Deadpool 2.

Oroszlánrészt Ryan Reynolds érdeme, hogy az első Deadpool 2 éve akként a puhítatlan, okos humorú akcióvígjátékként valósult meg, ami lett. 

Egy profi sorozatgyilkosból csinált kedvelhető bolondot, aki szóban és tettben se fél szétalázni semmit, akár saját, akár a mi világunkból. A film 4. falat (a vásznat) áttörő popkultúr fricskái működtek, mert olvashatók voltak úgy is, hogy Deadpool csak magát szórakoztatva visz színt a napjaiba.

Frenetikus marketingkampány nyugtatott meg afelől, hogy Reynolds ugyanilyen friss, kompromisszummentes folytatást fog kiverekedni producerként. Minden hírmorzsa, majd a (mind nagyobb arányban tényleg a filmről szóló) trailer-ek és plakátok  jelezték, hogy a franchise továbbra sem kér a divatkliséikből - vagy legalábbis nem készakarva.

Deadpool, civilben Wade Wilson "foglalkozása", hogy véreskezű bűnözőket hentel le a világban. Ám néhányuk egy éjjel rátalálnak, s egyikük végez Vanessával, Wade kedvesével. Az összetört Wade nem tudja, mihez kezdjen: szuperereje miatt nem tud meghalni, szuperhősnek meg túl amorális alkat. 


Ám mikor összeakad egy Russel nevű tűzcsiholó mutánssal, elhatározza, hogy megvédi az őt üldöző időutazó zsoldostól, Kábeltől.
 

Elmehet a jó büdös francba a Marvel Studios a Bosszúállóival: ÍGY kell egy méltó folytatást összehozni! Az "új" Deadpool humor, akció, sőt váratlan húzások terén is picit még messzebb nyújtózik elődjéhez képest, és nem szövi sablonos vagy "főhősétől" idegen irányba tovább Wade Wilson történetét. 

Hiába a rendezőváltás, meg a süket szöveg arról, hogy "már nincs meg az újdonság varázsa": a Deadpool 2. kemény, de vicces vígjáték! Úgy őrizte meg elődje sajátos tónusát és jellegét, hogy mégse lett annak nyers klónja; nem kapaszkodik flashback-kel meg hasonlóval az elődbe, mégis olyan jól illeszkedik hozzá, mintha egyetlen mű Part I. és Part II. fele lennének.
 
A sikerösszetevők megmaradtak:

• szilárd sztori,
• hihető románc,
• feszes, de követhető cselekmény,
• meglepő fordulatok
• jópofa szereplők,
• korrekt színészi játék,
• CGI-jal mértéktartó akció,
• csonkolás- és vérbőség,
• csípős humor,
• popkultúr utalások,
• 4. falat törő kiszólások Deadpooltól.
  

Bocs, ha valami kimaradt... 

Vanessa halála merész, fájó és okos bevezető: a cselekmény ezzel egy hihető repülőrajtot, a címszereplő pedig az erős személyes késztetést kapta meg. Deadpool célja a korábbi részben végig az volt, hogy visszaszerezze közös életét Vanessával, és ezt végül sikerült elérnie. Erre most ott terem néhány nevenincs ellenfele az otthonukban, és egyikük pillanat alatt elpusztítja, ami számára a legkedvesebb volt. 

Láttam már akciófilm-folytatástól, hogy a szeretett nő halálával indít, csak azért, hogy a készítők felrúgják a főhős életében a status quo-t, és az visszafusson hentelni. Wade-nél viszont volt értelme ezt meglépni: immár másodszor veszíti el Vanessát, ám ezúttal örökre, mert nem törődött az öldöklős élet következményeivel. Zseniális pillanat az, mikor Wade a gyilkost elkapja, és hirtelen ötlettel megpördül vele a kamion elé.

Ez a fordulat számomra jelzi, hogy felfogta: az a senkiházi csak a ravaszt húzta meg, de attól még ez az ő sara. "Melójának" Deadpool-ként lett a vonzata, hogy az egyetlen nő, aki teljessé tette az ő életét, most helyette veszítette el a sajátját. Ettől nem szappandráma, amikor kómásan Vanessa szellemével beszélget, vagy az, ahogy az elején keresi a halált: nem csak a szenvedésből akar szabadulni, hanem megfizetni fatális hibájáért.


A dráma és a humor végig fej-fej mellett követik szorosan a történet alakulását, azaz hogy Deadpool az élete szilánkjaival próbál kezdeni valamit, aminek értelme is van - ritka nagy ökörségeket produkálva közben. Vanessával gyereket akart ugyan, de a nő nélkül Wade-nek oda a lelki iránytűje, ami kiegészítette elfuseráltságát. "Az emberek azt hiszik, értik a fájdalmat, de nincs róla koncepciójuk." 

Russell-lel meg fényesen bizonyítja, mennyire gőze sincs, hogyan vigyázzon egy "kölyökre", hogyan segítsen neki kezelni a nem is csekély problémáit. Egyszerre nevettem rajta és fogtam tőle a fejemet, ahogy élő adásban leszerepel, mint X-men-gyakornok.


Tuti nemcsak én féltem tőle, hogy faarcú terminátorként fog megrekedni Kábel, Deadpool ellenfele, de Josh Brolin (nincs Thanos-vicc!) elboldogul a baltamodorú fejvadász karakterével. Nyilván a Wade-éhez hasonló háttere és motivációja bejátszik, hogy nem lóg ki a filmből. Nekem benne inkább az tetszett, hogy bár Russell megöléséről nem mond le, reálisabban gondolkodik, mint a kölköt védő Deadpool.

Csakúgy, minden átverés nélkül beállít, és szövetséget ajánl, miután Russell szökésekor felmérte Wade képességét. "Lájtosabb" képregénymoziknál ez könnyen csúfos baki lehetne: mintha a "szuper-gonoszról"  kiderülne, hogy sokkal több józan ész szorult belé, mint a szuper-főhősbe. 

Kábel és Deadpool is hivatásos zsoldosok, de utóbbi az, aki hajlamos az eszét játszva csűrni-csavarni a szavait és tetteit. Ebből erednek faviccei és az őrületes lebőgései - lásd X-Force. "És ez az igazi Spoiler: Te nem vagy egy kibaszott hős. Csak egy bohóc vagy, szexjátéknak öltözve!"

Sajnos azt kell mondjam: ki nem állhattam Russell-t, azaz "Tűzökölt": valahányszor Deadpool győzködte, hogy higgadjon már le, olyan érzésem támadt, mintha a hisztis öngyilkosjelöltet nézném a Halálos fegyverből. Értem, hogy dühös tinédzser, akit a szentfazék intézetigazgatója meghurcolt, és most bosszúból élve elégetné a krapekot.

Még passzol is Deadpool őrült világába, hogy egy ilyen felelőtlen balfácán, mint Wade, egy olyan méregzsákra vigyázva akar - ahogy barinője fogalmazott - "jobb ember lenni", mint Russell. 

De ettől még egy utálatos seggfejnek találtam, aki tőlem az erőgátló nyakörve mellé még egy szájkosarat is kaphatott volna. 



Zazie Beetz Dominója ellenben határozottan kedvelhető, tökös új tag Deadpool haverkörébe. Az ő szuperereje elvileg a mázli, azaz, hogy a dolgok véletlenül mindig neki kedvezően jönnek össze. Ezt bizonyítandó ő lesz Deadpool X-Force nevű új csapatából az egyetlen túlélő.



Emberek... az az ejtőernyős bevetés mindkét film legvakmerőbb csattanója; az államat kerestem a földön, mikor először láttam! Deadpool nyilván nem egy észlény: a Kábel elleni szuperteam-jét az X-men piszkosabb alternatívájaként képzeli el,

tagjait pedig álláshirdetéssel gyűjti össze - sor végén egy Peter nevű jöttmenttel, akinek nincs is szuperereje. Nos: a mindent eldöntő(nek szánt) nagy harckor az X-force egyesével földet ér... és szétkenődik, mert főnökük nem számolt az erős széllel! Jim Carrey legjobb komédiáinak ékköve lenne egy ekkora állatság, mint amelyet "főhősünk" itt összehoz...!

A visszatérők - Dopinder, Kolosszus, Negaszonikus Tinédzs' Torpedó - se jobbak, se rosszabbak nem lettek, hozzák a formájukat. Alpáriságból és szakadó testrészekből kiszúrhatóan több volt most, mint az első részben, de Reynoldsék szerintem eltalálták, mennyi CGI és vér nem telepszik még rá a cselekményre. 

