2020. december 31., csütörtök

Gyilkos tudat (Possessor)

(Vajon hogy sikerült pont egy sci-fi-psycho-horror-ral elbúcsúztatnom pont 2020. évét....?)

 New horror "Possessor" trailer and stills released - We Have A Hulk

A Mandy pszichedelikus látomásai az Upgrade agykontroll-technológiájával egyesítve, egy kifejezetten retinát – és elmét – provokáló horrorüstökösben. David fia Brandon Cronenberg megkísérli az emberi identitás összes külső-belső rétegét lenyúzni rólunk a Possessor-ban: képileg brutális és nagyon tömény, vérbő és kilátástalan hangvételű, de okosan merész a leigázott elme poklának ábrázolásában. A felnőtt besorolás nemcsak reklámtrükk, bőven megszolgálja, hogy a néző idegzetét és befogadókészségét is eddze általa.

 Possessor Trailer: Brandon Cronenberg Reveals Gory Techno-Thriller |  IndieWire

Tasya Vos egy újféle bérgyilkosnő: implantátumok révén akárki teste-tudata fölött teljes irányítást tud szerezni, akarat nélküli biorobotként használva az illetőt, akitől a célszemély – na meg az esetleges tanúk – után szintén meg kell szabadulnia. A titkos vállalat, melynek dolgozik, minden visszahozás után ellenőrzi, hogy épek maradtak-e Tasya emlékei és valóságérzete. Legújabb célpontja egy adatgyűjtő cég főnöke, John Parse, és a lányának, Ava-nak a pasiját, az alkalmazott Colin Tate-et kell „megszállni.” Csakhogy a gyilkosságnál Tate elméje kettéhasad, és onnéttól egy őrült mentális börtönben reked a kitörni próbáló Colin a férfit újra leuralni próbáló Tasya-val.

 

Captain Critic: Review: "Possessor (Uncut)"

Régi ismerős ez a világkép, ahol istent játszó gigacégek gépi úton kiiktatják emberi mivoltunk alapjait, puszta játékszerként „működtetve” minket. De régen láttam olyan történetet, ami be is vont, és ilyen átgondoltan is szőtt hozzá ennyi kifejezőeszközt. Okosnak tartom a kontrasztot a két filmbéli óriáscég között: míg egyik a klasszikus kapitalista ember-kisajtolás, Vos titkos munkahelye már a „tökélyre fejlesztett” biológiai kontroll. A mattfekete jelen és a koromfekete közeljövő – bár Cronenberg ügyel rá, hogy ne tudjuk egyetlen évtizedhez kötni a helyszíneket. A Possessor mindent elkövet, hogy ne maradjon búvóhelyünk, és pontosan annak az alsóbb lénynek magunkat, amiként ez a világportré értelmezi az embert: állampolgár = „egység” | tömeg = „készlet” | magánszféra = „feltöltőállomás.” Ez az „életmód” éppúgy deformálja pszichésen az embert és kapcsolatait, mint ahogy az emberi hús torzulásait látjuk az elme képsoraiban.

 

VIFF 2020 | Brandon Cronenberg Controls 'Possessor' • Rick Chung Vancouver  Journal

Hihetőnek találtam, ahogy a film a kiüresedett családi viszonyokat ábrázolta. Tasya képtelenné vált arra, hogy igazi érzelmeket fejezzen ki, és ezt nemcsak azon jelenetek fejezik ki, ahol elpróbálja, hogyan viselkedjen férje Michael és kisfiuk, Ira előtt, vagy mikor fásult arccal szeretkezik férjével. Később Tate-nek a testében se „viselkedik” sokkal elevenebben, de értettem, mire föl akarhatta ilyen erkölcstelen hivatásnak szentelni magát: a zsigeri izgalmakért, amikre más bőrébe bújva rátalálhat. És ironikus módon e megbízások mind tovább vájják ki a lelke maradványait…

 

Seattle Film Blog: 2020 

Nem semmi mutatványt művel a rendező: nemcsak külön van testi és elmebéli eseménysor, de utóbbin belül 3 folyamat haladását figyelhettem párhuzamosan:

  1. a felborult elmeegyensúly őrületes, amorf tüneteit,
  2. a körvonalazódó szkandert Tasya és Colin éntudata között,
  3. egy tragikus és maróan rideg karakterbukást, ahogy az elvileg feleség-anya az emberség utolsó morzsáit is levedli.

