Walt Disney-történetek között nem ritka, hogy háziállatok, azon belül is mondjuk kutyák a film valódi főszereplői. A 101 kiskutya novella, majd rajzfilm formájában akkora sikert aratott a 60-as évek elején, ami még évtizedekkel később is kellő lehetőséggel kecsegtetett egy élőszereplős verzió elkészítéséhez.
Családi vígjáték révén szinte kötelező a filmbe egyfajta naivitás. A két emberi főszereplő, Anett Green és Roger Dearly a Saint James parkban találkoznak először. A lány egy divatcégnél dolgozik, a férfi alkotói válságát élő programozó. Összejönnek, és velük párhuzamosan dalmatáik, Perdy és Pongo is. Ennél kézenfekvőbb módja az ismerkedésnek talán nem is létezik városi közegben. Ahogy annál kitalálhatóbb végkifejlet se, hogy Anett és Roger összeházasodnak, gyerekük lesz, Pongo és Perdy pedig idővel életet adnak vagy száz kiskutyának.
Amikor Cruella De Vil (="Rideg-ella Ör Dög-i"), magyar fordításban Szörnyella pártfogásba veszi Anett-et. mivel új ötletét, a dalmaták által inspirált foltos ruhákat első ránézésre imádja. Ha a "House of DeVil" alkalmazottait, Szörnyellát és az irodája dekorációját együttveszem, olyan, mintha a munkahelyi élet kifigurázása lenne. És elég szórakoztató is volt a látványa, mégha kissé nevetségesnek hatott is.
A rajzfilm-verzióval szemben Perdy és Pongo nem kap emberi beszédet a filmben, ami szerintem még jó lett volna. Képesek a környék kutyáit riasztani és csapatba szervezni, hogy megtalálják kölykeiket. Ironikus módon a két betörőnek még ennyi esze sincs: a kiskutyák, majd a többi állat is bolonddá tudja tenni őket. Szörnyella szintén megszenvedi saját tettének ártalmait. Glenn Close kosztümje, mozgása és hangja teljesen megfelel a rajzfilmből ismert De Vil alakjának. Megértem, hogy Rogert végül a pórul járt boszorkány inspirálja, hogy kiegészítse dalmatakölykökről szóló új videójátékát - ami még persze nagy sikert is lesz.
A Doktor House későbbi sztárja, Hugh Laure és Jeff Daniels is közismert színészarcok, de itteni szerepeik nem különösebben érdekesek. Sablonosak és unalmasak. Anett és Nanny pedig kifejezetten színtelen emberek voltak a számomra. Egyszerűen nem képes megfogni az embert az az elcsépelt tucatdialógusuk, ami a gyermekáldással kapcsolatban hangzott el.
Szinte alig tartja össze ezt a filmet a saját története. Bármekkora klasszikusnak minősül saját kategóriájában, nagyon lassú tempójú, eseménytelen, fordulatszegény másfél órát ad a nézőnek - szándékosan nem adom rá nyíltan az "unalmas" címkét. Mindamellett, hogy családi vígjáték, a meghitt otthon hangulatvilága nagyon műízű. Nem tudott meggyőzni a film róla, hogy tényleges vonzalom vagy gyengédség alakul ki Roger és Anett között. A humora ritkán éri el a kívánt hatást, helyenként pedig pont hogy rosszul választja meg a poénok tárgyát. Ha például egy csirkefogó éjjel a befagyott vízbe zuhan, és hosszasan mutatják, ahogy fagyhalál kerülgeti, az nem vicces, hanem igenis riasztó, aggodalmat keltő történés.
Szörnyellán kívül egy nyomatékosabb figura sem található itt, és ezt nem lehet annyival kimagyarázni, hogy külleme és attitűdje neki a legfeltűnőbbek. Mintha a készítők nem tudtak volna mit kezdeni a többiekkel a valós világában. Az állatok találékonyságát érdekes volt látni, de a történet csak egy hosszas, esetlen fogócska, unalmas szereplőkkel előadva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése