Jurassic World 3. - Világunalom

 

"SZENT KI–BA–SZOTT SZAR:

DINO–SZA–U–RUSZ!

JÉZUS–KÁM!

MI A FAAASZ??

:O

KIBA–SZOTT IS–TEN!

FASZA DÍ–NÓ–SZAR!

SZENT E–GEK! 

MI A FA–A–AA–AAA–SZ?!"

:\

 

(Az eredeti versike: www.youtube.com/watch?v=428IyxSfsls )

Kihalásra ítélte a Világuralom a Jurassic-szériát. Sejtettem, hogy – amilyen lusta, túlfizetett idióták a mai szkriptírók – ez lesz az immár dupla trilógia leggyengébb darabja, de ez mindent alulmúlt! Los Angeles ipara most már tagadhatatlan, hogy direkt törekszik a saját mítoszai kinyírására: tette ezt a Star Wars-tól kezdve a Terminátoron át a Star Trek-ig szinte minden legendás IT-vel (Intellektuális Tulajdonnal) az elmúlt 5-6 évben. 
 

Dínóhéjban a sztori: Owen és Claire a klónkislány Maisie Lockwood-dal éldegélnek erdei elszigeteltségben, amiből a 14 éves lánynak már elege van. Erre valakik elrabolják, és a Biosyn vállalathoz vitetik, mert ott génjeit tanulmányozni akarják. A gigacég rovásán van még egy dínógénekkel felturbózott sáskafaj, melynek szapora rajai elkezdték pusztítani az ország belterületeit. Ennek kapcsán Dr. Ellie Sattler előássa két régi ismerősét, Alant Grant-ot és Ian Malcolm-ot, hogy kicsit körbeszimatoljanak. Nekik és a lány után jött Owen-Claire duónak kell valamit kiötlenie az újonnan kitörő krízisre.
 

Sam Neill mintha az összes humán- és dinokarakter nevében mondaná egy jelenetben: „Ez nem rólunk szól.” Ez a darab ugyanis egyáltalán nem róluk szól: sem a Park és/vagy a World részről részre satnyuló fő figuráiról, sem az istenverte sárkánygyíkokról, akik persze új fajokat kaptak, de figyelmet azt nem. Ez NEM egy valódi Jurassic-mozi: a dinoszauruszok – sőt az emberek is – nem pusztán eldobható díszletbabák a feszültségsteril akciópercekhez, de egyáltalán nem is róluk szól az egész! Colin Trevorrow rendező és társai undorítóan ostoba és zagyva, semerre se tartó szálakból fontak egy nagy gombolyagot, amivel aztán unottan elszöszmötöltek. 
 

Külön vérforraló a forgatókönyv dínófóbiája, ha azt vesszük, hogy ez már a közeljövőben játszódik: a dínók rászabadultak a világra, szétterjedtek és élőhelyeket sajátítanak ki a mai kor faunájától, meg persze a mi debil civilizációnktól! Ez az ígéretes felállás adta a rohadt gyenge Bukott birodalom 1 nagy érdekességét a végén: hogy a következő részben majd ezt az állapotot láthatjuk kibontakozni! Tökhülye okból következett be, de attól még ez – plusz a régi színészi nagy hármas visszahozása – okot adott várakoznunk!
 

Ezt a filmet történetileg NEM érdeklik a dinoszauruszok! Ez a kegyetlen igazság! Hiába mutatják az elején Owen idomított raptorját és annak új kicsinyét, "Bétát"; hiába az NatGeo-szerű képsor a dínók szabadban történt befogásáról – mintha csak vadlovak lennének –, vagy a szegényes eladásukról a fekete piacon: a mű következetesen tojik rá, hogy róluk szóljon! Esélytelen, hogy itt súlyuk, következményei és figyelemigényük szerint foglalkozzanak egy ilyen – ha hajlandók vagyunk picit belegondolni –világméretű katasztrófahelyzet szövődményeivel, vagy egyáltalán magukkal a dinoszauruszokkal! Puszta mutogatásukon felül semmi közük a saját trilógiazáró felvonásukhoz; állandóan és végig érezni lehet, mennyire nem is őköréjük épült ez az egész!

Teljesen kiherélték, majd el is dobták azt a kézenfekvő konfliktus-forrást, ami a 6 film logikus, izgalmas tematikai megkoronázása lehetett volna: egy apokaliptikus világégés beköszönte az őshüllők és az emberek-állatok mai világa, ökoszisztémája között. A tökéletes káosz. Amit viszont helyette összehánytak, az... hogy is hangzik Ian híres megjegyzése? „Ez egy szép nagy rakás szar.” És az a röhej, hogy az ehelyett kapott pótkonfliktust, a kismilliomodik vállalati összeesküvős sablont is sikerült kasztrálniuk: oda se figyelve dobálózik a forgatókönyv olyasmikkel, mint a klónozás, a géntérkép, a mesterséges mutáció vagy a partner nélküli utódlás. Az elemi őszinteség és elhivatottság hiányzik teljesen abból, ahogy a készítők ezt mind behajigálják a nézőnek – mintha koncokat dobálnának egy értelmi fogyatékos kóbor kutyának.

 

A „sztárerő” sem ad mentőövet. Nem elég, hogy a régi és új trilógia szereplői közt 0 a kölcsönhatás; nem elég, hogy figuráik jellembéli mélységét valahol a Gondos Bocsok és a Gumimacik szintje között tartják befagyasztva, de 1 normális mondatot nem hajlandók az írók a szájukba tenni! Jeff Goldblum bexanaxolva motyog a fekete bőrdzsekijében, szegény Sam Neill is csak téblábol, hála a fakezű rendezői útmutatásnak. És emberek! A minden eddiginél baltaarcúbb Chris Pratt szuperképességre tett szert két rész között: már több tonnás vadidegen dögöket is azonnal le tud szelídíteni az idomári kéztartásával. Végül azt márcsak érinteném, hogy Dodgson, az ügyeletes megalomán tech-mogul-sztereotípia akkora sík hülye, hogy sokszor azt se bírja követni, mi történik körülötte.
 
 

Húsz éve egy okos szóváltástól sem visszariadó, emészthető szörnyes kalandtúrát kaptunk Jurassic Park néven: izgalmas volt és a rácsodálkozás élményét nyújtotta nekünk a mitikus óriások birodalmában. Számos hibája, hiányossága azonban megannyi elszórt csapdának bizonyult, melybe folytatásai mind-mind beleestek, egyik jobban, mint a másik. 

A Világuralom már a teljes megadás, a nézők nyílt hülyének nézése: nini, emberkék! Dinoszauruszok! Lehet nyitni a pénztárcákat…! Ez nem az az eset, hogy a készítők „nem próbálkoztak elég keményen”: ez az, hogy „föl se akartak kelni az ágyból”: "hatodik résznek" csináltak egy sci-fi-klisékkel felelőtlenül hadonászó, félrevezető hulladékot, melynek lila gőze sincs az emberek és állatok természetéről, és fütyül rá, hogy bármilyen téren méltó legyen őséhez, vagy hogy legalább egy arasznyit megmozgassa az ember fantáziáját.

A Jurassic World – Dominion 1/5-öt kap tőlem. Ostobaságánál csak az előzetesének cinizmusa nagyobb, hogy ez bármiféle "epikus végkifejlete" lenne bárminek is.   

De azért tessék: ingyen reklám a film belsejéből: 

Jurassic World 2. - Bukott birodalom

„Hányszor kell még látniuk a bizonyítékot? Hányszor kell még elmagyarázni? 

MI okozzuk a saját kihalásunkat!”

Mit mondhatnék egy klónozott látványfilmről, amit más klónozott látványfilmekről ne szajkóztam volna el már kismilliószor? A Jurassic World - Bukott birodalom az idény egyik legpofátlanabbul vacak forgatókönyvű, slendrián szériaterméke, és még finom voltam! 