A befejezést viszont túlbonyolították. Odáig még tetszett, hogy Kábel feláldozza az 1 megmaradt időugró esélyét, hogy a Russell-nek szánt tölténye ne végezzen Deadpool-lal. Érti, hogy Wade ezt nemcsak "a kölyökért" tette, hanem a halott csajáért, akit nem tudott megmenteni. Nekem ott ér véget a produkció, hogy Wade, Russell és a többiek elsétálnak az égő intézet előtt.

De azzal már fölösen babrálnak az írók, hogy a stáblista alatt Deadpoolnak lehetősége nyílik idő-ugrálni korábbi jelenetek, sőt filmek között, "átírva" azokat. Ezt én tudatosan nem számítom a Deadpool 2.-höz: ez így olyan, mintha a film utólag a képembe tolná a seggét, amiért érdekelt és végigkövettem.

Reynolds-ék szerintem elfáradtak a végére, és elvesztették a mértéket a meta-ötletekkel + nem merték annyiban hagyni, hogy több szereplő Deadpool hülyesége miatt szörnyethalt. 
"Bakker: nyilván nem is csinálnak egy 3.-at..."
"Ja: miért tennék?" 

Szóval - még a stáblista előtt - tanult is valamit Wade Wilson a Deadpool 2.-ből? Igen: bánni az emberekkel. Ő családi mozinak nevezi, arról, hogy mindenki tartozni akar valakihez. Klisé tanulság, persze, de olyan, amit Wade-nek a vacak múltja miatt mégse volt kitől megtanulnia. És 2 óra marhulás után sikerül felnőnie ahhoz, hogy megértse, mitől tartoznak össze egy család vagy csapat tagjai (és baromira nem a vér vagy a szupererő miatt).

Akinek bejött az 1. Deadpool, az ne hagyja ki a 2.-at se! Morbidan vicces, látványosan durva, ügyesen tákolt, ötleteitől időnként lehidal az ember. Deadpool mindkét nagyjáték- és 1 rövidfilmje (No Good Deed) szabályos gúnytánc a műfaj sablonjain, és ez így van rendjén. 

A Deadpool 2.-re egy 4-est adok.   

A Bosszúállók 3. - Végtelen Háború

Ha célközönségét visszhangozva én is új mérföldkőnek tartanám a Végtelen Háborút, ezerféle reklámfrázissal felkonferálhatnám. Minden idők legtarkább, legambiciózusabb, legtöbb szuperhőst fölvonultató Marvel-epizódja, melyre már kereken 10 éve és 20 film óta vártak a keménykötésű rajongók.

Minden addiginál több hősfigura küzdelmét és haláltusáját ámulhatják végig egyetlen, mindent eldöntő összecsapásban, amely a fél Univerzum túléléséért fog folyni. És mindezt visszafogottnak tekinthető 2 és 1/4 órás futamidő alatt, melynek végén a franchise eddigi legmeglepőbb cliffhanger-e várható, hogy megágyazza a Bosszúállók következő látványos, legendagyanús epizódját... phuh! 

Ha egy kedvenc TV-sorozat évadzáró epizódjáról volna szó, még hajlanék is a konszenzusos vélemény felé. Szerintem a Marvel-szuperhősuniverzum tökéletesen beillene minden idők legdrágább gigabüdzsés TV-show-jának, melyen hétköznap délutánonként kikapcsolódhat az ember. Nekem viszont örök vesszőparipám, hogy külön "látványfilmek" nem léteznek, bármennyire is divat így felfogni őket.

Nem hatódok meg pusztán attól, hogy egyetlen, nagy mozis univerzumon belül melyik hősikon melyik (és hány!) másik hősikon filmjébe kukucskál be, vagy hol milyen utalásmorzsákat hintenek el bennük. Animéknél pl. eleget láttam már ugyanezt a nézőcsalogató trükköt.

És amíg levegőt pumpál a tüdőm, szidom azt a lélektelen, matekképletre gyártott üzleti gyakorlatot, amely során kicentizi a stúdió, melyik epizód mennyire lehet mély, önálló vagy a szokottnál eltérő tartalmilag. Az Infinity War a szereplői számán kívül pedig SEMMIBEN nem tesz túl a 2 korábbi Bosszúállókon: a megszokott megalomán látványzúzdán legeltethetjük a szemünket, melynek élvezetéhez a szokott igényleszívás igényeltetik.  

