Külvárosi kommandó

Bődületes, hogy Amerikában miféle filmszerepeket osztogatnak szét birkózóknak. Terry Hulk Hogan ellen nekem nincs kifogásom: tehetséghiányos színész, de feltűnő és sajátságos figura - hasonlóképp, mint mondjuk Arnold Schwarzenegger. Nem mindegy, milyen filmzsánerben próbálja megvetni a lábát egy effajta kezdő színész, aki az izmaival kifejezőbb tud lenni, mint az alakításaival. Hogannek a vígjáték áll a legjobban, ebben biztos vagyok.

Na de nem egy tudományos fantasztikus vígjáték!  

Shep Ramsey csillagközi harcos gépe egy Charlie Wilcox nevű átlagfickó családi házához száll le a Földön. Miközben a beilleszkedéssel bajlódik, pár űr-fejvadász közben a nyomába ered. Ennyiről szól az a mára már feledésbe űzött szösszenet, amit Külvárosi kommandónak hívnak. Nagyjából minden trapa ebben a filmben alapötlettől a színészi alakításokig. Az a típusú alkotás, amire hangosan rákiált az ember: "Ezt meg mégis hogy képzelték?"

A bevezető 6 perc a Star Wars-világ székrekedése. A közeli sivatagbolygó fölött, egy csillagromboló tróntermében a gonosz űrvezér fogva tartja egy űrország elnökét. Mentőakció keretében Ramsey betrappol a folyosóra, egy olyan vértezetben, amihez képest Dredd bíróé normálisnak hat. Mikor átjut a rajzfilm-bankrablókhoz hasonló őrökön, az elnök egy elhajított papírdarabbal levágja az űrvezér kezét, akinek a karcsonkjából ettől egy takonyzöld víziszörny pótkarja növekszik. Fent nevezett takonyzöld víziszörnyről egyébként majd a végső csatánál kapunk egészalakos képet. Itt még nem.

A mentőakció azzal ér véget, hogy Ramsey gyorsan elhúz onnét, a szörny karjaiban hagyja az elnököt, akinek aztán a megmentésére jött. És ahogy főnöke adásban gratulál a "kiváló munkához", Ramsey egy ügyetlen ökölcsapással taccsra vágja járművét, épp a mi világunk közelében.

Ez a pár perc abszolút semmit nem érdemelt volna:

1. tintát az íróktól,
2. 2 órát a profi kritikusok idejéből,
3. pontszámot éntőlem és
4. örök, égető szégyent Hogan részéről.

Azért részletezem ennyire csak a legelejét, mert pompásan illusztrálja, mennyire nem gondolkoznak a készítők. Az Űrgolyhókkal szemben ez nem űrparódiának készült, hanem könnyed, ujjból kirázós vígjátéknak, ami nem igényel sok munkát. Nemcsoda tehát, hogy más filmekből guberált cuccok szemétdombjává áll össze (Ramsey egyik eszköze egzakt ugyanaz a kézi kisgép, ami a Szellemirtókban is szerepelt). Nem vidíja fel az embert, sehol a báj, a hangulat, csak egyik kínos hülyeséget követi benne a másik - immár a  nagyvárosban.

A film nagy részében mást se látunk, csak hogy Ramsey nehezen szokik hozzá a csendes polgári életmódhoz idelent. Túlreagál minden olyan zajt, ami emlékezteti őt az intergalaktikus melójára:

• Mikor Charlie fia videójátékot játszik, ő beszáll a harcba, és csak a gyerekek üdvrivalgásakor döbben meg, hogy ez játék.
• Ugyanígy: amikor egy másik családtag épp kiabál a kanapén, kiderül, hogy egy műsort nézett, amelyben sikítóterápiát oktatnak: "Ez Marsha." "Marsha??" "Egy tévéshow."

Ezeken kellett volna a nézőknek nevetniük a 90-es évek elején?

Hab a tortán, hogy - a családfenntartót kivéve - mindegyikük hálás az új lakónak. Sőt: még tortát is sütnek neki. Azért, hogy sorjában hozta a frászt a szomszédság tagjaira. "Miféle planéta ez?" Bárcsak tudnám, Hogan...

Realista vagyok, így nem vártam épp ettől a produkciótól olyasmit, hogy Ramsey-t a beilleszkedés zűrjei formálják őt valamiképp. (Hö-hö, álmodik a nyomor...) De ha a készítők csak a humorra gyúrnak, akkor legalább az működjön. A kötelező séma szerint feltünedeznek a rosszfiúk, a főhős elbánik velük, búcsúzik a családtól, és elrepül. Mintha az Óvóbácsi kasztrált előfutára játszódna a szemem előtt. Az a vígjáték nevettető volt (legalábbis számomra), itt viszont akárha jéghideg, borotvaéles kövekkel csiholna nevetőingert bennem a komikum. Van úgy, hogy még azt se. 

Charlie és családja szürke pálcikaemberkék. És ez főleg Christopher Lloydra nézve kínos, aki a Vissza a jövőbe-trilógia legszínesebb karakterét tudhatta magáénak. 3 momentum akad, ahol a veterán színész teljesen kiröhögteti magát:

1. felölti egyszer Ramsey páncélszerkóját, kipróbálva, milyen érzés lehet erős, harcos férfinak lenni... a világnak ebben a verziójában;
2. a záróklip, hogy a férfi Ramsey lézerpisztolyával szarrá lövi az országúti villanyrendőrt fényes nappal;
3. illetve mikor egy fagyasztópisztolytól megdermed, és Ramsey függőlegesen állítva viszi haza, nyitott tetővel! Mégis mit mond a famíliának, ha a családfő, nem is tudom: KIESIK a kocsiból? "Bocs; az anyósülést nem leshetem a sztrádán..."

Elástam a Rotten Tomatoes-t lélekben, amiért cikkírói ugyanúgy 20%-osra értékelték a Külvárosi kommandót, mint a Medicine Man-t! Hogan legalább erőlködik, Lloyd pedig túlontúl jó ehhez a selejtes alapanyaghoz. És igazság szerint valami perverz káröröm is elfog a film baromságai láttán: szinte látni magunk előtt, amint a szél keresztülsüvít a körben álló írók és producerek üres koponyáján.

Spy Hard

Nincs mégegy hollywood-i ikon, akit annyiszor bíráltak volna egy-egy komikus átiratában, mint James Bond-ot. Miután maga is a paródia műfajára szakosodott, Leslie Nielsen mindenképpen ki akarta próbálni magát, mint az angol szuperkém ferde tükre. Meg kell hagyni, egész ügyesen boldogult a szereppel a Drágám, add az életed!-ben. Mégha a film nem is nagyon nő föl a kiadós nevetésre vágyó néző elvárásaihoz.

 

Ha a film egészét nézem, akkor Nielsen Dick Steele-e a vezérhangya a humorbolyban. Ő a dupla 0-ás ügynök, a nőbálvány profi, akivel az ügynökségi titkárnő szinte "Dugj meg!"-cetlivel felérően  flörtöl. Szabiról hívják be, mikor régi ellensége, a félkarú Rancor új világuralmi terv előkészületeibe fog. Az ügyben Dick mellé szegődik a dögös femme-fatale, Veronique, akivel - a szüntelen nyomozás, menekülés és balfácánkodás közben - tipikus "bondos" románcba keveredik.

Nielsen poénjai - akár verbális, akár tettleges - nem ütnek olyan gyakran és akkora erővel itt, mint azt szeretném, de legalább van stílusa a különböző viccszituációknak. Dick csak annyira kelekótya fickó, ami még felismerhetővé teszi rajta, melyik karakter lejáratása ő. Nemcsak úgy nyersen idétlen vagy barmoltan hülye, mint pölö Austin Powers. Amaz a karakter azért nem működött mind Bond-karikatúra, mert az eredeti embert túltorzították, a pontos ellentétévé, aki ugyan nevetséget tud kelteni, de önmagában nézve nem több egy gyengeelméjű, taszító gnómfiguránál.

Steele-en kívül kívül még aki mulatságos karakter, az az ügynökség igazgatója, akinek mániája, hogy mindig álcázza magát, munkán kívül és belül. Pont mint Clusoe felügyelő A rózsaszín párducból. 2 roppant felvidító jelenést idéznék itt, amelyben szerepel: egyik a belépője Dick szellentésekor, másik mikor egy röntgen-szemüveg tesztelésekor egy hájas férfi melltartóját látja meg vele:

1.

"Gratulálok, Döglesz. A feleségem ügyvédje egy hónap alatt se tudott rám találni. Isten hozta, WC-00!"

2.

"Ha itt beállítunk egy bizonyos kombinációt, akkor a táska robban, igaz?"

"Nem. Ez egy zár. Arra szolgál, hogy csak én tudjam kinyitni a táskámat."

"Bámulatos; hogy mit ki nem találnak manapság."

"Oh, a szemüveg, hehe..."

Nemcsak Bond-paródiát kapunk; már maga az eredeti cím is bökdösés a Die Hardnak. Ugyanúgy karikizálja ez a vígjáték pl. Whoopy Goldberg Apácashow-ját, vagy a Jurassic Parkot. Dick és Veronique egyik segítője egy szőke kölyök, aki Macauley Culkin Kevinjét reprezentálja a Home Alone-ból. És Rancor egyik embere nem más, mint Hulk Hogan. Ezek közül az Apácashow- és  Kevin-utalások az én szememben nem illenek egy komikus kémtörténetbe. De az utóbbi semmiképpen!
A Jurassic Park-parodizálása viszont nem volt rossz húzás az alkotóktól. Egy őrült tábornok rezidenciájához remekül illik a prehisztorikus szörnyek világa, mintha szabadidejében a megalomán Rancor tábornok kihalt fajok felélesztgetésével ütné el az időt.

Nem tartom jó vígjátéknak a Spy Hardot, de vannak kimondottan humoros részletei, és mozgalmas. Azonkívül kerüli a gyomorforgató vécés poénokat, a toaletthumort. Azt is lehet jól felhasználni (pl. Ace Ventura), de jóval nehezebb nevettetővé tenni, mint mondjuk egy profi akcióhős különleges felszerelését. A befejezést - ahol a főgonoszt kilövik a nukleáris rakétával együtt - szintén nem tartom olyan stílusosnak, mint mondjuk a Hot Shots vagy Naked Gun zárását.

Egy Elégségest adok rá. Gyenge, de vállalható kikapcsolódás.

Rocky III.

A Rocky-filmekkel kapcsolatban azt vallom, hogy két részes kellett volna legyen. Először is ott volt az első, ami máig az egyik legjobb küzdősportról szóló hollywood-i film. Ha egy másmilyen Rocky 2. készült volna, ami nem az 1. film menetrendjét utánozza, magába foglalja a 2. és 3. rész főbb eseményeit és ötleteit, akkor egyenrangú vagy közel az lehetett volna az első Rocky-mozival. Így viszont többnyire úgy tűnik, mintha filmről filmre ugyanazt látnám: Rocky Balboa, a kis esélyű, de kedvelhető fickó nekidurálja magát, és győz a ringben. Mellette Mickey, Paulie, Adrien, és a közelben még ott van Apollo Creed is.

Nem sokat kozmetikáz a képleten, hogy Rocky a film elején már sikeres sportoló. Bajnoki címét már 10-szer megvédte, gazdag lett, feleséggel, gyerekkel és sógorral. Milyen érdemi kihívással lehetne még szembeállítani?

A Mr. T. átal játszott Langgal. Ő az új és továbbfejlesztett "Rocky", azzal az elszánással, ami Balboát legjobb pillanataiban jellemezte. Nem gazdag, semmi pardon, csak nyers erő. Csak ver és nyer, ver és nyer, harcológépként. A konfliktus egyértelmű kiváltóoka Lang: vereséget mér Rockyra, testileg és lelkileg is, így egyszeriben megint nagy a tét, megint van okunk drukkolni Balboának a felkészülés, majd a végső harc alatt.

Mai napig nehezemre esik rájönni, hogy volt-e bármi jelentősége a cselekményben annak az elnyújtott jótékonysági bunyónak, Terry Hulk Hogan és Sylvester Stallone "Olasz Csődöre" között. Először azt hittem, sejtetni próbálják, hogy Rocky stílusa már kevésbé vad, mint korábban, előre megsúgva a nézőknek, hogy miért is fog alulmaradni Langgal szemben. De sajnos valószínűbb, hogy ezzel is csak Rocky köré akartak több glóriát odatenni.

Hogan és Mr. T. is a Rocky III.-ban kapott először filmszerepet, és itt bizony még a későbbi színészi repertoárjukat is alulmúlják. Mr. T. egy pattogó-hadaró izomagy, Hogan pedig csak önmagát játszotta - amit pedig a meccse alatt viselt, attól üvöltve kacagtam.  

Legnagyobb pozitívuma a filmnek Rocky motivációjának megalapozása a film középső harmadában. Kiderül, hogy edzője szándékosan középvonal-beli ellenfeleket igyekezett az útjába görgetni, mert Apollo ellen túl súlyosan megsérült. Nem bundázott meccsek voltak, csak Mickey nem engedett olyan potenciális gyilkost tanítványa ellen, mint ez a James Lang. Érthető, bár igazságtalan azon kijelentése, hogy "a legrosszabb, ami történhet" egy bokszolóval, ha "civilizálódik": hogy termékeket reklámoz, szobrot állítanak neki, stb.

