Halálos fegyver 2.

Superman és Halálos fegyver. Azonkívül, hogy Richard Donner volt a rendező, van még egy közös vonása a 2 franchise-nak: mindkét sorozat eredetileg 2, egymást kiegészítő epizódnak szánta.

A második Halálos fegyverben Murthaugh és Riggs olyan bűnbandával akad össze, melynek vezére, Arjen Rudd diplomáciai mentelmi jogot élvez, így az ország törvényei fölött áll és nem lehet letartóztatni.  
Ez a mozirész Martin Riggs halálával ért volna véget, és ez logikus is, tekintve, hogy mennyi golyót kapott a testébe a végén. Aztán végül egyik töltény se talált el szívet, májat, tüdőt. Kissé túl kegyeleti megoldás, és talán sokat is viccelődnek a történteken. De a változtatás nem logikátlan: Riggs tettei és jelleme tükrében ciki lett volna nyitott térben halálos lövéseket kapnia. Bármekkora vendetta fűtse, nem nyíratja ki magát úgy, hogy a bandafőnök nincs tele ólommal.

A folytatások előnye, hogy könnyebb in medias res kezdéssel indítani őket. Az előzményfilm utolsó fél órája 10 percbe van sűrítve, megtartva annak humorát, intenzitását és jellemrajzát. A feszesebb tempó nem megy a történet rovására, még a visszautalások se érződnek elcsépeltnek, mint az aranytoll, illetve Riggs nejének felemlegetése. Donner filmje attól is nagy ütőerejű, hogy mellőzi a flashback-et, a speciális effektusok pedig minimálisak, egy másodpercig nem lógnak ki az események ritmikájából.

Az előző filmmel ellentétben most Martin kapja a párosból a nagyobb hangsúlyt. Már nem az az öngyilkosjelölt rongyember, de attribútumai megmaradtak: sörényfrizura, spontán cselekvés. A rá jellemző könnyedség és reflexivitás mellett a komolyság és az önkritika is felfedezhető viselkedésében.
A két monológ, mikor Vorstedt az ijesztgetésről és Martin a baleset napjáról beszél, észrevétlenül felvezetik, hogy a végső katarzis igazából egy múltbéli eset kiteljesedése. Viktoria Riggs tragikus sorsa itt tisztázódik le teljesen: Martint akarták megölni a kocsijával, de amikor látták, hogy Viki ült benne, Vorstedt valahogy hozzásegítette a nőt a biztos halálhoz. Így az öngyilkosjelölt Riggs már leszállt az ügyről, és megúszták, hogy vele is vacakolniuk kelljen. Viki sorsa pedig a víz alatt Martin szeme elé tárul Rika személyében. Egy rövid ideig ő is a kedvese volt, megvédte a golyózáportól, mosolyogva elbúcsúztak, és most viszontláthatta: üresen bámuló hullaként.

Az előző filmben a gyakori ráérősség mellett a főszereplőkkel szembeni kivételezést kifogásoltam. A vágások itt már gyakoribbak, tempósabbak, de egyik jelenet sem érződik tőlük kevesebbnek. Ha a főszereplők megússzák a veszélyt, az kizárólag éberségük és észjárásuk függvénye. Ezért tudják meglepni Vorstedt emberei az ügyosztály többi rendőrét: Wilert a lakásán lövik agyon, Shapiro a saját medencéjében pusztul, Kawano és a többi rendőr pedig kártyázás közben égnek szénné. Getz-et nem akarják azonnal megölni, hanem a tőlük lopott pénz miatti sértettségből előbb megkínozzák. Riggs-et ugyanígy előbb szembesítik az igazsággal - szóban és barátnője látványával is -, mielőtt majd megfulladhat. Nem a jelvény dönti el, ki marad életben.

Arjen Rudd és Vorstedt éppolyan erős egyéniségű ellenfelek, mint az Árnyékkomandó. Ám míg Joshua és társai a frontális támadás hívei voltak, Rudd és jobb keze inkább az alattomos módszereket kedvelik. Ők kevésszer lőnek, de akkor kitörlik a rizikófaktort. Egy fajgyűlölő kormányzat konzulátusának tagjaiként ráadásul szó szerint a törvény fölött állnak, a mentelmi jog védelmében büntetlenül irthatják ellenségeiket. Mikor Rudd négyszer is rálő Riggs-re, még akkor is a mentelmi jogával akar előhuzakodni. Roger válasza rövid és tömör: ha egy szeretteiket öldöső bűnbanda nem sújtható börtönnel, csak a halál marad.

Továbbra is egymást erősíti a dinamika és humor. A viccesnek szánt nagyjelenetek éppoly stílusosak maradtak, mint az előző filmben: Roger a WC-re erősített bombán ül, a zűrzavar a konzulátus épületében és Rianne óvszerreklámja is megnevettetik a nézőt.

Leo Getz nekem határeset volt. Mikor először megtekintettem a filmet, még túlzó humorelemnek tartottam, oda nem illő komikusnak, ahogy Richard Pryor a Superman III.-ban. Aztán mikor külön rá figyeltem, kiderült, hogy az ő alakja beleillik a film koncepciójába. Izgága és bosszantó, de nem a film komolyságát rombolja, hanem csak a besavanyodottságot. Martin és Roger először ki nem állhatják a pesztrált tanút, de utána a konzulátuson már hárman csinálnak botrányt a rasszista intézmény ellen. Vagyis: tesznek a védettségükre. Ugyanezt jelenti, mikor Leo kimentésekor levontatják az egész épületet, csak már sötétebb tónusban. A jelenet másik haszna, hogy átvezeti a végső leszámolást a kikötőben: nemcsak annyi történik, hogy odamegyünk és vérfürdő.

Martin Riggs bosszúja a Lethal-Weapon-franchise tetőpontja. Múltja és jelene összefonódik, amikor megmenekül a fulladástól. Mel Gibson játéka hibátlanul mutatja a gyász és a nyers harag elegyét, ahogy a halott Rikát körbehordozza. A házomláskor úgy ordít föl, mintha az áldozatok dühös sikolyát hallanánk. Az eredetileg két részesre szánt film megosztotta a duó konfliktusait. Murtaugh régi barátját és lányát megölték, majd elrabolták őt és az ő lányát. Most Riggsen a sor, hogy törlesszen az elvett és veszélybe sodort életekért.

A második felvonás egyedül is kellően indokolja, miért tart Murtaugh Riggs-el a kikötőbe, a szinte biztos halálba. Megfenyegették a családja életével, Martin vele volt a bomba-esetnél, együtt csináltak végig megbízást és magánakciót. Ezért se mutatták Trisht és a gyerekeket az első harmad után: ők egyszerű civilek, csak motivációként mutatni őket pedig túl szájbarágós lett volna.

Ritkán tesz jót egy filmcsokornak, ha a főszereplő halálát utólag kiírják a forgatókönyvből. Ebben az esetben előnyre vált, semmiben nem tompítja az összképet. A Halálos fegyver 2. fantasztikus, jópofa és erős akciófilm: az akciójelenetek kidolgozottak, végig pörögnek, a végén pedig már erős emocionális töltettel is telítődnek. Minden idők egyik legenergikusabb folytatása.