Batman: A vörös sisak alatt

Mint a karakter rajongója, gyakorlatilag minden egyes Batman-mozialkotást szándékomban áll kielemezni a blogon. Ez feljogosít, szóval nekikezdek.

1. Bevezető 

A 2010-es Batman: A vörös sisak szokatlan alkotás a Batman animációs filmek mércéje szerint. Egyik másikban se szerepel a cselekmény több résztvevője, elsősorban Jason Todd, aki Greyson után a 2. Robin; illetve Roman Sionis a.k.a. Fekete Maszk (aki néhol szó szerint ugyanazt mondja, mint a képregényben). A movie hangszínészei sem a megszokott emberek a T(he)A(nimated)S(eriesből), Mark Hamill, Kevin Conroy és társaik. De a szinkron, a hanghordozás, a játszott személyiségek az őket helyettesítő színészek révén is majdnem ugyanolyan hatásos lett.
Azonkívül: ez egy PG-13-as alkotás, ami az erős brutalitás, sőt vér miatt szerencsénkre nemcsak trükk, hogy minél több felnőtt is megnézze. A közelharcok koreográfiája is jól követhető, hihető testi képességekkel, (eltekintve néhány irreális ugrástól). Hatásvadász pillanat is csak néhol szerepel: a látványosságok legtöbbször tényleg a történet mesélését segítik. Kivétel ezalól Éjszárny belépőjekor az a behemót robot, akit még felrobbantani is alig-alig sikerült neki és Bamannek.

Főleg Joker kapcsán válthat ki nem-tetszést az itteni verzió. Nem mert nem hasonlít a képregény-forrásanyagra, vagy mert rosszabb lenne a figura bármely másik inkarnációjától. Hanem főleg megszokásból, mert ez "nem az ő Jokerük". Sokaknak, ha Joker nem csontvelőig olyan, mint Mark Hamill verziója, onnantól nem érdekli őket. Megint mások Jack Nicholson ábrázolására esküsznek. Ezt az álláspontot is megértem: ha sorra vesszük a képregényhősről készült mozifilmeket, alighanem Tim Burton '89-es filmje gyakorolta a legnagyobb hatást az összegzett Batman-mitológiára.

Az itteni Joker - Heath Ledger verziójához hasonlóan - anarchiát, szabályok és maffia nélküli alvilágot akar, és pusztán saját szórakoztatásra öl és kínoz. Minél őrültebb, szövevényesebb konfliktus keveredik valamiből, annál jobban érzi magát. Jórészt miatta vált Jason Toddból az új Vörös Sisak. A rajzfilm főleg kettejük kapcsán nagyon ragaszkodik a TAS előtti képregényekhez, pl. a Killing Joke, vagy a Death in the family.

Akik nem ismerik: a Killing Joke tartalmaz egy eredettörténetet Jokerről. Ő ebben egy be nem futott komikus volt, akit terhes felesége halálakor 2 bűnöző rávett: játssza el Vörös Sisakot, Batman egyik korabeli ellenfelét. A vörös sisakban zuhant be abba a gyengén maró savas anyagba, ami a bőrét kifakította. Ekkor őrült meg. A Batman: A vörös sisak alatt c. rajzfilm meg is tartja ezt a hátterét, sokkal pontosabban, mint a '89-es filmben látott Joker-eredetsztori.


A Death in the family pedig Jason Toddról szól. Korabeli batfanok nem szerették a figurát, elsősorban lázadó, rebellis és időnként arrogáns viselkedése miatt. Így aztán a képregényben Joker keze által meghalt egy robbanásban. Ugyanez történt itt is. Mikor Vörös Sisak felfedi magát Joker előtt, az szemmel láthatóan örül neki, hogy mivé vált EZ a korábbi side-kick (Éjszárnynál már persze kevésbé): "Muszáj pontot adnom a fiúnak! Visszajött egészen a halálból, hogy véghezvigye ezt a szar ügyet!"

2. Az alkotás maga

Az írók nagyon ügyesen bánnak az idővel. Rövid idő alatt fontos, de össze nem csapott magyarázatokat kapunk, gyakran vizuálisan is hangsúlyozva. Szereplőknél dettó: minden fő karakter nemcsak megkapja a kellő műsoridőt és motivációt, de más-más szemszöget is képvisel a moralitási spektrumban. Válogatni lehet, melyik típussal értünk egyet, melyikük álláspontját érezzük a "befutónak". Ezt utoljára Chris Nolan A sötét lovagjáról tudtam volna így elmondani.

Ahogy A Rém álarcában, most is Joker volt felelős az új, komorabb antagonista születéséért. És akárcsak a Denevérnő rejtélyében, most is egy ismeretlen, felszerelt, hatékony önbíráskodó indítja be az eseményeket, aki külsőre hasonlít Batmanre, de nem bánja, ha a bűnözők halnak meg. Viszont hál'Istennek itt nem egy rakás szupergonosz üzérkedik az alvilágban: jelenleg a fő keresztapa Roman Sionis, akinek üzleteit Vörös Sisak főként meghiúsítja. 



Egy ilyen sokszereplős alkotásban fennáll a veszély, hogy a címszereplő elveszlik a kavalkádban. Nem így történt. Bruce Wayne az, akiről végülis szól a sztori. Ő képviseli az átlagember számára még épphogy elfogadható határt jó és rossz között. Neki kell a legtöbb kritikus döntést meghoznia, a legtöbb morális dilemmával szembenézni. Jason haláláért mekkora részben felelős? Szabályai tényleg túl merevek, vagy csak Gothamre nem szabhatóak többé?
Talán kicsit tompítja a dilemma hatását és élét Éjszárny szereplése. Az eredeti Robin ugyanis puszta létével igazolja: Batman segédje igenis felnőhet maszkos igazságtevővé, anélkül, hogy feladná a Wayne-től tanult morális kódexet. Szó se róla: érdekes volt látni, ahogy újra együtt van ő, Bruce, sőt egyszer Alfred is. És miután évekig teljesen elhanyagolta őt a rajzfilm-univerzum, márcsak elégtételként is kijárt neki, hogy itt a cselekmény részese legyen.

Egyetlen fontosabb szereplőt érzek erőltetettnek, hogy betoloncoltak ide: Ra's al Ghul. Elvileg ő bérelte fel Jokert azon a végzetes éjszakán, de amaz túllőtt a célon, így Ghul kötelességének érezte, hogy a Lazarus Forrás segítségével feltámassza Jasont. Ha már feltámadás szerepel a történetben, akkor azt a Batman-rajzfilm-világban így a legcélszerűbb megíni. A Lazarus Pit ugyebár átmeneti őrületet is okoz a célszemélyen: nem tudjuk, Jason pszichéjére hosszútávon is kihatott-e a mellékhatás. Hogy bosszúhadjáratát ez is érlelte-e. Az írók a morális kérdések mellett ennek eldöntését is ránk bízzák.

És nemcsak azért támasztják fel, mert a hasukra csaptak, hogy most ez az elfeledett karakter legyen az új nemezis. A cselekmény, a rejtély egésze Jason múltja köré épül: hogyan lett Jasonből 2. Robin, majd 2. (legalább) Vörös Sisak. Nem a hatalomvágy hajtja, hanem a meggyőződés, hogy Batman módszere túl merev és idealista, túl érzéketlen a soha vissza nem kapható életek kritikus száma felé. (Ő maga is halott lenne a Lazarus Pit nélkül). Vörös Sisak nagy feladványa: Nem jobb üzlet-e a nagy szennyfészkeket erővel szétzúzni, minthogy kisebb tüzeket loholunk eloltogatni?



Különösen a végén, a tetőpontnál érezhető át a konfliktus filozófiai természete. A 3 leginkább érintett személy együtt. Jason választás elé állítja Batmant: vagy a fogoly Jokert iktassa ki a világból, vagy őt, a bukott tanítványt. Ha rajta múlik, Joker biztos meghal. És nagyon jellemző a leggonoszabb karakterre, hogy ez a kusza, drámai szcenárió gyönyörködteti. Hiába nem az ő terve volt, extázist okoz neki a többoldalú konfliktushelyzet.
Jason és volt mentora itt tárgyalják legtöbbet a kettejük közti nézetkülönbséget. Jason szerint nem lehet megállítani a bűnözést, legfeljebb irányítani. Az egész alvilág sosem fog félni egy maszkos igazságtevőtől. Ezért nevezte magát Vörös Sisak "a jobb Batmannek": egyszerre önbíráskodó, harcos és kezdő maffiózó. Batmanről pedig tudjuk, miért nem engedi magának a gyilkolást: mert ezzel azt hirdetné, ilyen-olyan okkal bárkinek joga lehet hozzá, és akkor a valódi béke egyik feltételét dobná el.

3. Összegzés

A cselekmény tehát egyszerre feszes, fordulatos és elgondolkodtató. Nincsenek túl hosszú pihenők az akciók között, a látvány thrilleri, és végig súlyos kérdéseket feszegetnek arról, hogyan álljunk hozzá a bűnözés meglétéhez, létezik-e tolerálható formája. Mondom: mindegyik fontosabb szereplő más-más látásmóddal rendelkezik róla, hogy álljanak hozzá a kérdéshez, ami talán a legnagyobb erőssége ennek az alkotásnak.  
Utoljára még megpróbálom rendszerezni, ki hol foglal helyet a skálán:

Bűnözés:

• Éjszárny: Küzdeni ellene, de nem kérlelhetetlenül.
• Batman: Kérlelhetetlenül küzdeni ellene, de gyilkolás nélkül
• Ra's al Ghul: Kérlelhetetlenül küzdeni ellene, gyilkolva, de nem irányítva a menetét
• Vörös Sisak: Kérlelhetetlenül küzdeni ellene, gyilkolva, irányítva a menetét
• Fekete Maszk: Gyilkolni és irányítani, a hierarchia és a hatalom céljából 
• Joker: Irányítás és hatalom nélkül gyilkolni.

Gyakran elnagyolt és hatásvadász benne az akció, és a negatív főszereplők terveinek gondolatmenete is. Valószerűtlen, hogy mind Ra's al Ghul, mind Fekete Álarc épp egy, akkortájt már közismerten őrült vadállatnak ad megbízást, mint Joker. Utóbbi esetre Jason is számít. Miért épp Joker a nyilvánvaló vészmegoldás? Várható volt, hogy visszaél az ilyesfajta helyzettel! Ugyan tetszett az ötlet, hogy Jasont a Lazarus forrással támasztják föl, Ra's megbízása mintha csak ürügy volna, hogy a karakter - és vele a forrást - behozhassák a sztoriba.



Ennek ellenére nagyon jó Batman-rajzfilmnek tartom, és a képregények néhány leghíresebb pillanatát remekük foglalja bele a történetébe. 

Kegyetlen játékok

A Kegyetlen játékok egyszerre film és egy filmzsáner kritikája. Elsőre szokványos tinivígjátéknak tűnik, ahol két fiatalba kicsit több ész szorult a többieknél, legyen szó további tinikről vagy felnőttekről. A tinivígjátékokban gyakran látunk szellemileg gyenge csitriket, karikatúraszerűen sznob középkorú szülőket; itt is előfordulnak. Ők Sebastian és Kathryn elsőszámú célpontjai: intrikák, csábítások és kisded manipulációk által játszanak velük, sportból tesznek kiszolgáltatott helyzetbe másokat. Igazolják ezt maguk előtt azzal: megérdemlik, ha olyan ostobák, hogy bedőlnek nekik.

Sarah Michelle Gellar vegyes érzést hagy hátra. Buffy Summers-ként ikonkaraktert tett le az asztalra, ezzel legtöbben egyetértünk. Elhittem, hogy itt másmilyen jellemet játszik: a köpönyegforgató, manipulatív gazdag diákot, aki fölött nincs szülői kontroll. De a szerepének inkább a funkciója, maga az elkényeztetett buta libák kihasználásának ötlete tetszett vele és Sebastiannel kapcsolatban. A film egyszerre próbál vígjáték, romantikus dráma és thriller lenni, szatirikus válaszként a sipítozó csajokról szóló tengernyi komédiára, ami készült.

Kathryn lehet, hogy sikeres a maga játékaiban, de önmagában vizsgálva túl elkényeztetett, túl arrogáns benyomást kelt. A lelepleződése a végén inkább korrekt, semmint érdekfeszítő lezárás. Többet elárult volna róla, ha pl. egy hozzá hasonló, sőt kíméletlenebb, körültekintőbb valakivel kerül szembe, aki nagyobb tétben, több oldalról bebiztosítva játszik az emberekkel. Mikor Sebastian temetésén kiderül, mennyire álszent valójában, hogy kereszmedáljában  drogot tart, mindenki csak a fejét ingatja "ejnye-bejnye" stílusban. Ez szánalmas reakció: nem vicces, nem ironikus, csak komolytalan!

A 2 fő célpont sarkítottsága is elég visszatetsző. Kathryn egy Cecile nevű lányt próbál szajhává nevelni, amiért pasija korábban őérte dobta. Nem lehetett valami igényes, mert ez a lány egy idióta. Igen, direkt írom ezt: valami miatt a rendező egy 10 éves értelmi színvonalára redukálja Cecile értelmi hányadosát. Nem értem, mitől lenne ez vicces: egydimenziós mafla csitriből szajhát nevelni nem humoros. Legfeljebb jogos elégtétel.

Sebastian kiszemeltje, Anette pedig egy szőke erkölcscsősz, mintadiák, aki a leendő iskolaigazgató prűd és szűz lánya. A film azt hiszi, okos húzás ennyire elérhetetlennek, ekkora kihívásnak beállítania egy olyan rosszhírű szívtiprónak, mint Sebastian. Persze, az ilyen lány fejét joggal csavarja el az ember.

De ami nem igazán meggyőző: Sebastian lelkifurdalása. Közte és Anette között pislákol ugyan a kémia: mire a lány beadja a derekát, a fiúban feldereng, hogy talán mégse kellene kihasználnia. Az elgondolás, hogy a lázas igyekezet után, hogy lefektesse, tényleg megszereti, és emiatt el akar tekinteni a fogadástól, amit Kathrynnel kötöttek az '56-os jaguárjára. Túlegyszerűsített. Így már őt magát láttatja ostobának a történet: nincs értékrendje, elképzelhetetlennek tartotta, hogy létezet valódi érzelmi kötődés.
Jogos elégtételnek tűnik, ahogy Anette végül elhajt a jaguárjában. Ezt nyerte volna el Kathryn, ha mostohabátyja felsül Anette elcsábításával. Nos, nem sült fel, és halálos balesetével mentesült valamelyest az addigi hibái alól. De Kathryn jutalma a fogadás - és minden más kiderülésével - persze érvényét vesztette. Szerintem a 2 cselszövő sorsa hordoz egy burkolt üzenetet. Melyik a rosszabb büntetés: meghalni, vagy leélni egy életet szégyenben és közmegvetésben. 

A Kegyetlen játékok-nak van egy sajátos, néhol még könnyedebb erotikával is töltött hangulata. De ez vajmi kevéssé kárpótolja az embert az eseményszegény történetért, csapzott jellemrajzokért és erőltetett fordulatokért. Olyan érzésem volt alatta, mint a Ha eljő Joe Black tiniváltozatát nézném. Kevés a vicces pillanat, a dráma zsenge, a bírálat a gazdag fiatalok kényessége és kihasználhatósága fölött nem volt elég éles. Ez egy egyszerű tanmese 2 szemét fiatalról, akikre visszaüt saját mesterkedésük.

Rocky IV.

Nem megindító, hány hollywood-i film őrzi a hidegháborús versenyszellemet?

Cinikusan értendő.



Nem a Rocky kapcsán tapasztalom először, hogy egy 4. rész az 1.-nek a rozoga imitációja. Home Alone. Superman. És még - ha nem számozást, hanem készítési sorrendet nézünk - a Star Wars is.

A Rocky IV. mindent be akar dobni, ami látványos és extrém volt a korábbi részekben:

• az első percek a korábbi rész katarzismeccséből (nyilván azt jelezve, hogy az új rész megint "emeli" a tétet)
• showműsor a bokszmeccsen Apollo Creedtől,
• párhuzamos mutatása a két edző félnek,
• jóbarát tragikus halála,
• Mrs. Balboa agóniája és beletörődése,
• kivételes tréning.

És persze: Sylvester Stallone, minden mennyiségben.

Formulát követő sorozattermékről van szó. Elkövet számos fatális hibát, amik eleve kudarcra ítélik az efektív sztorimesélést:

1. Nem tudja felülvizsgálni, milyen új dolgokat enged a filmbe, pl. a női hangon beszélő cselédrobot.
2. Sunyi módon saját rendezőjét és főszereplőjét, Stallone-t próbálja magasztalni, természetesen Rocky karakterén keresztül.
3. A cselekmény menete és összetevői teljesen a 3 addigi részre építkezik. És:
4. Aktuálpolitikai áthallásokat próbál klisés, propagandaélű felhanggal eladni.

Olyan kicsit, mintha összefoglaló "A kulisszák mögött" filmet néznénk. Rocky megint visszavonult, Apollo megint nem bír a fenekén maradni, megint feltűnik egy legyőzhetetlennek vélt ellenfél, Rocky pedig megint bajnokká válik, akit a média körbeudvarol.

Dragót sokkal inkább egy Mortal Kombal-játékban tudnám elképzelni, mint Rockyval ringben. Mi mindent is aggatnak itt rá? Szovjet, veretlen bajnok, genetikailag módosított, csontkomcsi feleséggel, és antagonista létére nem hagyja el 40 szó a száját a teljes film alatt! Lehet, hogy Dolph Laundren is Rocky-filmmel került föl a térképre Hollywood-ban, de itt sehogy sem lép túl az agyatlan verőgép szintjén.

Apollo halála a ringben hatásos pillanat: a rá jellemző show-műsor groteszk módon végül a földi léttől való búcsújává változott. Különösen miután megtiltja Rockynak, hogy bedobja a nevében a törülközőt, tudni lehet, mi lesz. Rocky a bajnoki övet tisztelete jeléül teszi fel ellenfele és barátja sírjára. Érzi, hogy saját élete egy szakasza is lezárult, hisz Apollo a múltja része, a bokszolói hírnevének kiváltó tényezője volt. Ezért is örültem, hogy kivételesen egyedül edz: Drago gépekkel és tudósokkal készülődik, míg Rocky a régi módon, a természetben.