És tragikus módon a sors épp azzal igazolja Mickey állítását, hogy az idős férfi infarktust kap Rocky és Lang meccse előtt. Rocky, ahogy megjósolta, elveszíti bajnoki címét. Rocky ugyan ezt letagadja előtte az öreg állapota miatt, de valószínű, Mickey tudta utolsó percében, hogy hazudik. 2 menetben Rocky nem nyomhatta le azt a "rombolómasinát".

Megemlítenék itt egy komoly baklövést, amit nem tudok mire vélni: Mickey az első részben 76 évesnek nevezte magát. Rocky azóta megnősült, kisfia született, és már legalább óvodás korúra bizonyosan megnőtt, mre Mickey utolsó órája ütött. Akkor hogy lehet még mindig 76 éves?! Még a sírján is az a dátum van feltüntetve: 1905-1981! Ez azért is szarvas hiba, mert utólag kikezdi a hitelét annak az egyébként drámaira sikerült jelenetnek, mikor Rocky ráeszmél, hogy Mickey az imént távozott el.

Míg a 2. filmben nem éreztem, hogy Rocky szemléletvilága fejlődne, addig itt végre valami eltérő dilemma elé állítják a film írói. Mikor először állt ki egy fekete világbajnokkal, úgy érezte, nem érhet fel hozzá. Most viszont ott a harcitűz, a hév hiánya benne, a lelkifurdalás Mickey halála és saját önhittsége miatt, hogy újabb leszerepléssel megint munka nélkül maradhat, családja pedig szűkölködni fog. A Rocky II.-ben alig volt pénzük. 

És pont "a család", Adrien győzi meg, hogy folytassa. Először ez furcsának tűnt nekem azok után, hogy az első részben milyen félénk, a másodikban pedig mennyire aggódó természetű volt. De másrészről viszonylag érdekes, ahogy Adrien és Mickey álláspontja mintha felcserélődött volna. Korábban Mickey uszította, hogy küzdjön keményen, míg Adrien ellene volt. Fordított felállás. És a tengerparton Adrien - bár kissé hadaróan beszél ő is -, jó dolgokat hoz föl neki, sorra véve félelme tárgyain: büszkeség, bűntudat, família, becsapottság, a "nem vagyok már férfi"-komplexus.

A film - remélem helyesen értelmezem - azt próbálja kifejezni, hogy egy ilyen küzdelem mindenek előtt rólad szól. Te vállalod, valamiért, ami számodra fontos. Nem különösebben bonyolult tanulság, de van benne valami.

Alighanem Apollo karaktere is felismerhette ezt, mikor 2.-szor kikapott Rockytól. Végre megint az a normális, mérsékelt egójú veterán itt, mint az 1. részben. Motivációja könnyen érthető: inkább akarja Rockyt bajnoknak látni, mint a beképzelt buldózert, aki csak mocskolódni tud a többi bokszolón. A két sportoló közti barátság pedig szikrányit sem elcsépelt vagy nyálcsorgató. Talán kicsit túlzás, hogy Apollo zászlós boksznadrágjával áll ki Lang ellen, de ez még belefér. És Apollo edzéstervét sem tartom pusztán a 2 előzmény másolásának.

Bár a cselekmény kifejezetten kiszámítható, és az első rész zenéjét megint lenyúlja a rendező, el tudtam hinni, hogy Balboa valami újat tanul trénning közben. Amellett, hogy csúcsformába hozza magát, többször tér ki, ellenfele mozdulatait jobban tudja a javára fordítani. A "szívesség" pedig, amit az utolsó jelenet idejére kér Rockytól, leginkább csak az "érthető" jelzővel tudom illetni. Nincs jelentősége; legfeljebb annyi, hogy bizonyítja: Apollo sem csak szívjóságból segített neki.

A film első fele, amiben Mickey szerepel, meglehetősen egysíkú, Rocky népszerűsége pedig - Paulie-hoz hasonlóan - engem is irritált. Egy keveset törlesztett ebből, mikor este a temetés után megdobja a saját szobrát. Mintha az egója megtestesülését látná majdnem 1 tonnás kivitelben. Stallone szerette volna, ha a szobor a film forgatása után is ott marad a múzeum terén, de ezt a helyi lakosság inkább reklámnak, mint a történet megtisztelésének ítélte meg.

A film második fele az, ami igazából kárpótol valamelyest. Paulie karakterét ezúttal egy merő szemétnek találtam, a "főgonosz" csak a karjából áll, az eseménysor pedig nemcsak azonnal kitalálható, de elég szokványos, néhol még álmosító is. Nem mondom, hogy gyenge film lenne, mert nem az. És csatlakozom azokhoz, akik méltatják a film témazenéjét, az "Eye of the Tigert". De számomra a Rocky III. csak egy egyszerű folytatás, ami mindössze továbbszőni, sose továbbgondolni törekszik a Rocky-sztorit.

Pro és kontra érvek után a filmet Félig jó-ra értékelem.

Mr. Óvóbácsi

Terry "Melák" Hogan színészi karrierje nagyon kevés eredményt hozott a hírneves birkózónak. Legtöbb ember tetszését valószínűleg a Mr. Nanny-vel érte el. Egyszerű - sőt helyenként elég primitív - történet a nagytermetű, szívós fickóról, aki kisgyerekekre vigyáz.

Sean Armstrong szimpatikusabb karakter, mint általában a Hulk Hogan által játszott figurák. Régen pankrátor volt (testhezálló szerep), és nem szereti, ha valami az onnan megmaradt rémképeire emlékezteti. Ezért sem akarja elfogadni a régi menedzsere, Burt által kínált állást, és miután szembesül a munkakörülményekkel, egyfolytában reklamál neki a telefonba.

Minden morcossága ellenére elhittem, hogy tényleg sosem emelne kezet a gyerekekre. Azonkívül: Hogan szerintem ebben a filmben bánik legjobban a színészi eszköztárával: mimikája és hanghordozása is tükrözi a pillanatnyi hangulatát. Ez az őt ért pszichoparodikus gyerekcsínyekkel együtt már bizony okot adnak egy jó nevetésre.

Nagyban segíti a humor érvényesülését, hogy többnyire nem próbál gügyögős vagy érzelgős lenni. Egyáltalán nincsen túldramatizálva, és csak néhol idétlenkedik el a poénokat. Érzelmi problémák jelen vannak a Mason család és a Sean életében is, de senki nem próbálja meg felnagyítani őket. A gyerekek közül Kate nem beszél róla, hogy hiányzik neki a halott édesanyja. Alex sem beszél róla, hogy pár srác folyton elszedi a pénzét a szünetben. Jámbor apjuk a munkájába temetkezik, alig beszél velük.
Sean először, mint mondja, "utálja a gyerekeket", de miután jobban kiismeri családot, próbálja oldani bennük az elrejtett bánatot. Késztetése onnan is ered, hogy tudja, mit jelent régi sokkhatások miatt szívni. Ha így nézzük, Alex és Kate állandó húzásai felfoghatóak groteszk terápiaként, amit a sors az egykori pankrátorra méretezett.

A szereplők átlagos, de gyakorlatias személyek. Amikor vicces helyzetet teremtenek, az legfeljebb esetileg idétlen, a poénok és a fizikai humor mindig hirtelen bukkannak fel, sosem készítik elő őket túlzott körítéssel. Tomi Tomatos és Wolfgang fars arcmozgású bűnözők, akik szintén alkalmi ügyletekből jutnak pénzhez, mint amilyen a Békegalamb nevű fegyver mikrochipje. És hogy a sztori kerekebb legyen, megtudjuk, hogy Tomatos ugyanúgy a ring közegében mozgott, mint Burt és Sean, őket okolva régi -, murisan röhejes - haja elvesztéséért.  

A biztonsági főember, Frank és a fekete házvezetőnő is dobnak valamennyit a filmen. Fontosnak tartom egy vicces komédiánál legalább 6-7 fontosabb karakter szerepeltetését, hogy ne érződjön annyira szűknek vagy korlátoltnak a sztori. Az olyan röpke alakok pedig, mint a mogorva biztonsági őr vagy Alexék iskolájának bárgyú igazgatója: ezek egyszeri petárdák, amik többnyire - nekem legalábbis - jó irányba sültek el.

Mindössze 2 jelenetről tudom elmondani, hogy borzasztóan túlnyújtott és dögunalmas volt: a film eleji horgászat, illetve amikor Sean Kate-től elsajátítja a balerinák attitűdjeit. Ezek már szerintem is hülye ötletek voltak.


Hogy ki mennyire találja humorosnak egybefüggően a filmet, az döntően ízlés kérdése. Ezért sem érzem túlzásnak, amikor - nem kevés jóindulattal - Hogan legjobb filmjének nevezem Az óvóbácsit.  Átlagos, de muris kis vígjáték.