Isten hozott Fanservice-Land-ben!

Thanos, a Titánról származó űrzsarnok eltökélte, hogy megszerzi az Univerzum 6 alapelemét hordozó 6 Végtelen Követ: Tér, Idő, Hatalom, Valóság, Lélek és Elme. Vesszőparipája, hogy a világegyetem túlnépesedett, ezért minden bolygón kiirtja a helyi lakosság felét. Két kő már az övé, mire az asgardiak seregét legyőzte, és végzett Lokival. 

Mindössze ketten menekülnek meg a csatából: az egyik a Földre küldött, "Hulk-nélküli" Bruce Banner, és csakhamar figyelmezteti Doctor Strange-t, majd Tony Starkot is a közelgő apokalipszisre.

A másik Thor, aki a kozmoszban hányódva botlik ŰrLord kis csapatába - melynek történetesen tagja Thanos mostohalánya, Gamora is.  

Ne áltassuk magunkat: aki nem legalább 4 éve rajongója az MCU-nak, azt a Végtelen háború a járdaszegélyen fogja hagyni. Nincs igazi expozíció; Joe és Anthony Russo rendezők voltaképp egy (legalább) 30 harcifigurából álló szettel játszanak, elosztogatva az előző részek csoportjait és azok tagjait, hogy 2 csatahelyszínre terelve kigolyózhassák őket. 

Nem vagyok se dühös, se olyan nagyon csalódott; tudtam, mire számítsak a Bosszúállók fenenagy tűzpróbájától, és azt a (baromi) keveset meg is kaptam. Az elvileg minden korábbinál nagyobb tét miatti agóniából, az egész szitu sürgősségérzetéből még át is szűrődött néha egy kevés; visszafogták a poénokat, a fontosabb döntéseket hozó szereplők - elsősorban Tony és Strange - között tűrhető az interakció.

De ettől még nem tűnnek el a zsáner tudatosan vállalt korlátai. A divatmodell trükkharcosok készülődése és bunyója hiába mutat extravagánsan, a ki- és hollétük érdektelen, s az elhullásuk miatti félelmet úgy dramatizálják, mint egy telenovellában az Izaura TV-n.

Vízió vagy kedvese, Skarlát boszorkány halála - vagy ha már itt tartunk, az összes többi harcosé - közel sem fogtak meg annyira, mint Gamoráé. Nem úgy csapódott le bennem az összkép, hogy a nagybetűs VILÁGVÉGE bármelyik hősünk életét elragadhatja, hanem csak hogy bármelyik bábut lesöpörhetik a polcról a film utolsó harmadában. A szövegmagyarázatok, hogy mi történt velük csupán alibik, hogy az Infinity War úgy nagyjából egy "film" - ne pedig egy háborúzós társasjáték - benyomását keltse.

Ha már olyan fontosak itt a rajongóknak tett kikacsintások, akkor leírom, melyik kettő tetszett, a maga felszínes módján.

1. Az egyik, mikor Steve Rogers és szakadár ex-Bosszúállói Wakandában vannak, és T'Challa király kéri, hogy hozzanak egy pajzsot Rogers-nek. Helyben vagyunk, kapitány: itt aztán bőven van vibránium!
2. A másik a "Vas-Pókruha" bemutatója, amikor Peter Parker izgágaságában Tonyékkal ragad Thanos űrhajóján. Tetszetős, ahogy a ruha fém pókkarjai önvédelmi célból csapnak ki, nehogy Peter is kirepüljön a sérült űrhajó repedésén.

A film egyetlen tényleg értékálló sztoriszála Gamora tragédiája. Már meglett A Galaxis Őrzői között a saját élete, ám most, hogy Thanos visszatért - immár az Univerzumot fenyegetve -, a múlt visszarántja a nőt a sötétségbe. Ennek folyamata az, amivel az Infinity War végre úgy tudott bánni, ahogy egy "jó film" szokott - és nem úgy, mint egy "jó kis képregényfilm".

Gamora személyes gyűlölete és fájó emlékei csak a lejtő startpontja: kiderül, hogy tudja az egyik Végtelen Kő hollétét, Thanos elragadja őt, sőt mostohanővérét, Nebulát kínozva kizsarolja, hogy mégiscsak asszisztáljon neki a világvégéhez.

