Vasember 2.

 

Jon Favreau ugyanazt az alapgondolatot próbálta követni a Vasember 2.-nél, mint Christopher Nolan A sötét lovaggal: kitágítani az eseményhorizontot. Egy már kialakult szuperhős létezése már kezdi formálni a társadalmat, amelyben él, megjelennek tevékenysége pozitív és negatív következményei.

A probléma ezzel csak az, hogy minél több szálat, szereplőt és eseményt vonultatunk fel egy filmben, annál nehezebb azokat irányítani. Kigondolni, megszerkeszteni, elrendezni, érzékelni a hitelességük mikéntjét, összenézni az alkotás egészével, és állandóan felülvizsgálni kritikus szemmel. Ezt már önmagában nehéz megcsinálni, de úgy különösen, ha a stúdió közben rendre felülbírálja a döntéseidet. A Vasember 2. csak félig folytatás, félig egy nagy Bosszúállók-reklám, hogy 2 évvel később garantált legyen a film kasszasikere. 

Mióta Anthony Stark az 1. film végén bevallotta, hogy ő Vasember, újra tetőzik népszerűségi indexe. A hadsereg és a kormányzat megbízottjai nyilvános fórumokon követelik tőle, hogy szolgáltassa ki a testpáncél technológiáját. Erre Tony viccelődve ignorálja őket. De nemcsak a tárgyalásán: Vasember sorozatos akciókban vesz részt világszerte, pompázatos show-kon vesz részt páncélban, teljes hírzárlat alatt tartja a technika részleteit minden emberi közösségtől. Azonkívül új "side-kickre" tesz szert James Rhodes a.k.a. "Rhodey" a.k.a. War Machine (="Harci gép") személyében.
Ha a Stark Industries befolyása tényleg ennyire gigászi, és leplezetlenül beinthetnek a médiának, a kormány szerveinek, nyomozóhivatalainak és a nemzetközi haderőknek... akkor ez voltaképpen világuralom. Oké: elfogadom, hogy logikus reakció erre a számtalan ipari kémkedés, Whiplash személyes bosszúja és Fekete Özvegy beépülése Stark cégébe. De mindez kevésnek tűnik, hogy ellensúlyozza Tony hegemóniáját. Ahogy ő maga is kijelenti: "Privatizáltam a világbékét." Ez lehetne akár a film szállóigéje, mivel pontosan ezt látjuk.

Néhány izgalmas nagyjelenettől eltekintve végig az az ember érzése, hogy Tony és környezete soha nincs valódi veszélyben, az élet elhárít a feje felől minden konfliktust. A műsoridő az első részhez képest több humort és vizuális zsonglőrködést tartalmaz. Ezt pedig akció, dráma, karakterfejlődés, okozati láncolat egyaránt megsínyli. Kevés választja el a 2. Iron-Man-mozit a Transformers tartalmi színvonalától.

A produkció milyenségét talán a monacói nagydíj nagyjelenete összegzi a legpontosabban. Tonyt a versenyen megtámadja egy családi okoktól fűtött ellensége, Ivan Vanko. Az orosz feltaláló gyakorlatilag ugyanazt csinálja itt, mint Obadiah az 1. film végén: nyilvános ámokfutásba kezd Monaco-ban egy Tony erőforrásával működtetett szerkentyűvel. Küllemre Whiplash (="Ostorszíj") érdekesebb látvány ugyan Iron Mongernél.
Viszont ahogy a konspiráló cégelnök Obadiah-t, ugyanúgy Ivan viselkedését sem értem. Hogy tud egy türelmes, precíz mérnöki zseni ennyire blőd randalírozásba kezdeni? És ha lelövik a rendőrök, mondjuk a koponyáján? Nem kellene sok idő, hogy megérkezzenek a helyszínre. Hogyhogy nem ájult el, mikor a páncéltalan Tony teljes erőből fejbe vágta egy keményen koccanó fémdarabbal? Vizuálisan Vanko ruhájának szétfoszlása, betörése a pályára és Tony megsebesülése nagyon tetszetős, a rövid párbaj látványos, csak a két fél motivációi itt papírízűek, és nélkülöznek minden mélységet.

