Bruce Nolan olyan TV-riporter, akit családias beszédstílusa miatt kedvelnek a buffalo-i kisváros lakói. Az élet viszont csúnyán kibánik vele, amikor Evan Baxter, egyik kollégája a tőle lopott szózatokkal megszerez egy megüresedett bemondói posztot a BKBW-nél. Innentől Bruce megindul a lejtőn: állásával, majd életével, sőt magával Istennel is szembehelyezi magát. Bár nem aktív hívő, de kereszténynek tartja magát. Az Úr azonban nemcsak meghallgatja ócsárlását, hanem jobbat tud: beveszi helyettes-Istennek a kirúgott bemondót.
Bizonyos értelemben a koncepció hasonlít A Maszkra: egy átlagember titkos isteni hatalmat kap, amit ő mindennapi hasznára próbál fordítani, csak menetközben elszabadulnak az "isteni csodák" következményei. Mindkettő ereje konkrét, átlagember előtt is ismert módokon ölt fizikai formát: ruházatok, tevékenységek imitálása, valamilyen eszközök használata.
Ami lényeges különbség a két karakter között: A Maszk teremtései az álarc levételével megszűnnek, Bruce Nolan ereje azonban véglegesen átformálja, amit ő akar. Nolan hírnevet és karriert szerez magának az erő által, míg Stanley Ipkissnek erre nem volt lehetősége azon film ideje alatt. Bruce idővel önzővé válik ereje használatában, és emiatt még az a nő is elfordul tőle, aki pedig a legfontosabb volt neki: Grace.
A fizikai viccek és a vallási tárgyú poénok nagyszerűek, könnyű elképzelni róluk, hogy mi magunk is megtennénk őket a protagonista helyében. Továbbá az is növeli a közjátékok szellemességet, hogy Bruce sokféle különböző módon él az erejével: még állatokat is képes levegőből elővarázsolni: az utcai repper valagából makimajmot, saját szájából pedig rovarfelhőt.
Afroamerikai színésznek adni Isten szerepét az egyik legjobb ötlet volt a filmben. Morgan Freeman nagyszerűen eltalálta a megfelelő arányt a humorizálás és a komoly, felsőbb öntudat között. És nagyon tetszik, hogy egyszer sem avatkozik bele az eseményekbe, mialatt Bruce az ő hatalmát használja. Az általa mondatott szabályok az emberek életére és hitére vonatkozóan elgondolkodtatóak. Nincsenek bennük keményen katolikus vagy protestáns dogmák, és nem várnak áhítatot a nézőtől. Még a film végi ima, amit Bruce elmond, is józan gondolkodás, az őszinte emberi törődés keretein belül marad. Így valóban meghatóvá válik, ahogy Bruce és Grace kibékülnek.
A többi szereplő nem különösebben érdekfeszítő, viszont kifejezően reagálnak Bruce szokatlan műveire. Nem látszanak esetlennek vagy besavanyodottnak. Nyilvánvaló, hogy Jennifer Aniston Grace-ként nem annyira energikus, mint Jim Carrey. De itt-ott pár jelenetnél remekül kiegészíteni a helyzetkomikumot (Bruce TV-adása a Niagaránál, a vad éjszaka a lekényszerített teliholdnál). A Baxtert alakító Steve Carell merev fizimiskáját annál a jelenetnél lehet étékelni, amikor Bruce manipulálja a beszédét. Úgy tűnik, mintha Jim Carrey súgna a színésznek, hogy hogyan használja az arcizmait.
Egyik legemberibb komédia, amihez szerencsém volt Carreytől. Időnként leül ugyan a tempója, és helyenként eléggé cukormázas. De a viccötletei leleményesek, megfelelő arányban van jelen humor és tanulság. Nekem nagyon tetszett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése