A passió

A passió... bátor film. Kegyetlenül ritka, hogy egy ennyire nyers, realista, mégis transzcendens mű kerül a hollywood-i tömegsalakhoz szokott néző elé. Olyan, mint egy látomás, akár dokudrámának is beillene. Hihetetlenül élethű képet ad Jézus Krisztusról - vagy legalábbis arról a Jézusról bizonyosan, ahogy mi elképzeljük őt, de sosem mernénk ilyen pontosan elképzelni. Minden idők legkiválóbb keresztény témájú művei között a helye.

Mel Gibson nem egy sokadik Jézus életéről szóló közjáték-halmazt forgatott le a 2000-es években. Azt A bizonyos történetet akarta létrehozni. Amelyik minden apró részletében az utolsó fél nap tényleges menetét rekonstruálja, de ennél többre is képes. Ez a film képes elhatolni a néző belső lényéig, nemcsak sokkolja vagy könnyezteti, hanem hitet ad neki. Átérezzük, amin ez az ember élete utolsó napján keresztülment. Nem vagyok vallásos ember, de nem egy pontján megkönnyeztem ezt a művet.
Gibson elhivatottságát mutatja, hogy a produkció már feliratosan készült. Angol nyelvű párbeszéd egy szó nem hangzik el benne. Ambiciózussága mellett élezetten kockázatos volt a bevett nézőcsalogatási formulák elvetése. Meg sem próbáltak az alkotók egy már bevált cselekménysémát vagy vallásos tanulságot beleerőltetni. A legtöbb eddigi Jézus-feldolgozást vagy nagyon színpadiasra szabták, vagy túl nagyvonalúan értelmeztek kritikus pontokat a történetben:

• (a korbács "fejlettebb" típustársai,
• a töviskoszorú,
• a rongyok gyors leszaggatása, 

stb).

Imádtam a film sajátos légkörét és ahogy összefoglalja témáját. Ezek az események itt a dominósor elvén vannak egymás mellé állítva, rendszerezve. Azonnal fordulnak egymásba az események, teátrális vágás vagy merev fordulatbehozatal nélkül. Júdás öngyilkossága után rögtön Pilatus helytartót ismerhetjük meg, illetve Simon távozásakor a kamera el sem mozdul, s megérkezik a helyszínre Mária és Mária Magdolna.

Saját kútfőből nem tudom megítélni, hogy a film történelmileg mennyire "hiteles". Nem ismerem az evangéliumok és más történelmi források szöveganyagát. Annyit tudok, hogy teljesen elhittem, amit láttam benne, lekötött, meghatott, sőt inspirált. Érdekes, jól ütemezett cselekményt követtem, követhető, józan logikával. A szereplők közül senki nem rí ki az illusztrált korból, illetve a szituációban, melyben szerepelnek. Hogy a filmből mit cáfolnak majd újonnan feltárt bizonyítékok, az már nem a mozgókép területéhez tartozik.

Vallásos hajlam nélkül is hatásos, ami Jézuson végbemegy. Nemcsak némán tűr, szenvedése nem merül ki kiáltásokban és biblikus igék felkiáltásában. Sem Hollywood, sem TV-csatornák se nagyon merték ennél őszintébben megjeleníteni a kínzását. Külön örülök viszont azon jeleneteknek, amik nagyon helyesen itt-ott megtörik a folyamatos kín képsorait. Abszolút kedvencem ezek közül, mikor Jézus egy asztalt ácsol, és Mária kijön megnézni. Az egyik legőszintébb anya-fia jelenet, amit láttam.
Ugyanígy lelki átalakulása sem csak holmi ájtatosság vagy nagy mennyei fények meglátása, hanem a szervezet vészreakciói. Tudvalevő, hogy a tűréshatár nem az élet mezsgyéje, azután is vannak tartalékai az embernek. Az extrakritikus körülmények révén a fájdalomérzet részlegesen kiiktatódik. Amikor Jézus már a kereszten függ, a fáradtsághoz hasonló, "általános" szenvedésformákon már túljutott. 


Példásnak tartom, milyen finoman simul bele a film naturalista stílusába egy-egy szürrealista kép (például a végén a könnycsepp hullása Jézus halálsóhaja után). Terjedelmes kontrasztskálával dolgoztak a készítők. A képi világ tisztaságán felül a fény-árnyék hatások is mindig olyan élethűek, hogy az ember úgy érzi: ő is ott figyel a jeruzsálemi tömegben. A homály eszközét egyedül a film elején, az erdei éjszaka jeleneteinél használták, az atmoszféra segítéséhez. Ezt leszámítva viszont nincs hová elterelni a figyelmünket: minden egyértelműen látszik és hallatszik.

Máig beszéd tárgyát képezi az itt tapasztalt brutalitási faktor. Egyáltalán nem érződik a CGI-használat, de ami szörnyűséget csak fellelhetünk Jézus történetében, az itt mind jelen van. Szitkokkal és botütéssel kezdődik, és többszörös szétszabdalássá válik. Hiába köztudott, hogy "a Messiah" az emberiség megváltása végett ment keresztül a meghurcoltatásán. Ennek nagysága, közvetlen súlya most ott van előttünk, a maga kendőzetlen formájában, és nem tudunk menekülni előle. A passió a testi-lelki kínok enciklopédiája, de az nem öncélú: a közbetoldott néhány tanítás Jézustól emlékeztet rá minket, hogy mindezt miért is vállalja. 

"Lucifer" hihetetlenül hatást-nem-vadászó külsőt kapott a filmben. Nem és megkülönböztető vonás nélküli entitás, aki el akarja téríteni Jézust vállalat küldetésétől. Amikor egy torz csecsemővel jelenik meg, az minden szónál erősebben pusztítja, járatja le az aggódó anya, és Jézus áldozathozatalának értelmét. Valahányszor a vásznon volt, csak rá figyeltem. Egyedül az utolsó szereplése tűnt picit túlstilizáltnak. Amikor Jézus bevégezte mártíromságát, vad, hüllőszerű hörgés keretében vergődik, az kicsit inkább egy zeneklip felvételére emlékeztet. Nem panaszkodom, csak fura ezt a Pokolmélyi Sátántól látnom.



Ami James Caviezel színészi játékát illeti, azt hiszem, az atomerejű szó talán híven kifejezi a színvonalát. Nyugodtan mondhatjuk, hogy élete alakítását nyújtotta itt. Állítása szerint valóban része volt transzcendens élményben, amint Jézus személyiségével és fájdalmaival azonosult. Nincs kétségem efelől: Hollywood sokkal tartozik elismerés terén ennek a színésznek.

Mint azt korábban tisztáztam, én nem vagyok hívő. Luther Mártonhoz hasonlóan én is vitázva állok hozzá egy-egy tantételhez - nemcsak a kereszténységen belül. A passió azonban nem dogmákról próbál meggyőzni, hanem csak egy korkép valódiságáról, lerombolva a cinizmust és biztonságérzetet. Transzcendens élmény mozgóképen. Nem holmi elvont, idealizált tankönyvi figurát ismertem meg belőle, hanem egy ártatlanul elítélt tanítót, aki példásan védte hitét az erőszak ellen. 

Leszámolás Kis-Tokióban

Brandon Lee leghíresebb filmje A holló mellett. Dolph Laundren pedig a való életben művelt ember ugyan, de szinte mindig gyatra filmekben szerepelt. Valószínűleg az volt a karrierje egyik fő motorja, hogy itt Bruce Lee fia volt a partnere.

Ugyanígy 1 bizonyos vonása miatt kedvelte a közönség a másik két főszereplőt: Tia Carrere a vonzó külseje, Cary-Hiroyuki Tagawa pedig elsősorban rideg, izzó arcvonásai miatt számított húzónévnek. Olyan dolgokat láthatunk, amit századunkban még a horrormozik többsége is kerül: vér, levágott végtagcsonkok, lefejezés, minden társadalmi szabályt büntetlenül felrugó kivégzések. Még az engesztelésül végrehajtott ujjcsonkítás - ami tényleg szokás a yakuzáknál - se elég: ha szégyenszemre korrigálni kell, akkor már halál jár érte. Kétségkívül ez a fő vonzereje a produkciónak.

Nem érdemes rendkívüli sztorit vagy eredeti megoldásokat keresni. Szinte mindegyik főszereplőt lövöldözés keretében ismerjük meg. Mindenkire jut 1 db.: Lundrenre, Lee-re, Carrere-re stb. Két zsaru menti meg a bajba jutott lányt és a várost a gonosz hadúrtól. Vagyis minden a tálaláson múlik. Ők ketten, Kenner és Johnny Murata pont ellentétes módon ellentétei egymásnak, mint várnánk. Nem a rassz a fontos, hanem a neveltetés. Ez az egyik legokosabb húzás a mű részéről.
Kevés japán szót ismernek olyan jól nyugaton mint a "yakuzát". A filmben nemcsak szélsőségesen torolják meg köreikben az árulást és a kudarcot, mint a való életben is lenni szokott. Az akciójelenetek egyik indoklása az expanzió. Új vezért kap a klán, Yoshidát, aki nemcsak agresszívebb elődeinél, de mohóbb is: a los angeles-i Kis-Tokió megszerzése csak a kezdet. "Jéggel", egy nyugaton még újkeletű droggal akarja beteríteni a fekete piacot.

Yoshida titkos módszere pedig olyasmi, ami kézenfekvő ötletként, de bármely bűnözőt elrettentene, ha sikerült kivitelezni. Egy sörszállítmányba rejtik az anyagot a "Vörös Sárkány" nevű gyárban, hogy ingyen "fogyasszák" a gyanútlan polgárok. Az osztogatás alattomosabb változata. Ez az észjárás jól összecseng azzal, hogy egy gyilkos az áldozat saját otthonába betörjön és lemészárolja a családdal együtt.
Egyébként felettébb kiábrándító, hogy nem látjuk összefüggő nagyjelenetben, ahogy ezt Yoshida megtette Kenner családjával a múltban. Biztos vagyok benne, hogy hatásosabb lett volna, mint így.

Hogy a maffia új főnöke éppen Kenner szüleinek gyilkosa, az nemcsak túl véletlenszerű. Nagyon gyakran használt klisé. Ugyanígy, hogy a főhősnek van egy legjobb barátja, meg egy nő, aki odaadja magát neki. És a végén dupla párbaj zajlik majd le: főhős közelharcot vív a főgonosszal, Johnny pedig Yoshida jobbkezével, Sato-val, aki Obata Kaiso alakít. Csak érdekességként hozom fel, hogy Kaiso lényegében ugyanezt a szerepkört - egy modern gonosz hadúr harcosainak alvezérét - látta el az első 2 Tini Nindzsa Teknőcök  filmben, Tatsu szerepében.

Fordulatok és szellemes mondatok sem igazán várhatak a filmtől. A legjobb ügyes szövegsora Brandon Lee-nek jutott. Egyszerű B-kategóriás akciómozi.


A színészi játék Cary-Yuki Tagawa részéről a legjellegzetesebb. A többiek nem túl feltűnőek, de kapott szerepeiket ellátják. Lee lényegében a jópofa sidekick minőségében van jelen. A robosztus szőke nyomozó kellően határozott, és a segédgonosz is egy komoly kisugárzású alak, aki "Vaskarom" értékrendjét pillanatig se téveszti szem elől. Tia Carrere viszont csupán trófea a hősnek. Szelíd és csinos külsejével tesz hozzá a mű látványához.

A zene nagyon hangulatos. A témadallam velőtrázó és félelmetes; olyan érzést kelt, mintha bármelyik pillanatban, akárhol utolérné az embert a gyilkos szándék. Bárhol is legyen.
Személyes kedvencem az az egyperces pánsípdal, amit Kenner vidéki házának bemutatásánál játszanak.

TOP-11 legjobb Egy rém rendes család momentum

Ugyanolyan heti komédiaszériának indult, mint például Alf, A dadus vagy az Egyről a kettőre. Ám ezek mindegyikétől hosszabb ideig - 11 évad több mint 200 epizódjáig - volt műsoron, és alighanem nagyobb népszerűségnek is örvend a műfaj többi tagjánál (csak az élőszereplős sorozatokra értve).

Magyarországon a különféle TV-sorozatok igen nagy nézettséget könyvelhetnek el, hazai és külföldiek. A komédiashow-k kategóriáján belül sokaknak - köztük nekem is - az Egy rém rendes család a kedvence. Ennek okán összegyűjtöttem azt a 11 momentumot a sorozatban, melyek saját bevallás szerint a legélvezhetőbbek ötletesség és humor - de főként az utóbbi - szerint.

11.

"Doktor Cipő"

Steve Rhoades ebben az epizódban veszíti el az állását, ami talán a legnagyobb lökés volt felesége, Marcy elhagyásában. Egy cipőtémájú tanács-telefonvonal létrehozásáról van szó, bankhitelből. Al-nek egy okosnak hitt ötlet, Steve-nek pedig a hawaii út ígérete volt a motivációja, mely elvezetett a reklám-minisorozatig.

Az első hirdetés nemcsak Alhez mérten esetlen és suta. Különösen Steve-n olvasható le, hogy ez a színvonal a kezdeti lenézést is képes döbbenetté változtatni. Ahogy Al is szóvá teszi: "Látom, azért most másként néztek rám mindannyian."

A jelenet ütőerejét a 3 folytatásklip adja, amelyek gyors egymásutánjában vezetnek majd a bírósági tárgyalásig. Abszolút, de könnyed hangvételű bukás: Bundy-n röhögött a bíró, az egész bíróság és most a családja is.

10.

Az áruházi párbaj

Ez annak a folytatásos résznek a tetőpontja, ahol egy nyereményutalvány sorsát kell eldönteni. Látványos és érdekfeszítő látni, hogy két család mindenre elszántan tornyoz fel hatalmas mennyiségű árut a kosarába.

Mindamellett, hogy mennyire sietniük kell, a készítők nagyon jól kiaknázták a rendkívüli szituációt. A D'arcy és Bundy családot is jól jellemzi, milyen árukat tornyoznak fel: Al sört és WC-papírt, Peggy pedig... mindent, ami könnyű és nem mosószer.
Különösen tetszett Al spéci bevásárlókocsija, amelynek van:

• kilőhető nyila,
• katapultökle,
• festékszóró-csöve és
• gyorsürítő fogantyúja.

Egyedül a verseny legutolsó mozzanata volt talán erőltetett: Peg izgalmában átfúrja a spéci kocsi szarvával Al máját. Ez amolyan sehonnan jött csattantó, a kötelező Bundy-balszerencse megtartása végett.

9.

Al, mint Keresztapa

Sok híres személyiség, illetve híres zene és jelenetparódia szerepelt az MWC-ben, ami igen sokat hozzátett a széria humorfaktorához. A Keresztapa-jelenet az egyik Corleone megérkezéséről, azon kevés kiutalások egyike a sorozatban, amire nálunk is viszonylag könnyen ráismer egy átlagnéző. Ha más nem, Al öltözékének stílusa tökéletesen árulkodó.

Kellyt a szülei szinte felkínálják a polgármester-jelöltnek. Ez azt a gyakorlati tapasztalatot fokozza abszurditásig, hogy a való életben a házasság szinte mindig a pénzről szól. Nem a kapcsolat, hanem a lépés megtétele: eleve csak sok pénzzel működhet. Hihetetlennek tűnik, hogy Al elvileg csak kérhet szívességet a reménybeli vejétől, mégis olyan nagy embernek mutatkozik, mint egy Corleone.

Ed O'Neil hangjátéka pedig egyenesen mulatságos színben tünteti fel Marlon Brando akcentusát. Az Emmy-díj jelölés teljesen jogos volt. Ha amerikai lakos lennék, valószínűleg előbbre hoztam volna ezt a jelenetet a listámon. De úgy érzem, magyar szemmel nézve is a sorozat egyik csúcspillanata.

8.

A "Romantic Roast" reklámsorozat

A 10. évad részei közül talán ez az, amelyik leginkább képes volt egész műsorideje alatt ébren tartani a figyelmemet. Akár a történések, akár a viccek tekintetében, de végig megmaradt a humor szellemes mivolta, és mindig újabb következményei szövődtek az alaphelyzetnek.

Peggy szereplése nélkül sem lett kevésbé jellegzetes MWC-epizód. A hiányát igazából már a legelső másodpercek átfordítják a humorfaktor hasznára: először azt hisszük, Al a szokásos hibáit rója fel Pegnek, aztán látjuk, hogy Jeff a haszontalan naplopó most a háznál.
A reklámok szövegei és az általuk keltett bonyodalom a legvégén oda fog vezetni, hogy Al és Marcy egy ágyban találják magukat. Ezt a 9. évad egyik részében már megjátszották, de itt már kevésbé érződik nyűglődésnek, mint helyzetkomikumnak.

7.

Mr. Shimokawa vendéglátása

Pat Morita vendégszerepe kellemes meglepetés volt itt. Marcy és Jefferson itt a létező legcikibb majmolását adják elő a japán kultúrának - főleg, hogy Jefferson először nem is Nihon földjén létező dolgokról fecseg. Morita, mint autóbolond és mint a műsortól kikészült vendég egyaránt fergeteges.

Marcy meglovagolja Mr. Shimokawa hirtelen érdeklődését Al Dodge-a iránt, amit aztán Al is megjátszik vele. Adott a bohózat: meddig tud süllyedni Marcy, és tobzódni Al műbolondozása. Ez is egy olyan epizód, ahol Katey Segal nem szerepelt, de Peggy karaktere ebben a cselekményben is csak fölös dísz lett volna, ahogy Kelly is csak az elején és a végén szerepel.

6.

A homoszexuális látogató

A "The Dance Show" c. epizódban Peggy és Al egy házaspár tagjaival találkoznak. Peggy szórakozásból, Al pedig, mert Pete, a "háziasabb férfi" tudtára adja a tényállást. Elképesztő, hogy az ezer éve nem lakomázott Al falánksága még egy - elnézést a kifejezés miatt - "szorgos buzit" is megrémíthet. Ennek dacára nem lett túl idétlen vagy lányosan beszélő a figura, nyíltan és egyenesen beszél. "Kajával nem tréfálok."

Hogy a végén Al és Peggy táncolnak, az kétszeresen is happy endnek számít. Először is, mert ebből látjuk, hogy valami cérnavékony dolog mégiscsak összetartja a mélyben ezt a házasságot. Másodsorban pedig, mert Al - aki sose kapott otthon rendes vacsorát - tudathatja a feleségével az igazat a "hódolójáról": "Homokos volt, Peg."

5.

"Ciőpk"

Luke Ventura volt a legelső évad során Al társa a cipőboltban. Miután a semmitmondó sármőr karakterét kiírták a sztoriláncból, csak ebben a részben tűnt fel, egy újság címlapján, illetőleg Al és Peggy röpke utalásából. Hogy ez nem csak függőben lógó szócséplés, az a film végi zárópoén bizonyítja, amikoris már Al is címlapon van - kevésbé vonzó színben feltüntetve.

A "Cipők" c. rövidfilmet Al és Kelly egy pályázatra forgatja le. A bemutató teljesen szakszerűen zajlik le, és ami még hihetetlenebb, a művészeti akadémia még a "Cipők"-et is nevezi ki nyertes munkának. Biztosra veszem, hogy AZ a "lepra horrorfilm" - ahogy Marcy nevezi - egy magyar színházban is garantáltan röhögést váltana ki premierjekor.

4.

Al edzése a pincében

A hetedik évad legjobb epizódja. Itt Al egy jól ismert vonása kerül reflektorfénybe: évek óta stagnál a szexuális élete. Örültem neki, hogy itt Peggy nem rombolja, hanem óvja Al hírnevét, mert ez indokolttá teszi, miért neki akar Al bizonyítani. TV-show vagy sem, ennyi ráció még így is kell.

Ed O'Neil az edzés kezdeti szakaszában nagyon kifinomultan érzékelteti a fennakadásokat, mint a kifáradás, a hangja elmegy vagy hogy a fia előbb a koponyáján, majd a lába között görget 20 kilós súlyt. D'Arcyék és a mókus csak hozzátettek ehhez.

A látszólag semmitmondó késztetés Kelly gondolkodásának láttán sem légből kapott. Egyik ultrareménytelen eset finom rácáfolás a másik esetre: már ennyi is megadhatja azt a bizonyos apró lökést. Ed O'Neil pedig tényleg remek kondícióban gyakorlatozik, mellébeszélés nélküli példát prezentálva a nézőnek.

3.

Detektív Al elvállal egy ügyet

Bár Katey Segal terhességét megérte beleírni a 6. évad első felébe, az akkori részek közül mégiscsak Al Bundy magánnyomozói álmodása volt a legérdekesebb. Maga a bűntény keltette bonyodalom semmi extrát nem nyújt. Al a végkövetkeztetésével bizonyítja, hogy csak boldogult a vaktában bevállalt üggyel. A legviccközpontúbb pár perc egyáltalán az eset elfogadása.
O'Neil szövegfüzete tobzódik jobbnál jobb beszólásokban. Nem írok részleteket belőle: összefüggő minőség az a pár perc.

2.
 

Marcy erotikus beszéde a bankban

Jefferson papucsférj létére is komolyan vehető férj itt, ahogy zavarba jön a hallgatóság között. Marcy a nyugodt kép önszuggeszcióját a lehető legkacagtatóbb módon értelmezi félre: erotikus színt visz a banki beszédébe, egész addig, amíg szó szerint el nem élvez. Felszólítom az olvasókat, hogy keressenek egyetlen szót, amivel maradéktalanul leírható Marcy, Al, Peggy és Jefferson összjátéka a bankban.

A szövegfüzet az eredeti verzióban az igazi, mivel a magyar fordításból több apróságot kihagytak, ami tovább fokozta volna az egésznek a pszichikai ütőerejét (pl.: mikor Marcy Steve, Jeff és "Jammal" neveit hadarja el a "big time" bekövetkeztekor). Magyarul is élvezetes, csak nem azonos mértékig.

1.
 

A nagyjelenet "Pótkerék Dickson"-nal

Bubba Smith idén bekövetkezett halálának semmi köze nem volt a helyezésben. Mindig is ezt tartottam a 200 epizód csúcspillanatának - több mint 7 percen keresztül.

Az "All Night Security Dude" tisztázza le, pontosan hogyan is sikerült Al-nek négy gólos győzelmet kivívnia a Polk High-School futball-válogatottjának. Az epizódban a Branded fekete-fehér film kifigurázása adja a történet ívét: Alt kirúgják egy bandabetörés miatt, amiben mint kiderül: éppen hajdani riválisa, Pótkerék vitte el a számára egyedüli értékeset: a bajnoki trófeát.

Smith és O'Neil játéka külön-külön és összecsengés szerint is kitűnő. Két igen hasonló sorsra jutott nagy futball-veterán, akik tisztázni akarják: jogos volt-e akkor a Polknak ítélni a győzelmet. Itt nincsenek csapatok, bírák, senki: csak ők ketten. A lassított párbaj mozdulatai, és alatta a Chariots of Fire nem kevesebb, mint epikus, úgy ahogy van.

(Csak futólag említem: amikor a két férfi az anyósaik képét szegezi egymásnak és kiakadnak tőle, erősen emlékeztetett egy jelenet mozzanatára a Sith-ek bosszújából. Mikoris Anakin és Obi-wan feszítik egymásnak az Erőt tenyereikkel, és ezzel odébblökik egymást.)

Minden vígjáték értékelésénél tisztázni kell magunkban, hogy mi humoros, és mi nem, az kiemelten függ az egyes ember ízlésétől, sőt pillanatnyi hangulatától. Hogy bejön-e ez a fajta humor, hogy a rengeteg utalás az amerikai TV-kultúrára mennyire zavaró, szemlélet kérdése, és lehetetlen vállalkozás lenne személytelenül megítélni. A sorozat egyedi vonásai az első évad után mind jobban letisztultak, és látszik, hogy az írók komoly figyelemmel próbáltak ráérezni, mikor mi vicces és hogyan.

A Married with children az átlagamerikai család rémképét igyekezett nyers, de komikus színben ábrázolni. Utalásai nagy része - minimálbér, tekintélytelenség, lustaság, múltbéli sikerek okozta önelégültség stb. - ma is aktuális deviancialehetőségek egy családban, a tengerentúlon és -innen ugyanúgy. Ami engem illet, igazolom, hogy méltán lett a legsikeresebb amerikai vígjáték-széria.

Elemi ösztön

Michael Douglas filmjei többnyire indulatokról szólnak, késztetésekről, melyek középpontjában egy nő-illető áll. Az Elemi ösztön a legjobb példa erre: itt szinte mindenki az ösztöneit követi, tudatossággal és esetleg pszichológiai érzékkel párosítva. A két fő motiváció itt a manipuláció és a szex gyönyöre.

Egy gazdag szexi domina a regényeiben leírtak szerint öli meg szeretőit. Ez a sztori attól még nem volna érdekesebb, hogy egyetlen nyomozó, Nick Curran jön rá. A nő a pszichológia diplomás mestere, vagyona révén remek kapcsolatai vannak. Ez a két dolog pedig állandó előnyt biztosít Catherine Tremmelnek, aki Nick-et szemelte legújabb regénye múzsájának.
Tremmel tipikus fekete özvegy, aki csak a gyönyörnek él, és intelligenciája még a hatósággal szemben is érinthetetlenné teszi. Nincs priusza, semmi kompromitáló adat. A szőke bombázó annyira uralja idegzetét, hogy azzal még a poligráfot is kijátssza. Az ő karakteréről ezt inkább elhiszem, hogy képes erre, mint a heves és perverz Nick-ről.

Stone szexuális kisugárzása az elején talán túl sok teret kapott. Izgalmas ugyan látni, hogy egy magabiztos nő az első perctől ilyen fölényes orcátlansággal űz gúnyt a rendőrségből. De a jelvényes mellékszereplők rettentő lassan kötik össze a szálakat. 3 variációjuk létezik: vagy tehetetlenek, vagy lekicsinylik az ügyet, vagy - mint a szemétkedő Nielsen hadnagy - infókat adnak ki Nick-ről. Amerika rendfenntartói nem akarják, hogy ez egy rázós ügy legyen, ezért csak a tényekbe temetkeznek.

Tremmel a rendező mutatóujja, ami a közember gyarlóságára irányul. Ez még az olyan jelentéktelen dolgokon is érződik, mint a dohányzási tilalom. Ha bárki is komolyan venné az ilyesmit, a legkevesebb lenne, hogy elvezetik és csak másnap szabadulhat. Kissé túl elnézőek vele a film elején, csak mert nő.

Kiemelten szembetűnő ez Tremmel kihallgatáskor. Itt találjuk azt az elhíresült momentumot, ahol Sharon Stone alsónemű nélkül teszi keresztbe a lábát, melyet több vígjáték is kifigurázott már. A rendőrök csak némán bámulják és esetlen kérdéseikre csupa erotikus provokációt kapnak. A nő a legkategórikusabban ingerli és csábítgatja Nick-et, de kollegái ezt simán hagyják neki, elvezetés vagy nyilvántartásba vétel nélkül. Nem értik, hogy van-e köztük valami, nem értik a nőt, nem értik, hogy lehetne hidegvérű pszichogyilkos. Az itteni rendőrtípus valahol félúton szerepel a Zöldfülű és a Batman és Robin feromonnal kábított zsarui között.
Ha egy nő egy kanyargós főútvonalon úgy vezet, mint Tremmel, majdnem biztos, hogy közúti balesetet okozna. Az írók alighanem úgy gondolhatták: ez a szuperpszichéjű nő nemcsak becsapja a gépet, és manipulál minden embert maga körül, de a reflexei is hibátlanok. Csak azzal tudom ezt megmagyarázni, hogy ha egy penge lélekbúvár minden arcrezdülésre figyel, minden apró mozgásra is tud figyelni, miközben száguldozik.

Beth Garnerre a legjobb szó, amit találok, az a sznob. Ő is pszichológiát végzett, de a viselkedése Nick-kel inkább bágyadtabb hormon-túltengést mutat, mint amiről a halálakor beszél: "Szerettelek". Igen: ehhez képest rendszeresen eltitkolt előle fontos információkat az üggyel kapcsolatban. Minthogy ismeri Tremmelt az egyetemről. Őszintén nem értem, hogy szerzett ez a nő diplomát pszichológiából. És milyen alapon várja el a "szeretett" férfitól, hogy szokjon le cigarettáról és alkoholról, amikor ő maga is rendszeresen tart ilyeneket a szekrényében?

A film egyik érdeme, hogy mind Catherine-t, mind Beth-et fel tudja tüntetni szimpatikus fényben, anékül, hogy ellentmondana az addig tapasztaltaknak. Tremmel terve szerint valóban közel kerül Nick-hez, Beth pedig Nielsen halálkor kimenti a gyanú alól Nick-et törlesztésül azért, hogy az ő hibájából szivárgott ki Nick rendőrségi aktája.

Elvárható pozitívumnak számít, hogy amint Nick dossziéja kiszivárog, a férfi tényleg úgy sodródik, ahogy Tremmel számít rá: dühös lesz barátnőjére, nekitámad Nielsennek, így ő lesz a gyanúsított ebben az ügyben. Ugyanabban a szobában hallgatják ki, mint a nőt, akit ő gyanúsított, és a  védekezése is hasonló érvekből áll. Korábban vizsgálat folyt ellene, mert lelőtt két turistát, kokaint szívott és kollégái is folyton megszólják őt. Ezek a történések még kitalálhatóak az alapfelállás alapján.

A műsoridő második fele már nyílt pszichikai hadviselés, és itt válik érdekfeszítővé a bohózat. Nick és Catherine meg se próbálják titkolni, mit gondolnak a másikról. Nick látja, hogy Tremmel szereti a döfőmozdulatot. Mindenki tudja, hogy szerint a nő a könyvében megírtakat szereti véresen valóra váltani. Catherine új könyvében a nyomozót megöli a női gyanúsítottat, akibe beleszeretett és az ágyban voltak. Nick-et nevezi meg alanynak.

Mindezek után logikus húzás a felfüggesztett kopó részéről, hogy belemegy a bizarr játékba. Ha lebuktatja, akkor mindegyik valószínűsíthető bűnéért lecsukathatja a nőt - többek közt saját szülei kinyírásáért. Mikor Catherine női szeretője, Roxy megfenyegeti, egyre kevésbé érzi, hogy ő is csak Tremmel eszköze lenne. Valójában pedig de: a legelső hatható gyanúelterelés.

Beth halála nekem inkább a nő ostobaságának jele volt, mint drámai fordulat. Roxanne meg akarta ölni Nick-et, aki aztán látja Catherine-t zokogni emiatt. Ez éppcsak elég hihetővé teszi a szavát, hogy üssön a legfrissebb állítása. 

Beth-ről újabb hullám titok derül ki:

1.    egyszer szexuális kísérletezést tartott Cathrine-nel;

2.    utánozni próbálta küllemre;

3.    azonos végzettséget szerzett;

4.    nevet változtatott.

Vagy a fordított verzió igaz?
Ha Tremmel már szülei halálakor számító hóhér volt, akkor igenis gondolhatott rá, hogy utánozni kezdi egy pszichológiát tanuló diáktársát. Az ilyesmi csak jól jön egy élvezeteket hajszoló, kéjgyilkos hajlamú nőnek. Kétértelműbb sem igen lehetne Beth/Elizabeth felbukkanása Gus megölésének helyszínén, akármit mond. Nick-et indulatos hajlama elragadja, mikor rálő Beth-re. Nem a karjára, hanem a törzsére. Hiába nem volt bűnös, a passzív felelősség akkor is Garneré, hisz beleavatkozott az ügybe, tudta, kivel állnak szemben.

Még így is lehet olyan, aki szerint Nick túl hiszékenyen reagált a végén. Nos... ezen a ponton két gyanúsított maradt: Beth és Catherine. Mi talán igen, de egy ismerősük mindezek után nem tudhatja, melyik a hunyó. Ha nagyon akadékoskodnánk a művel, felhozhatnánk, hogy minden túl egyértelműen tisztázódott: Beth volt sáros, feszt hazudozott, ott az álruha, stb.
3 okból kifolyólag nem elcsépelt ez a fordulat:

1.    Először, hogy még egy nyomozó is elfáradhat ennyi csűrés-csavarás után egy bűnügyben, ahol már szinte mindenkiről kiderült valami piszkos dolog.

2.    Másodszor: az apróságok: Catherine még olyan leheletfinom sejtetőelemekre is ügyelt, hogy halovány sértettség érződjön rajta, mikor látja Nick-en, hogy megint a könyv befejezésével akar előhuzakodni neki. Vagy hogy Beth-nek ne az összes eltitkolt dolgát mondja oda Nick-nek, mintha árulkodna. Sok aprócska trükk, amik az idő múlásával csak rakódnak az idegekre.

3.    Végül:

A zárás az ágy alá rejtett tőrrel sejtetésnek kiszámítható ugyan, de legalább tisztázza a nézőnek a tettes kilétét. És hiába lesz sejthető Nick halála: utólag már nem őt érezzük a sztori nagy palimadarának, hanem Beth-t.

Közismert, hogy e mozi szabados szexuális nyelvezete sok tiltakozást generált premierjekor. Ez azonfelül nem érdekes, hogy vágatlan verzióban látható/megtalálható-e vagy sem. Ugyanígy nem érzem, hogy a többszöri szexuális afférok nagy jelentősége volna. Bár ez kétségkívül összecseng a párbeszédek őszinteségével, és a férfinézők is üdítőnek találhatják a sok sejtetett vagy csak a sötétben játszódó intim ágyjelenetek után.


A film címe "Elemi ösztön", de ez a filmben nem annyira az emberi vágyak feltérképezését jelenti. Ösztönemberek kénytelenek helytállni egy olyan játszmában, ahol minden gondolatukat előre kiszámítják. És bár a film első harmada még inkább csak a néző ingerlése, utána tényleg érthetővé válik, hogy fordíthatóak saját hibái az átlagember ellen.

Hegylakó 2.

Legtöbbünk, ha egy jó mozi rosszabb folytatását éri meg, akkor hajlamos az eredeti filmet is hibásabb fényben látni. A Hegylakó egy már lezárt történetnek számított, amit hiba volt megbolygatni. Különösen úgy, hogy a kész filmárut látván minden téren hiányzott az intelligencia és önkritika egy érdemi színvonal megütéséhez.

Nem láttam ennyire rosszul megírt időutazás-szálat a Tini Ninja Teknőcök 3. szkriptje óta. Connor Macleud elnyerte A Jutalmat, így békésen megöregedett. Régi ellenfele, Katana két emberét küldi 2024-be, a torz közeljövőbe, hogy öljék meg Connort. Elbuknak, Connor az ő életerejükből újra halhatatlanná válik, épp mielőtt Katana úgy dönt: személyesen is átmegy a jövőbe. Ezt a jövőbe átutazást egyébként majd egy 4. személy is megteszi: Juan Ramirez, Macleud halottnak hitt mentora.

Ez az egyetlen szál tucatnyi logikai buktatóval van megverve:

1. Miféle mágiával lehet előhívni és bezárni azt az időportált?
2. Itt Ramirez előbb 2024-be utazott, majd később egy villanásban eltűnt. Ha a villanásnál visszakerült a kiindulóidőbe, pár évvel AZ után tényleg meghalhatott Kurgan keze által a XVI. században. És egy eljövendő találkozásra Connor nem is emlékezhetett. De hogy idézte elő egyáltalán a villanást? Életerővel?!
3. Sem Louise, sem a rendező nem tudja tisztességesen megfogalmazni Connor helyzetét. A múltból idejött Halhatatlanok nem tehették puszta ottlétükkel őt is újra azzá. Connor attól fiatalodott meg, hogy egyik támadója életereje belé szállt, nem pedig, hogy amaz meg gyilkostársa ott voltak.
4. Miért nem ad dátumot a film arról, hogy Connor mikor harcolt Katana tábornok seregeivel a régmúltban?
5. Egyáltalán miért utaztak oda Ramirezzel annak idején?
6. Hogy lehet beállítani, hogy mindannyian mindig ugyanabba a 2024-es idősíkba jussanak? Korábbi dátum miért nem felelt meg Ramireznek vagy Katanának?

Ami a karaktereket illeti: egyikük se az, aminek a film bemeséli őket nekünk. Kevesen vannak, és legtöbbjük csak Connor és Katana körül tétlenkedik. Még az tisztességes terv Ramireztől, hogy Connorral hagyják magukat szitává lőni, és a boncasztalról jussanak át a börtönbe. Louise sem sikongatott menekülés közben, ami legalább elviselhetővé tette az ottlétét. De Ramirez önfeláldozása nagyon átlátszó trükk, hogy a karakter pátoszi módon eltűnhessen a filmből.

Connor zseniális csúcstechnológia-szakértő, aki egy Föld méretű, átlátszó szuperpajzsot megtervez a tudóstársával? Nem, mert az égvilágon semmiből nem látszik, hogy műszaki tudása túlterjedne a gimnáziumi szinten.

Sean Connery Ramireze ugyanaz a jókedélyű mentorbarát, mint régen volt, de tényleges szerepe nincs a cselekményben. Ott van a filmben, és ettől már örülnünk kellene. Élvezetes lehetett volna bemutatni, hogy egy múltbéli ember mennyire nehezen illeszkedik be egy jövőbeli világba. De Ramirez nem zavart vagy éber, hanem érdektelen és közömbös, aki sorozatosan kínos helyzetbe hozza magát. A színházban, a szabónál, a gépen.

Louise Marcus, a női főszereplő egy Kobalt nevű terrorista csoport titkos vezetője... már elnézést a kifejezésért, de: egy nagy túrót! Egy bevetésen látjuk rohanni és egy műszert leolvasni. Ezt leszámítva jelleme, szakértelme, de - első jelenetét leszámítva - még embereit se látjuk. Körözik, mégis az utcán sétál. És a nyílt utcán, egy robbanásos baleset helyszínén szeretkezik az ifjú Connorral. Nagyon felnézhetett a Pajzs egyik megalkotójára, ha még Brendánál is hamarabb a fickó ágyában kötött ki.

Katana tábornok tulajdonképpen Kurgan másodkiadása, azzal különbséggel, hogy még annak vadállatias kisugárzása is hiányzik belőle. Egy gyengeelméjű ámokfutó, aki többet prezentál hamis kacajokat, mint mond bármi értelmeset. Vele kapcsolatban még a legkézenfekvőbb esélyeket is elszalasztották a készítők egy-egy izgalmas pillanathoz. A metró kisiklatása primitív akciójelenet, a templomi találkozás Macleuddal pedig minden csak nem drámai.

Connor tudóstársa, és a korrupt cégelnök annyira semmitmondó bábfigurák, hogy még a nevüket sem érdemes említeni. Egyikük csak egy jámbor jót akaró tudós, cégtársa pedig egy másik unalmas sztereotípia, a korrumpált cégelnök.

Végül: a Pajzs. Amit Connor és egy másik tudós 1999-ben alkottak meg, mivel az ózonréteg megszűnt az emberi légszennyezés miatt. Ezzel kapcsolatban volt néhány tisztességes jelenet a műsor közepe táján. Ahogy Brenda haldoklását mutatták a sokezer UV-sugárfertőzött mellett. 

De a mamutcég vezetősége, azok emberi-anyagi forrásai, sőt az intézmény működése is cérnavékony. Oké: a cég tartja fent a Pajzsot, és titkolja, hogy ma már újra normális a sugárzás mértéke. De miből van bevételük? A Pajzs az egész troposzférát burkolja! Egy ilyen gépezet karbantartása billiókba kerülhet. És hogyhogy ez 1egyetlen cég felelőssége?

Hová lettek a jövő országaiból a kormányok?!

A végén Ramirez bölcsessége is csak olcsó másolata az 1. film zárásának: "Ha egyetlen pontba koncentrálod az erődet, nagy dolgokat vihetsz végbe." Megjegyzem, az is átfedés az első résszel, hogy Connor az aktuális párjával révedezik a szabad ég alatt.

Nem értem, miért és miért ilyen minőségűre rendezte meg Russel Mulcahy a saját filmjének a folytatását. Egyedüli pozitívuma, hogy a Superman IV.-hez hasonlóan a visszatérő szereplők próbálják menteni, ami még menthető - sikertelenül. Egyetlen haszna pedig, hogy egyetlen film helyett egy franchise-t tisztelhetünk a Hegylakóban.

Superhero

 

Sam Raimi Spiderman-e volt a legnagyobb visszhangot keltő Marvel-mozi, együtt az első X-mennel. És bár Pókember eredetét összefüggő láncolatba foglalta, a film erősen divatcentrikus jelleggel bírt: a tinédzserek útkeresése, reklámok és hírnév.

Raimi sokmindent másként értelmezett, mint a képregényekben szerepelt: Pókember hálószövési metódusától Zöld Manó alakjáig. A dialógusok nagyon szimpla észjárásra vallottak, zsenge és kedélyes karakterek szájába adva azokat. A filmnek tehát valóban dukált egy éles hangvételű paródia.

Sajnos a komikusabb átirat egyes negatívumait is átvette az eredetinek: nem túl érdekes szereplők, helyenként lapos poénok és egy romantikus szál, ami messze nem elég kifejező. Parker és MJ románca erőtlen és bizonytalan volt, és itt sincs másként Rick Rider és Jill Johnson. A szóviccek szinte mindig csak akkor sülnek el megfelelően, ha valamilyen kifigurázó szituációhoz köthetők. Például: mikor Rick barátja, Trey Nelson Mandelának rajong: "Én is ültem börtönben!"

A "Superhero movie"-ban jól elkülöníthetőek az ütőerővel bíró poénok, amik lökést adnak a történetnek. Ezeket külön felsorolni - és "lelőni a poént" - talán élményromboló, de a paródiák ugyanúgy lehetnek időtállóak, függetlenül attól, hányszor láttuk a vicceket elsülni.

Nekem személy szerint ezek voltak a film legmulatságosabb részei:

1. Egy új feromonkezelt oldat révén Rickre egy egész állatsereg telepszik rá, guanakótól a feliratozott szövegű csigáig;
2. a szédelgő Ricket nagybátyja megszólta, hogy: "Etesd meg a halakat", ő meg az akváriumba hányt;
3. Hawking professzor alpári beszéde és az azt követő zűrzavar;
4. vagy Szitakötő a díjátadón levetkőzteti a dalai lámát, és végül VII. Kelemen pápa is csatlakozik a bunyóhoz.

A Pókember számos jelenete jól felismerhető a poénosabb verzióban. Már a legelső másodpercektől, amikor Parker a saját történetéről beszél, és ezt követi futás a busz után. A bohózat ötletei jók, és többnyire elmegy az, ahogy a hatásfokát próbálták eltalálni a készítők. MJ szépítkező lány, aki színésznő akart lenni: karikatúrája viszont olyasmi, ami egy leskelődő fiúnak jobban tetszene: sztriptíz-táncos. Peter a vacsoránál úgy rejtőzködött, hogy egy vércsepp majdnem elárulta. Lou Landers Ricket annak dacára nem csípi el, hogy mindig épphogy csak odébb bújik a szobában, és a tetőn lógva konkrétan bevizel.

Időnként további ismertebb szuperhős-filmeket is kifiguráz a film: a már említett X-men, Batman Begins, A Fantom, Fantasztikus Négyes, vagy saját folytatása, a Pókember 2. is.
Mindegyik alkotás jelenetei nemcsak jól felismerhetőek, de ügyesen illeszkednek a történetbe - már amennyire egy paródia-szkriptnél ez muszáj. Mindegyik kicsivel közelebb viszi Ricket a felismeréshez, hogy mitől lesz valaki igazi hős: jó kocsi, jelmez, és hogy megtanul repülni. Ez a Ben Parker által kimondott felelősség fejtetőre állítva: klisé tanulság helyett klisé tévképzet.

Pókember és Zöld Manó kialakulása párhuzamosan, nagy- és kisebb jelenetek váltogatásával történt. Az egyik rovarcsípés miatti apró mutáció, a másik egy kísérlet révén válik kosztümös önbíráskodóvá. Az ottani színek itt fordítottak: a főhős hord zöldet, a bűnöző pedig pirosat a páncélján. Mikor neve még nincs, Ricket az egyik újság elkereszteli "Szitaköcsög"-nek, ami röhögtető előirányozása a Szitakötő névnek.

Homokóra is egy jó tartású, szadista hajlamú cégelnök, aki pártfogóan viszonyul Rick-hez, míg nem tudja, ki is ő. Christopher McDonald tökéletes választás: fizimiskájával éppolyan ördögi, de büszke fizimiskát tudott vágni, mint William Dafoe.

Átlagos paródia, tud nevettetni. Amiről felismerhető Raimi Pókembere, azt gusztustalanság nélkül és kb. felerészt szellemesen figurázza ki. De nem elég ambiciózus, a főhős nőfóbiája és a gyenge szövegcsavarások pedig állandóan letörik az összefüggő filmélményt.

A holló

Egy sötét, korrupt nagyvárosról szóló alkotás, amely 1-2 év alatt kultstátuszt szerzett magának. Legikonikusabb szerepe egy fehérre sminkelt arcú, csapzott hajú gyilkos, aki ellen a rendőrség tehetetlen. A szerepet alakító színész utolsó befejezett filmjéről van szó.

Ez mind-mind párhuzam Heath Ledger és Brandon Bruce Lee hollywood-i színészek filmográfiái között.

A holló képregény-adaptáció, de a legtöbbünk egyszerűen horrorként tekint rá. Tipikus bosszúkrónika egy pénzzel teli, kegyetlen főgonosz és alantas segédjei ellen. Legnyilvánvalóbb, hogy a film döntően éjszaka játszódik, félreeső, züllött városnegyedekben. Visszafogottság nélküli erőszak, valamint leheletfinom misztikum hatja át ezt  a világot, ahol Eric Draven és barátnője, Shelly csak a hosszú áldozati lista újabb két neve voltak.

Legfontosabb tudnivaló a bűnös negyedről az Ördög éjszakája. Október 30-án szokás látványosan felgyújtani egy épületet. Nem meglepő módon a szokás ötlete is attól a bandavezértől való, akinek emberei Dravenéket is megölték: Top Dollar-tól. Annyira közismert fogalomnak számít, hogy már a televízióban, sőt újságokban is így emlegetik. Párhuzam még kettejük között, hogy Eric is látja majd egy pillanatra, amint pár fiatal az ő sminkjét és öltözködését utánozza. Elvigyorodik, mert ez azt hirdeti: a város szemében immár felnőtt annak főbűnözőjéhez.

Pontosan 1 évvel később az történik Eric-kel, amit a horrorfilmekben legtöbbször láthatunk: feltámad a sírból. Mint minden zombi, zavarodott, és beletelik egy kis "evilági" időbe, mire tisztán látja maga előtt a támadóikat. A Macskanőhöz hasonlóan itt is egy misztikus állat támasztja fel a protagonistát a halálból egy borongós éjszakán. Sőt: A misztikus holló gyakorlatilag sebezhetetlenné teszi Dravent. Nem puszítja el sem a puskagolyó, sem a pengék, még a bomba sem.

Gyilkosságait egyenként hajtja végre, közvetlenül azokon, akiket a végzetes éjszaka napján látott. Top Dollar csak azután válik célponttá, hogy Patkány megölésekor Draven lemészárolja a rátámadó fegyvereseket. Ez nemcsak az akció szempontjából fordulópontja a cselekménynek. Eddig minden akadálytalanul úgy haladt, ahogy a misztikus holló kiválasztottja kigondolta. Titkát mindössze két ember ismerte: egy Sarah nevű kislány, és Albrecht őrmester, aki Draven szűk utalásaiból és némi szimatolásból rakta össze a képet.

A filmnek nincs valami bonyolult tanulsága, de egyvalamit mégis fel lehet fedezni. Bármilyen kegyetlen is egy démon: onnantól kezdve, hogy mások életére figyel. Sminkje szimbólum, ami jelentéssel és üzenettel bír. Ezek pedig már határozottan emberi jellemvonások. 
Sarah édesanyját, Darlát egyik célpontjával kapja rajta, kipréseli vénájából a morfiumot, és hazainti a prostituált nőt. A bosszú mellett tehát a barátai is fontosak. Top Dollar is ezt fogja kihasználni, hogy tőrbe csalja Dravent.

Értékelem, hogy a szkript figyelmet fordít szünetekben a pozitív mellékszereplőkre is. Sarah már régóta csalódott Darlában, amit az is jelez, hogy a keresztnevén szólítja. Mikor Darlát váratlanul jól nevelt anyukaként látja pózolni, egyből drogra vagy más disznóságra gyanakszik. Itt válik valóban szimpatikus karakteré Sarah: látja, hogy Darla is megcsömörlik a "pedáns anya" játékától, mégis közbekiált: "Forgatva!"

A tükörtojás itt a kettejük kapcsolatát jelképezi. bizonytalan értékű, törékeny. Sarah kiskorában biztos tudattal szerette anyját, most viszont már nem hisz benne, hogy megjavulhat. Ám mikor a nő épp kidobná a tojást szemétbe, Sarah felkiált, hogy ne tegye. A tükörtojással együtt az esélyt mentik meg, hogy kibéküljenek. Hamis vagy sem, ez már megjavulási kísérlet, amit jóérzésű ember köteles támogatni. Semmi érzelgősség nincs abban, hogy Sarah - hosszú idő óta először - "anya" megszólítással illeti Darlát. Ezzel mintegy megjutalmazza, jelzi, hogy elfogadja az újkeletű közeledést.

. 

Hangulatában leginkább Burton Batman-filmjeire emlékeztet a movie. Szimplább a története, de éppolyan darkos, ezen kívül keményebb, erőszakosabb is. Az első film valóban egy romlott és kapzsi társadalmat ábrázolt, a második viszont egy horrorcirkuszt, ahol az embereknek sokszor a motivációi sem voltak tiszták, nemhogy a fejük. Hogy A holló ezekhez képest hol foglal helyet, nehéz kérdés. A visszatérnél bizonyosan jobb. A mellékszereplők tényleges résztvevői az eseményeknek, nemcsak ténfergő árnyak.
A '89-es Batmanben is jelen voltak a züllés köztudatban élő figurái: kurvák, drogosok és pénzharácsoló gyilkosok. Itt Top Dollar "intézménye" adja a keretet, ami összefogja a keménybűnözőket, mint Tin-Tin, Patkány, Mókás és társaik. Ha ezt a két filmet hasonlítom össze, A hollónak van egy nagy előnye: valóban ő a főszereplő. Köréje épül a cselekmény, nem játssza le őt - és mindenki mást is - a vászonról saját ellenfele. És a végén a sminkje nélkül, súlyos sebesülten kell küzdenie az életéért. Végig látszik rajta, hogy szenved, nem talál valódi megnyugvást. Brandon Lee alakítása erőteljes és kifinomultabb, mint a színészgárda többi tagjának együttvéve.


Mégis: a film sokmindent homályban tart, amit érzésem szerint nem kellene. Függetlenül a műfajától. Draven képessége, hogy érzelmeket és emlékeket tud elméről elmére átvinni, szintén rosszul van használva. Az még valóban érdekes, hogy Albrecht ott volt Shelly haldoklásakor a kórházban, és ezek a gyötrelemképek összesűrítve ütik ki Top Dollart.
De nem látom be, hogy következik mindez abból a tényből, hogy Draven élőhalott. Hogy egy pontba tudja sűríteni, az inkább légből kapott hozzátoldás, semmint hatásos eszköz. El volt döntve, hogy ez lesz a győzelem kulcsa, ezért valahogy a főhős megvariálja, és győzni fog. Mellesleg: nem igen láttam Top Dollaron, hogy védekezne, miközben Eric hosszasan fogja a fejét, mondván: "Átadom neked 30 óra minden szenvedését, egyetlen pillanatba sűrítve."


A mitikus holló transzcendens természetét sem ismerjük: hatalma gyakorlatilag a semmiből származik. Ő táplálja Eric-et, kísérgeti, és ezzel le van tudva. Az a benyomása támad a nézőnek, hogy a holló csak azért kíséri el mindenhova Dravent, hogy támadási felületet biztosítson az ellenfeleinek. Kettejük között nincs tisztességes kapcsolódási pont. A hollóalak rajzolata arra utal, hogy Eric az ő nevében cselekszik, de nem világos, mit és honnét tud a misztikus totemállatról.
Elvileg van egy közhiedelem, hogy egy hollómadár szállítja az emberek lelkét, és egyeseknek megengedi, hogy visszatérjenek a túlvilágról. Miért? Mert igazságtalanul haltak meg? Mert akkor a város minden ezredik/tízezredik tagját fel-feltámaszthatná, mint valami hobbi. És miért pont holló? Miért nem mondjuk, teszem azt: egy misztikus sas, denevér vagy esetleg egy röpképtelen állat?



A negatív oldal szereplői pedig kisstílű torzalakok, akiknek a bukása ugyan jogosnak tűnhet Eric szemszögéből, de számunkra inkább csak monoton ismétlése ugyanannak az ítéletnek - különféle kivégzési nemekkel. Még utálni se lehet őket igazán, mert Mycán kívül egyikük sem gondolkodik. Alig számítanak emberi lénynek. A rendőrség az ilyeneket gond nélkül lecsukatná, a bíró pedig biztos nem engedélyezne óvadékot. Kenőpénzről pedig azért nem lehet szó, mert nem láttuk, hogy a helyi rendőrök korruptak lennének. Csak Albrecht főnökéről látjuk, hogy arrogáns és fantáziaszegény.



Érdekes elképzelés látni, hogy egy élőhalott köztünk él, öldökölve gyilkosait. A misztikum, a lepusztult környék és a film heavy-metal stílusa viszont elterelik a figyelmet a történethézagokról. Draven már kezdettől tudja mindazt, ami lényeges információ, a kitérő Shelly gyűrűje miatt csak időkitöltés. A gonosztevők agyatlan, vérszegény ripacsok, akik alig tudnak komoly fenyegetésnek látszani. Attól még nem lesz valaki félelmetes bűnöző, hogy késsel, karddal vagy pisztollyal hadonászik a sötétben, miközben hörgő hangon káromkodik.
Top Dollar terve pedig, hogy egy igazán nagy robbantássorozattal az anarchiának állítson emlékművet, szintén fogódzók nélküli. Megtehette volna ezt korábban is, ha nem ragaszkodik az "Ördög Napjához", mint dátumhoz. 

 

 "Ha elszakítanak tőlünk valakit, akit szeretünk, úgy adhatunk neki hosszú életet, ha szeretetünk sosem szűnik. A házak leégnek, az emberek meghalnak, de az igazi szeretet örökké tart."

Top Gun

Top Gunnak hívnak egy klasszikusnak számító filmet, ami tagadhatatlan hűséggel tükrözi vissza, miként vélekedik Hollywood a mozifilmekről általában véve: 

Zaftos közönségcsalogány hozzávalói:

1. egy ördöngős fenegyerek,
2. keménykedő rivalizálás,
3. egy "dögös" csaj,
4. csúcstechnika,
5. "állati" akciófelvételek,
6. jól ismert egysorosok és sablonmondatok, mint:

- "Sajnálom."

- "Többet nem fordul elő.",

- "Tudom, hogy milyen." 

- "Hol vagy, kölyök?" vagy

- "Bárcsak feltámaszthatnám!", etc.  

  

A Top Gun kétségkívül egy divatos téma divatos tálalására törekszik. Fiatal vadászpilóták egy csoportja elit színvonalú kiképzésen vesz részt, ahol elvileg végig egy csapatként kell működniük, és háború esetén a maximumot kell nyújtaniuk. És mégis: mind a legjobb akar lenni, a tetejébe pedig az "új fiú" túl "nehéz eset", folyton megszegi a szabályokat, a csapat szinte minden tagja utálja őrülethatáros repülési stílusa miatt.

Többször írtam, hogy nálam semmit nem jelent egy film kultstátusza, illetve a rajongótábor, ami esetleg köré épült az évek alatt. Ez a mozi az amerikai hős embertípusa köré sző egy elcsépelt, sőt: unalmas történetet. Feledhető szereplőkkel és foghíjas dramaturgiával. Véleményem szerint a film 5 évvel későbbi paródiája többet nyújt a felnőtt nézőnek, mint Tony Scott rendező eredetije.

A film legfőbb pozitívumát a légi felvételek adják. A gépek, rakéták és a géppuska hanghatásai is hibátlanok, a közeli, éppcsak követhetően váltakozó képsorok megteremtik az elvárható izgalmat. Nem tudom ugyan, hogy a való életben is kivitelezhetőek-e az itt látott manőverek, de ez itt nem annyira fontos.

Karakterrajzolás terén nem szabad sokat várni. Pete Mitchell hadnagy, azaz "Maverick" egy életvidám, magabiztos fiatalember, aki ígéretes karrier elé néz. Legjobb barátjával, Nick Bradshaw "Goose"-szal együtt átirányítják Miramarba, hogy részt vegyenek az 5 hetes Top Gunon. A kötelező fordulat és dráma az ő halála lesz, amikor egy gyakorlat során egyikük sem éri el elég hamar a kioldókart, és a katapultálásuk után, Pete a tengeren markolja legjobb barátja holttestét.

Természetesen ezután magát vádolja a rádiós haláláért, pedig még a vizsgálóbizottság is felmentette. Goose felesége és kisfia se tartják felelősnek. Ez az eset viszont traumát okoz nála, mintha mindenáron hibás akarna lenni. Tétovázni kezd a bevetések alatt, holott régen minden előírásra fittyet hányt. Ebből a végére kirázódik, és mellesleg apja emlékét is sikerül elengednie, aki maga is elit vadászpilóta volt.

Egyik legzavaróbb vonása a filmnek az emberek viselkedése. Nem törődnek a dolgokkal annyira, mint ahogy azt az egyes helyzetekben elvárnánk tőlük. Egyikükről sem lehet komolyan elhinni, hogy tényleg azok, amiként a filmben szerepelnek. Maverick, Goose és jellemrokonuk, "Ice" lényegében csak vagánykodó fiatalok, akikben túlteng a tesztoszteron.

Az önmagában még nem lenne probléma, ha a keménykednek a főszereplők, amennyiben eszük és jellemük is indokolttá teszi, megtámasztja azt. Itt ők ismerik legalább 4 vadászgép műszerfalát és manőverezési képességeit, de a jelek szerint sosem láttak élőben meghalni valakit. Legalábbis Mitchell esetéből számomra ez derül ki. Érzelmi reakcióik laposak, vicceik úgyszintén. Goose a gépéből kacarászva fotózza le Mitchellt és az ő gépét, ami elvileg önmagában büntetendő volna. Valahányszor humorosak próbáltak lenni, a Terminátor 3. egyik sora jutott eszembe: "A komolytalankodás hasznos. Csökken a feszültség és a halálfélelem."

Charlotte Blackwood vagy "Charlie" a Pentagon kirendeltjeként szintén nagyon lazán kezeli az előírásos magatartást, függetlenül attól, amit állít. Van, hogy nyilvánosan flörtöl egy "diákjával", ahogy ő nevezi. Blackwood körülbelül annyira meggyőző tengerészeti oktatónak, mint Chase Meridiam pszichológusnak a Mindörökké Batmanből.Kétségeim vannak afelől, hogy a nő tényleg "beleszeretett" volna. Kapcsolata a fiatal hadnaggyal puszta szexnek tűnik nekem, mert azelőtt folyton lekicsinyelte mások előtt a szavát, amikor pedig a srác barátja meghalt, semmi használható érvet nem tudott felhozni a vigasztalásában. 

Maverick felettesei is messze túl elnézőek vele kivételes akrobatikája miatt. A legnagyobb fenyegetés, amit felvázolnak neki, hogy egy teherhajó takarítójává fokozhatják le. Megtehetnék, de amikor behívják valamelyik felettese irodájába, a parancsnokok túlságosan bizalmasak vele.

Futólag felhozzák, milyen sok millióba kerül egy vadászgép, "az adófizetők pénzén", de egy percig se kételkednek abban, hogy Pete-nek a pilótaülésen a helye. Most komolyan: ha a szabályzat rendszeres áthágása ennyire veszedelmes, miért nem konzultálnak ülésen erről és minősítik alkalmatlannak Mitchellt? Ezek után nem volna meglepő, ha mások is elkezdenék utánozni, amit az  irányítótoronynál, a felhők között és a magánéletében művel.

Mikor Mike Metcalfról kiderül, hogy egy csapatban repült Pete apjával, az nem igazán meglepő. Ez nem cselekményfordulat, hanem csak információ a fickó múltjáról. Pete apja jelentené az érzelmi motivációt, hogy miért olyan csupa-ideg stílusban repül, illetve veszi félvállról a kapott utasításokat. Apja eltűnt az utolsó bevetésén, állítólag bepörgött a gépével. Pete ezt sose hitte el, de az akta titkosítva van.
A titok megismerése elvileg feloldozná a stressz alól, de az egész folyamat érzékeltetése olyan gépies. Most elsőrangú pilóta, mert azt mondja mindenki; most gyászoló komplexusos, mert a szkript szerint ez jön; és a végén: Ice lép a "legjobb barát" cím helyébe, mivel ő is lelkes ifjú pilótaász, és sok műsoridőt kapott.

A két legfontosabb zeneszáma a filmnek nagyon eltérő benyomást tett rám. A hivatalos témazene üdítően lendületes, és érezhetően heroizáló hangzású. Ha nem próbálunk jelentést kölcsönözni neki, kellemes kikapcsolódást nyújt.
A másik, "Take My Breath Away" c. szám - amit leggyakrabban hallani a filmben - viszont kifejezetten zavaró, úgy dallamára, mint énekére! Nehéz szavakba önteni, mi a baj vele... olyan benyomást kelt, mintha a vonzó fickó arra lett volna rendeltetve, hogy megkapja a kiválasztott csajt. Ha a produkciónak eleve ez az alapfelfogása a pilótákról, az attól még nagyon önelégült és reklamizált.



A Top Gun egy eseményszegény, álszent pátosztól csöpögő propagandafilm. Kevés lényeges dolog történik benne, cseppet sem meggyőző az a dráma benne, amit ábrázolni akar.