Minden látvány ellenére bicskanyitó bukása egy franchise-birodalomnak, amiről az Universal azt hitte, vég nélkül képes mélység nélkül lenyűgözni (behülyítheti) a nagyérdeműt. Egyedüli vívmánya, hogy a Jurassic-sorozat sci-fi- és kalandfilmes jellege odalett, és már tényleg nem több az egész egy sematikus horrormozinál.

Nublar evakuált szigetén vulkánkitörés van készülőben, ezért az elhagyatott Jurassic World mögött álló cég ki akarja menekíteni az ott maradt dínóállományt. Ehhez azonban szükség van Claire Dearing és Owen Grad segítségére, akik hamar rábólintanak. A cég idős vezetője, Lockwood és jobbkeze, Mills befogócsapatot ad melléjük, de egyikük sem tudja, hogy Mills titokban árverésre készül küldeni az őslényeket a fekete piacon. 

Keserves irónia, hogy valahányszor az őslények megmentéséről, kihalásáról vagy eladásáról beszélnek itt a szereplők, mindig szakasztott olyan, mintha magáról a filmről beszélnének. Tudom, hogy a Jurassic World-ra is mondták, hogy a nosztalgiafaktorra hajtva másolja a franchise alapművét - mint Az ébredő Erő a Star Wars-nál. 

De az a (két) film a gyengéivel együtt is újra tudta teremteni az eredeti darab méltóságát és aktualitását, izzadságszag nélkül csomagolva újra a történetét. Továbbra is úgy gondolom, hogy a JW egy még jóra sikerült műfaji vegyestál, ahol a hüllők és emberek együtt, megosztozva a főszereplők. 

A Bukott Birodalomban viszont egyik faj sem igazán számít. Ez voltaképp egy csaknem-klón folytatásnak a totális klónja, ami megint ugyanazt nyomná le a torkunkon - egy kis vulkáni lávával leöntve -, sehol  sem továbbgondolva érdemben az alapsémát.  Az elején gyorsan bedob az elején pár sort a JW-ben történtekről, TV-adás és Ian Malcolm cameója formájában, hogy úgy tűnjön, mintha tárgyalni akarná a korábbi katasztrófák következményeit. De ne legyünk naivak: ezek csalik, amik ugyanarra a pecabotra kéne visszacsalogassák a balek nézőket - azaz minket.

Hammondot idézi egykori üzlettársa, Lockwood azzal, hogy:  "Ezeknek a lényeknek nem a védelmünk kell, hanem az, hogy ott se legyünk." Metafora lehetne ez arra a szörnyű jövőképre is, ha a dínók ne-adjisten rászabadulnának az egész civilizált világra, de sajnos az Universal producereinek is pompásan a szájába adható lenne ez a kijelentés.

Cérnavékony a teljes karakterkészlet, ember és szaurusz egyaránt! Chris Pratt és Bryce Dallas Howard rutinból visszarázódnak figuráikba az első JW-ből, de a sztori ezúttal nem tudja kipótolni a jellemük hézagosságait - pl. hogy még mindig nem fogják fel, mennyire vétkesek munkájukkal mindazért, ami most történik. Claire azért tér vissza a szigetre, mert a dínópárti lakossághoz tartozik, Owen pedig Kéket, a saját nevelésű Velociraptorát szeretné kimenteni. 

Mikor fogságba esnek, külön a képükbe mondják a felelősségüket, majd mikor kikémlelik az aukciót, a film megint úgy tesz, mintha a karakterei fejlődnének. De csak azért, hogy utána rögtön visszarántson minket az ész nélküli akció és horror magmaáradatába. 

Komolyan mondom: Kék az, aki a legjobb alakítást adja az egészben, és még a film gyermeteg kontextusában szimpatikus is lesz a végére, ahogy megvédi Owenéket az Indoraptortól!

Mills a Superman 3.-ba való semmi kis gonoszka, aki idővel még gazdáját is jeleneten kívül meggyilkolja, hogy Lockwood vagyonát úgymond "átmentse a jövőbe." 

A dinoszauruszakció is pusztán a sokkhatás kedvéért van mutatva, úgyis tudni lehet, hogy 1-2 perc, és úgyis pánikba torkollik majd a nagy esemény. Tessék, megvoltak az emberi romlottság képsorai, jöhet a következő akciójelenet! 

Mégcsak egy picit sem feszélyezte az új rendezőt és a stáb többi tagját, mikor az utómunkálatoknál visszanézték a film olyan idióta megoldásait, minthogy egy beszédhibás, brandóskodó katona kíváncsiságból bemegy az Indoraptor szuperketrecébe, csakhogy amaz széttépje a hülyéjét?! 

Sem ez, sem a nagy csavar nem érintett meg, miszerint Lockwood unokája valójában a lánya klónja. A nyilvánvaló párhuzam is csak behajított petárda: a gyerek akár a Home Alone 3.-ból is szökhetett volna, hiába kedvelhető a színész, aki játssza őt. 

Zia Rodriguez és a szemüveges Jar Jar (szándékosan hívom őt így) pedig fel se tűnt volna, ha menetközben kinyiffannak. Ziához kötődik amúgy egy olyan ötlete a filmnek, ami oltári nagy baromság, de a nagystílűsége miatt nem tudtam nem megtapsolni: 

egy T-rex vérét átömleszti egy sebesült, idomított raptor vénájába. Úgy sejtem, a produkció írói nem túlságosan szerették a biológiát tinédzserkorukban...

Már megint az emberi kapzsiság, megalománia, a technika természet kárára való  kisajtolását veszik elő, de ezt a csontot már nincs hova lerágni. Megint volt 

• expedíciószervezés,
• kötelező T-rex-cameo,
• és Mosasaurus-cameo, mivel a Jurassic World-ből azt sokan szerették,
• körséta a szigeten, 
• röhejes szintű katonai felszereléssel, 
• rábámulás az élő dinoszauruszok hihetetlenségére, 
• egy Indo- kezdőnevű szuperdínófaj genetikai elővarázslása, majd elszabadulása,
• sőt: még a nagytestű növényevő lassú haláltusáját is visszahozzák az első JW-ből. Csak itt most Owen és Claire nem azt nézhetik végig, ahogy lassan haldoklik a sebeitől, hanem ahogy a magmafolyamban eltünedezik, lassított, művészi felvételben. 

Megjegyzem: az is haláli, ahogy a magmaköd már rég utolérte a főhősöket, de sose mer rájuk zúdulni, és szénné égetni őket, ahogy a fizika alaptörvényei diktálnák.

Egyetlen dologgal büszkélkedhet a Fallen Kingdom, és ez a közvetlen helyzetek feszültsége, mikor a dínók a vásznon vannak. Legtöbbször nem tudhatod, mikor honnét csapnak le, vagy hogyan reagálnak a közelségre. Persze, ezzel is van gond: a készítők nem ismerik be, hogy ez már nem sci-fi, és nem kalandfilm: nevetséges a PG-13-as besorolás örök erőltetése, mikor egyértelműen a horroraspektust használják ki legjobban a szériában. 


Belezavarodik a film abba, hogy most mit is akar üzenni nekünk a dinoszauruszok létjogosultságáról. Visszahoztuk őket az életbe, helyénvaló-e hagynunk, hogy természetes úton újra kihaljanak? A film tolókocsiból mintha azt bizonygatná, hogy nem, izolált élőhelyen még megtarthatók a mi világunk végpusztulása nélkül (mit mást is sugallna, mikor a stúdió újabb folytatást tervez). De hogy egy ilyen élőhely mennyire elszigetelhető a mai világtól, mennyire nőtt/nem nőtt föl az emberiség egy ilyen irdatlan felelősségű feladathoz, arra a komplett Jurassic-széria egyszavas válasszal szolgál: SEMENNYIRE.  

Kegyelemkettessel intek búcsút az ötödik Jurassic Park-mozinak, mert horrorfilmként még tudott izgalmas perceket okozni. Amúgy viszont szánnivaló, hanyagul megírt, önismétlő klónozási reklám, ami buzgón dübörög és ijesztget, de a saját gondolatfelvetéseit otthagyja a raptorok martalékául.

Thor: Ragnarok

Ugyanazzal a lelkesedéssel vártam a Thor: Ragnarok-ot, mint a Marvel-rajongók. Mert bár köztudott, mit gondolok a marvelizmusról, a film két kiváló előzetese nagyon kíváncsivá tettek; úgy tűnt, Taika Waititi rendező megtalálta az asgard-i villámistenre legjobban rászabható tónust, sztorit és vibrációt. Ugyanakkor keresztbefont ujjal reménykedtem, hogy valami többet is nyújt majd a trilógia 3. része, mint CG-akcióbanzájt és öncélú viccözönt.

Kutyafuttában a történet: Thor elrángatja mostohafivérét, Lokit, hogy végső búcsút vegyenek az elmúlásra készülő apjuktól. Ám Odin halálával kiszabadul fogságából Thor soha nem látott nővére,

Hela, akit egykor a Halál Istennőjeként ismertek. Testvéreitől megszabadulva Hela elfoglalja az asgard-i trónt, véres hadjáratok sorozatát tervezve, hogy leigázza az ismert világokat. 

Eközben Thor a távoli Sakaar bolygón reked, ahol gladiátorként rabságba vetik. Mielőbbi szökésén serénykedve viszont nem várt szövetségekre bukkan - köztük egy bizonyos zöld behemót zúzógépre. 

Vegyesebbek nem is lehetnének az érzéseim a Ragnarok-ról. Energikus, jól ütemezett produkció, amely valahogy mégse tud a maga tengelye körül forogni, a fő profilját adó humor pedig nagyon hullámzó színvonalon mozog. Pedig a vicceket többnyire ügyesen időzíti, nem riadva vissza tőle, hogy a szereplők fő vonásaira mutogasson (pl. Hulk primitív vadsága, Banner doktorija, Loki hajlama az árulásra). A Thor: Sötét Világgal szemben a 3. rész néhol már paródiaszinten élcelődik a saját fantáziavilágán, ami remekül áll neki, nincs ezzel semmi gond. 

Félúttájt mégis fárasztóvá válik a szinte folyamatos poénözön, mert nincs ellensúlya a tartalmában. Túlpuhított, ahogy Thor kritizálja hibáikért Hulk-ot, Lokit és foglyul ejtőjüket, Valkűrt, hogy maga mellé állítsa őket. Itt erősödött föl a gyanúm, hogy ez a poéneső csak ponyva, ami alatt semmit se kezdtek a témában rejlő lehetőségekkel. A fiatalos-laza imidzs mögött a Ragnarok a bevált Marvel-sablon gyártmánya, és komoly bakot lő vele, hogy pont azt a 2 dolgot hagyja sekélyesen, ami a legérdekfeszítőbb lehetne benne:

1. Helát, aki a Marvel-moziverzum eddigi legfényesebb nemezise lehetett volna; 
2. és magát Ragnarok-ot, a skandináv Világvége-mítoszt, mely Asgard alkonyának krónikája. Nos: Asgard ugyan tényleg megsemmisül, Thor pedig király lesz, úgyhogy legalább nem ott végzünk, ahonnét indultunk. "Nem megállítanunk kell a Ragnarok-ot, hanem előidéznünk!" 

Sugárzik a műről, miféle csökkentett módú tömegigényekre szabták, mint a legtöbb Marvel solo- és ligás filmnél. Azaz: megint mindent a felszínnek, morzsák a belsőnek - vagonnyi fan-service-szel kitömve. Komédia ide, Marvel oda: elpazarolja a Ragnarok a voltaképpeni történetét. Mégha olyan bikaerős humorú vígjáték volna is ez, mint pl. a Kick-Ass vagy a Deadpool, akkor sincs más benne, amitől odafigyelnénk rá, mikor, mi, kivel és miért történik a film egyes pontjain. 

Végigszemlélve a belsejét, 3 dolgot látok, amire a Thor: Ragnarok több figyelmet fordít, mint a 2 előző Thor-mozi:

1. az öniróniával dúsított humorizálás,
2. hogy a színészek nagyobb mozgásteret kaptak a felszabadultabb hangulatért,
3. és a stílusinjekció a 80-as évek akcióvígjátékaiból, ami A galaxis őrzői óta bekerült a Marvel sikerformulái közé.

Chris Hemsworth otthonosabban mozog az asgard-i hímringyó bőrében, mint valaha - hosszú és immár rövid hajjal is. Közös percei Hulkkal mulattatják az embert, bár nem annyira az ironikusnak szánt poénok miatt. Hulk és Thor is távol maradtak a Bosszúállók kettészakadásakor az Amerika kapitány: Polgárháborúban, így érdekes látni, ahogy újra találkoznak. Ha nem is kacagtam, de azért mosolyogtam rajta, ahogy istenhősünk trónja, sérója, kalapácsa és ereje zöme nélkül próbál szót érteni a melákkal - hol püfölve, hol jópofizva.

Megsajnáltam ellenben Bruce Banner-t, amiért olyan mostohán bánik vele a forgatókönyv. Nem mintha a Marvel neki valaha is adott volna rendes solo-movie-t, de itt a stúdió nyíltan bevallja, mire tartja őt: alig szerepel, lapos és szürke személyiség marad, és cefetül gyorsan túllép a tényen, hogy 2 teljes év odaveszett az életéből! Banner igazából kétszeresen csapdába esett a Sakaar-on: nem elég, hogy lezuhant egy idegen dimenzió bolygójára, de ezt az időt ő Hulkként töltötte.

Alteregója létezett a testükben és elméjükben, míg ő, Bruce a tudatalattiban volt elspájzolva. Lefordítva: a rajongókat csak a Hulk érdekli, belőle lehet játékokat és akciófigurákat eladni, a másik énjét úgyis végigzongorázta már két törölt verzió (a 2003-as Hulk és A Hihetetlen Hulk). Egyebek közt arról sem győzött meg a produkció, hogy ez a Hulk csakúgy beletörődne új élete elvesztésébe, mikor Thor besorozza Bannert. Életében először a tömeg elfogadta valahol, sőt: ünnepelte őt, mint az aréna veretlen bajnokát, a helyi főmufti kedvencét.

Miért adná föl mindezt? Vagy nem is döntést hozott, hanem csak hozzászokatják őt az új környezetéhez, mint afféle háziállatot? És a Marvel nem először sugallja ezt a felfogást a keze alá tartozó szuperhősökről.

Cate Blanchett még kétdimenziós diktátorként is delejező jelenség, és nagyon fáj, hogy Hela műsoridőt és motivációi terén sem kapta meg a neki járó jussát. Nem bántam, hogy a történelmi verzióval szemben itt nem Loki, hanem Thor vérrokona, aki Odin uralmának kezdetén még főparancsnokként szolgálta őt a környező birodalmak meghódításában. De csak még több hódításra és pusztításra vágyott, így Odin ellene fordult. Leginkább az a félig hűvös, félig undorral kevert megvetés tetszik benne, amivel a mostani, békés Asgard-ra tekint. "Odin imádta a birodalmát, de szégyellte, ahogy hozzájutott!"  (Kedvenc mondatom a filmből.)

Akkor melyik a valódi Asgard? A mostani, élhető és felvirágoztatott éden, vagy az csak egy álszent cukormáz a hódító, hatalmi hierarchiára épülő istenbirodalom mögött? Miként a nagyterem Thor-t ábrázoló freskói mögött Hela hódítását ábrázoló képek bújtak meg annyi évszázadon át? Ez a kérdés jobban felcsigázott, mint akármelyik olcsó effektakció vagy anekdota, és elkeserítő, hogy 1 teljes évtized után a Disney-birodalom még mindig nem vállalja Marvel-berkekben (sem) a mélyebb tartalmat, mert félti a "könnyed kis képregényfilmek" profitmágnes receptjét! 

A régi/belső önmagunkkal szembenézés az a téma, ami nekem összetartja a Ragnarok-ot, mint filmalkotást:

1. Odin élete végéig sem nézett szembe múltbéli hibáival/bűneivel,
2. Thor nem hisz abban, hogy kalapácsa nélkül elég erő lakozik benne, hogy Helát legyőzze,
3. Bannert pedig teljesen eluralta a benne élő Hulk, ahogy pl. Edward Hyde is idővel úrrá lett Henry Jekyll fölött az ő történetükben. 
4. Loki pedig minden benne rejlő alantasságot kívül hord; ő az, akinek nincs külön belső énje. Thor kétszer is a képébe vágja, hogy tud az árulásáról: előbb amiatt, hogy nagyon is tudott Heláról, másodszor meg, hogy vissza akarta hurcolni Thor-t a Játékmesterhez.  

Valkyrie, a rabszolgavadászt márcsak a pia és a hobbimeló érdeklik az életben; vele kapcsolatban díjazom azt, hogy Thor nem tud a múltjáról, mégis felismeri rajta, hogy menekül valaminek az emléke elől. Nem akar szembenézni vele, hogy ő is asgard-i, és Odint szolgáltára esküdött föl.

Loki deríti ki, hogy a valkűrök hadseregét Hela egykor kíméletlenül lemészárolta - csak azért, mert Odin velük akarta eltüntetni a szennyesét. Érdekes, hogy Valkyrie ugyanúgy megveti Asgard urának kétszínűségét, mint Hela, akire szintén gyűlölettel gondol.

Egyrészt örülök, hogy a nőt pont Odinnak ez a félkomoly utóda győzi meg, hogy segítsen kiütniük a visszatért Helát. Másrészt sajnálom, hogy igazán személyes jelenetet nem láthattunk a Halál Istennője és Valkyrie között. Végig ez van: előbb a "humor", majd az akció sulykolása csapolja az időt a szereplők viszonyrendszere elől! 

Nem tagadom, stíluskirályul néznek ki Thor küzdelmei: az is, mikor csak simán bunyózik, és az is, amikor isteni ereje manifesztálódik villámlásként. A Ragnarok hozott a legközelebb hozzá, hogy elhiggyem: még egy ilyen Marvel-protezsált istenfit is padlóra lehet küldeni. Kár, hogy a létező legelcsépeltebb módon ébred tudatára erejének, az Odin-tól kapott emlék-látomás formájában. "A kalapács csak összpontosította az erődet." Pofátlanságnak tartom, hogy Hela a fél szemét kihasítja Thor-nak, a film pedig szinte észrevétlenül átsiklik ezen, hogy megtartsa ezt a "lepuhított" stílust.

Ami még kifejezetten irritált, az Hela eltűnése a filmből. Egyszerűen eltűnik, mikor Surtur - a személyiségtelen CGI-tűzhányó démon a bevezetőből - beteríti. "Asgard nem egy hely, hanem a nép maga." Rendben, hogy Hela együtt pusztul Odin Asgard-jával - a régivel és a még régebbivel egyaránt -, de más szemszögből nézve ez elég kedvszegő megoldás így:

1. Ha Hela most tényleg meghalt, az úgy súlytalan bukás egy karizmatikus nemezistől. 
2. Ha meg nem, akkor így megint a hollywoodi "Á, attól, hogy most látszólag meghal, később még visszatérhet a folytatásban!"-klisét tuszkolják a torkukon.

És ha már így belejöttem a panaszkodásba: Odin meghittnek beállított búcsúja is kiábrándítóan semmilyen lett. Bravó: apa és lánya együtt süppedtek bele A Sose Kibontott Marvel-Karakterek Valhallájába. 

Tényleg a Ragnarok lett az eddigi legjobb Thor, de sajnálom: az ódákba foglalt humorérzéke sem fedi el, mennyi kis részletet elhagy, miközben száguld a kiszámítható végkifejletbe. Tényleg tud szórakoztatni, de gyakran úgy érezem, hogy önmagát szórakoztatja, míg engem, a nézőt kihagy belőle. Tudom, hogy furcsán hangzik, de ha valaki mindenképp a Marvel-féle Thor legizgisebb kalandját szeretné először látni, akkor azt javaslom, ezzel kezdje.