Vasember

Batman egyik meghatározó vonása, hogy korszerű fegyverarzenállal van ellátva, melyet családi cége hatalmas bevételéből finanszíroz. Ezt a tulajdonságot Jon Favreau a hihetőség határáig fokozta Antony Stark, a Vasember mozis darabjában.



Tonynak nincsenek természetfeletti képességei, mégis valahogy olyan, mintha ki lett volna tenyésztve majdani szerepére. Apja nagyszerű feltaláló, ő pedig már született géniusz. Milliárdos playboy, aki nem egyszerűen habzsolja az életet, de új műfajokat is kitalál a szórakoztatás terén, mint a magánrepülőjén tartott stewardess-bártánc. Bruce Wayne-nel ellentétben, neki valóban ez a tényleges arca. Szentimentális vonásoktól mentes, még az utólag átvett díjából is alkalmi viccet csinál, esetleges bunkósága viszont mindig helyzetkomikum, és sosem személy ellen irányuló. Ez nagyon fontos határvonal, ha egyetlen ember sorsa köré épül a cselekmény.

Iron Man létrejöttét teljesen átszövi az ultramodern technika: Starkot afgán terroristák kényszerítik a cég egyik fegyverének megalkotására. Yinsen leginkább egy náci-kori francia menekültre hasonlít: ez másik éra, másfajta terror, de ugyanolyan kíméletlenül sújtja a hozzá hasonló átlagembereket. A feszültség végig érezhető, ahogy Stark életét a barlangban figyeljük: mindörökre egy protézishez lesz kötve, Yinsennel állandó megfigyelés és hatalmaskodás között kell dolgozniuk szökésük tervén. 

A vaspáncél kézi kovácsolása, Yinsen halála és Stark szökése a támaszpontról mintegy rögzíti új életcélját. Okosan belecsempészett párhuzam van Yinsen és Pepper között: mindkettő segédfigura Stark mellett, és ugyanazzal az elektromágnessel mentik meg Tony életét, csak Pepper véletlenül, ajándékként átadva a kidobandó prototípust.

Robert Downeynak sikerült Tony jellemében jól arányolnia a nárcizmust a komolysággal, a humort a racionalitással. Jellembéli változása tetten érhető, de nem túldramatizált. Nem megvilágosodásból építi második páncélját, hanem eltakarítja vele korábbi munkásságának a szemetét. Ha már élettanilag nem létezhet a szívreaktor nélkül, hát végsőkig viszi ezt a fajta tudományt a korábbi fegyverpolitika helyett. 

Ironikus, hogy környezete ezt még nehezebben fogadja, mint eddigi kicsapongó életvitelét: Potts, aki képzett ember létére szinte cselédsort vállalt be Tony miatt, kis híján felmond; apja cégtársa Obadiah pedig konkrétan vizsgálatot rendel el a felmentésére. Ez mintegy előrevetíti, ami később kiderül, hogy ő állt az elrablása mellett. Obadiah és Tony egyazon forradalmi technológiát két irányba viszik tovább. Lépésről lépésre láthatjuk, ahogy Tony megkonstruálja, összeszereli és sorozatosan teszteli a nagy művét. Próbarepülése, illetve közel-keleti akciója sem próbál csak a poénokra vagy CGI-tömésre fókuszálni.  

A film utolsó harmadán sietséget, halványulást lehet megfigyelni. Favreau figyelme érezhetően alábbhagy a történet kidolgozottságát illetően, talán a vélt akcióhiányt pótolandó. Obadiah ámokfutása immár Iron Mongerként rá van erőltetve Jeff Bridgesre, aki eddig nagyon jó teljesítményt nyújtott. Monológjai éppolyan vagdalkozások, mint tettleges mozdulatai. Hiába készülnek az ügynökök Obadiah letartóztatására, hiába gyűlöli Starkot: a szuperhős-filmek megszokott "végső harcának" nincs kellő indokoltsága. 

Annyi haszna még volna ennek a tettnek, hogy bármelyik országba elszökhetne. De ha Tony cégét és biztos halálát akarta, miért nem végzett azonnal vele, mint lebénította? Ha azért, mert lassú halált kívánt neki, úgy ez szadista hajlamot feltételez: ilyesmit Obadiah csak a terroristavezér lebénításával mutatott. A megbénító kisgép fölös látványelemnek tűnt a számomra, de azt értem, hogy a hadsereg és szállítóik állami betiltás mellett is hozzájuthatnának effajta szerkentyűkhöz.

Ugyanilyen eset, amikor "Obi" géppuskát tart Peppernek. Nem túl praktikus megmenekülés, hogy a célzás után 2 másodperccel Vasember felkiált, és Obadiah feléje lövöldözik célzás nélkül?

Maga a párbaj nem hordoz szinte semmi koreográfiát. Autók és épületek törnek össze, van egy hamis kinézetű elektromágneses detonáció és nagyjából ennyi. Amikor tényleg egymásnak feszülnek, az fél percig ha tartott: az egész nagyjelenet összbenyomása olyan, mint a később kijött Transformers-filmek robotrombolásai.

A legvégén érdekes cliffhanger volt, mikor Tony bevallja: "Én vagyok Vasember".
Kicsit olyan utóérzetet hagy hátra, mint Raiden egysorosa: "Na lassan a testtel."

A behemót CGI-páncélos szereplése szerencsére nem zökkenti ki a filmet saját logikájából. A szuperhős-formula némely vonzata (főgonosszá válás, hirtelen halál a végén, egysoros futókommentárok) megmaradtak ugyan, de tolerálható mértékűek. Az viszont - a pazarló CGI-használat ellenére - hiányérzetet kelt, hogy a főhős életében nincsenek konzekvenciák, büntetlenül megtehet akármit. Kivéve, hogy a részvényárak 56%-ot zuhantak.

Időnként zavarja az ember szemét a rengeteg számítógépes adalék, de nélkülük ugyanúgy erős történetet kapunk, jól elkülönülő, fejlődőképes egyéniségekkel. Rhodeynak fontosabb szerepe is lehetett volna, minthogy "legjobb barát" jogcímen fedezi Tony néhány kilengését. Obadiah és az afgán terroristavezér is kellő karizmával voltak jelen a vásznon. Potts visszafogottan kedves, okos asszisztens, Selina Kyle komplexusai nélkül. Nem vakon követi főnökét, hanem saját magától óvja.  Pepper és Tony kapcsolata nem változik drasztikusan, csak a remény marad meg, hogy a nőfaló billiomos valami komolyabbat is akarhat a nőtől.

Jó és lendületes kis film a Vasember, kedvelhetően cinikus főhőssel. Iron Monger ugyan nem több egy böhömnagy petárdánál, a tempó is elég sok jellemmélyítési lehetőséget elsodor, de még így is egy jobban sikerült képregény-adaptációnak számít.