A csendőr nyugdíjban

Kíváncsi vagyok, mi ösztökélte Jean Girault-t, hogy megírja és rendezze A csendőr nyugdíjbant. Ha netán úgy dönt, hogy A csendőr nősüllel búcsúzik a Gendarme-szériától, akkor is a 60-as évek legjobb vígjátéktrilógiáját hagyhatta volna hátra nekünk. Külön hattyúdalra szerintem nem lett volna feltétlenül szükség - főleg annak tükrében, hogy majd' 1 évtized után úgyis újjáélesztették ezt a filmcsokrot.  

Gyerekkorom egyik legkedveltebb filmje a 4. rész (is). Ezt láttam elsőként a Csendőr-sorozatból, ez ismertette meg velem Louis de Funes és Michel Galabru nevét, akiket ezután kezdtem el más produkciókban is fölfedezni.

Ehhez képest hosszú ideig fel se tűnt, hogy voltaképp ez egy búcsúztatófilm: a csendőrbrigád nyugdíjazását afféle vicces kirándulásnak, szabadosabb kitérőnek fogtam föl Lütyőék életében - nagyjából úgy, ahogy most vélekedek A csendőr New York-banról. 

Szóval Gabajt és 5 beosztottját tisztelettel elküldik a saint tropez-i őrsről. Fél évvel később Gabaj és neje látogatóba jönnek az unatkozó Cruchot/Lütyő villájába, a régi szép idők emlékére. 

Így aztán, mikor hírét veszik, hogy Fütyesz amnéziát szenvedett, azonnal újra összeáll a régi gárda. Csakhogy a múlt felidézéséhez megszegik a törvényt, amit Saint-Tropez új, ifjú csendőrei nem tolerálhatnak.


Egyik jópofa vicc éri a másikat A nyugdíjban alatt. A gyönyörű tájak, a humoros helyzetek és szövegek színvonala töretlen. Semmit sem fakultak a régi karakterek, napestig el tudunk szórakozni rajtuk. Új főszereplőt nem kapunk, nem is hiányzik. 


Nem rémlik, hogy ennyi jókedvvel - és épp ezért ilyen sokszor - néztem volna meg még egy filmet, amely egy közkedvelt csapat visszavonulásáról, elköszönéséről szól. 

Még vígjátékok is legtöbbször eltökélten búsak, fáradtak és kifakultak, ha ez a történet kiindulási pontja. Lütyőék most is olyanok, mint voltak, csak kicsit nehezebben koncentrálnak... és kevesebb km-t bírnak egy szuszra, állig felöltözve menetelni a tengerparton kánikulában. 



Attól válik nemcsak viccessé, de lelkesítővé a nyugdíjban, hogy Lütyőék mennyire hűek magukhoz és egymáshoz. Nem arról van szó, hogy a múltban élnének - bár Lütyő egész galériát vezet a karrierjükről. Fütyeszt kivéve mind úgy érzik, hogy igaztalanul szerelte le őket ezredesük, pusztán a korukra hivatkozva. Pedig még bírják ők a gyűrődést; szó szerint ez a hivatás volt az életük.

Ettől olyan izgalmas, mikor hirtelen vágással megint uniformisban mutatják őket, ahogy csípőből eloszlatnak egy forgalmi dugót. Egy másik komédia se érte el, hogy szurkoljak leköszönt közegeknek, miközben gúny nélkül, de folyton nevetek is rajtuk.


Még egy dolog, ami régen fel se tűnt, hogy a poénok közt apró visszaköszönések bújnak meg A Saint-Tropez-i csendőrre: 

• Nicole egyszeri szóba hozása;
• Gabaj és Lütyő egyenruhában bújik napernyők mögé a parton;
• Angyalka nővér rendtársa pont úgy "vezet", mint ő 1 napos jogsival ("Tőlem tanult!"); 
• Fütyeszt levetkőztetik, hogy emlékezzen végre;
• a csendőrség nudisták elleni rajtaütése.

Kalandfilmnek is beillene Lütyőék kiruccanása. A csapatnak 3, egymástól független bonyodalmon kell egymás után átrágniuk magukat, mégse olyan, mintha csak egy TV-sorozat pár részét ollózták volna filmmé. 

Fütyesz kamuamnéziája csak a bemelegítő kör a generációk harca előtt a szökevény Gabajék és utódaik között. Hatékonyság kontra leleményesség (amit vicces módon a vállöveik színe is jelez). Külön dísze ennek a szálnak, hogy épp Lütyő az, aki a nudistáknak egérutat ad az új csendőrök elől. Holott ők itt részben az ő egykori hadműveletét fejlesztették tovább. "Örülök, hogy segíthettünk valamiben." 

Jean Girault és társai ehhez még hozzá tudtak toldani egy 3. problémát úgy, hogy az ne legyen erőltetett. Gabaj és Lütyő majdnem feladták a harcot a hatuk bőréért, mikor azt hitték, hallucinálnak. "A feleségünk két jóemberrel!" Erre, miután végigkínlódtak egy még nagyobb zűrt, leállítva egy elszabadult holdrakétát... kiderül, hogy mégse: nejeik így vágtak vissza a nudistás kiruccanásuk miatt. "Mindennek maga az oka!"

Egyetlen dolog akad, ami miatt panaszkodni tudok: Fütyesz. Az ő ál-amnéziája nyilván a történet slusszkulcsa, és A csendőr New York-ban is ő volt a bagázs kieső tagja. És muris is, ahogy a többiekkel ellentétben neki tetszik a nyugdíjas élet - főleg a Pintyfészek ingyen-ellátásával. De így is kicsit izzasztó, ahogy folyton visszavágyik a csendőrszanatóriumba, és lebukásáig kvázi tojik a bajtársaira.

Jó ötlet volt beemelni ezt a nagy-testvéri összejövetelt - ha csak néhány percre is. Eleve vicces a kocsijuk után nyomozó Lütyőéket pacifista hippik között elvegyülni. De ez azt is megint jelzi számomra: ők hatan különbek, mint a többi csendőr. 

Emberibbek, mint a helyükbe lépett "acélos" rendfenntartók. Nemcsak a nézőt mulattatják, de jó érzés látni, hogy embertársként kezelik azokat a nudistákat, akik azelőtt csupán a törvénysértők, "az ellenség" voltak. 

A csendőr nyugdíjban nemcsak a Csendőr-sorozat teljes jogú tagja, de megunhatatlan vígjáték. Mai napig az egyik legviccesebb, legszerethetőbb (tervezett) búcsúfilm bármelyik színészgárdától. Biztatást ad az embernek, hogy az maradjon, és azt űzze hivatásszerűen élete alkonyán is, mint fénykorában - akkor is, ha ez olykor szembemegy a szabályokkal. "Na ez erős, sőt vaskos."

A Le Gendarme en balade tehát 5/5-öt kap tőlem. 

A majmok bolygója 2.

A második Planet of the Apes-movie szorosan követi az elsőt, de sajnos nemcsak sztorijában, hanem a forgatás ideje szerint is. Az első film sikere után, mint oly sokszor, most is hamis önbizalmat kölcsönzött a készítőknek, akik ezt követően évente adtak 1-1 újabb részt. Ez sosem tesz jót egy franchise-nak. 


Hogy a kinézetre ugyanolyan folytatás mitől annyival rosszabb elődjétől, az két dologban látszik erősen:

1. A cselekmény első fele szó szerint "majmolása" a korábbi eseménysornak, csak egy új férfi főszereplővel. Brent űrhajója is lezuhant, Taylorékat keresi, találkozik Novával, majd a majmok fogságában találkozik Zirával és Corneliusszal, és megszökik. Már annak örültem, hogy csak a film elején vágtak oda az 1. film képsoraiból párat. Ezek a részek nekem teljesen üresek és érdektelenek voltak.
2. Az eredeti "emberhőst", Charlton Heston Taylorát alig negyedórát, ha szerepeltetik - feltétezem anyagi okokból. Persze, Taylor keresése, fogvatartói kiléte az új rejtély. És ha azt vesszük, hogy Marlon Brandót teljesen kihagyták a Superman 2. Lester-vágatából, Heston itt még viszonylag elnéző módon lett hanyagolva. 

Ami az első részt annyira kiemelte a sci-fi alkotások közt, hogy eredeti hozzáállással tárgyalt sokrétű, kritikus tárgyakat, mint a rasszizmus, az emberi természet destruktivitása, az egyéni álláspont megvédése. Válogatott ínyenc témák.
A folytatás cammogó öszvér az elődhöz képest! Közel se olyan elmés, vagy éles hangvételű benne a társadalomkritika, mint az elődnél. Szó szerint primitív látványt nyújtott a táblákkal tüntető csimpánzifjúság az úton, ahol elállták a sereg útját. Mit várnak egy ilyen kis létszámú "demonstrációtól, amit cseppet sem megerőltető feloszlatni? Még egy dolog: "jogokat" és "szabadságot" követelnek. Oké: de ha ezt beemeljük, nem ártana - nem is tudom - tisztázni, hogy miféle "szabadságot" akarnak kialkudni. Véleménynyilvánítási? Gyülekezeti?


Ami egy picit talán tisztábban látszik az előző filmhez képest, az a csoportok elhelyezkedése a ranglétrán:

1. orángutánok a törvényhozók és bírák
2. gorillák a katonák és rendfenntartók.
3. csimpánzok az értelmiség.

Nem mintha ezt eddig ne tudtuk volna...

A mutáns közösség az elzárt barlangban szintén antiutópiát vázol föl, úgy, mint a majomváros. De attól teljesen más természetű: dogmatikus, de tökéletesen rideg és kötelezően egyenlő. Az utolsó lépcsőfog a életmód merevségi skáláján. Elméjük transzcendens képességgel bír, ami leigázhat egy kicsit is "primitívebb" másik elmét.
Jól hangzik papíron, de ahogy megjelenítik, az túlegyszerűsített. Hogyan működik ez a speciális képesség, hogy az elméjük manipulálni tudja a hominidákat? Rettentően sántít nekem az, amivel igazolják, hogy egymás ellen uszítják Taylor, Brentet és Novát: "Mi békés nép vagyunk." "Egymást fogjátok megölni." Példásan közömbös és kegyetlen. De Taylorék szökése és a majmok jövetele olyan veszély, ami ellen évtizedek, ha nem évszázadok óta készülhettek volna. Erre ők teljes döbbenettel fogadják. Nem; ez nem egyszerűen túlzott merevséget sugall egy közösségről, hanem életképtelen, alamuszi nézetvilágot.



És ott a Végítélet  bombája, amit a közösség tagjai imádnak. Képtelen vagyok elképzelni, hogy így beszűkíti saját perspektíváit egy ennyire fejlett tudati sémával rendelkező, teleptata nemzet. Annál röhejesebb fényben tünteti fel az imádatot, hogy
   A.) nem tudják kint tartani a majomhadat az összes képességükkel.
   B.) a legutolsó pillanatokban épp a haldokló Taylor aktiválja a bombát.



A zárópillanat tagadhatatlanul hatásos, majdnem felér a Szabadság-szobor jelenetével. Azt mondják, Heston saját ötlete volt, hogy Taylor aktiválja a bombát a harc végén. Így lett volna egy Majmok bolygója-eposz, I. és II. résszel. Nem folytatása egyik a másiknak, hanem a kiegészítő másik fele.
Egy évtizeddel később Richard Donner ugyanígy akart egyetlen, 2 filmbe vágott Superman-eposzt. Párhuzam még, hogy mindkét esetben kierőszakoltak még 3 folytatást. Plusz: hogy mindkét filmcsokornál messze az 1. a legjobbra megírt darab (bár a Superman esetében ezt utóbb helyrehozták).



A majmok bolygója 2.-re egy "Elégséges"-t adok Teljesen hiányzik belőle mindaz, ami az eredeti művet egyáltalán jó filmmé tette, nemhogy mesterművé.



"Az Univerzum megszámlálhatatlan galaxisainak egyikében van egy közepes termetű csillag. Ennek egyik kísérője egy zöld színű, azonosítatlan planéta, immár halott."

M.A.S.H.

Soha nem találkoztam realisztikusabb és jobban összerakott vígjátékkal. Először is ezt szögezném le a M.A.S.H.-ről. A humor és komoly hangvétel rendkívüli, de teljesen hihető helyzeteken keresztül erősíti egymást. Hasonlóképp, mint a jóval későbbi Halálos fegyver filmekben.

A koreai katonai frontkórház története arról szól: hogyan őrizzék meg a 24 órában behívható orvosok és nővérek az életkedvüket. És ezt szinte teljes egészében passzívan, hangsúlyozás nélkül adja a tudtunkra: legnyilvánvalóbban a témadallal. Nincsenek nagy filozófiai eszmefuttatások: a tanulságok teljesen az események, a helyzetek, az egyéniségek egymás melletti kontrasztjában rajzolódnak ki.

Érdekes módon a 100%-ig felnőtt film a már nagyobb gyerekek számára is fogyaszthatóvá tudja tenni a háttérben mutatott borzalmakat. A véres műtő, a mindenféle kiálló sebészeti eszközök: mindezek ismeretanyagok. Sulykolás nélkül jellemzik ezeknek az embereknek az életmódját, mindazt, ami az ottani élet velejárója. Sosem kapcsolják a tettleges poénokat közvetlenül a műtétekhez, ami - Burns őrnagy szavaival élve - "erkölcstelenség" volna.

A mai moziklasszikusok szokásos felállását itt hiába keressük: nincs protagonista, antagonista, akciójelenetek. Ehelyett egyetlen tisztnek, "Sólyomszem" Pierce-nek az ott tartózkodási idejét kísérhetjük figyelemmel, érkezéstől távozásig, ugyanazzal a lopott dzsippel.

Egyik fő aduásza a filmnek a nyersrealista ábrázolásmód: minden vér, kémiai szennyeződés, testcsonk, sebészi felszerelés, klímaviszony, intézkedés ferdítés, szelídítés nélkül van bemutatva a film teljes hosszában. Meg sem próbálja dicsőíteni az amerikai hazát vagy Istent, szokásokat vagy attribútumokat, hanem mint minden jó szatíra: az emberekre koncentrál, arról, hogy mennyire nem érdeklik őket a hivatalos formaságok, szlogenek. Tudják magukról, hogy becsülettel végzik a dolgukat, vidámságra törekszenek, ezért cikizik nyíltan az álszent Frank Burns őrnagyot, vagy a sereget imádó Margaret "Égő Ajak" Houlihant. Henry ezredes és Charlie tábornok sem egymás ellentétpárjai katonai vezetőkként, csak egyiküknek mogorvább a természete.

Robert Altman rendező nagy gondot fordított arra, hogy minden valósághűség mellett határozott színezete maradjon minden nővérnek, orvosnak, sőt futároknak is. Sólyomszem és John "Csapd-le" McIntyre, a két domináns keverő mellett minden huzamosabban szereplő figurának van beceneve a kórházban - kivéve Henry Blake-t és Duke Forrestet. És ezek a becenevek (Falatka, Égő Ajak, Dárdadobó stb.) laza, de találó útmutatót adnak a szereplők jelleméhez.

• Radar mindig előre tudja, ki mit fog tenni és mondani;
• Dárdadobó gerelyhajító volt,
• Égő Ajak pedig hazafias túlfűtöttségét az élet egy másik területén vezeti le.

És így tovább.

A humor tehát egy pillanatig sem erőltetett: arra szolgál, hogy a frontok mindennapi borzalmait a cinizmus szelídebb válfajával lehessen elviselni. Lélektanilag ez teljes mértékben indokolt: aki ilyen sok féle fajta kínt és hiábavaló pusztulást lát maga körül naphosszat, az egy idő után közömbössé válik. Donald Sutherland Sólyomszeme és a többiek a legjobb medicinát kínálják minderre: a szatirikus humort.

Nem állítom, hogy mindenki számára egyforma értékkel bírhat a film. Konkrét szituációhoz van rendelve, tempója pedig elsőrangú légköre mellett is időnként kényelmes egy kicsit. Cselekménye viszont nem ül le soha: a kórház fontosabb dolgozói nem egyszerre vannak jelen, nem ugyanazt a petárdát sütik el más-más felállásban. A helyzetkomikum minden, a téma adta lehetőséget igyekszik kihasználni a kihangosított szexjelenettől a Japánba utazásig.
Katarzisként szolgál a végén a rögbimeccs: a poéneső mellett is érezhető benne feszültség. Nemcsak 5000 dollár a tét, hanem hogy ne égjen le a csapat egy beképzelt főtiszt verőlegényei előtt. Könnyen lehet, hogy túl elnéző vagyok ezesetben. De azt biztosan tudom, hogy csak a stílusa miatt nem mentek fel egy filmet, ha valamely feladatát hibásan végzi el. Mégha a stílus dokumentalista hitelességre törekszik is. Technikai és hangulati fronton se találtam benne kifogásolnivalót - legfeljebb talán néhány szárazra sikerült viccet.

Altman nem egyszerűen kiváló vígjátékot prezentált ezen munkájával, hanem egy életforma és -szemlélet vegytiszta manifesztációját. Sokkal több, mint egy régi háborús szatíra.