Valahogy ökölbe szorul a néző keze attól az önámítástól, ahogy Thanos apaként viselkedik Gamorával, és úgy műveli vele talán a legrosszabbat minden áldozata közül. Mert nemcsak immár másodszor ragadja ki őt addigi életéből, elvéve tőle szeretteit és szabadságát, de új, isteni hatalmával még azt a választást sem hagyja meg neki, hogy végezhessen magával.

Gamora kimondottan Thanos nemes célja érdekében, áldozati felajánlásként KÖTELES elpusztulni, mivel - pechére -  épp ő volt az egyetlen kedves személy Thanos számára. És új szerettei végül éppúgy Thanos áldozataiként végzik, mint annak idején Gamora anyja. Ez a szál adta nekem a történet tengelyét, és sajnáltam, hogy vége szakadt. (És nem számítom ide StarLord fafejű dührohamát, amivel elcseszi az esélyüket, hogy Thanos-t az elméjén át állítsák meg.)  




Váratlan helyett én inkább csak bedobott kavicsnak éreztem a Russo-k "cliffhanger-es" zárását Thanos csendes diadalával. Miután a Titánon Tonyék elbuktak, a Bosszúállók és az Őrzők oroszlánrésze egyszerűen eltünedezik 

(Peter meghatónak szánt halálsopánkodása valami szánalmasra sikerült), jön a stáblista, és a rajongók kedvükre spekulálhatnak a folytatásig. Némi drámaszag ugyan körüllengte, ahogy hőseink másodpercek alatt végignézik saját szétfoszlásukat.

De ettől még a legtöbbjük töltelékfigura maradt, nem éreztem a feltételezhető elmúlásuk súlyát, ahogy a készítők a bűvös tollukkal véletlenszerűen kihúzogatják őket. Nyilván majd "a következő rész tartalmából" derül ki, visszahozhatók-e még hőseink, és hogy Strange mégis mire gondolt, mikor Tony életéért átadta az Idő Kövét Thanos-nak.

Hát EZ mutatja meg a maga leplezetlen valójában, mi is a Marvel Stúdió felfogása a filmkészítésről: egy tévésorozat évadzáró részét láthattuk, csak itt az évad egy évtizedet jelent, és minden részt a nagy-, nem pedig a kisvásznon kísérhettünk végig, hogy tudjuk, egyáltalán kikről van szó! Szórakoztató program az egész családnak!

Az első Bosszúállók potyára hitegettek a nemzet- és világ biztonságának témájával a SHIELD és a csapat összehozása kapcsán, míg az Ultron Kora már egy közhelyes szinten össze tudott hordani valamit a mesterséges intelligencia és az emberi pusztító hajlam kérdéséről. A Végtelen Háború már kerek perec egy nagystílű üsd-vágd!, sallangok és fékek nélkül, ellenben ismét kazalnyi utalással volt és leendő Marvel-filmekre. Önmagában nézve viszont gyökértelen, száraz tucatmű: olyan, mint egy mumifikált fáraó, akinek eltávolították a belső szerveit, az agyát meg kidobták, mielőtt visszarakosgatták a bőrére az ékszereit. A rajongók nyilván megkapták az Álomgyártól, amiről álmodtak; nekem ez csak több volt a szokásosból.

A Bosszúállók Végtelen Háborúra szégyenérzet nélkül sütök rá egy 2/5-ös értékelést. Semmivel nem nyújt többet, mint a sokat fújolt DCEU ligafilmje(i), legfeljebb a szuperhősök számát és kinyiffanási rátáját tekintve.  

Rampage - Tombolás

Kánikulában rohantam a moziba, hogy a tüdőmet kiköpve jegyet vegyek a pénztárnál erre a filmre. Ebből ki lehet találni, hogy előzőleg még a poszterét se láttam a Tombolásnak, nemhogy az előzeteseit. És bár a jegyárat nem érte meg, hazugság, hogy nem szórakoztam rajta; annyi helyről, olyan pofátlanul és dübörgő esztelenséggel lopkodja alkatrészeit a Rampage, ahogy a no-go zónákban fosztogatnak ostromállapot idején. És mindezt miért? Hogy mindent visszadobáljon ránk. :)

Davis Okoye volt katona jelenleg állatgondozó, akinek legjobb barátja George, az albínó gorilla. Egy multicég kísérleti anyagát hordozza az a roncs, ami egy űrállomásból pont George élőhelyére zuhan le. George - és két másik állat - az anyag hatására nőni, erősödni és vadulni kezd. A multicég élén álló testvérpár meg akarja szerezni az állatokat, miközben egy korábbi tudósuk, majd a kormányszervek is George nyomába erednek. 

