"A Rókának" számos feldolgozása készült azelőtt, hogy Martin Campbell megkezdte volna a történelmi háttér-információk gyűjtését a Zorro álarcához. A régi verziók többsége egyszerűen európai kalandfilm illetve komédiák voltak. 1975-ben készült el az a francia-olasz változat, amelyet gyerekkoromban még "A Zorro-film"-ként értelmeztem. Olyan volt, mintha kiragadták volna az 50-es évek Disney-sorozatát, és a leglényegesebb részeit új, hivalkodóbb köntösbe tették volna.
Először is az a bajom ezzel a filmmel, hogy alig ismerek rá benne Diego/Zorro történetére. Túlbonyolítja a felvezetést. Rendben van, hogy nem kellenek lépten-nyomon utalások arra, hogy Diego-ból lesz a "hírhedt útonálló". De azért legyen felismerhető, hogy ez kimondottan A Róka története, és ne csak utalásokból, vagy hogy látjuk a kövér Garsia őrmestert. Ha Zorro helyett mondjuk a Vörös Pimpernelt rakták volna be, fel se tűnne itt a különbség.
Ahogy Diego hátteréről nincs elég infónk, úgy motivációját sem egészen értjük. Bosszút akar állni, de miért a létező legnyakatekertebb módon? Kiadja magát Migelnek, az új kormányzónak, hogy megkeresse Huertát, és valahogy a vesztét okozza. Értem, hogy bosszú fűti, és hogy nem ölhet, amíg a békehívő Migelt reprezentálja.
De ez a koncepció nem próbálja felülvizsgálni, mennyire engedi szabadjára a fantáziát, nem próbálja meggyőzni a nézőt. 4 okot lehet felsorolni, miért nem működhetett volna a terv, még rövidtávon se:
Ami a szenvedő népet illeti: őket fél óráig nem is látjuk. Migel és Diego beszélgetése utal rá előlegbe, hogy a tartományban mindennapos az erőszak. Itt a problémák forrása mindössze a Huerta vezette katonaság. Nincs szólásszabadság, vagy fenyítenek, vagy bányákba küldik az embereket. Bár, hogy mit is termelnek ki, azt se ártott volna részletezni.
És itt van Chiko lelkendezése. Nem olyan bosszantó gyerek, mint mondjuk Hoaquin a Zorro legendájából. De pajkosságához mérten iszonyú szentimentális. Szóval csak mert valaki fekete lovon, fekete ruhában jelenik meg, Z-t karcol, akkor az kell legyen Zorro? "Ő a fekete lovas szelleme. A legnagyobb harcos. Minden esetben ő győz, és halhatatlan." Ha ez egy indián mítosz, úgy Zorro viselete eléggé európaias. Nem térek ki minden visszásságra, a lényeg így is leszűrhető. Mikor Diego először kerül szembe Zorróként Huertával, régi vágású romantikus drámát láthatunk. Zorro a gavallér álarcos hős, Hortensia Pulido pedig a harcias fiatal hölgy.
Mai fejjel már nem ajánlanám ezt a filmet úgy, hogy előtte élénken emlékszik valaki a két hollywood-i verzióra. Nem a színvonalbeli különbség, mint inkább a közismert legendaelemek ismerete miatt. Az olasz gyártású Zorro-ban voltak szembeszökő eltérések a köztudomású vonásokról, mint:
· Huerta ezredes
· A kormányzó azonos a főhőssel
· A 17. században játszódik
· Bernardo helyett a vézna Huaquin a süketnéma segéd
· Diego alig negyedórát tölt el saját személyazonosságában
stb.
Ebben a verzióban Migel Vega de la Serna, az új kormányzó orvgyilkosság áldozata lesz, és egy régi barátja, Diego bosszút esküszik érte. Elhiteti az Újvilágban, hogy ő a pacifista Migel, és felfedezi, hogy Huerta hadereje rettegésben tartja a népet. Zorro ötletét Diego mindössze az egyik indiánfiú, Chiko rövid mendemondájából veszi kölcsön.
Először is az a bajom ezzel a filmmel, hogy alig ismerek rá benne Diego/Zorro történetére. Túlbonyolítja a felvezetést. Rendben van, hogy nem kellenek lépten-nyomon utalások arra, hogy Diego-ból lesz a "hírhedt útonálló". De azért legyen felismerhető, hogy ez kimondottan A Róka története, és ne csak utalásokból, vagy hogy látjuk a kövér Garsia őrmestert. Ha Zorro helyett mondjuk a Vörös Pimpernelt rakták volna be, fel se tűnne itt a különbség.
Ahogy Diego hátteréről nincs elég infónk, úgy motivációját sem egészen értjük. Bosszút akar állni, de miért a létező legnyakatekertebb módon? Kiadja magát Migelnek, az új kormányzónak, hogy megkeresse Huertát, és valahogy a vesztét okozza. Értem, hogy bosszú fűti, és hogy nem ölhet, amíg a békehívő Migelt reprezentálja.
De ez a koncepció nem próbálja felülvizsgálni, mennyire engedi szabadjára a fantáziát, nem próbálja meggyőzni a nézőt. 4 okot lehet felsorolni, miért nem működhetett volna a terv, még rövidtávon se:
1. Migel nagybátyja volt az előző kormányzó, tehát az Óvilágban ismerték az arcvonásait. Diego-nak elvileg ott kellett kézhez venni a kinevezési iratot. Hogy nem leplezték már akkor le?
2. Kinevezése alkalmából biztos odamenne a palotába valaki, aki régebbről ismeri, nem? (Nem Migel kisfiára gondolok itt: anyja jelen volt, mikor Diego az imposztori esküjét tette a haldokló Migelnek.)
3. Mégha az Újvilágban egy lélek se ismeri, akkor is tudniuk kellene, hogy Migelnek göndör barna, nem egyenes szálú fekete haja van.
4. Mégha senki se kérdőjelezi meg a kilétét, miért fekteti minden arisztokrata ilyen vakon a bizalmát Migel munkásságába? Mintha tényleg csak egy tankönyv képsorai lennének, nem hús-vér emberek.
Ami a szenvedő népet illeti: őket fél óráig nem is látjuk. Migel és Diego beszélgetése utal rá előlegbe, hogy a tartományban mindennapos az erőszak. Itt a problémák forrása mindössze a Huerta vezette katonaság. Nincs szólásszabadság, vagy fenyítenek, vagy bányákba küldik az embereket. Bár, hogy mit is termelnek ki, azt se ártott volna részletezni.
És itt van Chiko lelkendezése. Nem olyan bosszantó gyerek, mint mondjuk Hoaquin a Zorro legendájából. De pajkosságához mérten iszonyú szentimentális. Szóval csak mert valaki fekete lovon, fekete ruhában jelenik meg, Z-t karcol, akkor az kell legyen Zorro? "Ő a fekete lovas szelleme. A legnagyobb harcos. Minden esetben ő győz, és halhatatlan." Ha ez egy indián mítosz, úgy Zorro viselete eléggé európaias. Nem térek ki minden visszásságra, a lényeg így is leszűrhető. Mikor Diego először kerül szembe Zorróként Huertával, régi vágású romantikus drámát láthatunk. Zorro a gavallér álarcos hős, Hortensia Pulido pedig a harcias fiatal hölgy.
A film legokosabb csavarja, amikor "Migel" magát ajánlja fel új csalinak. Mégsincs az ezredesnek túl nagy fantáziája, mivel kézenfekvő az itt bemutatott turpisság: egy csomó gyerek, akik a helyi Fransosco atya tudtával kockáztatják az életüket az ál-Zorro eljátszásával. Bár az is igaz: több ál-Zorro-t nem látunk, miután Huerta látja azt az álcázott bábut, és belerúg.
Számos szereplő csak dísznek van ott. Fritz von Merkel, Migel nagynénjének kínai szolgálója vagy Migel felesége az elején. A kelekótya Garsia egyszerűen belebotlik egy kútba, aztán Gyilkos, a kormányzó család hű kutya ráül a fedélre. Ha nem a zuhanás, akkor a fulladás kellett, hogy végezzen a jámbor őrmesterrel. Valószínűleg csak így esett a dolog akkor, abban régmúlt történelmi időben.
És még a főszereplőkkel is mostohán bánik a film, mert a végén nem látjuk a sorsukat elrendeződni. Huerta meghal, Fritz elvette Migel nagynénjét, Hoaquinból pedig pap lett a megölt Fransisco helyett. De Diego - magasról téve minden kapcsolatra, amit az Újvilágban szerzett - a legvégén örökre eltűnik mindenki életéből. Értem, hogy ezzel lezárta az ügyet, és lehetőleg mindenki (Migel fia, a nép, Hortensia) szemszögének elfogadható pátoszt hagyott a történelemben, más-más nevek alatt. De a film szempontjából ez attól még összecsapott, sőt: beetető zárás!
Zorro a végén ott állt a templom tornyának tetejét. Mégha senki nem is vette észre, ahogy le- és kijutott... mennyi idő kellett, hogy onnét a templomtól több száz méterre, a pusztaságban tűnjön föl? Legalább fél óra biztosan, addig pedig nem hiszem, hogy mindenki egy helyben szobrozna. Ahogy Huerta és Zorro hosszú, végső párviadalát is. Olyan, mintha színpadi darabot néznénk.
Végül még annyit fűznék hozzá, hogy a film számos elemét hasznosította később a Zorro álarca:
1. a kegyetlen parancsnok alakja köszön vissza Love kapitány alakjában
2. a Hoaquin név ugye evidens áthallás
3. a bányában dolgoztatott pórnép
4. Fransisco megölése a kényszeresküvő napján győztes tömegzúgolódást eredményez. Ugyanezzel a képsorral indít a '94-es adaptáció, bár ott kidolgozottabb ennek az oka - akárcsak a kényszermunka a bányában.
5. a kegyelemdöféskor Zorro kettesben maradt ellenfelével. Felfedi az arcát, akiről a parancsnok felismeri: az előkelő ismerőse, akire még gyanakodott is
A '75-ös Zorro egyszerűen egy túlbonyolított, sematikus kalandfilm, nagyon kevés valóságérzékkel, szereplői pedig alig megfogható emberalakok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése