Batman: A Sötét Lovag Visszatér - II. rész

"Végre elérkezett, ugye?

A nap, melyről mindketten álmodtunk!"

A Batman: A sötét lovag visszatér 1. része egy korosabb Bruce Wayne visszatértét és a gothami bűnbandák fölött aratott győzelmét mesélte el. A 2. rész éppolyan borongós, és még nagyobb volumenű. A lehető legkijjebb tolja magának a Batman-ötlet határait: a félelemkeltő, csúcstech-arzenállal ténykedő önbíráskodóét, aki azt a védelmet adja meg embertársainak, melyet elvileg a hatóságoknak kellene. Itt már nem regionálisan üldözik, hanem kormányzati szinten, és egyre nyilvánvalóbb, hogy csak a halál vethet véget keresztes hadjáratának. 

Ha visszautazhatnék az időben 1986-ba, gratulálnék Frank Miller-nek a bátorságáért, hogy az Egyesült Államok rendfenntartóit tette meg a 4 részes képregényfolyam fő nemezis. Igen: a Batman végét akaró legnagyobb fenyegetés nem Joker, de nem is holmi külföldi ellenség. Maga az USA vezetése az, élükön a Ronald Reagen-ről mintázott elnökkel.

Az USA képviselte (világ)rend élkatonája sem kisebb alak, mint a DC-hősök előfutára: Superman. És mindez azért, mert Batman "csorbát ejtett" az USA tekintélyén, mikor egy országos áramszünetnél rendet tartott Gotham-ben. Hát arra én befizetek, mikor mutatja meg Hollywood olyan nyíltan a kenyéradó szuperhatalom képmutatását és agresszor mivoltát, mint a BTDKR 2. fele! Még úgy is, hogy a politikusok mögötti érdekcsoportokról nem tesz említést.

I.
Joker

Legutóbb ő maradt utoljára, most kezdjük vele. Sose éreztem komolyan vehetőbb veszedelemnek a "Bűn Bohóc Hercegét", mint Michael Emerson előadásában. Pedig hol van ez olyan nagyhírű, mint Jack Nicholson, Mark Hamill, vagy Heath Ledger alakítása?

Minden harsányság nélkül adja elő az ideális szörnyeteget, aki nemcsak eszelős mámorral öldököl, de előrelátóan tervez és fél pillanat alatt rögtönöz. Emerson halk, elcsúszások nélküli hangja itt tökéletes. Kiemelte nekem Joker-nek azt a tulajdonságát, ami igazán ördögivé teszi őt: a kifinomult érzékét a manipulációra.

Csodásan példázza ezt, mikor kezelőorvosa révén kihozatja magát a diliházból. Dr. Bartholomew Wolper a szakmai előítéletesség netovábbja: émelyítően önhitt pszichiáter, aki Batmant afféle szociális betegségnek vallja, Jokert pedig az ő áldozatának. "Egy megszállott-kényszeres, narcisztikus, hőskomplexusos szociopata." Imádom azt, ahogy Miller kiütéses ítéletet mond az úgymond "szaktekintélyek" fölött a mi világunkból. Wolper okoskodása a felszínen (a képernyőn) logikusnak tűnhet, holott nem több placeboérvelésnél, tele elfogultsággal.

Egy bolond százat csinál-alapon még azt is eléri, hogy Joker TV-show-ban adhatja elő, miért ölt meg legalább 600 embert. Nahát...! De a film pont belövi a jó arányt groteszk és véresen komoly között, amitől ez az agyrém helyzet mégse nevetség tárgya, hanem ellenkezőleg: demonstrálja a tömegek hiszékenységet. Ha valakit/valamit a média tekintéllyel ruház föl, annak inni a szavait mindig kényelmesebb, mint saját véleményt kialakítanunk az adott témakörről. 

Joker-nek játszótér az ilyen gyenge szellemek közege, akik nem fogják föl, hogy áldozatjelöltet csinálnak magukból, míg nem késő. Kirakatban bámulunk egy őrült sorozatgyilkost, mint holmi celebet? Jó, oké! De akkor is röhögjünk egy jót, ha mérgesgázt kapunk búcsúajándékként! Betonkemény társadalomkritika. "Semmi baj. Akarom, hogy értsenek."

Superman nélkül is leolvasom a The Dark Knight Returns-ről, miért nem működött sose mozis verzióknál az, ha Batman hajlandó ölni. Sose sorolhatja ezt előre a megengedhető opciók közé, legföljebb ellenfele csikarhatja ki belőle adott pillanatban. A vidámparkban, mikor Joker véletlenszerű lövöldözik, a leállításához végül annyira kénytelen megsebezni, amibe már biztosan belehalt volna. 

"Nem számít. Győztem. Elvesztetted az irányítást. És ők kinyírnak érte." Joker a legtöbb modern feldolgozásban pontosan tudja, hogy a "Ne ölj!"-törvény áttörése ránthatja le Batman-t oda, ahol ő már régóta ég. Ez jelentette torz elméjében a kiteljesülést, az abszolút kéjmámort.  "Ne tovább! Hány embert gyilkoltam meg, mert hagytalak élni?!"

Tanulságosnak látom, ahogy a rendőrség meg a TV is Jokert igazolja: a híradások összemossák kettejük atrocitásait, Ellen Yindel felügyelő pedig dühödt hajtóvadászatot folytat ellene, egész az utcai anarchia kitöréséig. Holott épp az ő csapatától nem tudta Bruce megmenteni a stúdió közönségét.

II.
Felkészülés

Nagyon élvezek a történet nagystílűségét: a 2. félidő már olyan, akár egy háborús krónika. Míg Batman-nek Joker, Superman-nek egy szovjet atomrakéta az "elődöntő", és mindketten csúnyán megtépázva evickélnek ki belőle. Értem már továbbá, hogy miért talált Zack Snyder és David S. Goyer olyan elcsépelt ürügyet arra, hogy ez a két köpenyes nagyfiú egymásnak essen.

Clark és Bruce már évek óta sejtették, hogy nézetkülönbségük a szuperhősök szerepvállalásáról szembefordítja majd őket. Csak idő és alkalom kérdése volt. De az ég szerelmére, Zack! Nem eposzibb így, hogy párbajuk egy hidegháborús válság folyománya, mint az, hogy Kent-nek elcsaklizzák a mamáját...?

Nem akarom sokkolni a DC-rajongókat, de magával a bunyóval is van némi problémám. Motivációtéren ezerszer átgondoltabb, mint élőszereplős mása, ez egyértelmű. Viszont... Miller szerintem annak idején túl nagyvonalúan kezelte a 2 fél gyógyulását. Bruce szó szerint a műtőasztalról kel föl, hogy készülődjön, de Clark-nak nem lehet ilyen gondja, mikor (hadat) üzen neki. | WHERE? |

Majdnem halálra sorvadt az atomrobbanástól, igen. És a Nap regeneráló hatása nélkül a helyi növényzetből kellett kiszívnia az életet. De ha így is visszakaparhatja az erejét, miért mondta Bruce, hogy gyengébb lesz a szokottnál? "Mit művelsz? Te most akarod, hogy megöljelek?" Arról nem is beszélve, hogy a légierő szintén odamehet és kiviheti Kent-et a térségből, oda, ahol a napfény rendesen éri a légkört.  Ahogy én látom, Superman ereje teljében állt ki Batman ellen, aki így biztosan veszített volna, ha nincs egy régi bajtárs, no meg a jó öreg kriptonit. 

Azon is vitáznék, mennyire ellenálló egy "sima" ember pl. késpengével szemben.

1. Chris Nolannél 1 döfést + húsban forgatást Bruce sietve kompenzált erőskötéssel. Csoda, hogy még bírt járni. 
2. Itt szövetruhán át 3 döfést és 1 vágást kap, amit kötszerrel és a valaha tákolt legerősebb vértjével kompenzál. Pár óra és már gladiátorként küzd Clark-kal.

Hogy melyik eset hihető vagy sem, azt mindenki döntse el magának.

III.
Super(ior)man

Furcsának tűnhet, amit most fogok írni, de... számomra ez itt Superman legőszintébb ábrázolása - pont azért, mert negatív ellenpólusa Batman-nek. Tudom, hogy elég sok filmkedvelő amolyan túlkoros cserkészfiúként tekint Clark Kent-re, a naiv ideáljaival meg vidéki erkölcsiségével, ami általában jellemzi őt a live-action-verziókban.

Nekem viszont már a karakter alapvonásaiban van valami taszító. Ez az ikon úgy, ahogy megálmodták, a felsőbbrendű emberfaj reklámtáblája! Mindenki fölött áll, gyakorlatilag szabadon intézkedhet, és feltétlen betartatója a törvénynek, vagy egyéb nyugati joghatóságoknak. Nem kell külön a szimbolikáját röntgeneznem, hogy egy túl istenszerű, patriotizált ál-megváltót lássak benne, egyoldalú világképpel.

Amiként amúgy az USA hadereje is szeret tetszelegni, ha nyíltan beavatkozik a világ egy-egy pontjának életébe. "Ne aggódjanak, barátaim:  Isten a mi oldalunkon áll! Vagy: a másik legjobb dolog."

Emiatt működik nekem olyan pompásan Superman, mint elnöki különvégrehajtó. Ellentéte Bruce-szal pedig messze több véleménykülönbségnél vagy a körülmények összejátszásától, mint ahogy Kent gondolja. "Mindketten bűnözők vagyunk, Clark. Te is az vagy. A különbség az, hogy neked van főnököd." (És akkor ugye az a "főnök" micsoda?)

Szellemi fronton tehát teljes joggal ad igazat a film Bruce Wayne-nek, amiért nem maradt "nyugdíjban" az 1. rész során, és itt sem hagyta szétesni szülővárosát, mikor az ölni is kész "Batman fiai"-csoport élére állt.

Szerintem Superman-t nem lehet pusztán naivnak vagy elfogultnak nevezni itt. Új hazája (világa) parancsára jár el válságidőben, és nem engedheti meg magának, hogy azt kétségbe vonja. Ezért nem veszi észre, hogy olyan intézmény(ek)nek "felel", ami(k)nek már alig van tényleges köze az állampolgárokhoz, a kisemberhez ott lent. "Nem számít! Az ő világuk, és már nem állnak ki érted!" Ezzel pont ellenkezőjét teszi annak, amit hisz: nem vállalja, hanem áthárítja az erejéből fakadó felelősséget.

Azon felül, hogy milyen bitang jól néz ki a két harcos bunyója, vérpezsdítő volt a vitájuk sorait hallgatnom - előtte és alatta is. Csípősebbé teszi a társadalomkritikát, hogy egy nagynevű amcsi  képregény kever le pofont az USA jogtekintélyének, ami ráadásul leleplezi a "szuperhős" nevű jelképet, mint egy rend(szer)kép fenntartóját. "Super-Man" lehet, hogy mindenki fölött áll - fizikailag és az államfő révén jogilag -, a vérszínű palást mögött viszont

egy nagyon is gyenge lábakon álló, hamis értékrend húzódik meg, ami sokkal inkább támasz a struktúrának, mint a benne élők embereknek. Valami fantasztikusan sűríti ezt össze, ahogy Bruce beolvas neki.

Az is tetszik, ahogy Clark-nak végül véget ér a The Dark Knight Returns: Bruce temetésén csak megvetés fogadja, s ezzel örökre együtt kell élnie. Ám mikor rájön, hogy Wayne nem halt meg, azt az egyet még megteszi neki, amire régebben felszólította: félreáll az útjából.

Na most... az nekem egy picit sántít, hogy Superman csakúgy, katonai felügyelet nélkül vihette kórházba az épp szívkrachos legyőzőjét. De maga a csavar, hogy a párbajjal csak megrendezte a halálát, valahogy mégse tűnt elcsépeltnek nekem - pedig sok filmet láttam hasonlóval próbálkozni.

IV.
Utóélet

Máskor is írtam, milyen nagyra tartom, ha egy film öncélú depresszió nélkül tud ennyi illúziót lerombolni úgy, hogy nem lök be helyettük szlogenkliséket. Gordont leszámítva Bruce egy szövetségese sem lépett nyugodt szívvel az időskorba. Selina Kyle ma luxusprostikat futtató, elhízott madam, szinte karikatúrája a szexi dominának, amiként fiatalabb kiadására gondolunk. "Az évek nem voltak kegyesek, igaz-e."

Zöld Íjász/Oliver pedig börtönviselt vénember, kinek épp egy volt harcoStárs tépte ki a fél karját, mert nem pitizett Washingtonnak. Annyira ügyesen érzékelteti a BTDKR, hogy ez nem Batman világa többé: a szuperhősök teljesen beépültek a világunk rendjébe, ami alapból ridegebb, reményvesztettebb, mint volt. Bruce joggal hitte, hogy le fog lepleződni, így márcsak a két utolsó dolognak szentelt magát egy ember életében: a halála és az öröksége. 

Egy sűrű szövésű, karaktererős sztori, ami fölött nem vesztik el készítői az uralmat, a legjobbféle hullámvasút. A történések az utolsó képkockákig lekötötték a figyelmemet. Hogy hová lyukad ki Wayne életútja, hogy utána azzal a győzedelmes zenével vegyen búcsút tőlünk, a közönségtől. Semmi sallang: tényleg olyan érzéssel állunk föl a székből, hogy sikerült, átverekedtük magunkat egy kisebb világégésen. "10 évig kerestem egy jó halált. Ez egy jó élet lesz. Elég jó."

2018 elején érdekes megfigyelnem, hogy a befejezés valamely eleme visszakacsint az e századi Bat-szériák elején is, nemcsak a végeik felé. Nyilván amiatt, hogy a pozitívabb felhangtól folytathatóbb legyen egy-egy változat.

1. A nolani trilógiánál a villa leégése. Míg itt ez Alfred utolsó tette, amivel gazdája a nyomait tünteti el, addig Nolan-nél csak egy körülmény, ami végülis Bruce utólag függetlenedését jelezte szülői hagyatékától. Innéttől nem hasonlítgatták feszt az apjához. 
2. A DCEU-nál meg ugye a Nagy Párbaj. Ez részben rakétarajt lett volna a Marvel beéréséhez, részben meg olyan összetartó kapocs a két bajnok között, ami természetes módon bevonzza egy későbbi szuperhőskör tagjelöltjeit. Ami ebben az idővonalban a szuperhőskor epilógusa, az Snyder-nél egy összetartó jövő kiindulási alapja lehetett volna. 
   

Hiába van szó mozifilm helyett egyből DVD-re írt rajzfilmről: történelmi mérföldkő A Sötét Lovag Visszatér. Mindkét részfilm! A "Part 2" ugyan picit kevésbé koherens az elődnél, de ezt teljesen ellensúlyozza az átgondolt, mégis intenzív történetvezetés, az artériát érő társadalmi kérdések és a karakterek szembenézése saját halandóságukkal. Ezzel immár 3 élőszereplős és 3 rajzolt Denevérember-alkotásról tudom azt vallani, hogy kivételes, időtálló darabok.

Az 5-ből 5 csillagot érdemel. 

"Nem kellett, hogy kíméljelek:

Másféle kötőanyag, erősebb szer.

Azt akarom, jegyezd meg!
Eszedbe véstem, hogy ne állj az utamba.

Jövendő éveid legbensőbb óráiban:
Emlékezz az 1 emberre, ki téged eltiport."

Batman: A Sötét Lovag Visszatér - I. rész

Szeretek arról találgatni, hogy vajon mi állhat egy-egy filmprojekt jóváhagyása mögött, vagy hogy milyen megfontolásból lett olyan egy megaprodukció, amilyen. Mi volt a közvetlen minta? De a Batman V Superman, vagy akár az egész élőszereplős DC-verzum esetében a válasz könnyen kiolvasható: 

1. Zack Snyder Man of Steel-e, 
2. és A Batman: A sötét lovag visszatér 1.-2. 

Meg kell mondjam: ügyesen pozícionálták ezt a mesterművet, hogy profit terén is siker arasson (ellentétben az amúgy szintén kitűnő Batman: A rém álarcával). Minden idők legnépszerűbb Bat-regényének rajzfilm-átirata, melyet Chris Nolan saját "Sötét Lovag"-zárórészéhez csatolva (alig 2 hónappal később) adtak ki. Másik küldetését szintén ellátta: sikerült kitapogatni, milyen irányban érdemes a hősikont újragondolni a DCEU számára... vagy legalábbis újrastilizálni.

Most már értem, hogyan kaphatott az 1. rész 100%-os értékelést a Rotten Tomatoes-on a kritikusoktól, majd a 2. része közel ugyanennyit. Felemelőbb kézi rajzolású művel már nagyon régen nem kötöttem ismeretséget.

Üdítően hatott rám, mennyire érett, puhítatlan, felemelő és könnyen beleélhető feldolgozás ez. Nemcsak egy idősebb harcos pszichéjébe kalauzol érdekfeszítő módon; megmutatja - mint Nolan Bat-folytatásai - a társadalom egészére gyakorolt hatását. A mi valóságunk szabályai szerint kell játszania, az élet és az idő terhét leküzdve visz végbe dolgokat, melyek logikus visszhangja Gotham-en a legendáját táplálja.

10 év telt el, mióta utoljára látták a Denevérembert, és már a 70 éves James Gordon is nyugdíjra készül. Gotham Város utcáin azóta eluralkodott a köztörvényes bűnözés, a polgári lakosság állandó félelemben él. Az öreg Bruce Wayne-t azonban másik énje nem hagyja nyugodni, és újra felölti a jelmezt. Első sikerei után a Mutánsokat, a város legveszélyesebb bandáját veszi célba.

Kettébontani a történetet a Returns esetében okos húzás volt; Jay Olivia rendező és társai így kiküszöböltek két olyan visszásságot, amit pl. a The Dark Knight Rises-zel szemben gyakran felhoznak:

1. koherensebb, nincs annyi sok történéssel megpakolva (a TDKR cselekménye felér a BTDKR két részéével együttvéve),
2. és így tisztábban tudnak 1 bizonyos forrást követni (a TDKR Frank Miller: The Dark Knight Returns-e mellett a "Knightfall" és "No man's Land" képregényekből is építkezett). 

Teljes szívvel a főszereplő mögé tudtam állni lelkületében és döntéseiben - akárcsak a történet során az új Robin. Ám nemcsak azért, mert jól esik látni, hogy egy nyugdíjas korú hősfigura így formába képes hozni magát. Persze: Christian Bale-éhez képest ennél a Bruce-nál korban és maszkos idejét mérve is indokoltabb az évtizedes "önnyugdíjazás".


Izgalmasnak találtam ennek az embernek a személyiségét, és hihetőnek az okot, amiért ismét beszáll a játékba. Kényszerérzete a bűn elleni harc iránt sosem hagyta őt igazán nyugodni: balesete a versenypályán jelzi, hogy Batman, mint lényének része jóval több holmi adrenalinfüggőségnél, s olyan módon nem is "kezelhető".

Eredeti motivációja, a Thomas és Martha Wayne-t ért rablógyilkosság mind gyakrabban tör fel tudatalattijából, és a TV-ben is folyton bűnesetekről hall - köztük régi ellenségeiről. "Még nem végeztem." Kicsit sajnáltam, hogy a lerágott szülőhalálon túl 1 személyes tragédiáról se látunk flashback-et; Dick távozását és Jason, a 2. Robin halálát mintha háborús veszteségként fogná föl - vagy legalábbis ezt mutatja Gordon és Alfred felé.

Fantasztikus a rajzfilm üteme és atmoszférája: már az első negyedóra egyszerre ágyazza meg a visszatérés belső és külső eredőit. Bruce-t rémképei és az öregedés mellett a hiábavalóság tudata kísérti: fénykora annyira nem hagyott mély nyomot Gotham-en, hogy a fiatalok puszta mítosznak hiszik A Köpenyes Keresztest. Valóságszagú, ahogy az egész "modern" városképből árad a letargia: a felszínen minden olyan hétköznapi, értelmetlen. A lakosok passzívak, senkinek nincs mersze kihívni maga ellen a sorsot, s ezzel még nagyobb teret hagynak a jogtiprásnak. 

Ez rögtön valami magasabb rendűvé emeli Bruce hadjáratát, minthogy "nem tud élni Batman nélkül". Vagy ő tesz önhatalmúlag rendet, vagy senki. Mikor otthon alteregója hangja üldözi, vagy újra átéli egy múltbéli emlékét, az nem pusztán pszichés deviancia, ahogy azt a tévében szereplő pszichiáter állítja be.

Létezése célja, a változást akaró küzdőszellem nyilvánul meg ebben. Batman a Miller-féle tükörben a milliomos igazi valója, nem 1 ember 3 rész-személyiségének egyike (magánember-Bruce, playboy-Wayne és Batman), mint Nolannél.

"Te nem vagy több, mint hitvány héj. Egy rozsdás csapda."

Bármilyen fizikai vagy élettani korlátba is ütközzön, Wayne igazán önmaga csak A Denevérember identitásával lehet.

A férfi és szimbólum egy és ugyanaz.

Kétarccal, mint sürgősebb problémával is egész ügyesen bánik a forgatókönyv. Amiképp Bruce, Harvey sem képes a "normális" élet szabályai közé szorítani magát, így ő is engedi a sötétebbik énjének, hogy bekebelezze őt.

Nekem csiszoltabbá teszi ebben az iróniát az, hogy Dent nem csúfítja magát vissza. Hiába lett szabad ember és műtötték meg: a "másik arc" nem tűnhet el a személyiségéből úgy, mint a külsejéről, mert Dent azt érzi/fogja föl saját igazi mivoltának.

"Most legalább mindkét fél egyezik." A film egy percig se csinál titkot a két férfi hasonlóságából; ezzel is kevésbé elcsépelt a dráma. Egyébként a félig torz arcú/elméjű Dent még is illik felvezető körként egy olyan főgonosz elé, aki egy már teljesen kívül-belül torz, vadállatszerű szörnyeteg. 

A Mutáns Vezért biztos nem fogom a legjobb DC-gonosztevők közé sorolni, de a maga primitív módján tekintélyt parancsoló alak. Akár egy nagyra nőtt falkavezér a felségterületén. Batman szemszögéből ő az igazi próbatétel, a saját démonának elfajzott tükörképe.

"Mutasd magad! Állj ki velem, bolond, és én kinyírlak! Lásd, ki uralja Gotham City-t!"
"Jól van, fiam: mutasd meg!"
Itt már nem vadászik fegyveres gonosztevőkre, hanem szó szerinti ütközetbe vonul. És külön tetszett nekem, hogy míg a TDKR-ben Bruce-t éri készületlenül a vele egyenrangú fél kihívása, addig itt ő a kihívó, mégis még durvábban helyben hagyják. 

Követőkre szert tenni logikus utóhatása a nyílt hőstetteknek, és Carrie Kelley-t jobbfajta példának tartom erre. Nem éreztem sem idegesítőnek, sem kotnyeles, túlfűtött rajongású tininek. Hiába menti meg Batman életét a Mutánsok táborában, meg kell dolgoznia érte, hogy Bruce és Alfred elfogadják őt a Denevér társának. A tény, hogy lány, és hogy fedetlen arccal próbál bűnüldözni, azt én beépített kritikának fogtam föl a retro képregények röhejes Robin-szerkójáról. 