Mellesleg: mókásnak tartom, hogy a film néhol akaratlanul is ferde szemmel néz a rendező egy-egy ötletére: Apollo a Balboák étkezésekor ledöbbent a cselédrobot láttán, illetve Apollo showműsorán Drago is eléggé elcsodálkozik a küzdelmük előtt.

A meccsről most nem írnék. Megkülönböztető vonása nincs az előző részek sorsdöntő pofozkodásaihoz képest. Illetve; 1 mégis akad, de bárcsak ne lenne. Rocky győzelme után a világbékéről szónokol. Súlyos malőr, Stallone dramaturgiai kihágása, hogy ilyen cilinderből húzott, álszent beszéddel próbálja ünnepélyessé tenni a befejezés hangvételét. Itt szinte minden Stallone-ról szól: ő rendezte, beleszólása volt az írásba, egyébként is ő játssza a dicsfényben tündöklő örökös hőst.

A temérdek reklám az, amit Rocky IV. jellegében a legellenszenvesebbnek tartok, és ami miatt átlagon aluli konstrukció ez a movie. Rocky itt már nem Philadelphia büszkesége. Hanem újabb élő hirdetőtábla az amerikai nemzeti nagyság mellett. Ez pedig azért komoly gyomros annak, aki az első részben épp a szerénysége miatt szurkolt neki. Annak, aki az egyszerű fickóért drukkolt, hogy bizonyíthassa, ér valamit. "Úgy néz ki mint egy zászló.", mondta ő Apollóra. Most őróla mondhatnánk ugyanezt.

Bármilyen szükségtelen, bőrlehúzó folytatásnak tartom, nem nevezem halva született darabnak a 4. Rocky-filmet. Sablonparádé persze, de a maga miliőjén egész szórakoztató és energikus, hasonlóképp, mint Arnold Schwarzenegger Kommandója.

Star Trek 10. - Nemezis

A Star Trek: Nemezis meglehetős közmegvetésnek örvend a Star Trek-rajongók körében. A franchise leggyengébb box-office-rátáját teljesítette, ami jól mutatja a közönség reakcióját a movie-ra. Jonathan Frakes, Riker megformálója és 2 film rendezője az akkori rendezőt teszi felelőssé, hogy miért lett a film olyan, amilyen. Stuart Bairdnak nem voltak behatóbb ismeretei a Trek-univerzumról, Frakes viszont - részben a 9. rész gyenge szkriptje miatt - nem volt hajlandó a kamera túloldalán is szerepet vállalni a projekt-ben.

Mint már írtam korábban, igen hullámvölgyes a Trek-mozik minőségi színvonala. Nagy számban vallják a divatos tézist, miszerint a páros sorszámú filmeknél sikerül jól eltalálni az arányokat. Fordulatos és koherens cselekményt írni, erősebbre venni a karakterek motivációit és a személyes drámát, az anekdoták és a provokatív viselkedést pedig szolid mértékűre szorítani. A páratlan számúak hajlamosabbak elkalandozni apróságok, a szereplők és népcsoportok szokásai között, megfeledkezve a szálak az események tartalmi jelentőségéről, sőt gyakran a tempóról is, a nézői figyelmet pedig pusztán látványos effektekkel akarják fenntatani.
A Star Trek V. és IX. eseteiben például még ennyi sem adott.

A Nemezist szerintem sem elit sci-fi-alkotás, de nem nézhetetlen. Tény, hogy nincs annyi kakaó benne, mint az elvárnánk egy várhatóan szériazáró epizódtól. Időnként bizony satnya és erőltetett benyomást kelthet olyan sci-fi-gyémántokhoz képest, mint a Star Trek - Kapcsolatfelvétel, Terminátor 2., vagy A Birodalom visszavág (remélem, nem bánom meg, hogy ezt mondtam mindhármukra).

Szóval az Enterprise megint kénytelen megmenteni a Föderációt a végpusztulástól. (Micsoda újdonság!). A Romulán Birodalom új vezetést kap, miközben egy milicista vezető, Shinzon kapcsolatba lép az odaküldött Enterprise-zal. Shinzonról kiderül, hogy Picard klónja; Datának pedig előkerül sose hallott saját klónja, azaz prototípusa, B-4 azaz "E-lőtt". Shinzon Picardtól akar életmentő DNS-hez jutni, majd a Föderációt egy új pestissel behinteni, ami bármely humanoid szervezetet szerves kősziklává változtat, alig pár szekundum alatt.

A film első fele nyomós ok nélkül vontatott. Az indítójelenet a romulán tanács kipusztításával nagyon jó kezdés. Utána elvileg megengedhető, hogy könnyedebb 1-2 jelenet következzen, ha nem nyúlik túl hosszúra vagy lesz megjátszott. Pontosan ez történik: az eljegyzési ünneplés Riker és Diana között zavaróan jópofázó stílusú. Favicc, ahogy Data énekelni próbál, Worfnak pedig egy szertartás keretében állítólag pucéran kellene szerepelnie, és a kapitány ragaszkodik hozzá.
Worf ebben a filmben nagyon háttérbe van szorítva. Ötletem sincs, miért kellett épp őt a legtöbb szópoén célpontjává tenni. Nem diszkriminatív kicsit, hogy meztelen mutatványra kényszerítenék?

Lapozzunk csak picit: a Kapcsolatfelvételnél egyszer gyávának nevezte, aki inkább a hajót pusztítaná el, hogy mentse az ő életüket. Picard bocsánatot kért tőle, és most újfent kész lenne őt megalázni. És ha a TV-sorozat infóit is belevesszük: Worf öve kifejezetten a becsületét és származását jelképezi, ugyanolyan testrészként hordja, mint tulajdon karjait! Ezek után Worf helyében én inkább vállalnám a hadbíróságot, ha ilyesmit kötelezettségből rám akarnának erőltetni.

Több mindennel nem voltam kibékülve elsőre, mert nem tudtam kontextusban látni őket. Szinte azonnal Előtt-ellenes voltam. Mit keres egy proto-Déta egy romulán-rémán összeesküvésben? Az én tippem: mert a legtöbb Trek-portálon kedvelték a sorozatból Lore-t, Data aljas ikertestvérét. Az elgondolás ott működött, ahogy pl. K.I.T.T.-nek K.A.R.R. a Knight Riderben, vagy Horace Herbie-nek a The Love Bug-remake-ben is. A Picard-Data páros szintén a Kapcsolatfelvételben is működött: szóval most is kapjanak ők döntő figyelmet, ki-ki a saját gonosz másával!

Szerencsére ezt az elsőre fanmágnesnek szánt sztoriszálat szépen integrálták a nagy egészbe. "Előtt" nemcsak egy újabb Lorn:

1. Egyrészt nem kevés köze van a Shinzon-szálhoz. Kiderül, hogy Shinzon arra használja, hogy adatokat szerezzen az Enterprise-ról. És mikor a hajón rájönnek, "Előtt" helyett Data megy föl Shinzonék hajójára, megmenteni a túsz Picard kapitányt.
2. Másodszor: Data android mivolta és háttere "Előtt" esetét taglalva kap felvezetést, tekintve, hogy fontos szerepe lesz majd a katarzisnál. Belemegy, hogy teljes adatállományát letöltsék: erről a néző először azt hiszi, meghülyült a legénység, hogy elővigyázatloanul beviszik Data minden emlékét és adatát a fejébe. De kiderül, hogy ez a csel része.

2 nagy kifogásom lenne "Előtt" kapcsán: hogyan találtak rá hajdan Shinzonék Dr. Sung egyik androidjára?

A másik a Nagy Csel. Először úgy látjuk, a legénység meghülyült, hogy Data összes emlékét és adatát "Előtt" agyába töltik, holott nem tudhatják, nem fejlődik-e majd gonosz egyéniséggé. És mikor Shinzon fölhasználná kémét, kiderül, hogy hamis adatokkal van tele. Ez a történetcsavar kicsit zavaros. Korábban láttak egy ismeretlen funkciójú reteszt "Előtt" feje hátulján. Ekkor kezdtek gyanakodni "Előtt" valódi rendeltetésére? Nem tudom biztosan, az elgondolás maga viszont tetszik.

Shinzon Picard torz tükörképe: Jean-Luc génjéből klónozták sok éve, fiatalabb, mostohább élete volt, és rohamosan romlik a szervezete. Tom Hardynak nem igazán volt mivel dolgoznia itt, ezért megértem azokat, akik legyintettek a szereplésére. Shinzon felettébb ellenszenves karakter, de nem a jó értelemben. Nincs karizmája: a történet szerint halálos beteg, frusztrált és élvezetkereső személy. Picarddal bizalmaskodó hangon beszél, Dianát pedig telepatikus úton terrorizálja.

Értem, hogy kevés az ideje, de a motivációja nem igazán világos. Miért utálták a rémonok jobban őt, mint bárki mást, mikor még csak egyszerű ember-rabszolga volt? Miféle összeesküvés-tervhez kellett épp Jean-Luc Picard DNS-ét fölhasználni sok évvel ezelőtt, talán azelőtt, hogy egyáltalán kapitány lett volna?

Amíg bosszúként értelmeztem a tervét, értelmét sem leltem annak. Inkább arról van szó, hogy bosszúvágyát és kevés idejét használja motivátorként. De még így is valahogy sántít, hogy mit is akar voltaképpen, miért támadná meg a romulánokat és a Föderációt. Meghódítani akarja a két gigaállamot? Vagy csak lerombolni? És miért néz ki a rémusziak öltözéke gyanúsan hasonlónak, mint a borgoké a Star Trek 8.-ból? Csak mert ők a romulánok sötét tükörképei?

A film utolsó harmada az, ami fantasztikusra sikeredett, és ami sokak számára megmentette ezt a filmélményt. Shinzon csúcstechnikai ragadozóhajója (kissé Star Trek 6.-szagú, nem?), a Scimitar igazi ölre menő harcot vív az Enterprise-zal. Ez az első eset, hogy csillaghajó behorpadt híddal is folytatja az aktuális feladatát. És ügyes taktikának tartom, hogy Picard - számolva klónja telepata mivoltával - nekimegy a tányéregységgel a Scimitarnak, felgyűrve azt. Nem tudom biztosan, sérült-e annyira Shinzon hajója, hogy a 2 hajófelület gyűrődése úgy leroncsolja. De ez még hihető.

Amikor korábban meglátogattam egy-két Star Trek-portált, meglepett, milyen sok helyen hasonlítgatják Data és Spock karakterét. Teljesen megértem ezt, nem rovom föl! Mindkettő a tiszta logika szerint gondolkodik, de becsüli tartja az emberi értékeket. És a Nemezis idején Data már első tiszt, mint a 60-as évek sorozatában Spock. 

A dráma egyik tetőpontja, mikor test-test elleni harc alakul ki (Riker majdnem összetöri magát), Data pedig kimenekíti Picardot. Ugye ekkor már mind tudják, hogy Shinzon halálsugár-készüléke a legénységgel ugyanazt művelhetné, mint az első jelenetben a romulán tanáccsal. Data az összes filmváltozat közül itt bizonyít a legtöbbet emberségből azzal, hogy berobbantja a zöld sugarat, Shinzon hajójával és önmagával együtt.

Hagyott némi hiányérzetet, hogy nem látjuk a hivatalos temetést, de értem az okát: az írók nyilván féltek, hogy túl sok rajongó vonna párhuzamot Spock önfeláldozásával a Star Trek 2.-ből. Én nem tartom ezt másolásnak: Data a saját gondolataival, helyzetében és annak szüksége szerint cselekedett. Tényleg megóvta így a legénység tagjait, köztük Jean-Luc-ot.

Az android-karakter kedvelői talán nem voltak kibékülve, mikor utána "Előtt"-öt látták úgy fütyülni próbálni, mint az eljegyzéskor Datát. De - ahogy Geordi mondta - Data csak 1 van. Mégha a tudását és emlékeit Előtt megkapta, nem biztos, hogy ugyanolyan értékei és álmai alakulnak ki. Jean-Luc-ön látszik, hogy mikor Előtt fütyülését nézi, Data mellett Shinzonra is gondol. 

Ezért sem értek egyet azokkal, akik szerint "nincs lezáró-" vagy "búcsújelleg" a filmben. Amikor a legénység Datáról emlékezik, Riker elköszön immár kapitánytársától, közben a renovált Enterprise-t látjuk a dokkban... mindez szerintem már nevezhető "búcsúztató" jellegűnek. Talán nem elég drámai búcsú, de megteszi. És bármennyire nem tetszik az eljegyzési vígasság az elején, újabb világos-sötét ellentétpárba állítható azzal, hogy Riker és Data már nincsenek Picard mellett.

Végül: mint a TV-sorozatok kedvelője kellemes csalódás volt a Star Trek: Voyager kapitánynőjét immár admirálisként látnom, hogy Picarddal beszélget a szituációról a romulánokkal.

A negatív visszhang ellenére személy szerint nem tartom bűnrossznak a 10. részt. Középszerű mű, ami mindent be akart dobni, hangos csattanással befejezni a TNG-filmeket. Az eredmény nagyon felemás lett, és talán én látok többet bele, mint ami valójában ott van.

1. Ha Riker szála (esküvő, előléptetés, tisztbarátok) fontosabb és kevésbé elviccelt lett volna;
2. Ha a film első felét lendületesebbre írták volna meg;
3. ha Shinzon alakja nemcsak aként funkcionált volna, hogy Picard "vadiúj ellenje" a saját torz mása legyen;

akkor ez igenis lehetett volna olyan formátumú hattyúdala a Picard-féle legénységnek, mint amit a 6. chapter-ben Kirkék kaptak. Így, amilyen végül lett, a Star Trek - Nemezisre

A sziget

"Vakok vagyunk, ha tényleg létrehoztak egy klón-hadsereget, és mi nem tudtunk róla."

(Star Wars Epizód II.)


 

A sziget Michael Bay rendező kézlenyomata a sci-fi-utópiák utcájában. Ezt a kész mű milyensége sugallja: nem próbál látvány, forgatókönyv, témakör vagy bármi más filmalkotási szempont szerint hozzátenni korábbi, hasonló művek üzenetéhez, újítást vagy legalább újdonságot hozni bármilyen műfajba. Egyszerűen egy olyan utópia-akcióthriller, amit kimondottan Michael Bay forgatott, kimondottan Michael Bay-es stílusban.

"Michael Bay-es stílus" alatt ezeket a bevetett fogásokat értem:

• Naplemente ábrázolása nagytotálban;
• Fémes színárnyalatú képsorok;
• A kamera sebes forgatása révén pátoszivá (próbálni) tenni tájképeket;
• Sportautók és csúcstechnikai járgányok roncsderbije a nagyvárosban;
• Időnkénti bárgyú arckifejezések és egysoros menő-dumák.

Nem mondom, hogy ezek okvetlenül rossz eszközök, de aránytalanul nagyobb a hangsúly a látványvilágon, mint magán a sztorin. Arról van szó, hogy sztereotípiákat rángatnak zsinóron, hogy arra minél több autósüldözés, futás és tűzharc legyen felfűzve. Bármilyen modern külsejűek a vállalat computerei, a látvány önmagában csak a mozi héja. 

És meg kell, hogy mondjam: AZ a látványvilág külön sem nyűgöz le. Egyáltalán nem kreatív, vagy innovatív. Az autósüldözések során nemcsak bántja a szemet a rengeteg visszatükröződő napfény és a sárgás-barnás árnyalatú színek a külvilágban. Bay és gárdája annyi mindent törnek össze, ami egy idő után egykedvű, monoton, és hiteltelen. A város vezetése szó nélkül tűri, hogy így lerombolják? És mindennek a tetejébe a két szökevény, akik a káosz közepén iszkolnak, komoly sérülés nélkül megússzák? Ahogy esnek, vetődnek és zuhannak többtonnás konstruálmányokon a lenti tömegközlekedésbe?

Ahogy egy történetmondó se kerülheti meg az expozíciót, én se most az ismertetőt. Egy fullsteril álvilágban élnek klónemberek, teljes fizikai és szellemi izolációban. Egyikük, Lincoln-6-Echo rájön, hogy életük egy nagy hazugság, egy Jordan-2-Delta nevű egyeddel megszökik, és megkeresik Lincoln eredetijét. A főgonosz Dr. Merrick fejvadászbandát küld a 2 "termék" visszahozására, mialatt ők a titok teljes nagyságát próbálják feltárni.

Az Én, a robot, illetve a kaminói klónozótelek óta nem láttam ennyire műízű és fantáziátlan jövőképet. Dr. Merrick komplexuma hagyományos értelemben vett agymosoda. Falanszteri szigorral felügyelt, uniformizált világ, ahol mindenki csak fehér dolgokat hordhat, a legkisebb érzelem vagy testi kontaktus fenyítést, mindenféle injekciókat, sőt könnyen likvidálást vonhat maga után.
Ezek a klónok azért léteznek, hogy ha itt az idő, megöljék őket és szerveik azok rendelkezésére álljon, akikről készültek, és mindezt egy égi áldásnak beállított procedúra illúziója mögé rejtik. A fedősztorijuk, hogy néhány szerencsés bentlakót kiválasztanak a Szigetre, az egyedüli nem sugárszennyezett helyre a világon.

Minden hatásvadászat ellenére is átszivárog valami szívszorító ebből a felállásból. Bár egyértelmű, hogy ez a világ hamis, ahogy az értelem minden szikráját elnyomják, majd el is tiporják, nem hagyja hidegen a nézőt. És Lincolnt se: amikor látja egy gyerek születését, és anyját kivégzik, majd később Jordannel látják az emlékkreáló programot az alvó egyedek tárolókapszuláinál, az horrorisztikus.

Ezek a film legerősebb pillanatai, és a szökés utáni akciómaraton sehol nincs hatásában ezekhez képest. Ha én is lemondanék a szabad gondolkodásról, ahogy Merrick a klónoktól (és Bay a nézőktől) elvárná, "oda-meg-vissza állati szuperfilmnek" tudnám titulálni A szigetet.