Ivan Vanko második hadmozdulatában már kicsit több előrelátás mutatkozik meg, amikor egy bemutatón feltöri War Machine programját. Mickey Rourke alakítása nagyszerű, de a Marvel neki sem hagyta, hogy mélységet adhasson figurájának. Ha Wankónak több taktikai érzéke lett volna, a Marvel-világ egyik legjobb mozis antagonistája lehetett volna, nemcsak epizódszereplő.
A másik fő bűnöző, Justin Hammer dögunalmas fickó. Semmiből egyébből áll az egész ember, minthogy egy rivális fegyvergyártó mamutcég vezetője, és robotjait Ivan szolgálatába állítja. Nem azt kifogásolom, hogy nem szimpatikus figura, vagy hogy nincs nagyobb látásmódja a világról, mint a profitszerzés igénye. De még a kellő karizma is hiányzik belőle, hogy ne csak egy bábunak tűnjön, újabb kapzsi/őrült gonosznak, akit Vasember megállíthat.

A visszatérő szereplők közül Rhodey mellett Pepper Pots karaktere is megmaradt annak a szelíd, de öntudatos nőnek, aki kitart a kicsapongó életet élő hős mellett. Pepper immár nemcsak asszisztensként Stark jobbkeze, hanem mint új cégelnök. Elfogadta, hogy szerelme egyszersmind Vasember, de még mindig nem rest kritikával illetni őt, ha úgy érzi, a férfi túlment a határon. Konkrét cselekedetei kevésbé fontosak: legnagyobb érdeme itt, hogy elhozza Tonynak a Vasember-öltözéket Vanko rombolászásakor.

A harc a robotok ellen csupán CG-vel teletömött verekedések, ahol a technikai eszközöket plusz ökölként lehet használni. Tony és Rhodey Bud Spencert és Terence Hillt juttatja eszembe, ahogy a bűnbandákat pofozzák fel. Ivan Vanko legyőzése nemcsak zavaróan rövid, de kimondottan ötlettelen jelenet. Ugyanígy elsietettnek éreztem, hogy Tony élettani problémáját milyen gyorsan sikerül orvosolniuk. Mintha a férfi magánügyi gondjai csak dísznek lennének ott, hogy a technikai újdonságok több időt kapjanak.
Folytatás létére a film meg se próbálja palástolni, hogy nem a saját történetére fókuszál, hanem előkészítené a terepet egy másiknak. Az új főszereplők Natasha Romanoff alias Fekete Özvegy és Nick Fury majd a Bosszúállókban jut nagyobb szerephez. Érdekes volt azért látni, hogy Natasha új titkárnőként berendezkedik Tony környezetében. Ő nemcsak egy újabb csinos hölgypréda, Pepper joggal érezheti úgy, mintha komoly riválisa akadt volna.

Korábban írtam, hogy Tony életében nem sok vonzattal járt a színvallása, hogy ő Iron Man. A S.H.I.E.L.D.-ről kiderült új információk Furytől picit pontosabb képet adnak, merre is tart a Stark által némileg megbolygatott világ. (Mellesleg: egy étteremnél diszkrétebb helyet is választhattak volna, hogy ezt megvitassák.) Egy szuperemberekből álló csapat szerveződése kezd körvonalazódni. A Marvel-univerzumból ismert Thor kalapácsát is láthatják a nézők. De ez is megint csak eye-candy, a jelentőségét nem tudhatjuk a 2011-es Thor vagy a képregények ismerete nélkül.


A stábra nem lehet panasz: Downey eggyé olvadt Tony Starkkal, mellette Rourke, Johansson, Jackson és a többiek is meggyőzően formálták meg a rájuk osztott karaktereket. A díszletek, ruhák, páncélok és egyéb technikai eszközök elsőrangú pontossággal lettek kidolgozva. A rengeteg CG viszont helyenként bántó lehet az ember szemének, és nem is kendőzi el a tartalmi hiányosságokat. 
A központi gondolat, eredeti történet, jellemfejlődés és motivációk szinte teljesen hiányoznak. 



Tucatszor bizonyította a Marvel, hogy nem önálló filmek, hanem egymást reklámozó sorozattermékek számára a szuperhős-filmjei, és a Vasember 2. volt ennek a nyitánya. Érzelmi és gondolati mélységekről ne is álmodjunk: Tony Stark a nyugati polgár vágyálomképe, a többiek pedig csupán asszisztálnak a címszereplőnek.

.

"A második rész mindig nagy kihívás: hozni kell mindent, amiért a nézők az első részt szerették, de közben meg is kell haladni a korábbi színvonalat. Ez igazi kötéltánc. Ha túlbonyolítjuk, nem lesz eléggé szórakoztató, de ha túl kevés a többlet, úgy fog kinézni, mintha szimplán megismételnénk az első részt a nagy kaszálás reményében.”

Jon Favreau