 2 legismertebbet emelném ki. Az elrabolt tudóst Michael Gough alakítja, aki később is szerepelt Kilmerrel közös produkcióban. Dr. Paul Flammond szintén inkább csak a cselekmény bábuja... mindössze 1-2 kacajos csattanót sikerült ráruházni. (Kedvencem, hogy mennyire majdnem befejezte az alagútját, mikor Nick bejut hozzá.) 
Amit pedig Omar Sharif kémkaraktere muszáj, hogy lenyeljen a vak bizsuárustól, az az 1. egybefüggően mulatságos szcenáriója volt az egész történetnek.



Ha az egészet nézzük, a legnevettetőbb pillanatokat én akkor kaptam, mikor a többi, francia fedőnevű ellenálló megpróbál bejutni a várbörtön egyik tornyába. Tényleg az elbizakodott rendezés, és a 2 kifigurázandó célzsáner alapvonásai nyomják vissza attól, hogy összefüggően kacagtató paródiává álljon össze. Nem a legrosszabbak közé tartozik, de a hírnevétől ez áll számomra a legmesszebb élményként.


A Top Secret nem nézhetetlen, de zsenge vígjáték, alig adott nekem ötletes vagy vicces perceket.



2013. július 21., vasárnap

Hatodik érzék

"Holt embereket látok."




M. Night Shyalaman egynyári rendező. Értem ezalatt, hogy 1 olyan maradandó alkotást adott Hollywood-nak, amely mindkét oldal (nézők és kritikusok) tetszését elnyerte. Annyira, hogy pályázhatott a Legjobb Film címéért a 2000-es Oscar-gálán. Miután megnéztem egy párszor, én is igazolom a Hatodik érzék sikerét. Annyira, hogy szerintem ez volt Shyalaman egyetlen kiemelkedő műve - hasonlóképp, mint Michael Bay-ének A szikla.


Dr. Malcolm Crowe gyermekpszichológust egy régi betege saját lakásán hasba lövi. Ez az élmény 1 év múlva is kísérti, magányossá válik. Kitörési pontként foglalkozni kezd egy Cole nevű kisfiúval, aki rendkívüli képességet titkol a szkeptikus környezete elől. Hogy képes kommunikálni a túlvilági holtak lelkeivel. Mit akarnak Cole-tól, és Malcolm tud-e neki segíteni? Erre keresik mindketten a választ.



Barátkoznom kellett ezzel a produkcióval, mire leküzdötten az első ellenérzésemet. Ez pedig a zsenge dinamika. A film eseménymenete végig nagyon komótosan halad. Végig nyomasztó és realisztikus atmoszféra lengi be, de sose öncélúan depresszív. Hanghatásai is jobbára a magányt és a balsejtelmet árasztják a nagyvásznon. A legjobb dallamok mégis azok, melyek - pl. a befejezésnél -, melyek valamelyik szereplő végzetéhez kapcsolódnak. Hogy akaratukon kívül történt/történik velük valami ijesztő és/vagy tragikus.  
Szóval a hangulatvilágot eltalálták, csak a lüktetés benne nem egyenletes. Feltűnően előre kiszámítva adagolják a feszültséget, és ez néhol türelmetlenné teheti a nézőt, hogy miért nem gyorsítanak kicsit. Van egy nagy cselekménycsavar a történet végén, amit egyébként majd külön véleményezek. Először még féltem, hogy Shyalaman másfél óra hosszat arra az 1 nagy csavarra fog nekirugaszkodni. Hogy a felvezetést hozzá jól kigondolva, de szárazul és érdektelenül talicskázza el a nagy "pay-off" (="kifizetődés") percéig. Azt hiszem, sikerült kikerülnie ezt a vakvágányt.



Nem árt, ha az ember előre tudja, miként viszonyul a Hatodik érzék a paranormális témájához. Leginkább olyasféleképp, mint egy X-akták-, vagy egy komorabb Y-akták-epizódban. Ritkán látok jól használt misztikumot egy sötét sztoriban, de ez az az eset:
  1. A nyomottas hangulat nem fúl unalomba. Nem kell a végéig várnunk, hogy megtérüljön a figyelmünk. Ennek részben az okosan írt dialógusok az oka: kerülik a közhelyt, jelzőértékűek a felek észjárásáról és személyiségéről.
  2. A kísértet-elem ellenére a mű nem züllik holmi béna ijesztgetős horrorrá. Sose a látványt szolgálja a horror-beütést, hanem végig az alapprobléma része marad: kik a szellemek, hányan vannak, és mit akarnak Cole-tól.
  3. Csak egy pici ködösítés jellemző. Az emberek végig úgy viselkednek, mintha sose hallottak volna médiumokról, azaz szellemlátókról. Azért a millenium Amerikája nem volt ennyire fantáziaszegény!