Tudom, hogy ez "pop-corn" mozinak számít, de néhány kérdést így se ártott volna tisztázni a klónok otthonával kapcsolatban. Egy az: honnan van a bevétel? Valószerűtlennek tartom, hogy néhány gazdag befektető magán-utalásaiból telne minderre. A film 2005-ös, és 2019-ben játszódik. A külvilág szinte ugyanaz, mint ma, de közben egy multicég legalább százmilliárdnyi összértékű berendezéssel tömi tele a komplexumát, napról napra makulátlan állapotban tartva. És ez mind illegális, amit a személyzetet is drágítja. Hogy marad ennyi kiadás után profit a főkolomposoknak?
Gazdaságosabbnak tűnik az, ha fel se ébresztenék a klónokat, csak lehűtve tárolnák őket, mint a Knight Rider 2000-ben a bűnözőket. Vagy mi lenne, ha a szerveket eleve külön klónoznák és tárolnák? Ha elég fejlett a technika embertömegek klónozására, külön szerveket évekig tárolni miért volna kizárt? Akkor nem kell a "kényelmükre", a nekik kreált mesevilágra pénzt kiadni.

Egyértelmű, hogy Bay nem gondolja végig, miről szól a saját produkciója. Ez a "tartsuk ovis szinten az alanyt" elgondolás - bár tényleg sokkoló, és erősen hat átlagember értékítéletére -, a 2000-es évekre már klisé. És ha a szökés utáni eseményeket nézzük, hamar leesik, mi az egész történet rendeltetése: ürügy, hogy Bay újabb ackiózúzdát toljon a kevésbé igényes nézők elé.

A film során kiderül, hogy a klónok egyik gyártósora, az Echo - aminek Lincoln is tagja - idővel visszaemlékezhet az eredeti személy tudására. Ez okos ötlet, viszont ugyanennyire előrelátható is a probléma. A klónok értelmesek, bármennyire szeretné Merrick, hogy pusztán "életbiztosítások" legyenek, akiknek "nincs lelke". 

Semminek nem lehet felmérni, mekkora anyagi vagy erkölcsi vonzata van, akár a létesítmény, akár a bennlakók, akár majd később a város rombolása kapcsán. A városba azután az úti katasztrófa után a katonaság behívása lenne indokolt, nem az, hogy a rendőrség nem indít kivizsgálást az ügyben. Mindig dühít, ha ilyen volumenű konfliktusnál passzív a társadalom, amikor az egész ügy szinte az orruk előtt zajlik, különösen az autósüldözések alatt. Az akciójelenetek kezdetben valóban ütősek, elismerem. De miután a futurista motorjárművek felbukkannak, az egész egy videójátékká válik, amit a nézők nem tudnak játszani.

Karakterei a filmnek csak elméletben léteznek. És ezt már végképp nem lehet arra fogni, hogy a klónok ilyen agymosottak, a külvilág olyan közömbös. A menő színészek szerződtetése sem segít, ha a szereplőknek nem írnak személyiséget. A mellékszereplőkről épp ezért nem érdemes bőven írni; Scarlett Johannson pedig minden igyekezete mellett is csak az aktuális "hot-chick" (="forró csirke") szerepére van redukálva, aki a végén a szabad klónok tömegei között jutalomcsókot adhat a főhősnek.

Kedvelem Ewan McGregort az itteni szerepében, és bár a jelleme cseppet se fog meg, a karakter improvizálókészsége nem rossz. Mikor Jordan és Lincoln-6 megtalálja eredetijét, Tom Lincolnt, a férfi kijátssza őket, kettejük közül találomra lelövik az egyiket, és a klón most az eredetiként elsétálhat. 
Számíthatott volna erre az árulásra - márcsak Tom nyájas vigyora alapján is -, de ettől még nem ostoba, sőt a mű legokosabb szereplője. Lincoln tudja, hogy idővel rájönnek a cselre, de nem akar egy életen át menekülni. Addig nem zárhatják le az ügyet, míg az a burokvilág, ahol oly sok társukat csendben kivégezték, létezik. Izgalmas volt látnom, hogy meddig sikerül megtévesztenie Merricket és az embereit.  

Istenkém, Merrick... Ez a karakter Michael Bayt magát reprezentálja számomra. Önámító, egója a csillagos eget verdesi, cinikus és indokolatlanul akarnokoskodó. Bizonyos értelemben ő is burokban él, mint a teremtményei: nem fogja föl, hogy a klónok agya mitől fejlődőképes: mert kész emberek klónjaiként ők is kész emberek, hiába az agyprogramozás. Mint írtam: ha csak külön szerveket tárolna, olcsóbb lenne ez az ő titkos üzlete, és valószínűleg a befektetőinek is. 

Nem találok semmi drámait abban, ahogy Merrick végül megfizet a titkos genocídiumáért. Amikor Lincoln visszatér, és zűrzavart okoz, a doktor egy eszelős hülyegyerek stílusában akarja megölni: "Én adtam neked életet! De el is vehetem!" Nem, ez így nem az önkényes teremtő kegyetlen arroganciája, hanem csak szánnivaló hőbörgés egy papírmasé karakter-kivágástól.

Az antagonista ambícióinál csak Laurent, a néger fejvadász pálfordulása erőltetettebb. Arról beszél egyszer, hogy egyszer őt és hozzátartozóit fizikailag megbélyegezték, és a háború egy idő után csak üzlet. Megint egy elszalasztott tárgyalási pont a cselekményben: a párhuzam a mai megbélyegzés és a klónok azonosító jelzése között.

Nem vagyok meglepve, hogy premierje idején a film bukás volt. Belegondolni is rossz, mennyi ötlet- és témalehetőséget dob ki az ablakon szokványos akcióorgia és hatásvadász díszletek prezentálása kedvéért. Mennyire manipulálható egy társadalom? Mennyire zárható ki a külvilág technológiai eszközökkel, illetve tehető irányíthatóvá egy emberi individuum elméje, ahogy látja a világot?

Ha a klónok pár év múlva történő likvidálásra születettek, a likvidáló eszközt beléjük is építették volna. Nem hiszem, hogy jelentős pénztöbbletet okozna a költségvetésükben. Az is érdekes, hogy - a látottak alapján - a sajtó 2019-ben nem létezik: mindenki teljes nyugiban van vele, hogy 2 menekült és egy cég bérencei szétromboltak egy fél nagyvárost. És senki soha nem szimatolja meg, hogy egy nagy bunkerszerű épületben egy egész hadseregnyi klónember létezik. 

A sziget más sci-fi-kből és thrillerekből átklónozott elemek steril elegye. Jóindulattal is csak gyengének tudom titulálni, méltatlan egy olyan normális színész karrierjéhez, mint Ewan McGregor.

Rocky III.

A Rocky-filmekkel kapcsolatban azt vallom, hogy két részes kellett volna legyen. Először is ott volt az első, ami máig az egyik legjobb küzdősportról szóló hollywood-i film. Ha egy másmilyen Rocky 2. készült volna, ami nem az 1. film menetrendjét utánozza, magába foglalja a 2. és 3. rész főbb eseményeit és ötleteit, akkor egyenrangú vagy közel az lehetett volna az első Rocky-mozival. Így viszont többnyire úgy tűnik, mintha filmről filmre ugyanazt látnám: Rocky Balboa, a kis esélyű, de kedvelhető fickó nekidurálja magát, és győz a ringben. Mellette Mickey, Paulie, Adrien, és a közelben még ott van Apollo Creed is.

Nem sokat kozmetikáz a képleten, hogy Rocky a film elején már sikeres sportoló. Bajnoki címét már 10-szer megvédte, gazdag lett, feleséggel, gyerekkel és sógorral. Milyen érdemi kihívással lehetne még szembeállítani?

A Mr. T. átal játszott Langgal. Ő az új és továbbfejlesztett "Rocky", azzal az elszánással, ami Balboát legjobb pillanataiban jellemezte. Nem gazdag, semmi pardon, csak nyers erő. Csak ver és nyer, ver és nyer, harcológépként. A konfliktus egyértelmű kiváltóoka Lang: vereséget mér Rockyra, testileg és lelkileg is, így egyszeriben megint nagy a tét, megint van okunk drukkolni Balboának a felkészülés, majd a végső harc alatt.

Mai napig nehezemre esik rájönni, hogy volt-e bármi jelentősége a cselekményben annak az elnyújtott jótékonysági bunyónak, Terry Hulk Hogan és Sylvester Stallone "Olasz Csődöre" között. Először azt hittem, sejtetni próbálják, hogy Rocky stílusa már kevésbé vad, mint korábban, előre megsúgva a nézőknek, hogy miért is fog alulmaradni Langgal szemben. De sajnos valószínűbb, hogy ezzel is csak Rocky köré akartak több glóriát odatenni.

Hogan és Mr. T. is a Rocky III.-ban kapott először filmszerepet, és itt bizony még a későbbi színészi repertoárjukat is alulmúlják. Mr. T. egy pattogó-hadaró izomagy, Hogan pedig csak önmagát játszotta - amit pedig a meccse alatt viselt, attól üvöltve kacagtam.  

Legnagyobb pozitívuma a filmnek Rocky motivációjának megalapozása a film középső harmadában. Kiderül, hogy edzője szándékosan középvonal-beli ellenfeleket igyekezett az útjába görgetni, mert Apollo ellen túl súlyosan megsérült. Nem bundázott meccsek voltak, csak Mickey nem engedett olyan potenciális gyilkost tanítványa ellen, mint ez a James Lang. Érthető, bár igazságtalan azon kijelentése, hogy "a legrosszabb, ami történhet" egy bokszolóval, ha "civilizálódik": hogy termékeket reklámoz, szobrot állítanak neki, stb.

És tragikus módon a sors épp azzal igazolja Mickey állítását, hogy az idős férfi infarktust kap Rocky és Lang meccse előtt. Rocky, ahogy megjósolta, elveszíti bajnoki címét. Rocky ugyan ezt letagadja előtte az öreg állapota miatt, de valószínű, Mickey tudta utolsó percében, hogy hazudik. 2 menetben Rocky nem nyomhatta le azt a "rombolómasinát".

Megemlítenék itt egy komoly baklövést, amit nem tudok mire vélni: Mickey az első részben 76 évesnek nevezte magát. Rocky azóta megnősült, kisfia született, és már legalább óvodás korúra bizonyosan megnőtt, mre Mickey utolsó órája ütött. Akkor hogy lehet még mindig 76 éves?! Még a sírján is az a dátum van feltüntetve: 1905-1981! Ez azért is szarvas hiba, mert utólag kikezdi a hitelét annak az egyébként drámaira sikerült jelenetnek, mikor Rocky ráeszmél, hogy Mickey az imént távozott el.

Míg a 2. filmben nem éreztem, hogy Rocky szemléletvilága fejlődne, addig itt végre valami eltérő dilemma elé állítják a film írói. Mikor először állt ki egy fekete világbajnokkal, úgy érezte, nem érhet fel hozzá. Most viszont ott a harcitűz, a hév hiánya benne, a lelkifurdalás Mickey halála és saját önhittsége miatt, hogy újabb leszerepléssel megint munka nélkül maradhat, családja pedig szűkölködni fog. A Rocky II.-ben alig volt pénzük. 

És pont "a család", Adrien győzi meg, hogy folytassa. Először ez furcsának tűnt nekem azok után, hogy az első részben milyen félénk, a másodikban pedig mennyire aggódó természetű volt. De másrészről viszonylag érdekes, ahogy Adrien és Mickey álláspontja mintha felcserélődött volna. Korábban Mickey uszította, hogy küzdjön keményen, míg Adrien ellene volt. Fordított felállás. És a tengerparton Adrien - bár kissé hadaróan beszél ő is -, jó dolgokat hoz föl neki, sorra véve félelme tárgyain: büszkeség, bűntudat, família, becsapottság, a "nem vagyok már férfi"-komplexus.

A film - remélem helyesen értelmezem - azt próbálja kifejezni, hogy egy ilyen küzdelem mindenek előtt rólad szól. Te vállalod, valamiért, ami számodra fontos. Nem különösebben bonyolult tanulság, de van benne valami.

Alighanem Apollo karaktere is felismerhette ezt, mikor 2.-szor kikapott Rockytól. Végre megint az a normális, mérsékelt egójú veterán itt, mint az 1. részben. Motivációja könnyen érthető: inkább akarja Rockyt bajnoknak látni, mint a beképzelt buldózert, aki csak mocskolódni tud a többi bokszolón. A két sportoló közti barátság pedig szikrányit sem elcsépelt vagy nyálcsorgató. Talán kicsit túlzás, hogy Apollo zászlós boksznadrágjával áll ki Lang ellen, de ez még belefér. És Apollo edzéstervét sem tartom pusztán a 2 előzmény másolásának.

Bár a cselekmény kifejezetten kiszámítható, és az első rész zenéjét megint lenyúlja a rendező, el tudtam hinni, hogy Balboa valami újat tanul trénning közben. Amellett, hogy csúcsformába hozza magát, többször tér ki, ellenfele mozdulatait jobban tudja a javára fordítani. A "szívesség" pedig, amit az utolsó jelenet idejére kér Rockytól, leginkább csak az "érthető" jelzővel tudom illetni. Nincs jelentősége; legfeljebb annyi, hogy bizonyítja: Apollo sem csak szívjóságból segített neki.

A film első fele, amiben Mickey szerepel, meglehetősen egysíkú, Rocky népszerűsége pedig - Paulie-hoz hasonlóan - engem is irritált. Egy keveset törlesztett ebből, mikor este a temetés után megdobja a saját szobrát. Mintha az egója megtestesülését látná majdnem 1 tonnás kivitelben. Stallone szerette volna, ha a szobor a film forgatása után is ott marad a múzeum terén, de ezt a helyi lakosság inkább reklámnak, mint a történet megtisztelésének ítélte meg.

A film második fele az, ami igazából kárpótol valamelyest. Paulie karakterét ezúttal egy merő szemétnek találtam, a "főgonosz" csak a karjából áll, az eseménysor pedig nemcsak azonnal kitalálható, de elég szokványos, néhol még álmosító is. Nem mondom, hogy gyenge film lenne, mert nem az. És csatlakozom azokhoz, akik méltatják a film témazenéjét, az "Eye of the Tigert". De számomra a Rocky III. csak egy egyszerű folytatás, ami mindössze továbbszőni, sose továbbgondolni törekszik a Rocky-sztorit.

Pro és kontra érvek után a filmet Félig jó-ra értékelem.

Az ötödik elem

Az ötödik elem egy nagyon szokatlan alkotás. Vad, bizarr és tempós mozi, tudatos látványorgiával a jelmezek és a számítógépes effektek terén. Elsősorban ez egy sci-fi vígjáték, de a külseje inkább hasonlít egy fékevesztett képregényadaptációra. Meg se próbálja komolyan venni témáját vagy eseményeit, ehelyett kigúnyolni törekszik legalább 2 zsáner kliséit, bevett sablonvonásait. Nem egy elmés vagy ambiciózus mű, de viszonylag szórakoztató.



Nem kedvelem Milla Jovovich-ot, mint színésznőt, ezt leszögezem. Már sokadik filmjét taglalom, amiről utólag megtudtam: valamelyik férje rendezte. Ez volt az első főszerep, amit kapott, és máig szokása férjdirektor keze alatt dolgozni. Ennek ellenére: ebben az esetben meggyőzött. Az ötödik elemben tényleg sikerül átlényegülnie azzá a karakterré, akit a szkript szerint is alakítania kellene. Ugyanezt nem mondhatom el későbbi alakításáról Jeanne d'Arc-ként, alig két évvel később.

Luc Besson maga találta ki a különös nyelvet, amit maga Az Ötödik Elem, Leeloo használ. Beszéd közben Jovovichnak fenomenálisan pörög a nyelve, mintha tényleg ezzel az anyanyelvvel született volna. Amennyire tudom, nem valódi nyelv, nincsenek nyelvtani szabályai. Ezért - és mert a film eleve abszurd és véletlenszerűnek tűnő elemekből tornyozza ki történetét - én is megpróbálok valami hasonló stílusban írni vázlatot a cselekményéből:

5 0 0 0     é v :     V é g s ő      G o n o s z .     E l l e n f e g y v e r     E g y i p t o m b a n ,     5      e l e m b ő l     k e l l     c s in á l n i .     M o n d o s h a w a n      U F O - f a j     j ö n     é r t e     I .     v h .     m i a t t . 
+ 3 0 0     é v :     i t t     a     G o n o s z !     T ü z e l n e k     r á :     c s a k     n ő     t ő l e .     M o n d ó k     j ö n n e k ,     k i n y i f  f a n n a k .      F e g y v e r g y á r t ó     Z o r g     a z     5     e l e m b ő l     4 - n e k     a     k ö v e i t     a k a r j a .     A z     5 . - b ő l     l a b o r b  a n     e g y     c s i n i ,     c s i r i c s á r é     c s a p z o t t     c s a j t     c s i n á l n a k ,     c s a k     m e g s z ö k i k .     M e g l e l i     é s     s z ö k t et i :     K o r b e n     D a l l a s     r ö p t a x i s     é s     e x ő r n a g y .     I d ő v e l     e l m e n n e k     e g y     k o n c e r t r e     a     4     e l e m é r t ,     m e g m e n t e n i     a     v i l á g o t .     U t á n u k     m e g y     Z o r g ,     M a n g a l o r - f a j ú     e x b é r e n c e i ,     + C o r n e l i u s     p a p     ++ a      s e g é d j e ,     +++ C h r i s     T u c k e r     ( e g y     d a r a bi g ) .

A történetbe nem fogok analitikus mélységekbe menni: saját elnagyolt törvényszerűségeit betartja, van benne törekvés az eredetiségre, szóval van benne energia és erőfeszítés. Főleg a könnyedség és humor kapja prioritást, nem a történet, vagy azok, akikkel az megesik. Bevallom, nem egy esetben érződött fárasztónak, amikor például Dallas a Leeloo beszélte nyelvvel tréfálkozik. A komédia a szituációkból ered, nem a szóviccekből.
Vígjátékoknál ragaszkodom hozzá, hogy legalább 2 kedvelhető és/vagy életszerető szereplő legyen a fontosabbak között. Leeloo nemcsak feltűnő, de viszonylag érdekfeszítő karakter: sajátos, értelmes, és a jó értelemben zavarbaejtő. Bruce Willis Korbenje pedig gyakorlatias és kijózanítóan cinikus, mint sok másik figura, akiket Willis eljátszott. Mindkét főszereplő egyszerű észjárású, de nem arrogáns vagy képmutató. Mindketten kerülik a mellébeszélést, vagy ha valakik túl nagy feneket kerítenek egy problémának - mégha a világvégéről van is szó.
Miután a Végső Gonosz ártalmatlan miniégitestté avanzsált át, az elnök maga jön másnap köszönetet mondani nekik. De vajon Dallas és Leeloo meghatódottan vagy vigyázzban állva fogadja majd a megtiszteltetést? Nem bizony! Helyette önfeledten enyelegnek egy regenerációs kamrában.


