Feltérképezetlen (Uncharted)

 

Akár ismerőse valaki a videójátéknak, mely alapján a film készült, akár nem, aligha nevezheti bárki is eredetinek vagy érzelemdúsnak valaki az Uncharted-ot. Nem a legrosszabb filmek egyike, igazából egy Mortal Kombat-hoz képest jóval vállalhatóbb. De a jótól elmarad; minél tovább halad a cselekménye, annál jobban átváltozik a film egy ifjú kincskereső tipikus kalandsztorijából egy hamiskás cirkuszi előadássá, amely a kaland izgalmát, élményét csak foltokban tudja csak áthozni a vászonról.

Egy testvérpár, Nathan és Sam Drake gyerekkoruktól arról álmodtak, hogy megtalálják Ferdinánd Magellán flottájának elveszett kincsét. Ám Sam megszökött az árvaházból, és öccse azóta sem hallott felőle. Az ügyes zsebtolvajjá ért fiút egy megrögzött szélhámos, Victor Sullivan szemeli ki maga mellé, hogy valóra váltsák mindhármuk álmát. A lelőhely kulcsát két kereszt jelenti, és az egyikre épp licitálni készül az a Santiago Moncada, kinek állítása szerint családi öröksége a kincs...

Tom Holland-Show-nak is hívhatnák ezt a produkciót: nemcsak hogy ő viszi vállán az egész movie-t, de azt érezhetően a Pókember-skatulyából ki-kikacsintó színész köré is építették fel. Én ugyan még nem sorolom egy sorba két itteni sztártársa, Mark Wahlberg és Antonio Banderas mellé, de látni rajta az elhivatottságot. Akárcsak például a fiatal Mark Hamill, Holland is minél több fizikai melót maga vállalt be (többször is megsérült a forgatás alatt), és csak a legnyaktörőbb mutatványokat hagyta a kaszkadőrökre.

Az Uncharted is mintha kaszkadőrkunsztok bizsu gyöngysora lenne; érezni rajta, hogy tónusát a Sony az általuk újra teljesen birtokolt Spiderverse-hez idomította, maximálva Holland bevonzó erejét a pénztáraknál. És többnyire nem válik előnyére. Sony: már nem 2008-at írunk, hanem 2022-t! Tudjuk, hogy a könnyed hangvételnek nem akadálya a szereplők közti drámaszál árnyalása – még egy játékból átgyúrt kalandvígjátéknál sem!

A karakterek jellemét és indíttatásait kb. a Tomb Raider-reboot szintjére lőtték be, senki nem tud igazi hús-vér személlyé érni itt – még az amúgy kedvelhető protagonista sem, akit a sokmilliós zsákmány mellett testvére sorsának tisztázása motivál. Pedig a színészek igyekeznek kihozni valamit a kapott anyagból, egy-némely könnyed szóviccnek sikerül mosolyt csalni az arcomra. De a kémia és drámai töltet nem tud megerősödni köztük; az urak mellett a két hátba-döfős hölgy, Sophia Ali és főleg Tati Gabrielle is el lettek pazarolva.

Ha egy játék pályáira osztanám föl a filmverziót, akkor az Uncharted 3 részből áll: 1.) biztató, 2.) satnyuló, 3.) megkergült. A bevezető után is még érdekelt Nathan sorsútja, de félúton egyértelmű lett, hogy a helyszínek váltogatása a lényeg, nem a kincskeresés logikai fonala, vagy a részletek izgivé kalapálása. "Legérdekesebbek" épp a legvadabb elgondolások lettek: pl. hogy félezer éves hajók milyen mutatós állapotban maradtak meg, vagy hogy egy századok óta érintetlen folyosó egy night-clubba vezet! A meggy a habos tortán pedig egy olyan semmi folytatássejtetés a stáblista közepén, ami a shyamalan-i Az utolsó léghajlítóéval vetekszik. Épp nyári szabadságukat tölthették azok, akik ezt a szkriptet összegyúrták...

 

Összefoglalva: átlagos, könnyed, Marvel-szerű kalandtúra az Uncharted, ami igazán se mögötte, se előtte nincs annak, amire számítottam tőle. Némi bája és egy könnyedebb hangulatisága azért van, csak nagyon szokványos és nyomatékszegény a története, függetlenül a variálgatástól, hogy ki kit árul el és milyen csapdába esik. Ha lesz itt folytatás, kötve hiszem, hogy a stúdió engedi majd úgy megizmosodni annak szívét és lelkét, mint ahogy Holland hozta magát formába a szerep kedvéért.  

3/5-öt adok rá. 

 

355

Úgy tűnik, Fekete Özvegy búcsúfilmjével nemcsak az ő helye üresedett meg a Marvel mozis univerzumban – bár arra már megvan a befutó –, hanem úgy általában a hűvös, szuperképzett, rőt hajú kémnő archetípusát is pótolni kell a mozivásznon. Jessica Chastain egyszer már megpróbálkozott e szerepkörrel az Ava főszerepében, és most a 355-ben alakíthatta az ügyeletes famme fatale-t, még több helyszínen, még több sztárszínésszel megtámogatva. És még több ürességet hagyva maga után.

 

Banálisabb már nem is lehetne a történet: egy olyan szupertitkos fegyver megszerzése a tét, ami durván babrálni az elektronikával. Van az ügyeletes fő profink, Mason „Mace” Brown CIA-ügynök, és egy besült akció után összerak néhány szintén szakmabeli hölgyamazonból egy ütős(nek szánt) csapatot, nehogy a fegyvert háborúcsinálásra használják.

 

Simon Kinberg nevét eddig főleg onnan ismertem, hogy képregényfilmek stábjaiban buzgólkodott, és ez egyelőre így is marad. Ez a kis kitérő rendezőként, producerként vagy íróként sem fogja növelni a renoméját: hiába a tapasztalt hölgykoszorú Penelopé Cruz-tól Diane Kruger-ig, egyikük sem tud áttörni a rossz íráson és rendezésen, hogy emberi vagy átélhető percekhez jussunk. És nem véletlenül: idén a 355 az a szokásos hollywood-i divatdarab, amely megint a kemény feminista nő imidzsét hivatott világgá kürtölni. Egy ilyen produkciónál meg kit izgat, hogy 

• a szereplők kedvelhetők vagy érdekesek-e, 
• van-e köztük érdemi kémia és dialógus, 
• mennyire érződik a játszma tétje és hőseink érintettsége benne, 

vagy bármi "ilyesmi", ugye...? 

Vevő vagyok egy jó csapat-verbuválós történetre, ha a szereplők külön-külön is legalább az alapszimpátiáig meg tudnak színesedni. Vártam és vártam, hogy a tompa szóváltásaik ködéből emberi személyiségek türemkedjenek elő, és sohasem értek azokká! Annyi a lényegük, hogy melyik szervezetnek dolgoznak – egyikük "csak" mint fejzsugorító –, és hogy hány emberke kering körülöttük az életükben.

 

Kiskanálnyit se táplálják a kapkodó történések az ember érdeklődését, hiába öltek tízmilliókat az akcióba, effektekbe és fizetési csekkekbe. Fütyülök rá, hogyan üldözik, sebesítik meg vagy csak simán ütik-vágják az ellent a hölgyek, illetve, hogy milyen szép háttér előtt milyen sűrűn vágták vagy forgatták a jeleneteket! Mert az egész csak kaszkadőr-show, egy rakás manökennel meg egy alibi sztorival egy Mcguffin (a különleges tárgy, amit mindenki hajszol) körül. Az ilyen sekélyes, Charlie angyalai-szerű akciósalakok még t'án többet is ártanak az „erős nő” imázsának, mint sok retro B-movie, ahol a nő jobbára csak a hím aprítógép jutalma vagy alkalmi segédje volt.

Az év első nagy bélsara tehát a 355: tipikus üres-hamis akciórágcsa, ami semmit nem tesz a fantáziánkért vagy az érdeklődésünkért. Megélhetési projekt-ként nyilván jól jött a stábnak és színészeknek, de ez a legnagyobb dicséret, amit a javára írhatok. 

1/5-öt adok rá.