Armageddon

Michael Bay - a legtöbb hollywood-i rendezőhöz hasonlóan - főleg a teátrális robbanások és dübörgő hanghatások lelkes használója. Hogy helytelen-e ezekre koncentrálni? Igen, ha ezt a rendező a film többi komponensének rovására teszi. És elnézést kérek az ellentábortól, de Bay munkáiban gyakran úgy érezni, mintha a forgatókönyv merő kifogás lenne, hogy más-más pozitúrában vegyen föl detonációkat.

Legékesebb példa erre a Transformers-trilógia lenne, de az Armageddon sem egészen az, aminek a megalkotója valószínűleg elképzelte. A globális katasztrófa majdnem azóta kedvenc téma Hollywoodban, hogy először láthattunk sci-fi-produkciót. Ebben a verzióban egy kisebb meteoritraj szétpusztít majd' egy egész nagyvárost, ami előrejelzi egy óriási kisbolygó közeledtét. Egy menő proficsapatnak kell Zéró Óráig elvégezni az űrküldetést. Vagy minden élet megsemmisül a Földön.

Mindez papíron jól hangzik, és sok ígéret van benne. A trailerek modern világot, és rengeteg izgalmat ígérnek az ún. pop-corn mozik kedvelőinek. Sajnos azonban egy filmet nemcsak a leírása, illetve a "hipermodern külső" alapján ítélünk meg. Hanem hogy a benne tapasztalt "egyéb cuccok" (olyasmik, mint a

• természeti jelenségek működési elvei;
• technikai berendezések használati érzéke;
• események pszichikai és szociális vonzata;
• érzelmi konfliktusok kiütközési jelei; 

stb.) mennyire felelnek meg annak, aminek el akarják adni magukat nekünk, a nézőknek. Röviden: mennyire hitelesek a látottak. Bay legnagyobb hibája itt az, hogy összetéveszti a film alkotóelemeit a film látványvilágának részleteivel. Olyan ez, mint mikor valaki a rovar és bogár szavakat használja szinonimaként.

A költségvetés minden centje kitükröződik azon, ahogy a NASA gépei, űrsiklói, iránytóközpontja, az űrhajósok kiképzésére szolgáló szimulátor, a műszereik ábrázolva lettek. Igaz, hogy eleve maga az Űrhajózási Hivatal épülete volt a forgatás helyszíne, de mindenképpen impozáns látványt nyújt. Minden technológiai eszköz aprólékos magyarázatot kapott, a bolygó látképét az űrből szintén gyönyörűen sikerült felvenniük.

Majdnem pontos ellentétpárja ennek a meteoreső. Itt inkább pontokba szedem, mi a bajom azzal, ahogy Michael Bay a meteoritokat portézza:

1. Maga az elképzelés még nem volna tévhit. Egy kisbolygó közeledtét valóban kisebb, regionális ütközések jeleznék előre. De ezek évek, évtizedek távlatában kinyúlva zajlanak le. 
2. A NASA szemmel láthatóan a raj érkezéséig nem szerez tudomást a készülő armageddonról. Utánanéztem: 1997-ben (a forgatás idején) már rendelkeztünk olyan fejlett távcsövekkel és műholdas előrejelzéssel, hogy egy kisbolygó érkezését időben előre jelezzük.
3. Miért éppen és kizárólag New York Cityt veszi célba a meteoreső? A jelenségnek még a Belső Bolygó övezetén is elszórva kellene érkezzenek az "űrkavicsok". Nemhogy a Föld felszínén, ahol a jelek szerint a teljesen kiépített belvárosra korlátozódnak a becsapódások! Lehet, hogy a forgatókönyvben így jobban össze van hangolva a csapás, a reagálás rá és a végső veszély bemérése. Épp csupán a fizika törvényei szerint badarság.
4. Még a minimeteoritok sem úgy robbannak fel, ahogy kellene. Gyakran kb. 4-5 négyzeméternyi területre ható detonációk követik egymást, és körülöttük mindenki sértetlen marad. A film elején egy jelenetnél két fekete bőrű fickó vitatkozik, hogy az egyiknek a kutyája megharapdálta a másiknak a kitömött játék-dinoszauruszát... amit megint nem értem, minek írtak a cselekményvázlatba. Egy meteor felrobbantja az egyik vitafelet, mellette a másik fel meg se karcolódott, és a lyukon még a kutya is lóg a pórázán! 
5. A nagy meteorok robbanása már picit hihetőbb kinézetű - mint az, amelyik egy múzeumot robbant szét. De még ez is inkább egy napalmbomba robbanására emlékeztet, semmint egy égitestre, ami volt olyan tömör és masszív, hogy nem égett el az atmoszférában. 

Bruce Willis Arany-Málna díjat kapott Harry Stamper megformálásáért. Énszerintem ez csak felerészben róható fel a színésznek, annál inkább a hatásvadász rendezőnek. A film összes karaktere megrekedt a vagányság érzékeltetésén. Viharedzett veteránok, akik humorizálni tudnak még a legkritikusabb helyzetben is. Ez jól hangzó ötlet, de megint nem elég alapos kidolgozású. Az embert főként a tettei határozzák meg, de a személyisége nemcsak ennyiből áll.

Mindegyik asztronauta gyakorlatilag Harry másolata. Gyakran öncélúan keménykednek, mint a Shaft férfi főszereplői. Egyedüli különbség köztük, hogy mennyiszer adnak zavarba ejtő szóbeli és tettleges vicceket - akár tréning, akár kimenőjük során. Rengeteg fejfájdítóan kínos pillanattal ajándékozzák meg poénkodás címén a nézőt. Listát írattak Harryvel, hogy mi mindent akarnak, ha megmentik a világot? Olyan pontokkal, mint életfogytig tartó adómentessé, vagy hogy az egyikük a Fehér Házban vendégeskedjen?

Akárcsak az egyik tábornok, én se hiszem el ezekről a bohócokról, hogy ők a legjobbak a szakterületükön. Nem akarom egyenként részletezni őket, de... ti mit gondolnátok például egy izmos, szakképzett fekete űrpilótáról, aki - színjózanon röhécselve - pucérra táncolja magát egy orvosi szobában, méghozzá a teljes személyzet és a feletteseik szeme láttára?

A mellékszál, miszerint Harry kiskora óta neveli mostohalányát, Grace-t, szintén bármi, csak nem meggyőző. Nyilván megkeseríti az embert, ha a nő, aki szereti elhagyja, és neki kell gondoskodni a lányáról is. De amit a film apai szeretetként próbál beállítani, az inkább hímsovinizmus. A film elején Harry a fúrótoronynál rajtakapja Grace-t és egyik emberét, A. J. Frostot. Ő és Grace kimondottan ellenszenvesek voltak. Dialógusaik egysíkúak, de nemcsak mikor egymással, hanem Harryvel, a NASA-val vagy bárki mással beszélnek. A férfi időnként lezser pojácaként védi az igazát Harryvel szemben. Grace pedig határozott, de faarcú, közömbös csitri, akinek értékrendje annyiból áll: "Papa, én nő vagyok!" Grace igazából mégcsak nem részese az eseményeknek, nem csinál semmi azonkívül, hogy ott ül a NASA-ban, és elpityergi, milyen büszke a papájára. Biztos, hogy ez egy felnőtt, felelős beosztásban lévő nő?

Ami az űrakciót illeti, az valóban lehengerlő, és katartikusan izgalmas. Tényleg kitűnik, hogy kiben mennyi kurázsi vagy mocsok lakozik. Emberéletek vesznek oda, és a legkisebb hiba is az egész kudarba fulladását eredményezheti. Maradéktalanul élvezni lehetne, ha logika szerint is megállná a helyét. Egy aszteroida megfúrása miért csak két tucat ember által történik? Vagy az emberek mellé picit több fúrógép használata nem gyorsítaná meg a műveletet, amikor az egész intelligens élet fennmaradása a tét?
És mindez csak azért, hogy aztán egy oda beleeresztett atombombával szétrobbantsák az egészet? Nekem nincsenek beható ismereteim akár az égitestek anyagtanáról, akár a tömegpusztító fegyverek terén. Annyit biztos tudok, hogy léteznek számtalan darabkából összeállt, viszonylag instabil kisbolygók, és összefüggő sziklatömbök, lebegő hegyek. A NASA szakemberei nem mondják ugyan, de alighanem utóbbiról van szó a filmben. Egy hegy méretű bolygót pedig - mégha létezik is egy nagyon gyenge törésvonal benne - bajosan robbantható szét akár nagy-hatótávolságú rakétával is.

A hazaszeretet, hit és lelki elszánás kihangsúlyozása már-már kötelező egy olyan filmben, ami az emberiség megóvásáról szól. De itt is túlhangsúlyozzák, hogy mennyire amerikai minden résztvevő. Ügyesebben palástolják, mint mondjuk A függetlenség napjában, mégis erősen érződik a film tónusán, hogy mindaz a rendkívüli helytállás, szaktudás, a tűrőképesség határának kiterjesztése Amerika tartozéka. Amerika első számú tisztviselője itt is tart egy hatalmas buzdító beszédet, amit persze élőben kísér végig az egész világ. De még Bill Pullman Witmoore-ja is meggyőzőbb volt, mint ez az elnök. Mikor a NASA szakemberei elmondják neki a hírt, teljesen faarccal motyogja: "Végünk van."

Összességében: ez egy nagy volumenű, mégis átlagos igényekre szabott block-buster. Szinte teljesen hiányzik belőle minden kreativitás vagy intelligencia. A szereplők egy helyzet teljesen egyforma tartozékai, díszek, akárcsak az általuk használt technikai vívmányok.