G. I. Joe - A Cobra felemelkedése

A G. I. Joe 1963-ban született meg a Hasbro keze által. Az ötlet az volt, hogy létrehozzanak egy ugyanolyan ikonikus játékfigura-kollekciót, mint a lányvásárlóknak a Barbie. A képregény-, rajzfilm-, majd videójáték formátum is sikert aratott, majd miután a 2007-es Transformers, egy másik Hasbro-adaptáció a mozikban is megfelelt, idő kérdése volt csak, hogy mikor születik meg a live-action G. I. Joe.

Akárcsak a filmben a Bárónő karakterét, úgy érzem, hogy ezt a filmet is bizonyos értelemben agymosták. A Transformers-trilógia ugyanis, ha egészében nézzük, agyatlan akciózúzda, kisebb-nagyobb humorkodással. Ha ez volt a minta - márpedig ez tisztán kivehető -, úgy a film ellátta önnön küldetését: agyatlan akciózúzda, mely profitot termelt. A 2009-es év egyik leghitványabb gyártmányáról beszélünk: hangos, debil CGI-szennycsatorna, firka szkripttel és hipochonder motivációkkal, amik sosem fejlődnek életszerűvé. Az egész az akciójelenetekről szól, minden más csak dísznek használt szemétragadványként van használva benne.

Ha most azt gondolja az olvasó, hogy túlzok: Stephen Sommers, A Múmia rendezője maga ismerte be, hogy vajmi kevéssé érdekelte egy hihető sztori előadása. Úgy fogalmazott egyik interjújában, hogy "ez állt a szóba jöhető projekt-ek közül a legközelebb a James Bond-movie-khoz". Ha pedig az alkotó szándéka nem komoly, akkor az alkotását hogy kéne annak vennünk? Mégis megpróbálok belemenni a részletekbe, hátha találunk valami ígéretes ötletet, amit más filmben jobban is föl lehetett volna használni.

Hamar kivirít, hogy a G. I. Goe-ban semmi nem az, aminek beállítják. A látványtrükk-készlet, ami a mű legmutogatottabb vonása, egysíkú. Mennyiségre túl sok, minőségre nélkülözi a kreativitást és a megfelelő elrendeződést. Az effektek többsége csak a retinát fárasztja.  

Hány másik block-buster-ben látni ugyanazt, mikor kontúrhiányos hajók repdesnek égen, űrben vagy víz alatt?

Hogy keménykedő elit katonák menetelnek poénkodva egyenes vonalban a kamera felé?

Vagy hogy autóüldözés közben mindent szétlőnek, és egész városnegyedeket trancsíroznak a "közjó" szolgálatában állók?

Az egyetlen speciális effektus, ami elnyerte a rokonszenvemet, az az Eiffel-torony ledőlése, amikor az egyik spéci robbanótöltet savként marja szét a vázszerkezetet. Remélem, hogy egy sokkal jobb akciómoziban még viszontláthatom ezt.

Nemcsak az effekteket szereti eltúlozni a "The Rise of Cobra", hanem a szembenállók anyagi erőforrásait is. GDP-nyi összegekkel dobálóznak: nanotechnológia, tenger alatti bunkerváros a sarkvidéken, futurisztikus fegyverarzenál. Nem a modern eszközök zavarnak, hanem hogy azok puszta petárdák, amiket vagy amikkel lehet lövöldözni. A kulisszák sterilek, a képminőség rozsdásan barnássárga. Akárcsak Michael Bay munkáiban.

És amilyen nagyvonalúan túloznak a panoráma terén, annyira lekicsinylik az események konzekvenciáit. A Kobra rajtaütése a G. I. Joe-k bázisán, egy sikeres elmeirányító kivonat létének a ténye, vagy az eszetlen párizsi rombolás diplomáciai visszhangja: mindez lehetetlenül zsugorított. Nincs súlya a katasztrófáknak azontúl, hogy katonai vészhelyzet adódott. Hagyjuk inkább: megint egy játszhatatlan videójátékot nyomnak le a torkunkon, amiért még nekünk kellene pénzt fizetnünk.

Mielőtt belemegyek a cselekménybe, félreraknék néhány áthallást más produkciókból. Azt ugyanis kár kitárgyalni, ami szembeszökően "lopott áru". Nem tudom, hol használták őket először, így csak arról írhatok, melyik filmben láttam korábban ugyanilyen vagy majdnem ugyanilyen látványelemet:

• Az említett tengermélyi komplexum Nemo kapitány víz alatti városát juttatta eszembe;
• A végső csata teljesen A Jedi visszatér menetét követi, főleg a tűzgolyóból éppcsak kicsapódó hajó;
• A nanogépek kinézete akár A Sith-ek bosszúja kullancsdroidjai;
• A "gyorsító ruha" egyértelmű Vasember-lenyúlás;
• Marlon Wayans Kioldóként lényegében Chris Tuckert játssza;
• Még a derékba dőlt torony is ugyanaz, ami az Empire State Buildinggel történt az Armageddonban.

A prológus a Kobra eredetét kísérli meg elmesélni. Történelmi háttérrel ruháznak egy szervezetet, ami a világ erőegyensúlyát akarja megváltoztatni. Hasonlóképp, mint az Árnyak Ligája a Batman Kezdődikben. Elvileg a mögöttük álló sokbilliós pénzmag és technikai fölényük teszi a Kobrát veszedelmessé, nem beszélve az idegstimuláló szérumról.
Ebből egy szó sem igaz: ugyanaz a kivénhedt sablon, mint ami már a rajzfilm-sorozatot is jellemezte: "...a Kobrától, ettől a gátlástalan terrorista szervezettől, ami minden áron meg akarja hódítani a Földet." Miért nem lehet visszafogottabb célja egy terrorszervezetnek, minthogy világuralomra tör, vagy hogy egy szupervalamit akar sorozatgyártani?

McCullen személyében megkapjuk a fennkölt, rátarti iparmágnás sztereotípiáját. A movie 2/3-ban ő a főgonosz; leginkább róla feltételezhető, hogy idővel Kobraparancsnokká válik majd. Indíttatása a pénz és hegemónia áhítása mellett a családi büszkeség. Ősét a 30 éves háború idején izzó fémmaszkkal bélyegezték meg, amiért mindkét szövetségi tömbnek árult fegyvert. Akárcsak Ra's al Ghul, ő is hiszi, hogy  hosszútávon a világgal tesz jót, ha szervezetét rászabadítja egy városra. Ki lehetne alkalmasabb a bolygó leigázására, mint egy fegyvergyáros aranyember, akinek szinte családi küldetése a világuralom?

Azért hoztam példának Ra's al Ghult, mert tudom, hogy sokaknak éppoly képtelen az ő terve "elpusztítani egy várost", mint a Kobrák célja. Nem szabad egy kalap alá venni őket: Ra's al Ghul nem a világ egy részét meghódítani akarja, hanem 1 bizonyos pontján meggyorsítani a végromlást. McCullen diktátor, míg al Ghul önbíráskodó. Nem hatalmi ambíció fűti, hanem konkrét világnézet és értékrend, ami legitimálja törekvését egy városléptékű terrorakció kivitelezésére. Még az emberi pszichét befolyásoló szer ötlete is hihetőbb ott, mint Kobra-doki agymosodája.
Még egy fontos különbség: McCullennek nincs karizmája. Nem látok mást, csak egy dölyfös és fennhéjázó gengsztert, aki a NATO-nak tolja a csúcsfejlesztéseit, minden látható nemzetközi ellenőrzés nélkül. Nekem úgy tűnik, hogy ez az alak már most a világ ura, vagy talán maga a világ hülyébb, mint emlékszem rá. És abszolút érdektelen, mikor a végén elnyeri azt a formáját, ami leginkább a közismert Romboló alakjára hasonlít. Kíváncsi leszek, hogy a sequel-ban ezt az új oldalát hogy próbálja majd kimutatni.

Joseph Gordon-Levitt szerintem csak lelkesedésből vállalta el a Kobraparancsnok szerepét. Ő viszi bele a legtöbb energiát színészi játékába, de ennek és a sminkjének dacára megreked az egydimenziós őrült orvos szintjén, mint amilyen egyes korai Bond-movie-kban is előfordult. Mégcsak nem is 1 archetípust ró rá a szerepe, hanem mindjárt 3-at:

• Sok kitüntetéses elit katona, a női főszereplő testvérbátyja;
• Egy tudós, aki lehetne akár Doktor-X az Action-Man-rajzfilmből;
• És a dobpergéses Parancsnok.

Egyikben se tudtam magát az embert komolyan venni.

A leggroteszkebb számomra, hogy a teljes cselekmény összefoglalható pl. az Animánia főcímdalával. Nem viccelek: néhány szót behelyettesítve egzakt megkapjuk, miről szól ez a bő 2 órás műzli:

♪ ♫ Kis Bunkó és a Vész nagy ésszel hatalomra tör;

A Jófiú is elgyötört, Bárónő tündököl;

Joe-k űzik a Kobrát, míg elnök elnököl;

Míg ennyi rémet kiötlünk, a ninja kardba dől. ♫♪

2 mellékszálat kísérelnek meg az alkotók flashback-ek útján elmesélni. Hogy legalább úgy tűnjön, mintha az egésznek lenne személyes vonatkozása az archetípusokra nézve. Kivétel nélkül felszínes figurákat látunk, akik hol harcolnak, hol egysorosokat sütnek el, így a CGI-orgia ködjében alig tehető különbség a jellemük között.

Az egyik szál: Kígyószem & Viharárny. Bizonyára láttatok már távol-keleti harcművészetről szóló filmeket, ahol a két főszereplő között testvéri, vagy testvérszerű kapocs létezett. Anakin és Obi-wan párosát az utolsó Star Wars-mozi is így ábrázolta.

Képtelenség bármi pozitívumot írnom erről a sztorivonulatról, leszámítva Kígyószem és a filmvégi katanaduel frankó kinézetét. Az ő közös hátterük: gyerek-Kígyószem almát lopott, öreg mester befogadja. Meglévő tanítvány irigy a fejlődésére, ezért megöli a mestert. Kontár írás:

1. az öreg szerzetes elcsépelt jószándéka;
2. az, hogy nem hallunk tőle morális tant, vagy még egy bivalyszagú bölcseletet se;
3. hogy gyerek-Viharárny azért fut világgá, mert gyerek-Kígyószem egyszer padlóra küldte;
4. hogy mikor visszatér, leszúrja a mentorát, de gyerek-Kígyószemet nem;
5. hogy gyerek-Kígyószem némaságot fogad, isten tudja, miért.
6. és csak annyi utal felnőtt korukban ninja-életfilozófiára, hogy Viharárny nem szokott nőket ölni. Mármint solo-ban.

Mondjuk ki: Viharárny nem több egy idiótául gőgös mészárgépnél, aki nyerni is csak akkor szeret, ha a fölényét bizonygathatja is. Híreim vannak Mr. Sommers-nek: a kegyetlenség érzékeltetését szintúgy el lehet rontani, mint bármi mást. Kígyószemnek meg még annyi személyiségvonása sincs, mint neki. Az egyik szimplán  fehérben kardozik és futkos, a másik szürkés-feketében, mint egy másik rajzfilmből Zorro és az Anti-Zorro.

A legtöbbet ígérő szál Duke, a Bárónő és Parancsnok közös múltja. Duke ugyebár a fő protagonista, a Bárónő pedig jobbára antagonista, a Kobrák egyik szakaszvezetője. Ez a háttér-sztori kapja a legtöbb műsoridőt, így a leginkább bosszantó mulasztása ennek a liliomtipró forgatókönyvnek.

Megtudjuk, hogy a Bárónő valójában Ana, Duke mennyasszonya. 4 éve nyoma veszett, nem sokkal azután, hogy bátyja egy sivatagi bevetésen látszólag meghalt egy robbanásban. Kiderül, hogy Anát a nanoatkás szerrel agymosták, s miután Duke-ot elhozza a Kobra-bunkerbe, lassan emlékfoszlányok törnek elő belőle, hogy a végső ütközet közben már együtt szökhessenek ki.

A karakterrajz hiánya miatt nem lehet szorítani egyiküknek se, jóllehet maga a helyzet akár szívszorító is lehetne. Duke alapjáraton túl szürke figura, Ana pedig csupán Sienna Miller, fekete hajjal, amint csavarja a csípőjét. Látom, hogy mit akarnak itt véghezvinni az írók, de az egész hamis. Ana nem változik az előjött emlékeitől, hanem egyik végletből a másikba megy át: vigyori dominátrixból jámbor jófej csaj, akit a jómadár jófiú elmenthet onnét. És olyan dialógusokat adnak a szájukba, mint: "Azok után, amit csináltam." "Az nem te voltál." Ez a legjobb szövegfüzet, ami az írók szerint egy ilyen szitut érzelmessé emelhet? Ennyit a fantáziáról.

Néhány kérdés most sebtében:

• Mi köze szimbolikailag a kobrának McCullen szervezetéhez? Csak annyit látunk, hogy egy kísérletnél egy kobraállatot használnak.
• A Parancsnok égési sérülése mellett hogyan sérültek a légzőszervei?
• Ha az agy önkontrollja ilyen hatékonyan kiiktatható, miért nem kezdik meg rögtön a szuperkatonáik tömeggyártását?
• Hogy van az, hogy sima tudós létére csak úgy gondol egyet, és átveszi a stafétát McCullentől?
• Miért épp a húgát jelölte ki tesztalanynak? Bosszúból, mert szerinte Duke hagyta őt szétrobbanni? Vagy megtisztelőnek gondolta, hogy húga lehet a Kobra első Homo superior-ja?
• És mi a pláne abban, hogy ártatlan civilként Ana szőke, míg Bárónőként fekete hajat hord?

Annyi mindent kell a nézőnek kisakkoznia, ami már túlsúlyban van a lefikszált infókkal szemben.

Mennyivel nagyobbat ütött volna ez a sztori, ha a szkriptben a kevesebb az akcióeffekt, és Ana tudatállapotának változása nagyobb hangsúlyt kap? Ha látjuk, amint Ana Lewist leigázza az agyi védelmet kiiktató nanoatka-szérum, vagy ahogy lassan előtör pszichéjéből a régi személyisége? És a végén, ha már nem az életük múlik rajta, eldöntheti, miként dolgozza fel a 4 évi bérgyilkosi múltját? Az ilyesmi akkor is sok odafigyeléssel válna nem-elcsigázottá, ha az egyes szereplők színesebb egyéniségek lennének, kevesebb közhellyel, filléres lazáskodások nélkül.

Nem kicsit zavaros a titkos vegyület működése. A Kobraparancsnok kísérleténél látjuk, hogy a férfi tesztalanyok mind faarccal bámulnak, és tűrik a királykobra marását. Ezzel szemben a Bárónő vigyorog, vicsorog, önelégülten vonul, néha liheg és kárörvend. Kicsit sok attitűd ez egy saját akarat és énkép nélküli nőhöz. Talán a 2 nemre eltérően hat? Vagy Ana mégcsak a szer valamiféle prototípusát kapta meg?

Azt is kötve hiszem, hogy egy ilyen agymosó vakcina egyszerre blokkolja a fájdalomérzetet, és megszünteti az egyén morális kódját. "Nem ismerik az erkölcs fogalmát". Akkor itt bizony komoly gondok lesznek a kreatív problémamegoldás terén, Parancsnok!

Végezetül még 4 nagyobb történethézagot hoznék fel, amik számomra alkotói debilitásról árulkodnak:

1. Kobra raj rajtaütései: a film elején a kobra irreálisan fejlett fegyvereivel leöli a katonákat, csak Duke és Kioldó élik túl. Ez a csata arról tanúskodik, hogy a katonák nem ismerik a fedezék fogalmát, illetve, hogy feszes bőrszerkóban büntetlenül lehet gyalogolni golyózápor közepette. És valaki adjon nekem egy állóképes magyarázatot, hogy Duke-ot és Kioldót, illetve később a tábornokot minek hagyják életben?
2. G. I. Joe-k taktikai felkészültsége: A paródia határát súrolja, ahogy a G. I. Joe-k előírásait, szabályzatát bemutatja nekünk a film. A NATO vezetői alá tartoznak, de a NATO fő beszállítója is dirigálhat nekik. Egy üzletember, aki átlagesetben saját zsebre üzletel, és beleszólhat egy tömegirtó fegyver biztonsági ellenőrzésébe. Miért látszólag csak Duke-ot érdekli, hogy belső fülest kapott az ellenség? Ezek után az lett volna különös, ha nem üt rajtuk a Kobra.
3. A két főhős Joe-vá avanzsál: Csak mert Duke és Kioldó túlélték a támadást, rögtön rábólintanak a kiképzésükre, sőt kezdő létükre őket küldik a legfontosabb küldetésre? És a tábornokuk fedezi az embereit, mikor Párizs egy részét lerombolják, ráadásul hiába? De mit is lehet várni egy szervezettől, ahol a gépek 20-ból 19-es lőtalálatot 99%-nak bírálnak el? Még annyi: mikor a Joe-k bázisán Duke szembekerül Bárónővel, bizonyítja, hogy egy csúcskatonának az érzelgős tétovaság fontosabb a kötelességétől. És még ezután se marasztalják el. Súlyos emberhiány foroghat fenn, ha itt ilyen elnézőek.
4. Arcelváltoztató injekciók: Mikor McCullen és Rex átvedlik Rombolóvá és Parancsnokká, az McCullennél szó szerint értendő: kap egy külön injekciót, amitől szürkéskék armoplaszt fejbőre keletkezik. (Olyan injekciójuk nincs véletlenül, amitől világoszölddé válik az ember feje, és vadul pörögni kezd?) Arnold Vosloo jó casting-választás úgy Zartannak, mint Imhotepnek. Egyedül az nem világos, miért változnak a vonásai úgy egy politikus saját vonásaivá, mint a Space Jam rajzfilm-effektjei. 

Még annyi: tetszik, hogy a végén az elnök azt fütyüli: "For he's a jolly-good fellow". Két röpke alkalommal Zartant hallottuk ezt fütyülni. Ez sugalmazásként ügyes: mi van, ha Zartan közben az elnök alakját és hangját öltötte föl? Nem állítom, hogy hihető vagy ilyesmi, de maga az elgondolás legalább jó lenne.

Néhány ötlet igazán sokat lendített volna, ha átgondoltabb és kevésbé hatásvadász kivitelezésre törekszenek a készítők, több fókusszal a karakterekre és a drámára. Így azonban a G. I. Joe - A kobra árnyéka/felemelkedése egy éppen-hogy-elmegy típusú filmkaszni, melyet nyugodt szívvel csak keveseknek ajánlhatok.

A Denevérember Dracula ellen

"Hé, Isten hozott, Dracula! Na, találkoztál ma a szárnyas Kingkongoddal?"

(Batman {'89})

Gróf Dracula nyilvánvalóan egyike volt Bob Kane és Bill Finger ihletforrásainak, amikor a 30-as évek végén megálmodták Batman karakterét. Ha nagyon leegyszerűsítenénk, akkor valahogy így lehetne elképzelni a figura ihletési struktúráját:

| Szupererő kihúzva
+ Drakula gróf
+ Az Árnyék
+ Zorro
+ A Fantom
+ James Bond
- felesleges karaktervonások
= Batman |

Mikor először szereztem tudomást a 2005-ös Batman vs. Drakuláról, érthető módon bőrlehúzásnak gondoltam. Miért kell az akkor esedékes Batman-reboot évébe egy sokadik animált filmverzió, amit moziban be sem mutattak, hanem egyből otthoni megnézésre szánták? Ha találgatnom kellene - és gyakran meg is teszem -, azt mondanám: mentőövnek szánták. Hogy a márkanév akkor is pénzt hozzon, ha az új élőszereplős változat esetleg mégsem jön be a népnek - ahogy a Batman & Robin után érkezett a Subzero. Szkeptikus voltam, mégis kíváncsi, vajon hogy próbál a WB stúdió magyarázatot adni Dracula létezésére a The animated series univerzumában.

Egyszóval: sehogy.

Mégha az előbbi tippemről kiderülne, hogy pont igaz, úgy a "mentőöv" alulmúlta minden várakozásomat. Sokkolóan szegényes, molyrágta, topis alkotással találtam szembe magam a lap-topom monitorján. A "vs. Dracula" az a fajta próbatermék, hogy ha ezt látom előbb, biztos jóval később szánom magam A piros sisak alatt megtekintésére. Ehhez mérve amaz szinte a rajzolt Batman Begins-nek tűnik: a régóta csúszó vérfrissítésnek, hogy az emberek megint kíváncsiak legyenek BW alteregójára.

Kezdek igazat adni egy amerikai rajongónak, aki szerint "Batmant úgy kezelik, mint egy pár nadrágot. Mikor néhány évente divatba jön egy új stílus, arra próbálják meg átszabni."
Egyetértek az illetővel, hisz nézzük csak végig:

• A "campy"-irányzat a 60-as években. 
• A gótikus-misztikus stílus '89-ben.
• A "dark deko" a TAS-ből,
• amit követett a TNBA és a Beyond,
• A neonfényű kiberpánk stílus Schumachernél,
• és a posztmodern naturalizmus Nolantől.

Mindegyik stílus vagy sorozat megkapta a maga 1 vagy 2 filmjét, és premierrel vagy utóbb DVD-kiadással, de anyagilag meg is térült. Most '12 őszén is: filmes net-portálok hónapok óta találgatják a 2. Batman-reboot rendezőjét és színészeit, illetve egy Juistice League-mozi létrejöttének esélyeit.

Ez a rajzfilm (is) nem jutott el a mozikba, ami a Warnert ismerve igencsak rossz ómen. Egy másik rossz ómen, hogy ez felismerhetően a "The Batman" rajzolt széria egészestés változata. Megmondom kereken: gyűlölöm, mint a pestist. Az a sorozat külsőre és történeteire is egy szeméthalmaz; olyan az egész látványvilága, mintha a Cartoon Network minimáligényeihez idomították volna a rajzfilm világát.

Szóval a gothamben nyugvó Dracula gróf holttestére friss vér kerül, és feltámad. Elkezd vámpírrá változtatgatni embereket, még Jokert is sikerül vámpírrá tennie. Hall pletykákat Batmanről, és elkezd kérdezősködni utána. Találkozásukkor Batman nem bír vele, hisz Dracula természetfeletti lény. Aztán kifejleszt egy különleges fokhagyma-gázbombát, megint szembekerülnek, és mivel Dracula gróf nem bírja a napfényt, végül le is győzi.

Nem igazán filmnek tűnik ez nekem; inkább olyan, mint valakinek a fan-fiction-je. Valaki a Warner Brothers-nél alighanem kigondolta: "hé! támadt egy nagy ötletem! Batman most Draculával küzdjön meg! Denevér a denevér ellen! A keményvonalas rajongók imádni fogják!"

Problémám ezzel a koncepcióval, hogy a léte megbontja Batman és világa törvényeit. "A Denevér-ember" létrejötte az az ötlet volt, hogy halandó ember, aki repül, mindössze teste, esze és drága fegyverei révén boldogul. Bizonyos értelemben ellenéte az istenszerű Superman-nek. Hogy idomítható ehhez a Stoker-féle Dracula karikatúrája?
Merthogy sajnos a nagymúltú regényalak itt csupán ennyi: feltámad a halálból; vámpirizálni akarja a világot; érdeklődik Batman iránt; mert azt hiszi, ő inspirálta. Ez az ígéretes ötlet annyicskában érinti a cselekményt, hogy idővel megkapjuk a klisét, mikor a főgonosz ajánlatot tesz a főhősnek csatlakozni, amit ő - főhős révén - eleve elvet az elvei miatt. Más vonatkozása nincs. Ez pedig nemcsak túlegyszerűsítetett, hanem gúny a karakter 7 évtizedes múltja felé.

Másik dolog: eleve nehéz természetfölötti sztorielemet beemelni és jól felhasználni. Ugye a régi nóta: ha csak a stílusra hivatkoznak az írók, és nem szabják körül rendesen a "szupererőket", a karakter nem lesz több légből kapott szkriptszerszámnál, ami úgymond "tolja a szekeret". Draculának ez a verziója még komolytalanabb, mint a Penge 3.-ban látott: önelégült, ocsmány gnóm, túl sok elnagyolt képességgel. Egyetlen ok tetten érhető, hogy ez a figura létezhet Gotham világában: mert elvileg "állati" 2 denevérembert látni egyazon movie-ban.

És nem pusztán azt reklamálom, hogy itt Dracula szupergonosz. Már a The animated series is számos természetfeletti embert/eszközt tüntetett fel egyes epizódjaiban. Viszont ott a természetfeletti dolgokat, bármilyen vad elképzelések lettek (pl. Lazarus Forrás), legalább próbálták kicsit hihetőbben ábrázolni őket. Bármi, amivel Kevin Conroy Batmane szembe került, hihetőbb, mint akármi, ami itt Draculához kapcsolódik: ahogy életrekel, ahogy mozog, a lapos; á, ugyan: hengerelt motivációi, és - Max Shrek szavaival élve - az "ezüstkanalas allűrjei".


Ja! És az, hogy az inkognitója mindössze a neve visszafelé: ALUCARD. Alfrednek kell veszélybe kerülnie, hogy Bruce átlásson egy ilyen óvodás névjátékon? Van egy japán horroranime, a Hellsing: aki látni akar egy igazán ütős "Alucardot", annak azt javasolnám. Az valódi horrorstílust prezentál a néző elé, nem úgy, mint ez.

Itt van rögtön ez az elcsigázott feléledése: Arkhamban elterjed egy pletyka egy gothami kriptáról, ahol nagy kincsek rejtőznek. Pingvin úgy dönt, hogy megszökik, ám a dolog Jokernek is összejön. Őszintén: összeszámolná nekem egy rajongó, hogy eddig hányszor szöktek már meg a rabok, vagy foglalták el az épületet, csak a Batman-rajzfilmeken belül?

Aztán: Pingvin talál egy koporsót, benne Dracula leláncolt szkeletonjával. Sikerül véletlenül megvágnia a kezét, és ettől véletlenül beindul a gyors folyamat: a csontozat szó szerint újrahúsosodik (kicsit mint Imhotep A múmia-filmekben), Pingvint pedig hipnotizálja. Szóval ez a derék gróf nemcsak halhatatlan szuperzombivá harapdál másokat, de a zepp-nézése is megmaradt, még a régi rajzfilm-inkarnációiból?

Az itteni rajzstilisztika nemcsak azért zavar, mert durva és meglehetősen szögletes. Nem tudom megállapítani, hogy Batman mekkora veszéllyel dacol, valahányszor egy ilyen Homo vampiris felbukkan. Feléje dobhat bármit bárhogyan, Dracula egyszerűen odébbtűnik, mert ő Dracula, a misztikumtól dagadó szuperlény.
A másik ellenfele közelharcban Vámpír-Joker. Ezen a ponton már csak röhögni tudtam, valahányszor ősz hajjal vicsorog, ugrik, és olyan sebesen mászik a plafonon, mint Pókember, ha szteroidokat szedne. Pingvin pedig jobbára az idióta henchman szerepkörébe kényszerül: sok egyéb véletlen után (Dracula épp Gothamben nyugszik, épp akkor szökik több rab, épp a kriptakincsért) ő támasztja fel Draculát, ő lesz az agymosott lakája (nem Alfredra utalok ezzel!).

Majd a legfőbb fricska: miután Dracula meghal, Pingvint vádolják a vámpírizáltak tömeges eltűnéséért. Trapa írás, és etikátlannak is tartom Batmantől hagyni, hogy egy ilyen kelekótya balfácán bűnhődjön egy valódi szörnyeteg rémtetteiért. Ez azért fajsúlyosabb ügy, mint Sid, "the Squid" esete, hisz azelőtt épp Batmant vádolták az emberrablásokkal, a szemtanúk zavaros beszámolói alapján.

A legkülönösebb ötlet számomra mégsem a gore-hoz kapcsolódik. Bruce mostani barátnője nem más, mint Vicky Vale. És bár egy hajszállal közelebb áll a képregénybéli énjéhez, mint Kim Basinger alakítása a '89-es filmből, de így is csak kellék. Annyi a szerepe, mint Barbarának a Subzeróban: ő a bajbajutott hölgy Batman számára.

Van egy banális mellékszál, miszerint Draculának volt egy régi szerelme, akit úgy akar feltámasztani, hogy Vickyvel elvégeztet egy olcsó rituálét. Ám ez, akárcsak Batman fennkölt beszédje épp mielőtt Draculát elhamvasztja a napfény, teljesen légből kapott, és semmi nem támasztja meg. Persze, egy keményvonalas fan mondhatná erre, hogy milyen menő: Batman árnyalakja a fényben, miközben elszavalja: "Én vagyok a bosszú! Én vagyok az éjszaka! Én vagyok BATMAN!" Kicsit több odafigyeléssel ez remek riposzt lehetett volna Dracula korábbi megjegyzésére: "Köszönöm, hogy életben tartottad a hagyatékomat."

A Batman vs. Dracula még "eltékozolt lehetőségnek" se nevezhető, mert maga az ötlet alig tekinthető lehetőségnek. A párosítás abszurd, a rajzolási stílusa undorító, a cselekmény írása és kivitelezése pedig trehány. Tipikusan az az eset, hogy semmi nem legitimálta, miért kell legyártani ezt, hasonlóan Pitof Macskanőjéhez (amiről úgy hírlik, remake-elni szándékoznak Anne Hathaway-jel). Kis szerencsével akár Man-Bat vagy Ventress, a Láthatatlan ember is kaphat önálló egészestés szerepet Batman ellenfeleként, és akkor még több pénz fog befolyni a konyhára.

1 ponttal temetném el Dracula grófot a Batman-univerzumban, bízva, hogy legközelebb ismét hozzá méltó formában fog filmalkotásnál felbukkanni.

Robin Hood, a tolvajok fejedelme

Robin Hood több száz éves népmondája Hollywood-ot ciklikusan látogatja. Maga Robin Hood alakja afféle történelmi karácsonyfa. Akárcsak valószínűleg Arthur király alakját, Hood-ot is egyes történelmi személyek adatait, plusz a szájhagyomány költéseit aggatták rá, így lett egyre díszesebb és szerteágazóbb. Ez az oka, hogy a balladák visszatérő elemei és személyei nem voltak még jelen a kezdeti, XIII.-XIV. századi történetekben. (Tudomásom szerint a "legfiatalabb főkarakter" a Robin Hood-mitológiában Tuck barát.)

Kevin Costner játssza őt a mese talán legszélesebb körben elfogadott változatában, ahol a Locksley nemescsalád ifja, a keresztes hadjáratok veteránja. A mondakör összes népszerűbb figurája megtalálható, és a történet kerek utat rajzol Robinnak, miért vált Notthingham íjas hősévé. Kerek utat, ami ugyanakkor merő tejszínhab-költemény, és nem igazán dönti el saját magáról, hogy komoly mű vagy inkább vígjáték szeretne lenni. És ez a különbözet számomra igenis fontos: meghatározza az egész hozzáállásomat arról, hogy milyen élményként rögzül bennem az adott mű.

Mint kitalálható az előbbi szavaimból, nem tett rám mély benyomást a film. Tagadhatatlanul hollywood-i, belesző jóformán minden ismert klisét a lovagkori hős és a hercegnő fogalomköréből, csipetnyi öniróniával fűszerezve. Élvezhető bármely korosztálynak, de azt hiszem, ez a movie leginkább a hagyományos, vidám leányregény miliőjén működik. 

Mivel maga a sztori olyan sima és romos, mint egy hibás matekegyenlet, sokkal érdekesebbnek találtam a színészek kiválasztását. Kezdve a cameót vállaló Sean Conneryvel mint Oroszlánszívű Richárd. Régen Errol Flynn nyomdokaiba lépve maga is megformálta a legendás angol íjászt, így ez amolyan tiszteletlátogatás volt részéről, miközben régi szerepébe új arc került. Olyan ez, mint pl. Christopher Reeve szereplése tudósként a Smallville epizódjában, amint tanácsot ad Clarknak - ehm; az ottani Clarknak. :)

 

Mielőtt rátérnék Costnerre, egy picit még rajtamaradnék ezen a Superman-es hasonlaton. Anno 1977-ben a Warner Brothers még Robert Redfordot akarta, hogy eljátssza Supermant. A 40 éves színész szereplése a siker zálogának tűnt a szemükben. Richard Donner rendező azzal ellenérvelt, hogy akkor az emberek nem Supermant látnák, csak Robert Redfordot, kosztümben pózőrködni. Szupersztár a szupergatyában, ha úgy tetszik.

Pontosan ugyanezért hittem el Costnert a legkevésbé annak, akit megformált. Természetesen egy nagyvolumenű, epikus meséhez Robin Hood több kell, hogy legyen egyszerű erdei haramiánál, vagy kisbirtokosnál. És ez egy erősen idealizált valóság, mint pölö a Zorro álarca: legyen jóképű, vicces, sármos és hetyke. Mégis úgy találtam, hogy Costner inkább a sztárerőt szolgálja, mintsem hogy ő lenne a jó választás a szerepre. Néhol pedig könnyen kiszúrható, hogy nem találja a megfelelő reakciót egy szituációra.

