M.A.S.H.

Soha nem találkoztam realisztikusabb és jobban összerakott vígjátékkal. Először is ezt szögezném le a M.A.S.H.-ről. A humor és komoly hangvétel rendkívüli, de teljesen hihető helyzeteken keresztül erősíti egymást. Hasonlóképp, mint a jóval későbbi Halálos fegyver filmekben.

A koreai katonai frontkórház története arról szól: hogyan őrizzék meg a 24 órában behívható orvosok és nővérek az életkedvüket. És ezt szinte teljes egészében passzívan, hangsúlyozás nélkül adja a tudtunkra: legnyilvánvalóbban a témadallal. Nincsenek nagy filozófiai eszmefuttatások: a tanulságok teljesen az események, a helyzetek, az egyéniségek egymás melletti kontrasztjában rajzolódnak ki.

Érdekes módon a 100%-ig felnőtt film a már nagyobb gyerekek számára is fogyaszthatóvá tudja tenni a háttérben mutatott borzalmakat. A véres műtő, a mindenféle kiálló sebészeti eszközök: mindezek ismeretanyagok. Sulykolás nélkül jellemzik ezeknek az embereknek az életmódját, mindazt, ami az ottani élet velejárója. Sosem kapcsolják a tettleges poénokat közvetlenül a műtétekhez, ami - Burns őrnagy szavaival élve - "erkölcstelenség" volna.

A mai moziklasszikusok szokásos felállását itt hiába keressük: nincs protagonista, antagonista, akciójelenetek. Ehelyett egyetlen tisztnek, "Sólyomszem" Pierce-nek az ott tartózkodási idejét kísérhetjük figyelemmel, érkezéstől távozásig, ugyanazzal a lopott dzsippel.

Egyik fő aduásza a filmnek a nyersrealista ábrázolásmód: minden vér, kémiai szennyeződés, testcsonk, sebészi felszerelés, klímaviszony, intézkedés ferdítés, szelídítés nélkül van bemutatva a film teljes hosszában. Meg sem próbálja dicsőíteni az amerikai hazát vagy Istent, szokásokat vagy attribútumokat, hanem mint minden jó szatíra: az emberekre koncentrál, arról, hogy mennyire nem érdeklik őket a hivatalos formaságok, szlogenek. Tudják magukról, hogy becsülettel végzik a dolgukat, vidámságra törekszenek, ezért cikizik nyíltan az álszent Frank Burns őrnagyot, vagy a sereget imádó Margaret "Égő Ajak" Houlihant. Henry ezredes és Charlie tábornok sem egymás ellentétpárjai katonai vezetőkként, csak egyiküknek mogorvább a természete.

Robert Altman rendező nagy gondot fordított arra, hogy minden valósághűség mellett határozott színezete maradjon minden nővérnek, orvosnak, sőt futároknak is. Sólyomszem és John "Csapd-le" McIntyre, a két domináns keverő mellett minden huzamosabban szereplő figurának van beceneve a kórházban - kivéve Henry Blake-t és Duke Forrestet. És ezek a becenevek (Falatka, Égő Ajak, Dárdadobó stb.) laza, de találó útmutatót adnak a szereplők jelleméhez.

• Radar mindig előre tudja, ki mit fog tenni és mondani;
• Dárdadobó gerelyhajító volt,
• Égő Ajak pedig hazafias túlfűtöttségét az élet egy másik területén vezeti le.

És így tovább.

A humor tehát egy pillanatig sem erőltetett: arra szolgál, hogy a frontok mindennapi borzalmait a cinizmus szelídebb válfajával lehessen elviselni. Lélektanilag ez teljes mértékben indokolt: aki ilyen sok féle fajta kínt és hiábavaló pusztulást lát maga körül naphosszat, az egy idő után közömbössé válik. Donald Sutherland Sólyomszeme és a többiek a legjobb medicinát kínálják minderre: a szatirikus humort.

Nem állítom, hogy mindenki számára egyforma értékkel bírhat a film. Konkrét szituációhoz van rendelve, tempója pedig elsőrangú légköre mellett is időnként kényelmes egy kicsit. Cselekménye viszont nem ül le soha: a kórház fontosabb dolgozói nem egyszerre vannak jelen, nem ugyanazt a petárdát sütik el más-más felállásban. A helyzetkomikum minden, a téma adta lehetőséget igyekszik kihasználni a kihangosított szexjelenettől a Japánba utazásig.
Katarzisként szolgál a végén a rögbimeccs: a poéneső mellett is érezhető benne feszültség. Nemcsak 5000 dollár a tét, hanem hogy ne égjen le a csapat egy beképzelt főtiszt verőlegényei előtt. Könnyen lehet, hogy túl elnéző vagyok ezesetben. De azt biztosan tudom, hogy csak a stílusa miatt nem mentek fel egy filmet, ha valamely feladatát hibásan végzi el. Mégha a stílus dokumentalista hitelességre törekszik is. Technikai és hangulati fronton se találtam benne kifogásolnivalót - legfeljebb talán néhány szárazra sikerült viccet.

Altman nem egyszerűen kiváló vígjátékot prezentált ezen munkájával, hanem egy életforma és -szemlélet vegytiszta manifesztációját. Sokkal több, mint egy régi háborús szatíra.