Transformers

Michael Bay egész munkássága egy bizonyos hozzáállást testesít meg. Robbanóanyag és CGI pazarló használata, síkegyszerű forgatókönyvvel, teljesen hülyének nézve a közönséget, sőt külön szexista és rasszista utalásokat is be-beszórva, ha lehet. A Transformers-széria a tömény esszenciája mindennek az undorító felfogásnak a filmkészítésről.

Szóval a két Transformer-faj, az Álcák és az Autobotok egy földönkívüli gépfaj tagjai, akik régóta tudnak az emberiségről. És fel tudják ölteni a miáltalunk ismert tárgyak pontos alakját, rögtönözve. Van egy szeleburdi mítosz az Örök Szikráról, ami lényegében egy csiszolt kocka formájú, fénylő ásvány. Ennek birtokában monumentális energiakészletek juthatnak a két fél valamelyikének birtokába. A szembenállás Álca és Autobot között mindössze annyi szinapszist kap, ami okvetlenül fontos, hogy legalább... meg tudjuk nevezni a film témáját.

Utáltam és máig kányhába kívánom ezt a filmet, ahogy a folytatásait is! Lélektelen akcióhajhászás úgy, ahogy van, valódi jellemrajzok és színészi játék nélkül! Személyiség nélküli árnyemberek sodródnak az eseményekkel, és próbálják épp bőrrel megúszni azokat. És - hasonlóan a Terminátor 3.-hoz - ugyanez érvényes a gépkarakterekre. Optimus az egyetlen közülük, akinek tisztességes beszédet írtak a készítők. 

Hogy a film eladható legyen, Bay minél több dinamikát és rombolást törekszik belepumpálni a munkájába. Nem lenne ezzel semmi baj, ha a történet külön-külön tenne indokolttá

• minden egyes üldözést,
• küzdelmeket autobotok és álcák között,
• a tetemes anyagi kárt, amit a transzformerek végbevisznek a civilizált világban,
• az elvárható és azonnali nemzetközi visszhangot, amit ez az iszonyú őrület a világban hátrahagy.

Akcióorientáltsága azért sem menti fel a produkciót, mert az szinte teljesen a gépek köré épül. Ők terveznek, taktikáznak, idézik elő vagy oldják meg a helyzeteket: ez az emberekre csak majd a számítógépek megbénulásától kezdve lesz jellemző. A jellemrajzok hiánya pedig bizonyos fokig még az akciót is visszarántja, mert alig-alig lehet szorítani valakinek a megmeneküléséért. Nem beszélve a jövőjük, az ismerőseik jövőjének alakulásáról.  

A "protagonista" Sam Witwicky szimpla pálcikaember, akinek sztereotip  vágyálmai - csinos nő, menő kocsi, tuti balhé - közepette nincs valódi lelkivilága. Mindenféle környezetben döcögve reagál a dolgokra, akár a rendőrségen, az utcán, vagy egy szigorúan titkos katonai erődben. Lapos és ritkán meggyőző szöveggel érintkezik bármilyen életformával - legyen szó egy csinos nőről, tisztről vagy egy fölébe tornyosuló gépharcosról. Többször életveszélybe kell kerülnie, hogy egyáltalán a határozottságnak jelét mutassa. De ez még nem karakterfejlődés, nem vezet oda, hogy több fontos ellentanácsot is ő ad a harcoló feleknek a végén. Shia Labeufnak pedig nem ez az első cérnaszerepe (gondoljunk az Én, a robotra).

Megan Foxot akár egy "üres fejű szexbomba"-feliratú táblát is hordhatna a nyakában. Mikaela kizárólag a "főhős" vágyálmainak tárgyát képviseli, aki mikor milyen pózban mutatja a nézőknek formás idomait. Ez a fő erélye, mimikai eszköztára igen csekély. 
És egyáltalán nem értem, hogy a rengeteg csetepaté közepette mi tudja egy kicsit megfogni őt Sam-ben. Nagyon hamar  világossá válik, hogy a fiú sekélyes észjárású balek, akinek más se jár a fejében, mint a tiniélet adta szórakozási lehetőségek, illetve, hogy minél távolabb kerüljenek a közvetlen veszélytől. Őszintén szólva a hadsereg vezetőinek inkább hazaküldei kellen a fiút a kikérdezése után. Sam civil tanú, nem világmegmentésre szánt vezető. Ehelyett nemcsak elhozzák őt és Mikaelát egy titkos támaszpontra, de bevonják a srácot a megoldó akcióba is!

Szerepel még köztük egy energikus szőke kódszakértő, Maggie. Neki köszönhető még úgy némi találékonyság emberi részről. Keller miniszter és a többiek se nagyon tudnak mit kezdeni Samékkel, majd az általános zárlattal. Elméleti vészhelyzetként szerintem ez egy könnyen belátható eset. A függetlenség napjában legalább Morse-jelekkel sikerült kommunikálniuk a világ többi részével - bár azt is kötve hiszem, hogy működne valódi vészhelyzetben.

Sam ükapjának jelentősége is körülbelül ennyire komolyan vehető. Ő talált rá Megatron tetszhalott testére egy bő évszázaddal ezelőtt. Az összefüggés a szemüvegével borzasztó erőltetett. Hogy tud információkat felszedni egy szemüveg pusztán azzal, hogy hozzákarcolódik egy fémfelülethez? És miért éppen az Örök Szikra koordinátái azok az adatok? Ennek még azzal együtt sincs értelme, hogy az Örök Szikráról kiderül: ugyanabban a 7-es szektorban őrzik, mint a mélyhűtve tartott Megatront.

Az Örök Szikra "erejéről" is hamar kiderül, hogy csak a történet gyors, mihamarabbi elvarrására korlátozódik. Sam megint előáll egy ötlettel, ami annyira pofonegyszerű, mégsem gondoltak rá a harcoló csoportok: Optimusé helyett Megatron testébe próbálja tenni a Szikrát! Ez majd valahogy berobbantja a robotot, holott Tomboló is elvileg ettől kapott erőre a bázison.

Sam helyzete leginkább Hal Jordanre emlékeztet a Zöld Lámpásból. Hiába későbbi film: ott is arra látunk példát, hogy egy ifjú hős többször hoz fel nyilvánvaló ötleteket, miközben a rend fenntartói fantáziaszegényen küszködnek kitalálni egy végső megoldást.

Üres, elvek és igény nélküli, hatásvadász roncsderbi a 2007-es Transformers. Kizárólag a tömegek igénytelensége és Michael Bay pénze tartotta életben még több folytatás elejéig. Amellett, hogy nincs valódi köze Cybertron, a Transzformerek szülőbolygójának történetéhez, semmilyen értéket vagy irányultságot nem képes felmutatni, süket karakterek és álszent akciófétis tarka egyvelege. 

Terminátor 3.

Egy kasszasiker megaprodukció tarolását legegyszerűbb úgy utánozni, ha a film az előd sémáját követi, egészen a nyílt másolásig. 

1. Batman & Robin. 
2. Zorro legendája. 
3. Penge 3. 
4. Superman 4. 

Ugyanígy nem tekinthető trilógiazárásnak a Terminátor 3., melyet 12 évvel az előző rész után rendeztek meg. Akármi is legitimálta a project beindulását, fukarok voltak egyéni ötletek terén.

Mentségére legyen szólva a filmnek, hogy próbál továbbfűzni témákat, melyeket a rajongók várhatóan az első két filmen felül is látni akarhattak még, külön. Ezért indít a film a legelső atomrakéta becsapódásával: a világháború kezdeti pillanata. Hogy ne legyen csalódás, 1-2 további, impozáns beállítású atomrobbanásra is lehet majd számítani. Hogy az izgalom fennmaradjon, az új Ítélet Napja előtti 24 órában játszódnak majd az események.
Láthatjuk John Connort felnőttként, ahogy boldogulni próbál anyja támasza nélkül. Figyelemmel kísérhetjük, amint ismét veszélybe kerül, és gyerekkora legmeghatározóbb alakjával, T-800-zal találkozik újra. Aki most is meztelenül kerül épp ebbe az idősíkba, John és Sarah Connor akciói dacára, mindössze annyi magyarázattal, hogy: "Csak időt nyertetek." Természetesen "az egy másik terminátor volt", ahogy a T-850-es is mondja. Nem emlékezhet az együtt töltött izgalmakra, és nem köteles John parancsainak engedelmeskedni. És ugyanígy nem lenne köteles éppen ugyanolyan ruhákat és napszemüveget beszerezni, mint azt az elődjei tették korábban. És természetesen a Skynet meglovasodását most már azért nem lehet majd elhárítani néhány ember megóvása által.

Nick Stahl "John Connorján" nagyjából a film összes hiányossága egyszerre érhető tetten. Erről a fickóról már első jelenetei során kiderül, hogy semmiben nem hasonlít a jövő egyik legfontosabb katonai vezetőjére. Túl esetlen, túl egysíkú a látásmódja. A rejtőzködő életmódja mellett egy jóindulatú trauma kísérti a Terminátor 2.-ben átéltek kapcsán, és ez legalább érthető következménye annak. De a legtöbb megjegyzése a logikai érzék majdnem teljes hiányát bizonyítja. "Úgy érted, titeket futószalagon gyártanak?" Visszautalásai az előző epizódra pedig Michael Keaten-ével vetekednek a Batman visszatérből.

Kate-ben semmi érdekes vagy jellegzetes vonás nincs. Ebben mondjuk illik ennek a filmnek a John-jához. Iskolai ismeretségük légből kapott, cérnavékony szál; a tény pedig, hogy eredetileg már egy pár kellene legyenek 2003-ra, inkább spontán hozzámagyarázás, mint a kapcsolatrendszer továbbszövése a történetben. Két átlagember egy akkora konfliktussal kerül szembe, amihez sem ők, sem maga a film nem képes felnőni.

A koppintás legnyilvánvalóbb jele a T-1000-es lett volna, de ezt még a film írói sem merték bevállalni. Helyette bemutatják a T-X (Terminátrix) modelljét, aki Connort üldözi. Se Kristanna Loken alakítása, sem maga az ötlet nem illik ebbe az univerzumba. T-1000-nél ki lehetett érezni a gyilkosságai nyersségét, az alakváltások váratlan és horrorisztikus mivoltát. Lehetett arra apellálni, hogy a nézőknek tetszhet, ha T-X is megöl egy-két embert, de sose éreztem, hogy rettegnem kéne ettől a szőke gyilkostól. A filmben sok "fanservice" ("=rajongói  juttatás") fordul elő, de ezek se vezetnek sehova, olcsó csalik a nézőnek, hogy ne unják el magukat.

A nő karja kész szerszámkészlet: jellegzetes plazma sugárvetőjén kívül egy lézerágyú, automata fegyverek, sőt lángszóró is képződhet. Akárcsak elődje, képes felvenni bármely ember alakját, sőt a T-1000-el ellentétben a gépek minden fajtáját irányítani tudja.
Annyi rendkívüli tulajdonságot aggatnak rá, amik egymásnak mondanak ellent. Mi szüksége lőfegyverek alakját a végtagjára ölteni, amikor plazmavetője több mint 100 kiló TNT erejét szabadítja el?  Egyáltalán: mit ad hozzá egy gonosz kiborg létéhez, ha egy nő játssza el? Annyira igyekeztek új ötleteket keresni a készítők, hogy a cselekmény árnyalásáról megfeledkeztek.

Akcióból természetesen nincs hiány. Nagyon hamar látszani kezd, hogy az előző film legfőbb erőszaktípusait nyomatják, verekedéstől golyószóráson át a robbanásokig. Szerencsére némelyik szekvencia egész jó megoldásokat igyekszik felvonultatni. A végső harc a két kiborg között egészen izgalmas. A Terminátrix mozgása kicsit műanyagszerűnek hat a CGI hozzáadása miatt, de nem vészes. 

Átlagos akciófilm, amiből a az első két rész légköre szinte teljes egészében hiányzik. Mozgalmas, de a fő karakterek itt árral sodródó cselekménytartozékok, az egész Ítélet napja pedig lényegében egy blamált biztonsági protokoll végterméke. A Terminátor 3. egy 2 részes eposz azóta is tartó megerőszakolásának kezdete a szememben, bár akciófilmként ez a darab még csak eldöcög valahogy, maga se tudja, merre.

V mint Vérbosszú

Vértelen vérbosszú nem létezik, vagy ha igen, a vér még véletlenül se a vizuális vitrinből hiányzik. Hanem végig a történetből. Gyakorlatilag végtelen számú film vétette el az arányt életszerűség és hatásvadászat között. A DC Comics Vertigo nevű brit leánycégénél mutatta be Alan Moore azon képregényötletét, amely talán a legtöbb politikai kritikát tartalmazta. Moore vakmerően beintett annak a túl nagy nemzeti öntudatnak, mely szerint a britek első országként tudtak hősiesen ellenállni a náci birodalomnak. A V mint Vendettában azzá tette hazáját, amitől a leginkább viszolyog: fasiszta rendőrállammá.

A film azt próbálja bizonyítani: milyen kevés hiányzik, hogy egy erős ország kormánya kollektíven elnyomja az eltérő véleményt. A látszat a jólétben élő társadalom. A színfalak mögött viszont mindenkit lehallgatnak, és mindenkit eltűntetnek, aki bármilyen tiltást megszeg, vagy hangosan szidalmazza a hatalmat. Aki pedig rejtegeti az esetleges új hullajelölteket, szintén halál gyermeke. A bíróság csak egy díszhivatal: a filmben nem is említik.

Hogy mindez kivitelezhető legyen egy társadalommal szemben, ahhoz a rendőrség, a média és a bürokrácia is ezt a gyakorlatot kell fedezze. Külön-külön, egyenrangú tárcákként kell szerveződniük, közvetlenül az egyszemélyi főhatalom alatt. Az állandó propaganda örökké tartó sulykolása pedig az utolsó, felszíni építőeleme egy agymosott társadalom formulájához.

Figyelemreméltó, hogy részben amerikai gyártmány egy olyan block-buster, ami antihőssé emel egy terroristát a gonosz állammal szemben. És alig 5 évvel a new york-i Ikertornyok felrobbantása után. 

V különös kombinációja a népért küzdő Zorrónak és az anarchiában hívő Jokernek. Utóbbihoz hasonlóképp anonim rombolóerő, de motivációi megalapozottabbak. Nemcsak emberbaráti szeretet, sőt nemcsak bosszú vezérli a Sutler-rezsim elleni harcában. A halálnál is rosszabb sorsot szenvedett el, hogy bebörtönzői eszközként használják a politikai egyeduralom megszerzésére. Ebből ered V meggyőződése, hogy csak ő tehet rendet. Mozgása és reflexei, ismeretei és múltja, esze és stratégiai érzéke őrajta keresztül fogják régi bebörtönzői bukását okozni. A kör bezárul.


A moziváltozatban le van egyszerűsítve gyakorlatilag minden, ami a képregényben epizódjában szerepel, eszméktől a hétköznapi civilekig. A készítők alighanem úgy gondolták, hogy a különös világ kialakulása és Evey-n keresztül annak megtapasztalása önmagában elegendő egy stabil vázhoz. Nekem legalábbis itt nem az, többet vártam.

Minden szereplőt annak rendeltek alá, hogy egy bizonyos portrét megfessenek az alternatív Angliáról. Túl szimplák, felszínes észjárásúak és jellegtelenek, még a központi alakok is. A forrásanyag szélsőségesebb, de még így is kifejezőbb képet festett az emberekről, úgy kinézetre, mint életvitelre:

• Evey Hammond egy 16 éves árva, aki az utcára kényszerült;
• Gordon Dietrich, Evey szeretője egy, a londoni bűnözést kihasználó, korrupt zugalak;
• Sutler valódi tekintélyt parancsoló, agresszív zsarnok;
• Finch mániákus szorgalommal dolgozó, frusztrált kopó, kifinomult szimattal;
• V az anarchiát és a forradalmat komplex rendszerben, folyamatállomásokként látó géniusz, aki már régen leszámolt az emberségnek még a látszatával is.

Ezekből vagy kevés maradt meg a filmbéli kulcsszereplőkben, akiket csupa hírneves színész keltett életre, rengeteg energiát fektetve az alakításaikba. De a karakterekhez hasonlóan a sztori is messze túl van egyszerűsítve képregénybeli eredetijéhez képest. A káosz itt mindössze a zűrzavarkeltés, a közrendbontás szinonimájaként funkcionál, amiután V saját álruhájának másolatait szétküldi a városban. Moore látásmódjában az anarchizmus a társadalom létezési formáját jelentette: a bürokráciát leromboló, közvetlen és nyílt fizikai hatalomgyakorlás, amely leépítette volna az osztályellentéteket. Ebben a filmben nem léteznek társadalmi osztályok.

Ha a filmnek nem volna írott alapanyaga, akkor is hézagos a cselekmény. Első a TV-adás, amit a kancellár vészcsatornáján át küld szét Londonban. V ezzel nem egyszerűen üzent a népnek: saját harcának a színterét terjesztette ki. Értem, hogy ő már leszámolt az egyes életek szem előtt tartásával. A kormány mindenképp ölni fog civileket minden nap, akármilyen lojális hozzá a társadalom.
De 11 hónapig (347 nap) semmi nem tett, hogy tovább szítsa a saját tüzét. Miért? Talán arra számít, hogy az emberek engedelmesen majd épp az ő jelére várnak majd, hogy rendet bontsanak, míg majd elhozza nekik a megváltást? Nem! Agymosott társadalom ide vagy oda: az írók túl sokat faragtak le az emberi romlandóság és az individualitás kritériumaiból.



A kérdéses 11 hónapban V a legtriviálisabb módon szolgálja forradalmi álmát: kiiktatja a rendszer főkolomposait, Prothero-t, Lilliman-t, és a kormány régi szuperfegyverének anyját, doktor Delia Surridge-t. Sutlert pedig némi manipulációval a legvéresebb kormánytaggal, Creedyvel öleti meg.
Bosszúként tökéletesen jogos tettek, hiszen egy haláltábor kísérleti nyulaként biztos pusztulás várt rá. Testfelülete szétégett, nemi identitásának nincsenek felismerhető jegyei. Még a múltjára se emlékszik, csak Guy Fawkes történelmi alakja nyújt neki valami "protézist" az önazonosságára. Mindez rendben is van. De V nem folyamatként kezeli a forradalmat. Csak egy TV-módjára bekapcsolható gépezetnek, aminek köteles pont úgy és akkor működnie, amikor ő jelet ad rá. Bármi is volt az elgondolás, a film ezt mutatja nekünk.

"Azt mondta, félelem nélkül akar élni. Azt kívánom, bár lett volna egy egyszerűbb mód..." Ezzel fogadja Eveyt a bizonytalan idejű börtönléte után. Pedig nem Evey megedzésének módja volt a gond, és nem is a tortúra pszichikai végeredménye. A börtönlét műsorideje a cselekményben hosszabb, mint bármi, amivel V a néppel érintkezik. A TV-adás és a jelmezek, majd semmi. Saját forradalmát nem irányította, hanem ehelyett csak ült otthonában, időként bosszúportyákat intézett, kedvenc filmje által inspirálva vívott egy szoborral. Ó, és közben megtanította Eveyt egy egyébként fontos leckére az életről.
Tényleg az a leglényegesebb törés V terveiben, hogy Evey megszökött tőle. Örvendetes, hogy legalább a lány emléke a szülei elhurcolásáról tisztes hangulati támaszt kapott. Gordon vendégül látta, majd annak egy - nos, fogalmazzunk így - gyomrotpróbáló műsorbotránya után végignézte, ahogy megölik. Kislányként megnyikkant, amikor az ágy alól látta a fekete zsákot anyja fejére kerülni. Most nem sikíthat. Az eredeti V jellemére vall, hogy képes egy ilyen momentumot kihasználni, hogy megtalálja, és hosszasan "kikúrálja" Eveyt. A gyarló félelem nélküli állapot lényegében a leghétköznapibb ábrázolási módja a jellemérésnek. Régen félt, nem merte vállalni saját véleményét. Most már határozott nő, nem fog megrettenni, ha bántalom éri.


A konspirációs vonal Finch és Dominic nyomozása során nagyjából azt nyújtja, amit feltételeznénk egy politikai thrillertől. A sulykolt terrorista- és haza-szólamok mögött egy bennfentes (V az, csak William Rockwood-ként) feltárja az igazat. Itt megint úgy éreztem, hogy V győzelme predesztinált tényként van kezelve. Amint felrobbantotta az Old Bailey-t, már semmi nem lepi meg. Nyilván nem így gondolták a készítők, de ez tükröződik ki az eseményekből.
V tudja, hogy Finch nyomozása hol áll, mint mondja: "Minden név és dátum a fejében van. Amit akar - és amire igazán szüksége van - az a sztori." Érdekelne, hogy ő ezt pontosan honnan tudta meg? Mert még a doktornő naplójának lefoglalása is titkos információ volt, amit Sutler utána elkobozott, még említését is megtiltotta Finchnek.


A katarzisjelenetről pedig nem lehet nem ráismerni a Mátrix hatására. Creedy golyózáport küld V-re, akit egy csak bronzvért óv meg annyira, hogy sebesülten is érvényesülni tudjanak abnormálisan fejlett reflexei. Ez a jelenet is nagyon műívesen érzékelteti V bosszújának kiteljesedését. Lassított felvételben mutatott mozdulatok, kissé világos árnyalatú vérfröccsenés, végül pedig egy meghatónak szánt búcsú Evey és haldokló mentora között. Deviáns kényszerpartnerségként érdemes tekinteni kettejük kapcsolatára, mert szerelmi szálként halovány.
Evey-n keresztül a történet egy visszaemlékezés keretét kapja. Az elején Natalia Portman által hangzott el a bevezető narráció, majd a végén annak megismétlése. Hammond ígéretéhez hűen elkísérte az utolsó bevetésre, és megindította a kocsit V holttestével. V tehát elvileg annyiban változott ténylegesen meg, hogy a befejező lépést a nép, azaz az Evey-hez hasonló átlagemberek kezébe adta.

James McTeigue rendező nem tárja fel V valódi kilétét, hanem helyette Csajkovszkij zenéjéhez idomítja hozzá azt, ahogy a V-maszkba bújt tömeg részt vesz ebben. A beígért robbantáshoz vélhetően a V-álca minden címzettje eljött. Ez két okból hibádzik: először is egy rendszert - egy több évtizedes államforma teljes intézményrendszerét - nem lehet egy szimbolikus robbantással megdönteni. Aláaknázásához 1 db tömegfelhívás, néhány főember megölése, plusz minimum 200.000 ruha elküldése messze nem elegendő. Még akkor se, ha az emberekben régóta érlelődött már a gondolat, ki nem mondva.
A másik, hogy ez túl átlátszó teatralitás. Egy színházban az még nem illúzióromboló, ha a filmben már meghalt emberek kerülnek elő a rengeteg köpeny közül. De mozifilmben már igen. És hogy V minden ember nevében cselekedett volna, azt eleve kétlem. Természeti erőként akart hatni az országra, nem pedig arctalan példaképként, akit utánozni kell.


Számomra egy erős hangulatú, de vázlatos történet kerekedett ki, amelyben az elnyomás pontos működése, és az emberek mozgatórugói vesztek el. Ezt a cselekményt elsősorban V szeszélyes bosszúja hajtja, és az se egyenletesen.

Rambo - Első vér

Akárcsak Schwarzeneggernek a Terminátor, Stallone életpályáján Rambo volt a legkeményebb és legismertebb karaktere. Korábban Rocky-ként is ikonná tette magát, de ez a karakter tette fel igazán a térképre.