És ez most csak részben Costner hibája, de nem látom, mi mozgatja a nép kitaszítottjait: John Little-t, Will Scarlet-et és a többit. Arra kényszerültek, hogy családostul bujdossanak a sherwood-i rengetegben. Mégha el is hiszem, hogy teljesen elégedettek erdei életükkel, egy ficsúr, mint Robin messze kevés, hogy felrázza őket a status quo-ból. Tetszik ugyan, hogy mikor a folyónál viaskodnak Johnnal, Robin gúnyosan említi a közismert névvariációját: "Kicsi John".  
Mint vezetőből, Costner Hood-jából hiányzik a karizma és a meggyőzőerő. Szónoklatai közhelyesek; olyan dolgokkal érvel ("az erdő mindent megad", "utánatok jönnek itt is", "raboljunk a gazdagoktól, és adjuk a szegényeknek", etc.), amit Johnék sokkal jobban tudnak nála. Évek óta ott élnek, míg Robin csak nemrég vetődött közéjük. Minek hagynák egy ilyen jöttment úrifiúnak, hogy "vezesse őket", főleg, hogy nyílt titok a saját indítéka? Mert ő a címszereplő, neki kell mesterien bánnia az íjjal. Mi sherwoodiak meg a mosolygós barmok, akik maguktól nem látnak tovább az eléldegélésnél - gondolom én.

 

A többi színész közül Morgan Freeman az, akiről fogalmam sincs, miért került a történetbe. Azeem, a muzulmán harcos az írók saját teremtménye, nem szerepelt a balladákban. Hihetőnek tartottam, hogy  mórként szerepel (ellentétben Martin Laurence-szel egy másik movie-ból). Figuráját ellenben semmi nem legitimálja: annyit tesz, hogy kíséri "a hitetlent" mindenhova, és harcol mellette, hálából, amiért a Szentföldön megsegítette.
Vegyük csak ezt végig: az ismert óvilág egyik durván messzi, vadidegen, hideg vidékén bujdosik hónapokig, állandó életveszélyben, ahelyett, hogy hazájában élné a sajtá életét. S mindezt pusztán hálából, amit elég egykedvűen mutat ki. Mi a célja ennek a szereplőnek? Morgan Freemant tavaly Glóbusszal díjazták a Miss Daisy sofőrjéért, úgyhogy nem árthat, ha ő is erősíti a szereplőgárdát! - gondolom én.

Alan Rickmant az első Die Hard legfőbb pozitívumának tartottam. Ott igazi antagonistát jelenítet meg, aki hideg, kalkulatív, ugyanakkor remekül improvizál és tudja, mit miért akar. Itt viszont karaktere, hát hogy is mondjam... egy pukkancs. A sztoriban Notthingham seriffje kihasználja Richárd király távollétét, és harácsol a néptől, sőt nemeseket foszt meg javaiktól, és tartja meg magának. Robin bosszúját is azzal váltja ki, hogy:

• apját felkötteti,
• szolgáját megvakíttatja,
• hírnevét bemocskolja,
• birtokát elfoglalja,
• vagyonát elkobozza.

Ehhez képest Rickman nagyon túljátssza a szerepét. Nem egy önkényes, kegyetlen hadurat véltem a játékában felfedezni, hanem egy teljesen intoleráns piperkőcöt, aki harapós kutyaként morog, dúl-fúl és félagresszíven akarnokoskodik. Robin of Locksley még él?  Emeld a vérdíjat 25.000-re! A nép szereti őt? Akasztgassunk! A hercegnő nem szeret engem? Tegyünk úgy a pappal, hogy igent mondott az oltárnál! Népharag? Megölni mindet!

Mégha azt is vesszük, hogy Angliában kaotikus állapotok uralkodnak, és ő felügyeli a környéken a törvényt és adókat, nem tehetné meg, hogy egyébként csak lógatja a lábát egy várban, és hőbörög, ha valami nem jön össze. Seriffünknek se tekintélye, se intelligenciája, se realitásérzéke. A helyi papságot megnyeri magának arannyal, ám hogy mások miért támogatnák, az számomra rejtély. Saját rokonát is pókerarccal keresztüldöfi egy karddal, mikor kudarcot vall Robinnal szemben. Eltörpengek, vajon milyen gyakran csinálja ezt. Egy ilyen békétlenkedő seriff szerintem János királynak is szúrná a szemét, nemcsak Richárd királynak - gondolom én.

Ó, és igazán bírom a boszorkány Mortiannát, akit Azeem a cselekmény tetőpontjakor átdöf egy pallossal. A látvány, ahogy a bősz boszorka egy lándzsával rohamoz és rikácsol, hangos nevetésre késztetett. :D

Meséről révén szó, nem hiányozhat a bajbajutott hölgyemény se. Lady Marion talpraesett és emberbarát hercegnő, aki gyerekkora óta ismeri a főhőst, és annak éretlen komiszsága dacára beleszeret. Azt hiszem, lényegesen gyérebbnek látom a dolog romantikus oldalát, mint a legtöbbünk. A hangzatos nevű Mary Elizabeth Mastrantonio tűrhető színészválasztás, nem arról van szó. De az egész szerelem annyira súlytalan és tettetett - sőt a végére már nyálas -, ami erősen közelít a Fantaghiro romantikafaktora felé. Ugye nem azt akarja mondani a rendező, hogy Robin a legjobb hapsi, akivel Marian egy fél élet alatt találkozott?

Michael McShane pedig az egyetlen, akit a szkript kimondottan vicces karakternek ír elő, és mint olyan működik is. Akárcsak a Richi Rich-ben.

Ártalmatlan, feledhető, néhol egészen drámai pillanatokat okozó mesefilm a '91-verzió. De hasonló gondom van vele, mint tucatnyi más mozival: nem tudja eldönteni magáról, hogy komoly vagy humorcentrikus akar-e lenni. Nincs egyensúlyban humor és dráma, a karakterek gyakorta féleszűekként viselkednek, a történet pedig annyira olcsó, hogy nincs 1 igazán emlékezetes/megragadó pillanata. Legtöbb vicces momentuma szándékon kívüli, az érzelmek pedig sosem fejlődnek túl egy tündérmese-könyv lapjain.

Szellemlovas

Sok-sok évvel ezelőtt még nem...

Időszámításunk Után 2007 körül...

A Sötét Lovag Előtt 1-ben...

Megszületett egy legenda, "az évtized legrosszabb képregényfilmjének" legendája. Bizonyos kritikusok emlegették e néven N. Cage filmjét, melynek címe:

 SZELLEM LOVAS

A Szellemlovas nem a valaha készült legrosszabb képregényfilm. Még a múlt évtizeden belül sem. Utóbbi címet nálam örökre A Maszk 2. fogja birtokolni, amit a filmvilág egyik legaljább celluloid-korcsaként iktattam be jegyzőkönyvembe.

A Szellemlovas inkább a stílusos szemét kategóriába araszol. A 10 évvel korábbi Batman & Robin ugyanez az élményfajta: annyira rossz és kusza, hogy az már nevetséges. Már ez önmagában olyan bóknak számít, amit a Macskanőről nem tudnék elmondani. Ugyanolyan nonszenszül mitologizált mondjuk. A maga miliőjén időnként élvezhetőbb, mint a Penge - Szentháromság. Viszont amattól rosszabb abban, ahogy felépül, azaz éppenhogy nem épül fel.

Arról van szó, hogy adott egy szokványos cselekményváz, melynek választott alkotórészei nem lecsiszoltak, nem illeszkednek megfelelően, és az, amivé a végére összeállnak, az aligha több, mint egy mozgóképes disznóól. Röviden: teljesen kilátszik a film csontváza. Több mint kiszámítható, mi milyen szerepet töltene be - már ha rendesen ki lennének gondolva.
Tudom, hogy számtalan zsánertársáról lehetne ugyanezt elmondani (most hoztam föl pár példát), de a Szellemlovas külön rossz attól, hogy egyszerre hozza kínos helyzetbe rendezőjét, és címszereplője megformálóját:

• Hihetetlennek tartom, hogy Mark Steven Johnson, aki vezényelte a Daredevilt (az eredeti vágatot!), és asszisztált az Elektrához, ennyire nem vette komolyan a saját munkáját. Egyszerre akarja közel hozni Johnny Blaze alakját a nézőhöz, miközben a főszereplőre csak úgy tekint: "egy pasas egy lángoló koponyával". Mintha aggódott volna, hogy túl sötét lesz a produkció, ezért ehelyett túl komolytalanra szabta át.
• Nicholas Cage egy rakás szerepéhez volt nem odaillő casting-választás. Legalább 1 évtizednyit túl idős fiatal erre a szerepre, és egyetlen megható jelenete sincs a női főszereplővel. Olvasmányaim szerint a képregény-Johnny ivott és dohányzott, itt pedig antialkoholista és antinikotinista. Valami propaganda-célt sejtek a módosítások mögött, mintha nem is számítana, melyik szuperhőst is próbálják a vászonra vinni. Pedig Cage elvileg hatalmas Ghost Rider-fan: van egy lángoló koponya-tetoválása, és a forgatás befejeztével meg is vásárolta a Szellemlovas motorkerékpárját.