Hihetetlenül lelkesítő és sokatmondó lett Batman diadala, egyáltalán nem próbálták azt potyaklisékkel túlheroizálni. Bruce-nak nemcsak a veszélyzónában jön kapóra az új "katonája": Carrie feltűnése egy jó ötletet kínál arra, miként iktassa ki ellenfele seregét külön csaták nélkül. Kétarc bérenceivel szemben a Mutánsok példaképüket látják a Vezérben, az ő tekintélye kovácsolja fenyegető erővé őket.

Ezt a tekintélyt pedig csak úgy zúzhatja szét, ha nyílt harcban, de testét és tudását egyszerre használva küzd meg vele. "Múltkor a vadságával keltem versenyre. Ez volt a hibám. Okosabbnak kell lennem." És nemrég olvastam valakitől egy nagyon okos észrevételt, miszerint Bruce anatómiai ismerete részben édesapjától is eredeztethető, aki orvosként praktizált. "Ez itt nem mocsár. Ez egy műtőasztal. És én vagyok a sebész."

Ragyogó példáját látom az emberi elszántságnak mindabban, amit Wayne átél és keresztülvisz a 1. felvonásban. A hangulat és a morális tartalom szervesen kiegészítik egymást: a Mutánsok felbomlásával az állampolgárok felbátorodnak, hogy tegyenek az erőszak ellen, sőt: a banda egy szilánkja "Batman fiai" néven afféle önkéntes polgárőrséggé alakul. Ha itt lezárul a történet, azt már egy kerek befejezésnek könyveltem volna el így, ahogy van.

Rengeteg TV-híradás illusztrálja, miként tükrözné vissza a fősodratú média a Denevér körüli felhajtást és az emberek véleménykülönbségét róla. "Belefáradtam, hogy róla hallok. Miért nem hagyja annyiban a dolgokat, ahogyan mi?" Ebben is érettebb a BTDKR a legtöbb élőszereplős szuperhősmozitól, pl. a Robotzsaru, Spawn, vagy bármilyen Marvel. És apropó Robotzsaru: nagyot néztem, mikor utánalestem, hogy a címszereplőt Peter Weller, vagyis Alex Murphy személyesíti meg! Egyébként az összes hangszínésszel teljesen meg voltam elégedve. 

Jobban járok, ha zárás előtt még szót ejtek a cliffhanger-ről. Egyszerűen tökéletes az, ahogy a legvégén megelőlegezik Joker-t: még a Batman Kezdődik Joker-kártyáját is kiütötte nálam az a jelenet! A katatón állapotban vegetáló tömeggyilkos mind gyakrabban hall Batman-ről a TV-ben, és ez lassan beindítja kicsavart elméje fogaskerekeit; kirázza a hideg az embert attól, ahogy "Drágám!"-nak hívja őt. Az elején hosszan láthattuk, amint Bruce-ban fölébred az igazi mivolta: most - annak hihető vonzataként - az antitézise is feléledt végül. 

Kompetens Batman-rajzfilmet már láttam ugyan A rém álarca óta, de olyan igazán átütő élményt egyet sem - ezidáig. Kiválóan megírt, rendezett, animált és előadott alkotás, ami a legtöbbet hozza ki alapanyagából. Bizonyos értelemben itt egy "fél film" zongorázza végig mindhárom nolani munka alapvetését: 1.) Bruce Wayne pszichológiai útja Batmanig, 2.) tettei-ideái hatása Gotham-re, és 3.) a város jövőjéért vívott tusa egy kemény öklű vezéralakkal. Évének egyik legkiválóbb termése.

A 2. résszel majd külön foglalkozom, de az 1.-t máris az elit kategóriába sorolom: 5/5.