Rambo figurája burkolt, politikai színezet nélküli kritika az amerikaiak felett. Egy nemzet önhittsége nyilvánult meg abban a vietnami háborúban, ami az USA hadtörténetének első grandiózus kudarca volt. Nem is annak kimenetele, hanem a vérszivattyú miatt: milliós nagyságrendben pumpálták a hadköteleseket egy pyrrhus-i háborúba, ami semmit tartósat nem hozott. A leszerelt zsoldosok pedig sokáig nem találták helyüket a világban, sokuk tönkrement, megnyomorodott vagy beszámíthatatlanok lettek. Európa mindezt már az első világháborúban megtapasztalta.

"Johnny" története sok szempontból olyan, mint egy epilógus: a tomboló vérfürdők ideje lejárt, vissza kell térni a "normális világba". A férfinak azonban nem maradt senkije, csak néhány kitüntetés meg semmitmondó gratuláció a volt feletteseitől. Rambónak kellett a legkegyetlenebbnek lennie, és épp ezért mindenki megvetéssel fogadja, amerre jár. És - mint ahogy ő maga mondja a végén - a diszkrimináció munkanélküliséggel és kényszerű izoláltsággal jár egy életre.
Akármekkora tehát a film akcióéhsége, van mögöttes mondandója. De még több értelme lett volna, ha látjuk a kisváros közösségét, amint Rambo próbál beilleszkedni: ahogy munkát keres, szállást bérel, bevásárol, stb. A rendező nyilván úgy gondolta, hogy ezzel csak húznák az időt. Nem drámát forgatnak, az is épp elég időt foglal le, ahogy hírt kap egyetlen még élő bajtársa, Delmore haláláról.

Nem egészen értem a logikát, ami alapján a film készült. És most szándékosan nem beszélek arról, hogy mi áll az eredeti könyváltozatban. Rambo és a hatóságok konfliktusa gyakorlatilag annyival kezdődik, hogy John ment-mendegélt, és aztán belekötöttek. Több részlet vagy legalább több fordulat a cselekményben is elfért volna a másfél órás műsoridőben - feltéve, ha a vágások rövidebbek és a történet ívét nem csak három főszereplő adja, amint egy nagy terepen egymást kergetik. Tiszta ügy, hogy ez komoly döntéshiba volt.
A szembekerülés lélektanilag érthető módon lett ábrázolva. Rambo egy csupa ideg tömeggyilkos, akinek még mindig röpke kényszerképzetei támadnak a kínzásairól. A rendőrök pedig tipikus viccelődő, mogorva fogdmegek, akik a jelvényük nélkül csak egy rakás kocsmajáró. És még érdekes is a felállás, hogy senki nem sejti, milyen harci potenciállal bír a nyakasan viselkedő fickó. Őrizetbe vételekor a hideg vízsugár már tipikus rendőri túlkapás. A felelősség a két fél között tehát nagyjából egyforma.

Rambo azt teszi, ami a lételeme: gerillaként elrejtőzik a hatóságok elől. Apropó: Teasle seriff alakját én nem látom annyira negatívnak, mint sokan hiszik. Ugyan neki "csak annyi" a dolga, hogy időnként hatalmaskodjon és üldöztesse a szökevényt. De ahogy fogadja a fejleményeket - legyen az információ vagy egy felrobbant helyszín -, az nem egy agyatlan hőbörgőt, hanem egy goromba frátert takar.
Ez legjobban azon jelentben látszik, amikor megtalálja egy régi kollegája holttestét a sziklákon. A bajszos férfi korábban megfenyítette, majd lőtte is Rambót, de lezuhant. Erre a hulla előtt egy fiatal rendőr azt kezdi méltatni, hogy Rambo egy igazi zöld sapkás volt. Igazat adok a seriffnek, amiért erre odanyomja a srác fejét a hullához: lássa csak a a taknyos, miféle "hősről" ájuldozik. Bár John önvédelemből ölt, a szolgálat közben elesettek látványa sose jelent érdemet.

A drámai tetőpont, amikor Rambo visszatér a kisvárosba, nagyon átgondolatlan. A férfi kijutott egy kocsival az erdőből, át a rendőrségi barikádon. Korábban kétszer is próbálta megadni magát, tehát nem lehet annyira paranoiás, hogy mindenáron harcolni és győzelmet kivívni akarjon. Ehhez képest felrobbant és szétlő minden épületet, amit meglát, egészen addig, amíg végül be nem kerítik egy épületben.
A legszellemesebb párbeszédre itt kerül sor: Trautman már nemcsak galibáról, meg hazaszállításról beszél, hanem gyorsan végigvezeti, hová fog vezetni Rambo "magánháborúja". John pedig végre konzekvensen, észérvekkel megtámasztva beszél az ezredessel. Szavai alapján érthető, min megy keresztül, hiszen már semmi irányt mutató elem nincs az életében - ahogy a filmben se. Katonai kísérettel távozik, és végül még fő ellenlábasa, Teasle se halt bele a sérülésbe.

Egészen olyan érzésem volt a film alatt, mint a Legenda vagyoknál. Egyetlen ember túlélésért folytatott harcát kísérjük végig, a többiek inkább csak őt üldöző árnyak. Több vonása miatt ez a film ereklyeként van számontartva. Nemcsak mert több magyar név is szerepel az alkotói között, vagy mert egy egészen fiatal David Caruso-t ismerhetünk meg a jól ismert vöröses hajával. Az egyszemélyi hadsereg addigi egyik legjobb mozipéldázatát kaphatjuk meg itt.

 

Jurassic Park

A földtörténeti időegységek közül alighanem a mezozoikumi "jura" kort ismerik a legtöbben nevén. Michael Crichton Őslénypark c. regényében a régmúlt szuperhüllői a modern ember kortársai, sőt: újra létrehozott teremtményei. Steven Spielberg kultprodukciója a hollywood-i látványtechnika terén ugyanolyan mérföldkőnek számít, mint előtte George Lucas Star Wars-a, vagy utána James Cameron Avatarja.

A klónozás technológiájával életre keltett luxuskert önmagában jelentős morális dilemmákat hordoz magában:

• Megengedhető ez az egész puszta turisztikai orientációval? Akár dollármilliárdok és a befektetők jelentette protekció révén is?
• Ha igen, úgy biztonságossá tehető-e civileknek egy ilyen hely látogatása?
• Milyen biztonsági intézkedések bonyolult és előrelátó rendszere vannak érvényben, és azokra milyen számítógépes rendszerek jelentik a garanciát? 

Hogy ezekből aztán mely kérdéseket tárgyal is ki a mozi vagy egyáltalán említ meg, az már más kérdés. A Jurassic Park Héraklész-pontja a veszélyhelyzet ábrázolása: az őslények minden biztonsági intézkedés ellenére törnek ki, veszik birtokukba Nublaron szigetét, és ha hőseink idejében elmenekülnek onnan, már nyert ügyük van nekik és a rendezőnek is. 

Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a látványvilág pazar. A trópusi növényvilág igen változatos, bár nem részletezik, hogy a késő jura és korai kréta időszak növényvilágából mely fajokat honosítottak meg. Az operatőr mindig kiválóan választotta meg a kamerabeállítás szögét. A dinoszauruszok megjelenítéséről nem kevesebb mondható el, mint lélegzetelállító. A külsejük részletei, az izommozgásuk és a hangjaik is megfelelnek azoknak, amit a tudomány akkori - és nagy valószínűséggel mai állása - alapján tudtak róluk. 

A róluk elhangzó információmennyiség zöme John Hammondtól és Alant Granttől hangzik el. Olyan apróságok, mint:

• fontos, hogy az újszülött hüllő kivel érintkezik elsőként;
• a melegvérű dinoszauruszok csoportja;
• a szoros rokonság a madarakkal;
• a kétlábú állatok esetenként 50 km-es sebességet is el tudnak érni;

A klónozás mechanizmusának magyarázata, a felszerelések (és a tény, hogy Dennis Nerdy technikus feketén üzletel az úttörő felfedezéssel) logikusan összefüggenek egymással.  A vérszívó rovarok ép kövületei egy genetikus számára aranybányát jelenthetnek. Ugyanígy nem tűnik ostobaságnak a béka DNS-ének használata kipótolni az őshüllők hiányos génláncolatát; vagy a szaporaság ellenőrzésének mikéntje az alapján, hogy a hím ivarjelleget a kulcshormonok kiszűrésével elkerülhetik a születendő egyedeknél. Még épphogy hihetőnek találtam ezt a magyarázatot, mégha kissé zavaros is.