Íme a Szellemlovas lecsupaszított klisépaneleinek listája:

1. Főhős tragikus háttérrel;
2. Szupererő látványos kialakulása;
3. Szupererő hangzatos mitológiája;
4. Megmentendő csinos barinő;
5. Aggódó legjobb barát;
6. Főgonosz(ok) világuralmi tervvel;
7. Eszköz, mellyel a világuralmi terv "lehetséges";
8. Öreg mentor, aki elmeséli a fontos tudást;

1.) Johnny Blaze eladja lelkét Mephistónak, az ördögnek, hogy megmentse rákos apját. Az mégis meghal, Johnny sztármotoros lesz + titokban az ördög lovasa. Igen ám, de... Blaze döntése egyáltalán nem döntés: kézbe veszi a pokoli paktumot, s a vére véletlenül ráfröccsen a papírra. Mephisto meg rávágja: "Ennyi elég is lesz". 

És nem sokkal később megöli a meggyógyult fatert. Indoklás: "Nem engedhettem, hogy közénk álljon." Mármint... erkölcsileg? Ettől kezdve Johnnynak magányosnak kell lennie... öhm, hogy Mephisto ne tudjon hozzá közel állókat kinyírni, ha kedve szottyan? Később a gondnok, a movie mentorfigurája azt mondja: "Isten az ő oldalán áll, mert a lelkét jó okkal adta el". Nem! Talán "jó okkal" adhatta volna el, ha tudatosan írja alá a papírost, nem véletlenül ráfröccsen a vére. A fiú egész karakterfejlődése ebből a pontból indulna ki, és az analfabéta forgatókönyv miatt kártyavárként omlik össze a legfontosabb jellemfejlődés. 

2.) Hamar észrevehető, hogy nincsenek tiszta szabályszerűségek. A dolgok történnek, mihelyt akad egy nagyon behajított kiváltóok. Johnny-t letartóztatják (bár nem tudom, hogy azonosították a Szellemlovast  Johnny-val), s a fogdában - akkor 1. ízben - változik át. 1-et kivéve elbánik a többi rabbal, elkezd száguldozni, és kereke nyomában mindenütt tűz lobog - beleértve a felhőkarcolók beton- és ablakfelületeit. Nem mondom, szép a koponya és a jármű CG-lángolása, de éppolyan irreális beállítású is, mint Fáklya a Fantasztikus Négyesből. 
Nagyon hiányoltam, hogy sok mással együtt a Szellemlovas mibenlétét se magyarázza meg a mű. Mi pontosan a Szellemlovas, mint élőlény? Csak Johnny démonformája? Egy ember személyiségének új oldala, mint a DC-képregényekben Kétarc? Vagy egy szimbióta entitás, önálló tudattal, mely erővel ruházza fel birtokosát? Még egy érdekes felvetés: ha mondjuk kezdetben teljesen külön tudati létforma, ami a végére teljesen eggyé forr Johnnyval, elveszítve gonosz tulajdonságait... egy ilyen folyamat önmagában érdekesebb lett volna, mint bármi más, ami a kész művön látni. 

3.) A gondnok a film szócsöveként nemcsak a film eleji narrációt mondja el, de ő tudat Johnnyval mindent , amit tudnia kell: pl. az ördög "minden generációban" kiválaszt egy ördögi fejvadászt. De vajon miért nem gyűjti be azt a sok begyűjtendő vétkes lelket saját maga? Mi szüksége egy lovasra? Mi korlátozza az erejét, mikor bárhol megjelenhet, de Johnny látszólag mégis tud packázni vele, ellenszegülhet a parancsának?
Megint egy mondvacsinált álmítosz, amivel próbálják kimagyarázni, hogy a filmben szerepel "egy pasas egy lángoló koponyával". A cselekmény úgy tesz, mintha minden szabály világosan kiderülne, vagy elmondások vagy történések révén. Hát nem: a természetfeletti dolgoknak vagy hiányoznak vagy harmatosak a szabályai.

4.) Eva Mendez szereplését a Szellemlovasban így lehetne körülírni: Megan Fox teste és Kristen Dunst magánélete egybegyúrva. Egyetlen aspektusa sincs a nem létező karakterének, amit el tudnék hinni. Roxanne épp akkor téved vissza Johnny életébe, mikor Mephisto megbízást ad Johnnynak. Elrablását, és hogy  vele zsarolják meg a főhőst, nemcsak kitalálható, de bárki negyedórára pontosan betájolhatja, mikor következik be.
A közös száluk pedig végülis értelmetlen, mert a kazalnyi duma után "második esélyről", a veszedelem, és azok után, hogy 100 mérfölddel száguldva pózolt neki az országúton... feladja Roxanne-t. Ezt azért nem tudom be "heroikus áldozatnak" Johnny részéről, mert nem látom, mitől gondolta meg magát. Attól, hogy az állítólagos magánya mellé közben Szellemlovas lett? Még egy megkésett és erőltetett jellemvonás. "Szörny vagyok..." "Nem vagy az. Belül jó vagy." Néző legyen a talpán, aki ebbe képes dramaturgiát belemagyarázni.

5.) Mackről alig tudok mondani akármit is: Johnnyval társalog párszor, aggonizál a srác extrém szokásai és őrült kockázatimádata miatt, majd a vége felé a film 2. főgonosza végez vele. Ez a haláleset pedig semmit nem mond nekünk sem Johnnyról, sem a gyilkosáról, se semmiről.  

6.) Mephisto/Mephistopheles őrjítően egysíkú sátánfajzat. Távol áll a félelmetestől: a legfélelmesebb dolog, amit produkál, hogy valami megmagyarázhatatlan sorsmanipulálással (vagy inkább sima ácsorgással) megöli Johnny apját.
"Fekete Szív" pedig még tőle is rosszabb, mert Mephistónak legalább némi palpatne-os karizma tükröződik a jelenlétén. Blackheart inkább olyan, mintha Edwardot kereszteznénk Imhoteppel: a végén megszerzi a világuralmi terv eszközét, lelkek sokaságát magába szívja, és a végén épp ez vezet majd a pusztulásához. Ugye Johnny nem tudott ártani neki, hisz nincs lelke. De! Miután szert tett a szuperhatalomra, sebezhető lett, mert van benne egy csomó lélek. Kámforrá változni képes csatlósait pedig a Szellemlovas erőlködés nélkül leostorozza egy tüzes lánccal.

7.) Egy régi, sötét mágiával teli szerződés, ami 1000 gonosz lélek erejét ruházhatja emberre vagy démonra. Vagy valami ilyesmi. Ha egy protagonista küldetése kimerül annyiban, hogy egy felmagasztalt ereklyét hajkurászik, és ha nincsenek motivációi és még szupererő is van a birtokában, esélyünk sincs rá, hogy szorítsunk neki. Még a párhuzam ötletével se kezdtek semmit az írók, hogy Johnny is egy szerződést írt alá saját lelkére, vagyis ez olyannak hat, mintha régi rossz döntését próbálná visszacsinálni.

8.) A temetői gondok se méltó rá, hogy karakternek nevezzük. Elmondja a tudnivalókat, aztán lelép a színről. Nem javítja fontosságát a csavar se, mikor felfedi, hogy ő volt Carter Slade, a hajdani Szellemlovas, aki 150 éve eldugta a tekercset Mephisto elől.

Néhány kérelten kérdés: Mi tartja életben? Ha tényleg csak 1 átváltozáshoz volt elég ereje, akkor minek fordul sarkon, miután elkísérte Johnnyt a találkahelyre Blackheart-hoz? Nem lett volna jobb már ott, a konfrontációkor átalakulni, hogy hasznára is legyen a kölyöknek? És a legszembeszökőbb paradoxon: ha minden generációnak volt saját Szellemlovasa (mint a Fantomnál), akkor hogyhogy 150 éve ez a szokás szünetelt? Találgatni lehet, de ez a film túl lusta, hogy egyáltalán tippeket adjon ehhez.

Mindezek után az eredmény várható: kontár kukoricamozi, mely dedósítja és szándéktól eltérően nevetség tárgyává teszi az eredeti történetet.

Mielőtt még bélyeget sütnék a filmre, felsorolom azt a néhány dolgot, ami határozottan tetszett.

• Mikor Carter Slade utoljára még átváltozik Szellemlovassá, és Johnnyval közösen nyargalnak az éjszakában. Egyik tűzes lóháton, másik tüzes motoron.
• Hogy Johnny nem próbálja titkolni Roxanne elől, hogy ő Szellemlovas;
• Amikor Carter fának csapja az ásóját, és az összetört nyélen megmutatja: végig ott rejtegette a tekercset.

Rendőrakadémia 4, 5, 6 és 7 - Összevont review

Azért nézem egyszerre át ezt a 4 filmet, mivel az összes Rendőrakadémia-folytatás lényegében ugyanazt a történetet meséli el, különböző felállásokban. Az 1. részt máig nagyon szeretem, kerek vígjáték volt esélytelen amatőrök megfeleléséről a rend őreiként.

Folytatásai azonban inkább együtt adják ki humor és sztori terén is ugyanazt a szintet. Ha nagyon ragaszkodnánk a kategóriákhoz, akkor ez a 6 film nem is folytatás, hanem hosszabbításai, epilógus-szerű toldalékai az első Rendőrakadémiának. Olcsó formula, hogy egy egyszer már bevált komédiát még 6-szor adjanak el, évenként.

A legnagyobb probléma, hogy a készítőik kicsit sem próbálnak eredetiek lenni. Nincs sztori, nincsenek sorsvonalak. Ugyanazok a színészek ugyanazokat a vicceket variálják hasonló szituációkban. És azok a viccek gyakran olyan áron keltenének hahotát, hogy a szereplők tudatosan vaknak vagy hülyének tettetik magukat, és elhiszik, hogy a geg valóság. Pl. mikor a 4. részben Jones tapsot imitál hangjával Mahoney beszédéhez, az hosszan hajlong és köszönget, mire rájön, hogy megint a barátja szórakozik. Ne mondjátok, hogy ezidőtájt már nem ismeri a trükköt az egész intézmény!

Ellenfeleik, kollegáik és utódaik - akik közül néhányan maguk is tisztté válnak - próbálnak hozzájuk hasonló guffy-s, tréfás fickók és nők lenni. Nyilván lejjebb kell adni az elvárásainkat, hogy élvezni tudjunk effajta könnyed filmeket is.

És még így is: az eredmény borzasztóan gyönge. A történettelenség végig kizökkent a könnyed humor hatása alól, eltekintve néhány eseti alkalmat, ahol tényleg elnevetjük magunkat. Maga a szereplőkínálat viszont gyér: akár a kifigurázás szintjén nehezemre esik elhinni, hogy ezek az archetípusok - karakternek már inkább nem próbálom hívni őket - bárkinek veszélyt, segítséget vagy szakmai bíztatást jelenthetnének. Legfeljebb Adam West Batman-világában a '60-as évekből.

Szóval ahelyett, hogy részleteibe mennék a cselekményeknek vagy motivációknak, inkább megpróbálok olyan pillanatokat keresni, amik erősebbek humor terén a többitől.



A Rendőrakadémia 4. arról szól, hogy miután az első guffy-s osztagnak meglett az első guffy-s utódosztaga, most "sima állampolgárokat" is megpróbálnak kiképezni, új polgárőrségnek. A végén persze jönnek a rosszfiúk, akik ezúttal erőtlen csigák módjára hadonászó ninják. Akiket az a Larvell Jones fegyverez le zömével, aki általában a humor mentőöve ezekben a movie-kban. Megjegyzem: nem mindig használják őt jól ezek a "folytatások".

A 4. résznek kb. szintén 4 jellegzetessége van:

1. Zed, az ordibáló zsaruhippi szerelmes lesz egy, vele szemben irreálisan türelmes lányba;
2. A kövér fekete srác, Tommy "House" Conklin lesz az egyetlen itt beemelt figura, aki folytatásba is odakerül;
3. Sharon Stone felbukkan egy jelentéktelen mellékszerepben;
4. Steve Guttenberg utoljára játszotta Carey Mahoney-t, a mosolygós rendőrifjút (saját bevallása szerint, mert elege lett az ellaposodott franchise-ból, és nem akart skatulyába kerülni).

3 olyan poén csattant el, ami őszintén megnevettetett:

1. mikor Tommy ráül a kispadra, és kistermetű kollegája felesik a kosárpalánkba, amit az eredményjelző is lereagál;
2. Zed nyilvánosan készül bekapni Lassard aranyhalát, de mikor az meglátja, eláll tőle, és mindketten jót derülnek.
3. Amikor Harris ráförmed az őrsön Proctorra, aki épp az egyik dísztárgyát fogta kézbe: "Ne merjen a golyóimhoz nyúlni engedély nélkül!"

"Lassard parancsnok elérte a kötelezően előírt nyugdíj-korhatárt."

Ez a mondat végre segített némi sorsfordulatot vinni a szériába. Harris parancsnoknak, az örök negatív figurának itt végre úgy tűnik, sikerül keresztbe tennie felettesének és a kedvenc rendőreinek. Hagyja, hogy nyilvános ünnepségen tudja meg mindenki a hírt, ezzel teljessé téve a letaglózást. Növendékei bíztatására Lassard Miamiba utazik, hogy átvegyen egy kitüntetést. A reptéren táskáját véletlenül összecseréli egy piti bűnözőtrió táskáéval, akik nem sokkal később utánatartanak.

Tűrhető megoldásnak tartom miszerint Eric Lassard unokaöccse legyen Mahoney helyettese mint sármos szépfiú. És hogy a sztori mennyire mellékes, jól mutatja, hogy az ott-nem-létét meg sem említik, nemhogy megmagyaráznák. Talán a tengerpart mint helyszín is belesegít, de ezt a részt érzem a legjobbnak a 4-ből - orrhosszal. A bűntrió főnöke még komolyan vehető gengszter, a 3 másik inkább rajzfilm-szerű bérencek, akik közül az egyik feszt a haján aggódik.

Mozgalmas, de szánnivaló eseménysor az üldözés, miután Lassardot elrabolja a trió. Árkon-bokron keresztülviszik, Miami környékén, és az ex-parancsnok azt hiszi, gyakorlat az egész, még tippeket is ad nekik.

De még ezelőtt, a kényszernyugdíj híre, majd mikor az ünnepségre érkezve meglátja felnagyított képét a falon, legalább valami kis szimpátiát kelt iránta. "Egyenruhában mindig jobban mutatok... Azért nagyon fog hiányozni." A végén pedig valami keretet még ad is a hír, hogy a sikeres elfogóakció visszhangjaként közlik Lassarddal: eltörölték a szabályt. Akkor megy nyugdíjba, amikor akar, és emberei ünnepelnek.

Ettől még sajnos szintén gyenge filmnek tartom az 5. epizódot. Hogy mást ne mondjak: látjuk benne többek közt, ahogy a fegyvermániás Tackelberry pisztolyt nyom egy fehér cápához, visszaparancsolja a nyílt vízre, és az rögtön odébbáll. Ezen a ponton már a 3D Jaws is realisztikusnak tűnik...

Kedvenc poénom itt az volt, mikor Jones a reptéri átvizsgáláskor minden fémtárgyat kirakatott Harris-szel. Itt azért könnyebb volt elhinnem, hogy bedől neki, és oka is van a tréfáknak. Tudják, hogy Harris kotorta elő előmenetel reményében azt a nyugdíjazási szabályt, és ki is mutatják Harris-nek: golyót kívánnak neki ezért.

A 6. rész alcíme: Az ostromlott város. Persze, nem olyan méretű romba dőlésre kell gondolni, mint mondjuk a Die Hard 3.-ban. Ám a probléma tényleg egy egész városnegyedre kiterjed: bankrablás, üldözések + némi pürotechnika. Van egy újabb rajzfilm-szerűen gonosz hármas, akiket egy titokzatos megbízó informál, így hatékonyak. A polgármester egy kicsit hápogó hangon beszélő pasas. A "csavar" pedig, hogy ő a megbízó, és hogy egy nagy beruházási csalás miatt volt az egész.

Az egészben két dolog tetszett: az egyik, hogy a 3 bérenc olyanok, mint a bűnöző tükörképei Hightower, Tackleberry és Jones figuráinak. Persze, Jones "tükörképe" evidens módon nem tud játszani a hangokkal - pl. hogy a Superman 3. ténfergő emberrobotjának adja ki magát.

A másik Harrys pofáraesése, mikor a végén kiderül, hogy a polgármester a főhunyó. A folytatások közül itt lepődik meg a legmegrökönyödöttebben. És ezt a poént jól is vezetik elő, annak fényében, hogy milyen buzgón hízelgett és nyalizott neki Lassardék ellenében.

A II. évezred utolsó Rendőrakadémia-filmje. A franchise hanyatlását jelzi, hogy ezúttal nem következő évben, hanem 5 évvel Az ostromlott várost követően érkezett meg. Olyan érzést kelt itt már az egész sztorivonal, mintha egy agyon idős ember szélütést kapott volna, és ágyhoz szegezve vegetál. A film cselekménye is merő vegetáció, még kevesebb mozgatóerővel a szereplők és a konfliktus terén, mint az előzményekben.

Moszkva az új helyszín, és egy bizánci nevű alak a főgonosz. Ifjabb Lassardnak akad egy lehetséges barátnője, Tackleberry kisminkeli magát, és Lassard is találkozik a pontos orosz tükörképével.

Utószóként még annyit: akárcsak a Robotzsaru vagy a Conan esetében, itt is egy tiszavirág életű TV-sorozat készült a filmvonal kifulladása után. Úgy hallom, tervezik, hogy remake-et készítenek az eredeti alkotásnak. Ennek egyáltalán nem örülök: egyrészt nem bízom a remake-ekben, másrészt az eredeti színészek annyira eggyé forrtak karakterekkel a köztudatban, hogy nagyon sok kreatív energia szükséges felnőni hozzájuk. Humorban és stílusban is.

Nagyon remélem, sőt követelem, hogy ha az új feldolgozás zöld utat kap, ne merjenek olyan eredményt kiadni a kezükből, mint pl. a tavalyi Conan-remake volt. Ha másért nem, a már elhunyt színészsztárok iránti tiszteletből, mint Bubba Smith vagy David Graf.

Zaklatás

Tom Sanders családos részlegvezetőt régről ismert új főnöke, Meredith sikertelenül próbálja elcsábítani. Mindketten beperlik a másikat, közben Tom rájön, hogy a nő önös érdekből veszélyezteti a küszöbön álló fúziót.

Ez nagyvonalakban a felállása Michael Douglas egyik legvitathatóbb értékű filmjének. A Zaklatás a felszínen okos thrillerkriminek néz ki belső hatalmi harcról egy szoftvercégnél. Valójában viszont nem több erotikomikus csatározásnál a 2 nem 2 képviselője között, melynek kimenetele egy idő után mindeggyé válik a néző számára.

A mű 2 hivatalos vonzereje közül az egyik a legendás félbemaradó szexjelenet Tom és Meredith között, ahol Meredith szinte fekete özvegyként próbálja behálózni a csábulgató férfit. Ez engem nem érdekelt, kismilliószor látni ilyet jobban kivitelezve. Másik az időnként okos üzleti szövegsorok, melyek alapján a laikusok - köztük én is - némi fogalmat nyernek az informatika világáról. Túlkomplikáltnak éreztem az egész bonyodalmat, a mellékszereplők értelmes, de túl szürke dolgozók, és a 3 fő húzónév egyikét se hittem el annak, amiként a filmben szerepeltetik őket.

Messze nem én nyitom a sort azok körében, akik szerint a sikeres üzletasszony és Meredith Johnson két külön kategória. Itt egy nő, aki elvileg elég okos, jó szervező + strapabíró, hogy felemelkedjen egy nagycég alelnöki posztjára. Ehhez képest, ha egy szituáció érinti a szexet vagy az ösztöncselekvést, teljesen elveszíti az önuralmát. 1. munkanapon hívja fel az irodájába a trófeának nézett Sanderst, és egyből nyomul rá, akár egy nőstény ragadozó a párzás előtt. Hogy lett ebből üzletasszony? Hogy lehet olyan óvatlan, hogy mikor a férfi visszahőköl és lelép, hangosan elkezd ordítozni az iménti ügyükről, nem tudván, hányan is vannak a közelben?

Nem tudom, mit higgyek erről. Ebben a világban úgy látszik, a puszta dögösség, illetve néhány diszkrét numera elég a szakmai előmenetelhez. Ehhez pedig az kell, hogy legyen egy önelégült, vigyori főnök; Donald Sutherland karaktere Bob átlagos, önhitt milliomos, akinek a kényelem és a pénz számít egyedül. Aztán kell egy régóta kiéhezett pasi. Tom a film szerint 30-szor is nemet mond, de csak azután hajlandó elmenni, hogy valami futó, szexszerű döngetést végrehajtott a nőn.

Meredith szinte a paródiája a szexi, de végsőkig manipulatív mesterelmének, melyet például Sharon Stone ábrázolt az Elemi ösztönben. Tetszett a pernél, hogy a néző elvárásait beelőzve csavar egyet a szokott felálláson. Akire számítunk, hogy az áldozati bárány lesz, Tom, elsőként kezdeményezi a pert. Jó pont! Meredith és ő is erkölcsileg kompromitálták magukat, kérdés, hogy melyikük a nagyobb bűnös. Igazából ezt én magam se tudtam eldönteni Tom frappáns leleplező beszédéig arról, hogy Meredith belepiszkált a termékrendelésbe.

Nem egy helyen mintha a vakszerencse egyengetné Tom előtt az utat, hogy kikerüljön a slamasztikából. Idővel mobiltelefonján felfedezi, hogy egy félrement hívás révén valaki felvette a vad éjszakán történteket. Ez talán viszonylag hihető véletlen. Még azzal együtt is, ez az icipici véletlen perdöntő aduászt ad neki Meredith ellen.
Meredith tervében a végső trükk az, ami úgy-ahogy ravaszságot sejtethetne. De az meg nagyon együgyű trükk. Mikor a nő a perügyben vesztésre áll, látszólag elveszti a fejét, s őszinte vélekedését a férfiakról kiadja magából. Így Tom azt hihetné: győzött, miközben bűnbaknak készítik őt elő egy gyártási hiba kapcsán. Már elnézést: Tom és Meredith évekkel ezelőtt bensőséges kapcsolatban álltak. Kissé átlátszó kelepcének tűnik ez épp az ő számára. S mikor átlát a nő mű-kiborulásán, úgy nyer bizonyosságot sanda gyanújának... hogy véletlenül meghallja Meredith-et, amint a cinkosával épp a csapdáról beszélnek. És véletlenül a mobiltelefonja csörgését se hallják be, míg őt mindent hall ki. Speciális lehet az üveg...

Sanders érzésem szerint csak azért családos ember, mert ez az általános életmódbeli-norma. Nincs kémia közte és felesége között, teljesen megszokás-alapúak a beszélgetéseik, illetve a kötődésük gyerekeikhez hamisnak érződik. Az asszonynak egyetlen megnyilvánulását találtam okosnak, és ez amikor egy partin szóba kerül az incidens Meredith-tel. A többiek előtt úgy tesz, mintha Tom pontosan elmondta volna neki. Valójában persze dühös, amiért Tom hagyta, hogy a pénisze egy másik nő szájában kössön ki.

Az 1 főszereplő, akin egyáltalán nem látom, hogy az események nyomot hagynak, az Bob. Ha én írtam volna a forgatókönyvet, akkor Meredith-en kívül némileg őt is seggre ejtettem volna. Nem vagyok üzleti szakértő, de úgy tudom, az igazgatótanács visszavonhatja az elnökségi mandátumot, mégha ő is pénzeli a céget. Akkor biztosan, ha nem övé a részvénytöbbség. Ha meg az övé, ilyen kimagyarázhatatlan nyilvános lebőgés után az üzletfelei, nos, eléggé megorrolhatnak rá. Mindenesetre kötve hiszem, hogy nincsenek az esetnek következményei rá nézve.

Lehet, hogy népszerű darab, de számomra a Zaklatás csupán egy középvonalbeli thriller.