Jól áll neki a halál

"Ezt nézd meg! Mintha egy lyukat csinált volna a gyomrából...! Ilyet ritkán látni. 

Mármint... ha jól meggondoljuk, ez egyszerűen lehetetlen. Azok a szervek, porcok meg csontok; szóval én nem vagyok orvos, de ez egy szép nagy darab volt."

(Ping-Pong: Az Ököl színre lép)

Hatásos, ahogy Bruce Willis a laza dumás igazságosztó skatulyája ellen játszik. Ezt értékeltem leginkább mindabban, amit a Jól áll neki a halál nyújtani volt képes. Főszereplői leginkább az Addams-família tagjaihoz hasonlítanak: ők is afféle morbid, komikusan sötét emberalakok, akik hátborzongató jegyeket viselnek magukon. Személyiségükben és fizikai valójukban is.

Madeline, a Broadway hajdani sztár-színésze kétségbeesetten próbálja őrizni lassan  fakuló szépségét. Régi riválisa, Helen bosszút forral ellene, amiért a múltban rendre elcsábította a pasijait - köztük Madeline férjét, Ernest-et is. Miközben Helen a megkeseredett Ernest fejét csavarja, Madeline egy Lisle nevű rejtélyes dámától megkapja azt, ami után éveken át lázasan kutatott: az örök fiatalság elixírjét!
Az más kérdés, hogy az elixír kapcsán mik a kockázatok és mellékhatások...

Bíztató bevezető után egy derűben szegény másfél órát töltöttem ezzel a movie-val. Úgy Willis-nek mint Meryl Streep-nek ezerszer jobb szerepválasztásai akadtak ennél; utóbbi sztárnak talán ez a leggyengébb filmje, melyet idáig megismertem. Hiába használ ötletesen groteszk vizuális trükköket a 2 "főhősnő" testi elváltozásaihoz, ezek csak 1-2 helyen késztettek nevetésre. A történet féleszű és lapos, nem szól igazán semmiről, leszámítva, hogy 4 fontosabb karakter ide-oda téblábol tágas épületekben.
Hiába tudom, hogy szándékosan szabták őket karikatúraszerűre, mind a 4 szereplő sivár, felszínes, egy emberi lénynek. Teljesen hiányzik belőlük bármilyen épkézláb gondolatmenet, és ez legtöbbször sokkal inkább taszító, mint humoros. A ritka mulatságos percek egyike mikor Helent 7 évvel Ernest és Madeline mennyegzője után viszontlátjuk: az egykor vékony nő tohonya hájpacniként zabál a TV előtt, miközben a puszta testsúlyánál vonszolva próbálják kilakoltatni. Kezdettől nyilvánvaló volt nekem a fordulat, miszerint Helen is Lisle varázsitalától csinosodott újra meg.

Az egész vígjáték leginkább egy élőszereplős Tom & Jerry rajzfilmre hasonlít, csak humorérzék nélkül. Az ifjúság széruma ürügyén  a cselekmény kinevel 2 archetípust, akik kárt tenni nem tudnak egymást, csak eldeformálódnak olykor. Így aztán örökké üthetik-vághatják egymást, egy asszisztáló 3.-kal, akin levetülhet mindennek a hatása.

Elgondolásnak nem rossz, de az összkép messze túl hamis és megjátszott. Én főként azért nem tudok kacarászni Madeline és Helen rivalizálását, mert kezdettől ellenszenvesek, képzelt sérelmeken sopánkodó boszorkák. Nem érdekelt a sorsuk, nem nevettem se tőlük, se rajtuk - ellenben végig idegesített az elvakult hisztérikaverseny kettejük köztük.

Velük szemben ott van Ernest, ez a sótlan, tutyimutyi papucsférj, aki sebészorvosból ravatali hullaszépítővé küzdötte le magát. Ez a figura annyiban különb a többiektől, hogy nem foglalkozik annyit a külsejével, mint a nők. Willis próbálja színezni a közjátékot a hölgyekkel, de nem sok sikerrel. Hosszasan nézhetjük, ahogy Ernest szembesül Madeline megváltozott testi tulajdonságaival:

1. A nő legurult a lépcsőn, erre kifordult nyakát helyrerántja.
2. A klinikán nem mérnek pulzust, így az esetet csodaként értékelik.
3. Kihűlt testét pedig Ernest a szaktudásával kozmetikázza élővé.

Nyilvánvaló, hogy Ernest igazából nem a nejét, hanem a saját épelméjűségét óvja. Ugyanígy tiszta sor, hogy a 2 nő csak kihasználja a férfit, hogy az örökké "karban tarthassa" őket - még a bájitalt is felajánltatják neki Lisle-lel. És bár Ernest inkább a rövid halandó életét választja a zombilét helyett, sosem lesz több az ingatag, kesergő csicska karikatúrájától.
Teljessé teszi a tragikomikumot ernest temetése évtizedekkel később. Helen és Madeline gyér paródiái lettek még régi önmaguknak is: Lisle tanácsa ellenére nem vigyáztak magukra, és a legutolsó jelenetükben, széttört testtel vergődik a fejük a kövezeten. Tanulságos és meglepő látvány, de a humor szele valahogy újfent elkerüli.

Nem a valaha gyártott legeslegrosszabb vígjátékok egyike a Jól áll neki a halál. Attól azért valamicskét jobb. Inkább olyasféle tobzódó badarság ez, mint Dredd bíró vagy a '98-as Godzilla. El lehet éppenséggel rágódni a bizarr trió "kalandjain", de a poénoknál többet lehet a film egészének bugyutaságán nevetni.

Medicine Man

Gyakran tapasztalom, hogy a véleményem egy hollywood-i produkcióról nemcsak különböző, de olykor szöges ellentéte a közvélekedésnek. Nem egyszer kerültem filmfórumon heves vitába valakivel, mert az illető egy kedvenc filmjét vagy színészét demitologizáltam az írásaimmal. Azt is megértem, ha valaki konokul keresi az érveket a favoritjai mellett felsorakoztatni, függetlenül azok felépítettségétől, vagy hogy tartalmuk mennyire kompetensen bánik az adott témával.

A Medicine Man fontos helyet foglal el az emlékezetemben. Ez volt a legelső movie, amit Sean Connerytől láttam még gyerekként. A 80 év fölötti lovagszínészt két kontinens legjobbjai közé sorolom. És bár mai szemmel jóval kisebbnek látom az alkotás értékét, leesett az állam a Rotten Tomatoes nyilvántartása láttán, amely rongyos 20%-ra taksálta. Csillagozásos értékskála szerint ez még egyesnek/egykettednek felel meg.
A honlap cikkei sem kapcsolták fel elmémben a villanyt. Legtöbbjük merő fanyalgásként ecsetelte, mennyire unják már a hasonló természetfilmeket, illetve milyen rosszul játszik benne Connery partnere, az emiatt Arany-Málnára is jelölt Lorraine Bracco.

Nagyon hamar épp abba a helyzetbe kerültem, mint a főszereplő tudós, Dr. Robert Campbell. A rák ellenszerét próbálja szintetikusan előállítani, de még nem vitte véghez az áttörést. Én is ugyanígy kutattam utánanézéskor a mérget a film komponensei között. Mi teszi nemcsak mérsékelt, de egyenesen büntetendő munkadarabbá a Medicine Mant?

Lorraine Bracco itt egy kutatóasszisztenst alakít, akit a Campbell által kért személy helyett küldtek a dél-amerikai esőerdőbe. A kényszerű csapatmunkát viszont nehezen tűri mind a remeteként élő Campbell, mind pedig Dr. Crane.

Nem szokásom, hogy egy cikk alatt rész-pontszámokat osztogatok egy film külön aspektusaira. Most ezen változtatok: bármennyire is jobbnak tartom a filmet a fenti százalékértékétől, megpróbálom kipuhatolni, mi és mennyire fogja vissza, hogy 5 csillagos dzsungeldráma legyen.

"20%" az 2/10 ugyebár. Sean Connery szinte akármilyen karakterben hiteles, és az Amazonas körüli trópusi rengeteg ideális hátteret biztosít az eseményeknek.

Emellé venném még Jerry Goldsmith témazenéjét, mely intenzív, veszélyérzetet keltő, pörgős szám. Akkor játsszák, amikor az elején és a vége felé tűzvész pusztítja a vadon egy részét. A tűzvész kitörése egyébként meglepően hatásos jelenet; látszik a lángok ábrázolásán, hogy John McTiernan rendezte ezt a movie-t. Máris találtam tehát annyit, ami miatt legalábbis "elmenne" ez egy gyenge munkaként.

Mielőtt továbbmegyek, kivennék néhány negatívumot: Bracco tényleg a legjobb partner Connery mellé, de ez csak felerészben a színésznő játéka miatt van. Karakterét úgy írták meg, hogy egy komfortigényes, akadémista észjárású tudós, aki fokozottan hajlamos a panaszkodásra. A film első fél óráját gyakorlatilag végighőbörgi, miután odaért Campbell faházához. Utána is többször fölösen nevetteti ki a nőt a forgatókönyv: amikor fürdik a helyi forrásvízben, vagy mikor meg kell menteni az életét, mert fogyasztott egy alkoholhatású innivalót.

Kissé túl sok energia megy el az idilli hangulat megteremtésére. A casting nagyon csekély, ha nem nézzük a sok indiánt. Sok jelenet nem kapcsolódik a fő konfliktushoz, vagy csak alatta elhangzó rövid párbeszédek formájában. És a szcénák többsége fölöslegesen elnyújtott. Feszesen vágva legalább 20 perccel rövidebb volna a műsoridő. Visszaemlékező montázsokat nem használnak, ami itt szerintem jó döntés. Tompít az elemlegetett mellékszálak elcsépeltségén, és Connery játéka önmagában hihetővé tudja tenni őket.

Aki a két tudós vitái láttán valami romantikus fejleményre számít, az verje ki a fejéből. Semmi ilyesmiről nincs szó. "Na gyerünk már; nem házassági ajánlatot tettem! Csak arra kérem, hogy vizsgáljon meg egy rágcsálócsaládot." A kutatások során egyszer ráterelődik a szó Campbell feleségére; a férfi nem tudott megbocsátani magának egy évekkel korábbi hibázásáért, és ezért házastársának sem hagyta. Hány filmben veszik a fáradtságot a készítők, hogy mikor valaki a "régi bedőlt kapcsolatáról" mesél, arra hihető szöveget firkantsanak? Egy bárhol vállalható szinten, azaz 4/10-nél már tartunk.

A legfontosabb aspektus a dráma, és a Medicine Man megfelel benne. Milyen pokolian nehéz a civilizációtól távol, vidéki laborban egyedül előállítani egy anyagot, amiből a fő komponensnek nincs is fix lelőhelye. És amiből kísérlethez használható minta már alig áll rendelkezésre. Campbellt a helyiek "orvosság(os) embernek" nevezik, mivel többször gyógyította a törzs tagjait, megszégyenítve ezzel saját sámánjukat. Ennek tükrében még inkább dühíti, hogy igazi küldetését nem tudja ellátni, nem találván a hiányzó komponenst: "Mit nem lehet ezen érteni?! Megtaláltam a század legnagyobb betegségének az ellenszerét, és most elvesztettem!" 

És nemcsak az nehezíti a feladatukat, hogy egy fakitermelő cég rövidesen útépítésbe kezd a környéken, kitelepítve a helyi bennszülött törzset. Miután a két tudós nagynehezen konszenzusra jutott, újfent összekülönböznek, mivel Campbell egy beteg fiúnak akarja adni az eredeti szérum utolsó adagját. Crane lebeszéli, mondván: az ellenanyag az emberiséget illeti. Nemcsak egyetlen rászorulót. És a fiú anyja, illetve a törzs többi tagja érthető módon megneheztel ezért a doktornőre. Egy átlagos drámától azt hiszem, ennyi elvárható.

Ha Dr. Crane nem is szimpatikus szereplő, a szkript meg tud játszani vele néhány egész ügyes pillanatot. Gondolok itt arra, mint mikor látja Campbellt, amint golfozás közben egy csillagszórót ajándékoz az egyik indián gyereknek. Vagy amikor megérkeznek a fakitermelő cég buldózerei. Az a jelenet nemcsak látványra és hangra megkapó. A munkálatok kezdete előtt ketten együtt rájönnek, hogy nem egy ritka virág, hanem egy ritka hangyafaj a kulcs a formula hiányzó összetevőjéhez. Kissé nagy véletlen, hogy épp most, de nem is ez a lényeg.
A drámai tónust kellően kiérezni abból, ahogy a helyzet eldurvul. Campbell összeverekszik a cég embereivel, ám azok helyben hagyják, és ami a legrosszabb: tűz üt ki az egyik tönkretett és berobbant masina miatt. Mikor Crane kimenekíti az idős férfit, pokoli látvány tárul a szemük elé: a faház, a labor, az összes minta és egy jókora terület egy éjszaka alatt széntörmelékké változott. Ez és a faház romjainál ülő, megtört és kócos Campbell látványa a film messze legerősebb pillanatai. Kár, hogy másfél órát kellett várni az első igazán erőteljes szcenárió eljövetelére.

A film sosem próbál reklámfelhívást intézni a néző felé (mint pl. a 4. Star Trek-mozi), annak ellenére, hogy egyértelmű a fő negatív veszélyforrás. Az esőerdők pusztítása. Ennek legkönnyebben megfogható aspektusa, hogy számos gyógyszeripari Szent Grál található itt, sokukról talán még ma sem tudunk.
A befejezés ugyan eléggé letargikus, de a két kutató nem adta fel teljesen a reményt. Az ellenanyag hordozói talán nem mind pusztultak el, talán még találnak belőlük valahol, ha majd újra megpróbálják. Nem próbálnak meg lelkizni a szereplők, csak tényként beszélnek róla, hogy meg fogják próbálni. A rák ellenszere olyan projekt, amihez így vagy úgy, de lehet tőkét és felszerelést szerezni.

Ha a tűzvészt a dramaturgia nem a tetőpontnak jelöli meg - hanem mondjuk félúton súlyos visszalépésnek az igaz ügyben -, akkor odakívánkozott volna annak mutatása is, amint Campbell  és Crane pénztámogatást keresnek. Ezt nem hibaként hoztam föl! Csak megnéztem volna Campbelléknek azt a problémáját is, amint megoldani törekszenek. 

A Medicine Man tehát nem jó film, de egyáltalán nem nézhetetlen. Csak nem elég kidolgozott. Van itt egy érdekfeszítő téma, impozáns tájkörnyezettel és egy legendás skót főszínésszel. Ezekkel pedig jóval többet is lehetett volna kezdeni, mint ahogy a Die Hard rendezője képes volt rá.

Végső analízis (Dermesztő szenvedélyek)

...


Gyakran eltűnődöm, vajon mennyire segíti egy film eladhatóságát, ha hazai forgalomban teljesen más címet adnak neki.

A Dermesztő szenvedélyek melodráma és pszichothriller ötvözete, egy hírneves pszichiáterről, akit két csinos asszony fölhasznál, hogy az idősebbiket felmentessék egy gyilkosság alól. A fickó azonban rájön az átverésre, és kezdetét veszi az árnyjáték hármójuk részvételével.

A produkció legnagyobb eredménye - azonkívül, hogy egyszerre láthatjuk Basinger, Thurman és Gere hármasát -, hogy csavar egyet az ősrégi "bajba jutott hölgy"-szituáción. Kim Basinger Heatherjét ugyan nem raknám 1 szintre mondjuk az Elemi ösztön női antagonistájával, de a maga miliőjén kellően őrült, vonzó és manipulatív.
Egyedül azt nem tudom, mennyire valószerű a "patológikus intoxikáció", amit az alkohol kivált nála (Én ugyanis antialkoholista vagyok, soha 1 cseppnyit sem iszom egyetlen fajtájából sem). Úgyhogy ezt inkább nem is vitatom.

Maga a film jó, csak nem eléggé. Az az igazság, hogy az egész művön érezni egyfajta bágyadt melankóliát, ami a thrillerekre jellemző feszültséget nem engedi teljesen kibontakozni. Szolid, hagy időt a karakterépítésre, és rendelkezik azzal a fajta légkörrel, amiből a főszereplők pszichéje, mentális állapota kiérződik a néző számára. A tempóval viszont nem vagyok kibékülve, legalábbis az első fele mindenképpen túl lassú.

A kezdeti fél órában a főhős, Isaac Barr megismeri Diana-t, utána Heathert. Előbbi a páciense, utóbbival pedig rövidesen szeretőkké válnak.
A lassúság valahogy az alakításokban is ott van. Nem arról van szó, hogy a színészek "rosszul" játszanak, hanem hogy energiaszegényen, néhol szinte életunt modorban teszik. Dr. Barron az elején inkább a fonnyadt unalom tettenérhető, mint a szellemi kihívás keresése. Arra panaszkodik, hogy hivatása révén túl könnyen kiismeri az embereket. Változást akar. Akárha Istent hallanám a háttérből válaszolni: "OK, Isaac! Mindjárt kapsz a fejedre olyan tiltott almát, ami garantáltan megfekszi a gyomrodat!" 

Gere és Basinger között szerencsére megvan a szükséges kémia és intimitás, az ágyjelenet sem sikeredett hamisra. Viszont az egyes részek elnyúlása, a ráérő vágás valahogy csökkentik a románc hatását az emberre. Ennyire azért nem volt megható nyomon követni, ahogy Isaac és Heather látszólag egymásra találtak.
A párbeszédek alatt sokszor úgy éreztem, hogy a szereplők nem egymás szavaira felelnek, hanem mintha lenne egy harmadik fülük, és pluszmondatokat hallanak, amiket mi nem. Ez nagyon kizökkentett. Egészen a nő tárgyalásáig nem tudja elérni a produkció, hogy bárki sorsáért izguljak, vagy hogy egyáltalán érdekeljen az adott szituáció. 

Miután Heather végez bűnöző férjével, Jimmyvel (aki elég kétértelműen bánt a lánnyal), kezd érdekessé válni a dolog. Isaac és ügyvéd barátja elérik, hogy Heathert beszámíthatatlannak ítéljék. Így pár hónap múlva elsétálhat.
Csak mellesleg mondom: a szkeptikus szakértőnő a legidiótább figura az egész movie-ban. Az ügyvédnek szinte harapófogóval kell kihúzni belőle konkrét ellenérvet arra, hogy az alkoholt lehet-e hibáztatni. És még az se áll meg. Ez a szipirtyó kb. úgy szakértője a pszichének, mint én a tokaji bornak.

A legjobb fordulat értékét a cselekményben lerontja az, hogy véletlenül következik be. Isaac csak akkor fog gyanút, mikor egy előadáson viszonthallja a virágneveket, melyekről Diana beszélt neki. Ugye megtudtuk, hogy néhai apja ivott és egy tűzben halt meg. Állítólagos rémálmában ezek ismétlődnek: liliom, szegfű, viola, majd mindent elnyel a tűz. Értelmezendő: ártatlanság, szerelmi vágy, rejtett hajlam az erőszakra és pusztulás.

Tetszik, hogy Isaac meglátja az átfedést az apa sorsa és aközt, amiként Heather megjelent a saját életében. De ha Diana már a kezelésekor szólt a virágokról, Isaac miért nem nézett már akkor utána a jelentésüknek? Ez azért elég fontos részlet egy precíz diagnózishoz. 

Kedvelem az olyan felállást, ahol 2 intelligens elme párbajozik, taktikázva, hogy túljárjon a másik eszén. Heathernél van a súlyzó, amivel leütötte Jimmyt, és aminek nyelét Isaac korábban gyanútlanul megfogta. Vagyis rajta a pszichiáter ujjlenyomata: ha bármivel keresztbe tesz a nőnek, az rögtön bevádolná. Olyan ez, mint egy terepjáték. 2 résztvevőnek kell 2 "kincset" megszerezni: egyik a súlyzó, a másik az ingadozó lelkű Diana.

Isaac egyértelműen győz azzal, hogy meggyőzi a Dianát, hogy átpártoljon hozzá. Itt nincs fekete-fehér. Néhol doktor csaknem éppoly számítónak tűnik, mint rosszakarója. De a helyzete miatt ez jogos elégtétel. :) És nem tehetek róla; mulatságos volt látnom, ahogy Heather bevádolja Isaac-ot, ám mikor nem találja a húgától kért bűnjelet, őrjöngeni meg hisztizni kezd: "Hol van a súlyzó?!" "Megkefélted, te szemét!" "Csesszék meg!! Csesszék meg mindnyájukat...!!"

Osztom azok véleményét, akik szerint az utolsó fél óra Heather szökésével és a leszámolással már fölösleges adalék. Olcsó és klisé módja ez lezárni egy pszichikai játszmákról szóló történetet. Meg aztán: a kivitelezése több ponton gyenge.
Kezdve azzal, hogy Isaac egy korábbi felmentett ügyfele segítségét kéri. A férfi elég ügyes, hogy elragadjon egy buszon álló nő kezéből egy papírdarabot, de hagyja, hogy amaz utánatrappoljon, és lelője. Miért nem óvatosabb? Miért nem szólt a rendőrségnek? Vagy ha nem tudta, kivel húz ujjat, miért nem volt Isaac-nek annyi esze, hogy felvilágosítsa?