A legnagyobb tudatossággal hoztak össze az alkotók egy nagy, fékevesztett baromságot, onnét lopva, ahonnét éppen eszükbe jutott. Gravitáció-Alien-duplakoppintásból egy King Kong-Jumanji hibridbe csöppenünk, majd pár percre átkukucskálunk a Ragadozóba, hogy aztán a jó öreg Transformers és a Godzilla zúzómaratonjával, illetve milicista fétisével áztassuk a retinánkat. Találóbb címet nem is adhattak a filmnek, hisz a cselekmény legalább úgy tombol és bakugrik ide-oda, mint ez a 3 alkalmi kaiju:

1. a már említett megamajom,
2. a bulira késve érkező krokodilszörny,
3. és egy olyan hiperhajlékony CG-farkas, akinek valahogy még kifeszíthető bőrhártya is nőtt a szertől a végtagjai közt, mint a repülőmakiknak! 

Ismét testhezálló szerepben biztosíthatja megélhetését színészként A Szikla: annyira rájátszik itt a szerethető óriás imidzsére, hogy mikor Chicago-ban összefeszül a 3 monstrum, a nagysokára kijózanult George és David vállvetve mennek neki a 2 másiknak!  Megismétlem: egy halandó ember 3 épületmagas állat bunyójába rohan, testközelbe! Értem én, hogy A Szikla egy jól megtermett pasas, de végig azt vártam, hogy a törmelékhegyek közt valami egyszercsak szétlapítsa.    

A Kenguk c. francia rajzfilmsorozat főgonoszait üti meg agyilag a filmbéli testvérpár, az akarnok Claire és a világba ordítóan hülye öccse, Brett. Ugye a gonosz vállalat élén meg akarják szerezni a DNS-szétcsesző kísérleti anyagukat, később pedig az attól megnőtt 3 állatot. Miként? Hogy egy rádiótorony révén odavonzzák őket... a Chicago kellős közepén épült cégük főépületükbe! És ezzel a szállal tetteti a film, hogy valami kis alibitörténete is van, megcifrázva azt a kirúgott bombázó genetikussal, Kate-tel, aki Okoye fő kísérője lesz a George utáni hajszában.

Kész lettem volna egy kegyelemkettest megadni a Rampage-re, ha nincs az utolsó pár perc, ami az egyetlen működő fonalat tépi szét a forgatókönyv szövetéből. Okoye és George kötelékét a sok baromság közt is elhittem: érdekelt, hogy ezt a jóbarátot, akit Okoye sok éve mentett ki a vadorzóktól, sikerüljön ismét a régi önmagává tenni. De az agyament sérthetetlensége a fináléban, és főleg a poénra vett ál-halála egyszerűen visszataszítottak. 

Igen: még úgy is, hogy megértettem, miféle mű ez, minek szánták, mi a rendeltetése. Valami emberi oldala kell, hogy tartósan maradjon még egy ilyen "habkönnyű" akciófilmnek is. De ha ezt utólag poénra veszik, rendes zárás nélkül, azt úgy veszem, mintha a készítők kiröhögnének a hiszékenységemért. Mintha az egész csak mézesmadzag lett volna, hogy az is pénzt adjon erre, aki agyatlan zúzásnál többet vár egy akciófilmtől.

Nyilvánvaló, hogy a Tombolás készítői a King Kong és a Godzilla filmjogai után sóvárogva hányták össze ezt a kétórás kergetőzést. Minden benne csak ürügy, hogy mihamarabb láthassuk, amint kaiju-szörnyek katonákat vadásszanak le, tankokkal golfozzanak, helikoptereket csapjanak le, ahogy kidekorálnak egy nagyvárost. Rossz szót nem szólok A Szikláról, bár már unom, hogy nem bír olyan filmproject-et találni, ami egyszerre értékes önmagában, és testhezálló is őneki, mint színészembernek.

A Rampage-re 1/5-öt adok. Látványoskodó szemétrakás.