2018. november 26., hétfő

Slender Man - Az ismeretlen rém


Képtalálat a következőre: „"slender man" 2018 blogspot.com”


„Slender Man” egy internetes pályázatra kitalált rémalak, akire hivatkozva két 12 éves lány 2014-ben brutálisan megkéselték egy osztálytársukat, akit előzőleg kicsaltak az erdőbe. Az ezen eset nyomán szárba szökkent mítoszt lovagolta meg idén - már nem is először - a filmipar. A különbség, hogy az új kiadás úgy selejtes, hogy egyszerre sérti vérig az átlagnéző intelligenciáját és a majdnem meghalt lány tragédiáját. 

Képtalálat a következőre: „blogspot.com "slender man" 2018”
Négy iskoláslány heccből megnézte Slenderman elátkozott videóját, másnap viszont egyiküknek nyoma veszett a közeli erdőben. Ettől kezdve a többiek viselkedése is megváltozik, némelyiket lázálmok kezdik gyötörni. Ha ez a karcsú ember műve, akkor a legenda szerint vagy a halálukat, vagy „csupán” a megőrülésüket fogja okozni.


Nem tudom, mi lelte idén ezt a zsánert, de egyik horror lejjebb tornázza magát félelmetesség terén, mint a másik. A Slenderman – Az ismeretlen rém egy bódítóan primitív, zsebformulás rémtörténet; esélye sincs odáig eljutnia, hogy bármiféle üzenetet vagy legalább tekintélyt közvetítsen a címbéli figuráról, aki végső soron a közösségi média teremtménye. Szó szerinti értelemben egy „agyrém”. És mégis: ha valaki igaznak hiszi, ha kellően féli őt, a rém kiváltóokot ad lelki süllyedésre vagy gonosz tettekre, majd az ijesztő példa másokban is félelmet ébreszt, akár a vírus.


Slender Man
Sylvain White rendező ezt úgy ragadta meg, hogy fogta A kör alapvetését a kazinézéssel „terjedő” démonról, adott hozzá egy csipetnyi Blair Witch-et, és néhány idióta fiatallal előadatta azt, hogy ők most el lettek átkozva. Üteme, értelme, iránya zéró a történetnek, amely még magánál Slender Man-nél is vékonyabb és nyúlánkabb (pici képzavar). "Főszereplői" pedig máglyára valóan felszínes csitrik, akik hatökör párbeszédekkel idegesítik a hülyére vett nézőt. Az Apáca dögunalma és az új Halloween nevetségfaktora szkanderozott a szemem előtt, valahányszor „félnem” kellett volna.


Kapcsolódó kép
Két olyan látványelem volt, amit hatásosnak találtam a filmben: 
  1. Slenderman sziluettje a sötét vadonban, 
  2. az effektus, ahogy látszólag körbefonja az egyik lány testét, és beépíti egy fába. 
Tényleg félelmetes lehetne ez az árnyékban még emberinek tűnő, de közelebbről torz szellemalak: abnormális végtagjai és arctalan feje olyanok, mintha tudatalattinkban fotóztuk volna le egy karcsú ember képmását. Maga a film is úgy állítja be, hogy a lányok tudatalattijában módosult valami a felvételtől - analógiaként a média félelemkeltő, tudatbefolyásoló hatalmára. 

Képtalálat a következőre: „blogspot.com "slender man" 2018”
Ezt a gondolatláncot barmolja el alapjaiban a sablonfüggő forgatókönyv, amely képtelen az egésznek a lélektani oldalát megfogni. Esélyünk sincs a szereplőkkel együtt átélni a kettős félelmet, hogy valami természetfölötti dolog les rájuk az éterben, miközben saját józan eszük is kezdi cserbenhagyni őket. 

Ha folyamatosabb volna, ahogy az áldozatok valóságérzete elmosódik, és okosabban próbálnának ebből az állapotból kitörni, azzal hitelt nyerne az egész. Úgy ijesztő lehetne a bizonytalanság, hogy ez a sok rémkép csak az elménk szüleménye-e, vagy egy külső, létező valami az elménken át próbál kézzelfoghatóvá kifejlődni, akár egy parazita (erre asszociáltam a csápokból).
Képtalálat a következőre: „blogspot.com "slender man" 2018”
De ehelyett egy rémesen vontatott, faékszimpla jump-scare-matinét kapunk, ahol a rémképeknek köze nincs azokhoz, akik látják őket: azok teljesen kívülről vannak rázubbonyolva a szereplőkre. Ha a négy lánynak – plusz majd egy srácnak – több személyisége volna a telefonjaiknál, akkor is hülyén fest, mikor a viselkedésük rezignálttá vagy zaklatottá válik. Hab a tortán, hogy a mítosz semmi támpontot nem ad arra, mi miért történik –  főleg az a részlet totál zavaros, mikor a szörny esetleges „kiengesztelése” kerül szóba.   



Képtalálat a következőre: „"slender man" 2018 blogspot.com”
Amit eddig a Slenderman-reboot-ból végül sikerült kipréselni (mármint a bevételen felül), az ez: néhány szellemi hulla sulis ribi unalmában megidéz egy perverz öltönyös mumust, akinek bozótfétise van. Ráérősen szórakozik a fejükkel, így ki-ki hogyan bekattangat, amit néhány mutatós effektus kísér a távolból. Mi meg tanakodunk, mi lehetett az értelmi csírája ennek a már fonnyadva kihajtott rémmesének.


A 2018-as Slender Man tehát az én olvasatomban kukaszökevény.

2018. november 19., hétfő

Gotti (2018)

Kapcsolódó kép

Elképesztő, mekkora hátbarúgást kapott kritikusoktól a 2018-as Gotti, Kevin Connolly életrajzi drámája id. John Gotti-ról, a new york-i Gambino-maffia nagyfőnökéről. Gondolnám, hogy egy mozikban bemutatott gengszterfilm – olyan húzónévvel, mint John Travolta – nem ok nélkül kapott 0%-os KO-val felérő minősítést a Rotten-on. Gondoljunk bele, emberek: 0%! A Cápa 4., a Hegylakó 2. és a Bucky Larson: Sztárnak született pontszáma! 
Képtalálat a következőre: „"gotti (2018)" blogspot screen”
Ennyire abszolút csődnek ugyan nem tartom az alkotást, de azt belátom, hogy egy valóban vérszegény munka. Gengszterdrámaként pedig horizontját se súrolja a műfaj alapköveinek, mint a Keresztapa I.-II., vagy Scorsese Nagymenők-je. Nekem leginkább olyasmiként maradt meg a Gotti, 
Képtalálat a következőre: „blogspot.com poster transcendent”
mint sci-fi-területről a Transzcendens: valaki egy nagy rendező stílusát próbálja utánozni azzal, ahogy a jeleneteket szerkeszti és egymásra pakolja, de a kész mű mégis erőtlen, kifakult, sőt néhol nevetségbe hajló roncsa a kívánt eredménynek. 

Képtalálat a következőre: „"gotti (2018)" blogspot connolly”
Torpedótalálat éri a Gotti-t már azzal, ahogy fel van, vagyis inkább fel nincs építve a címszereplő életútja. A jelenetek váltakozása eléggé logikátlan, gépiesen és mesterkélten követik egymást. Nem egy színes, érdekfeszítő történet rajzolódott ki természetesen haladva előttem, hanem egy felszínes tákolmány próbálta magát ide-oda vetődve mozgásban tartani, nehogy végképp leálljon. 
Képtalálat a következőre: „"gotti (2018)" blogspot”
Pedig a sztori külső keretével még nem volt különösebb bajom: 
  1. Travolta Gottija –  amolyan időn kívüli ikonként – ironizál a legelső és legutolsó képkockákon, 
  2. rögtön a legkezdete után és a legvége előtt öreg, hús-vér rákbeteg,
  3. a film belsejét meg javarészt a „dicső napok” adják. 
Képtalálat a következőre: „"gotti (2018)" blogspot connolly”
Nem igazán tudnék kiemelkedő jelenetet fölhozni. A trailer alapján Gotti hatalomátvétele volna a drámai feszültség tetőzése, ahol az alvezér - gondos előkészítés után - kinyíratja főnökét, és a szervezet fejévé válik. Értettem az indítékát: az addigi "nagyfőnök" inkább csak élő szimbólum, mint pl. a japán császár, ráadásul John-nak -  a sógun-szerű tényleges vezérnek - jól működő csapatát is épp készül szétbontani. De a bosszú maga olyan banálisan fut le, mint akármelyik filmes gengsztergyilkosság: jön 1-2 fedetlen arcú tag, és az épp egyedül maradt fószert kivégzik a nyílt utcán, majd elsétálnak. 

