A világ földrészei közül alighanem Afrika az, melynek legnagyobb felületén értéktelen az emberélet. Sok országában nemhogy törvény és jogrend, de gyakran még az elemi szánalom vagy konszenzus sem létezik. Ezt fejezi ki A tolmács c. film, már rögtön a prológusától kezdve. Egy agyafúrt csapda beteljesítését látjuk, ahogy egy gyerekkatona hidegvérrel szétlövi 2 ember testét és fejét. Ez előkészíti a film kusza, komor légkörét, amit végig sikerül is megtartania.
Silvia Broome az ENSZ afrikai-amerikai tolmácsaként állandó életveszélyben él. Ám amikor kihallgat egy vélhető merénylet-tervezést, név szerint célponttá válik, és onnantól az Amerikai Titkosszolgálat védi. Edmond Zuwanie pedig bár tömeggyilkos, mégiscsak törvényes államfője Matubának, ezért védeni kell az életét, más nyomozóirodákat is a be kell vonni.
De aztán egy buszon több tucat ember meghal, ő pedig hol azt állítja, hogy segíteni tud, hol nem, és olyan magánakciókba kezd, amiktől csak egy-egy szóbeli választ vár. Őszintén: ha valaki eljut ebbe a pozícióba, jobban kellene tudnia mérlegelni, hogy mekkora kockázat árán mennyi mindent vár egy bizonyos akciótól. Ha Silvia szerint Kuman-Kuman a henteskezű főmocsok, minek faggatja nyíltan az emberek előtt? Axel Foleyhoz illik ez a spontanitás, de egy lelki sérült ENSZ-tolmácshoz semmiképp.
Sean Penn kissé szürke figurája a nő szöges ellentéte. Míg "Miss Broome" a szavakban hisz, Tobin Keller a tettekben, a magatartás jeleiben. Silvia hitt saját országa vezérében, Zuwanie-ban, míg Tobint a hazafiság sose tüzelte érzelmileg. Broome hajlamos őszinte hittel, zaklatottan hárítani a témát, míg Tobin kétkedő, józan álhatatossággal faggatózik. Érdekesnek találtam a kontrasztot kettejük között: Silvia szüleit és húgát katonák ölték meg kiskorában, a prológusban agyonlőtték a bátyját, ő maga pedig régen lelőtt egy gyereket, aki a fejére tűzött vérdíjért üldözte. Ehhez képest ő az, aki még hisz az észérvekben, míg Tobin nem.
Politikai témájú krimiként A tolmács is nagy figyelmet fordít az információk jól elosztott adagolására. Zuwanie pont olyan, ahogy én elképzelnék egy 3. világbeli diktátort. Felszabadítóként került hatalomra, majd etnikai tisztogatást vezetett be, bárkit a Föld bármely pontján megölethet, ha veszélyesnek titulálja. Beszéde és ál-merénylete is csak újabb ügyeskedés, hogy elkerülje a felelősségre vonást.
A mellékszereplők közül még úgy Phillippe-t, Silvia fotós ismerősét, és Tobin társát, Dotot érdemes megjegyezni. Nem különösebben mély karakterek, de hozzáértéssel és lelkiismerettel végzik a dolgukat. Nils Lud, Zuwanie biztonsági főnöke érdekes eset. Annyira virít az arcáról a rideg számítás, hogy túl kézenfekvőnek tűnik a negatív mivolta. Különösen ennyi titok és belső infó között.
Üdvözlöm a tényt, hogy a dialógusok kerülik a szájba rágott, elcsépelt tanulságokat. Egyes érvek, mint a "Ne mondjuk ki őket.", nagyon sántítanak, de ez is csak Broome egyéniségének tudható be. Nem nehéz kitalálni, hogy az ő és Tobin sorsa hogy alakul ezek után. Silviát visszaküldik hazájába, Tobin pedig utoljára szót vált a tolmácsnővel. A zárás éppen csak annyi reményt enged meg a nézőnek, hogy hátha nem végleges a búcsú, hátha egyszer még jobbra fordul a két ember sorsa. Ugyanez lehet a reménye Matoba lakóinak, miután a zsarnok államfő, és két jobb belátású ellenfele is eltűnt. A jószándék itt sosem térül meg, de mégsem haszontalan vagy értéktelen.
Az akcióhiány sem zavart különösebben, a csapdák és a fordulatok számát sem néztem. Amikor voltak ilyenek (a nyitójelenet orvgyilkossága, a villanykapcsolóhoz rögzített bomba, a buszrobbanás), építették a filmet. A forgatás során a közgyűléseket valóban az ENSZ new york-i székházában forgatták.
Rengeteg munka volt ebben a filmben, és a színészi játékkal sincs nagy probléma. A női főszereplővel ugyan kissé sokat kivételez, de mint bűnügy, vagy mint thriller teljesen lekötötte a figyelmemet, témája, légköre és a történet fordulatai miatt is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése