Superman II. - A Richard Donner-féle vágat

A Warner képregényfilmjei közül alighanem Superman volt, aki a legtöbb/legsúlyosabb téves döntéseket elszenvedte. 1987-re a sci-fi-eposzból egy szellemileg halott reklámmatiné lett, ami a 78-as projekt mindegyik résztvevőjére szégyent hozott. 
A stúdió számtalan, több-kevésbé ostoba ötlet felvetése után 2005-ben úgy döntött, rehabilitálja Richard Donner munkásságát a franchise-ban. Lehetővé tették neki, hogy elkészítse saját verzióját a Superman 2.-re. Szerencsés módon Donnernek elegendő jelenetet sikerült leforgatnia, mielőtt a stúdió leváltotta volna őt Richard Lesterrel, így a mostani verzióba csak 20%-nyi képanyag került be Lester munkájából, kényszerűségből.

El kell ismernem, hogy ez a verzió valóban komolyabb és drámailag összeszedettebb, mint amit a Warner és Lester 1980-ban mutattak be. 1-2 nap telt el Lex Luthor "grandiózus tervének" kudarca óta: Lois - bár erre én már az első filmben sort kerítettem volna - rájön, hogy Clark és Superman nem létezik, hogy 2 külön személy legyen! Kent álcája ugyan eleve gyönge, de ennek tükrében már valamicskét hihetőbb: a Superman ruha szokatlansága eltereli a figyelmet az arc pontos vonásairól. Piszok erőltetett felfogás, de Lois felismerése törleszt belőle valamit. Mivel határozott nő, kiveti magát a szerkesztőség ablakán, Clarknak pedig szuperlélegzet és lézerszem együttes használatával sikerül megmentenie. Örültem volna neki, ha nem az utcán ácsorog, miközben ezt végrehajtja, de Donner eleve nem sokra tartja a tömeget ezekben a filmekben.

Lois Lane alakja az összes eddigi interpretáció közül itt a legokosabb: a vízesésnél nem ismétli meg mutatványát, ehelyett lakásán egy pisztollyal rálő Clarkra. A sorai megtévesztőek: "Hibát követtem el, amikor a saját életemet tettem kockára a tiéd helyett." "A te életedet teszem fel rá, hogy te vagy Superman." A jelenet csavarja, hogy Kent azt hiszi, kénytelen felfedni magát: miután bevallja az igazat, Lois is bevallja - hogy a csőben vaktöltény volt.

A kriptoni öregek és Lara cseppet sem hiányoztak: Clark vér szerinti anyját itt mindig is egy dogmatikus némbernek tartottam. Mielőtt Kal-El belépne a molekuláris kamrába, komoly, de visszafogott vitát folytat Jor-El-lel. Bár érveket hoznak fel álláspontjaik mellett - aminek Lois is a tanúja -, indulat és feszültség is érezhető benne. Egyes mondatoknál a fiú úgy érzi, mintha csak egy süket számítógép-programhoz beszélne. "Így hálálod meg az ő nagyrabecsülésüket?" Kimondottan tetszik, hogy mindkettejük álláspontjával azonosulni lehet.

Donner verziójában valahogy érthetőbbnek hat Clark döntése. Nem pusztán azért teszi, amit tesz, mert "egy földi nővel akar együtt élni", ahogy Lara mondaná. Jor-El rámutat, hogy akkor Clarknak olyan mértékben kéne egy személyre fókuszálnia életében, ami mellett nem tudna bármikor a lakosságra vigyázni Supermanként. Mondjon le önként Loisról, mielőtt a nő belefáradna, hogy kövesse őt ezen a meghittség nélküli úton, illetve mielőtt Supermant meggyűlölné Metropolis a sok lekésett mentőakciója miatt. Nem ártott volna kicsit jobban részletezni ezt a szálat, de ott van, része a dramaturgiának. Clark belemegy az apja kínálta vészmegoldásba, hisz Superman kreációja nélkül Kal-El nem használhatja nyíltan a hatalmát.  

Donner csak a kriptoniak klasszikus képességeit hagyta meg: nincsenek telekinézis, S-köpenylöveg, alakmások és nem látunk albínó verziót a Mount Rushmoore-ra - utóbbit bőven elég volt a Rich Richben látni. Horrorisztikus, hogy Zod a Fehér Házban kikap egy gépfegyvert az egyik katonától, és azzal halomra öl másokat. Mulattatja az eszköz és a hatása a helyiekre. Lex Luthorról változatlanul azt vallom, hogy itt legfeljebb komédiás vagy tanácsadó lehetne, hisz ha Jor-El fia meghal, semmi haszna többé Zod számára.

Az egyetlen Zoddal kapcsolatos adalék, ami nem hiányzott, az Superman nekihajítása a Szabadság-szobor fáklyájának. Nem hihetem, hogy akár Gothamben, akár Metropoliszban kiöntenének dísznek egy második Szabadság-szobrot.

Ahogy Clark visszatalál az erődbe, még megtörtebbnek látszik, mint Lesternél. Szavai és viselkedése nem az elkényeztetett kölyök hányattatottságát mutatják, hanem a reményvesztettséget, a bűnbánatot: apám, beismerem, önző voltam, kérlek segíts, hogy segíthessek a világon. Nem tudom, Donner eredetileg milyen mértékben akarta részletezni Ursáék pusztításait, de így is látni lehet: az emberiség nincs biztonságban egy olyan hadúr mellett, mint Zod. Ez pedig különösen tragikusnak láttatja Clark sorsát. Superman figurájának nem joga, hanem reális esélye nincs arra, hogy magánemberként boldog legyen. A nézők pedig eldönthetik magukban, hogy a film sugallta észjárással egyetértenek-e vagy sem.

A zöld kristály itt nem újra Supermanné teszi Clarkot, mint az eredeti első és második részekben. Ehelyett előhívja azt a programot, melyben Jor-El legteljesebb, életnagyságú inkarnációja megjelenik Clark előtt. A próféciáról nem igazán tudtam, hogy konkrétan az ő családjukra vonatkozó jövendölés, vagy valamiféle hagyomány a kriptoni klánoknál. De még mindig komolyabban vehető itt, mint a Star Wars előzménytrilógiában. "A fiú az apává válik, és az apa a fiúvá". Jor-El arra célozhat ezzel: már mindent megtanított a fiának, ideje hát, hogy a kristályokban tárolt fizikai valója is a fiába költözzön. Ergo: Clark nem a saját erőpotenciálját kapja vissza, hanem az apjáét. Ez sincs részletezve, de a film saját szabályrendszerét teljesen kiegészíti.

Eredetileg az első rész azzal ért volna véget, hogy Superman Lex rakétáival véletlenül szétrobbantja a fantomzóna azon celláját, melyben Zod, Ursa és Non raboskodott. A cella alighanem Kal-El űrhajójával együtt érkezhetett a Naprendszerbe, legalábbis a film képsorai alapján ez történt. Vagyis a Föld visszaforgatása a 2. rész végére volt szánva - megjegyzem: valamivel érdekesebb képsorokban látjuk a folyamat hatását. Donnernek régen nem volt lehetősége ezt a mozzanatot kidolgoznia, ezért nem teljesen világos, miért és milyen ötlettől vezérelve teszi ezt meg Superman. Ha valaki az eredeti 4 órás eposzt akarja látni, ajánlatos a rakéták felrobbanásakor leállítani az első részt, és onnantól hozzánézni a 2. rész donneri változatát.
De a kétszeres idő-visszapörgetéssel is lehet annyi értelme, hogy Clark először indulatból, Jor-El kódexe ellen tette, Loisért. Csavarként még hatásos is lehet, hogy másodszor már tudatosan használja ezt a véletlenül felfedezett képességét, Loisért és az emberiségért is. Az első rész legnagyobb hibája itt a konfliktus megoldókulcsává válik.

Az is eléggé szemet szúr, hogy ezek után Lois persze nem tudja, hogy Clark Superman, de idővel rá kellene jönnie. Tágabb értelemben pedig a lakosságnak is. Nem állítom, hogy ez nem hihető hetekig vagy akár hónapokig, de nagyon sztereotip látásmódot árul el az átlagpolgárokról - vagy Lex Luthorról.

Egy görög színdarabhoz hasonló apa-fia-történet rajzolódik ki a két filmből, ami komoly tanulságokat hordoz magában. Meglehetősen elnagyolt, és helyenként a film logikájába is bele lehet kötni (pl. hogy emlékezhetnek Clarkra a vendéglőben, ha visszaforgatta az időt). De minden más téren működőképes, saját motívumrendszere pedig szinte tökéletes elrendezésű. Ugyanazzal az értékkel látom el, mint a legelső donneri Supermant.