Terminátor 3.

Egy kasszasiker megaprodukció tarolását legegyszerűbb úgy utánozni, ha a film az előd sémáját követi, egészen a nyílt másolásig. 

1. Batman & Robin. 
2. Zorro legendája. 
3. Penge 3. 
4. Superman 4. 

Ugyanígy nem tekinthető trilógiazárásnak a Terminátor 3., melyet 12 évvel az előző rész után rendeztek meg. Akármi is legitimálta a project beindulását, fukarok voltak egyéni ötletek terén.

Mentségére legyen szólva a filmnek, hogy próbál továbbfűzni témákat, melyeket a rajongók várhatóan az első két filmen felül is látni akarhattak még, külön. Ezért indít a film a legelső atomrakéta becsapódásával: a világháború kezdeti pillanata. Hogy ne legyen csalódás, 1-2 további, impozáns beállítású atomrobbanásra is lehet majd számítani. Hogy az izgalom fennmaradjon, az új Ítélet Napja előtti 24 órában játszódnak majd az események.
Láthatjuk John Connort felnőttként, ahogy boldogulni próbál anyja támasza nélkül. Figyelemmel kísérhetjük, amint ismét veszélybe kerül, és gyerekkora legmeghatározóbb alakjával, T-800-zal találkozik újra. Aki most is meztelenül kerül épp ebbe az idősíkba, John és Sarah Connor akciói dacára, mindössze annyi magyarázattal, hogy: "Csak időt nyertetek." Természetesen "az egy másik terminátor volt", ahogy a T-850-es is mondja. Nem emlékezhet az együtt töltött izgalmakra, és nem köteles John parancsainak engedelmeskedni. És ugyanígy nem lenne köteles éppen ugyanolyan ruhákat és napszemüveget beszerezni, mint azt az elődjei tették korábban. És természetesen a Skynet meglovasodását most már azért nem lehet majd elhárítani néhány ember megóvása által.

Nick Stahl "John Connorján" nagyjából a film összes hiányossága egyszerre érhető tetten. Erről a fickóról már első jelenetei során kiderül, hogy semmiben nem hasonlít a jövő egyik legfontosabb katonai vezetőjére. Túl esetlen, túl egysíkú a látásmódja. A rejtőzködő életmódja mellett egy jóindulatú trauma kísérti a Terminátor 2.-ben átéltek kapcsán, és ez legalább érthető következménye annak. De a legtöbb megjegyzése a logikai érzék majdnem teljes hiányát bizonyítja. "Úgy érted, titeket futószalagon gyártanak?" Visszautalásai az előző epizódra pedig Michael Keaten-ével vetekednek a Batman visszatérből.

Kate-ben semmi érdekes vagy jellegzetes vonás nincs. Ebben mondjuk illik ennek a filmnek a John-jához. Iskolai ismeretségük légből kapott, cérnavékony szál; a tény pedig, hogy eredetileg már egy pár kellene legyenek 2003-ra, inkább spontán hozzámagyarázás, mint a kapcsolatrendszer továbbszövése a történetben. Két átlagember egy akkora konfliktussal kerül szembe, amihez sem ők, sem maga a film nem képes felnőni.

A koppintás legnyilvánvalóbb jele a T-1000-es lett volna, de ezt még a film írói sem merték bevállalni. Helyette bemutatják a T-X (Terminátrix) modelljét, aki Connort üldözi. Se Kristanna Loken alakítása, sem maga az ötlet nem illik ebbe az univerzumba. T-1000-nél ki lehetett érezni a gyilkosságai nyersségét, az alakváltások váratlan és horrorisztikus mivoltát. Lehetett arra apellálni, hogy a nézőknek tetszhet, ha T-X is megöl egy-két embert, de sose éreztem, hogy rettegnem kéne ettől a szőke gyilkostól. A filmben sok "fanservice" ("=rajongói  juttatás") fordul elő, de ezek se vezetnek sehova, olcsó csalik a nézőnek, hogy ne unják el magukat.