És mindezt egy olyan szereplőn keresztül, aki alig mutat érzelmeket. Apropó: először még amatőr bakinak véltem Tasya-tól, hogy Tate testében a viselkedése feltűnik Ava-nak, holott azt kifigyelni is a felkészülés része. De ez betudható annak, hogy hibázni emberi vonás – még egy profi testbitorló hóhértól is.

 

The Last Thing I See: 'Possessor: Uncut' (2020) Movie Review

Nem igazán lepett meg a tetőpont, ahol Tate eljut Vos címére, és azt teszi Michael-lal meg Ira-val, amit a nő művelt vele és oly sok más áldozatával. De az tetszett, ahogy ez betetőzi Tasya elembertelenedését. Gyász helyett rezignáltság tölti el tőle, hogy senkije se maradt – épp ahogy főnöknője is szerette volna. Családi (fizikai) „élete” már rég csak pantomim volt, egy újabb lecserélhető fedőélet, csak ezt még nem kellett felvállalnia. Ugyanazt a tesztet a film elején és végén kb. egyforma válaszokkal, de utóbb már bármi fölös szó vagy jel nélkül tudja le. Tökéletes gyilkológép lett, a célszerűen embertelen világ mintaalanya.


'Possessor' Trailer: Christopher Abbott, Andrea Riseborough Face Off in  Bloody Mind-Control Brawl | Hollywood Reporter

Sokszínű jellemrajzot márcsak a premissza miatt is nehéz lenne itt várni, de a szereplők  érzésvilága teljesen átjött nekem a filmből. Christopher Abbott talán nem pont olyan intenzitású jelenlét, mint Andrea Riseborough, de a karaktereik párharcát egyazon elmén belül végig érdekfeszítőnek találtam. 

Must-See Trippy 'Possessor' Clip: Watch Andrea Riseborough Melt Away and  Become Someone Else! - Bloody Disgusting

Karim Hussain operatőr Mandy-szinten elborult és felkavaró látványvilágot hívott életre; beolvadó testhús és deformált sikolyarcok az elmében, állatként lelőtt vagy zsákként szétszabdalt holttestek a valóságban, de mindkét síkon ott a keserves vergődés az irányító erő, a „terv” ellen, ami már eleve megpecsételte sorsukat. A szürreális képek közül talán legemlékezetesebb, amikor Colin saját fejére húzza Tasya levedlett arcbőrét, s így elméje tartalmába is beleláthat.


New horror "Possessor" trailer and stills released - We Have A Hulk

Edzett lelkület kell ehhez a sokoldalú, hovatovább zseniális rémálomhoz, melynek kezdeteit mintha már látnánk is szárba szökkenni 2020. valóságában. A gyengébbeket élve "felszeleteli", akár egy darab húst, de emellett kérdéseket sajtol ki belőlünk az egyén mibenlétéről. Ki-( vagy vissza)iktatható-e az éntudat, a "szabad akarat"? Mennyire mosódhat egybe saját elménk gondolata/érzéki benyomása a mástól származóéval? Mikor számít valódinak egy érzelmi kötelék, és mikor nem több viselkedési sémánál?

Possessor (vágatlan verzió)-ra különösebb kivetnivaló híján egy 5/5 adok. A leghatásosabb produkció, amit az óévből szerencsém volt megtekinteni. 

Végezetül pedig:

Happy New Year 2021 HD Images, Dp Photos Free Download

 BOLDOG 
 ÚJ- 
 ESZTENDŐT


2020. december 29., kedd

Az új mutánsok

 

The New Mutants Movie Poster

"Fan5stic" lehetne Az új mutánsok gúnyneve azok után, milyen hasonló sorsra jutott, mint Josh Trank notórius FF-reboot-ja... ami szintén az is egy kis csapat fiatalról szól, akik próbálnak szörnyű új - némelyiknek a testét is átformáló - képességükkel együtt élni, és akiket egy érdekcsoport megpróbál a saját szolgálatába tessékelni. 

The New Mutants (2020) Review | Jason's Movie Blog

A tavaly óta Disney-tulajdonú Fox megint végigjojózott egy Marvel-márkanevet a szerzőibb és a szokványosabb állapot között: forgatókönyv-átírások, újraforgatások, időpont-halasztások, és Isten tudja még, mi. De bármennyi macera is zajlott a kulisszák mögött: a végtermék egy gyenge, tompa, hamiskás romhalmaz, ami már feledésbe merült volna, ha nem X-men-mozi lenne.

 

Alice Braga habla de Los Nuevos Mutantes y materiales promocionales

Dani(elle) Moonstar apját és otthonát egy este elpusztítja egy örvényszerű jelenség, amit a lány „démon medveként” ismer. Másnap egy világtól elzárt intézetben tér magához, ahol egy szakorvos, Dr. Reyes elmondja neki: ő és a 4 másik ott tartott kamasz mutánsok, akiknek meg kell tanulni erőik irányítását, nehogy kárt tegyenek magukban vagy környezetükben - ismét. Ám a fiatalok lassan rájönnek, hogy a szintén mutáns Reyes igazi célja élő fegyverré trenírozni őket, egy Essex nevű társaság megbízásából.

 

Elhiszem író-rendező Josh Boone szándékát, hogy valami komorabbat alkosson, mint holmi tini horrorfilm X-mutánsokkal. Végül valahogy mégis pont ez került ki a keze alól: a személyesség, sőt a megjegyezhetőség nagyon nem jön át a kész munkából: fakó és gyermeteg, mikor karakterpillanatokat próbál építeni, illetve súlytalan és hamis, mikor intenzív jelenet jön benne. 

New X-Men Movies Tweet Features New Mutants Magik - MickeyBlog.com

A szereplők jelleme és az érzelmi kapcsok köztük minden rászánt idő és szöveg dacára halványak maradtak; különösen Illyanát találtam ellenszenvesnek. Már az alaphelyzet sem sokat ad a természetességre: valakik 1 szem orvost küldtek ide, a világtól elzárt intézetbe, hogy felügyeljen nagy erejű mutáns kamaszokat, és a film nagyobbik fele kell elteljen, mire az átverés nyilvánvalóvá válik. Mesterségesnek hat az egész.

The New Mutants: watch the opening scene | Cineworld cinemas

A tiri-tarka szupererőkkel se voltam kibékülve, még X-men-mérce szerint sem. A spéci erők előhívása sokszor inkább varázslásra hajaz, mint paranormális erőre, legyen az farkassá változás, energiaburok-képzés valami körül, tudatalatti képek kivetítése, stb. Effektjeik jó esetben szokványosak, de pl. a "Démon Medve" rémesen nézett ki. Nem láttam átgondolt, koherens pszichikai folyamatot abban, ahogy ezek az időzített bomba kamaszok megtanulnak bánni a saját lelkületükkel, és azon keresztül a spéci hatalmukkal. 

First Look at Cecilia Reyes' Powers : MarvelStudiosSpoilers
Reyes kacagtatóan egysíkú sablongonosz, nagyon átlátszó színjátékkal. Mikor Rahne, a vallásos és Dani-vel szépelgő csaj farkasként megmenti a lányt a halálos tűtől, a sebzett Reyes nem fedi fel erejét, hanem tovább komédiázva eltántorog, holott már a vak is látja, hogy végig hazudott. És mikor felfedi magát, olyan fejeket vág, mint aki a Jancsi és Juliskából szökött át a Marvel-univerzumba. Képtelen voltam komolyan venni ezt a nőt, akár fontoskodó terapeutaként, akár agresszív banyaként viselkedett. 

 

The New Mutants (2020) - Transcript - Scraps from the loft

Ahhoz képest, hogy ez egy horrorsztori 5 spéci kamaszról, kiket az akaratlan öléseik miatti bűntudattal zsarolnak, feltűnően ingerszegény és csak foltokban rémisztő Az új mutánsok. Értettem, mire hajt a cselekmény: a magukra maradt gyerekek fő félelmét valami életre kelti, így ki-ki a maga démonával néz szembe, hogy majd együtt forduljanak a főszemét ellen. Még tetszett is volna az a sovány csavar, hogy Dani ereje magától materializálta rémálmaikat: így egy időre ők is, mi is a lányt hihetnénk a fő veszélyforrásnak, és Dani-ban nagyobb bűntudat és feszítőerő dúlna, mint valaha. 

The New Mutants' – A Long Awaited Movie Review | Funk's House of Geekery

Itt éreztem talán a legjobban, hogy a történet lapos és kiaknázatlan. Ha Reyes a testet öltött rémképek leküzdésére biztatná a srácokat – hogy felhasználhatók maradjanak az Essex-nek –, azzal gyönyörű öngólt lőne, ha majd az ő valódi szerepét felfedezik. Zavaros, hogy vajon mennyi lehetett ebből ténylegesen a forgatási anyagban, de már az szomorú, hogy ezen ennyit kell spekulálni.

 

 The New Mutants Movie Poster
Van itt egy horrorfilm, ami nem tud sem az ijesztő, a megható, de főleg nem a csavaros irányban kibontakozni, és teljesen érdektelen marad. A családbarát besorolásért ki lett hipózva benne nemcsak a sokkfaktor, de a jellemrajzok éle és a köztük csiholt kémia is. Így lesz az egészből egy lapos, vánszorgó, lebutított terápiafilm, felületes tini hősökkel és gyászos jutalommal a végén.

 2/5-öt adok Az új mutánsokra. Hogy ez vagy a Fan4stic rosszabb-e, azt a Marvel-rajongókra bízom, hogy eldöntsék.





2020. december 26., szombat

Fatman

christmas-tree-with-baubles-717988

 KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET! 


 Subscene - Fatman English subtitle
 Dögöljön meg a Télapó!

 Simán címezhették volna így a Nelms-fivérek sötét komédiáját Mel Gibson főszereplésével. A FATMAN az ellentmondások filmje, és baromi jól áll neki: látszólag agyrém ötletét olyan kijózanító valóságszag lengi körül, ami még 1-2 fantasy-eleméből is kiszívja a meseszerűséget, mégse lesz tőle depressziós vagy fantáziátlan. Nyers világutálatuk mellett is szórakoztató alakok a kiégett Mikulás és faarcú nemezise, akik bár csak egy óra elteltével kerülnek össze, az odaút cseppet sem tűnik időhúzásnak. 

2020-ban még a Mikulás is bepöccent: Fatman – kritika - CineArt Blog
 A modern Szent Miki az alaszkai North Peak-nél lakik Chris Cringle néven feleségével a faházukban. Játékgyáruk lassan a tönk szélén áll, ezért fogadják el a hadsereg ajánlatát, hogy a manók géprészeket is gyártsanak katonai felügyelet alatt. Chris keserűen veszi tudomásul, hogy "a szeretet ünnepe" a valóságban már rég csak egy billió dolláros marketingmasina. "A karácsony humbug, én meg egy vicc vagyok!" 
A tetejébe egy elkényeztetett kis szarcsimbók, Billy Wenan ráküldi a kedvenc bérgyilkosát, Miller-t, amiért csak egy darab szenet kapott idén a fa alá. 

Mel Gibson karácsonyi vígjátékkal tér vissza az év végére
 Felnőtt vígjátékként a FATMAN egy friss, egyszer elsüthető rémtörténet. Velős vicceket csihol abból, hogy szatíra módjára beint a Mikulás körüli kultusznak. A film energiája akkor sem vész oda, mikor már nyílt mészárlásig fajul az egész ügy. Mint egy téli western, ami végig a nagy párbajt készíti elő Walton Goggins fejvadásza és a "Kövér Ember" becenevű fickó között: Chris-t és nejét, a Marianne Jean-Baptiste játszotta Ruth-ot is megkedveltem, a többiek inkább járulékos díszek, akiknek jaj, ha a gyilkos az útjukba kerül. 