Elég hézagos biztonsági intézkedések vannak érvényben a parkban. Egyetlen kerítés a választóvonal, a rendszert alig maréknyi ember üzemelteti, akik a saját biztonsági kódjaik foglyaivá válnak. Már 1 ember kimaradása egy szimpla áramszünetnél is borzalmas következményekkel jár. Magánberuházás vagy sem: ez legalábbis irdatlan kockázati tényező.
Az eltérő vélemények nagyon halovány, szürke formában kerülnek elő, amikor a vacsoránál vitatkoznak. Jeff Goldblum matematikai fogalmakat dob be, hogy különcnek tűnjön, de a férfi teljesen a szkeptikus hangember szerepére korlátozódik. Nem mondom, humánus, hogy a természettel szembeni alázattal beszél, vagy ahogy elterelni próbálja azt a Tyrannosaurust a gyerekektől. De a poénjai között csak 1-2 olyan akad, ami nem fölösleges egysoros.

Hogy mennyire eredetiek a karakterek, az nem a veszélyérzetük alapján dől el. Ellie Sattler, a paleobotanikus kutatónő, a veterán vadász Muldoon mind a veszélyhelyzettől válnak egyáltalán komolyan vehető, érettséget mutató emberekké. A WC-fülkében felfalt, anyagiakon túllátni képtelen ügyvéd még úgy se.
A szereplők kedvelhetők, de időnként annyira tétovák, ami nem fogható csak a rettegésre, mert az nem mindig olvasható le róluk. Dr. Grant viszonyulása a gyerektémához, a gyerekek vacakolása a lámpával, Goldblum magánszáma a T-rex elterelésével, Nedry utolsó útja a viharos mocsárban. Alapból extrém helyzetben vannak, és logikus, hogy a túlélésükön ügyködnek az éjszakai viharban.

A horrorhangulat és a menekülés keltette izgalom tehát makulátlanul átjön a vászonról. Számottevő drámaiságot viszont nem érdemes várni. Miután a Tyrannosaurus - nem kevés iróniával - megmenti az újraegyesült csoportot a Velociraptorok falkájától, a helikopteren elhagyják a szigetet, és ennyi. A film lezárul azzal, hogy a rengeteg menekülés és az áram bekapcsolása után némán és megfáradtan elrepülnek, vissza a civilizációba.
Sok dologban egyértelműen a fogyaszthatóság szempontjából voltak elnézőbbek/felületesebbek a készítők. Például egy gyerek, aki nem halt szörnyet az újra bekapcsolt elektromos kerítés áramütésétől. Dinoszauruszok ellen hozták létre az a hálózatot, tehát elvileg sok millió voltnyi feszültség van belé vezetve. Tudom, hogy leállt a szíve, és Grantnek újra kell élesztenie. De vajon ez a mi valóságunkban mennyire lenne kivitelezhető?

Kiszámítható történetű film a Jurassic Park, ezt nem lehet tagadni. Két fontosabb szereplő halála, illetve rengeteg tönkrement felszerelés: ez minden veszteség, amit magával hoz a milliárdos Hammond nagy attrakciója. Vért legfeljebb az áldozati kecske lábán találunk. Kénytelen vagyok eltöprengeni azon, hogy vajon bekövetkezik-e az, amit Malcolm előre jelzett: a természet utat tör magának a mesterséges korlátokkal szemben. Azaz nemcsak, hogy a békákhoz hasonlóan képessé válnak nemük váltására, de egyes repülő vagy tengeri fajok ki is szabadulnak Isla Nublaron életteréből.

Tetszett, hogy milyen jelenetben melyik dinoszaurusz bukkant föl; közülük egyértelműen a T-rex be- és kilépője volt a legjobb.

Brachiosaurus

Dilophosaurus

Tyrannosaurus rex

És még mások.

Anélkül, hogy a "nagy kaland varázsára" vagy az "újra gyerek lehettem egy időre" szólamokra hivatkoznék, csodálatos vívmányként tekintek a Jurassic Parkra. Új távlatokat nyitott a nem létező lények részletpontos megelevenítésében, a rácsodálkozás érzését képes átadni a nézőknek. Nagyon hangulatos film, remek kikapcsolódás, de nem kevés hibája miatt mesterműnek se lehet nevezni. 

Zöld Lámpás - Fekete-fehér helyett sárga-zöld

Richard Donner, illetve Tim Burton munkássága a mozivásznon is a legígéretesebb DC-márkanévvé tette Supermant, majd Batmant. Mindkét franchise fokozatos leépülése és az újraélesztés körüli huzavona természetesen elodázta az új project-eket. Vagyis minden olyan tervezetet, melyben a két ikon mellőzésével akarták a Warner képregényfilm-készletét bővíteni.

1. Miért épp most? Köztudott, hogy a Marvel a múlt évtizedben szuperhősök armadáját hozta el a vetítőtermekbe, sőt: már a Marvel-szuperhősök képregénybeli ligája is önálló alkotásban fog manifesztálódni. A Warner eddig csupán Chris Nolan Batman-trilógiáját tudta felmutatni, mint stabil értékű képregény-adaptációt.
2. Miért a Zöld Lámpás? Nos, ez az első modernkori próbálkozásuk, hogy fogyasztható képregényfilmet készítsenek. A legjobb egy teljesen ismeretlen szuperhős lenne, hiszen A Villámot már ismerik, és Hal Jordan története a divatos sci-fi-akció műfajába tartozik.
3. Miért épp Martin Campbell? Mivel Nolan realisztikus Batman-trilógiája óriási sikert aratott minden téren, olyan direktor kellene, aki már újraimidzselt hősalakokat. Campbell rendezte a Zorro álarcát, Zorro pedig ugye Batman egyik stilisztikai őse.
4. Hogy lehetne biztos anyagi sikerré tenni egy "zöldfülű" szuperhőst? 3D-re átírva az Avatarhoz hasonló látványvilág hatalmasat üthetne. Mivel Hal Jordan figurája egy fiatal, csenevész vadászpilóta, esetleg olyan klasszikustól is meríthetünk picit, mint a Top Gun.

Az apakomplexus motívuma minimális montázst és szövegutalást kapott, de még ezzel együtt is kidolgozatlan. Valami egyedi vonás kellene jellemezze az idősebb Jordan és Hal kapcsolatát, emlékeiket. Ezek nélkül nádszálvékony klisévé omlik össze az egész. Nem értjük, miért dermed le Hal a pilótaülésben a teszrepülésnél, amikor volt elég bátor minden erre vonatkozó előírást megszegni. Nem, a vakmerőség ilyen mértéke nemcsak hülyeség volna, de Hal filmben látott természetével nem is nagyon egyeztethető össze.

Nagyot csalódtam Martin Campbell rendezőben, függetlenül attól, hogy mennyi beleszólása volt a forgatókönyvbe, illetve a szövegfüzetek tartalmába. A Zorro álarcához hasonló elhivatottságot és munkaráfordítást vártam tőle, de ezek még a legkritikusabb résznél, a szerelmi szálban sem érhetőek tetten.

A gyerekkori ismerettség talán lényeges a képregényekben, de a filmben fejfájdítóan savanyú. Carol lényegretörő mondatok nélkül próbál indulatos lenni, amikor Hallel beszél. Tudom, hogy a felelőtlen fickó és a fontos beosztású nő esete az övék. De attól még hamis, egy percig nem hisszük el, hogy kettejük között valódi gyengédség vagy akár szexuális vonzalom állna fenn. 

A narració a lámpások történetéről még a film jobb pillanatai közé számít. Nem túl bonyolult a halhatatlan, isteni hatalommal bíró lények megléte, és feljebbvalóik, Az Őrzők. Sinestro, a Lámpások vezetője a leginkább karizmatikus személyiség az Oa lakói között. Az akarat zöld és a félelem sárga ereje, illetőleg a bukott Őrző, Parallax története is tűrhető. 

Azt viszont enyhe reklámnak érzem, hogy éppen Abin Sul, Parallax bebörtönzője jelöli ki a világtörténelem első ember-lámpását. És hogy ez éppen Hal Jordan. A film végén kiválasztása okát Hal abban véli felfedezni, hogy vakmerő, képzelőereje pedig óriási. A Gyűrű erejének pedig csak a képzelet szab határt, ami még logikus is lehet, tekintve, hogy a gondolat az akarat egyik táplálója, forrása. De most őszintén: éppen Hal az 1. legnagyobb fantáziájú ember a Földön? Vagy akár az egész 2814-es szektorban?

Könnyen belátható, hogy az alkotók gyakorta támaszkodtak más, rokon filmek ötlettárára:

• Az intergalaktikus repülést elképzelni Donner Supermanje alapján nem volt nehéz.
• Az Őrzők tanácsa külsőre a Támad a Mars alakjaira emlékeztetnek.
• A hely pedig, ahol Sinestro beszélni tud velük, gyanúsan emlékeztet a Jedi-Templom két tornyára. Mellesleg: hasonló inkompetencia is mutatkozik meg részükről, mint a Régi Köztársaság békefenntartóiról.
• Az Oa látványvilága leginkább olyan, mint egy átmenet az Avatar tája és egy kivilágított nagyváros műholdfelvétele között.
• Sinestro pedig szinte egy az egyben ugyanaz a karakter, mint Ducard a Batman Begins-ből.

Parallax ereje abban mutatkozik meg, hogy az élők lelkeit fizikai energiaként képes magába szívni, és ezáltal nő az ereje.
Vele kapcsolatban több igen csak homályos részletet lehet kifogásolni:

1. Először is: mennyi időbe kerül neki egy bolygó felszínének elpusztítása? Csak annyit látunk "tevékenységéből" a Földön, hogy rátelepszik mindenre és gomolyog.
2. A legyőzésének titka, hogy Hal odacsalja őt a Naphoz? Komolyan? Sinestro legkiválóbb harcosai is odavesztek, mert erre nem gondoltak? Nahát, nem is tudtam, hogy az univerzum egyensúlyáért felelős harcosoknak nincs fantáziája...!
3. Pontosan mekkora kárt tud tenni Parallax testében egy energiapászta, amit egy Zöld Lámpás neki feszít?
4. És ehhez mérten: mekkora volt az ereje annak az óriási zöld ökölnek, amit Hal egy sikátorban az őt elverő volt munkatársainak szegezett? Nem lehet, hogy véletlenül végzett velük aznap este?
5. És mekkora a Parallaxot alkotó kozmikus gázfelhő tömege? A Naphoz viszonyítva a tömege legalább a csillagunk hétjegyű számú töredéke kellene legyen. Mármint ahhoz, hogy Hal ötletének (a nagy tömegű Parallax gyorsabban zuhanna a Napba, így ez a légköre szélén már kihasználható) egyáltalán komoly esélye legyen működni.

Hal maga sem háromdimenziós karakter, de Hammon szenátor és fia, Hector még kevésbé azok. Hector egyetemi professzor és előadó, de kinézete és viselkedési stílusa nem feleltethető meg egy diplomás szaktekintélynek. Még azzal együtt is, hogy apja protekciója révén választják ki Abin Sur holttestének vizsgálatára. A testében talált maradvány Parallaxból elvileg metamorfózist indít be nála, ami által hallja mások gondolatait, és - részben biológiai átalakulása miatt is - mind jobban megittasodik új képességeitől.

Hector és Hal ismeretsége kifejezetten futólagos. Hal állomásának szponzora Hammon szenátor, akinek fiával alig pár szót vált. Mellesleg az apa-fiú szál a Hammonnok esetében ugyanolyan hiteltelen, mint a Jordan családban.

Még amikor Hector az eszméletlenül lebegő Carollal fenyegeti Jordant, az pedig átveri, szinte alig lehet érzelmeket észrevenni rajtuk. Néhány utalást ugyan tesz Hector arra, hogy Hal se tudott megfelelni apja és környezete elvárásainak, a "csődtömeg" címke jegyében élt, ez tehát közös bennük. De csakúgy, mint minden más, ez a vonal sincs se részletezve, se hihetően árnyalva és ábrázolva. Két nem-vadidegen ember erőtereket dobál egymásnak, ennyiből áll a konfrontációjuk.

És itt van a két őserő gyakorlati alkalmazása. Nagyon hamar kiderül, hogy a formai megoldások (gépfegyver, kard, téglafal, stb.) nem teszik erősebbé a gyűrű erőmanifesztációját. Fogódzó nélkül pedig nem tudjuk, miből kellene látnunk, ha Jordan nyerésre áll a közelharcban.

Vagy hogy az energia-vadászrepülők mitől eredményesek, hogy a Nappal szemben megvédje magát a belezuhanástól. A Nap mint végső megoldás már a Superman 4.-ben sem működött, és itt se. Egyszerűen túl könnyedén veszi a film az egyes fizikai nagyságrendek áthidalását, illetve működésük pontos mechanizmusát és korlátait. 

Őszintén sajnálom ezt a filmet, mert tényleg elsősorban az önkritika és - ironikus módon - a képzelőerő hiánya rántja vissza attól, hogy bármilyen téren maradandó értéke legyen. Gyakorlatilag csak a szemünk az, ami kényeztetést kap a rengeteg zöld és sárga fény mellett.
Végül: csatlakozom azokhoz, akik szerint fölösleges sejtetőelem volt az epilógusjelenet. Sinestro elnyeri a képregényekből ismert sárga-Lámpás ruházatát, de ez nem kelt érdeklődést a várható folytatás felé. Legfeljebb megvan az a minimális haszna, hogy párhuzamot von az Őrzők legyőzött, és a Lámpások eljövendő disszidense között.

Látványvilágának összbenyomása, a Lámpások őstörténete - és Hal karakterének szimpatikussága együtt azt hiszem, megérnek annyit, hogy "elmenjen" a film, mint alkotás. De ezeken kívül jóformán semmi eredeti vonással nem rendelkezik.

Hot Shots - Part Deux (Nagy Durranás 2.)

Amiként az első Hot Shot film a Top Gunt, a sequel a Rambo 2. történetét parodizálja ki. Én mindkét filmet előbb láttam az eredetijeiknél, ezért aztán inkább tudtam a film milyenségére figyelni, és kevésbé a szándékra, mellyel készültek.

A film kontinuitást annyiban ápol az első résszel, hogy a három főszereplő: Harley, Ramada és Benson ismerik egymást. Ezen felül 2 flashback-et fordítottak rá az írók azt bemutatni, miért nincs együtt Ramada és Topper, miután az első rész végén egymásra találtak az indián sátorban.
Apropó indián: további átfedés, hogy Topper ismét egy bennszülött nép körében próbál éldegélni a történet elején. Az a teljesen komoly magyarázat, miszerint "évszázadok óta nem láttak asszonyt", elgondolkodtató, tekintve, hogy egy közösséghez a népszaporulat is hozzátartozik.



A Nagy Durranás 2.-re jellemző, hogy mindenben több akar lenni előzményétől. Sűrűbb adagolással és lendületesebb bohózattal igyekszik szinten tartani a nézők figyelmét. Ezt az alapfelállás is megköveteli. Egy komikus átiratnak folytatást gyártani eleve igen kockázatos, főleg, hogy több másik film paródiájaként kell megállnia a helyét a Top Guné helyett.
Szerencsére a színvonal emelése sikeres volt: a második rész nemcsak jobban aknázza ki műsoridejét, de egyazon beemelt dolgokhoz is több poént igyekezett kapcsolni (például Harbinger edzettsége vagy Topper mostani hajviselete).

