A zöldfülű

Clint Eastwood nem szorul bemutatásra. Rajongói úgyis ismerik filmográfiáját, hatalmas eredményeit színészként és rendezőként. Bár Charlie Sheent nem számítom vele egy kategóriába, A zöldfülűben tökéletes párost alkotnak: nem csak a színészi játék működik, hanem a készítők is időt fektettek a szereplők egyéniségének és hátterének hihető kidolgozására.

A prológus egy kemény, ámbár kissé hosszadalmas magánakciót ábrázol. Nick Pulovsky társát agyonlövik, neki pedig nem sikerül elkapni a gyilkosát. Ez így szentimentálisan hangzik, pedig egyáltalán nincs úgy beállítva. És - mint később azt Nick elmondja - indítékuk az akcióra inkább a siker, a "nagy fogás" volt, semmint a kötelességük. A történet felállása egyszerű: Nick új, valamivel elegánsabb partnert kap, David Ackermannt, akinek még bele kell rázódnia a dolgok menetébe.
Nick fesztelen stílusú nyomozása bőven szolgáltat alkalmat és leckét: Nick vezetésétől felfordul a gyomra, egy bárban körbeállják és megverik, egy roncstelepen pedig vad kutyák elől menekül. Kedvenc egysorosom a filmben, amikor pisztolyt tart a rottweilereknek, és Nick megjegyzi: "Jól van, szép munka volt fiú. Közölted már velük a jogaikat?"

Ackermann tényleg az a fajta zsaru, aki - Nick-kel ellentétben - TV-adásban szalonképes: modoros, jó eszű és kézügyességű, mindennap öltönyben jár be, nem nyafog és kooperatív, szép házzal és élettárssal. Azonban két dolog visszarántja az emberek megbecsülésétől: gyerekkori trauma gyötri bátyja halála miatt, apja pedig cégelnök, tagja a felső tízezernek. Nick maga is a protezsált kölyköt látja Davidben, miután megtudja a srác hátterét, pedig már kezdte elnyerni a bizalmát. Ez egyike azoknak a pofonoknak, amik nem fizikailag edzik Ackermannt, hanem a dühét, a cselekvőkészségét szítják fel.


Akciófilmekben a karakterfejlődés gyakran extravaganciával társul, és ebben a filmben is ez a helyzet: David tétovázik, hogy lelője Lieselt, ő viszont habozást nélkül golyót ereszt bele. Garsia hadnagy és a testület nem egyszerűen elmarasztalja, hanem - jobb szót nem találok rá - egy zsák szarnak nézik. Ez a töréspont, ami után már nem érdekli a munka, a protokoll, a veszély. Sorozatgyilkosok bandája tartja magánál Nicket, tehát nincs idő totojázni. Ámokfutása közben sem veszít el a mérlegelési képességét: nyomoz, még meg is alázkodik a sznob apja előtt, hogy váltsa ki Pulovskyt kétmillió dollárral. "'Apuci' egyikünkért már fizetett." Ez a kijelentés az a, ami valóban társakká teszi a két zsarut.

Strom és Liesel a legjobb fajta bűnözők: ridegek, könyörtelenek, és pont ez teszi őket ádázul hűségessé egymás iránt. Még az olyan kisstílű alakok, mint Loco és Morales is egyéniséggel bírnak: Morales simlis csaló, Loco-ra pedig a hátbatámadás jellemző. Fölösleges vagy fakó szereplőt nemigen tudnék nevén nevezni. még David barátnője, Sarah  is rákényszerül, hogy védje az életét, és ne csak üres beszédű bútordarab legyen a filmben.
Pulovskynak sikerült éppolyan erős profilú főnököt megalkotni, mint Axel Foleynak: Garsia hadnagy nem annyira radikális, mint Nick - márcsak posztja miatt sem -, de realitásérzéke semmiben nem marad el az övétől. Strom szeméből azonnal kiolvassa, hogy bármennyire akarja a váltságdíjat, magát a túszt lelőni nagyobb élvezet lenne neki.

A film zárása meglehetősen szimmetrikus az elejével: David is megszólja Loco kocsiját, hogy mennyire ízléstelen  rajta a festék. Ugyanazzal a beszólással adja vissza Lieselnek a korábbi lövéseket, Nick pedig szintén fejbelövi Stromot. Az előléptetett Garsia helyére Pulovsky kerül, majd Daviddel megint eljátsszák a "laza kopó újonc partnert kap" jelenetet, csak más felállásban. David még a társa hátára ragasztott gúnycímkét is leszedi, mint annak idején róla szedte le Nick. Nem mindig ad hozzá egy filmhez, ha ennyire kikerekítik, de ebben az esetben érdekes és humoros volt látni.

A zöldfülű nem különösebben mély film, de izgalmas, a bűneset eredeti, és kerüli a finomkodást vagy a sztereotípiákat. Az új évezredben pedig csak kevés akciómozi készült, amiről ez elmondható volna.