Az Oroszlánkirály 2. - Simba büszkesége

Függetlenül, hogy mely stúdió készíti őket, súlyos ballépés úgy szelídíteni egy történet hangvételén, hogy nincs mögötte komoly és feszes történet, hanem csak viccek és öncélú áldráma. Ez a hozzáállás vezetett olyan még családiasabb folytatásfilmekhez, mint a Superman 3. vagy a Zorro legendája. Az Oroszlánkirály 2. a szerencsésebb eset: bár csak felerészben dolgozik saját ötletekkel a történet alakításában. Az ötlettár fele az eredeti filmből lett átemelve.

Az első harmad szinte teljes egészében az előzményt másolja. Szóljatok, ha bármi ismerős ebből: egy hajnali nyitójelenetben a Büszke Birtok állatai elsereglenek megünnepelni a trónörökös születését. Rafiki felkeni a király és királyné gyermekét, és felmutatja, amit éljenzés követ. Nem sokkal a "Lion King" felirat után látjuk a csenevész fiatal trónörököst, amint az apja okítást ad neki a Trón Szirten. Kiköti, hogy sosem szabad a királyság határán túlra merészkedni. A lelkendező porontynak viszont mehetnékje van, ezért felügyeletet kap, amit ő persze kicselez. A határon túl bajba kerül, de az apa kimenekíti és elűzi a gonoszokat, és leinti a gyerekét némi tanulság hozzáfűzésével. Aztán az antagonista új tervet eszel ki, melyet egy musical-dalbetéttel pecsételnek meg. A kisfiú oroszlán felnő, Timon és Pumba összehaverkodik vele, és egy őserdei tájban beleszeret a kölyökkori ismerősébe.

Ebből az új tervből fakad a mese fő konfliktusa. Zira fia, Kovu megpróbált összebarátkozni Simba lányával, Kiarával, és ez adja neki az ötletet, hogy boronálja össze őket a trón legitim átvételéhez. Zira tipikus gonosz boszorkány-figura, aki a fiába táplálja saját gyűlöletét Simba iránt, hiszen ő Zordon gyilkosa, és híveinek száműzője. Az első megjelenései még kissé túl színpadiasak ugyan, de ahogy rátérnek a terv megvalósítására, már lényegretörőbb a viselkedése. Törődik Kovuval, de elsősorban fegyvert lát benne.

Maga a hadmozdulat egészen részletgazdagra sikeredett: Nuka és Vitani gyorsan mozogva körbegyújtják a területet Kiara körül, és a folytonos hátrálás közben a füstszennyezés elkábítja a lányt. Kovu megmenti, és ez Mufasa törvényei szerint hálát érdemel a király, azaz Simba részéről. Zira tehát éppolyan jó konspirációs készséggel bír, mint Zordon. 

Kiara felnőtté válásától mind a történet, mind a karakterrajzok valamelyest kicsiszolódnak. Az egyetlen, akiről ezt nem tudom elmondani, az Rafiki. Legjobb mondata az, amikor Simba vádló stílusát humorba fordítva megkérdi: "Hogy merészelted megmenteni a király lányát?" Beszédének módja és tartalma legtöbbször nagyon irritáló: ahogy Mufasa szelleméhez beszél, és mikor Zira tervét, nos, "vízionálja ki" egy kókuszdió által. Elviszi Kiarát és Kovut egy Upendi nevű helyre, aminek ugyanúgy nincs konkrét szerepe, legfeljebb egzotikus helyszínt nyújt a randevúhoz.

Romantika terén meglepően jól teljesít a rajzfilm. Egyszerre hasonlít a Szépség és a Szörnyeteg, vagy Rómeó és Júlia történetére. A szerelem Kiara és Kovu közt valóban működik, nagyon jó arányérzékkel mutatják be rajtuk az érzelmek kialakulását. Anno Simbánál és Nalánál értettem, miből alakult ki a vonzalom, mégis valahogy túl hirtelennek érződött a reakcióik alapján. Kiara és Kovu között erősebb kémia van jelen. Kovu képzett és önálló vadász, akinek kétségei támadnak, de nemcsak anyja intelmeiben, hanem abban is, hogy akarata változtatni képes a sorsán, vagy a jelleme romlottságán. Amint mondja: "Zordon nem volt az apám, de így is a részem." Kiara gondja ellentétes: ő határozottan lázad az apja intelmei ellen, de jobban rá van utalva a segítségre, mint ő maga beismeri.

Simba az oroszlánkarakterek közül a legmerevebb, és ez csalódást okoz az első rész protagonistájától. Nem tette túl magát sokéves traumáján, ezért görcsösen kapaszkodik apja dogmáiba. Mintha azokkal próbálná elűzni a "kívülállókban" testet öltő rémeit. Vele szemben Nala kifejezetten érett asszony Az Oroszlánkirály 2.-ben. Lehelletfinom cinizmussal marasztalja férje túlzott aggodalmait, és okosan párhuzamot von közte és Kovu között. Tényleg mindketten esetlenül próbálnak eleget tenni egy példaképnek. Törődés jogcímén Simba állandóan ellenőrizteti lányát, paranoiásan védi mindentől. Örültem volna, ha a filozófiai tudás mellett következtetni is jobban tud.

Tetszik, hogy az új szereplők is lényeges tanulságokra vezetnek rá. Kovu szavai: "Ne vádolj olyan bűnért, amit nem követtem el", visszahullanak saját fejére, mikor Zira leleplezi Kovu szerepét a Simba elleni orvgyilkossági kísérletében. Kovut száműzik, arcán ugyanolyan sebhellyel, mint Zordoné volt. Ez mutatja, hogy mostmár a tetteiért, bűnrészesség miatt száműzik. Kiara pedig megerősíti Nala felismerését, amikor apjával próbál szót érteni: "Soha nem válhatsz Mufasává."

Picit erőltetett, hogy Simba sérülése indítja be a végső katarzist. Mégha a király sebesült is, a falkája nem maradt irányítás nélkül, vagyis frontálisan nincs garancia egy offenzíva sikerére. Nuka halála miatt érthető, hogy anyja bevállal egy ilyen kockázatos lépést. Csakhát a józan ész azt diktálná, hogy minimalizálja saját veszteségeit, és serege ne őrlődjön fel a harc végére.

A szereplők teljes gondolatsorokat próbálnak egyszerű szavakba önteni, és ez sokszor csöpögőssé válik. Kiara és Kovu nem illenek a csata fekete-fehér palettájára, nem érvelnek egyik fél mellett sem. Jó, nyilván nem a külsőik miatt harcolnak, hanem érdekellentétből. Ez viszont tárgyalással áthidalható, harc és halálos áldozatok nélkül. Zira akaratán kívül megerősíti ezt, amikor Vitanit csak azért fenyegeti halállal, mert nem harcol. A vezérek Zordon emlékétől hajtva nem tárgyaltak eddig. És Zordon emlékétől hajtva teszi meg Zira azt a támadást, ami a halálához vezet.

Simba nyilván felismeri ezt az igazságot, de nem látjuk, hogyan. Csak a saját egyik tételére emlékeztették, hosszasan néz, és olyan kliséket mond, hogy "tévedtem", és "menjünk haza". Ahogy Simba uralmának újjáélesztő hatását, úgy most a kiegyezést sem részletezik, egyszerűen megtörtént, és márcsak az ünnepséget látjuk.

Ironikus módon a sequel legrosszabb részei pont azok, ahol a történet leginkább hasonlít elődjéére. Az első harmad még mankóként veszi elő Simba gyerekkorát, de utána elmélyülnek a dialógusok és az egésznek a belseje. Mintha Kiarával és Kovuval együtt a rajzfilm is felnőtt volna - nagyjából. Ideológiai összefüggésekből kevesebb van, de valamivel jobban látszik, ahogy összekapcsolódnak egy világképpé.

Hogy van-e olyan erős atmoszféra, mint az első részben? Nem, annyira bizonyosan nincs. Simba álmában Mufasa halála, és a végén Zira lezuhanása közel se olyan hatásosak, mint Mufasa és Zordon lezuhanásai a sziklafalakról. Túlontúl praktikus, hogy éppen akkor szakad át a gát, amikor az antagonista leszámolni készült Simbával. Ugyanilyen eset volt az első részben a trón szirti tűzvész.

Mufasa szellemét elég lett volna a legvégén beemelni, mikor Simbához beszél a Trón Szirten. De ezenkívül szerepel az első nagyjelenetben a felhőkben, Rafiki is fennhangon beszélt hozzá, és először Simba is őt keresgéli a csillagos égbolton, mikor problémája van.