A nő karja kész szerszámkészlet: jellegzetes plazma sugárvetőjén kívül egy lézerágyú, automata fegyverek, sőt lángszóró is képződhet. Akárcsak elődje, képes felvenni bármely ember alakját, sőt a T-1000-el ellentétben a gépek minden fajtáját irányítani tudja.
Annyi rendkívüli tulajdonságot aggatnak rá, amik egymásnak mondanak ellent. Mi szüksége lőfegyverek alakját a végtagjára ölteni, amikor plazmavetője több mint 100 kiló TNT erejét szabadítja el?  Egyáltalán: mit ad hozzá egy gonosz kiborg létéhez, ha egy nő játssza el? Annyira igyekeztek új ötleteket keresni a készítők, hogy a cselekmény árnyalásáról megfeledkeztek.

Akcióból természetesen nincs hiány. Nagyon hamar látszani kezd, hogy az előző film legfőbb erőszaktípusait nyomatják, verekedéstől golyószóráson át a robbanásokig. Szerencsére némelyik szekvencia egész jó megoldásokat igyekszik felvonultatni. A végső harc a két kiborg között egészen izgalmas. A Terminátrix mozgása kicsit műanyagszerűnek hat a CGI hozzáadása miatt, de nem vészes. 

Átlagos akciófilm, amiből a az első két rész légköre szinte teljes egészében hiányzik. Mozgalmas, de a fő karakterek itt árral sodródó cselekménytartozékok, az egész Ítélet napja pedig lényegében egy blamált biztonsági protokoll végterméke. A Terminátor 3. egy 2 részes eposz azóta is tartó megerőszakolásának kezdete a szememben, bár akciófilmként ez a darab még csak eldöcög valahogy, maga se tudja, merre.

Terminátor 2. - Az Ítélet Napja

James Cameronra jellemző, hogy esetenként sokéves kihagyást is megenged magának a rendezései között. Ezesetben megérte: a Terminátor 2. minden idők 5 legjobb folytatása, sőt: 5 legjobb filmje között szerepel nálam. A feszültségskála és kíméletlenség mindegyik lépcsőfokát meglépi a film, nem spórolva a vérrel és a halálosan realista kidolgozású horrorral.

A film első képkockája 2029-et egy dermedt, minden mozgás nélküli, hangtalan temetőként ábrázolja. Sarah Connor narrációja adja hírül, hogy milliárdok haltak meg, augusztus 29-én (ez a magyar történelemben is biblikus dátum a mohácsi katasztrófa kapcsán), az 1997-es évben. Nukleáris katasztrófa történt, amit a Skynet lázadása követett. Ez a komputerszisztéma egy "AI" (="mesterséges intelligencia"), amely a kíméletlen, de kreatív gondolkodásra képes gépzsoldosokat teremtett.

Remek fricska, ahogy a film az elején elkendőzi a két masina-főszereplő szerepét. A prequel felállásában Arnold a kíméletlen gyilkológép volt, ellene egy szelídebb arcú ellenfél, Kyle Reese. A T-800-as gyártótípus 101-es modellje külsőre nem különbözik a régitől - leszámítva a picit rövidebb haját. Ugyanúgy kerül a földre, meztelenül, csak itt nem punkoktól, hanem motorosoktól veszi a ruháit és a szállítási eszközét. Ez a jelenet most gyorsabban zajlik le, nyilván az 1. rész tapasztalataira támaszkodva - például, hogy a Terminátornak jól áll a napszemüveg.

És bár a Terminátor tényleg nem tartja prioritásnak, hogy kímélje az emberéletet, neki legalább John idővel parancsolni tudja, hogy változtasson ezen. De ezúttal Arnold a kevésbé veszélyes figura, hisz kimondottan védeni küldték, testőrnek a kisfiú Connor mellé. A szelíd vonású ellenfél ezúttal maga is gyilkos gép. Viszont először még nem tudjuk: védő vagy ártó programot követve veszi el egy rendőrtől az ő pisztolyát, az ő járművét és az ő ruháit. T-800 is így tett a film elején.

Vágás és a jelenetek kapcsolódása tekintetében is felülmúlja a 2. rész az 1.-t. Rögtön rátérnek a lényegre: a T-1000-es azonnal megtalálja John Connor adatait, gyámjait, lakcímét. És ezeket az adatokat problémás hétköznapok formájában tárják elénk. A nevelőszülők, Voight-ék tipikus amerikai átlagpár, léha apával és intő szavú háziasszonnyal. Meg kell dicsérnem a filmet, hogy a gyerek John karakterét gyakorlatias, találékony gyerekként ábrázolták. Lázongó természete nincs túljátszva, ért a számítógépek megbabrálásához, problémás viszonya szüleivel se túlmagyarázott.

Cameron mindig megelőzi a néző várható gondolatait. Amint felmerülne bennünk, hogy hová lett az igazi anyja, Sarah, az elmegyógyintézet következik. Connor itt már edzett, okos, indulataiból erőt merítő nő. Fiát és szabadságát elvették tőle. De tudja, hogy a 84-es borzalomnak még lesz folytatása. Éppen az első részben megismert rendőrségi orvosszakértő, Silberman ismerteti egy csoportnak Sarah pszichiátriai kóresetét - a kívülállók szemszögéből.

Dr. Silberman karaktere valóban "rohadék", ahogy Sarah is ráförmed. Elbagatellizálja, hogy Sarah egyszer térden szúrta, rendszeresen gyógyszerezi a nőt, és feltett szándéka, hogy élete végéig bent tartsa őt. Kicsinyes, közönyös alak, aki valószínűleg félti a reputációját. Mi van, ha a nő képtelen történetében mégis van igazság? Ezt a nyomozók kihallgatása is sejteti a néző számára. Ez egy hihető okot ad rá, miért sokkal erősebb Sarah itt, mint az 1. részben: éveken át edzette testét és lelkét, hogy túlélje a szanatóriumot. 

Jómagam a folytatást láttam előbb, de akik sorban haladtak az epizódokkal, azoknak nyilvánvaló lehetett, hogy a társadalom felelősségre fog vonni valakit az első Terminátor tetteiért, és Sarah maradt az egyetlen, akit megtalálhattak. S mint kiderült: már akkor kereste a jövő megváltoztatásának lehetőségét, mikor egy komputergyárat próbált felrobbantani. Ha azt vesszük, hogy John dilisnek nevezi egy barátja előtt, úgy ezért is neheztelhet rá: ezen tettéért nem lehetnek együtt.

A T-1000-gyártósor prototípusa az abszolút mészáros. Folyékony fém teste a film legjellegzetesebb ütőkártyája az izgalom fokozása terén. Bármivé képes átalakulni, amivel érintkezett, és gyakorlatilag bármekkora sérülésből regenerálja magát. Hogy ruházatával együtt regenerálódik, az kicsit talán praktikus, hisz így lehetősége van eljátszani a rendőrt, mikor épp nem ölti fel másvalaminek az alakját. Képessége és valódi szerepe nem derül 26 percig a film műsoridejéből, és ezt jónak tartom: először John se tudja, melyik jövevény jó és rossz, csak az események tükrében esik le neki és nekünk is.

Ami T-1000 személyiségét illeti, természetesen nincs neki. De nemcsak hangot tud imitálni, mint a T-800, illetve külsejét felölteni másoknak. Robert Patrick gépkaraktere álca nélkül is megtévesztő. Rendőrként átlagos benyomást kelt, beszédstílusa és arca egyáltalán semmi bizarr vagy szokatlan jelet nem mutat. T-800 stílusával kirí az utca tömegéből, ő viszont nem. Egyenruhájának rejtett üzenete a filmben, hogy csak az őrület határáig lázadó egyéniség tud életben maradni egy ilyen könyörtelen hajszában, mint ez. Rejtett hatásnövelő eszköz.

John nevelőszüleinek halála teljes egészében a jeges, ragadozó-érzetet keltő atmoszférát szolgálja. A T-1000-es találkozik velük, információt kér, és anélkül ment John után, hogy bántotta volna őket. Utolsó jelenetükben először mi is azt hisszük, hogy továbbra is épek. Árnyalatról árnyalatra van sejtetve, hogy nincs így: mi magunk is sejtjük, aztán T-800 mondja ki valószínű taktikai lépésként. Janelle Voight "túl kedves" hangján is hallatszik, majd a beugratós kérdés a kutyával. A felhasított Todd Voight arca és az átalakulás igazából márcsak a bizonyíték, hogy tényleg halottak.

A karakterek kellő gyorsasággal reagálnak és következtetnek. A nevelőszülők halála gondolatként viszi rá Johnt, hogy megszervezze anyja mentőakcióját. Nemcsak, mert rájön, hogy régen igaza volt a Terminátor-mesével. Ő is veszélyben van, mert kiderül, hogy amit T-1000 lemásol, szolgai módon meg is öli.

T-1000 metamorfózisai közül a kedvencem, amikor a sakktábla-padlómintázatából az intézet egyik őrének alakjává alakul. Mialatt Sarah Houdiniéhez hasonló szökése zajlik, beigazolódik, hogy Sarah valóban célpont, mivel potenciális eszköz és információforrás. Ebben a produkcióban bárnemű kapcsolat vagy érintettség keresett személlyé tehet valakit, akárcsak a rendőrségnél, melynek egyenruháját T-1000 hordja.

A mentőakció egybeesik Sarah szökési kísérletével, de ez sem véletlen: előzőleg rendőrük kérdezték ki a Terminátorra hasonlító új rendbontó ellen. Saraht gyógyszerezték, kegyetlen körülmények között kell védeni magát, hogy kijusson Silberman karmai közül. De aztán - be nem tervezett akadályként- saját rémképén is túl kell lépjen, amikor T-800-at meglátja. A "Jöjjön velem, ha élni akar!" mondat éppolyan közismert szállóige a mozitörténelemben, mint Arnold híres spanyol köszönése.

Sarah, John és T-800 a kórházból szökés után lényegében bandaként funkcionálnak a filmben. A liftaknánál mindhárman láthatták, mi mindenre képes a T-1000-es neoterminátor. Továbbra is a T-800 szállítja a háttérinformációkat: mikor Sarah felhozza a Skynetet, kiderül, hogy egy Dyson nevű ember a kulcs. Technikai áttörése a közeljövőben megváltoztatja majd a hadiipart. Ezek után nem meglepő az orosz rakéták említése: ha egy mechanikus elme atomháborút akar szítani, oda kell kilőni az amerikai milícia nukleáris rakétáit.

John révén a Terminátor kissé idegen intelmeket kap róla, "hogyan legyen emberibb." De ezt leszámítva kedvelhető karakter marad végig a film során. Elsőre úgy tűnik, hogy csak a Johntól kapott parancs miatt nem gyilkol többet, ahogy a fájdalmat is csak érzékeli, de nem érzi. Hogy egy kibernetikus agynak hol kezdődik a határvonal adat és érzet között, azt nem lehet megmondani. Embereknél sem: egyik a tudásnak finomabb megfelelője, mint a másik.

Mikor Sarah Miles Dysont indul megölni a jövő - és így saját maguk - biztonságáért, egyetért vele. John mégis anyja után megy, nem aggodalomból, hanem mert így látja helyesnek. A nő látja Dyson családját, és visszatántorodik a céljától, mindamellett, hogy bűnösnek tartja a tudóst a jövő eseményeiben. Tágabb értelemben ez azt jelenti: figyelj a jövőre, de azt ne a jelen rovására tedd. Ahogy az később a Star Wars első epizódjában is elhangzik.

Sarah döntése előtt újfent nyomatékot kap, hogy ő látja és át is érzi a jövőt. Ez nagyon fontos azért, hogy ne csak a prológusban legyünk tanúi az atomháború megtörténtének, ne csak a támaszték legyen az események alá. Más, ha beszélnek róla, és más magát az eseményt látni. Linda Hamillton alakítása pedig emberi és anyai vonatkozásban is hiteles. Az atomcsapás Oroszországból egyik pillanatról a másikra következik be, figyelmeztető jel vagy felhívás nélkül. A napsütötte játszótér mögött a villanás talán a legdrámaibb ábrázolása a kezdeti pillanatnak. Hiroshimában is így nézett ki az atomrobbanás legelső pillanata. 5-50 szekundum múlva a város tűztengerré fog válni, és semmi nem marad meg benne.

T-1000 testmódosulásai is imádtam: amikor lépkedés közben megfagy és széttörik; a szabályosan kettéhasad, mikor a sikoltva a fémolvadékba zuhan: ezek egytől egyig szenzációs jelenetek! Nagyon ügyesen használták fantáziájukat a készítők, hogy milyen aspektusai vannak egy bármilyen formát felölteni képes humanoidnak. Még a végén Sarah lemásolásával is próbálkozik. A végén, a katarzisnál található a három talán legbrutálisabb látványadalék:

1. T-800 keresztülszúrása;
2. a fémpenge Sarah vállában;
3. a szuperterminátor haláltusája, 
4. és hogy a végén a korábbi áldozatai alakját is egy-egy pillanatra felölti.

A legsokkolóbb jelenetet rögtön a legdrámaibb követi. T-800 rámutat: neki is meg kell halnia, hiszen a Skynet teremtménye. Ez a jelenet nem egyszerű önfeláldozás, nemcsak a cselekmény és a logika szerint illeszkedik az eseménysorba. Itt válik képessé a robotember a könnyek, az emberi érzelmek megértésére. Megtagadja a parancsot, és annak ellenére ereszteti magát a katlanba, hogy a közvetlen veszélyforrásnak vége. Minden létező módon védte őket, ami az életben maradás biológiai határain belül még lehetséges, megtanult emberien viselkedni: mindezt saját sorsára nézve semmiért.

Cameron példásan megtagadta, hogy a kímélet vagy feloldozás bármilyen formáját biztosítsa Sarahnak vagy Johnnak. Élnek, és szó szerint egy darabban vannak, ennyi. Nem tudunk meg semmit az utóéletükről, csak újfent Sarah narrációja hangzik el. T-800 Sarah számára intő példaként marad meg, hogy lehet javulni és javítani a dolgok menetén. És mivel a film ezzel a jelenettel zárul, ezt a gondolatot a nézőközönségben is rögzíti. Nem mintha mást szűrtünk volna le a tetteiből: mi a géppel ellentétben tudunk sírni, és a történet kivitelezését tekintve ez cseppet sem szégyellnivaló itt.

Nem sok olyan szinematikus munka készült, ami ennyire törekedett minden téren a maximumot kihozni egy eleve sokat ígérő témából. Számos pontján lehet legjobb pillanatot megnevezni, T-1000 pedig a leghatékonyabb gyilkos humanoid, amit valaha is láttam tudományos fantasztikus filmben. Mozigyémánt.

Terminátor

Alighanem a 80-as évek volt a legtermékenyebb évtized a tudományos fantasztikus, azaz a sci-fi mozifilmek terén. Ezidőben mutatták be a Star Wars V. és VI. részét, mutatkoztak be a Robotzsaru és Star Trek franchise-ok, valamint a Vissza a jövőbe trilógia.

Akárcsak Vissza a jövőbe és Star Trek 4., James Cameron Terminátorja is a divatos "elutazni a múltba" témával operál, ahogy 3 későbbi folytatása is. Az ultramodern cyborg-technológia, valamint a háttértörténet a Skynet háborújáról eleve izgalmas történetet ígérnek, habár az apokalipitikus vízió még nem sejthető Sarah Connor fiatal éveiben. A háttértörténet nem minden említett részletét szerepeltetik a filmben, de szerencsére nemcsak annyit látunk az egészből, hogy Arnold Schwarzenegger szitává akar lőni egy nőt - sok másik után.

Az időutazás látványelemei - a korabeli trendeknek megfelelően - még nincs annyira komputerizálva, mint a 2000-es évek filmjei. A Terminátor króm csontváza félelmetes, kicsit ragadozószere, anatómiája és mozgása egyszerre gépi és emberi. Közismert bevezető, hogy a Terminátor és ellenfele mezítelen emberkülsővel, elektrosztatikus kisülésektől kísérve kerül át ebbe az idősíkba, és külön-külön keresik a célszemélyt, Saraht.
Érdekfeszítő a feltételezés, hogy nem a mi mai időnk az "origo", hanem csak egy múlt idő a "mínusz fekvő nyolcas" irányában. De a film igazán adhatott volna valami magyarázatot, miért épp ebbe a korba érkezett vissza az asszaszin Connorért, és nem akkor, mikor például Sarah csecsemő volt. Én ezt úgy magyaráztam ki: mert ettől régebbi időbe még nem elég fejlettek visszajutni 2029-ben.

Érdekesség, hogy Arnold és Michael Biehn eredetileg fordított felállásban szerepeltek volna ebben a sci-fi-ben, de Cameron úgy találta: Arnold alkalmasabb volna a könyörtelen tömeggyilkos gép szerepére, alkat és mimika alapján is. Ez a szerep nem követel különösebb választékosságot a színésztől, de Schwarzeneggerre nem lehet panasz: minden mozdulatán a kimértség és az objektív helyzetfelmérés jellemző. Karaktere próbál ruhában elvegyülni, hogy nyomozni lehetősége maradjon. De ez másodlagos a legrövidebb úton történő likvidálás célja mellett.

A produkció két nagy egységre bontható: felkutatás és üldözés. A Terminátor két Sarah Connor nevű nő megölése után bukkan rá a keresettre, és majdnem őt is lelövi, szemtől szemben. Zavaró volt kissé, hogy Sarah másodpercekig csak bámulja a puskás alakot, és nem próbál kitérni. Valószínűleg nem segített volna rajta, de proaktívabb reakció lenne.
Az is kicsit túl véletlenszerű nekem, hogy Kyle pont akkor védi meg Saraht, mikor gyilkosa megjelenik előtte. Ez nem volna akkora probléma, ha Sarah csak véletlen tanú lenne, mint Karen a Penge c. filmben, de itt ő a célszemély. Két harcos egymástól függetlenül, ugyanott bukkan rá, holott még a rendőrség se képes kapcsolatot találni, Reese kihallgatása ellenére.

A hajsza kíméletlen, a terminátor fáradhatatlanul üldözi Saraht, miközben rokonai és ismerősei sorra áldozatul esnek. És mindeközben nincs olyan földi hatalom, ami érdemben lassítaná a fáradhatatlan üldözőt. A kevés alkalom egyike, mikor lehetőség van szusszanásnyi ideig fellélegezniük, a kritikus este, mikor Sarah és Kyle intim percekkel ajándékozzák meg egymást. Mint kiderül a film végén, a volt pincérnő ekkor fog teherbe esni.

Sarah viselkedése felnőtt és józan eszű emberre utalnak. Inkább fásult közöny érződik rajta, semmint a veszteségek okozta keserűség. Logikus, hogy nem engedheti magának, hogy kiboruljon, amíg a gépharcos "életben van". Követelmény, hogy a női főhős nem sajnálja magát vagy hisztizzen, mikor minden rajta áll. Különösen miután Kyle feláldozza magát a végén. A Terminátor márcsak emberi vonás nélkül maradt fém-csontváz, sőt lábait is elveszítette. Leleményes ötlet a présgép. A második rész edzett amazonja itt mégcsak kialakulóban van, de a kellő cselekvőkészség már megtalálható benne.

Én azok közé tartozom, akik az eredeti Terminátort csak jóval a 2. rész után látták. Utólag azt kell mondjam: a 2 rész eseményei között jó az áthidalás. Az utolsó képen Sarah kocsija felett fellegek gyülekeznek, ami korábbi megállapítását tükrözi: sosem lesz vége. Skynet-nek nincs összeköttetése ezzel az idővel, nem tud szervetlen fegyvereket átküldeni, de idővel rájön, ha a futárja elbukott. Nem tudom, Cameron már '84-ben tervezett-e folytatás a műnek, de a nyitva hagyott probléma erre utal. Sarah-nak még rá kell majd jönnie, mit kell megváltoztatnia a múltban, hogy a Kyle-tól hallott háborús jövő sose érkezzen el.



A 80-as évek egyik legütősebb hangulatú akcióthrillere ez a film. Nem minden pozitívuma található meg a későbbi második résznek, de a Terminátor brutalitása és a jogos rettegés atmoszférája nagyszerű filmmé avanzsálják az eredetit.

Csupasz Pisztoly 33 1/3 - Az utolsó merénylet

Maréknyi mozitrilógia mondhatja mindössze el magáról, hogy mindhárom része jól sikerült. Még kevesebb, hogy a 3. rész sikerült benne a legintenzívebb, legteljesebb szórakozást nyújtó fejezetre. A vágások benne gyorsak, precízek, az egyébként lassabb jelenetek bőven meg vannak tömve humorpontokkal. És a szereplők közti kémia is segít fokozni, mozgásban tartani a filmet.

