Star Wars Epizód II. - A klónok támadása

A klónok támadása c. folytatáson alig látni, hogy a mítosz teremtőatyja bármit is megszívlelt volna az első részt ért kritikákból. Jar Jar szerepének drasztikus lerövidítése volt a legfontosabb követelés a rajongók részéről, miután az első epizód kijött a mozikba. Ennek George Lucas eleget is tett, bár az a kevés játékidő, amivel felruházták, fontosabb szerepet ró rá Binksre, mint a Baljós Árnyakban bármikor.

A szeparatista mozgalom logikus továbbvitele a válságvonalnak az első részből. Kiterjedtebb, mint egy bolygóinvázió, ugyanakkor felsejlik, honnan indulhatott ki a klasszikus trilógia szembenállása. A felkelők-birodalom felállás eredetileg a szeparatisták-köztársaság ellentét volt, csak a két oldal eltérő tartalommal telítődött.

A Szenátus rozoga szisztematikája semmilyen téren nem hatékony: elemi létbiztonság, helyzetértékelés, bíróság, etc. Ez már indok a csillagrendszerek kiválására. Emellett azért nem ártott volna tisztázni, hogy mik a szakadár vezetők pontos követelései. Közülük csak a Kereskedő Föderáció indítékát ismerjük, és egy másik szövetségi állam puszta megléte még nem jelent háborúalapot. De ezek gazdaságpolitikai részletek, úgyhogy el lehet nézni a hiányukat.

A klónok támadása tipikusan az a fajta mozi, ahol a szereplők nincsenek ráutalva, hogy hitelesek legyenek. A jellemábrázolás cseppet sem aprólékosabb, mint elődjénél. Minden gesztus, szemkontaktus vagy arckifejezés megjátszott és gépies, nem tudnak érzelmet vagy okozatot megjeleníteni. Az egyetlen színész, aki ebben a filmben színvonalas színészi teljesítményt prezentál, az Christopher Lee. Utolsó jelenete pedig nagyon jó sejtető-montázs, ahogy találkozik Darth Sidiousszal.

Anakin Skywalker forrófejűségét Lucas olyan szituációkban körvonalazza, amik inkább zavarba ejtőek, semmint lényegre mutatóak. Amikor Anakin Padmet viszontlátja, nem a szerelmét palástolni igyekvő ifjút, hanem egy éretlen disszidenst látunk, aki egyfolytában panaszkodik, és abszolút nincs érzéke az emberi párbeszédekhez.

Obi-van pedig tanítóként valami nyomorúságos: érvek helyett csak merev hatalmaskodást mutat padawanja irányában. Ami képmutatás is, tekintve, hogy egy coruscanti vendéglő tulajdonosát haverjaként kezeli. Önhittség ide vagy oda: a színészeknek nincs lehetőségük mélységet adni a karaktereiknek.

A Jedi-tanács tagjai semmi többek élő díszletnél. Az 1. és a 2. rész háromnegyedében nem csináltak mást, mint ültek, álltak vagy beszéltek. Ez főként azért zavaró, mert a gyakorlati munkájuk választ adhatna arra, miért nem volt érkezésük a tatuini rabszolgaság felszámolására. Qui-gon küldetésekor kevés volt az idejük, készleteik, alig tudták elhozni onnan a gyereket. A szeparatisták mozgalma sem rögtön a naboo-i ünnepség után kezdett gondokat generálni. Ez azt a benyomást kelti, hogy nem érdekelte őket a félreeső rendszer, megkapták, amit hasznosnak ítéltek: Anakint.

A szerelmi szál ebben a filmben működésképtelen. Nincs semmi kémia Anakin és Padme között. A dialógusok minimális kreativitást mutatnak, teljesen hamis az egésznek az összhatása. Han és Leia vonzalma azért picivel meggyőzőbb volt, mert nem a festői tájképek, hanem konkrétan a mimika és a közjáték vetítette ki az egymás iránti kötődésüket. Nem volt átérezhető, de nem is volt ennyire álszent és hamis. Amikor Anakinék a geonozis-i arénában búcsúzkodnak, közel se olyan megható, mint mikor Leia látta Han karbonitba ágyazását.

Padme vonzalmát nem nagyon értem, mi generálhatta. Anakin viselkedése semmi empátiát nem mutat vagy kelt, világnézetét pedig nagyon mereven sarkítják: demokrácia helyett diktatúra. Mellesleg: Jamilla királynő még kevesebb realitásérzéket mutat a politikai tényállással, mint Padme a Baljós Árnyak első harmadában.

A rémálom-szálból hiányzik a logika. A Jedik alapvető vonása, hogy víziókon át érzékelik a jövőt. Anakin 10 év alatt kellett volna ismeretet szerezzen erről a témáról, akár más lovagoktól, akár a templomi archívumból. Saját képességeire is nagymértékben támaszkodik - mint mikor kiugrik a nyílt forgalomba -, szóval hogy nem ismeri fel álmának konkrét horderejét? Obi-wannak bevallotta: régóta gyötri ez az álom. De mégha a Jedik jövőérzékelése - mint Yoda és Windu felismerte - nem mostanság, hanem már 10 éve meggyengült, miért nincs valami fogódzó ahhoz, hogy mitől, minek a kapcsán? Még a III. résznél is csak a könyvváltozat ad erre magyarázatot.

A Lars család bemutatása nagyon jól sikerült: Beru és Padme láthatóan rokonszenvvel viseltetnek a másik felé. A színtelen Owenhez képest Cliegg nagyon empatikus figura, a szavaiban valódi helyismeret, törődés tetten érhető.

Kevésbé meggyőző, amikor Anakin rátalál haldokló anyjára, az pedig éppen fél perccel utána hal meg - egy gyanúsan erős nyakrándulással. Anakin mészárlását mindössze három kardlendítéssel illusztrálják. Ennyi. Ebből kéne elhinnünk, hogy állítólagos dühtől vezérelve kiirtott egy egész taszkenpopulációt. A taszkenek alighanem az erdei vadak humanoid megfelelőit reprezentálják, ezért számít majd másnak a Jedi-ifjak leöldösése.

Padme reakciója a tömeggyilkosságra szintén kiábrándító. Csak ácsorog kifejezéstelen ábrázattal, mondván: "Haragosnak lenni emberi vonás". Épp most tudta meg, hogy a fiú, akibe kezd beleszeretni, véres genocídiumot követett el gyerekeken. Ha mindössze ennyi a reakciója, az hitelét veszi a III. rész végi drámajelenetnek. Bármennyire olyanok a taszkenek, mint az állatok, voltaképpen nem azok. Mészárlás az mészárlás.

A geonosis-i nagycsatánál Yoda miért veti be a klón-hadsereget?! Megtudták a nyomozásból, hogy:

1. A megrendelő a Tanács beleegyezése és tudta nélkül rendelte meg a sereget;
2. Az alanyról, Jango Fettről bebizonyosodik, hogy Nute Gunray bérelte fel Amidala megölésére;
3. A megrendelő Jedi kitörölte Kamino-t az archívumból;
4. Sifo-Diaz 10 éve halott volt, mikor állítólag ezt elrendelte, de Jango szerint Tyranusnak hívták a megrendelőt;
5. a klónokat fizikailag formálták, elméjüket szigorú agymosásnak vetették alá.

Egy ilyen hadsereg potenciális veszélyforrás mindenkire nézve. Jó, akkor egyszer talán kapóra jöhetett a klónsereg megsegíteni a Jediket. De azután?

Még a rejtély hiányzó láncszeme is kiderül. Dooku felfedi Obi-vannak, hogy a Köztársaságot Darth Sidious irányítja. Ez megmagyarázza, miért akarnának a szeparatisták hadsereget adni a megtámadni készült ellenségüknek: mert Sidious háborút akar szítani. Dookuról is kiderül, hogy átállt a sötét oldalra. Erre a Jedik egy olyan seregre fognak támaszkodni 3 éven át – elszórtan a galaxis pontjain és csataterein –, amely bármikor a szakadárok, sőt: a Sith-ek lehetséges fegyverévé válhat a hátukban?!

A végső lézerkard-csata kinézetén nagyon érződik, hogy csupán gyakorlatozás. Anakin ész nélkül nekirohan Dookunak, majd a vívás után mereven megdermed, és hagyja, hogy Dooku egy lajhárlassú vágással levágja a karját. És erre vadul felordít? Nem: egy ásítás erejével felbőg, és hátracsusszan. És amikor Yoda harcol fénykarddal, ugyanúgy teszi azt, mint Anakin, csak picit gyorsítva és többet ugrálva. Ennek a jelenetnek azt kellett volna megmutatnia, milyen nagy harcos volt Yoda. De semmi rendkívüli dolgot nem csinált.

És a legutolsó jelenetben Padme rögtön hozzámegy Anakinhez, miután az alkarprotézist kapott, és Padméval visszatértek Naboora. Ennyit jelent neki az, hogy gyerekek arrogáns mészárosa lesz a férje.

A második epizód eseménydúsabb elődjénél, de ezt leszámítva semmilyen téren nem tesz túl rajta. Palpatine tervének végre jelentős részeredményét látjuk, amikor a Szenátus megszavazza neki a rendkívüli jogokat, épp hivatali idejének a végén. Az a szkript egyetlen tisztességesen kidolgozott szála: a Szenátus fél felelősséget vállalni, hogy talán épp a hadsereg felállítása robbantja ki a háborút. Egy teljhatalmú főkancellárnál viszont rá lehet fogni az egészet, ha hibás lépésnek bizonyul.

Star Wars Epizód I. - Az árnyas fenyegetés (Baljós Árnyak)

Mindig tévedésnek tartottam George Lucas néhány alapdöntését a Csillag-Háborúk előzmény-trilógiáját illetően. Egy egész filmet szentelt Anakin Skywalker megtalálásának, illetve Palpatine szenátor kancellári megválasztásának, Star Wars Epizód 1. - Baljós Árnyak néven. 
A rendező gyakorta elsiklik fontos apróságok fölött, amelyek koherens egésszé tudnák kitölteni a nagy volumenű sztorit. Stílusjegynek állítja be, hogy ez fantáziavilág, szóval természetes az egyes elemek elnagyolt, laza kapcsolódása. Amit pedig beemel, azt rengeteg logisztikai hibával, gyermeteg hangvétellel teszi. 

Először is: az alapfelállás. A Köztársaság egyik kereskedő tagállama blokád alá von egy bolygót, hogy a Szenátus visszavonja adótörvényét. Mint kiderül: a Szenátus csigalassú, nem tudna szankciókat érvényesíteni. Rendben. De miért egyből Jediket küld ide a kancellár? Másképp fogalmazva: mikor szokás mégcsak szimpla diplomatákat küldeni egy ilyesfajta helyi konfliktus elrendezésére?

Fontos lett volna megemlíteni egy alaptörvényt, amit csak feltételezni lehet, hogy létezik: minden tagállam maga tartja fenn a közrendjét! Nincs szövetségi hadsereg. De ha - a jelek szerint - külön rendfenntartó hatóságok se léteznek, mi garantálja az elemi létbiztonságot a hétköznapokban?

Nem hiszem el, hogy a rejtélyes Sith-lord, Darth Sidious nem talált használhatóbb szövetségeseket soha ki nem derülő tervéhez. A nemoidik komplett idióták egy Jedi-gyilkosság precíz kivitelezéséhez. Pedig nyilván ismerniük kellene a Rend alapvető vonásait, hisz elhúzódó katonai konfliktus esetén csak idő kérdése, mikor küldenek oda Jedi-követeket. Íme néhány dolog, amit ha másképp csinálnak, az orvgyilkosság sikerült volna nekik:

1. Ne azzal kezdjék rögtön, hogy felrobbantják a hajójukat. Mindenhol hallatszik, és lezárt hangár mellett fölösleges.
2. Lehetőleg színtelen, szagtalan, feltűnést nem keltő toxinnal fullasszák meg őket.
3. Ha kinyittatják a zsilipajtót, azonnal általános sortűz alá vegyék az egész helyet, amíg nem látják a szitává lyuggatott hulláikat.
4. Kerítsék be őket droidikákkal, hogy nehezebben tudjanak kitörni, ha már eddig életben maradtak.

A gungan-világ nem több parasztvakításnál. Ami Jar Jar Binks-et illeti, a humorforrásnak szánt lény egyetlen jelenetben nem katasztrofális: ahogy Amidalának beszél a gungen népről, akkor egyszer komolyan lehet venni. De tőle semmivel nem értelmesebbek a gungen vezető és tisztjei.

• Milyen mélyen fekszik a víz alatti gungen város? Ha ennyire kivilágítva észrevétlenek, akkor legalább 500 méter mélyen kell lenniük. Nem értem, a Jedik hogy nem fáradtak el, miközben egy bő stadionpályányit lefelé úsztak, bő ruhában, egyre nagyobb nyomással dacolva?
• Qui-gon azzal érvel a gungen főnöknek, hogy szólniuk kell a nabooiaknak a droidtámadásról. De ehhez minek kellett leúszniuk ide? Nem lett volna gyorsabb egyből a theedi palotába sietni Amidaláékhoz? Vagy talán Qui-gon bennszülött segítséget akart szerezni a droidok ellen?

Az egész nagyjelenet mintha csak arra szolgálna, hogy egy csomó speciális effektust prezentáljon. Az utazás a vízi járművel unalmas, nem mozdul előre a cselekmény, nem hozza közelebb a jellemeket sem. Az egyetlen tényleg látványos mozzanat ebben az volt, mikor az a nagyszájú állat hátulról beleharapott a nagyhalba. 3 másodperc a 600-ból.

Mikor el akarnak szökni a bolygóról, miért akarja meggyőzni Qui-gon azt a droidot, hogy el akarnak menni? És miért említi külön, hogy Coruscantba tartanak? A film összes történése közül ez az, amiről elképzelésem sincs, mi célt szolgálhatott. Maga a szökés izgalmas volt, ügyesen hozták be a történetbe R2-D2-t.

Komoly gondok vannak a Anakin Skywalker, a saga ekkor még gyerekkorú központi alakjával. Jake Lloyd nem meggyőző sem a reflexív pilóta, sem a 9 éves szerelőgéniusz szerepében. Az egész fiú jelleme nem tükrözi ki mindazt az intelligenciát, ami a képességeiből adódna.
Azt mondja Padménak, C-3PO egy protokolldroid, akit azért épített, hogy segíteni tudjon az anyjának. Milyen módon? Egy rabszolganő mihez kezdjen egy tolmácsgéppel? Nem tud segíteni se a házimunkában, se a többi rabszolga-munkával. A film elbagatellizálja, hogy Anakin anyja helyett is dolgozik, hogy kímélje őt. Ez fontos volna, hogy megszeressük a saga központi figuráját.

Elhangzik, hogy Anakin épített egy scannert, C-3PO-t és egy fogatot. Honnan szerzett hozzájuk alkatrészeket? Nem vehetett, hisz Shmi és ő koldusszegények. Watto-tól se lophatta el, mert azonnal észrevette volna a hiányukat. Az is ki van zárva, hogy Watto önként adta volna neki őket. 3PO-ból nincs haszna, a majdan elkészülő scanner-rel pedig Anakin eltávolíthatná a jeladót, és már nem lenne rabszolga. A fiú csak a fogathoz kaphatott alkatrészeket, hiszen gazdája nem gyengeelméjű.

Padme éppolyan halvány karakter itt, mint Obi-wan. Naiv, inkompetens és semmi vezetői kvalitást nem mutat, míg vissza nem tér a Naboo-ra. Shmi szavai a legfelnőttesebbek itt: „A Köztársaság messze van innen. És a törvényei is.” Ez semmi reakciót nem vált az asztalnál ülő emberekből. Mert nincs benne a forgatókönyvben, hogy reagáljanak rá. Csak Jar Jar nyújtja ki hosszan a nyelvét, hogy bekapjon egy almát. És utána Anakin rögtön témát vált. Ha belegondolunk, mit képviselnek ott az egyes szereplők, ez a reakciónélküliség iszonyú dühítő.

A verseny lezajlása monoton és súlytalan, alig történik benne figyelemfelkeltő mozzanat. Anakin pontosan tudja, hogy Sebulba egy veszélyes, aljas mocsok. Felbukkan a gépe mellett, ő szól be először. Nem gyanús Anakinnak, hogy gyorsan átfussa a gépét, nem babrálta-e meg ez a veszélyes alak? És mindössze egy prücköt fordított le Anakin fogatán. Az le is szakad a verseny vége felé. De mitől nem akar elindulni Anakin fogata? Ugyanettől? Mert ha nem, akkor az azt jelenti, hogy Anakin nem tesztelte aktív mozgás közben a sivatagban.

A kétfejű bemondó szüntelen humorizálása alapból izzasztó jelenség, azonos szinten áll a lógó nyelvű Jar Jar látványával. Olyan nevetséges egysorosokat adtak a szájába, mint: „Nincs az a bolygóközi vagány, akinek jól esik egy ilyen esés.” „A tömeg tombol az örömtől. U! Á! U! Á!”

Soha nem definiálják, hogy kik a Sith-ek, és mi az eredetük. Csak az van homályosan sejtetve, hogy ők a Jedik gonosz változatai. Én nem azt mondom, hogy mindent szájba kell rágni a nézőnek. Nem! De az összefüggések lekövethetőségén múlik, hogy érdekelje a nézőt, ami történik. Rengeteg kitöltetlen tér maradt a cselekményben - naboo-i vízitúra, tatuini fogatverseny -, amit fel lehetett volna használni a magyarázatokra.

Sidious tanítványának, Darth Maulnak nemcsak nincs megfogható egyénisége, viszont alig 5 rövid mondat jut neki az egész filmben! Ettől még Michael Jai White is több szöveget kapott A sötét lovagban. Mikor arról beszél: "Végre felfedjük magunkat a Jedik előtt. Végre bosszút állhatunk.” Bosszú, miért? Semmi magyarázat megint. És ezt kikövetkeztetni se lehet, mert utalás sincs rá.

Az összes Jedi Obi-wantól Mace Winduig színészi játéka a legutolsó jelenetig faarcú és semmilyen. Yoda külseje szinte teljesen más, mint a klasszikus trilógiában.

Sokan kifogásolták a midi-chloriánok magyarázatát, mert az Erő így már nem misztikus, hanem tudományos jelenség. Jóval nagyobb hibának éreztem az Anakin köré épült predesztinációt. Mit ad hozzá a karakteréhez az, ha nem volt neki apja? Hogy állítólag ő a Kiválasztott. Nem mondom, hogy lehetetlen. De ez már túlságosan Jézus-szerű alaknak állítja be Anakint.

„A jóslat szerint eljő az, aki egyensúlyt teremt az erőben.” Miféle jóslat? Mit és mikor jövendöltek meg, minek a kapcsán és mi a szerepe? Semmi magyarázat, már megint. Gyakran az az ember benyomása, hogy a rendező véletlenszerűen hoz fel hangzatosnak tűnő ötleteket, gondolván, hogy ez fantáziauniverzum, tehát hozzátesz a film értékéhez. Hát nem, éppen hogy befejezetlenné teszi az összképet, nemcsak az első részen belül, de a saga egészében is.

Nagyon kerülőúton érhető tetten, hogy a Jedik tekintélye miben nyilvánul meg. A Szenátus úgy tűnik, teljesen a Jedik saját kódexeire bízza, mit engednek meg maguknak és mit nem. Amikor Amidalával szemben bizonyítékot követelnek a nemoidi szenátorok, nem lenne elég Qui-gon és Obi-wan szava? A jelentésükkel a Templomban már egy jó ideje végeztek, és ez a szenátusi vita rendkívüli ülés, tehát hivatalos ügy.

Azt a procedúrát is elsietik, ahogyan Valorum kancellárt leváltják. Egyetlen javaslat akkor se vezethet közvetlenül a legfőbb tisztviselő leváltásához, ha körbeskandálják, hogy "Szavazzunk!"

A végső csatánál Qui-gon minek vitte magával Anakint a csata közepébe? A mindent betöltő lézerpuska-tűz kellős közepébe rángatott egy kisfiút!

A lézerkard-párbajnál a palota mely területei felé haladnak? A könyvek szerint ez egy áramtermelő erőmű. De pontosan milyen funkciót tölt be az a sok lézerfal, ami elválasztja egymástól a küzdőfeleket?

Miközben Obi-wan felugrik, földet ér, és kezébe vonzott fénykarddal kettészeli Mault: az csak ácsorog. Ahogy a jelenetei oroszlánrészében tette.

Amikor Anakin véletlenül az űrhajók csatájába csöppen, hogy jutott be a nemoidi vezérlőűrhajó pajzsa mögé? „Túl erős az elhárítópajzsuk!” Nincs magyarázat.

És végül: honnan tudja Yoda és Windu, hogy mindig csak két Sith létezik egyszerre? Állítólag a Sith-ek egy évezrede kihaltak már. És a könyvváltozat szerint, kihalásuk előtt nem sokkal még több mint ötven Sith Lord létezett.

Az első epizód olyasmi, mint a stadionból kirúgott futball-labda. Olyan mélyen próbál visszanyúlni az eredettörténetekben, hogy a figyelme teljesen szétszóródik a behozott új elemek között. Nem tudja egyenként kerekké tenni őket, sem összeérésüket a filmben. Néhány CGI-efekt és az ismerős nevek említése nélkül fel se tűnne, hogy a klasszikus Star Wars tartozéka. A köztársasági szisztéma működése viszonylag jól körvonalazható, de visszásságai csak részben tudhatók be a történetnek.

Ace Ventura - Állatnyomozó

Jim Carrey talán a leghíresebb humorista az elit hollywood-i színészek között. Közismert skatulyakerülő természete igencsak zavaró lehet az Álomgyárban, ahol általában szeretik az utolsó csepp vért is kiszivattyúzni egy bizonyos árucikkből.

Az Ace Ventura - Állati nyomozó az a fajta komédia, ami nemcsak nevettet, hanem állandóan mozgásban marad, lüktetni tud, és ezzel mintegy életvidám felfogásra buzdítja a nézőt. Az állatkereső detektív egész alakja olyan, mint egy vitaminkapszula unalom ellen. Jó eszű, vannak használható kapcsolatai, és nem létezik olyan típusú ember, akit ne tudna mozgásba hozni.

Hópihe, a palackorrú delfin megtalálása nagyon körülményes, de Ace gyakorlatilag akármit bevállal, ha ezzel segíthet egy bajbajutott állaton. Az is tetszett, hogy személyesen érintett az ügyben, miután kiderült, hogy a rablás értelmi szerzője az ő egyik közeli ismerőse. A történet nem veszlik el a poénok szállítása közben, Ace nyomozásának logikája töretlen, a fordulatok súlyozott darabkái a puzzle-nak.

A film humorossága közel tökéletes: minden jelenet gyors, figyelemfelkeltő és ötletes. Élvezetes látni Jim Carrey első filmbéli mentőakcióját, a megfelelő bajnoki gyűrű utáni sorozatos "tudományos keresés", vagy amikor egy egész állatkertet hív elő füttyszóra a lakásán. Egyedül az volt számomra kicsit erőltetett, amikor a medencéből kijövet szétszakadt ruhában megjelent az előkelő társaság előtt. Viccesebb lett volna, ha inkább megpróbál elosonni, hogy villámgyorsan újra normális ruhát kerítsen valahonnét.

A film éppen csak annyi komolyságot vesz magára, hogy ne válljon merő idétlenkedéssé a konfliktushelyzet: Melissa a partiról jövet leszidja az ázott kopót; Ace bocsánatot akar kérni Melissától, mikor megkapják Podacter halálhírét; Einhorn megpróbálja Venturára kenni a saját bűntetteit. Ami még belerondíthatna a képletbe, az ha gusztustalan poénokat próbálnának elsütni, mint például a Csonthülye esetében. Nagyon örültem neki, hogy egyszer sem lépték át a készítők ezt a határt, még olyan esetekben se, mint a züllött iszákos kutyarabló, vagy Ace megtisztulási rítusa a fürdőszobájában.

Mindegyik karaktereknek kellően erős színezete van, a szövegfüzetek szellemesek és mellőzik a kliséket. Bár egy szál ember generálja a mókázást, a többi színész is hozzá tud idomulni mindegyik helyzetkomikumhoz, Aguadótól az önmagát alakító Dan Marino-ig. Ace és Melissa viszonya is szállít humoros pillanatokat, de valódi vonzalom csak nagyon halványan van jelen kettejük között. Courteney Cox nem számít energikus női partnernek Jim Carrey mellett. Az egyetlen szereplő, aki határozottan kilóg a filmből, az Ray Finkle apja. Semmi érdekes és vicces nincs benne, még a puskájával együtt se.

Vígjátékok között ritka, hogy az alkotás nemcsak nevetteti, de humorának forrása révén ösztönzi, aktivizálja is a nézőt valamilyen szinten. Tömör, velős és - néhány fakóbb mozzanatot leszámítva - mindig változatosságra törekszik, ahogy Carrey is a karrierjében.

Nekem 8

"Volt már magának igazán pocsék napja?"

Ez lehetne a tételmondat a Nekem 8 c. filmben. Valóban arról szól, miként viselkedne egy átlagember, ha nem vesztene el semmit, mégis mindig értelmét vesztené körülötte. Érdekesen vegyíti a spontaneitást az életszerűséggel: a karaktereknek nincs különösebb tervük, de ez a nemtörődöm állapot mindegyiküknél hihetően vezet a tetteikhez.

A nyugodt fehér fickó és az izgága néger formulája működteti a cselekményt. Mindkét főszereplő másnak ismeri meg egymást, mint amik tulajdonképpen. A félszeg Nick Beamnek mindene megvan, ami egy komfortos átlagpolgártól várnánk, csak azt hiszi rajtakapta nejét a főnökével. Az unott, elképzelés nélküli vánszorgás híg olaj, amihez csak egy szikra hiányzik.

Ez a szikra Terrance Paul, a családos szakember, aki állás híján unott, elképzelés nélküli rablásra adja a fejét. Ők ketten mintha egymást licitálnák túl tragikomikumban, nem is kedvelik egymást. De csapatként remekül működnek, és Nick egyre több közös vonást fedez fel T.-ben és saját magában. A tanulság könnyen leszűrhető: elhamarkodottan ítélkezni helytelen, akár egy jelenetről, akár egy embertípus megítéléséről van szó.

A konfliktushelyzet onnan ered, mikor Nick és T. saját züllött tükörképeikkel találkoznak. A bankból megfújt zsákmány gazdát cserél, ráadásul Nick rájön: alaptalanul vádolta nejét házasságtöréssel. Nem átvedlik rablópandúrrá meg vissza: csak a saját rumliját akarja eltakarítani. Mikor a rabló kérdésére, hogy mi ő egy gyilkoshoz képest, a válasza: házas ember. Ez a sor egybeköti Nick régi életét a viszontagságokkal: nem lett valódi bűnöző, nem csalta vissza feleségét a virágárus-lánnyal, nem ölt a puskával, és visszavitte a pénzt a bankba. Terrance csalódottsága is érthető, hisz neki nagycsaládja van, de Nickhez képest koldus. Mégse kompletten ugyanott vagyunk, mint a legelején: kiderül, hogy T. kimentette Nicket a kompromittáló felvétel alól. Nem érzelgősségből teszi: így ad igazat Nick korábbi érveinek, hogy a pénz kerüljön vissza.

Viccek többnyire váratlanul tűnnek fel.: a meggyulladt cipő, az éjjeli őr diszkótánca, Nick levágja egy termékenységi szobor hímivarszervét, stb. Nem túl komplikáltak, de a legtöbbjük a helyzetkomikumból adódik, és csak ritkán feltűnési viszketegségből. A komoly magánéleti háttér ügyel rá, hogy a humor sose hajoljon át az idétlen felé. Nick és Terrence családja átlagos, szimpatikus, viszont semmit nem adnak hozzá a humorfaktorhoz - kivéve a csapkodó nagymamát.

Elismerem, kell egy bizonyos hozzáállás, hogy a teljes másfél óra összefüggő élményt nyújtson, és ne csak egy-egy remek jelenetet kelljen kiválogatni belőle. A film nyilván korlátozva van a témája miatt,  kevés ember érintett a cselekményben, ezért kissé szűknek érződik. Viszont a bevállalt kaliberének megfelel, és azon belül végig képes vagy megnevettetni vagy elgondolkodtatni. Az eredeti humor mellett a drámaiság is jól működik benne, a történet pedig kerek egész, és elvarr minden fontosabb szálat.

Vasember

Batman egyik meghatározó vonása, hogy korszerű fegyverarzenállal van ellátva, melyet családi cége hatalmas bevételéből finanszíroz. Ezt a tulajdonságot Jon Favreau a hihetőség határáig fokozta Antony Stark, a Vasember mozis darabjában.



Tonynak nincsenek természetfeletti képességei, mégis valahogy olyan, mintha ki lett volna tenyésztve majdani szerepére. Apja nagyszerű feltaláló, ő pedig már született géniusz. Milliárdos playboy, aki nem egyszerűen habzsolja az életet, de új műfajokat is kitalál a szórakoztatás terén, mint a magánrepülőjén tartott stewardess-bártánc. Bruce Wayne-nel ellentétben, neki valóban ez a tényleges arca. Szentimentális vonásoktól mentes, még az utólag átvett díjából is alkalmi viccet csinál, esetleges bunkósága viszont mindig helyzetkomikum, és sosem személy ellen irányuló. Ez nagyon fontos határvonal, ha egyetlen ember sorsa köré épül a cselekmény.

Iron Man létrejöttét teljesen átszövi az ultramodern technika: Starkot afgán terroristák kényszerítik a cég egyik fegyverének megalkotására. Yinsen leginkább egy náci-kori francia menekültre hasonlít: ez másik éra, másfajta terror, de ugyanolyan kíméletlenül sújtja a hozzá hasonló átlagembereket. A feszültség végig érezhető, ahogy Stark életét a barlangban figyeljük: mindörökre egy protézishez lesz kötve, Yinsennel állandó megfigyelés és hatalmaskodás között kell dolgozniuk szökésük tervén. 

A vaspáncél kézi kovácsolása, Yinsen halála és Stark szökése a támaszpontról mintegy rögzíti új életcélját. Okosan belecsempészett párhuzam van Yinsen és Pepper között: mindkettő segédfigura Stark mellett, és ugyanazzal az elektromágnessel mentik meg Tony életét, csak Pepper véletlenül, ajándékként átadva a kidobandó prototípust.

Robert Downeynak sikerült Tony jellemében jól arányolnia a nárcizmust a komolysággal, a humort a racionalitással. Jellembéli változása tetten érhető, de nem túldramatizált. Nem megvilágosodásból építi második páncélját, hanem eltakarítja vele korábbi munkásságának a szemetét. Ha már élettanilag nem létezhet a szívreaktor nélkül, hát végsőkig viszi ezt a fajta tudományt a korábbi fegyverpolitika helyett. 

Ironikus, hogy környezete ezt még nehezebben fogadja, mint eddigi kicsapongó életvitelét: Potts, aki képzett ember létére szinte cselédsort vállalt be Tony miatt, kis híján felmond; apja cégtársa Obadiah pedig konkrétan vizsgálatot rendel el a felmentésére. Ez mintegy előrevetíti, ami később kiderül, hogy ő állt az elrablása mellett. Obadiah és Tony egyazon forradalmi technológiát két irányba viszik tovább. Lépésről lépésre láthatjuk, ahogy Tony megkonstruálja, összeszereli és sorozatosan teszteli a nagy művét. Próbarepülése, illetve közel-keleti akciója sem próbál csak a poénokra vagy CGI-tömésre fókuszálni.  

A film utolsó harmadán sietséget, halványulást lehet megfigyelni. Favreau figyelme érezhetően alábbhagy a történet kidolgozottságát illetően, talán a vélt akcióhiányt pótolandó. Obadiah ámokfutása immár Iron Mongerként rá van erőltetve Jeff Bridgesre, aki eddig nagyon jó teljesítményt nyújtott. Monológjai éppolyan vagdalkozások, mint tettleges mozdulatai. Hiába készülnek az ügynökök Obadiah letartóztatására, hiába gyűlöli Starkot: a szuperhős-filmek megszokott "végső harcának" nincs kellő indokoltsága. 

Annyi haszna még volna ennek a tettnek, hogy bármelyik országba elszökhetne. De ha Tony cégét és biztos halálát akarta, miért nem végzett azonnal vele, mint lebénította? Ha azért, mert lassú halált kívánt neki, úgy ez szadista hajlamot feltételez: ilyesmit Obadiah csak a terroristavezér lebénításával mutatott. A megbénító kisgép fölös látványelemnek tűnt a számomra, de azt értem, hogy a hadsereg és szállítóik állami betiltás mellett is hozzájuthatnának effajta szerkentyűkhöz.

Ugyanilyen eset, amikor "Obi" géppuskát tart Peppernek. Nem túl praktikus megmenekülés, hogy a célzás után 2 másodperccel Vasember felkiált, és Obadiah feléje lövöldözik célzás nélkül?

Maga a párbaj nem hordoz szinte semmi koreográfiát. Autók és épületek törnek össze, van egy hamis kinézetű elektromágneses detonáció és nagyjából ennyi. Amikor tényleg egymásnak feszülnek, az fél percig ha tartott: az egész nagyjelenet összbenyomása olyan, mint a később kijött Transformers-filmek robotrombolásai.

A legvégén érdekes cliffhanger volt, mikor Tony bevallja: "Én vagyok Vasember".
Kicsit olyan utóérzetet hagy hátra, mint Raiden egysorosa: "Na lassan a testtel."

A behemót CGI-páncélos szereplése szerencsére nem zökkenti ki a filmet saját logikájából. A szuperhős-formula némely vonzata (főgonosszá válás, hirtelen halál a végén, egysoros futókommentárok) megmaradtak ugyan, de tolerálható mértékűek. Az viszont - a pazarló CGI-használat ellenére - hiányérzetet kelt, hogy a főhős életében nincsenek konzekvenciák, büntetlenül megtehet akármit. Kivéve, hogy a részvényárak 56%-ot zuhantak.

Időnként zavarja az ember szemét a rengeteg számítógépes adalék, de nélkülük ugyanúgy erős történetet kapunk, jól elkülönülő, fejlődőképes egyéniségekkel. Rhodeynak fontosabb szerepe is lehetett volna, minthogy "legjobb barát" jogcímen fedezi Tony néhány kilengését. Obadiah és az afgán terroristavezér is kellő karizmával voltak jelen a vásznon. Potts visszafogottan kedves, okos asszisztens, Selina Kyle komplexusai nélkül. Nem vakon követi főnökét, hanem saját magától óvja.  Pepper és Tony kapcsolata nem változik drasztikusan, csak a remény marad meg, hogy a nőfaló billiomos valami komolyabbat is akarhat a nőtől.

Jó és lendületes kis film a Vasember, kedvelhetően cinikus főhőssel. Iron Monger ugyan nem több egy böhömnagy petárdánál, a tempó is elég sok jellemmélyítési lehetőséget elsodor, de még így is egy jobban sikerült képregény-adaptációnak számít.

A függetlenség napja

Az amerikai hazát kevés másik mozifilmben dicsőítik annyira, mint itt. A függetlenség napja tipikus világvége-rege: jönnek az idegenek, elkezdik pusztítássorozatukat, és az emberek bujkálnak előlük. Vizuális effekteket kapunk szép számmal, főleg az űrhajók felépítése tetszetős, de a történet nagyon szegényes akár átgondoltság, akár kreativitás terén. Egy enciklopédia az ufológia témakörének sztereotípiáiból.

Az invázió kezdeti fázisa a halálsugárig párhuzamosan zajlik a szereplők bemutatásával - elválasztva egy-egy éles villanással, Witmour elnök, David, az idegen kódot feltörő kábeltévé-szerelő, és a többiek. Hétköznapi életüket látjuk, mielőtt bekapcsolódnak a fő cselekményszálba. Eltekintve attól, hogy legtöbbjük karakterét nem igazán lehet komolyan venni, a főszereplők többsége kedvelhető. Markáns fickónak is csak Will Smith Steven Hillere nevezhető.






A védelmi miniszter, aki folyamatosan a drasztikus katonai csapások mellett ágál, a leginkább negatív alak. Őszintén szólva, inkább olyan az ő viselkedése, mint egy buldogé, aki megugat minden behatolót a kertben. Amikor eltérő vélemények ütköznek  a filmben, a vita mindig önismétlő és döcögve halad bármerre. 

Meglehetősen bosszantók a szeleburdi tudós Okun, és Jimmy, Steve hiperaktív pilótatársa: tömegek pusztulásából csinálnak vicceket, és a saját óvatlanságuk sodorja végül a halálba őket. De a többi karakter időnkénti poénjai is izzasztók tudnak lenni, amilyen Russel Casse félrepermetezése az elején.

A sztorivonalba lépten-nyomon bele lehet kötni elnagyolt és eredetiség nélküli mivolta miatt:

• Nem létezik, hogy egyetlen kábeltévé szerelő találja ki, hogy a műholdakat zavaró jelrendszer az idegenlátogatást koordináló visszaszámlálás. Az ország többi tudósa és katonai szakértője napok alatt nem jött rá egy olyan kézenfekvő alternatívára, mint ez?
• Egy ejtőernyővel földre lehet teríteni egy műszakilag felsőbbrendű űrhajót?
• Hogyhogy nincs katonai őrizet a műtőasztal körül, mikor egy élő idegent boncolnak/műtenek?
• Egy földönkívüli programszisztémát egy szimpla számítógépvírus hogy tudna megbénítani, még úgyis, ha az csak az erőtereket szabályozza?
• És hogyhogy erre a megoldásra eddig senki sem gondolt?
• Hiller kapitány azt mondja, látta az űrhajót manőverezni. De honnan ismeri a gép műszerfalát? És hogy tudja működtetni, amikor Okul szerint 40 évig nem tudtak kísérletezni a megfelelő energiaforrás híján?
• Mégha az elnök vadászpilóta is volt régebben, hogy lehet olyan felelőtlen, hogy egy deszantcsapat élén repül a csatába, amikor nincs alelnök, nincs intézményi vezetés?
• Ha Russel gépe másodpercekig a fakózöld sugárnyalábon belül van, hogyhogy nem hamvad el még mielőtt akármekkora robbanás az idegen hajóban következne be?

A földönkívüli anyahajóba bejutni még érthető mozzanat, de a többi nem. Nemcsak, hogy az idegenek hajói 40 esztendő alatt semmit nem változtak vagy fejlődtek, de Stevéket a sokmillió lény a gyanútlanul bevontatja, átvizsgálás nélkül hozzákapcsolja a leszállófülkéhez, és lelepleződéskor semmit nem tesznek azonkívül, hogy lézerrel tüzelő hajókat küldenek utánuk. Ez egy az egyben a Star Wars kopírozása, csak narancsszínű nyalábok helyett fakózöld nyalábokat lőnek ki.

Véletlenekből is kicsit több van a kelleténél. Davidnek merő véletlenségből van egy ex-felesége a Fehér Házban, aki bejuttatja az épületbe. Véletlenségből ismeri az elnököt, akiről régebben azt hitte, hogy véletlenségből épp ővele csalta meg őt a neje. 

Steve a sivatagban találkozik egy konvojjal és véletlenségből épp Russel Casse ad neki fuvart véletlenségből arra a bázisra, ahol ott van az elnök is. Jasmin merő véletlenségből megtalálja Whitmore elnök nejét, és Steve - miközben megemlített műszer nélkül, egy szál helikopterrel éjszaka egy egész térséget átkutatva pár óra alatt - véletlenségből épp megtalálja. Davidnek véletlenségből van egy vírusa, ami működik az idegenek ellen, és véletlenségből épp az erőterüket iktatja ki - nem a hajtóművüket például.

Még egy kritikus pontja van ennek a filmnek: irritálja az embert, hogy ennyire sulykolják az amerikai nemzet nagyságát. A film összes hősfigurája és főszereplője amerikai állampolgár. Minden fontosabb esemény őtőlük ered. Az elnök - aki nem tud jól hazudni, épp elvesztette a nejét, és ölelgeti a kislányát -, július 4.-éről tartott beszéde összekapcsolja a túlélést a szabadsággal, ami nem rossz ötlet, tekintve, hogy tényleg ez a helyzet. De ennek is kevésbé kellett volna egyetlen országra fókuszálni, főleg hogy a döntő csapást az elnök vezetésével irányított csapat méri az érme alakú nagyhajókra. A végén futó képsorok a világ többi részéről, és a sivatagi szemlélődés szintén túlidealizált és érzelgős.

Mindent összevetve a filmnek egy nagy ütőereje van, és azok a vizuális effektusok. A többi része lehetetlenül túlfokozza a humorizáló-amerikanista hangulatot. A cselekmény hézagos, egyes alkotórészei az effektekkel együtt is ritkán vehetők komolyan. Ráadásul nem is kapcsolódnak tisztességesen össze kerek egésszé: több lényeges esemény is mintha a véletlen műveként jönne össze.

A függetlenség napjára egy kettest adok, elsősorban a látványos sci-fi-akcióra, plusz a humoros közjátékokra a karakterek között. Gyenge, de azon a gyenge miliőn még szórakoztató.

Halálos fegyver 2.

Superman és Halálos fegyver. Azonkívül, hogy Richard Donner volt a rendező, van még egy közös vonása a 2 franchise-nak: mindkét sorozat eredetileg 2, egymást kiegészítő epizódnak szánta.

A második Halálos fegyverben Murthaugh és Riggs olyan bűnbandával akad össze, melynek vezére, Arjen Rudd diplomáciai mentelmi jogot élvez, így az ország törvényei fölött áll és nem lehet letartóztatni.  
Ez a mozirész Martin Riggs halálával ért volna véget, és ez logikus is, tekintve, hogy mennyi golyót kapott a testébe a végén. Aztán végül egyik töltény se talált el szívet, májat, tüdőt. Kissé túl kegyeleti megoldás, és talán sokat is viccelődnek a történteken. De a változtatás nem logikátlan: Riggs tettei és jelleme tükrében ciki lett volna nyitott térben halálos lövéseket kapnia. Bármekkora vendetta fűtse, nem nyíratja ki magát úgy, hogy a bandafőnök nincs tele ólommal.

A folytatások előnye, hogy könnyebb in medias res kezdéssel indítani őket. Az előzményfilm utolsó fél órája 10 percbe van sűrítve, megtartva annak humorát, intenzitását és jellemrajzát. A feszesebb tempó nem megy a történet rovására, még a visszautalások se érződnek elcsépeltnek, mint az aranytoll, illetve Riggs nejének felemlegetése. Donner filmje attól is nagy ütőerejű, hogy mellőzi a flashback-et, a speciális effektusok pedig minimálisak, egy másodpercig nem lógnak ki az események ritmikájából.

Az előző filmmel ellentétben most Martin kapja a párosból a nagyobb hangsúlyt. Már nem az az öngyilkosjelölt rongyember, de attribútumai megmaradtak: sörényfrizura, spontán cselekvés. A rá jellemző könnyedség és reflexivitás mellett a komolyság és az önkritika is felfedezhető viselkedésében.
A két monológ, mikor Vorstedt az ijesztgetésről és Martin a baleset napjáról beszél, észrevétlenül felvezetik, hogy a végső katarzis igazából egy múltbéli eset kiteljesedése. Viktoria Riggs tragikus sorsa itt tisztázódik le teljesen: Martint akarták megölni a kocsijával, de amikor látták, hogy Viki ült benne, Vorstedt valahogy hozzásegítette a nőt a biztos halálhoz. Így az öngyilkosjelölt Riggs már leszállt az ügyről, és megúszták, hogy vele is vacakolniuk kelljen. Viki sorsa pedig a víz alatt Martin szeme elé tárul Rika személyében. Egy rövid ideig ő is a kedvese volt, megvédte a golyózáportól, mosolyogva elbúcsúztak, és most viszontláthatta: üresen bámuló hullaként.

Az előző filmben a gyakori ráérősség mellett a főszereplőkkel szembeni kivételezést kifogásoltam. A vágások itt már gyakoribbak, tempósabbak, de egyik jelenet sem érződik tőlük kevesebbnek. Ha a főszereplők megússzák a veszélyt, az kizárólag éberségük és észjárásuk függvénye. Ezért tudják meglepni Vorstedt emberei az ügyosztály többi rendőrét: Wilert a lakásán lövik agyon, Shapiro a saját medencéjében pusztul, Kawano és a többi rendőr pedig kártyázás közben égnek szénné. Getz-et nem akarják azonnal megölni, hanem a tőlük lopott pénz miatti sértettségből előbb megkínozzák. Riggs-et ugyanígy előbb szembesítik az igazsággal - szóban és barátnője látványával is -, mielőtt majd megfulladhat. Nem a jelvény dönti el, ki marad életben.

Arjen Rudd és Vorstedt éppolyan erős egyéniségű ellenfelek, mint az Árnyékkomandó. Ám míg Joshua és társai a frontális támadás hívei voltak, Rudd és jobb keze inkább az alattomos módszereket kedvelik. Ők kevésszer lőnek, de akkor kitörlik a rizikófaktort. Egy fajgyűlölő kormányzat konzulátusának tagjaiként ráadásul szó szerint a törvény fölött állnak, a mentelmi jog védelmében büntetlenül irthatják ellenségeiket. Mikor Rudd négyszer is rálő Riggs-re, még akkor is a mentelmi jogával akar előhuzakodni. Roger válasza rövid és tömör: ha egy szeretteiket öldöső bűnbanda nem sújtható börtönnel, csak a halál marad.

Továbbra is egymást erősíti a dinamika és humor. A viccesnek szánt nagyjelenetek éppoly stílusosak maradtak, mint az előző filmben: Roger a WC-re erősített bombán ül, a zűrzavar a konzulátus épületében és Rianne óvszerreklámja is megnevettetik a nézőt.

Leo Getz nekem határeset volt. Mikor először megtekintettem a filmet, még túlzó humorelemnek tartottam, oda nem illő komikusnak, ahogy Richard Pryor a Superman III.-ban. Aztán mikor külön rá figyeltem, kiderült, hogy az ő alakja beleillik a film koncepciójába. Izgága és bosszantó, de nem a film komolyságát rombolja, hanem csak a besavanyodottságot. Martin és Roger először ki nem állhatják a pesztrált tanút, de utána a konzulátuson már hárman csinálnak botrányt a rasszista intézmény ellen. Vagyis: tesznek a védettségükre. Ugyanezt jelenti, mikor Leo kimentésekor levontatják az egész épületet, csak már sötétebb tónusban. A jelenet másik haszna, hogy átvezeti a végső leszámolást a kikötőben: nemcsak annyi történik, hogy odamegyünk és vérfürdő.

Martin Riggs bosszúja a Lethal-Weapon-franchise tetőpontja. Múltja és jelene összefonódik, amikor megmenekül a fulladástól. Mel Gibson játéka hibátlanul mutatja a gyász és a nyers harag elegyét, ahogy a halott Rikát körbehordozza. A házomláskor úgy ordít föl, mintha az áldozatok dühös sikolyát hallanánk. Az eredetileg két részesre szánt film megosztotta a duó konfliktusait. Murtaugh régi barátját és lányát megölték, majd elrabolták őt és az ő lányát. Most Riggsen a sor, hogy törlesszen az elvett és veszélybe sodort életekért.

A második felvonás egyedül is kellően indokolja, miért tart Murtaugh Riggs-el a kikötőbe, a szinte biztos halálba. Megfenyegették a családja életével, Martin vele volt a bomba-esetnél, együtt csináltak végig megbízást és magánakciót. Ezért se mutatták Trisht és a gyerekeket az első harmad után: ők egyszerű civilek, csak motivációként mutatni őket pedig túl szájbarágós lett volna.

Ritkán tesz jót egy filmcsokornak, ha a főszereplő halálát utólag kiírják a forgatókönyvből. Ebben az esetben előnyre vált, semmiben nem tompítja az összképet. A Halálos fegyver 2. fantasztikus, jópofa és erős akciófilm: az akciójelenetek kidolgozottak, végig pörögnek, a végén pedig már erős emocionális töltettel is telítődnek. Minden idők egyik legenergikusabb folytatása.