"Holt embereket látok."
M. Night Shyalaman egynyári rendező. Értem ezalatt, hogy 1 olyan maradandó alkotást adott Hollywood-nak, amely mindkét oldal (nézők és kritikusok) tetszését elnyerte. Annyira, hogy pályázhatott a Legjobb Film címéért a 2000-es Oscar-gálán. Miután megnéztem egy párszor, én is igazolom a Hatodik érzék sikerét. Annyira, hogy szerintem ez volt Shyalaman egyetlen kiemelkedő műve - hasonlóképp, mint Michael Bay-ének A szikla.
Dr. Malcolm Crowe gyermekpszichológust egy régi betege saját lakásán hasba lövi. Ez az élmény 1 év múlva is kísérti, magányossá válik. Kitörési pontként foglalkozni kezd egy Cole nevű kisfiúval, aki rendkívüli képességet titkol a szkeptikus környezete elől. Hogy képes kommunikálni a túlvilági holtak lelkeivel. Mit akarnak Cole-tól, és Malcolm tud-e neki segíteni? Erre keresik mindketten a választ.
Dr. Malcolm Crowe gyermekpszichológust egy régi betege saját lakásán hasba lövi. Ez az élmény 1 év múlva is kísérti, magányossá válik. Kitörési pontként foglalkozni kezd egy Cole nevű kisfiúval, aki rendkívüli képességet titkol a szkeptikus környezete elől. Hogy képes kommunikálni a túlvilági holtak lelkeivel. Mit akarnak Cole-tól, és Malcolm tud-e neki segíteni? Erre keresik mindketten a választ.
Barátkoznom kellett ezzel a produkcióval, mire leküzdötten az első ellenérzésemet. Ez pedig a zsenge dinamika. A film eseménymenete végig nagyon komótosan halad. Végig nyomasztó és realisztikus atmoszféra lengi be, de sose öncélúan depresszív. Hanghatásai is jobbára a magányt és a balsejtelmet árasztják a nagyvásznon. A legjobb dallamok mégis azok, melyek - pl. a befejezésnél -, melyek valamelyik szereplő végzetéhez kapcsolódnak. Hogy akaratukon kívül történt/történik velük valami ijesztő és/vagy tragikus.
Szóval a hangulatvilágot eltalálták, csak a lüktetés benne nem egyenletes. Feltűnően előre kiszámítva adagolják a feszültséget, és ez néhol türelmetlenné teheti a nézőt, hogy miért nem gyorsítanak kicsit. Van egy nagy cselekménycsavar a történet végén, amit egyébként majd külön véleményezek. Először még féltem, hogy Shyalaman másfél óra hosszat arra az 1 nagy csavarra fog nekirugaszkodni. Hogy a felvezetést hozzá jól kigondolva, de szárazul és érdektelenül talicskázza el a nagy "pay-off" (="kifizetődés") percéig. Azt hiszem, sikerült kikerülnie ezt a vakvágányt.
Nem árt, ha az ember előre tudja, miként viszonyul a Hatodik érzék a paranormális témájához. Leginkább olyasféleképp, mint egy X-akták-, vagy egy komorabb Y-akták-epizódban. Ritkán látok jól használt misztikumot egy sötét sztoriban, de ez az az eset:
- A nyomottas hangulat nem fúl unalomba. Nem kell a végéig várnunk, hogy megtérüljön a figyelmünk. Ennek részben az okosan írt dialógusok az oka: kerülik a közhelyt, jelzőértékűek a felek észjárásáról és személyiségéről.
- A kísértet-elem ellenére a mű nem züllik holmi béna ijesztgetős horrorrá. Sose a látványt szolgálja a horror-beütést, hanem végig az alapprobléma része marad: kik a szellemek, hányan vannak, és mit akarnak Cole-tól.
- Csak egy pici ködösítés jellemző. Az emberek végig úgy viselkednek, mintha sose hallottak volna médiumokról, azaz szellemlátókról. Azért a millenium Amerikája nem volt ennyire fantáziaszegény!
Tátongó történetlyukat vagy fölös mellékszálat nem sikerült kiszúrnom. Malcolm szövegsorai a fiúval valódi párbeszédek, egyenrangú beszélgetőpartnerek között, képmutatás nélkül. Nem egyszerűen elnyerni kell itt egy gyerek bizalmát: mindkét fél magában tart félelmeket, és ezek feladása csak az esélyt nyitja meg, hogy helyesen mérjék fel a helyzetet. (Malcolmra ez duplán igaz). Fokról fokra haladunk, nagyobb üresjárat nélkül, míg Cole és Malcolm felfedik egy meggyilkolt kislány, Kyra esetét a temetése napján.
A Hatodik Érzékben a kísértetekről szóló szabályok racionálisak, legtöbbről már legalábbis hallhattunk. Általában meggyilkolt személyek ők, akik haláluk tisztázásáig járogatnak vissza közénk, az élőkhöz. Nem fogják fel, hogy halottak, ellenben keresik azon 1-2 élő embert, akik látják és hallják őket. Cole még 10 év alatti: elvileg gyerekkorban fejlettebb ez a "hatodik érzék", csak felnőtt korra elcsökevényesedik.
Van egy szabály, amit nem mondanak ki, de a filmből kikövetkeztethető. Minél fejlettebb volt az elhunyt tudata és énképe, annál inkább képes kiköpött úgy viselkedni fizikailag, mintha még élne. Vagyis egy "fejlett kísértet" olyan, mint az Incepcióban az álomba belépő ember: tökéletesen ugyanolyan marad, legfeljebb ruházata változik. E szabályhoz kötődik a filmvégi csavar, így a témát is csak idáig taglalják. Lehetett volna még más aspektusokat keresgélni. De az már talán nem is fért volna bele. És az alapötlet egyébként is az, hogy főleg 1 bizonyos kísértet szemén keresztül látjuk az eseményeket. Valakién, akiről semmi nem árulkodik, hogy kísértet volna...
Van egy szabály, amit nem mondanak ki, de a filmből kikövetkeztethető. Minél fejlettebb volt az elhunyt tudata és énképe, annál inkább képes kiköpött úgy viselkedni fizikailag, mintha még élne. Vagyis egy "fejlett kísértet" olyan, mint az Incepcióban az álomba belépő ember: tökéletesen ugyanolyan marad, legfeljebb ruházata változik. E szabályhoz kötődik a filmvégi csavar, így a témát is csak idáig taglalják. Lehetett volna még más aspektusokat keresgélni. De az már talán nem is fért volna bele. És az alapötlet egyébként is az, hogy főleg 1 bizonyos kísértet szemén keresztül látjuk az eseményeket. Valakién, akiről semmi nem árulkodik, hogy kísértet volna...
Vincent Greyt, az expácienst a bevezetésből gyűlöltem! Nem azért, mert annyira labilis, hogy lelövi a segíteni próbáló Malcolmot, majd magát is. Egész viselkedése elbarmolt és idegesítő; csődtömeg karakter volt!
A színészgárda többi tagja megfelel a ráosztott szerepének. Cole anyját és Malcolm feleségét, Annát hasonló helyzetben találjuk. Mindketten rendre tapasztalnak jeleket arról, hogy valami nem evilági van jelen az életükben, és ez frusztrálja őket. És végül mindkettejüknek a szerettük, Cole, illetve Malcolm adja meg azt a megnyugvást, amit régóta szerettek volna meglelni.
Ám a két főszereplő a legjobb. Bruce Willis meglepően hiteles alakítást rak le a megviselt pszichológus szerepében. Malcolm okos, de egyenes férfi. Érzi, hogy elidegenedett feleségétől és mostanában nem találja a helyét a munkájában. Haley Joel Osmen az a ritka eset, mikor egy gyerekszínész nemcsak nem bosszantó, de szellemi partnere a protagonistának. Cole éretten bátortalan fiú, aki megtanulta felmérni, hogy az emberek félelemmel fogadják, ami bizarr vagy elüt a szokásostól. Ezért nyílik meg nehezen, pedig az mégcsak az első lépés az ügy megoldása felé.
Eddig csak köröztem a filmvégi csavar körül. Az egyik, ami borzasztóan lekötött Malcolm és Cole interakcióiban, hogy a film észrevétlenül megcseréli kettejük eredeti felállását. Mesélnek egymásnak a magánéletükről, hogy erősítsék a bizalmat. Logikus. Malcolmot sikerül úgy eszessé tenni, hogy aztán a tévedései nem láttatják majd őt idiótának. Rájön, hogy a fiú látomásai segélykérések. Egy Kyra nevű lány akarja lelepleztetni vele a gyilkosát. Később, mikor Cole azt mondja Kyra testvérének, hogy már nem fog visszajönni - nyilván, mert már békében nyugodhat -, ez előrevetíti, milyen sors vár Malcolmra...
...mivel ő maga sem fizikai személy.
Kísértet.
Az 1 évvel korábbi lövés halálos volt, de erre csak most, hazatérve a megoldott ügy után eszmél rá. Teljesen érthető, hogy Cole miért nem mondta meg Malcolmnak az igazat. Csak benne látott esélyt, hogy megértse: a problémája valódi, nemcsak kitaláció. Mikor Malcolm magáról mesél, Cole megérti, hogy nem ártó szándékú, csak még nem jött rá, hogy már nem élő valaki. És miután Cole már úgy érzi, hogy kellő támaszt kapott, megkockáztatja a tanácsot, ami Malcolm végleges elmúlásához vezethet. Azaz: akkor beszéljen Annához, miközben alszik, hogy valódi párbeszéd jöjjön létre. Na ilyen a profi forgatókönyvírás!
Van valami igazán tragikus abban, hogy Crowe először még a szellemek létezésében se hitt. Cole-nál előrehaladott skizofréniát állapít meg, pedig a fiú végre nyitott feléje. Malcolm elég világos jellemfejlődésen megy keresztül: sikerül túllépnie a szkepticizmuson, és abbéli szándékán, hogy egyszerűen faképnél hagyja a fiút. Megsegítette őt, vele közösen azt a Kyra nevű lányt. Cole még az anyját is meg tudta győzni igazáról. Mindezt csak azért, hogy most a férfi a saját létezésén is túllépjen. Nem akar, de nincs választása.
A csavarjelenet őszintén kiteregeti a morzsákat, amik addig el voltak hintve sejtetésként: flashback-vágásokkal és a házban utaló jelekkel (pl. hogy Anna didereg Malcolm jelenlététől). A zenei aláfestéssel együtt tökéletes az összehatás, nagyon megható jelenet. Malcolm mozgásából és arcáról valósággal üvölt a fájdalom, a szomorúság, hogy a kedvesét itt kell hagynia. Az utolsó kép pedig stílusosan egy emlékkel telített fényvillanás, amiként a legtöbbünk elképzeli a "meghalás" percét.
Eddig csak köröztem a filmvégi csavar körül. Az egyik, ami borzasztóan lekötött Malcolm és Cole interakcióiban, hogy a film észrevétlenül megcseréli kettejük eredeti felállását. Mesélnek egymásnak a magánéletükről, hogy erősítsék a bizalmat. Logikus. Malcolmot sikerül úgy eszessé tenni, hogy aztán a tévedései nem láttatják majd őt idiótának. Rájön, hogy a fiú látomásai segélykérések. Egy Kyra nevű lány akarja lelepleztetni vele a gyilkosát. Később, mikor Cole azt mondja Kyra testvérének, hogy már nem fog visszajönni - nyilván, mert már békében nyugodhat -, ez előrevetíti, milyen sors vár Malcolmra...
...mivel ő maga sem fizikai személy.
Kísértet.
Az 1 évvel korábbi lövés halálos volt, de erre csak most, hazatérve a megoldott ügy után eszmél rá. Teljesen érthető, hogy Cole miért nem mondta meg Malcolmnak az igazat. Csak benne látott esélyt, hogy megértse: a problémája valódi, nemcsak kitaláció. Mikor Malcolm magáról mesél, Cole megérti, hogy nem ártó szándékú, csak még nem jött rá, hogy már nem élő valaki. És miután Cole már úgy érzi, hogy kellő támaszt kapott, megkockáztatja a tanácsot, ami Malcolm végleges elmúlásához vezethet. Azaz: akkor beszéljen Annához, miközben alszik, hogy valódi párbeszéd jöjjön létre. Na ilyen a profi forgatókönyvírás!
Van valami igazán tragikus abban, hogy Crowe először még a szellemek létezésében se hitt. Cole-nál előrehaladott skizofréniát állapít meg, pedig a fiú végre nyitott feléje. Malcolm elég világos jellemfejlődésen megy keresztül: sikerül túllépnie a szkepticizmuson, és abbéli szándékán, hogy egyszerűen faképnél hagyja a fiút. Megsegítette őt, vele közösen azt a Kyra nevű lányt. Cole még az anyját is meg tudta győzni igazáról. Mindezt csak azért, hogy most a férfi a saját létezésén is túllépjen. Nem akar, de nincs választása.
A csavarjelenet őszintén kiteregeti a morzsákat, amik addig el voltak hintve sejtetésként: flashback-vágásokkal és a házban utaló jelekkel (pl. hogy Anna didereg Malcolm jelenlététől). A zenei aláfestéssel együtt tökéletes az összehatás, nagyon megható jelenet. Malcolm mozgásából és arcáról valósággal üvölt a fájdalom, a szomorúság, hogy a kedvesét itt kell hagynia. Az utolsó kép pedig stílusosan egy emlékkel telített fényvillanás, amiként a legtöbbünk elképzeli a "meghalás" percét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése