Hulk

Ang Lee rendező Hulk-ja olyan vakvágány, amire nem szívesen gondolok vissza. Főként azért, mert megkísérli, de tökéletesen bebukja azon törekvését, hogy tragédiát hozzon ki Bruce Banner életútjából. Bágyadt és savanyú krónikát prezentál egy fiatal tudósról, akit egy sugárbaleset különös képességgel ruház föl, és ez aztán elindítja őt ködös múltja feltárásában. 

A film összefüggő unalom és visszatetszés egyvelegeként csapódott le rajtam, meghazudtolva minden olyan híresztelést, amely mentegetni próbálta az alkotást. Hangulata a semmiért válik nagyon gyorsan nagyon depresszívvé és humortalanná; története végig zavaros, masszaszerű. Hiányzik a karakterekből a lelki erő és a körvonalazható személyiség, szavaik és tetteik nem követnek semmilyen normális dramaturgiát. Némelyikük még szándékon felül kelt ellenszenvet maga iránt. 

A 2003-as verzióban Bruce-t nem menekültként, hanem áldozatként mutatják be. Árván nőtt föl, majd balesete után felbukkan a rég eltűnt apja, David Banner és segítséget ajánl neki, mondván, hogy a Hulkot a kormány és a hadsereg is veszélynek fogja tekinteni. Kiderül, hogy ő maga adta be hajdan fiának a kísérleti szérumot, aki a sugárbalesetekor felszínre tört. Bruce-t tehát abszolút tragikum lengi körül: mindig egyedül volt, mostantól pedig retteghet az őt üldöző világtól. Ha pedig a düh elborítja, átváltozik, és ki tudja, mit tesz az emberekkel maga körül.

Türelmemet vesztettem, ahogy a sekélyes jellemeket semmi nem próbálja irányba terelni. Még a Hulk se igazán. Nem tudott megragadni Bruce sorsa: nincs érdekes vonása, nem látom rajta a kedvességet, vagy ha már itt tartunk, az indulatot.
A legrosszabb mégis az benne, hogy nem elég proaktív. Banner olyan szinten nem ura a saját életének - a Hulk előtt és után is -, ami már szánalmas. Bármennyi baljós titok vagy épp fizikai veszedelem lengi be egy férfi életét, nem temetkezhet bele abba a tudatba, hogy el van átkozva, és a fejleményekre van utalva. Hogy valami majd csak lesz, míg ő elvonultan kutatkodik, válaszokat keresve.

Bettyt, a férfi szerelmét is amolyan zsenge, enervált bábunak látom. A "szerelme" Bruce iránt teljesen hamis: gyengéd érzelmek helyett csak álmatag, lereagálatlan lézengést produkál. Ahogy pedig Bruce felé törődést mutat, az önámítással és cinizmussal van itatva. Taszított és 1-2 ponton dühített is a nő viselkedése, így őérte is lehetlenség aggódni, pl. mikor Bruce apja mutáns kutyákat ereszt a közelébe.

Ami Betty saját apja illeti, ő katonatiszt, egyike azoknak, akik üldözik Bruce-t. Tehát elvileg ő a második antagonistája ennek a movie-nak. Egyetlenegyszer rémlik, hogy komolyabb bírálatot fogalmazna meg apján, amiért nem hajlandó esélyt adni Bruce-nak. Hogy azért hiszi menthetetlennek  a férfit, mert így kényelmesebb gondolnia.

Nem nehéz kivenni a párhuzamot a két apaalak között. Betty és Bruce faterja egyaránt önző, valódi érzelmekről csak álmodó szemétláda. Betty sosem beszél apjával, Bruce pedig halottnak hitte az övét. Mindkét férfi özvegy, gyermekeik előtt titkolóznak, és kihasználják az embereket maguk körül. Bár David emellé még megalomániával is küszködik, mindkét ember meggyőződése, hogy szülőként birtokolják a gyerekeik sorsát. Aztán is, hogy már felnőtté váltak. És az a legszomorúbb, hogy az a két "felnőtt" lelkileg tényleg annyira fejletlen, hogy kölyökként érdemes kezelni őket.

Mikor már borítékoltam, hogy a produkció már nem tudja alulmúlni magát, következett az utolsó 20-25 perc. Az apa gyakorlatilag teljesen meghülyül ebben a szakaszban. Ő és Bruce is katonai őrizetbe kerültek, de Betty apja megengedi, hogy utoljára még beszélhessenek. David újfent arról győzködi Bruce-t, hogy erejével segítse az ő tervét, ami... sosem derül ki egyértelműen, hogy micsoda. Nem beszélve arról, hogy a Hulkot nevezi "az igazi fiának". Ezek után nem értem, mit vár Bruce-tól.
A nemleges válaszra pedig magából kikelve kezd ordibálni, hogy mennyire gyűlöli a kormányt és a társadalmat. Mivel az ő torz elméjében azok tehetnek kísérletei megszakadásáról, illetve hogy feleségét és önnön szabadságát is elveszítette sok-sok évvel ezelőtt. Következzen a végső csata: Mortal Kombat: Annihilation színvonalra érdemes számítani. Kiderül, hogy az idősebb Banner teste képes elnyelni az elektromosságot. Ettől pedig egy nagy, körvonalakkal nem nagyon rendelkező parazita-szörnyeteggé változik, megpróbálja a Hulkot is elnyelni, ám kudarcot vall és elpusztul.

Magáról a Hulkról sem tudok jót mondani. A mozgása és összkülleme sosem győzött meg igazán, menekülését a sivatagon keresztül a nagyvárosba csak mozgási ingerként érzékeltem. A nagy visszaváltozás Betty karjaiba csak azért lett jelenet a többitől, mert a színészek itt végre komolyan próbálnak kötődést szimulálni a másik iránt. Amellett, hogy túl későn jön, tudatosítja, hogy idáig semmi emocionális töltet nem volt a romantikus szálban - vagy ha már itt tartunk, a többiben sem.

Ang Lee Hulkját pontszám szerint alig

-re tartom. Katasztrófasújtotta övezet úgy egész élményként, mint filmes konstrukcióként.

Ijesztő film 3. (Horrorra akadva 3., avagy örökké tudom, kit ettél nyárson)

Létezik, hogy Cindy Campbell hasonszintű női paródiakarakterré válhatott, mint Ramada vagy Jane S. Drebin? Elképzelhető. De a Scary Movie 3. elkészültére létezik egy ettől prózaibb magyarázat is: kitörölni a 2. rész lebőgését, megismételni az 1. rész sikerét. Szerintem ennél nagyobb célt kellett volna kitűzni, mert habár nekem is tetszett az első "Ijesztő Mozi", mégsem annyira, mint mondjuk az Airplane vagy a Naked Gun.

2 nagy tanulság szűrhető le a trilogizáló részből (is):

1. A horrorral vegyítve legnehezebb jó kifigurázó-filmet készíteni.
2. A jó paródia születését nem garantálja az alkotógárda. Miután a Wayans-brúderokat - az egyik itteni karakterhez hasonlóan - kirepítették az ablakon, David Zucker vette át a project irányítását. Ő aztán magával hozta Tapper Harley és Frank Drebin megformálóit, hogy emeljenek kicsit a színvonalon. Az előző részből visszatér Brenda és a központi figura, Cindy, akit szerencsére Anna Faris alakít ismét. (Megjegyzés: arcmimikája és új, szőkített haja engem kicsit emlékeztetett Helen Huntra a Mi kell a nőnek? c. filmből.)

Egy természetfölötti, fekete-fehér Death Note Tape 1 hét múlva végez azzal, aki megnézte. Cindy immár felnőtt TV-riporterként megint belekeveredik az ügybe barátnője, Brenda kinyiffanása kapcsán. A sötét kazetta démona most őt veszi célba, és csak páran vannak elég hülyék, hogy segítsenek neki: egy topis expap, egy látnok kisfiú, egy jóképű reppersrác, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, meg egy amolyan dagi-feka DJ.

Először is nyugtázom, hogy végre nincs olyan sok gusztustalan vécés-hányásos műpoén, mint ahány a közvetlen elődben előfordult. Ez a sequel csak simán béna és lapos. Tudom, nem nagy dicséret, de tényleg híján marad az emlékezetes szövegsoroknak, vagy olyan jellegzetes csattanóknak, amik bármikor az ember agyába ötlenek. Ki ne emlékezne pl. arra, mikor Tapper Harley egy repülő csirkét eresztett bele egy iraki katonába?
Ilyen ikonikus pillanat a Scary Movie 3.-ban nem található, függetlenül attól, hányszor nevetünk rajta/alatta. Valami, ami a sajátja, nem átvett szcéna. Esetleg talán az, mikor Anna Faris melltartót villant a stúdióban, de ezt is előtte már az 1. rész. Az elején ráadásul 10 perc potyára megy el egy helyi lemezlovas-viadalra. Maguk a rap-számok ugyan normálisabbak, mint mondjuk A Kis Vuk betétdalai, de a humort egyáltalán nem segítik.

Pedig most sem szűkölködünk kifigurázandó alkotások terén: megkapunk 1-1 kikacsintást pl. A Hatodik Érzék vagy A Kör momentumaiból. Ezek az áthallások kb. fele arányban inkább újbóli eljátszásai az eredetinek, semmint humoros célzatú átiratai (ezt kifogásoltam a Vampires Suck-nál is). Arról van szó, hogy anyagilag ez a biztonságos formula: ismert filmtöredékek kacajos változatait összeragasztják, egy kifogásszámba menő történettel. Így - elméletileg - kevesebb fáradtsággal jár egy fiatalos komédia megszerkesztése, mert van hozzá fogódzó, fix támpont.

3 nagyobb vicctömb akad, ahol érdemes folyamatosan figyelni a képernyőt:

1. Brenda temetése;
2. Mikor Cindy végignézi a démonkazettát;
3. És mikor a szexista főnökével dulakodva próbálja leközölni, hogy a szalag ereje valós.

Ami abszolút nem illik a cselekmény egészébe, azok a földönkívüliek - nyilván X-akták-hozadékként. Semmi közük az eseményekhez, mégis perceken át szerepelnek. Ha csak annyi a relevanciájuk, hogy az egyik űrlakó is megnézte azt a kazettát, akkor minek kell a viccek visszatérő tárgyaként szerepelniük? És ha tényleg az idegenek ötletével próbálnak humort kelteni, miért van ott az elnök, de nincs olyan karakter, aki köztudottan UFO-közelben ténykedett? Teszem azt: Fox Mulder, Ellen Ripley vagy Jeff Goldblum? Megeszem a nyelvvizsgáimat, ha csak azért rakták be a Fehér Házat, hogy Leslie Nielsennek lehetősége nyíljon kifigurázni az USA elnökét.

Nem a legszörnyűbb paródiák egyike. Nem sértő, és legfeljebb egy vagy két pontján ízléstelen. Egy bóbiskolva nézhető szintet megüt, ami egy elfáradt filmzsánernél már eredmény. Önmagában még sem a hangulatvilág, sem a cselekmény nem bírná összetartani. A pár működő vicc, a főszereplő, az ismert színésznevek (cameót kap benne Pamela Anderson), az ismert áthallások és a mozgalmasság együtt harcolják ki azt a 2 pontot, amit megadok a Horrorra akadva 3.-ra.

Daredevil

Az X-men-Pókember-féle Marvel-hullám egyik első felszínre-emeltje Daredevil volt. Matt Murdock, a vak ügyvéd éjjeli keresztes hadjárata különleges érzékelésű önbíráskodóként sokat ígérő materál volt egy egész estés block-boster-hez. Ma a Daredevil majdnem feledésbe merült mainstream-produkció; akik pedig emlékeznek rá, azok az évtized legrosszabb képregényfilmjei közé sorolják többnyire. Pedig az atmoszférája kellően sötét és rideg.

Mint az Alien-filmeknél, sajnos itt is jellemző, hogy a stúdió akcióorientáltan szólt bele a vágási munkálatokba. Több részén csonka a vetítőbe eresztett, közismert Daredevil-movie. A Columbia Pictures baltás kezű instrukciói révén egy eleve nem agytröszt cselekményből szakadtak el jelentős részletek, amik hozzátettek volna egyes szálak folytonosságához. Az eredmény egész egyszerűen nem az volt, amit direktor Mark Steven Johnson tervezett, ezért később saját verziója elkészültével korrigálta a stúdió baklövését.



Matt Murdock hátteréről annyit kell tudni, hogy bokszoló apját egy éjjel megölték, mert nem adta el a meccset. A képességére a Marvel közkedvelt magyarázatát kapjuk: radioaktív anyag, ami ráfröccsent a szemére. Daredevilként azokra vadászik, akiket idealista ügyvédként nem tud elítéltetni, ami pedig gyakori lelkiismereti gondokkal jár a számára.

Egy ilyen esetre látunk példát a jelenben. Aztán ő és egy Elektra nevű gazdag lány egymás esnek, miután megismerkedéskor harcművészeti viaskodást tartottak nappal egy játszótéren. De Elektra apját egy Céltábla nevű bérgyilkos megöli, és a lány Daredevilt hiszi a tettesnek. S mire a lány rájön, hogy bakot lőtt, a szépen induló románc a halálával ér véget. Matt pedig marad, hogy elintézze Céltáblát egy templomban. (Mert egy bűnbánó képregényhősnek folyton a templomban muszáj elkalapálni a gonoszt, mi?)

Jómagam nem foglalkoztam sokat a movie egyik verziójával sem. Ami miatt újra visszakanyarodtam hozzá, az egy érdekfeszítő felismerés volt. Na most: mindenki tudja, aki szokta olvasni az irományaimat, hogy rajongója vagyok A Sötét Lovag Trilógiának. Most, hogy idén, 2013-ban ismét megtekintettem ezt a 10 éve landolt zsánerrokont (mindkét verziót), átemelt ötletekre lettem figyelmes.
C. Nolan több dolgot újra felhasznált ebből a filmből:

1. A jelenet, ahol a síró kisfiú apja holtteste előtt térdepel, mifelénk fordulva: Batman Kezdődik.
2. A férfi alternatív látásmódja, ahol kék háttéren fehéres hullámok rajzolják ki a körvonalakat: A sötét lovag.
3. A harcias önbíráskodó nő, aki egy ponton a férfi vesztére tör: A sötét lovag - Felemelkedés.

DE!
Elfogultság nélkül állítom, hogy ott sokkal jobb koncepció és - az 1. pontot kivéve - jobb kivitelűek is voltak az ottani hasonjelenetek. Nolan nemcsak átemelte, de egyben továbbfejlesztette, újragondolta azokat. Sőt, ami azt illeti... nemcsak a Kezdődik szentel 20 percet a protagonista kisfiú időszakát bemutatni. A Daredevil rendezői kiadása is. Tehát távolról sincs szó másolásról, csak észrevételként hoztam föl.

Nem mondhatnám, hogy sok okunk van szorítani a címszereplőnek. Murdock egész alakja klisékből épül fel, ami miatt nem tudott megragadni a sorsa, illetve az aktuális érzelmi-hangulati ingadozásai:

1. apja halálának a tanúja;
2. életcélja a maszkos bosszúállás;
3. radioaktív kemikália szuperképességet ad neki;
4. nevetségesen naiv idealizmusa, hogy csak "ártatlanokat vállal el" (ezt szíverrésüket kihallva ítéli meg);
5. van egy szájmenéses legjobb barátja (szintén ügyvéd);
6. hogy mindig hangosan beszél az igazság diadaláról, mintha a vaksága tökéletes alibi lenne;
7. a nők buknak rá, csak épp neki nem kellenek;
8. a bűnbocsánat metaforáját egy templom és gyóntatóatya jelképezi;

és így tovább.

Említettem a rendezői vágatot: az 30 perccel hosszabb a tévében is látott-tól, és a kivágott jelenetek mellett jelenethosszabbítások is jellemzik. Nem fogok minden adalékra kitérni, de Murdock ott jóval többet nyomoz, és koherensebb is a cselekedeteinek sora. Elsősorban, ahogy rájön, hogy Wilson Fisk valójában a film főgonosza, Kingpin.
Szimpatikussá azonban ezektől az extra-szcénáktól sem válik igazán: ahhoz túl elnagyolt a karakterrajza. Bizonyos dolgok továbbra is zavarosak vele kapcsolatban: például, hogy egy vízzel teli tartályban hősöl a sötétben; vagy az, hogy a Natchos-ünnepségen azt a sétapálcáját használja, ami egyben Daredevil fegyvere. Szarvas hiba.

Amit az alapötletben elmésnek tartok, és létezik is valóságalapja, hogy egy vak ember többi érzéke fokozottan aktív, törekedve, hogy kipótolják a látóidegek munkájának hiányát. Innovatív elgondolás.
Csak ne lenne ilyen abszurditásig túlfokozva, hogy szinte Pókemberként ugrál ide-oda a város felhőkarcolóin! Ez is csak azért kellett, hogy egy bevett "szuperhérosz-múvit" kapjunk, aminek nincs igénye idomulni a való élethez. Megjegyzem: a kosztümje is elég gyér tervezésű.

Elektrával kapcsolatban felemás érzéseim maradtak, újfent. Működik Jennifer Garner alakítása. Működik a kisugárzása, mert hát: szexis. Részben működik a vonzalom érzékeltetése Ben Affleck-kel. Minden más vele kapcsolatban rossz. Találkozásuk jellegtelen, hátterükben pedig egy túl nagy véletlen lapul meg: mindkettejük apját Kingpin béreltette fel, majd mindkét apát ő ölette meg, mikor azok nem álltak kötélnek a bizniszének.

Azt el kell ismerni, hogy Elektra Natchos rokonlélek Matt-tel. Értem ezalatt, hogy van akkora kötöznivaló bolond, mint a szíve választottja. Daredevilt gondolkodás nélkül hiszi el apja gyilkosának, minden támpont vagy logika nélkül, csak mert a tragédiakor ott látta Daredevilt. Elektrát önálló filmjében kicsit jobban kedveltem, mert - bár az egy még hitványabb rendezésű mű, mint ez, de - ott már felnőtt nőként viselkedik, nem egy "apuci kedvence"-típusú, közveszélyes hülye libaként. Úgy tűnik, a későbbi feltámadásával kicsit megjött az esze.

Kingpin, a legfőbb keresztapa kellően félelmetes alak, Michael Dunkennek jár a piros pont alakításáért, pozitív értelemben szórakoztatott engem a figurája. A "Kingpin" egymagában minősül a new york-i alvilág despotájának. Senki nem tudja, hogy ő voltaképp egy Wilson Fisk nevű, 2 méteres drabál előkelőség.
Van egy kivágott bemutatkozó jelenete, ahol demonstrálja is kivételes testi erejét, ami miatt később egyenlő opponense lesz Daredevilnek. Egy karral felemel egy testőrt, és szinte állatias dühvel rárivalkodik. Megkockáztatom, hogy ez a legjobb jelenése, amit nem értem, a producerek miért tartották indokoltnak még ezt is kivágatni.

Korábban eldöntöttem, hogy ha több verzió létezik egy produkcióból, akkor a legjobb fellelhető verziójára adom a saját pontszámomat. Az is igaz, hogy nem minden általam látott filmből ismerem a rendezői vágatát. De nem egy esetben feljebb srófolta az értéket a teljes, vagy épp a kevésbé módosított kiadás. Most is ez a helyzet.
A Daredevilre, azon belül is a bővebb változatára úgy tekintek, mint egyfajta második Darkmanre: egy frusztrált, fizikai fogyatékú éjjeli őr, aki bíró és hóhér egy személyben, osztja az igazat egy komor városban, befolyásos bűnözők ellen. Na jó: Céltábla az ölőtudásán felül egy szimpla vadbarom. Ugyanakkor a pozitív szereplők gyakorta ostobák, a női főszereplő agya hajlamos elszállni, és a szerelmi, baráti vagy családi szálak rettentő szokványosak.




Teljes valójában talán inkább átlagos műnek érzem, mint gyengének, ezért 3/5 pontot adok rá.

 

S.W.A.T.

Ha a 2003-as S.W.A.T.-nak találunk is leolvasható tanulságát, akkor ez lehetne: mit jelent hibázni. Emberi, mégis megengedhetetlen. Van, hogy szándékosan hibázunk, hogy egy nagyobbnak vélt hibát elkerüljünk. 

Hibáznak az elején a rendőrségi  kommandósok, amikor egyikük úgy lövi le egy túsz gyilkosjelöltjét, hogy a túsz maga szintén sérül - különben gyilkosság történik. 

Hibáznak azok a swat-osok, akik elárulják a társaikat, nehogy lemaradjanak a maffiózó 100 milliós jutalompénzéről.

Hibázik a forgatókönyv írója, amiért nem tud egyéni jelleget vagy legalább pár okos ötletet csepegtetni a sztoriba.

És bármennyire figyelek, velem is többször előfordult már, hogy hibásan írtam le bizonyos információkat egy adott filmről (bár én abban szerencsésebbnek számítok, hogy módom van korrigálni az esetleges hibapontokat).

Más kérdés, milyen szituációban lehet szabályt megszegni, és ha nem, mi a következménye, ha mégis megteszed. Ha valamely életmentésre törekvő terepszakmáról szól egy movie (sebész, kommandós, hibaelhárító, tűzoltó stb.), ha ennek kapcsán várható majd a sok "ütős akció", akkor mi, a nézők rendszerint örülünk, hogy betekintést nyerünk a szereplők hivatásába. A különféle problémákba, amikkel szembesülnek. Jobban lehet azonosulni velük. 

Amire főleg kíváncsiak lennénk, mégis pont az, amit ez a movie teljesen elsinkófál: hogyan viseli mindezt a célkeresztben lévő személy. Hogy egyezteti életmódját és egyéniségét ezzel az extrém hivatással? Milyen embernél hol pattan el a húr, ahogy mindennap ránehezedik a felkészült gyilkosok, a hálátlan közvélemény, és az aktakukac főnökök gáncsoskodása?  

"Egyéniséget" ebben a filmben hiába keresnénk. Ilyen egyszerűen nincs. Megint egy olyan kétórás műről van szó, ami lábhoz tett fegyverrel harcol az unalom és az érdektelenség ellen. Semmi színezete, ötletessége nincs a S.W.A.T.-nak, akár a technikai, akár a történetírási oldalát veszem, sőt még szimpla akciófilmként is szokványos.
A sztori sokadjára bíbelődik az ismerős formulával: egy kemény fickó elit csapatot toboroz, köztük egy önfejű, de rendes főhőssel, akinek ez a "nagy esélyt" jelentheti. Kiképzés, rutinesetek, mulatozás, éles bevetés. Természetesen akad egy "fő szemétláda", és a főhős olyasvalakivel is szembe kerül, akit régi barátja volt - látszólag.

Őszinte leszek: nem láttam egy részét sem a 70-es évekbeli TV-sorozatból, ami alapján a film készült. Nem tudhatom, hogy Clark Johnson rendező vajon hányat látott belőle. Nyilván arra törekedett, hogy minél fiatalosabb és adrenalinban gazdagabb mozialkotás készüljön. Ha bevetett sablonokból építkeznek, olyan hírességeket szerződtetve, mint Colin Farrell vagy Michelle Rodriguez, akkor a pár nagy név úgyis becsalogatja majd a nézőket.

És ha már Samuel L. Jacksont is sikerült megnyerni a gárdába, legyen ő a csapat teremtője, a tapasztalt elnökvédő veterán, Hondo. Most már értem, hogy évekkel később Nick Fury karakterét miért Jacksonra osztották, jóllehet az eredeti Fury fehér férfiként volt ismert. Hondo hívja őket, ha meló van. És mivel Jackson a legnagyobb húzónév, Hondo kell legyen az a csapatból, aki sosem veszíti el a hidegvérét és lazaságát. És ha ő azt mondja, hogy: "Még 12 óráig nem vagyunk szolgálatban.", akkor bizony a páncélkocsiban pihi van... kevesebb, mint 12 másodpercig.

4 nevet érdemes megjegyezni aszerint, hogy nemcsak bevetésen, hanem a cselekményben is számít-e az ottlétük. Jim Street a jófiú; Hondo a csapat feje; Chris a kötelező kemény nő; Gamble az aljas áruló. A legjobb karakter-interakció, mikor Jimet és Gamble-t kirúgják, és Jim ráeszmél, mennyire kétszínű alak Gamble: hűségről beszél, érzelmeire hatva zsarolja, majd azzal vádolja, hogy feldobta őt a felettesüknél. Sokkal érdekfeszítőbb, mint a zsenge vonzalmi szál Chris és Jim között, és hogy Chris egyedül neveli kislányát.

Ez a néhány futó pillanat a magánéletükből nem elég, hogy érdekelni tudja a nézőt a csapat. Kellene látnunk a gondolkodásukat, a munkán kívüli lelki beállítottságukat, bármit, ami saját vonás. Nem lehetne bonyolultabb a személyes konfliktus, minthogy a S.W.A.T.-nál a kötelesség az első? Úgy értem... mi tudjuk már ezt egy tucat másik, hasonló műből. Mi tartsa ébren a figyelmünket, mikor épp nincs akció, a cselekmény lapos, és abszolút hiányoznak a finomabb érzelmek a szócséplések és hőbörgések mögött? Így az egész egy gépies, lazítunk-bevetés-lazítunk-bevetés libikókává degradálja magát.

Ahogy a szavaimból nyilván ki lehet találni, átlagos és monoton akciófilmnek könyveltem el a S.W.A.T.-ot. Azaz, könyveltem volna, ha nem lenne néhány teljesen kilógó részlet az eseményláncban. Kezdve a fiatal francia maffiózóval, akinek elszállítását Hondóék felügyelik. Akcentusa minden, csak nem természetes, továbbá semmi nincs benne, ami tekintélyt parancsolna, ami alapján bármi többnek látszódna egy gazdag börtöntölteléknél.

Nem a TV-ben bekiáltott ajánlatát, mint inkább a válaszreakciót találtam nevetségesnek. Megemlíti egy ötös lottó nyeremény összegét, és rá pár órára szabad. Honnan tudja egy normális bűnbanda, hogy ez a önelégült képű taknyos - aki a történet szerint épphogy keresztapává avanzsált - nemcsak lódít a családja rejtett vagyonáról? Ha mégis igaz, mi a biztosíték, hogy nem veri át őket? Nem beszélve arról, hogy egy ilyen kaliberű szöktetőakció nem pár óra, hanem min. pár nap, míg rendesen megszervezik. Ezek után képtelen voltam komolyan kezelni a produkciót.

Az akciójelenetek (éppolyan elcsépelt, mint ahogy hangzik) némelyike kifejezetten tetszetős: a film eleji hosszas bevetés Street-tel és Gamble-lel remek kameraszögekből látható, mintha egy híradórészletet látnánk. Pontosan észrevehető, ahogy Jim és társa kivitelezik a parancsszegő behatolást a bankba, majd a lövést, mely során megsérül a túsz, akit pár pillanat múltán úgyis lelőtt volna az egyik bankrabló.

Összegzés: ez egy tempós, de feledhető, kimondottan felszínes lelkű kliséjárat. Abszolút nem úgy áll hozzá saját témájához, mintha hús-vér emberekről lenne szó, nem pedig csak különleges eszköztárral ellátott verőlegényekről és -csajról. Ha ez egy Top Gunhoz hasonló propagandamozi akart lenni, ezúttal vadászpilóták helyett a S.W.A.T.-csoportról, annak minden bizonnyal megfelelt.

Gyűrűk Ura III. - A király visszatér

A gyűrű az egyik legtágabb jelentéskörrel bíró tárgy. Legtöbbünknek egyszerű divatékszer. Másrészt a vagyon, tekintély, rang, sőt a hatalmi abszolutitás kifejezőeszköze. Okkult ereklyeként és mágikus kellékként is ismert. A házasság intézményében a férfi-nő sors-összekapcsolást hirdető tárgyi pecsét, tágabban pedig a hitvesi hűség szimbóluma. 
Akármelyik jelentéshez kötjük, egy gyűrű puszta birtoklása megváltoztathat minket. Egy idő után nemcsak viseljük, de az általa képviselt fogalomra emlékezve a lényünk részévé válik. Ami pedig vagy csiszol a jellemünkön, vagy apránként megront.

Akárcsak Szméagolt.

A király visszatér nyomasztó kritikaalany. A téma, könyv és/vagy film rajongói minden idők legjobb fantasy-mozijának kiáltották ki; emberek milliói úgy várták a trilógia mozgóképes zárását, mint Krisztus második eljövetelét. Valamivel kisebb tábor élesen szembehelyezi magát a Gyűrűk Ura-"fenomániával", túl-hype-olt, önfékezetlen megalitoknak tekintve Peter Jackson adaptációit. Különösen az utolsót, mely nemcsak a 3. LOTR-epizód, de a mozitörténelem 3. alkotása, ami 11 Oscar-díjat is elnyert.



Ha ANNYIRA népszerű közvélemény ellen ágálsz, mint Gyűrűk Ura III. esetén, akkor különösen kell figyelned, hogy amit mondasz, ne legyen támadható. Én ingyen, szabadidő-tevékenységként írok cikkeket mozifilmekről, sosem tanultam filmművészetet. Könnyű így kísértésbe esni, hogy kisebb figyelem jusson egy nem kedvelt alkotásra. Ezt a hibát sajnos én is több filmnél elkövettem, mégha a tévedést minél gyorsabban igyekeztem is korrigálni utóbb. 



Mindezzel csak próbálom elejét venni, hogy a véleményemet antifan-kampánynak olvassa ki valaki. Ahelyett, hogy kielégítsek mindenkit, megengedem magamnak, hogy szeressem vagy utáljam ezt a művet és ezt az univerzumot, a józan eszem és az összélmény szerint, amiben részesített. Ennyire erősen hype-olt filmnél lehetetlen csonttárgyilagosnak maradni. Annyit ígérhetek, hogy a benyomásaimat nem fogom a mű érdemei elé helyezni.

Aragorn most válik majd azzá, akinek született: Isildur király leszármazottja, a trón örököse. A fő csatatér a gondori főváros, Minas Tirith. A Hatalom Gyűrűje megérkezik pusztulása színterére. Míg szinte mindenki Sauron seregei ellen fog fegyvert, Frodó magával Sauron szellemével kerül szembe: az ő szeme, az ő betegítő jelenléte, gyűrűjének hatása, és elfajzott hajdani viselője, Sméagol. Természetesen Samu is marad a hűséges jóbarát, aki örökké Frodót védelmezi.
Nemcsak a főszereplők sorsa fonódik tehát újra össze: többen közülük elvileg most válnak azzá, ami addig rejlett bennük, ami a beteljesítendő rendeltetésük volt. Gandalf egy helyen sakkmetaforával illeti a végveszélyt: "Mindenki a helyén, a bábuk mozognak". A filmre ez szinte ugyanígy igaz.

A panoráma rendkívül változatos, gyakorlatilag hiba nélküli.  Minden komponense vagy simán megfelelő, vagy pazar: nem akarok megint közhelyekkel élni, mint "tág terek", "kellő létszámú tömegek", "aprólékosan kidolgozott jelmezek", etcetera. Mindez egy ilyen irdatlan kaliberű project-nél elvárható. Az ütközetek kemények, állejtős szögekből csodálhatjuk őket.
Ami a CGI-használatot illeti, továbbra is diszkréten alkalmazzák. Gollam mozgását leszámítva minden komputeranimált lény elnyerte a tetszésemet. Különösen az olifántok: tudomásom szerint az elefántok ősei igen hasonló küllemmel bírtak, mint ezek a tankokkal felérő jószágok.

Míg a két toronynál gyakran éreztem vontatottnak az események menetét, itt lehetőség nem nagyon adódik üresjáratra: a 200 perces film több mint 4 órára kerekedne ki az extrákkal együtt! Úgy hiszem, indokolt lett volna a kettévágás - akárcsak a Harry Potter A Halál ereklyéi fejezeténél -, mivel tucatnyi sztorivonulatot kell összesodorni, lehetőleg az erőltetettség érzése nélkül. Olyan, mintha egy nagyteljesítményű turbinát próbálna a rendező kézzel beállítani, mialatt minden műszert egyszerre felügyel.

A harmadik epizód szerkezete kissé formabontó. Ezt most nem hibaként rovom föl; egyszerűen könnyű észrevenni, hogy a hagyományos hármas tagolás fel van lazítva. A bevezető részt prológussal indítja, befejezését pedig több epilógussal fejezi be. 

A prológus az első film eseményei előtt, a régmúltban játszódik (ez az egyik legjobb húzása a forgatókönyvnek!). Bemutatja, hogyan találta meg az átlagos hobbit, Szméagol a Gyűrűt, aminek hatására megölte barátját, és ami szellemileg és fizikailag teljesen leigázta. Ez a metamorfózis a kedvenc jelenetem az egész 3. felvonásból, sokat segít, hogy - ezúttal - ne érződjön félbevágottnak a produkció kezdése.

Két nagyobb tömbben fedeztem föl olyan jeleneteket, amiken belül - legyenek bármennyire részei a regénynek - időhúzásra lettem figyelmes. Az utolsó negyedórában, illetve a bonyodalom néhány drámailag fontosabb részletén:

1. a Tűz Hegyén a Gyűrű bedobásával vacakoló Frodó (Tudom, a tárgy megint befolyásolni próbálja);
2. vagy Arwen látványos hátraarca a tündemenetből (Tudom, milyen látomás hatására);
3. + Faramir "halotti máglyája".

Denethor egész alakja irritált, ez a figura sokkal inkább a Halhatatlanok c. filmbe illene. Nincs helyzetértékelő képessége, szereplése merő ingázás bágyadt közöny, a dölyf és agonizálás közt - amíg végül égve le nem veti magát a várból. Felteszem, ő a történetben a szűklátókörű helyi vezető, aki nem a gonosz eszköze, csak kártékonyan ostoba. És akivel szemben az ellenállásnak meg kell szerveződnie. 
De tudva, hogy egyik fia (Boromir) halott, a másikat (Faramir) elégetné, mielőtt megbizonyosodna, hogy meghalt-e? Nem értem, Gandalf miért nem kötözi meg ezt a gyengeelméjű "helytartót", ha már vállalta, hogy nyilvánosan leüti. Az ilyen vezető ilyen horderejű vészhelyzetben maga is kockázati tényezőt jelent, mégha csak mellékeset is.

A koronázás utáni epilógusrészletek a szereplők utóéletét hivatottak ecsetelni. Nyilvánvalóan rajongóknak szánt szolgáltatás; Peter Jackson tartotta magát eddigi álláspontjához, és elsősorban az ő igényeiknek törekedett megfelelni. Filmje néhol szinte megroggyan a kazalnyi szereplő, kapcsolati és történeti szál tömege alatt. Jó: ezek többsége tényleges alkotórésze a cselekménynek, kapnak műsoridőt, de az arányokkal gond van. Jackson néha kontrollt veszít azzal, hogy túlzsúfolja az eposzt, nem is 1, hanem mindjárt 5 db. ál-befejezéssel.   

Ezenkívül: az egyes ál-zárások tartalma tovább elmélyíti a szakadékot rajongók és nem-rajongók között: a hobbitok mulatozása, újabb ölelkezések, Frodó hosszas búcsúzkodása, vagy Samu víg utóélete, házzal, feleséggel és gyerekkel kiegészítve. Számomra ezek igenis indokolatlanul csöpögő, patetikus, rettentően érzelgős mozzanatok. "A történet megírása" motívum ismételt emlegetése (Frodó a történetük utolsó lapjait Samura hagyja, hogy megírja) pedig utólag kikezdi az egész mű komolyan vehetőségét. Igen: én "fajankó" komolyan akarok venni egy fantasyt varázslókról, sárkánygyíkokról és túlvilági lényekről.

Apropó varázsló: Míg Gandalf továbbra is favoritszereplőm maradt, addig Christopher Lee-hez hasonlóan én is sértőnek találtam, hogy Sarumánt (és Kígyónyelvet) teljesen kihagyták a még-nem-bővített, mozis verzióból. Különösen annak fényében, hogy szerintem A két torony gyenge bukást adott a Sauron oldalára átállt mágusnak. Ezt a döntést nem tudom a lovagszínész korával sem indokolni, hisz az 1. részben teljes értékű főszereplő volt, és amennyire tudom, a 3 részt - de legalábbis A két tornyot és A király visszatértet - gyors egymás utánjában forgatták le. 

Itt egy picit megállnék.

Az eddigiek alapján most biztos azt várja tőlem a olvasó, hogy tovább kanalazzam a helytelennek vélt apróságokat a movie-ban. Hát nem: azzal az erővel már nekiállhatnék újraírni a történetet. Néhány részletet persze majd szóvá teszek (anélkül csak a levegőbe beszélnék), pozitív vagy negatív véleménnyel. De nem fogom mindet sorra venni. Inkább tapasztalatilag, egészként próbálom értékelni a filmet, révén, hogy mégiscsak egy óriási, realista kinézetű tündérmeséről van szó.

A két toronyhoz képest itt végre megint azt éreztem, hogy a szereplők színészi játékában van élet. A hobbitszereplők közül Samunak még túlzásba is sikerült esnie néhol. Nyilván érezték a színészek, hogy most dől el minden: az utolsó felvonás határozza meg leginkább, milyen szájízt hagy maga után egy filmhármas. Hogy egyenként melyik figurát mire tartom, az már más kérdés.

Éowyn. Királyi sarj révén nem meglepő, hogy a női szereplők közül ő a legtalpraesettebb: nemcsak elszánt és őszinte, de konok, és odafigyel a többi emberre. Théoden haldoklásakor mindkettejükkel együttéreztem. Vitézi, ámbár kissé komikus pillanat, ahogy Sauron seregeinek fő vezérét, a Boszorkányurat a fémcsuhája alá szúrva öli meg. E lényről kering a mítosz, hogy halandó férfi nem tudja megsebezni. Akkor egy halandó nő mi miatt képes? Értem a logikát, csak kissé furcsa, hogy erre a variációra nem gondolt sem ő, sem Sauron.  
Az egyik legtetszetősebb sztorirészlet számomra az volt, ahogy Éowyn, férfi vértezetben  magával viszi a harcba a hobbit Trufát, aki már szintén felszerelkezett. Théoden elvileg mindkettőnek meghagyta, hogy maradjon ki: Éowynra Rohanban lesz szükség, Trufa pedig "csak teher lenne" alacsony termetével, rövid karjával, harci tapasztalatok híján. Ez a mozzanatsor inkább megfogott, mint sok drámainak szánt jelenet. És érdekes elspekulálni rajta, hogy Éowyn felismerte-e, mit jelenthetett Trufának részt venni az egészben. Társaitól elvágva, egyedül felfedezni magában a kellő elszánást, hogy részt vegyen a vérfürdőben.

Arwen karakterével a mai napig nem sikerült megbarátkoznom, túl egysíkúnak tartom őt. Részben ez az eredeti szerző, John Tolkien hibája is, hisz ő írta ilyenre a személyiségét. A filmekben ugyan már nagyobb a szerepe, de elég hullámzó, hogy mennyire életképes a személyisége. Az 1. részben elfogadtam, hogy ott volt. A 2.-ban haloványnak és önámító teremtésnek találtam. A király visszatér során már kicsit nagyobb érzelmi skálán mozog a játéka és arckifejezése.

Önmagában nézve tehát fejlődött. A szerelmi szál nem. Kezdve azzal, hogy a szokásos "Örök lét vagy szerelem?" dilemma a szokásos "Feltétlenül a szerelem!" választ kapja meg a végén, kötelező ünnepi csókkal. Az érzelmi kapocs Aragorn és közte valahogy nem megfogható számomra. Túl cukormázasan, mesterkélten próbálják rendkívülinek, szinte transzcendensnek beállítani. Mi fogta meg Aragornt ebben a nőben a külsején túl? Mert jellemnek vagy önállóságnak az egész trilógiában 1 tettével mutatta határozottan a jelét (az 1. részben). 

Trufa társa, Pippin sorsa is érdekesen alakul. Először azt gondoltam, hogy ez a szereplő csak lelkesen ott lábatlankodik majd a harcmezőn. Miután megtalálta a palantirgömbre - amit, ha jól emlékszem, Sarumán használt -, éjjel kotnyelesen elcseni Gandalftól. Tényleg lett belőle kisebb baj: Sauron szelleme kis híján végzett vele a gömbön át. De furcsa módon az eset inkább előnyére válik Aragornéknak: a megrémült Pippin lát egy víziót, ami Sauron tervének egy részletét elárulja, így aztán Gandalf magával viszi Minas Tirithbe. 

Gandalf és ő több jelenetben is nyíltan beszélgetnek a közelgő apokalipszisről, ami szintén növeli az 1. részben még idegesítő hobbit kedvelhetőségi indexét. Módfelett ötletesnek találtam, ahogy a viszafogott éneke alá lett vágva Faramir esélytelen visszafoglalási kísérletének Osgilithnél. Az előforduló csaták szerencsére nemcsak látványosak, de egymástól is jól különvehetőek, nem ugyanazt a harcot játsszák el újra meg újra.

Gyakran vettem észre, hogy egy drámainak szánt jelenet, bár annak is van beállítva és eljátszva, mégsem elég érett és őszinte. Így voltam többnyire Samu, Frodó és Szméagol útjával. Azt elismerem: Frodó tetszhalála az óriáspók mérgétől  hatásos: elsőre én is azt hittem, meghalt. Samunak pedig a korábbiaknál is több alkalma nyílik bizonyítani  áldozatkészségét. Végig küszködik gazdája megóvásáért, függetlenül attól, hogy Frodó mikor hogyan tekint rá.

De Szméagol cselszövése úgy, ahogy van, gyerekjáték. Nagyon átlátszó, hogy a tündekenyeret leszórja a szakadékba, míg alszanak, és rászór egy keveset Samura, hogy bemártsa Frodó előtt. Nem beszélve arról, ahogy Samu rájön erre a kanyargó lépcső aljánál. És mikor Szméagol már nem is titkolja szándékait, Frodó 2 félmondatnyi győzködés után lelöki a mélybe, hogy a Tűz Hegyénél még utoljára a Gyűrűért viaskodjanak - megint. Vérszegény fordulat. Hanyadszorra kellene azt hinnünk, hogy valaki lezuhant, látszólag meghal, aztán kiderül, hogy mégse?

Legolas és Gimli inkább csak Aragornt kísérő harcosok, mint valódi főszereplők. Aragorn személyiségét annyira nem tartom árnyaltnak, de az ő szála jól követhető és világos. Miután Gandalf és Pippin - Denethor háta mögött - beindítják az ország jelzőtűz-láncolatát, több ezer önkéntes csatlakozik Théodenékhez. A szükséges kiegészítő hadakat azok a holt lelkek szolgáltatnák, akik hajdan Isildurt cserben hagyták. Egyedül az ő örököse oldhatja fel az átkot.

Az egész szál logikája átgondolt és stabil: Arwen apja, Elrond - számolva a lehetőségeikkel - újrakovácsoltatja Isildur kardját, átadja Aragornnak, s a penge bizonyíthatja majd a holt seregnek a férfi örökösi mivoltát. Aragorn szinte kötelezően a lovagkirály mintaképére van szabva, úgyhogy nincs okunk kételkedni, hogy rátermett, vagy hogy képes szinte bármilyen sereget felbuzdítani.
A film vége felé, mikor tisztelete jeleként letérdel a 4 hobbitszereplő előtt: az az ünnepi jelenetek közül az egyetlen, ami engem is megragadott. Nem merném sajnos ugyanezt elmondani arról, ahogy Frodó a fényes szobában ébredve viszontlátja Gandalfot és többi barátját.



Kissé könnyű megoldásnak tartom, hogy egyszeri támadás után a holtak serege (f)eloszlik, és ezzel kiválik a történetből. Teljesítették a kötelezettségüket, elmehetnek. De mi lett volna, ha tovább maradnak? Az én tippem, hogy kilátástalanná vált volna a rossz oldal helyzete, hisz Legolas egyik nyílvesszője bizonyította: ezeknek a kreatúráknak tényleg nem árt a sima fém.

Ellentétben a Boszorkányúrral.

Tisztában vagyok azzal, hogy akármit "firkálok", akármilyen pontosan/ pontatlanul, az eredmény ugyanaz: leminősítek egy grandiózus, rengeteg munkával készült mozieposzt, amit a legtöbb ember kedvel és tisztel. A tömeggel szemben ez nem az én mítoszom. Nekem is megvannak a magam kedvenc franchise-ai és azon belül epizódjai, értékskálám is elüt a többségétől. 

Nem vitatom, hogy a Gyűrűk Ura III. méltó korona. Szerkezetileg jól lett volna felépítve, de szembeszökően túlterhelt. A történet fordulatai, dramaturgiája, mondanivalója az emberi hősiességről nemcsak kiszámíthatóak, hanem pár helyütt bizony fullasztóak és logikaficamosak is. Egyedi megoldások szinte kizárólag a vizuális kelléktárában lelhetőek föl. A színészi játékra nem panaszkodom. Viszont a karakterek közül összesen 3 vagy 4-nek a sorsán éreztem, hogy nyomatékot kapott, és le is köti a figyelmemet (2 közülük mellékszereplő).

Határozottan jó és szórakoztató mesefilm. De nagyszerűséget én csak a látványvilágában látom, egészében nem tudnám őszinte szívvel méltatni. Legalábbis nem olyan emelkedett, opuszi hangnemben, mint a rajongók.

Batman: Denevérnő rejtélye

A Denevérnő rejtélye relikvia. Abban az értelemben, hogy egy, a képregények korai szakaszából származó karakternek állít emléket, még az Adam West-féle komédiasorozat előttről. Még mielőtt 1964-ben Julius Schwartz szerkesztő újraszabta volna a Batman-képregények karaktertárát, Bruce Wayne-nek valóságos denevércsaládja létezett: Robin,  Batwoman, Bat-Girl, és Bat-Hound, akire utal is Harvey Bullock, a Batmant utáló nyomozó egyik megjegyzése: "Mi jön legközelebb? Bat-Hound?!"

Az eredeti Batwomant Kathy Kane-nek hívták (ejtsd: Kéjn). Létrehozásának oka az volt, hogy tagadja a képregény-Batman és -Robin közti homoszexualitás gyanúját - amit a "Seduction of the Innocent" c. könyv bizonygatott az ötvenes évek közepén.

Nos: itt a neve Kathy Duquesne (ejtsd: Dükéjn).
Legalábbis: az egyiküknek.

Igen: a nagy csavar a nyomozás menetében, hogy mindhárom nő, akik felmerülnek lehetséges gyanúsítottként, közösen használják Batwoman maszkját. A klasszikus "vegyél be egy partnert, hogy eltereld vele a gyanút" trükk.
De az elővezetése viszonylag elmésen sikerült: a képregény ismerői Kathyre asszociálnak, ő az első "emberünk". Batwoman high-tech eszközeit ő meg tudja fizetni, és a filmbéli bűnszövetkezete feje, Carlton Duquesne az apja. Aztán egy feltűnően ügyetlen tudósnő, Roxanne "Rocky" Ballantine kerül képbe, és a kettejük közti kapocs adja ki végül a harmadik személyt.

Rocky, Kathy és Sonya ügyesen szervezett triót alkot, hasonlóképp Charlie angyalaihoz. A tény, hogy egy időben szobatársak voltak, hasonló a meggyőződésük, elégségesnek bizonyul, hogy a szövetség hatékony legyen. Nemcsak mindhárman hozzáteszik a buliban, ami az erősségük (pénz, technikai tudás, eltökéltség). A fegyverüzlet 3 kulcsembere hozzárendelhető 1-1 Batwomanhez: Carlton Duquesne a lányához, Rupert Thorne Sonyához, Pingvin pedig Rocky fiúbarátját juttatta egyszer bűnbakként a sittre. 

Mindhárom nő jelen van valamilyen formában Bruce Wayne életében: 

1. Kathy Bruce véletlenül megismert barátnője;
2. Rocky a Wayne-vállalat alkalmazottja;
3. Sonya Alcana pedig Bullock új társa, aki ismeri Batmant. Azonnal tájékoztatja titkos cinkostársait, ha bármi fejlemény van.

Bruce Wayne-t és alteregóját újfajta dilemma elé állítja a Batwoman-ügy. Az álarcos igazságtevők köre eléggé kiterebélyesedett:

• Alfred mellett ott van neki az új Robin, Tim Drake;
• Dick Greyson már korábban megvált a csapattól;
• Selina Kyle alteregója nyílt titok a városnak;
• Barbara Gordon pedig épp nincs a városban.

Tetszik, hogy Bruce nem kezeli egyből lesittelendő bűnözőként a jövevényt. Többször előfordul, hogy Batman, Robin és Batwoman közösen harcol, igaz, csak az improvizálás szüksége miatt.

Továbbá: furcsa, hogy éppen Bruce nem veszi számba már az elején az eshetőséget, hogy nem egy álarcossal áll szemben. Mégse láttatja a tévedés a karaktert ostobának, két okból is:

1. Bruce Batwomant a Duquesne-házhoz követte, majd másnap elszökteti Kathyt az apja testőrei elől, eltöltenek egy kis időt, s a nő mesél magáról, hogy mit jelent a maffiózó apja árnyékában élnie. Mikor a következő szcénában Batman Gordonékkal konzultál, már Kathyt nevezi tettesnek. Minden passzolni látszik: indíték, termet, beállítottság. És ebből zökkenti majd ki, mikor randijukon egy helyszínen látja Kathyt és Batwomant egyszerre.
2. A nem túl bonyolult koncepció saját tapasztalatainak az ellentéte - legalábbis a többi animációs filmből. A rém álarcában azt hitte, Andrea Beaumont az apjának segédkezik akcióiban, ám a lány egyedül cselekedett. Most rájön, hogy több tettes a hangja elváltoztatásával, egymásnak átadott harcművészeti és technikai alaptudással elkendőzte a többkezűséget.

Adja magát a kérdés: lehet-e jogosult Batwoman - akármelyik -, hogy azt tegye, amit tesz. Eszköztárának fejlettsége vetekszik Batmanével: távirányítású siklórepülőn közlekedik, hajítópengéket és egy különleges oldatot, amivel agyagként formázható a fém. Nagyszerűen ábrázolják Batwoman harci mozdulatait, a rúgások, ütések, védések gyors váltását, a reflexeket.

De ezekkel a hasonlóság ki is merül. Már első akcióján kitűnik, hogy a maszkos nő önbíráskodó: a fegyverszállítmányok elpusztítása érdekli, és csak harmadlagosan, hogy célpontjai életben maradnak-e.

Amikor aztán a lányok lelepleződnek, és egyenként érvelni próbálnak, a különbség csupaszon hever a néző előtt. Hiába nem ölnek meg senkit: a Denevérszimbólum számukra is csak annyit jelent, hogy high-tech kütyükkel meg jiu-jitsuval 3 fő rosszfiúnak tesznek keresztbe. Batman értékrendje, hogy tovább lásson a bosszún, függetlenül a szerettei emlékétől, mellékes a számukra. Ez pedig indokolttá teszi, hogy Pingvinék lekapcsolása után örökre bezárjon a Batwoman nevű intézmény.

A movie koncepciója tehát terebélyesen meg volt írva, sok érdekes ötletlehetőséggel fűszerezve. És mégis, mindennek az összekovácsolása, a kivitelezés valahogy félúton megakadt. Túl nyilvánvalónak érzem, hogy a kapcsolati rendszerek szinte matematikailag vannak kiszámítva:

3 bűnöző + 4. maszkos férfi = 3 önbíráskodó + 4. maszkos férfi

A másik "4. maszkos férfi" alatt Bane-t értem. Pingvin ugye a Batwoman probléma kezelésére hívja be, és sikerül is leleplezni Kathyt. De nem ő jön rá, hogy többen is vannak, hanem Pingvin.

Ennek kapcsán tenném szóvá, hogy szerintem túl sok szereplő van összezsúfolva 1 bizonyos szerepkörre. 3 szupergonosz, 3 denevérnő és 3 Batbarlang-béli ember (Alfred, Bruce, Tim). Batwoman motivációja egyformán szimpla ahhoz képest, hogy milyen horderejű munkába fognak bele. Batman ténykedésével és szimbólumával csak takaróznak, és meglepetésként éri őket, mikor egy váratlan tényező, Bane keresztbe tesz nekik.

Fontos momentumokat nem mutat a kamera, mintha a film megrettenne a saját komolyságától. Nem látjuk, hogy Kathy rákényszerülne harcolni Bane-nel. Roxanne engem alapból idegesített, a megjátszott kelekótyaságával, és ahogy ráakaszkodik a börtönben levő fiújára: "Az én életem! Úgy pazarlom el, ahogy akarom!"
Sonjáról is talán pozitívabban gondolkodnék, ha nem valamikor kamerán kívül kérné meg Batmant, hogy segítsen megmenteni Kathyt Pingvinék fogságából. Többet elárulna róla, minthogy a végén egy nagyon átlátszó szimpátia-keltő montázsban megmenti Batmant attól, hogy lezuhanjon a nyílt vizen.

Miért van feltornyozva ennyi közismert rosszfiú az animációs sorozatból Carlton Duquesne mellé? Gondolkodásuk alapján egyikük se valami nagy koponya. Főként Bane kapcsán bánt ez engem, aki a képregényekben Batman egyik legtaktikusabb ellenfele. A rajzfilmek mindig valahogy a verőlegény szerepére korlátozzák őt (persze közel se annyira, mint Schumacher Batman & Robinja), és elvész az intelligenciafaktor fontossága.

És itt a befejezés is, mikor Kathy viszontlátja civilben Bruce-t. Az arcán látszik, hogy mintha töprengene valamin, miközben udvarlóját méregeti. Lehet, hogy esetleg pont ő...? Tiszta szerencse, hogy vége a filmnek, és Bruce együtt vacsorázhatott 2 Denevérnővel! A 3.-tól pedig elbúcsúzhat, miután kiderült: mindhárman megúszták a vádemelést, és még Roxanne fiúját is kiengedték a börtönből. Komolyan mondom: a Bűbájos Boszorkák c. sorozat óta nem láttam ennyire ellenszenves női triót.

Szóvá tenném még, ami leginkább szemet szúrt a látványvilágban: az emberalakok ábrázolása. Imádtam az animációs sorozat első 85 részét, amit Magyarországon eredeti és szinkronizált változatban leadtak. Felnőttként - a Beyond megnézése után - tudtam csak meg, hogy 3. évad is készült (The New Batman Adventures), ahol "gyerekbarátabbra" szabták a dark deko stílusvilágot.

Ezért néznek ki Gordon, Alfred, Bullock és Pingvin fejformái úgy, mintha marionett-bábuk lennének. Utáltam ezt. Ugyanígy Joker - aki a filmben nem szerepel - olyan arcot kapott szinte, mint a korai Mickey Mouse. Röhejesen hangzik, de örültem, hogy legalább a női szereplők test- és arcvonásait tisztességgel kidolgozták.

Megjegyzés: az összes, korábbról ismert karakter közül egyedül Bane külsejének újraalkotása az, ami véleményem szerint jó munka volt: félelmetesebb a külseje.

A Batman: Denevérnő rejtélye nálam egy közepest ér. Jobban megírt munkadarab, mint mondjuk a Subzero. De minden téren a minőség kárára hajt a mennyiségre, szereplői pedig soha nem nőnek túl mindennapi foglalatosságaikon.

Charlie angyalai 2. - Teljesen gáz

Egy fontos vívmánnyal talán büszkélkedhet a Charlie Angyalai 2.. A század hollywood-i akciómozijai közül ez a produkció jutott a legközelebb ahhoz, hogy életnagyságú Barbie-baba-kollekciót varázsoljon női főszereplőiből, közvetlen utalás nélkül a márkanévre. A 2000-es Charlie angyalaihoz hasonlóan sequel-ja sem erőlteti meg magát, hogy tényleg bemutassa a maszek ügynöknők világát, az "Angyalok" extravagáns életének árnyoldalait. 

 

Tekintve, hogy mennyire nincs megírva semmi benne, ezt a mostani filmet lineárisan, élménybeszámolóként fogom leírni és kiértékelni. Hogy mely részleteket, kisebb-nagyobb klipeket hozom fel, az az adott rész nyomatékától függ; mennyi figyelmet kapott a dialógusoktól és/vagy a látványtervezőktől.

Tehát ez most nem analízis lesz, mert a film elemei menetközben lettek egymásra halmozva, a köztük lévő összefüggés kereséséhez elég leírni, mikor épp mit látunk. Előre is elnézést kérek, ha az olvasó szerint túl közönséges hangszínt ütnék meg.

Expozíció: Miután a Columbia Pictures fáklyatüzére visszaközelít a kamera, egy lerobbant kocsmát látunk, mindenféle szakadt, grimaszoló figura között. Egy szűk láda fedeléből 2 másodperc alatt kicsavarozódnak a szögek, és Lucy Liu kisminkelt alakja hajtogatódik ki belőle.

Miután Drew Barrymore-t is mutatták, megérkezik Cameron Diaz vigyorogva. "Döbbent csend 1", még a karvalymadár is megbámulja, amint akcentussal köszön. Ezután párhuzamosan: Diaz örömsikítások közepette rodeózik a műbikán, Barrymore egy részeg őrt próbál felállítani, Liu pedig tökön rúgással és falon körbefutással lefegyverzi Robert Patrick fogva tartóit. De a karvalymadár leleplezi őket, így  "döbbent csönd 2" támad.

Miután végre Diaz is abbahagyja a sipítozást, mindhárom Angyal lassítva (1) felröppen. Cameron pörög egyet a székkel, felsikoltanak, "döbbent csend 3", majd bejön egy fickó és gépfegyverrel ordítva lő rájuk. A lányok lassítva (2) felrepülnek, és kitörnek az ablaküvegen Patrick "marsallal". Elcsakliznak egy teherautót a gáton.

Közelről mutatnak 2 rakétatöltetet: a gonosz parancsnok kezében és egy tank csövének belsejében. A teherkocsi kitér, így az egyszerre elsütött 2 töltet épp egymást találja el. Patrick és az Angyalok lezuhannak a gátról, de még idejében fel tudnak mind a 4-en kapaszkodni a zuhanó teherkocsitól immár külön zuhanó helikopterre - ketten a szárnyra, ketten az utastérbe. Mivel semmi bajuk nincs, a gonosz parancsnok telefonál egy félmeztelen pasinak, aki egy másik alakhoz megy, és gyanúsan Charlie angyalai-s pózban állva beszél vele a kandallótűz hátterében.

A TV-sorozat nyitóképsorainak utánzatából megtudjuk, hogy Alex, Dylen és Natalie még mindig "3 nagyon különböző kislány voltak". Nemcsak, hogy valamelyikük 

• téglát tört a homlokával,
• két keréken tanult vezetni,
• kemény drogot szívott,
• börtönben verte be felettese fejét,
• lovagolt és
• űrhajós volt;
• koncertezett

de egyszersmind

• A Hódok csapatának pomponlányai közt hódjelmezben hangosan röhögve beszakított egy szurkolói zászlót,
• gimnasztikai versenyen vett részt, miközben apja akkor is "Keményebben!"-t kiabált neki, amikor lassítva (3) pördült 8×10-es eredménnyel,
• pankrátorként lassítva (4) hátrapördülve győzött le egy vékony testalkatú pankrátort,
• középiskolai diáklányként a világ veretlen, általános iskolás sakkmesterének mattot adott,
• terepjáró-versenyen kocsikon ugratott át és pörgött,
• egy farmon egy állat méhébe két karral nyúlt be, hogy kivegye onnan az immár újszülött kicsinyét,
• CGI-szilikonruhában ellopott egy ékszerkardot valami múzeumból,
• és az utcán lasszózott meg egy menekülő férfit.

Kezdetét veszi a bonyodalom: Bruce Willis teljes katonai védőőrizete a földön hever, és őtőle is elveszik a fegyvere helyett a gyűrűjét. Közben látjuk, amint az Angyalok táncolva pakolnak lakásukba a strand mellett. Kiderül, hogy az új Bosley a régi Bosley féltestvére - bár ő harsány, sörtehajú néger és egyetlen hasonló vonásuk sincs. Az FBI igazgatója elmondja az Angyaloknak, hogy egy titkos tanúvédelmi program személyi listája két titánium gyűrűn van tárolva, melyeket elloptak.

Nyomozásuk során a lányokat simán beengedi egy rendőr egy bűnügy helyszínére. "De ti jók vagytok." Miután a rikító fényes piros szobában megvizsgálták Bruce Willis holttestét, otthon Lucy Liu vendéget kap, a rég nem látott édesapját. A következő jelenetben látjuk, amint közelről mutatják Cameron Diaz idomait bikiniben. Aztán megismerjük Demi Moore ex-Angyalt, amint közelről mutatják az idomait bikiniben, Diaz-éval együtt. Közben Drew Barrymoore ls Lucy Liu egy kocsi alól bámulják, amint egy fiatal férfi egy szál törülközőben letolja a gatyáját.

És most új helyszín: az Angyalok egy punk-motorversenyen vesznek részt, ahol 30 métereseket ugranak, pördülnek motoraikkal lassítva (5), mutatványokat adnak elő. A célszemély 30 méteresre felugrik, csak, hogy közben lassítva (6) lövöldözzön 5 méterről a lányokra, és mind a 12-szer elvétse. Amikor ugyanezt egy másik figurában próbálják megismételni lassítva (7), az egyik Angyal leteríti őt egy csavart rúgással.

Apropó csavar: az akció során az Angyalok birtokába kerül egy fotó Drew Barrymoore-ról. Később Barrymoore elmondja, hogy ő is a tanúvédelmi program tagja volt, mielőtt Angyal lett, csak egy Seamus nevű maffiózó megzsarolta.

Drew Barrymoore Lucy Liu és Cameron Diaz elmennek egy apácazárdába. Egy flashback-ből kiderül, hogy egy kisfiú képes volt hörögve hátraszaltózva felugrani és kitépni egy hajtincset egy apáca hajából, aki a kisfiú frizuráját vágta. Közben Lucy Liu apja meglepődve látja, hogy lánya fiúja, Jason táncolva hallgatja a zenét.

Új helyszín megint: az Angyalok nyomozásuk következő állomásaként a Rózsaszín Párduc nyitódalára adnak elő erotikus show-műsort, hogy megszerezzenek egy igazolványt. Egy másik jelenetben megtudjuk, hogya két titánium gyűrűt nemcsak aránylag lazán őrzik, de hogy a különlegesen szakképzett Angyalok nem tudják megkülönböztetni a platinát a titántól.

Újabb harcjelenet: feltűnik a korábban börtönéből kiszabadított Seamus, örökké csupasz felsőtesttel, egyfolytában köröző kameraállásokkal megszakítva. Miután felbukkant egy rakás agyatlan verőlegény gépfegyverrel. Seamus ráförmed Barrymoore-ra, hogy adja oda a két gyűrűt, az pedig szó nélkül megteszi. Csak ezután hajlandók kirúgni a biztosítékot, kitérni a gépfegyverek golyói elől és leharcolni a bandát, időnként kicsit megint belelasstíva (8) rúgásaikba és pörgéseikbe. És a jelenet csúcsán Saemus T-1000-t leutánozva átgyalogol egy lángoszlopon, ami még be is robbant. Aztán, miután az Angyaloknak elég időt hagyott, hogy meglépjenek, visszamegy a tűzbe.

Szabadidő-képsorok következnek: Lucy Liu azt találja, hogy apját a lány pasija oktatja ki, hogy mi a titkos hivatása Charlie-nál. Liu ezért bocsánatot kér "apucitól": "Most megyek és lezuhanyzom, mert be vagyok borítva... nos, eltudod képzelni, mivel, haha...!"  Cameron Diaz az első részből megismert pincérfiúval randizik, miután kiderült, hogy ő is a Hódok csapatában volt.

Barrymoore elhagyja az Angyalokat, hogy ne legyenek veszélyben – kis milliomodszor is. Egy kocsmában megjelenik neki Kelly Gerrett a kocsma közepén a fénysugárban, és ez meggyőzi, hogy menjen vissza hozzájuk. A többiek kispekulálják, hogy valójában Robert Patrick akarta mindkét gyűrűt.

Követik, ő kitárt karral a nyílt téren üdvözli a partnerét, az meg lelöveti. Demi Moore az, 2 aranypisztollyal! Ő üdvözlésképpen lassítva (9) átpörög egy korláton, és térdhajlítás nélkül landol vagy 30÷2 méterrel lejjebb. Megjön Barrymoore és Moore lassítva áthajítja maga fölött, hogy még éppen elég közel legyen őhozzá, hogy hátba rúghassa. A kamera a 4 Angyal arca között rángatózik, aszerint, hogy mikor ki beszél. Moore lehurrogja a lányokat, hogy "1 napig se bírják ki egyedül", és egy "hangszórótól fogadnak el parancsokat". Aztán a 3 Angyalok lassítva (10) felröppennek, hogy Demi Moore hátba lőhesse őket.

Otthonukban Moore üdvözli a hangszóróba köszönő Charlie-t. "Madison, mit tettél?" "Ne tedd ezt, Madison." "Nem ez a válasz." Tehát az ügynökségnél tradíció Angyal-csapatok előállítása? A párbeszéd végén Demi Moore szétlövi végre a hangszórót, drámai zenei aláfestéssel, mintha magát Charlie-t lőtte volna meg.

Közben kiderül, hogy az Angyalokon kevlár-mellény volt, mert - meglepődésük ellenére - gondoltak rá, hogy éppen most és ennél az ügynél kellhet kevlár-mellény. Kiokoskodják, hogy Demi Moore Jason filmjének a bemutatóját bombákkal akarja felrobbantani. A kocsijukhoz mennének, de az felrobban, amitől lassítva (11) hátraesnek.

Katarzis: Hollywood-ban Bosley és szintén teljesen néger anyja várakoznak a tömegben. Közben Demi Moore több rövid montázsnál bundában rúzsozza magát az eseményre. Bandáját, akik a lifttel mennek fel, a porondon letartóztatja az FBI. Kiderül, hogy az Angyalok megint férfiálruhában és maszkokban voltak, és ott állnak Demi Moore mögött a tetőn. Lassítva (12) látjuk, ahogy Moore megpróbálja lelőni őket, de azok kicselezik és helyben szétszedik az aranypisztolyait.
Megjelenik a fegyveres banda a végre ruhában levő Saemusszal, és lekezd lövöldözni. Megjelenik a néma nyársaló ember - akiről a flashback szólt -, lassítva (13) lelöki Saemust. Aztán fojtogatja Barrymoore, majd csókolóznak, és 1-1 tincset tépnek le a másik hajából, ahogy a fickó tette kisfiúként azzal az apácával. Ettől vonzónak találják egymást. Hirtelen visszajön Saemus, beleállítja saját nyársát a fickóba, Barrymoore pedig dühös lesz.


Diaz verekszik Moore-ral, Lucy Liu pedig rövid szoknyában verekszik Saemus bandájával. Saemus öngyújtóval kekeckedik a nagy E-táblabetűn kapaszkodó Barrymoore-ral, de aztán kiveri a lámpákat. Itt 2 mozdulatsor zajlik párhuzamosan:

1.    Barrymoore lassítva (14) hátracsavarva a testét fel tud röppenni álló testtartásba a táblabetű felületére;

2.    Közben Saemus lassítva (15) lezuhan, éppen ugyanarra a nyársra, ami áldozata holttestéből áll ki. De ettől még nem halt meg: a táblabetű rázuhan Saemus-ra (de mi az a röpke, vékony gyíkszerű hang, ami abban az 1 másodpercben hallható volt?).

Demi Moore berobbantja a bombákat, de ő és a 3 Angyal lassítva (16) leugranak, de közben mind a négyen magukkal rántanak kábeleket, amiket liánként használva tudnak repülni. Repülés közben Demi Moore egy tartalék-bombát dob a vörös szőnyegre. De Bosley megragad egy vékony aranyozott állványt, és baseball-ütőként használva visszaüti a bombát a levegőbe. A közönség ujjongva megtapsolja a tűzgolyót.


Demi Moore lassítva (17) beugrik a kocsijába, miközben a lányok - legalább 100 méternyi ívelt átlendülés után - földet érnek. Diaz-nak még sikerül is éppen Moore kocsijába beleugrania. Barrymoore és Liu csak a csomagtartót érik el. A kacsázó kocsiban Demi Moore még mindig a volánnál, és Diaz-zal verekszik.
Aztán Moore behúz egy nagyot Diaz-nak és vicsorogva rátapos a gázra. Nekimegy egy reflektorlámpának, és lassítva (18) látjuk, amint a kocsi megpördülése közben Diaz üt egyet, Barrymoore egy mozgólépcsőn köt ki, Liu egy kirakatüvegen át a kirakati babák közé. A kocsi spárgázva vetődik az úttesten, be egy színházba. Liu és Barrymoore némán merednek a semmibe, amivel az írók megpróbálják azt érzékeltetni, hogy talán meghaltak. Diaz a hasából kivesz egy üvegszilánkot: most először a 2 film során sebe van, és 1-2 másodpercig még fáj is neki.


Végső harc: Diaz és Moore lassítva (19) pörögnek, deszkát rúgnak a másiknak, majd Moore egy tartalék aranypisztolyt szegez Diaz fejének. Puszilja és lenyalja Diaz arcát, amíg Liu és Barrymoore ott nem terem. Ők hárman lassítva (20) lerugdossák a gonosz Demi Moore-t, aki a színpadot beszakítva ordítozni kezd, leveri az egyik gázcsövet és lassítva (?)belelő  a gázba, hogy az biztosan felrobbanjon. És kiderül, hogy nála voltak a titángyűrűk, amik kiestek épp a zuhanás kezdeti pillanatában a zsebeiből.

Befejezés: Liu, Barrymoore és Diaz ott találja Bosleyt a megnyitó ünnepségen, aztán Liu apját is. Utolsó fricskaként Liu még tudjátok-hogyan átfordítja az őt csak üdvözölni akaró Jasont a hátára, majd csókolóznak. Diazt a pincérfiú az 1. részből eljegyzi, és mindannyian örömködnek, hogy milyen jó barátnők.
The End.
Azután záró képsorok, amint az Angyalok a 2. rész forgatása során néha nevettek.

Annak ellenére, hogy a fentiekből lényegében egy Mátrix-szerű pornóreklám képe rajzolódik ki... valahol szórakoztatja az embert a film őszinte hamissága, az összeillőséget kerülő bohózat sokszínűsége. Amíg csak a látványorgiára figyelünk, addig talán el lehet viselni, elképzelve, hogy mi mindenre lehetnénk képesek az itt látott gravitációs viszonyok között. Az Angyalokat játszó színésznők helyében pedig komolyan elgondolkoznék rajta: "vajon nekem való pályát választottam-e?".