Gladiátor

Az ókori rómáról szóló történelmi kalandfilmek bő félévszázada közönségkedvencnek számítanak, de a Gladiátor még a millennium idején is képes volt újat mutatni a nézőknek. Mintha a moziterem lenne a modernkori Colosseum.

Ez a film erősen koncentratív: három ember sorsára fókuszál, a többiek az őáltaluk generált események köré tagozódnak. Mindeközben bemutatják egy korszellem lassú hanyatlását, és hogy a népet mennyire könnyű megvezetni. A készítők nem sajnálták a figyelmet a díszletektől és egyéb látványelemektől: a véres küzdelmek, a havas Germania ábrázolása, a sebesülések és fegyverek konstrukciója olyan részletgazdag, hogy szinte művészinek láttatja a brutalitást.

A gladiátor alakját minden reálisan elképzelhető módon kibontakoztatják itt: a főszereplő Maximus volt hadvezér, aki emberei szerettek, ceasar-ja pedig kormányzóként utódjául szánt. A fél világon átküzdötte magát élelem és víz nélkül, csak hogy a családját felakasztva lássa viszont. Erkölcsi értelemben fölötte áll bármelyik ellenfelének: tudása, harcedzettsége és motivációi együtt teszik lehetővé, hogy a Colosseum bajnokává nője ki magát. Innentől a valóság és a fantázia határa észrevétlenül eltűnik. Maximus testközeli harca Commodus-sal, illetve látomása a túlvilágról, ami az otthona képét ölti fel. Ridley Scott rendező meg sem próbál éles határt húzni fikció és tények közé. Viszont ha jelen van szürrealitás, az a színskálán a szomszédos lépcsőfok a nyers valóság után, "nyers valóság 2".

Alattomos csalása ellenére először abszurdnak éreztem Commodus arénaharcát Maximusszal, hisz az ismert világ uralkodójáról van szó. De a nagyúr-a-gladiátor-ellen koncepció itt jobban működik tényleges eseményként, mint a Spartacusban Crassus lidércnyomása, ahogy egy arénában megmérkőzik a trák rabszolgával. Commodus karaktere, és egyáltalán a logika is korrektül megmagyarázza, mi viszi rá a kockázatvállalásra:

• Commodus kicsinyes, érzelmileg labilis férfi, aki deviáns vágyai és apja eszmevilága között hánykolódik. Csak a félelemtől szabadulni akarás nem volna elég indok, így viszont a teljes pszichikai hátterét láthatjuk.
• Abban a történelmi korban élt, amikor a "caesar"/"cár"/"császár" cím még csak principátust, burkolt egyeduralmat jelentett.
• Tudunk esetekről, mikor Commodus caesar tényleg az arénában harcolt, persze, állandóan biztosítva magának a helyzetelőnyt. 
• Nem véletlenül szervezi a majd' fél évig tartó játékokat: a popularitás, a nép rajongása jelenti a gyakorlati főhatalmat, nem a Sulla-típusú katonai terror.

Marcus Aurelius észjárása tehát - extrémmód torzan - ott lappang Commodus tudatában is, pedig saját kezüleg végzett apjával. Ezért nem a halált látja Lucilla leghatékonyabb büntetésének: tudja, mi a mártírság, az önfeláldozás, noha őtőle ezek távol állnak.

A dolgok egyenes kimondása és az érzelmes beszédek egyforma arányban váltakoznak a filmben. Maximus a legkomolyabban bánik szavaival, és bár nem fél kimondani véleményét, van érzéke a megfelelő pillanat megválasztásához. Sikeres hadvezérként nem csoda. Lucilla - talán szerepébe fáradva - szárazon mentegeti a dolgokat előtte, ahogy Commodus előtt is. Ügyesen visszatartja öccsét annak legsötétebb énjétől: feloszlatni a szenátust, és őt magát vérfertőzésre kényszeríteni. Időnként viszont elég nehéz kibogozni a lényeget a drámai nagymonológok közül. Lucilla fia teljesen passzív résztvevő ahhoz képest, hogy mennyire óvják az életét.

Időnként túlhangsúlyozzák a tragikumot a történetben: fontos szereplők sorsát végzik be összecsapottan.

Proximo edzett, életrevaló veterán, aki nagy gondot fordított gladiátoriskolája sikeressé tételére. Lassan Maximus-nak az ő bizalmát is is sikerül elnyernie, mint régen az öreg császárét. Ennek ellenére a végén háttal állva hagyja, hogy felszabdalják. Miért döntött úgy, hogy hagyja magát megöletni? Túl sokat ért meg az életben, és megunta a római világot? Nem kizárt, de nem értem az okát. Még Marcus Aurelius is küszködött, hogy életben maradjon, mikor meghalt.

Maximus halálát is színpadiasabban vezénylik le a kelleténél. Tőr okozta sebe életveszélyesen súlyos, de nem mindig látszik a járásában, hogy erőfeszítésébe kerül egyenesen tartásban maradnia. Rögvest miután kinyilatkozza, hogy Marcus Aurelius kívánságának teljesülnie kell, összerogy, Lucilla lassan odarohan hozzá, és fekete barátja elföldeli. Ezen a ponton már megkérdőjelezi az ember, hogy most egy film végkifejletét, vagy egy színdarab utolsó felvonását látta. A kettő pedig nem ugyanaz.

Eredeti és időtálló darabnak tartom a Gladiátort, együtt a Ben Hurral vagy a Kleopátrával. Ritkán emel be más produkciókból ötleteket, és a lélektani ismeretanyaga lenyűgöző. De a cselekmény teatralitásához képest csak 4-5 embert érint, és a jelenetek egy része túlidealizált. A 2000-es év legjobb filmjének nevezték ki az Oscar-gálán, és én sem mondok mást.