Batman Kezdődik

A képregényfilmek főnixe. Ez a a legtömörebb reklámterminus, amivel le tudnám írni a Batman Kezdődiket. Olyan produkcióról beszélünk, amely végérvényesen leszámolt a képregényfilmekhez kapcsolt sztereotípiákkal: hogy vagy túl gyerekbarát és könnyed, vagy amorf és deviánsan sötét kell, hogy legyenek. Christopher Nolan az általam legtöbbre tartott hollywood-i rendező: Batman és legendáriumának minden itt szereplő elemét realisztikusan és gazdag jelentéskörrel ábrázolta - minimális misztikumot hozzáadva.

Soha nem tapasztaltam olyan terjedelmes, precíz karakterfejlődést egy képregényfilm címszereplőjén, mint itt. Egy fél életen - és filmen - át zajlik Batman kialakulásának folyamata, részletekbe menő eseménysor és motívációk révén. A kronológiai sorrend megbontása a narratíva árnyalását szolgálja: a számkivetett Bruce Wayne múltját három vonásban ismerjük meg:

1. Egy perc a kútba esése: ez a rémálmai forrása.
2. Rémálma elkíséri anyja és apja halálakor is: ez vizsgálja, mit jelent Bruce rémálma a jelen életében.
3. A szokásos élmény-feldolgozó érzelmi utak csődje: itt látjuk, miért nem kerül Wayne személyisége olyan "mellékvágányokra", mint merev önhittség, bosszú vagy gyilkosság.

Ez a  film teljesen szinkronba hozza a képregény és a mi valóságunk törvényeit, minden korábbinál alaposabb jellemrajzot és élettörténetet mesél el egy Bruce Wayne nevű halandó emberről. Erre egyik korábbi Batman-film sem volt képes.

Zorróval ellentétben (aki ugye szintén fekete köpenyes-álarcos hős) Batman nem közvetlenül a remény, mint inkább a félelem szimbóluma. Másfajta pszichikai hatást akarnak kiváltani. Batman a megfélemlítők (Falcone és Craine) ellen fordítja saját módszereiket, míg a lakosságot "csak" a közjó melletti kiállásra buzdítja. Nemcsak az utcákat járja rosszfiúkra vadászva. Belülről próbálja megváltoztatni a várost. 

Pont ezért jobban is kell ügyelnie rá, hogy egy vékony erkölcsi határ megmaradjon közte és ellenfelei között. Bruce Joe Jill megöletésekor felismeri, hogy ez a határvonal a gyilkosság, mint büntető módszer. Ha ő végzett volna szülei gyilkosával a tárgyaláson, éppolyan emberi szemét volna, mint akit gyűlölt. Martin Campbell Zorrója és Tim Burton Batmane is használt lőfegyvert ellenfele ellen, de ez az ember saját létezésével köti össze a szabályt, hogy soha nem ölhet.

A Batman Begins világában a szürrealizmus legfeljebb hallucinációk formájában van jelen. Még Ra's al Ghul alakját is sikerült hihető magyarázattal ellátni. Bruce az Árnyak Ligájától egész végig az elszánás, a teatralitás és a megtévesztés művészetét tanulja az ázsiai hegyekben. Henry Ducard, Bruce tanítója később felfedi neki és a nézőknek, hogy Ra's al Ghul maga is csak egy megtévesztés: dublőr, aki a valódi vezetőt, Ducardot rejti el.
Ha Ducardot "az igazi Ghul"-nak tekintjük, úgy ő valóban ígéretes tehetséget lát Bruce-ban. Gyakorlatilag apafiguraként segíti őt túllépni korlátain. Ő testesíti meg, mivé válhatna Bruce, ha az életet többé nem tekintené immanens értéknek: kivégzővé.

A negatív karakterek megformálói mind kiváló alakítást nyújtanak, de Ken Watanabe az, aki a legtöbb energiát árasztja magából a jelenlétével. Ra's al Ghullal kapcsolatban mindössze egy dolog nehezen hihető a számomra, amikor a Liga múltbéli tevékenységéről beszél. Itt is a képregényre próbálnak hajazni, hisz ott Ra's al Ghul több száz éves. Ez nem feltétlenül erőltetett: valószínűleg Ducard megint megpróbál nagyobbnak látszani Bruce szemében.
Az egyik legjobb hozzátoldás Batman figurájában, hogy ellenségei ellen fordítja saját pszichikai hadviselésüket.

1. Falcone ellen a láthatatlanságot és fenyítést;
2. Craine ellen a mérgező toxint;
3. Ra's ellen pedig a keresztes harc jogosságát: Ducard a megmentését úgy fogta fel, hogy cserébe Bruce megérdemel még egy esélyt a csatlakozásra. A végén Bruce is kimutatja saját felfogását a dologról: megmentette tőle, hogy saját műve a vesztét okozza. Erre visszajött és pusztulást hozott Gothamre. Ezért hagyja magára a kisikló vonaton. "Nem öllek meg, de megmenteni sem vagyok köteles téged."

Gotham city bármelyik amerikai nagyváros lehetne: Chicago, Los Angeles, New York stb. Amikor először megalkották, egyfajta gyűjtőmedencének szánták a korrupció, a bűnözés és a jogrendszer bilincsei számára. Mint amilyen BaSin city. De az egy erősen stilizált univerzum, itt pedig a való élet nehéz életkörülményeit kapjuk kendőzetlenül az arcunkba. A rendőrségnél csak elvétve akad még olyan, aki nem kér a kenőpénzekből, mint például James Gordon. Egyébként nagyon szépen bontakozik ki a kooperatív barátság közte és Batman között.

A technikai eszközök kivétel nélkül tömör és szakszerű leírást kapnak a Wayne Vállalat alkalmazottjától, Lucius Foxtól. Metróút miért ne épülhetne a vízvezeték-rendszer mentén? Mikrohullámokat háztartástól laborokig sok helyen használnak, fegyverként tehát a technológiát nem olyan nehéz elképzelni. A Tumbler - ami a képregénybeli Batmobil megfelelője - mindarra képes a való életben, amit ebben a filmben mutatnak. Minden eszközt csak akkor mutatnak, ha feltétlenül annak van szerepe egy adott szituációban.

Ugyanez a karakterekre is igaz. Christian Bale tökéletesen adja a felnőtt Wayne különböző életszakaszait. Amikor haragot és brutalitást kell mutatni, nem fogja vissza magát. Batmant és Bruce Wayne-t a néző egyaránt közelebb érzi magához, érdekelni tudja, hogy tényleg sikerül-e, amit akart, vagy meghal a túlvállalás vagy egy óvatlan pillanat miatt. 

Alfred Pennyworth szellemes és odaadó apafigura. Míg Ducard/Ghul a radikális irányba tereli Bruce-t, addig Alfred Thomas Wayne eredeti útmutatását, morális örökségét szolgáltatja.
Thomas számomra kissé száraz személyiség, haláljelenete pedig elmarad a meggyőzőtől.


Sok rajongó Katie Holmest tartja a leggyengébben teljesítő színésznek. Értem, hogy miért, de nem értek egyet vele. Rachel Dawes karakterét Nolanék találták ki. Azt hiszem, nem igazán volt világos elképzelése róla, hogyan alakítása őt. A csókjelenet Bale-vel eléggé hamis, viszont betudható Dawes csalódottságának is. Helyesen látja, hogy Bruce hosszú útja során örökre mássá vált. Civil arca márcsak a társadalmi érintkezés eszköze.
A városlakók között szerepel egy gyerek, aki felnéz Batmanre. Ennek foganatja az lehetett, hogy Batman viszontlássa magát egy kisfiú képében, és Rachellel úgy mentsék ki a bűnözők elől, mint régen a Wayne-házaspár óvta Bruce-t. Nem állítom, hogy fölöslegs adalék: ilyen alapon azt is kifogásolhatnám, hogy Batman mennyi macerát vállal be azzal, hogy a tetőkön ugrál a Tumblerrel.

A film végig hihetetlen tempóban pörög, mégsem marad ki egyetlen fontos részlet sem a sztoriból. Az akciójelenetek tökéletesek. Olvastam ellenvetéseket, hogy Batman verekedései túl hirtelen vágások és kameramozgatások keretében történik. Szerintem ez tudatos döntés: Batman hirtelen és reflexíven mozog a harc közben, akárcsak a denevérek, miközben körülrajzák őt és minden mást is.
A témazenék sokrétűek, vannak köztük szolid, drámai és szilaj taktusok is. Legmeghatóbb közülük az a dallam, amit Thomas Wayne orvosi vizsgálatának emlékekor adnak benne.


Rendkívül örülök annak, hogy a Batman-franchise ilyen intelligens rendezőt, tehetséges gárdát és kreatív szabadságot kapott. Az újraindító résznek sikerült komoly, tartalmas mozivá tennie azt a Batmant, akit a nagyközönség általában csak egy bugyuta mesének tartott. Nem számít, hogy milyen elvárásai vannak a nézőnek az ötlettel vagy a filmmel kapcsolatban; a film maga is elvárást támaszt a nézővel szemben, hogy végig figyeljen és igenis gondolkodjon, miközben nézi.