A 3 visszatérő karakter személye is nagyobb most, mint előzőleg:

1. Ramada nemcsak pszichiáternő, hanem titkos katonai akciók veteránja és összekötő.
2. Benson tengernagy letöltött egy periódust elnökként, és most újraválasztására készül.
3. Topper Harley pedig nemcsak veterán vadászpilóta, hanem veterán katona is. Van Harleynak egy rövid megjegyzése, ami a két pálya összekötéseként is felfogható: "Lőttem már pár csőből."

Két főszereplő van, akik különösen rásegítenek a mozi akciójellegére. Az egyik Walters ezredes. Richard Crenna Trautman ezredes karakterét játssza el újra, csak más néven, a humoros környezet részeként.

A másik Saddam Hussein, akit mindössze két montázs idejéig láttunk az első részben. Őt csak akkor látjuk, amikor egy-egy túszmentő alakulat közel kerül céljukhoz, kiszabadítani az amerikai foglyokat.  Negatív vezérként alkalmas volt, hogy futólag rászabják két másik közismert főgonosz vonásait: Darth Vader hangját és lézerpengéjét, illetve T-1000 újraformálódását jégből.

Az egyik oka, hogy a film humora kifejezőbb, hogy többféle alkotás híres jeleneteit vonja torziós lencse alá. Mint a híres lábkörzés az Elemi ösztönből. Michell, a CIA-ügynöknő külsején és modorán kívül abban is hasonlít Sharon Stone dominájára, hogy el tudja leplezni saját vétkességét. És ebben a filmben is a tetőpontra derül ki fokozatosan, hogy régről ismeri a másik női főszereplőt - Ramadát.

Vendéghírességként itt legfeljebb a Duracel-nyuszit lehet megemlíteni, de egyébként minden mellékszereplő jól teljesít. Az akció során pedig Topper, Harbinger és a többiek gyakorlatilag ész nélkül lövöldöznek mindennel, ami a kezük ügyébe akad - legyen az UZI, érmék, banán, vagy egy nyílvessző módjára kirepített baromfi.

Az egyetlen nem odaillő elem Dexter, a tudós hadifogoly. Rowan Atkinson nyilván azért került a szerepbe, mert a köztudatban Mr. Beanként rögzült a színész. A cselekményben ő teszi indokolttá, miért hagyta el Ramada búcsú nélkül Toppert. Ezért nem lehetnek nyíltan együtt. De ez a történetfonal a végére már túl melodramatikussá vált, még azzal együtt is, hogy humorral igyekeztek megtölteni. Az pedig, hogy Dexter lezuhant a szakadékba, elcsépelt vészmegoldás.

Hot Shots (Nagy Durranás)

A Top Gun által hirdetett ifjú pilótahős ideálja tökéletes célpontot kínált egy éles paródiafilm készítéséhez. A "Hot Shot" viszont nemcsak karikatúrája az eredetinek, hanem annál még valamivel több is. Önmagában működőképes sztorin vezeti végig poénkészletét, és egyáltalán nincs hiányérzetünk, ha nem ismerjük az eredeti alkotást.

Képzeljük el, hogy Pete Mitchell hadnagy, a haditengerészet ifjú vadászpilótája élete nagy álma előtt áll. Az Alvó Menyét fedőnevű akció annyira jónak ígérkezik, hogy feladja békés életét a csak a helyi rádióadót fogó indián törzsnél, és  viszonyba keveredik egy bárénekesnőként is dolgozó szűz pszichiáternővel... Hogy micsoda?? 

Dícséretes, hogy mialatt a Hot Shot diszkréten követi a Top Gun forgatókönyvét, annak kiforgatása is burkolt kritikát hordoz magában. Az elnéző, diákpártoló parancsnokok helyett légionista módon köszöntik őket: "És nem érdekel, mit képzelnek magukról! Maguk SENKIK! Az elkövetkezendő 10 napban SZARNI se mehetnek az engedélyem nélkül!"
Bár a túl komoly helyzetet mindig elkerülik, azért az egyes részletekből kiderül, hogy mennyire nem spóroltak a karikaturista elemekkel: "Hullajelölt" hadnagy neve és görbe térlátása, az egyik katonatársuk pedig nő - pedig teljesen úgy viselkedik mindenki, mintha csak sima képű férfi lenne.

Lloyd Bridges Bensonja az amerikai paródiák egyik legviccesebb főkaraktere; Frank Drebin után a legjobb idős komédiás vígjátékban. Legismertebb védjegye, hogy elmondása szerint minden porcikája valamilyen féle-fajta szervpótlék: haja paróka, aknadarbok vannak a fejében és így tovább.
Amikor Hullajelölt temetésén beszédet mond, előbb a nyitóbeszédében tér el a tárgytól, majd sokat tapasztalt elméje háborús rajtaütésnek tudja be a díszsortüzet. A film fő erélye, hogy hangvétele mindig ügyesen elkerüli az idétlen és a túl komoly végletet. Valahogy mégis gyakran esetlennek érződik, ahogy egy-egy sor vagy történés humorosnak próbálja beállítani magát.

Topper Harley megformálása igazából semmi rendkívüli feladatot nem támasztott Charlie Sheen elé. A szerelmi bohózat Ramadával és Gregoryval mellőz minden melodrámát: Ramada normális érvekkel taszigálja Toppert az elvesztett önbizalma felé.
Harley együttérző barátként átnyújtja Hullajelölt özvegyének a spórolt pénzét, aki sírva elfogadja... és csak úgy mellékesen említi, hogy pár milliót nyert a lottón de azért köszöni. Személy szerint a temetést tudnám a produkció legmulatságosabb jelenetének megjelölni. Még Topper apakomplexusa is csupán annyira drámai, hogy komikusnak tudjon tűnni valamilyen humoros pillanatban:

• A múltbéli jelenetek Buz Harleyról;
• A repülőmutatványok;
• Gregory ellenszeve az apáik bevetése miatt;
•  valamint az akta, amit Ramada felolvas Toppernek Buzról: "...Végső elkeseredésében felakasztotta magát egy fotóautomatára."

Néhány másodperc erejéig hírességeket is megjelenítenek a filmben. II. János Pál pápa élőben mászik be egy ringbe, Saddam Hussein pedig épp a díványán ül, amikor egy nagyméretű töltet az ölébe pottyan. Ez az ötlet szintjén még jó, de egyrészt kevés van belőle, másrészt eléggé érdektelen. A Married with Children TV-sorozat jobban tudta betagoztatni a hírességeket egy-egy poénos jelenetsorba.


Összességében egy mulattató, jól felismerhető vígjátékot kapunk, ami még valamivel életszerűbb is a Top Gun csúcstechnikájú versengésétől. A konspiráció, ami Block ezredes tudtával zajlik, megnagyobbítja annak ívét, ahogy Topper végül magára talál. Harley burkoltan utal az ezredesnek, hogy "senki se szereti az olyan edzőt, amelyik megbundázza a meccset." Ez a sor is csak egy újabb poén kiindulási alapja, de a bevetés során következő könnyed drámához ügyes felvezetés.

Egész jó paródia lehetne, de itt még nem jellemző az a láncreakció-szerű, intenzív poénáradat, ami a folytatást majd klasszikus státuszra fogja emelni.

Legenda vagyok

Minden filmkedvelő ismeri ezt az elgondolást: Egy ember az egész világ ellen. Ennek verziója a Legenda vagyok-ban: egyedül az egész világon, majd érte.

Richard Mattheson könyvének filmre vitele nemcsak a rendhagyó alapötlet miatt volt kockázatos moziterv. Vizuálisan nem sokat ígér egy történet, aminek egy teljesen kihalt New York a színtere. Dramaturgiát is okosan, hangulattartóan kell egyetlen férfi és egy juhászkutya köré építeni. A poszapokaliptikus látképet ráadásul olyan rémlények tarkítják, akik viselkedésében nem lehet semmi emberi.

A készítők csak csínyán alkalmaztak zenetémákat, ezzel is rásegítve a kihalt New York City atmoszférájára. Olyankor pedig a dallamok pontosan alátámasztják, ami a főszereplő  lelkében végbemegy. Az egyedüllét, a kilátástalanul sivár jövő miatti lehangoltság.
Robert Neville alezredes magányos harca a szupervírus ellen valóban megragadó. Will Smith többnyire remekül érzékelteti, mit jelent egy olyan világban élni, ami nappal teljesen mozdulatlan, éjjel pedig vad humanoidok ostromgyűrűje alatt áll. Alig akad még egyáltalán lehetősége kommunikációra:

• egy mindennap elismételt rádióüzenet.
• egy kutatás részeredményeinek audiórögzítése.
• Sam, a kutyája.
• egy boltban a kirakati babák. Neville később említi, hogy minden valaha létezett ismerősük halott. Ez azt sugallja, hogy a kirakati babák ténylegesen létezett személyeket helyettesíthetnek. 

A cselekmény indítókulcsa, mikor Neville GA-szérumsorozatának egyik alvegyülete (6-os számú) részleges nyugtatóhatást ér el az egyik vad patkányon. Most emberi fertőzötteket kell "levadásznia". Az akció sikeres, de a szérum még most se alkalmas ellenméregnek, ráadásul Samet is megharapja az egyik bestia. Szívszorító és borzasztó látni, ahogy a tudós higgadt fejjel felfedezi az átalakulás jeleit. Amit tehát megfojt, az már nem Sam. Végül őt is elvesztette, miközben éppenhogy megmenteni próbálta.

A vírusra vonatkozóan a magyarázat meglehetősen vérszegény. Rák elleni ellenszernek készült, dr. Alice Krippin még büszkélkedett is vele. Ehhez képest egy "veszettséget" okozó járvánnyá lett, ami vízben és a légtérben is terjed. Nem ismerem a könyv szöveganyagát, de a film "fertőzöttjei" nem betegek. Nem is torzak. Amit itt látunk, az leginkább egy átmeneti fázis egy vámpír és a Gyűrűk Urának Gollamja között. És ez őszintén szólva kiábrándító. Nemcsak, hogy bántja a szemet a lények tömény CG-animációja, de logikátlannak érzem az egész elgondolást:

1. Egy rák elleni szérum miért idézne elő éppen veszettséget?
2. Hogy került az anyag a légtérbe? Esetleg felrobbant a központi laboratórium?
3. Hogy próbálták hatékonyan védeni a lakosságot egy levegőben napok alatt globálisan elszóródó vírustól?
4. Azt még értem, hogy agresszivitást, fényérzékenységet és az agyműködés leépülését hozza magával. De miért válnak tőle szuperhajlékony és -mozgékony, sokszoros izomerővel bíró, teljesen sima bőrfelületű lényekké? Mintha az Én a robot gépembereit látnánk mozogni a vásznon. 
5. A legtöbb vámpírkoncepcióhoz hasonlóan itt se értem, hogyhogy minden húst megesznek önmagukon kívül? 

Hamar kiderül, hogy Neville vére immunis az ún. Krippin-vírusra. Továbbá, hogy elvileg még létezik egy kis töredéke az emberiségnek, ami - valami miatt - szintén az. Amikor Neville Sam elvesztése miatt nekihajt kocsijával az egyik - másnak nem tudom nevezni - vámpírhordának, nem tudjuk, hogy öngyilkos akar-e lenni. De a veszély már nem érdekli, az ellenszérum reménye naiv önámítássá torzul a szemében.

Anne és Ethan felbukkanása kétségkívül Neville szeretteire asszociál: az evakuáció során elpusztult feleségére és lányára. Megjegyzem: nagyon okos ötlet volt 3 részre bontani a flashback-et a Neville-családról. Anne ad hírt a zaklatott férfinek A Kolóniáról, akik megmenekültek a bolygón végigsöpört járványtól. Érthetőnek tartom, hogy a férfi nem akar velük menni. Hiába élt remeteként majd' 3 évig: meghatározott céllal tette, és ahogy mondja: "Minden itt kezdődött!" Vagyis New York Cityben.

Ezzel a szállal kapcsolatban is rengeteg a hiányosság:

1. Ha fogták Neville üzenetét, hogyhogy csak két ember jött New Yorkba?
2. Pontosan milyen módon helyezték vesztegzár alá New York-ot, ha oda vadon élő állatok is bejuthattak? Vagy azok a szarvasok és CG-ragadozók a film elején a new york-i állatkerekből szabadultak ki? 
3. A flashback-ben miért nem látjuk a pillanatot, amikor a Neville-család helikoptere felrobban?
4. Hogy tudott Neville elrejtőzni és bentmaradni a sokmillió ember és szüntelen katonai készenlét mellett? 
5. A kisfiú viselekedésén miért nem látszik, hogy rettegne, vagy hogy már leküzdötte rettegését?
6. Miért Istennel huzakodik elő a nő, amikor szóbeli bizonyítékot kellene nyújtania a menedéhely létezésére? Tudja egyáltalán, hogy hol van?
7. Hogy lehet az, hogy több mint 2 év alatt a vámpírok még nem fedezték fel Neville lakhelyét?
8. Hogyhogy véletlenül épp 1-2 órával azelőtt találja meg az ellenszérumot, hogy a horda rajtuk ütne?
9. Miért hiszi Neville, hogy fel kell áldoznia magát? Sokszori detonáció is csak megfelezte a horda létszámát. Emellett mit számítana 1 szál kézigránát?
10. És mikor a végén Anne-t és Ethant beengedik a támaszpontra, miért nem vizsgálják meg azzal a műszerrel, hogy fertőzöttek-e?
11. Egyáltalán hogy jelent védelmet a vámpírok ellen az a betonkerítés és az a fémajtó?

Az utolsó 3 pontot, amit felhoztam, szerencsére utóbb már kozmetikázták a film készítői, egy alternatív befejezés leforgatásával. Azt kell mondjam sokkal jobb: Neville itt kihozza női vámpírőpáciensét, és mint kiderül: a horda vezérének asszonya. Azzal, hogy Neville kiment közéjük, háromszorosan is okult.

• Lehetősége nyílt egy minimális emberséget felfedezni a lényekben, akiken korábban - teljes joggal - elemi értelem vagy konszenzus jeleit sem tudta tetten érni. A horda vezére magához veszi a kísérlethez használt női vámpírt. Minden jel arra utal, hogy az asszonya, és így már érthetőbb, miért épp most indították ezt a kiemelt támadást Neville háza ellen.
• Meglátta az összefüggést Krippin hajdani kísérletei és a saját kutatásai között. A prológust képező -  eléggé sablonos szövegezetű - interjúban Krippin bevallotta, hogy tízezer kísérleti alany közül alig kétezren maradtak életben. Neville a laborszoba falán szereplő vámpírok fényképeire néz, mivel ezekkel mind találkozott, és egy se maradt utána életben.
• Megmásítja korábbi véleményét, amikor Anne-val és Ethan-nel elhagyja a várost. Egy immunis ember vérmintája semmit nem jelentene, hisz világos, hogy nem ő az egyetlen. Személyesen kell kijuttatnia kutatásai eddigi eredményét a városból, egyszersmind vigyáznia kell arra a két emberre, akik korábban megmentették. Anne rádióadása és az ép híd is visszautalnak a korábbi képre, amikor Neville még egyedül volt, és egy leszakadt híd romjainál küldözgetett vakon adásokat minden nap.

Felemás élmény volt ez a film. A tetszetős dolgok mind Smith köré épülnek. Sok teret hagynak a hangulat alapozásának, de azt nem töltik ki az 1 főnyi lakosság ötletének elég aspektusával. Vannak itt jó ötletek, csak nem elég. Az új befejezéssel több értelme volt az eseménysornak. De ha már vették a fáradtságot, és mutatták a túlélők kolóniáját, tisztázni kellett volna, hogy ők hogyan szervezték meg a védelmet. Olyan ez a film, mint egy hosszútávfotó, akiből a pálya felénél kifogy a szufla.