 Bevallom: maga a párbaj rövidebb lett, mint azt az előzetes sugallta nekem: "Az'szed, te vagy az első?" Ez a Télapó nem igazán az a fegyverőrült típus, mint Martin Riggs, hanem rozsdás, de szívós vénember, aki "csak" a szuper-életerejétől rendkívüli... annyira, hogy még egy szemkilövést is túlél! És a párbaj után még frappáns fricska, mikor az "Ezentúl légy jó kisfiú!"-duma egy hatásosabb verzióját adja elő a megbízónak.  

 Van egyébként pár feltűnő útátvágás a végén, ami még egy ilyen egyszer használatos sztoritól is kényelmes, pl. 
  • az amerikai haderők vajon hogyan nyelik le azt, hogy egy egész ottani állományukat kinyírta holmi bérgyilkos; 
  • szóba kerül, mennyi idős lehet Chris és manóhada, rendes válasz viszont nem hangzik rá el;
  • és a gyár anyagi helyzete ugyanaz, mint volt, függetlenül Chris megújult önbizalmától. 

Subscene - Fatman English subtitle
 Rühellem a cukormázas Chrismas-filmeket, amióta csak az eszemet tudom, úgyhogy a FATMAN igazi csemege volt számomra. Külön örülök, hogy pont az ünnepek alatt sikerült megtekintenem: viccesen fásult hangja prímán passzol ehhez a totál elcseszett évhez, ami 2020 volt.  

Ötös skálán egy négyest kap tőlem ajándékként. 

2020. december 23., szerda

A titkok háza


 The Rental (2020) - Posters — The Movie Database (TMDb)
James Franco testvérének, a szintén színész Dave Franco-nak első rendezése a The Rental. Tapasztaltam a Rotten-en, hogy több pozitív kritika már-már Rorschach-tesztként olvas bele szebbnél szebb értelmezéseket, de ami engem illet: egy másfél órás Melrose Place-epizódot láttam itt, ami két 30 körüli párral játszatja végig egy amatőr tinihorror sablonját. 

Az üzletkötő Charlie egy partmenti házba utazik egy kis bulizós hétvégére, ahová vele tart felesége Michelle, öccse Josh és annak barinője, egyben Charlie munkatársa Mina. Nem kell sok hozzá, és Charlie csakhamar félrelép az öccse nőjével. A társaság felfedezi, hogy bekamerázták a házat, de Mina és Josh bakot lőnek egy helyi lakos, Taylor meggyanúsításával és elagybugyálásával. A tetem dugdosásakor Michelle – aki csak az ittlétükkor szerzett tudomást férje megcsalós előéletéről – egy TV-készüléken felfedezi az affér felvételét. Közben a néma, névtelen, gumimaszkos gyilkos egyenként végez a lakókkal…

Get a first look at the Dave Franco-directed thriller The Rental | EW.com
Egyetlen aspektusa volt A titkok házának, amiben a képzelőerő jelenlétét éreztem: az éjszakai képeken nyomokban pislákol a hangulat. A tartalom viszont egyévados TV-show-k szintjét üti meg, és unalom fúl, mert a történet cseppet sem figyelmet megfogó, és a szereplők sincsenek élesen megírva. A hosszas felvezető dumák egyáltalán nem alapozzák meg a kapcsot a néző és a szereplők között, mint ahogy nincs kapocs Josh-ék és a gyilkos között sem a sztoriban, így a sokkfaktor is megy a kukába. 

Mind a 4 itteni archetípus - a macsó alfa, a hülye haver öcsi, a magának való ribi és a vidámkodó háziasszony - szánalmasan buta és direkt ellenszenves alakok, akikért a szemem se rebbent: végig úgy viselkednek, mintha a becsült életkoruknak a felénél járnának – akár életveszély van, akár másféle baj. A gyilkosnak meg se kell igazán erőltetnie magát, pedig ő is zéró személyiséggel lett megáldva. Ha Franco azt a sablont akarta újrahasználni, ahol egy helyi gyilkos gyanútlan új lakók ellen fordítja a kikémlelt gyarlóságaikat, úgy ez a kész munkáján abszolút nincs ott ténylegesen. Odaképzelhetem, de azzal már újraírnám a produkciót. 

The Rental (2020) - Posters — The Movie Database (TMDb)
Simán elhiszem, hogy ezek az emberek élhetnének valahol Amerikában, ám ettől még kicsit se lesz a helyzetük hátborzongató vagy a balsorsuk okos módon elrettentő. Ez a film nem filmként kellett volna napvilágot lásson, sokkal inkább kelti egy elkaszált TV-pilot benyomását az esti idősávból.

2020. december 19., szombat

Mank

Mank" (2020)- Movie Review | The Film Buff
Talán nincs is vonzóbb egy vérbeli rendezőnek, mint bennfentes szerzői filmet csinálni egy téma régi motorosainak, anélkül, hogy külön percekben adagolná a "kívülállók" számára a háttérinfót és a kapcsolódási pontokat. Nekem is kétszer kellett látnom David Fincher  Mank-jét, mire a sűrű név-arc-esemény-tablóból végre egy történet rajzolódott ki előttem, és nemcsak „terjengős jelenetek zagyvaléka” maradt az egész, ahogy az egyik szereplő fogalmaz. Addigra viszont a szívemhez nőtt, és immár letaszíthatatlan jelölt az idei top-5-ös listámról.

Mank' Official Trailer: Netflix Brings David Fincher Back to Theaters |  IndieWire
A hollywood-i virtuóz Herman Mankiewicz-et kéri föl Orson Welles, hogy a Citizen Kane (AranyPolgár) c. új filmjéhez forgatókönyvet állítson össze 60 nap alatt. Cserébe biztosítják a törött lábbal fekvő zseninek a megfelelő gondozást és munkakörnyezetet. Viszont egyre többen helytelenítik, hogy figurái nagy részét direkt stúdió- és politikai nagykutyákról mintázta   Kane karakterét pl. a befolyásos sajtóbáróról, William Randolph Hearst-ről

The Hitless Wonder Movie Blog: MANK
Nosztalgiaeposzt az Álomgyár múltjáról élénkebb és manírosabb kiadásban is láttam már, így nem lepett meg, hogy a Mank milyen ráérősen időzik autentikus, de látszólag elszigetelt jeleneteknél. Ahogy Tarantino Volt egyszer egy Hollywood-jánál, tempós narratíva helyett kényelmesen megmártózik a kor hangulatában, színezgetve a benne élők egyéniségét – habár ez jóval sűrűbb darab. Nem tudom, a rendező mennyit csiszolt néhai apja, Jack Fincher szkriptjén, de a kész filmen megalkuvásnak semmi jele: a Mank nem fél az iparág szennyeséhez nyúlni, karakterei igazi bensővel lettek felruházva, szavaik szellemesek és csavarosak – főleg Mankiewicz csípős „odavetései”.
 
Mank' Explained: The Real History Behind David Fincher's Latest Film -  Thrillist
Legfontosabb, hogy nem fúlt kultúrsznoboknak szánt uncsi kiselőadásba az egész. A lényegét amúgy is tudjuk: kreatív fronton szinte sose, de politikai propagálásban nagyon is sokat bevállalnak ezek a milliárdos stúdiók. A híres „sztárok” pedig kitartottak aranyketrecben: csak míg nevük és arcuk húzóerő a kasszáknál, részesülhetnek a „kegyben”, hogy a bosszok játékszerei legyenek – ahogy azt Marion Davies esete példázza
Netflix's 'Mank' candies 'Kane' in a sumptuous slice of Old Hollywood |  Movie Reviews & Stories | Orlando | Orlando Weekly
Örültem, hogy a film mindezt jól megformázva, közhely nélkül adta a tudtomra, de azért nem veszett el a részletekben. Okosan szemléletesnek tartom azt a részt, mikor L. B. Mayer, az MGM feje könnyzacskós beszédet tart "családjának" (beosztottjainak) fizetésük felezéséről, rögtön a nagymenő kiselőadás után, hogy évi egymilliót dobnak ki le se forgatott projektekre. "Mert nem ríkatnak meg!" A kritika az iparról ugyan elég körítéses, de nagyon is betalál, ahogy Mank végül kétszer is színt vall az elvei mellett – előbb Hearst jelmezes vacsoráján, majd a vidéki házban a dühös Welles előtt. 
 
Review: Mank Walks the Line Between Stunt and Masterpiece | Time
Oscar-szagú szerepéhez ugyan Gary Oldman vagy egy évtizeddel korosabb a kelleténél, ám az átélése ezt kompenzálja: teljesen magaménak éreztem a talpig hazug rendszerrel szembeni mély cinizmusát, aminek az író mégis könnyeden, anekdotázva tud hangot adni. Rühelleni szoktam, ha egy karakteren ilyen feltűnően hangsúlyos, hogy ő most alkoholista: gyakran szoktak ebből olcsó és rátelepedő melodrámát csikarni. Főleg a tetőpontnál féltem ettől elsőre, ahol a részeg Mank Hearst-öt és Mayert úgy festi le egy nem létező szkript keretében, mint firkász Don Quijote-t és az ő Sancho-ját. Fincher azonban boldogult vele: még egy-egy figura kirohanásának szövegét is érdekes volt hallgatni. "Nem ahogyan ír! Hanem ahogy beszél."
 
Mank | online teljes film magyarul!
Más szereplőkkel párba rakva működött nekem igazán az önfejű, kiégett, a szakma képmutatásától szó szerint hányó szkriptdoktor alakja. Legjobbak őszinte titkárnőjével, Ritával való koccanásai, de egész jók a szóváltások a nejével is, öccsével is, vagy a „plátói” dumcsik Marionnal. A jelenettől, ahol egyik barátja – kivel lejárató-filmeket csináltattak a kormányzói ellenjelöltről – öngyilkos lesz a Parkinson és az önvád miatt, felvértezve éreztem magam Mank helyett is. 
mank | the m0vie blog
Teljesen jogos, ahogy előbb szembemegy a két óriással, akiktől pedig a fizetését kapja, majd a szerződéssel, amit aláírt, visszakérve neve feltüntetési jogát. Fontosabb szerepben egy gyenge alakítást nem találtam; a főbb karakterek egyike sem csak egy címkéből áll, sőt még az utolsó nagyjelenetükre is mind kaptak egy-egy hosszú, de nem mesterkélt búcsúszöveget. Profi rendezés.
 Mank" (2020)- Movie Review | The Film Buff
Szóval a Mank gazdagon okos tartalma sok komótosan szórakoztató percet adott nekem – leginkább t'án az a rész, ahogy Mankievicz kábán időzik egy forgatás díszleténél. Ugyanakkor sem a Citizen Kane, sem az iránt a közeg iránt nem kelt bennem bármi nagyobb érdeklődést, mint ami addig is megvolt. Nem lehet nem látni az aprólékosságot az egészen: egyértelműen nem a nézőátlagra szabták, de annyira előjártasságot feltétez, ami már kissé elidegenítően, kirekesztően hat. Ideális kultúrtörténeti analízisre, de arra már nem annyira, hogy egyetlen lendületes ökölként hagyjon bennünk maradandó nyomot. ”A sztori annyira kacifántos, hogy attól félek, térkép kell hozzá.”


Ajánlást és elismerő szavakat kap tőlem a Mank, de azzal az intéssel, hogy megnézés előtt nem árt némi „ki-kicsoda”-utánaolvasás a szereplőkről. 



2020. december 13., vasárnap

A benned élő szörnyeteg

 The Beast (2020) - Watch on Netflix or Streaming Online | Reelgood
Csak remélhetem, hogy egy filmet nem az alapján ítél meg a nézők zöme, hogy hány folytatást, paródiát és imitációt csikartak ki hozzá az évek során. Óriási szeméthalmok keletkeztek már így (pl. a Transformers-franchise). Az első Erabolv-en viszont értem, mitől olyan népszerű máig: átérezni belőle annak rideg valódiságát, hogy az életükből hirtelen kiragadott, átlagos lányokat drogfüggő szexrabszolgákká tesznek az üzletért ölni kész emberkereskedők. Csakhát úgy tűnt, jobban érdekli a filmet Liam Neeson sztárereje, minthogy érette akcióthrillerként körül is járja a témáját.
 
Íme most egy sokadik Elrabolva-klón leírása: a kétgyermekes Leonida Riva 3 éve leszerelt; nem tud aludni, családját is csak távolságtartóan látogatja, mert fél, hogy egy rohamában még kárt tesz bennük. De amikor kislányát elrabolják, a szabályok által kötött rendőrséget kikerülve magánnyomozásba kezd, és mit ad isten, csakhamar őt is gyanúsítottként kezelik a hatóságok.
 
Netflixable? “The Beast (La Belva)” is the Italian “Taken” | Movie Nation
Elhangzik egy sor Riva kezelőorvosától: „Tovább gyógyszerezhetném, amíg már a nevét is elfelejti.” Mintha máris itt tartottak volna A benned élő szörnyeteg (eredeti címén: La belva) szereplői, sőt stábja is: egy már taszítóan unott és céltalan, fantáziát hírből sem ismerő, förtelem párbeszédekkel teli, a véres képeivel együtt is delejezően kába thriller ez, amin csak azért nem alszunk be a félút felénél, hogy óva intsünk tőle másokat!
 
The Beast Movie Review
Ott bukott nálam ez a film a sínek alá, hogy még a kedv vagy bármi kis szerzői ihlet sem érezhető belőle. Nem elég, hogy a történet szakálla a földet verdesi, még idegtépően soványan, gépiesen is adják elő. Megfogható menete nincs Riva szaglászásának, ahogy válaszokat keres a kokós night-klubok és kihalt kikötők klisé világában: több malőrjével még a saját előbbre jutását is akadályozza, pl. mikor az egyik narkós suhanc rátámad, és Riva véletlenül elvágja a torkát. Sebezhetetlenségéről nem is szólva: bénázásai közben annyi sebesülés éri golyó, kés, stb. által, amit halandó a büdös életben nem tudna talpon maradva kibírni!

Külön-külön vonnám kérdőre a casting-direktort és a direktort, vagyis a szereplők válogatóját és mozgatóját: rossz ránézni az emberekre a La belvában! Egydimenziós kísértetek kóvályognak, akár akció-, akár átvezető jelenet jön éppen. Mellékszálként porhintésnek kevés az, mikor a feleség-anya a családfő komor múltjáról és annak kihatásáról mesél nagyfiának. Sem ebben, sem Riva leszámolásában a bűnbandával nem volt igazi gondolat vagy feszültség: a Mozart nevű gonosz főnök egy rossz vicc, a nagy megmenekülés pedig oda vezet végül, hogy Riva kibeszélős terápián vesz részt. Mi is tartotta eddig vissza ettől?

 The Beast (2020) - Watch on Netflix or Streaming Online | Reelgood

A formula, ahol a civil profi az elrabolt párját/gyerekét űzi az alvilág sötét mocskán át, ugyanúgy elnyűtt és lehasznált, mint minden séma, melynek majmolását a filmesek elégnek hiszik. A benned élő szörnyetegnél minden el volt rontva: a látvány sivár, a szereplők élettelenek, a történet még a főszereplőnél is nagyobb kiégett roncs. Ordít a kreatív aszály az írásból és rendezésből, és nincs semmi plusz, ami az egészet legalább egy menthető szintre föltornázhatta volna.