A kalandor

Jeanne-Claude Van Damme fantasztikus harcművész, és színészként is sikerült néhány jobban sikerült filmhez adnia a nevét. Különösen nagy fába vágta a fejszéjét a The Quest c. mozifilmmel. Van Damme egyszerre látta a rendezői és írói feladatok mellett a főszereplő alakítását. Ez nagyköltségű beruházásnál rendkívül kockázatos, hiszen jóval nagyobb munkabírást és kreativitást igényel. Főleg, ha olyan zsánerben kell újat mutatni, mint a harcművész-akciófilmek.

Christopher Dubois amolyan félútig érdekes személy. Előbb mutatványosként az utcai gyerekeket védelmezi, majd miután elmenekül az Egyesült Államokból, a bujkálás és egyéb viszontagságok igencsak próbára teszik fizikai állóképességét. 1925 New Yorkját, Siam-ját és Távol-Keletét kiválóan illusztrálták a filmben, és ugyanez áll a jelmezekre. Van Damme-ra első ránézésre biztos nem ismernénk rá abban a sminkben. Színészi szempontból az első negyedórában mutatja fel a legtöbbet: higgadt és kitartó, némi játékossággal elegyítve. 

Aztán mint minden számkivetett, Dubois is rákényszerül, hogy szervezete mellett viselkedése is edződjön. Elvileg ez indokolja, hogy Van Damme játéka a helyezettel együtt egyszerűsödik. A tornán márcsak az elszánt harcos imidzsét adja, ahogy a Véres Sportban. Nem mondom, hogy ez rossz, de a film második felében jóval kevesebb színészi és több harci repertoárt követel tőle a szerep.

Első megtekintéskor nagy meglepetést okozott Roger Moore mellékszerepe Lord Dobbs-ként. A hajdani brit főtisztet nem a körülmények, de nem is annyira a haszonszerzés vezeti, bár tény, hogy értékeket rabol. Ahogy Chrisnek bevallja a börtönben: elégtételt akar az élettől, hogy eddig mindig mások (Isten, Britannia és a flotta) dicsőségére szolgált. Bármilyen nyerészkedő hajlam, bármilyen számító, ahogy ellopja a templom szent szobrát, a kicsinyes ártó szándék elkerüli.

A többieknek nem sok teendő jut, és azzal sem formálják az események alakulását vagy végkimenetelét. Amennyiben a Carrie-vel való ismeretség romantikus szálként volt hivatott működni, úgy kevéssé meggyőző. Nagyon elhanyagolt és a torna után nem is váltanak szót egymással. Egy kézen megszámolható, hányszor tudnak a szőke nő beszélgetései Chrisszel meghittséget kelteni. Dobbson kívül minden fontosabb karakter csak a nézőközönség tagjaiként buzdítja Christ - különösen Maxie.

De az igazán fontos rész a viadal, a ghan-gheng. Nem sok értelme van annak, hogy egyetlen országból egyetlen harcost engednek kiállni és képviselni egy adott országot. Egy ismeretlen tibeti város bíráinak ez édesmindegy lehetne. És a döntőben az már tényleg mindeggyé válik, hogy a porondon maradnak-e a küzdőfelek. Ha csak dísznek volt ott, miért nem láttuk, hogy a többi harcos is elhagyja a porondot? Szabályellenes ez vagy sem?
Ugyancsak a döntőben a helyiek, Chris útitársai és az életben maradt résztvevők is csak lépkednek és körülállják a feleket. Többször közeli kameraállásban látjuk Chris Dubois arcát, amint elszánja magát. Olyan, mintha Van Damme azt gondolná, hogy díszletek és a harci mozdulatok elegendőek lennének egy igényes filmhez, hisz ez a film a küzdősportokról szól.

Maguk a párbajok nagyon érdekesek: határozott jellege és stílusa van az egyes figuráknak. A Mortal Kombat óta nem láttam ilyen jellegzetes küllemű résztvevőket egy tornán. (Személyes kedvencem Jamaica és Spanyolország képviselői voltak.) A végső ellenfél valóban meggyőző jelenség: termetes, kegyetlen, agresszív és fürge. A Véres Sportban Van Damme döntőbeli partnere kissé primitív benyomást keltett bennem. A harci koreográfia kissé kimért, szóval nem érdemes Jackie-Chan-szintű sebességet várni tőlük. Annak viszont örülök, hogy a muay thai elsajátítását nem részletezték. Ez a film már így is eléggé a küzdelmekre fókuszált, nem hinném, hogy sokat hozzátett volna a cselekményhez.

A narratív befejezés Dubois és ismerősei utóéletéről megadta a tisztességes keretet a sztorinak. Valóban elhisszük, hogy ez az eset megtörténhetett - flashback-ek nélkül is. Nem különösebben mély benne bármi, de vállalható hollywood-i pop-corn-mozi.

Egzotikus, látszik rajta a munkaráfordítás, de az egész tényleg nem több egy múlt századi Mortal Kombat-nél, mágia és szörnyek nélkül.