Kegyetlen játékok

A Kegyetlen játékok egyszerre film és egy filmzsáner kritikája. Elsőre szokványos tinivígjátéknak tűnik, ahol két fiatalba kicsit több ész szorult a többieknél, legyen szó további tinikről vagy felnőttekről. A tinivígjátékokban gyakran látunk szellemileg gyenge csitriket, karikatúraszerűen sznob középkorú szülőket; itt is előfordulnak. Ők Sebastian és Kathryn elsőszámú célpontjai: intrikák, csábítások és kisded manipulációk által játszanak velük, sportból tesznek kiszolgáltatott helyzetbe másokat. Igazolják ezt maguk előtt azzal: megérdemlik, ha olyan ostobák, hogy bedőlnek nekik.

Sarah Michelle Gellar vegyes érzést hagy hátra. Buffy Summers-ként ikonkaraktert tett le az asztalra, ezzel legtöbben egyetértünk. Elhittem, hogy itt másmilyen jellemet játszik: a köpönyegforgató, manipulatív gazdag diákot, aki fölött nincs szülői kontroll. De a szerepének inkább a funkciója, maga az elkényeztetett buta libák kihasználásának ötlete tetszett vele és Sebastiannel kapcsolatban. A film egyszerre próbál vígjáték, romantikus dráma és thriller lenni, szatirikus válaszként a sipítozó csajokról szóló tengernyi komédiára, ami készült.

Kathryn lehet, hogy sikeres a maga játékaiban, de önmagában vizsgálva túl elkényeztetett, túl arrogáns benyomást kelt. A lelepleződése a végén inkább korrekt, semmint érdekfeszítő lezárás. Többet elárult volna róla, ha pl. egy hozzá hasonló, sőt kíméletlenebb, körültekintőbb valakivel kerül szembe, aki nagyobb tétben, több oldalról bebiztosítva játszik az emberekkel. Mikor Sebastian temetésén kiderül, mennyire álszent valójában, hogy kereszmedáljában  drogot tart, mindenki csak a fejét ingatja "ejnye-bejnye" stílusban. Ez szánalmas reakció: nem vicces, nem ironikus, csak komolytalan!

A 2 fő célpont sarkítottsága is elég visszatetsző. Kathryn egy Cecile nevű lányt próbál szajhává nevelni, amiért pasija korábban őérte dobta. Nem lehetett valami igényes, mert ez a lány egy idióta. Igen, direkt írom ezt: valami miatt a rendező egy 10 éves értelmi színvonalára redukálja Cecile értelmi hányadosát. Nem értem, mitől lenne ez vicces: egydimenziós mafla csitriből szajhát nevelni nem humoros. Legfeljebb jogos elégtétel.

Sebastian kiszemeltje, Anette pedig egy szőke erkölcscsősz, mintadiák, aki a leendő iskolaigazgató prűd és szűz lánya. A film azt hiszi, okos húzás ennyire elérhetetlennek, ekkora kihívásnak beállítania egy olyan rosszhírű szívtiprónak, mint Sebastian. Persze, az ilyen lány fejét joggal csavarja el az ember.

De ami nem igazán meggyőző: Sebastian lelkifurdalása. Közte és Anette között pislákol ugyan a kémia: mire a lány beadja a derekát, a fiúban feldereng, hogy talán mégse kellene kihasználnia. Az elgondolás, hogy a lázas igyekezet után, hogy lefektesse, tényleg megszereti, és emiatt el akar tekinteni a fogadástól, amit Kathrynnel kötöttek az '56-os jaguárjára. Túlegyszerűsített. Így már őt magát láttatja ostobának a történet: nincs értékrendje, elképzelhetetlennek tartotta, hogy létezet valódi érzelmi kötődés.
Jogos elégtételnek tűnik, ahogy Anette végül elhajt a jaguárjában. Ezt nyerte volna el Kathryn, ha mostohabátyja felsül Anette elcsábításával. Nos, nem sült fel, és halálos balesetével mentesült valamelyest az addigi hibái alól. De Kathryn jutalma a fogadás - és minden más kiderülésével - persze érvényét vesztette. Szerintem a 2 cselszövő sorsa hordoz egy burkolt üzenetet. Melyik a rosszabb büntetés: meghalni, vagy leélni egy életet szégyenben és közmegvetésben. 

A Kegyetlen játékok-nak van egy sajátos, néhol még könnyedebb erotikával is töltött hangulata. De ez vajmi kevéssé kárpótolja az embert az eseményszegény történetért, csapzott jellemrajzokért és erőltetett fordulatokért. Olyan érzésem volt alatta, mint a Ha eljő Joe Black tiniváltozatát nézném. Kevés a vicces pillanat, a dráma zsenge, a bírálat a gazdag fiatalok kényessége és kihasználhatósága fölött nem volt elég éles. Ez egy egyszerű tanmese 2 szemét fiatalról, akikre visszaüt saját mesterkedésük.