A történet továbbszövése egyszerű: A előző rész végén Frank megkérte Jane kezét - ismét. A nyitójelenet idején már fél éves házasok, a hadnagy időközben nyugdíjba ment. Mondhatnánk, hogy rendeződött az élete, de valami hiányzik. Még a rémálmaiban is a rendőri munka után vágyik vissza, és ezt a gyerekvállalásukat sürgető Jane nem tudja tolerálni. Csak a végén jön rá, hogy a két dolog összefügg: Frank munkamániája kihat rá, mire képes az ágyban.

Mindez jelentős érzelmi konfliktusra adhat okot egy pár életében. És itt mutatkozik meg az epizódok közti talán legnagyobb előrelépés: a 33 mentes a melankóliától. Visszafogottabb, nincsenek benne olyan adalékok, mint: szakítás, nyilvános leánykérés, sajnálat, kesergés, kiábrándulás, stb. Az előző két filmben is sikerült humort keverni az ilyen jelenetekbe. De néhol feloldotta a humor esszenciáját, töménységét a túl sok dráma, az önmagába forduló érzelmi fogócska Frank és Jane között. Ezeket a harmadik részben a gyakorlati élet részeként kezelik, nem felnagyított agonizálásként.

Nagyobb mozgásteret ad Franknek és Jane-nek, hogy az írók ezúttal elhagyták a fejük felől a megszokott kísérőszemélyiségeket: Frank mellől a zsémbes rendőrfőnök-asszonyt, Jane mellől pedig a neki szelet csapó gonosztevőt. Frank a felkérésre vállalt magánakcióban szinte mindent egymaga végez el, Jane pedig dolgozó nőként határozottabban dönt és cselekszik. Mikor megtalálja Frank zsebkendőjén a felírt nevet és címet, egy csórt kamionnal odarobog, és a katarzisnál együtt vállalja a "bevetést" férjével. Minden értelemben Frank partnerévé növi ki magát.

A negatív oldal a filmben kiterjedtebb, mint az első két filmben. Vincent Ludwig agymosott átlagpolgárokkal operált, Quentin Habsburg pedig arctalan tucatbűnözőkkel - kivéve Hector Savage-ot, aki azért elég markáns szereplő volt. Rocco Delon egyszerűen szakember; Ludwiggal és Habsburggal ellentétben nem fél a mocsoktól, nem cicomázza magát túl a kelleténél, még ha szmokingot vesz is föl. Az ő anyja engem kicsit a Kacsamesék Bigimamájára emlékeztet: acélidegű bűnöző, aki kedvenc fiacskáját bármikor kihozná a sittről egy jó lőfegyverrel.

Tanya Peters az üresfejű szexdíva mintaképe, de az általa előadott erotikus gegek nagyon mulatságosak. Különösen, amikor a végén Frank tapasztalhatja, kiféle-miféle szerzet is Rocco nője. Papshmir visszatérése kellemes meglepetést okozott a számomra. Mikor a végén Rocco mintegy belerepül Papshmir WC-csészéjébe, úgy érződik, mintha ezzel a régi problémák gyökere is elrendeződne. Ezt is okos húzásnak tartom a forgatókönyvtől.

A Csupasz pisztolyok katarzisaira mindig jellemző, hogy Frank mellett Jane, Ed és Nordberg is jelen volt rajtuk. Itt sincs másként. További átfedés, hogy mindig valami nevezetes eseményhez kötődik a nagy mentőakció. Anglia királynője a stadionban, Bush elnök a Fehér Házban, és most az Oscar gála. Frank mindhárom helyszínen teret kapott kimutatni jószándékú idiotizmusát. A zárás a kórházban pedig elvarrja az utolsó szálat, a gyerek kérdését. A gálára bejutás előtt Frank azzal bíztatta Jane-t: "Ne félelemben nevelkedjen a gyerekünk." Ez a mondat Jane-t rábírja, hogy konkrétan betársuljon a merénylet leállításában.

Hogy mi mennyire vicces, az szubjektív, de ebben a vígjátékban nincs semmi, ami konkrétan visszatartaná a humor érvényesülését. Szinte megállás nélkül nevetek rajta, akárhányszor is nézem meg. Kifejező-/kifigurázó készsége végig töretlen, minden ízében igyekszik új okot adni a kiadós röhögésre.