Tátongó történetlyukat vagy fölös mellékszálat nem sikerült kiszúrnom. Malcolm szövegsorai a fiúval valódi párbeszédek, egyenrangú beszélgetőpartnerek között, képmutatás nélkül. Nem egyszerűen elnyerni kell itt egy gyerek bizalmát: mindkét fél magában tart félelmeket, és ezek feladása csak az esélyt nyitja meg, hogy helyesen mérjék fel a helyzetet. (Malcolmra ez duplán igaz). Fokról fokra haladunk, nagyobb üresjárat nélkül, míg Cole és Malcolm felfedik egy meggyilkolt kislány, Kyra esetét a temetése napján.



A Hatodik Érzékben a kísértetekről szóló szabályok racionálisak, legtöbbről már legalábbis hallhattunk. Általában meggyilkolt személyek ők, akik haláluk tisztázásáig járogatnak vissza közénk, az élőkhöz. Nem fogják fel, hogy halottak, ellenben keresik azon 1-2 élő embert, akik látják és hallják őket. Cole még 10 év alatti: elvileg gyerekkorban fejlettebb ez a "hatodik érzék", csak felnőtt korra elcsökevényesedik.
Van egy szabály, amit nem mondanak ki, de a filmből kikövetkeztethető. Minél fejlettebb volt az elhunyt tudata és énképe, annál inkább képes kiköpött úgy viselkedni fizikailag, mintha még élne. Vagyis egy "fejlett kísértet" olyan, mint az Incepcióban az álomba belépő ember: tökéletesen ugyanolyan marad, legfeljebb ruházata változik. E szabályhoz kötődik a filmvégi csavar, így a témát is csak idáig taglalják. Lehetett volna még más aspektusokat keresgélni. De az már talán nem is fért volna bele. És az alapötlet egyébként is az, hogy főleg 1 bizonyos kísértet szemén keresztül látjuk az eseményeket. Valakién, akiről semmi nem árulkodik, hogy kísértet volna...



Vincent Greyt, az expácienst a bevezetésből gyűlöltem! Nem azért, mert annyira labilis, hogy lelövi a segíteni próbáló Malcolmot, majd magát is. Egész viselkedése elbarmolt és idegesítő; csődtömeg karakter volt!


A színészgárda többi tagja megfelel a ráosztott szerepének. Cole anyját és Malcolm feleségét, Annát hasonló helyzetben találjuk. Mindketten rendre tapasztalnak jeleket arról, hogy valami nem evilági van jelen az életükben, és ez frusztrálja őket. És végül mindkettejüknek a szerettük, Cole, illetve Malcolm adja meg azt a megnyugvást, amit régóta szerettek volna meglelni.
Ám a két főszereplő a legjobb. Bruce Willis meglepően hiteles alakítást rak le a megviselt pszichológus szerepében. Malcolm okos, de egyenes férfi. Érzi, hogy elidegenedett feleségétől és mostanában nem találja a helyét a munkájában. Haley Joel Osmen az a ritka eset, mikor egy gyerekszínész nemcsak nem bosszantó, de szellemi partnere a protagonistának. Cole éretten bátortalan fiú, aki megtanulta felmérni, hogy az emberek félelemmel fogadják, ami bizarr vagy elüt a szokásostól. Ezért nyílik meg nehezen, pedig az mégcsak az első lépés az ügy megoldása felé.





Eddig csak köröztem a filmvégi csavar körül. Az egyik, ami borzasztóan lekötött Malcolm és Cole interakcióiban, hogy a film észrevétlenül megcseréli kettejük eredeti felállását. Mesélnek egymásnak a magánéletükről, hogy erősítsék a bizalmat. Logikus. Malcolmot sikerül úgy eszessé tenni, hogy aztán a tévedései nem láttatják majd őt idiótának. Rájön, hogy a fiú látomásai segélykérések. Egy Kyra nevű lány akarja lelepleztetni vele a gyilkosát. Később, mikor Cole azt mondja Kyra testvérének, hogy már nem fog visszajönni - nyilván, mert már békében nyugodhat -, ez előrevetíti, milyen sors vár Malcolmra...
...mivel ő maga sem fizikai személy.
Kísértet.
Az 1 évvel korábbi lövés halálos volt, de erre csak most, hazatérve a megoldott ügy után eszmél rá. Teljesen érthető, hogy Cole miért nem mondta meg Malcolmnak az igazat. Csak benne látott esélyt, hogy megértse: a problémája valódi, nemcsak kitaláció. Mikor Malcolm magáról mesél, Cole megérti, hogy nem ártó szándékú, csak még nem jött rá, hogy már nem élő valaki. És miután Cole már úgy érzi, hogy kellő támaszt kapott, megkockáztatja a tanácsot, ami Malcolm végleges elmúlásához vezethet. Azaz: akkor beszéljen Annához, miközben alszik, hogy valódi párbeszéd jöjjön létre. Na ilyen a profi forgatókönyvírás!




Van valami igazán tragikus abban, hogy Crowe először még a szellemek létezésében se hitt. Cole-nál előrehaladott skizofréniát állapít meg, pedig a fiú végre nyitott feléje. Malcolm elég világos jellemfejlődésen megy keresztül: sikerül túllépnie a szkepticizmuson, és abbéli szándékán, hogy egyszerűen faképnél hagyja a fiút. Megsegítette őt, vele közösen azt a Kyra nevű lányt. Cole még az anyját is meg tudta győzni igazáról. Mindezt csak azért, hogy most a férfi a saját létezésén is túllépjen. Nem akar, de nincs választása.
A csavarjelenet őszintén kiteregeti a morzsákat, amik addig el voltak hintve sejtetésként: flashback-vágásokkal és a házban utaló jelekkel (pl. hogy Anna didereg Malcolm jelenlététől). A zenei aláfestéssel együtt tökéletes az összehatás, nagyon megható jelenet. Malcolm mozgásából és arcáról valósággal üvölt a fájdalom, a szomorúság, hogy a kedvesét itt kell hagynia. Az utolsó kép pedig stílusosan egy emlékkel telített fényvillanás, amiként a legtöbbünk elképzeli a "meghalás" percét.


A Hatodik Érzék tehát egy nagyszerű és maradandó alkotás, mégha nem is került föl a mindenkori kedvenceim közé. De a népszerűsége megalapozott, és méltán lett 2. box-office-siker a Star Wars Epizód I. mögött. Állítólag e mű honosította meg az olyan kísértethistóriákat, melyekben a testetlenek nem ölni, sanyargatni, vagy éppenséggel jópofáskodni akarnak. Hollywood-ot ismerve nem csodálom; a zombi-filmeknél is már régóta esedékes volna ugyanez az áttörés.


A Hatodik Érzékre 5-ből 4 pontot adok.



2013. július 17., szerda

X-akták - Hinni akarok

"Az X-aktákat újra megnyitották.

 Tanácsot kérek."






 Nem, komolyan: tanácsot kérek a 2. mozifilmhez.








Az első X-akták-mozi még képes volt tartani az iramot a TV-sorozat színvonalával. Meg tudta idézni ugyanazt az atmoszférát, csak nyíltabb, kevésbé miszticizált hangvétellel. Másrészt viszont gyakran úgy tűnt, mintha csak egy hosszú epizód volna a sorozatból. Cselekménye követhető előismeretek nélkül is, de érezhetően a sorozat tartozékaként gyártották le a rajongóknak. Nem másolatként, hanem kiegészítésként.  Ehhez képest nemcsak működött, de a végére sikerült közelebb hoznia Mulder és Scully ügynököt, mint arra addig lehetőségük volt a TV-sorozatban.



Az utódfilm minden téren visszalépés. Méghozzá elég nyilvánvaló okokból. A Hinni akarok nem a Szállj harca a jövő ellen! folytatása. Ez egy zárórész a tévésorozatnak. Chris Carter, az X-akták szellemi atyja, legtöbb részének írója és rendezője készítette, fanszervízként. Hogy évekkel a széria után még utoljára kapjanak a rajongók valami "ixaktásat". Egy epilógust, ha úgy tetszik.
Napnál is világosabb, hogy Carter nem érti a különbséget TV és filmszínház között. Onnantól kedve, hogy egy sorozat zárórészét filmformába öntjük, már nem lehet tisztán csak zárórész. Főleg, ha már egy izmosabb mozi-átirat is készült előtte. A néhány apróbb utalás, ami előfordul, csakis a szériára kacsint vissza. Soha nem az 1. movie-ra, és emiatt elveszejti annak 2 fő vívmányát:
  1. Hogy Mulder és Scully szemtől szembe találták magukat a földönkívüli világ technológiájával és iszonyatával;
  2. És hogy világnézetük végre szinkronba került, ahogy a repülő csészealjat látták. Mindketten, teljes tudatossággal. Újult erővel vághattak neki az X-akták dokumentálásának.

Csömör és csalódás érte a tömegeket, ezért is bukott a box-office-nél. A rajongók joggal úgy érezhették, hogy Carter átverte őket. Teljesen kiiktatta a földönkívüli témakört a művéből. Mellőz minden tényleges természetfeletti cuccot a cselekmény. Mintha a rendező olyan velőscsontot dobott volna a nézők elé, amin egy grammnyi hús sincs. És bár a rejtély körüli misztikum megjárja úgy-ahogy, némi horrorral kiegészítve, annak kalibere szánalmasan kicsinek tűnik.  


A két fő sztárt szerintem komoly győzködés után toloncolták vissza erre a búcsújárásra. Halványan még megidézik Fox Muldert és Dana Scullyt a vásznon. De jobbára inkább David Duchovnyt és Gillian Andersont.
Különös egybeesés az, ahogy a sorozat lezárása fordított arányban érintette a színészeket és karaktereiket. Duchovny új sikerszériába kezdett a Kaliforgiával, míg Anderson eltűnt a tévé látóteréből. A film elején ellenben Mulder az, aki rég eltűnt a színről, míg Scully régi álma megvalósult, és végre orvosként dolgozhat... egy katolikus kórházban! Vakarhatták a fejüket a fanok, hogy mi szükség volt ilyen kiindulópontra, vagy hogy Muldernek miért vastagabb a szakálla, mint Hank Moodynak. Vakartam én is. De nem találtam rá a választ.



Szóval az FBI megkeresi Scullyt és Muldert, hogy derítsék fel az egyik megoldatlan ügyüket - utoljára. Egy pedofil expap látomásai alapján kell eltűnt személyek nyomára bukkanniuk a havas vidéken.
Most kéne elvileg a "SPOILER" címszót kitennem az ismertetőben - ha a blogom létcélja eleve nem volna spoiler-centrikus. :)


Ez a produkció végig olyan témákat súrol hadonászva, melyek az emberi meggyőződéssel kapcsolatosak: pedofília, hitkérdés, megnyugvás keresése, orvosi hivatás torzképe, élet és halál mezsgyéje. Nem tudom, mi lehetett Carter célja, de pont a saját tradíciója nem lett volna sablonos: hogy földönkívüli eredetű rejtélyt írjon.
Helyette egy gyilkossági bűnügyet kapunk, amit elég szeleburdin sikerült kigondolni. A lényeg, hogy egy orosz orvos és segédjei állnak a háttérben, akik évek óta rabolnak és ölnek embereket, kísérleti alanyként használva őket transzplantációs műveletekhez. Némelyik kísérlet célja nem kevesebb, mint az emberi fej átültethetősége...


Nem mondom, hogy egy komplett katasztrófa a film. Egyszerűen csak gyenge, kis formátumú, mellékvágány érzetét keltő darab. És az örök Achilles-sarok: tele van klisékkel:
  • a dialógusok erőtlenek, lényegtelenek
  • nyálas ál-tanulsággal zárul: "Ne add fel."
  • minden mellékszereplő csontszáraz
  • az orosz gonosz ötletét már vagy ezerszer elsütötték Hollywood-ban
  • a két főszereplőt karakterüktől idegen sztereotípiába erőltetik (Az utolsó esélyt kapott hős, és a megfáradt hősnő, aki normális életet akar)
  • alig akad történetcsavar, az is bóvli kategória
  • a feszültség nem emelkedik följebb az alaphangulat szintjétől
  • zene-összeállítása langyos; nem is tartozik bele a sorozat lidérces nyitómuzsikája

Egyetlen tárgy jelzi nekünk, hogy egyáltalán miről szólt az X-akták 9 évada: Mulder szobájának falán egy poszter, egy repülő csészealjról. Nem kiábrándító ez egy kicsit?


Scully hátterére jelentékeny műsoridőt fordítanak, hogy tapasztalt "pozitív orvosnak" lássuk, kontrasztban az őrült dokival a háttérben. Látjuk Scullyt orvosként boldogulni első szokatlan páciensével, és a jelenben is, ahogy szeretné maga mögött hagyni a múltját. Miért? Mi történt vele az előző film óta eltelt pár évben?

Mindezt semmi se fogja össze, nincs egyértelmű konfliktustárgyalás. Potyára nézetik végig velünk Scully orvosi praktizálását, mert
  • mint mellékszál, zsákutcába fut;
  • a megragadónál csak az érdekestől áll távolabb;
  • és Scully egyéniségét sem árnyalja, sőt: inkább még szürkébb és hétköznapibb ettől.

Scullyval sokkal jobban együtt tudtam érezni az 1. mozifilm utolsó fél órájában, mint itt. Jogosabb okokból és kifinomultabban látszott rajta egyfajta megviselt eltökéltség az FBI meghallgatásán. És ott tovább akart küzdeni, hogy Mulderrel kiderítsék az igazságot. Nem világos, mitől vett 180 fokos fordulatot a nézetvilága.



Melyik író ne akarna romantikus befejezést írni a teremtményeinek? Carter se kivétel ezalól.  Scully és Mulder kapcsolata egy túlterhelt lap-top-ra emlékeztet: hol hűteni igyekszik a lestrapált rendszert, hol zúgva újra felmelegíti magát, közben egyre lassabban működik, mígnem újra kell indítani az egészet. Elszigetelt meghitt pillanatok akadnak, de folyamat nincs. Értem, hogy nehéz lehet viszontlátniuk egymást, pláne úgy, hogy egymást rángatják vissza a régi foglalatosságukhoz. De ez így telenovella! Hol kurtán veszekednek, hol meg együtt aludnak. Mulder kap némi lelki fröccsöt, indulatot és sok-sok szkepticizmust Scullytól (pl. rég elveszett húgát emlegetve), amiért cserébe megcsókolja a nőt a végén. Mint egy elvált házaspár.



A sorozatban - és még az 1. mozirészben is - Fox és Dana álláspontokat ütköztettek, ami az aktuális ügy feltárásával csiszolódott. Lett légyen szó akár rejtélyről, akár az FBI munkájáról, akár kettejükről. Scully volt a gyakorlatias, Mulder a nyitott. Igen, most is csak Mulder az, aki hisz benne, hogy a félőrült pap víziói nyomra vezethetnek. Viszont ez a "hinni akarok" szlogennel magyarázva harmaterejű. Semmit nem látok a gondolkodásukon, ami tényleg jelezné, mennyi közös emlék, illetve mennyi szakértelem áll mögöttük.




Nem gondoltam, hogy ennyit tudok majd írni a Hinni akarokról anélkül, hogy nagyon elkalandoznék a filmtől. Mint mozi- vagy tévésélmény, épphogy képes funkcionálni. A rajongóknak azonban csak úgy ajánlom, mint a leszokást megkönnyítő X-akták-dózist. Mulder régebbi szavaival írnám le utolsó benyomásaimat róla: "Hányszor jutottunk már el ide? Erre a pontra? Az igazság pillanatához. És mindazok után, amit láttunk és megtudtunk, ugyanott vagyunk, ahonnan elindultunk!"


2013. július 16., kedd

Az utolsó cserkész

.
Az utolsó cserkész Willis egyik legkeményebb modorú filmje. Kevesen foglalkoznak vele, hogy az egyik legvitatottabb is. Ha csak mint "régi vágású" akciókrimit nézzük, ütős, nyers és brutális. Pofon és golyó repked mindenütt. Rengeteg szóviccel és f-bombával (vagyis a "fuck" szó rengeteg elsütésével) operál. És egy olyan öntörvényű, laza fickó áll a középpontban, aki tesz a szabályokra. Egyszerűen csak teszi, amit kell. 
Mindez remekül hangzik, többnyire ezt is várják a hasonló művektől. Valami mégis hibádzik.


 

 


Mikor először írtam a filmről, elkövettem egy amatőr hibát. A közvélemény szemével nézve próbáltam érveket rendelni hozzá, pro és kontra. Mindkettőből kondérnyi volt, és nagy részük pusztán első benyomás alapján fogalmazódott meg: 
  • A film a premier előtt arról híresült, hogy Tony Scott milyen sztárparádét vonultat fel a produkcióban, illetve hogy Shane Black, a Halálos fegyver írója 1.750.000 $-ért értékesítette forgatókönyvét.
  • Bemutató idején a mozinézőket az erőszak, a lehangoltság és trágárság új szintje taszította benne, így Amerikában bukott.
  • A kritikusok ezt toldották meg olyan sznobos fújolással, hogy túl vulgáris, szexuálisan offenzív és halmozóan mocskolódó.  
  • Az évtized folyamán végül megjött hozzá a közönség étvágya, sőt az 2000-es évek CGI-, majd 3D-mánája tovább srófolta értékét, mint akcióklasszikus.
  • Fanyalgó vélemények szerint elcsépeltek a sztori alapvonásai: a züllött fehér nyomozó ötlete, a fekete zűrtárs, gyengeelméjű bérgyilkosok, a lelkiző feleség, a nagyszájú tinédzser, stb. 

Ezért nem érdemes mások szemszögéből felmérni pont ezt a movie-t. Könnyen egy már régesrég lefolyt vita áramába sodródhat az embert.






Szóval - ekkora körítés után - mit gondolok én Az utolsó cserkészről?



Középszerű. Ütősen, néhol egész izgalmasan kivitelezett. De mégis középszerű. Most kicsit a fanyalgókkal tartanék. A történet és annak helyzetmegoldásai igen szokványosak. Karakterfronton se nagy a választék, ahhoz képest, hogy alvilági gengszterek gyilkolásznak. Van 2 férfi, akiknek a régi hivatása odalett pár korrupt hatalmasság miatt, és a végzet esélyt ad nekik némi elégtételre. Van melléjük adva 1-2 ismerős, 1-2 rosszakaró, és kész is a szereplőgárda.

A cselekményt érezhetően úgy állították össze, hogy jól felismerhető panelekből építkezzen. Jobbára a rutint érezni belőle, nem a fordulatosságot. Számos apró részletében hasonlít a Halálos fegyver sztorijára, csak variáltan. Másrészt viszont itt felvágósabbak a férfi karakterek, zaklatottabb az életük. A rendező és az írók vérbeli férfimozit törekedtek elkészíteni, a családiasság látszata nélkül. Ezért...
  • ...rövidek és hirtelenek a bunyók, már ami kevés akad belőlük;
  • ...hangzik el több egysoros poén, mint Eddie Murphy akcióvígjátékaiban;
  • ...még az átvezető részekben is jelen a diszharmónia, nehogy a néző kikerüljön a movie hatása alól;
  • ...tűnik úgy, hogy csak 1 nyomozónak van meg a kellő kompetenciája a város rendfenntartói közül.

Joe Hallenbeck exügynök megbízást kap, hogy egy Cory nevű sztriptízest megvédjen. A lányt megölik, és fiúja, Jimmy Dix exfocista összeáll Joe-val a tettesek kézrekerítésére. Kiderítik, hogy Cory zsarolt egy romlott szenátort, Baynardot, aki régebben kirúgatta Joe-t, cserébe egy tőle kapott pofonért. Jimmy és Joe végül eljut Jimmy csapatának tulajáig, Marconiig, aki velük együtt kinyírni készül a lefizetett Baynardot is. A nagy leszámolásra pedig egy futball-mérkőzésen kerül sor, ahonnét a prológus is indult.




Első gondom a filmmel, hogy nehézkes. Nem úgy nehézkes, hogy "komor" vagy "lehangoló", hanem egyhangú, menetrendszerű. Bármilyen valóságszagúak a helyszínek és az erőszak, a cselekmény fő szála csak lassan veszi rá magát, hogy beinduljon. Töltelékpillanatból sincs hiány, pl. a humorosnak szánt közjáték, ahol pár gyerek egy hüllővel riogatja az alvó Joe-t.



Nem is ez a nagyobb baj. A kitérők és a személyes szálak egyszerűen nem elég érdekesek. A nem bűnöző szereplők átlagpolgárok, tele hibákkal és esendőséggel, sőt cinizmussal. Oké, ezt kipipálhatjuk. De a mozgatórúgó hiányzik belőlük. Nem jutunk be a fejükbe, miközben hosszú perceken át figyeljük, mennyire trapa a magánéletük. Olyan, mint a Sin City - annak jellegzetessége és energizáltsága nélkül. Kemény fickók is lehetnek szokványosak, csak mert van családjuk, vagy épp elveszítettek valakit.





Bruce Willist fölösleges ecsetelni: ráöntötték a szereptípust. Ennek ellenére a színészi játéka nagyon pihent, és ezt nem tudom mindig a karakterére ráfogni. Sokszor, ahogy Joe Hallenbeck rezignált, lepukkant imidzsét adja, egyszerűen  unottnak és léhának néz ki. Ez pedig nekem, mint nézőnek átadja ugyanezt az unalmat és érdektelenséget. Mi késztet minket folyamatosan figyelni, hogy ez a sörtés, kiszuperált profi bevégzi-e filmbéli küldetését, vagy elbukik? Csak mert van neje és gyereke? Még Sarah, a felesége is kiakad rajta, hogy Joe mekkora érzelmi analfabéta: "A fenébe is! Épp most csaltalak meg téged! Hát nem mondasz semmit?" 





Teljes jellemröntgent kapunk Hallenbeckről a megcsalásos résznél. Mikor Joe hazajön egy gyűrött este után, néhány gyanús jelből rájön, hogy Sarah épp megcsalta. A nő meggyőzően tagad, de Joe cselesen kiugrasztja a pasit a szekrényből. Egyszerre ismerjük meg Mr. Hallenbeck minden fontosabb vonását: topis, igénytelen, alkoholista, erős dohányos, hanyagolja családját, éles eszű, vakmerő és excentrikus. "Hát persze Mike, tudom. Véletlen volt. Sétáltál az utcán, a házunk előtt... megbotlottál. És egyszerűen beleakadt a farkad a feleségembe. Bárkivel megeshet." Maga a mellékszál az afférról cérnavékony, de csak ezért a pár percért megérte. 
Joe dialógusai tele vannak verbális heccelődéssel. Ezeknek kb. a fele tényleg velős, és némelyik ma is megnevettet. Másik fele viszont erőltetett keménykedés; néhol kimondottan fárasztó. Joe mottója szerintem az lehet, hogy sose mutass félelmet vagy érzelmet, mert az támadási felület a rosszfiúknak. Az se izgatja, ha mindjárt lelövik. Érzéketlensége a félelemre fontos kellék volt régi és mostani szakmájához is, tudatosan rájátszik. De élete minden órájában ne tegye: több lezser duma és piszkálódás hangzik el a szájából, mint értelmes szöveg.


Kedvenc húzásom Hallenbecktől, mikor 2 fegyveres őrzi őt a villában. Miután egyikük többször cseszegeti és megüti, Joe egy hirtelen mozdulattal beszakítja a koponyáját. "Pofonegyszerű" módja az ölésnek. Na most: én kötve hiszem, hogy ezért ne sebesítette volna meg a másik bérenc. De értem, mi lehet Joe logikája a szitura: Mike és Cory gyilkosa biztos okkal nem nyírja ki őt is azonnal.



A duóból Jimmy Dix a derűsebbik fickó. Ő az egyetlen, akin látom is, hogy régen volt valamiféle életcélja,  egy álma. És hogy ezt elvették tőle. Hírnevét fuballistaként befeketítették, és kiderül, hogy illegális gyógyszereket használ. Van egy meglepően drámai szcenárió, amelyben Joe szóban nekitámad, mikor ebben tetten éri.
"Hát nem érted, hogy ezek az álszent faszok tették tönkre az életemet?!"
"Ha kisiránkoztad magad, tűnj a házamból."
Joe lánya, Darian autogrammot kér Jimmytől, elmondva neki, hogy régen apja is nézte a meccseit. Aláírásában "az utolsó cserkésznek" titulálja Joe-t, utalva munkája jellegére, ami a kaotikusabb változata a rendőri "szolgálunk és védünk"-típusú melónak.



Ami nem illik a képbe róla: barátnője halálára alig reagál. Igen, mélabús arckifejezéssel nézi a fotót Coryról. Lehet, hogy az én figyelmem lankadt rosszkor, de a fájdalmat egyszer se csíptem le az arcán a halála miatt. Rájátszik ez a mű nagyonis arra, hogy R-kategóriás, azaz felnőttmozi: a halvány reakciókat úgy állítja be, mintha a főhősök lelki edzettségét mutatnák. Mi már nemegyszer láttuk a halált és a mocskot; mi az nekünk, ha egy hozzánk közeli valakit kinyírnak!

Tudom, hogy ez így panaszkodásnak hangzik. De az egész filmen nem a feszültséget érzem, hanem inkább az író-rendezői rutint. Nem rossz a film, csak következetlenül súlyozza a történéseket. Mintha csak a dumák és akciók nagy száma lenne fontos, nem az, hogy hová és mikorra időzítik őket.



A párosítás cseppet sem újkeletű: a dörzsölt fehér és az élénk fekete. Jimmy úgy tekint Joe-ra, mint valami féldilis pisztolyhősre, aki cefettül hajlamos zűrbe keverni magát. "Meg akarod menteni azt, aki tönkretette az életedet, és megbosszulod azt a palit, aki dugta a feleségedet." Többnyire egész szórakoztató a páros nyomozása, és ahogy mindig éppcsak megússzák a gyilkossági kísérleteket. Mégis: mintha csak a megszokás, a miért-ne? tartaná közös sínpályán a két pasast. A 48 óra-filmekben az ottani duó állandóan lázadozott a  partnerség ellen.
Rosszindulatú kacagást váltott ki belőlem, mikor a célpont szenátort Jimmy egy rajzfirkával próbálja figyelmeztetni, miközben a mellettük levő sávban száguldanak. "Egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy bomba; inkább azt jelenti, ne nyúlj a táskához, mert televan friss gyümölccsel." Mégha be is jönne: mennyire lehet nehéz néhány dinamitrudat, szalagot, drótot és egy digitális óralapot lerajzolni?



A "sötét oldal" elmegyenge. Egyetlen karakteres bűnfőnököt vagy markáns beosztottat nem kapunk; az első 3 Die Hard tetüládái mind emlékezetes mozigonoszok voltak. A legjobb bennük mindig az elhullásuk - különösen a végén a helikopterrel felszeletelődés.
Tony Scott tudatosan nem próbál jellegzetes vonásokat ráruházni a figurákra. Hogy így kiszámíthatatlanabb legyen ki hal meg, mikor, és hogy érezzük, mennyire nincsenek szabályok itt. Nem rossz elgondolás, csak aztán hol működik, hol nem, hol megint. Mikor Joe-ék kocsival beleszlalomoznak egy helyi lakos úszómedencéjébe, a poénos közjáték után üldözőik a semmiért leölik a vétlen civilt. Ilyet ritkán látni manapság akciómozikban.


Szembeszökő, hogy Joe-t mennyire mentegeti a szkript. Több ízben szegeznek fegyvert neki, mégis mindig hagyják, hogy elkalandozzon a figyelmük Joe szájmenésein. 2 bérgyilkos simán végezhetett volna vele éjszaka az utcán, ha nem kezdenek el Joe-val soviniszta replikákat szajkózni. A pofonnal megölt tagról már szó esett. Darian ötlete, hogy a mackójába rejtett fegyvert ad át apjának, egész okos. De egy profi bérgyilkos ezt biztos nem engedné: ez túl feltűnő; mi van, ha csel?



Amellett, hogy mennyire mentes a finomkodástól, az is friss szellőnek hat, ahogy Az utolsó cserkész a nőkre tekint. Pardon nélkül kritizálja és bírálja őket. Semmivel sem különb emberek ők az Y-kromoszómájúaktól, sőt még ők lehetnek hálásak érte, ha elnézik nekik a botlásaikat.  
A három női szereplő közül
  1. Darian 13 éves diák, aki utálja apját, amiért elhanyagolja őt. Tipikus lázadó tinédzser, de nem az ostobább fajta. Joe több szokását is ellenzi: hogy festi magát, hogy bulikra akar járni, és különösen hogyha ő is átveszi apja piszkos beszédstílusát. Teljesen megértem Darian helyzetét. Tapasztalatból tudom, milyen az, ha egy gyerek azért érez csalódottságot, amiért a családfő elengedi és rendszeresen kiüti magát.
  2. Cory, Jimmy barátnője sztriptíz-táncos, amellett prosti. A teste kiárusításából él, és ezzel együtt fogadja őt el Jimmy. Cory még viccel is a halálával, mondván, hogy majd a rendőrök azonosítják őt. Tény, hogy ő hozta saját fejére a bajt, de úgy, hogy azzal segíteni próbált valakinek: Jimmynek.
  3. Sarah Hallenbeck a legérettebb a három hölgy közül. Mégis ő teszi azt, ami a legnagyobb fricska a nők gyakori felmagasztalásával szemben. Saját házában csalja Joe-t, egy elhízott, puhány, bajszos pacákkal, aki ráadásul Joe barátja. Sértetten a férje szemébe hazudik, úgy állítja be, mint ő lenne túl paranoiás. Sőt: Mike halála után még unszolja is, hogy szidja le: "Mondd azt, hogy hazudós kurva vagyok; hogy legszívesebben leköpnélek, ha nem lennének itt a zsaruk!" "Legalább látnám, hogy van még benned büszkeség!" Ugyanazt nem bírja Joe-ban, mint Darian: hogy züllik a semmibe, és nem törődik velük.



A befejezésről szintén vegyes benyomásaim vannak. Egyfelől megkapó látni, hogy a Hallenbeck-család nekidurálja magát, hogy összetartóbbak legyenek - immár Jimmyvel, mint Joe új partnere.

Visszafogott happy end, első ránézésre. Egy csomó részlet benne töltelék, oda nem illő szépítés. Dariant még csak-csak megértem, mitől jókedvű: belekeveredett túszként az eseményekbe, Jimmyt pedig eleve jófejnek tartotta.
De hogy Joe élete is elvileg rendeződött, az nagyon légből kapottnak tűnik. Egy futball-stadionban Jimmyvel megvédték a szenátort, ami elvileg hősfélévé teszi őket a nyilvánosság szeme előtt. Joe még újra be is húzhatott egyet a politikusnak. De mit változtatott ez meg az életében? Mitől bocsátott meg a nejének? Megcsináltuk a melót, hősök lettünk, úgyhogy lesz munka, lesz társ; egye fene, maradjon az asszony is! A következetesség az, ami nagyon hiányzik nemcsak itt, de Joe egész hátteréből.




Összefoglalva: ami népszerűvé teszi Az utolsó cserkészt, az tényleg mind megvan benne. Akció, néhány pofon, vér, poéneső, mocsok, kijózanító cinizmus. Ha csak ezeket venném alapul, akkor a osztanám a népszerű véleményt, miszerint ez az egyik legjobb akciómozi. Az egyik legvulgárisabb, azt elismerem. De nem tudom határozottan pártolni. Hiába a kemény stílus, a történetnek kicsit műanyag lelke van, amely nemcsak túl bejáratott és kiismerhető, de gyakran úgy tűnik, mintha önmagát unná.