V. Cornelius alakja akár Obi-wan-paródiaként is felfogható. Olyan ügybuzgalommal akarja megmenteni a világot, hogy Dallast nem tartja érdemesnek, hogy segítsen. Amikor ő kereste meg a papot, hozta el a lányt, aki az emberiség egyetlen reménye! Na és? Ő meg az Elem nyelvének ismerője, akinek őse 300 éve feladaba kapta átörökíteni a Mondoshawanok tudását. Teljesen megérdemelten hagyja majd ott Leeloo és Dallas a reptéren.

Ha Jovovichról azt írtam, hogy "nem kedvelem", akkor     C h r i s     T u c k e r     meg egyenesen viszolygással töltött el a képernyőn. Direkt nem nevezem Tuckert az itteni karakterén, mert az nem karakter, amiként itt láthatjuk őt: ahogyan énekel kornyikál; ahogyan a hangját csavargatva fecseg; ahogyan kiguvvadt szemekkel és béna frizurával szökell, vagy ahogy, nos, "kielégít" egy stewardess-t. Nem elég, hogy égen-földön semmi szerepe a sztoriban, de mindegyik jeleneténél annyira ökölbemászó és harsány ripacsként viselkedik, ami egyszerűen kibírhatatlan. Edward Nigma mozis inkarnációja teljes értékű karakternek tűnik ehhez a pasashoz képest.

Gary Oldman Zorg-ja számomra tipikus élő karikatúra, aki a Végső Gonosz legfőbb szolgálja. Cseppet se tartom vicces figurának, de a filmbéli funkciójának megfelel. Egy legfőbb szolga gyakran szokott lenni a sci-fis főgonoszoknál, és azok elé hatásosan állít görbe tükröt (ellentétben pl. a zűrhajó Darth Vader-paródiájával). És magamtól mégcsak rá sem jöttem elsőre, hogy Oldman játssza a szerepet, ami mindenképp a színész javára írható.

A prológusról még nem szóltam. A múlt századi Egyiptomban játszódó, 5-6 perces szcéna egyik régi filmes kívánságomat teljesítette: nevetséges fényben tünteti föl a régészeti kalandfilmek egyes kliséit. Olyanokat, mint a szaktekintély professzor, a kalandvágyó ifjú, a felsőbb világból származó lény és technika.
Nos, itt a professzor a felfedezés küszöbén elájul, így a gyáva (vagy inkább beszari) ifjú pisztollyal lihegi, ők ölték meg, ők ölték meg! Az idegenek, bár mondandóik alapján tényleg hisznek a békében, a templomban ragadnak, egyikük keze pedig elköszönéskor ott ragad a bejárat falánál, és ahogy a Végső Gonosz jöttekor kiesnek a cselekményből, az nekem legalábbis, vicces volt.

Látvány... vizuális ingerekben nem szűkölködik a film. Az űrbéli fémlények, a Mondoshawmanok lettek még egész eredetiek benne. A Végső Gonosz pedig semmivel se több, mint azt a neve alapján gondolnunk kellene. Mitől Gonosz? Mert ilyennek jött létre. Mitől ő a Végső Gonosz? Mert mindent elnyel, és csak növekszik általa.
A jövőbéli város képe, a szoros légi forgalommal és otthoni berendezésekkel elvárható kellékek egy sci-fi-ben, ami egy képregényfilm benyomását kelti. Sok képregény-adaptációnál látni hasonló álmodern jövőképet, mint mondjuk a Tank lány, vagy a Dredd bíró. De azoktól valamivel talán igényesebb.

Az ötödik elem valóban eredményes abban, hogy egy zsengébb sci-fi-nél várható jövővíziót hatásvadászan, sőt olykor röhejesen állítson be. Bármilyen abszurd ez a XXIII. századi világ: azt a pár szabályszerűséget, amikre a cselekmény, az események lánca épül (az 5 elem működése, a Végső Gonosz természete, stb.), nagyrészt azért betartja. A poénok is kb. felearányban ütnek, a lendület folytonos, a 2 legfontosabb karakterért lehet szorítani. 

A "mesteri" jelzőtől azonban távol áll. Egész kreatív külsőre, ez igaz. Viszont többször átcsap a másik végletbe, és a látványelemek használata puszta virtuskodássá válik. Kifejezetten távolságtartó mű: hiába kedvelhető úgy-ahogy Dallas és Leeloo figurája (mint mikor Leeloo az emberiség háborús múltjáról vitázik vele), az egész filmen egyfajta sterilitás, a bármiáron kizökkentés szándékát érezni. Épp mikor már az ember kezdene szorítani hőseinknek, leesik, hogy az emberközeliséget is kerüli ez a movie. És azért a csattanói annyira nem sziporkázóak, hogy ezt a luxust megengedhesse magának. 

Közepesre lövöm be a film értékét. Nem egy hétköznapi darab, de sem a humor, sem az emberek nem elég valósak, hogy érdekeljen a hajsza kimenetele.

Star Trek 8. - Kapcsolatfelvétel

Horrorfilmnek is beillene az első Star Trek-rész, mely már teljes egészében Jean-Luc Picard generációjáról szól, és az ő küzdelmükről az Enterprise-ért és a B. E. Föderációjáért. A Borg V'Ger mellett a kedvenc Star Trek-nemezisfigurám, sőt a valaha létezett 10 legjobb gonosz/ellenséges lény egyike. Így aztán persze alapból előnyösebb rajttal indul nálam a film a "pontszerzésben". Továbbá örömmel fogadtam, hogy a legtöbben - nézők és kritikusok is - ezt tartják "A nem ismert tartomány" mellett a saga legjobbjának.

Akiknek nem ismerős a borg: ez egy feltáratlan űrbéli tartományban élő, ismeretlen faj.
Illetve: faji gyűjtőmassza.

Nem tudni, hogyan, mikor és miből indult ki. Gép és szerves élőlény 100%-ban gépi jellegű egysége, összeforrva léteznek a hajóikkal, mint az élő alkatrészek. A legfélelmetesebb viszont eszközük a tökéletesülésre: minél több világ humanoid lakóit asszimilálni, és a borg teljesen külön-nem-álló új egységeivé gépesíteni. Minden világ újabb asszimilálandó borg-nyersanyag, akárcsak kultúráik tudása és adatai.
Röviden: egy óriási mechanikus parazita.

Az ismertető: A borg előreküldi kockahajóját a föderációs felségűrbe, hogy asszimilálják az anyabolygót. Minket. Az akciót súlyos harcok után az Enterprise meghiúsítja, de 2 utólépéssel tovább folyik a borg terve: egyrészt egy asszimilációs gépeket hordozó gömb menekül ki a felrobbanó kockából. Másrészt, mert a súlyos vereségük után ún. temporális, azaz időfizikai örvényt keltenek. Így a múlt egyik idősíkjába, 2063. áprilisára jutnak vissza, a 3. világháború utánra, hogy ott asszimilálják a még gyanútlan emberiséget.

Időutazás... Később a 2009-es preboot (=prequel-nak is betudható reboot) is használta ezt a sztorielemet, és nem tartom kizártnak, hogy innen jöhetett az ötlet. Valaki a fő idősíkból visszajutott egy korábbiba, és onnan mintegy újrakezdődik a történelem íródása. Ez egymaga kitölthet egy egész filmet, de rengeteg odafigyelést igényel logikailag. A Vissza a jövőbe trilógia pl. egészében arról szólt, hogy mikor, ki, milyen régre utazott vissza, hol babrálta meg a múltat, hogy a jövő neki tetszővé váljon.

A Star Trek 8.-ban azonnal ezeket a kérdéseket tettem fel az időutazás szó hallatán:

1. Miért nem használta már korábban a borg?
2. Miért nem utaznak egy még korábbi idősíkba?

1. Mert tökéletesen éntelenül, számítások szerint, kollektívaként cselekszenek. Mostanra számították ki, hogy indítaniuk érdemes inváziójukat. Nem tudni, mióta képesek erre, de eddig nem volt szükség időutazniuk (legalábbis olyan térségben, ami kihathat a föderációs történelemre). Ez csak egy 2. alternatíva volt, melynek használatát a kocka pusztulása tette indokolttá. Könnyebb lett volna mindjárt ezzel kezdeni, ezt emberi fejjel beláthatjuk. Azonban "gépi fejjel" nem indokolt, és - feltételezem - strapásabb is lehet időörvényben utazni, mint az űrben.
2. Miért épp 2063? Véletlen nem lehet, hisz Picardék szerint kimondottan akkorra irányították az útjukat, megakadályozni az első kapcsolatfelvételt idegen látogatókkal. A Terminátor-filmekben könnyebb volt kimagyaráznom a dolgot: a XXI. században még behatárolt, mennyire régre lehet visszautazni. Ezért nem Sarah Connor szüleit, nagyszüleit, stb. ment kinyírni a Skynet. De a Borg miért nem megy '63-nál korábbra? Tipp: mert az asszimilálható népesség ekkortájt tetőzik a még nem-föderációs korszakunkban, és már vége a 3. világháborúnak, ami azért szintén nehezítené a begyűjtést.

Mindezt nem hibaként rovom föl, mert igazából nincs jelentősége. Amíg az emberiség nem ismeri az olyan "igazi" csillaghajókat, mint amilyen az Enterprise lesz egy napon, addig akármikor éppolyan sebezhetőek és kiszolgáltatottak lennének a borgnak.

Aki a sci-fikben jártas, az nagyon hamar felfedezhet más sci-fi-műsorokból vett részleteket:

• Itt van ugye a Vissza a jövőbe: itt is a legkomolyabb konzekvenciái vannak az időutazásnak. Mihelyt a múltba kerülsz, a jövőd máris változik valamennyit.
• A borg 2063-ba (a 3. világháború utáni korszakba) lyukad ki, amiről az Űrháború: 2063 sci-fi-sorozatra lehet asszociálni.
• Látunk egy cameo-jelenetet a Star Trek Voyager holodokijától: a sorozat a forgatás évében kezdte tévés pályafutását, így érdekes volt látni, hogy eredetileg dr. Crusher eszközei között szerepelt a program.
• A Deep Space Nine-ból a Defiant csillaghajó, fedélzetén Worffal, aki egy ideje már nem az Enterprise-on teljesít szolgálatot.
• És - bár ez csak halovány hasonlóság - a saját űrhajójukon rájuk vadászó szörnyalak veszélye az Alient juttatta eszembe.

A 8. darab önmagában nézve kielégítően megállja a helyét. Nem feltétlenül kell ismernünk a TNG (Az új nemzedék) sorozatot, hogy kiigazodjunk rajta, kik a szereplők. Picit talán kopik emiatt az egyéniségük színe, hisz emberközelibbé tenné a Star Trek-et nem ismerőnek, ha kicsit többet tud a harcoló tisztekről. De ez egyiküknél se zavaró mértékű. Worfról kisebb utalásokból ki lehet találni: korábban az Enterprise-on szolgált.

A Star Trek Voyagert pedig talán jobb is, ha nem ismerjük, mivel őszintén szólva: több értelme van úgy. Itt a sztori abból indul ki, ami az első borgos TNG-epizód nyújtott: az akkor, 6 éve megismert borg, egyetlen gigászi kockahajó. Több kocka nincs, legalábbis így állítja be a Star Trek 8. cselekménye. Csak egy gömb alakú tartalékhajó létezik, aztán már az se. Az ügy fricskája kapcsán mégis ekkortól válik Picardék helyzete kiemelten veszedelmessé.

Ronald Moore és Brannon Naga nevére ezentúl figyelni fogok, mert fantasztikusan  szőtték a szálakat. A konfliktus természete nemcsak egyre kiélezettebbé, de személyesebbé is válik Picard számára, aki a movie egyértelmű protagonistája. 6 éve a Borg asszimilálta, legénysége azonban megmentette, és visszaadták régi önmagát. Ez máig kísérti. Először még úgy tűnik, hogy a kocka után a gömb pusztulása révén lezárhatja ezt a régi konfliktust.

A legrosszabb viszont az lesz, amikor maga az Enterprise, és Picard legénysége kezd lassan borgizálódni, így Jean-Luc és emberei gerillaharcba kell kezdjenek. Nemcsak, hogy jóformán szüntelen a feszültség a hajón játszódó jelenetekben, de a felállás is változik. Jean-Luc egy darabon a gyengélkedőre felhozott Lilyvel menekül. Ő annak a Cochrane-nek a segédje, aki a kapcsolatfelvételt és az ahhoz vezető pilótautat végrehajtja majd.



Újfent az írókat kell dicsérnem, mert miközben többször változik az ő és Picard közti nézetkülönbség az egész ügyről, a változás nem érződik légből kapottnak. A nő, akivel az elején még nem lehetett szót érteni, végül magát Picardot ébreszti rá, hogy elfogult lett. A borg lehet, hogy sátánian kegyetlen, és a kapitány nem akar az Enterprise-ról lemondani, mint sok asszimilált kollegájáról. Saját esetét nyilván kivételes mázlinak tudja be.
De a bosszú még a XXIV. századi, fejlett éntudatú embernél is természetes vonás, és igenis motiválhat egy jó parancsnokot. Első megtekintéskor aggódtam, hogy fogja Picard a filmben leírni saját korukat a XXI. századi Lilynek. Nem akartam, hogy közhelyes legyen a magyarázata. Ha elfogult szöveg kerül is a magyarázatba, annak szerepe lesz, mikor vitába kerül Lilyvel a hajó feláldozhatóságát illetően. Az is nagyon tetszik, hogy Jean-Luc nem hirtelen hasonlik meg, vagy hőköl hátra saját magától. Szavaiban és viselkedésében is lassan fogadja el: a félig borgizált hajóra csak az önmegsemmisítés várhat. És hogy végül mégse kerül rá sor, sokadik csavarként cseppet sem hatott erőltetettnek.

A borg királynő ötlete némileg súg arról, miként kezdődhetett a borg létezése. Ő is "A Borg", de másképp, mint a többiek. Ugyanaz a szerveződési forma ez, mint a hangyáknál, és a királynő épp ezért fejlettebb, kifinomultabb fogalmakkal rendelkezik. Nem annyira parancsol, mint inkább mobilizál, amikor utasítást ad egy asszimiláltnak. Önmagát így jellemzi: "Én hozok rendszert a káoszba." Tulajdonképpen az emberi tudásvágy és alkotókészség célja is részben ez. Még akkor is, ha - ahogy Kirk kapitány mondta a Star Trek - The Motion Picture-ben - az emberi tényező túlmutat a logikán.


A királynő kapcsán egyetlen dolog miatt ráncoltam egy ideig a homlokom. Ahogy Data csábítását kifejezi, az talán kissé túlzottan provokatív. Rendben: világos, hogy Datát nem szimplán asszimilálni akarja - mivel eleve android, nem is nagyon tudná -, hanem egyenrangúvá tenni magával. Tudja, hogy amannak az emberivé válás a célja, fejlettsége pedig alkalmasnak láttatja. Nagyszerű csavar, mikor kiderül, hogy Picard nem véletlenül hívta magát Locultusnak a borg kötelékében: ő volt az eredeti jelölt Data mostani szerepére:
"Az asszimilációm nem volt elég." "Többet akartál egyszerű borgnál! Egy emberi lényt, önálló tudattal. Hogy áthidalja a szakadékot az emberiség és a borg között. Társat akartál."

 

A legtöbb ellenvetést a mű kapcsán azokról a jelenetekről olvastam, amik a XXI. századi Földön játszódnak. Cochrane-nel kapcsolatban sokan túlzásnak tartják, hogy a Trek-történelem szerint nagy történelmi személy, hogy La Forge milyen lelkesen magyarázza neki, mivé válik majd, hogy emlékeznek meg róla, ő meg az elején szinte részeges hippiként ábrázolják.

Ez engem is zavarna így, ha nem illeszkedne egy hihető koncepcióba. Először is: az Elsődleges Irányelv, a be nem avatkozás elve eleve kiesik az ottlétükkel a múltban. Nem rémlik, hogy ezt említette volna bármelyikük, de a tetteik alapján igenis látszik, hogy mérlegelték a temporális örvény megnyílásakor. Ezután is minimalizálni kell a változást, de a fő szempont a borg legyőzése.

A másik: Cochraine ekkor még nem vitte véghez a nagy tettét. Egyszerű észjárású ember, aki nem ismeri a Rikerék által lefestett "hőst". De épp Riker maga hozza szinkronba a 2 hozzáállást egy közmondással: "ítéljen a történelem". A legtöbb igazán nagyformátumú ember a kollektív emlékezet révén lett hősalak, nem mert predesztinálva/programozva volt rá. Mikor a legénységbúcsút vesz Lilytől és Cochrane-től - felhasználva a legyőzött borg időutazásos technikáját - Cochrane a maga módján, de tisztességesen fogadja az első földönkívüli lényt... a Vulkán bolygóról.
:-)

"Emberibbé tett, mint azt lehetségesnek tartottam..."

Csodaszámba megy, hogy Johnathan Frakes, aki korábban egyetlen mozifilmet se rendezett (csak TNG-, DSN- és Voyager-sorozatrészeket), ilyen jó eredménnyel rendezte meg ezt a felvonást. Nem mindig sül jó ki belőle, ha egy főszereplő egyben rendező is: William Shatner Star Trek 5.-je katasztrofálisan rossz produktum lett, majdnem lejegelve az egész franchise-t. De Frakes jól boldogult: a vágói, írói, szövegírói és operatőri munka pedig kiegészíti azt a rengeteg odafigyelést, amit a sokadik Star Trek-movie megkapott.
Nem állítom, hogy még jobb nem lehetett volna. A film jórésze az Enterprise-on játszódik, és a Föderáció adásai is csak egy alkalommal hallhatjuk. Ha bármelyik komponens hibádzott volna, alighanem csak egy hosszú, folytatásos TNG-epizódnak éreztem volna a Nemzedékek közvetlen folytatását. Szerencsére nem így történt: a film 3 Szaturnusz-díjat nyert Legjobb Jelmez, Legjobb Férfi- és Női mellékszereplő kategóriában. Jerry Goldsmith-t is joggal tüntették ki a témazenéért: a valaha megkomponált legjobb soundtrack-ek egyikének tartom.


 A Kapcsolatfelvételre teljes pontszámot adok.