Képtalálat a következőre: „"gotti (2018)" blogspot connolly”
Kellemesen csalódtam John Travoltában: Gotti, az egyenes, szókimondó kiskirály messze a legmegjegyezhetőbb figura a saját filmjében. Eleinte még kissé túl vicceskedőre veszik a karaktert, de a komorabb részekhez érve Gotti alakja is kicsit árnyalódik.
Képtalálat a következőre: „gotti 2018 kill paul”
Annyira igen, hogy pl. elhiggyem, mi miatt büszkébb Juniorra a szervezetnél való beavatásakor, mint a fiú saját esküvőjén, ezzel is színt vallva a nézőnek, melyik család - és értékrend -  számára a fontosabb. 


Rajta kívül még John legjobb barátja, Angelo (Pruitt Taylor Vince) az, aki egyáltalán érdekelt a mű arcképcsarnokából. Leginkább az a perc maradt meg bennem, mikor egy súlyos malőr miatt Gotti „kispadra ülteti” őt: jobbkeze és elvhű bizalmasa – akitől idősebb fia középneve ered – nem érintkezhet többé „a családdal.” „Megmentettem az életed. Ennyi tellett tőlem.” Ennek nagyobb nyomatéka volt nekem, mint bármelyik gyilkossági vagy tárgyalásos jelenetnek.


Képtalálat a következőre: „"gotti (2018)" blogspot connolly”
A többiek szinte láthatatlanok Travolta mellett. Fölösen sok figyelmet kap Gotti családi élete, a neje, Victoria (Kelly Preston) és az ifjabb John A. Gotti  (Spencer Rocco Lofranco). Utóbbi akár amatőr kosárlabdázót is játszhatna, annyira sivár és jelenlét nélküli! Travolta és Lofranco között zéró a színészi kölcsönhatás, a kigyúrt izmaival majd szemüvegével egyszerűen nevetséges volt. Kíváncsi vagyok, az igazi John Gotti Jr. miként vélekedik itteni portréjáról.
Kapcsolódó kép
És a film 2. felében direkt hangsúlyozzák, hogy Juniort az apja bevonzotta ebbe a romlott világba, vérszerződéssel meg mindennel, amiből majd a végén majd kifelé kapálózik. Érdektelenül bámultam, hogy vajon neki milyen családi élet jön vagy nem jön össze végül. (És diszkréten megmosolyogtam a Nagymenők-re hajazó rendőrségi helikoptert, mikor lecsukják.)

Képtalálat a következőre: „"gotti (2018)" blogspot connolly”
Semmi újat vagy érdekeset nem mond a témájáról ez a darab: John-t gengszterként egy már-már irracionális, tetszelgő sztárbűnözőként ábrázolják, aki imádja, ha tapsolnak neki. Rendben van, hogy a közvetlensége bejön a jónépnek, és mivel a maffia értékrendjét véresen komolyan veszi, fenntartja a rendet az utcákon. 
Képtalálat a következőre: „"gotti (2018) blogspot angelo ruggiero”
De hogy pontosan hogyan intézi ügyeit (ha épp nem öldös), miként tartja össze birodalmát (a tekintélyén kívül), és miben is áll ez a birodalom, az számomra nem derül ki. Connolly megreked a Megkenni-Megszidni-Megölni típusú ügyintézés elgondolásánál, egy olyan neves bűnözőnél, aki hosszú évekig nyíltan beintett az igazságszolgáltatásnak. 
Képtalálat a következőre: „"gotti (2018)" blogspot connolly”
Bukásával dettó így vagyok: egyszercsak előhúzza a film a cilinderből, hogy John puccsát bizonyítani tudják, és így vagy úgy leköszönnek az emberei is. Miért épp most? És mitől vált ez a sorozatgyilkos olyan népszerűvé, hogy még drukkoltak is neki, dicsérve, hogy az ő keze alatt milyen volt az élet? 
Képtalálat a következőre: „"gotti (2018)" blog”
Mégha a forgatókönyvet John A. Gotti saját könyve alapján írták is, ez max. arra sovány mentség, miért veszi a feldolgozás természetesnek, hogy képben vagyunk a helyekről és évszámokról, illetve miért állítják be Juniort a jogrendszer áldozataként a vádalku kapcsán. 
Képtalálat a következőre: „"gotti (2018)" blogspot connolly”
Arra viszont semmiképp nem, hogy a párbeszédek többnyire megjátszottak és életlenek. A főszereplő több munkával kapcsolatos szóváltást direkt elhumorizál, bizonygatva, miért is hívják a felmentő ítéletei után "Teflon Donként". 
GOTTI WS PIC 3
Az ügyetlen dramaturgia nem tud többet mondani róla, mint hogy: ’’a szerető apának néha ölni kell a farkastörvények miatt, de olyan vicces, menő csávó, hogy a savanyú rendszer bekaphatja!’’ 


Kapcsolódó kép
Sose gondoltam rá, hogy a blogon százalékban értékeljek filmeket: már a klasszikus 10-es rendszer is idővel szűkössé és merevvé vált számomra. De ha muszáj volna Rotten Tomatoes-t játszanom, kb. 30 és 45% közé lőném be a film reális értékét: gyenge utánzása a Nagymenőknek – és messze nemcsak azért, mert Joe Pesci vagy Al Pacino nem vállalt benne szerepet. Fókusz-, feszültség- és ötletszegény produkció, amely egyedül John Travoltának ad lehetőséget bizonyítani, hogy még mindig van hely számára Hollywood-ban.







2018. november 17., szombat

Az atya


Képtalálat a következőre: „blog  "2018" "the padre" poster”

Fogalmam sincs, mi lehetett a célja Jonathan Sobol rendezőnek ezzel a szösszenettel. A Padre az a fajta feledhető délutáni műsor, amire félszemmel pislogva elalszunk a fotelünkben. Léha, vontatott, sablonjának is erőtlen bosszúfilm, mely tónusában két szék közt esik pad alá a Ponyvaregény és egy kivénhedt spagettiwestern átmeneteként.

[​IMG]

„Az Atya” egy rovott múltú piti csaló, akit a volt rendőrbíró apósa, Randall Nemes ki akar nyírni, mert őt okolja lánya haláláért. Az szökevény ál-papot ráveszi egy akaratos, 16 éves árvalány, Lena, hogy csempéssze őt ki Kolumbiából, hogy megtalálhassa a testvérét. A páros jól összeszokik, de ezt üldözőjük is felismeri.



Nagyon szép helyszíneken forgatták ezt a produkciót, ami a hangulatot mindenképp felszínen tartja. De a felszín alatt nincs jóformán semmi. Az egészet belengi egyfajta nemtörődömség, a zavaros motivációktól és
[​IMG]
kába színészi játékoktól a céltalan dialógusokon át a Jackass-részek szintjét hozó forgatókönyvig. Egyszerűen erőtlen az, ahogy itt bármiféle történetet próbálnak előadni: komolyabban van beállítva, mint azt a cérnavékony háttérsztorik indokolttá tennék. 

Tim Roth körül egyszerűen nem alakul ki a hitelesség aurája. Nem tudom vézna sablonnál többnek látni sem a nyűgöt kerülő stílusát, sem a "fájó" múltját, hogy túl részeg volt épp szülni készülő nejét a messzi kórházba vinni (kiegészítve a máig viselt jegygyűrű kliséjével),   


sem pedig a sebtében létrejövő apa-lánya-szerű kapocsot közte és Valeria Henriquez Lénája között. Egyértelmű, hogy Lena a végzettől kapott második esély, hogy jóvátegye hajdani hibáját, mely miatt Nemes most a fejét akarja. És ahogy lenni szokott: az elvakult üldöző és a megigazult üldözött is meghal - ki-ki a maga számára fontos lányalakra gondolva. 

Lena szintén semmivel nem válik többé a talpraesett árvatini archetípusánál. Még az újratalálkozás a testvérrel is olyan álmatagul van rendezve, hogy az semmit nem térít meg a filmnek szentelt időből és figyelemből.


Képtalálat a következőre: „blog  "2018" "the padre" poster”


Unalmas, szétszórt és gyönge film tehát Az atya; külcsínére és női főszereplőjére kellemes ránézni, de más erőssége nemigen hozható föl.





2018. november 9., péntek

Ne hagyj nyomot!


Képtalálat a következőre: „blog "leave no trace" 2018 poster”


Kazalnyi film és reality-show került már elém a Ne hagyj nyomot! témájáról: kivonulni a civilizációból. De mi van akkor, ha ennek nincs konkrét, aktákba lefikszálható oka (pl. baleset, alkohol, bűncselekmény, mentális zavar)? Mi a megoldás, ha tudatos és józan döntéssel szakadsz el a modern társadalomtól, de az mégis visszakényszerít a szabályai közé?


Kapcsolódó kép
Amivel Debra Granik filmje (Peter Rock „My Adandonment” c. regénye alapján) magasan kitűnik számomra, az az őszintesége. Ez nem egy nagybüdzsés látványmozi vagy érzelgős, hatásvadász melodráma. 
A scene in the movie Leave No Trace.
Sose éreztem mesterkéltséget rajta, vagy hogy ez most erővel terelni, reagáltatni akarna engem, színpadias jelenetek és párbeszédbe szúrt ökotanulságok révén. Valami ezerszer nagyobb dolgot ragad meg, amit nehéz szavakba önteni: a késztetést egy teljesnek megélt, előírt sémáktól független, tényleg szabad életre – ami mellett a legtöbbünk nem is bírná magát elkötelezni.


Kapcsolódó kép
A veterán Will tinédzser lányával, Tommal él az oregoni Portland határában. Életmódjuk alapján "hajléktalannak" számítanak, csak futólag érintkeznek a várossal, pár apróságot beszerezni. Egy napon a hatóságok kitoloncolják őket az erdőből, 
Képtalálat a következőre: „blogspot.com  "leave no trace" 2018we adapted”
az illetékes hivatal pedig új lakhelyet jelöl ki nekik, új környezettel – és új követelményekkel. De vajon meddig elviselhető ez olyan emberek számára, aki pont a "civilizált élet" kötelezvényei elől menekült a vadonba?

LEAVE NO TRACE
Egyesek lassúnak találhatják azt az iramot, amit Granik és Anne Rosellini forgatókönyve diktál, de ettől sose lesz terjengős vagy súlytalan a mű. A finom kezű rendezés hagyja, hogy mi magunk keressünk benne kapcsolódási pontokat, 

pl. mikor az érintkezést tanulják a méhkassal; a nyaklánc; amit Tom talál, vagy a helikopterhang, ami Will múltjára utal. „Azt hiszem, új utat kell keresnünk.” Erről szól lényegében a történet is: megtalálni a magunk útját, a szabadon élésnek azt a változatát, melyben végül mi otthon tudjuk érezni magunkat.

LEAVE NO TRACE
Külön fontosnak tartom, hogy a film senkire nem mutogat, hogy „ő a hibás!” Csak a munkájuk végzésétől tűnik érzéketlennek a városi struktúra egy-egy szegmense: a rendőrség, az adminisztráció, vagy a közterületi viskókat lebontó gépek. Alternatívákat kínál föl és rak mérlegre a Leave no Trace, ettől lesz hihető és igazi, ahogyan feszeget egy problémát. 
Képtalálat a következőre: „blogspot.com  "leave no trace" 2018”
Az első életmodell a legtöbb, ami segítség címén tellett a rendszertől, és Willék se tehetnek róla, hogy ezt mégis teherként élik meg, hamis önsajnálat nélkül. Imádtam, ahogy a film tudatosítja bennem, mennyire nem jelenti ugyanazt alkalmazkodni egy környezethez és tartozni hozzá. „A gondolatainkat nem vehetik el.”

LEAVE NO TRACE
Ben Foster Will-jét nagy háttérsztori nélkül is törődő szülőnek látom; a kötelék közte és Tom között gyönyörűen életszerű és megragadó. Ők nem pusztán apa és gyereke, hanem életmódjuk folytán tanár és diákja, egyenrangú felek a napi teendők megosztásában. 
#
Tetszik, hogy mintha éppen az adná szökésükhöz a végső lökést, mikor Will szóvá teszi: régi életükben szavak nélkül is értették egymást. Ez szerintem több okból is kulcspillanat: 
1.    egyrészt a stílus, ahogy kérdőre vonja Tomot, sokat elárul arról, milyen apafigura Will, 
2.    előzményt ad az újabb, már végleges összekülönbözésüknek majd a végén,
3.    és mert újra „szavak nélkül” értik meg egymást, mikor Tom - életében először - különválik majd édesapjától.


Kapcsolódó kép
Thomasin McKenzie abszolút elnyerte a szimpátiámat: erőslelkű, találékony, szelíd modorú fiatal, a felnőtté válás küszöbén. 
LEAVE NO TRACE
Két fő próbatétel elé kerül a washingtoni erdőben: fizikailag, mikor sérült apja után ered és segítséget hoz neki, majd lelkileg, mikor őhelyette a helybéliekkel akar maradni. 
Kapcsolódó kép
Elhittem a filmnek, hogy az itt élő néhány ember között igazi megértés és jószándék van, nem úgy, mint a konvencionális kisközösségnél, ami elől Oregonból elszöktek (vagy mint egy csomó névvel, dátummal és traumával agyonírt, mégis hamis karakternél, ami a szokványos hollywood-i műveknél oly gyakori).


Színészi játék és okos rendezés csodásan összedolgozik a jelenetnél, ahol apa és lánya végül búcsút vesznek egymástól. Tom tudja, hogy apja régóta sebeket hurcol a lelkében, és szerintem ettől cseng ki indulat a hangjából, mikor még csak szavakban mond nemet az újabb költözésre. „Ami benned elromlott, bennem nem romlott el.” A  tényleges búcsúnál viszont a szó márcsak megerősíti, amit szavak nélkül is tisztán éreznek. „Tudom, hogy maradnál, ha tudnál.” 

Képtalálat a következőre: „blogspot.com  "leave no trace" 2018”
Nemcsak amiatt nem tartom önzőnek vagy felelőtlennek Will-t, hogy sose lekezelő a gyerekével. Az ő szemszögükből minden figyelmet, tudást és materiális dolgot megadott, amire Tomnak szüksége volt, és az a benyomásom, hogy tudatosan kerüli az érzelmi zsarolást, ami szintén a külső kényszer egy formája volna, akárcsak az adminisztrációs kötöttségek. 
Leave No Trace Movie Review
Ugyanazt a valamit, az odatartozás érzését keresték utazásuk során, ám míg a lánya most ezt megtalálta, neki tovább kell keresnie. Ezt jelzi az utolsó kép róla, amint az ösvényről letérve eltűnik a rengetegben.



 Képtalálat a következőre: „blog "leave no trace" 2018 poster”

Miként főszereplői a bevett életmód-sémákat, úgy utasítja el a Ne hagyj nyomot! a bevett drámakliséket és technikai szempontoknak való megfelelgetést. Nem gyárt kifogásokat sem a körülmények démonizálásával, sem valami elcsépelt háttérinfóval a szereplőkről. Rég volt rám ilyen hatással egy amúgy pofonegyszerűnek tűnő alkotás: hitelesen, túlzások nélkül szembesít a modern világ életfelfogásának hátrányaival, átélhetővé teszi a késztetést, hogy ezt valaki maga mögött hagyja. Névtelenül is valódiak az emberek és a lelki alkatuk, amit követve meghatározzák a maguk életvitelét. 



Az idei kínálatból először érzem jogosnak, hogy ötöst adjak egy filmre. Nem a struktúrája, hanem az érettsége emeli nekem magasan az idei mozis kínálat tetejére.