És a leszámolás a toronyban. A pszichiáter már épphogy átvenné a győzködött nőtől a fegyverét, amikor éppen odaér a rendőrnyomozó, és felkiabál neki. Erre Heather egyből rükvercbe kapcsol a pszichéjében, és dühösen kijelenti Isaac-nek, hogy "szarik az egész világra". Kissé illúzióromboló. Volt egy egészen izgalmas elme-párharc kettejük között; erre az írók beerőltetnek még egy szökést, egy rossz üldözést, egy véletlen érkezést meg egy újabb hőbörgést. Mindezt pedig megfejelve egy hamisan kinéző lezuhanással.

Felemás érzésekkel intek búcsút tehát a Final analysis-nek. Van itt egy ígéretes film, amit a cselekmény erőtlensége gátol, hogy igazi elmeküzdelemmé fejlődjön. Azt mondanám az értékére: jobb thriller, mint mondjuk a Zaklatás, de zsengébb, mint a Total Recall.

Alien 3.

Mikor egy filmcég nyíltan megszabja, hogy szerintük melyek egy movie sikerkomponensei, és azon formulát követve gyors pénzcsináló gépet akar "sequelként", mindig a sztori sérül elsőnek. Ha a sztori konstruktőrei (rendező, producer, író, forgatókönyvíró) nem hajlandók tényleg akármit feladni a kreatív szabadságból, egyszerűen megválnak tőlük. És minden személyi váltás koncepció-, szkript- és műfaji átszabást hoz magával, többé-kevésbé. Ide-oda rángatva a más-más elképzelések között, persze, hogy szétforgácsolódik az egész.

Meg sem próbálom találgatni, hogy az Alien 3. hány horrorfannak azonos vagy közel azonos az első két rész szintjével. Én magam is kb. így álltam hozzá, mikor először készültem megtekinteni a TV-ben, és utólag kerestem hozzá a kibővített változatot (amiről majd írok külön). És mivel a 2. részről még meg is győztem magam, hogy a legnagyobb filmek között a helye, annál nagyobbat koppantam az Alien 3.-mal. Ez a projekt iskolapéldája az abszolút katasztrófának! A 20. Century Fox stúdió 5 évig tartó huzavona után létrehozott egy agyoneditált, szinte teljesen illogikus és száraz akcióhorrort hozott létre, mely hazai bevételben megbukott, szigorúbb kritikusok pedig valósággal úthengerelték a médiában.

Elképesztő, mekkora színvonalesést, illetve dilettantizmust árulnak el már a premissza részletei. A leendő hadszíntér most egy fegyencbolygó, mely (naná, hogy) a Weyland-Yutani Társaságé. Ripley hadnagy 3 túlélőtársa halott, Ripley pedig felfedezi, hogy egy alien is velük tartott a bolygóra, illetve később, már a szembenállás alatt, hogy menetközben bele is rakott egy lárvát a lény.

Mielőtt jobban belemegyek, nem árt tisztáznom, melyik vágatot választom, hogy azonosítsam az "Alien 3. történetével". Az első két Alien-movie-nál a rendezői vágatot vettem alapul, minthogy kritikus változtatások segítettek teljesebbé tenni az értéküket. Itt "rendezői vágat" nem létezik, így a moziba eresztett verziót veszem alapul. Előtte azonban nem árt mesélni arról a megdöbbentő, sőt erkölcstelen machinációról, ami a produkció elkészülését megelőzték.

Tisztázzunk valamit: senki nem akarta ezt a filmet, kivéve a stúdiót. Bizonyíték erre, hogy még szereplők se voltak, mikor a premier dátumát kitűzték. Legmegdöbbentőbb számomra, hogy a Fox úgy cserélgette a rendezőket, mint a modellek ruháit szokták egy divatbemutatón. David Finchner a 4. jelölt volt, aki azelőtt csak reklámklipeket rendezett. Ripleyt először még kihagyták volna, de mivel a karakter volt a legfontosabb kapocs a prequel-lal, nem volt választásuk. Weaver feltétele 5 és fél millió $ + a bevétel utáni részesedés, plusz Ripley halála volt a történetben. Weaver volt az alkotás egyik producere, noha nem szólt a történet írásába.

A stúdiónál számtalanszor (volt, hogy naponta) átíratták a forgatókönyvet. Ezek után a forgatás döcögve haladt, 3 hónapra le is állt. A Fox megelégelve a csúszásokat és a vitákat Finchnerrel, kb. 3 hónap után ráparancsolt, hogy vágja meg azt, amije most van. Az a vágat a Foxnak túl hosszú volt, nem elég akcióval és gore-elemmel, és legalább annyi időt "pazarolt" az emberszereplőkre, mint magára a szörnyre. Így a Fox kizárta a rendezőt a 2. vágásból, Finchner kilépett, és pár évvel később az "Összegzett vágat" készültekor se tért vissza. Ennek hozadéka 30 perc extra műsoridő, fel nem használt jelenetek és sztoriszálak, amik viszont nem sokat javítanak a sztoriminőségen.

Mindezek után remélem, bocsánatos bűnt követek el azzal, hogy idézőjelbe "porig alázom" a 3. Alien-mozit. Távolról sem ér fel a szériaindító részhez, sem az ütemhiányos mozis, sem a rendezői vágatához. Annál inkább nem, mert több vonásában mintha azt utánozná, másik helyszínen. Adott Ripley, a rideg femme-fatale. Adott egy Alien, aki feljut az emberek lakhelyére, és kikel. Próbálják megtalálni, közben az le-lecsap rájuk. Weaver kérése tehát, hogy Ripley meghaljon a végén, még díjazandó kérés is volt, mert kétségkívül az a legjobb momentum az egészben.

De kicsit előreszaladtam: megpróbálom egyenként sorra venni mindazt, ami nem tetszett a filmben.

Ripley hadnagy egyedüli túlélő: megint. Hicks és News halálára egy teljesen bagatell elbeszélést kapunk, miszerint jött egy lény, tűz ütött ki, az automatika pedig kilőtte őket egy mentőkabinnal. Két szempontból erőltetett ez: egyrészt olcsó fogás, hogy ne Ripley-ék ne a Földön, hanem egy másmilyen, "látványosabb" helyen kössenek ki.

Másodszor: Newt halála a tüdejébe került folyadékkal cérnavékony. Túlzottan kilóg a sertésláb (igazság), miszerint a Newt-ot alakító személy nem akart visszatérni az Alien-franchise-ba, ezért a boncolás szcénánál őt élethű babával helyettesítették. Ugyanígy vélekedtem Whistler haláláról a Penge 3. elején: erőltetett és összecsapott. Ha tisztes felvezetése volna, akkor jobban átéreztem volna Ripley gyászát, ismerve az Aliens eseményeit. Mondhatnánk akkor: már megint elveszíti valakijét? Még mindig az emberséget óvja egyedül, saját életét feláldozva? Nem szenvedett még eleget?

Ami ezután jön, megint ellentmond annak, amiről a szál elméletileg szólni próbál. Ripley boncolást kér Newt-on a telep orvosától, Clemens-től, hátha hordozóvá lett. Negatív. Kapunk egy túl hosszú gyászbeszédet, ahol a nő kérésére elhamvasztják Newt-ot és Hicks-et. Logikus, hisz így a jövőben se lehet keltető a 2 hullából.

De alig pár perccel később az immár kopasz Ripley a csak nemrég megismert doktor Clemens mellett ébren az ágyban. Megint Weaver elveit sejtem amögött, hogy a 2 szereplő ruhában alszik együtt. Mindegy, anélkül nézve is hamis az egész: abszolút semmi kémia nincs köztük, semmi olyan, ami indokolttá tenné ezt a visszatetszően hamar lezavart, ugyanakkor lehangolóan prűd együttlétet.

Gyakorta éreztem úgy, hogy bizonyos reakciók túl sokára következnek be. Ripley nyilván tudja, hogy nem könnyen hinnék el a fegyencek és a börtönigazgató, hogy mivel van dolguk. Mégis: egy ilyen horderejű veszélyforrásról muszáj lett volna szólnia. Ha nem értük, nem is magáért, nem a halottakért, legalább a lény kinyírásáért.

A börtönbolygó fegyencei ugyebár évek óta nem láttak nőt: kicsit későn következik be a nemi erőszak, illetve annak kísérlete, és a jelenet kinézete cseppet sem meggyőző. És a mai napig nem értem, miért kell a jövő börtönrabjainak - legalább fél hetente - kopaszra borotválni a fejét, mint egy koncentrációs táborban.

Kézenfekvő lenne, hogy a rabok Ripleyt hibáztatják, amiért az alien megjelent és elszabadult. De ezt a gondolatot csak egyszer hozzák föl, és az is messze túl későn érkezik, aztán fel se bukkan többé. Ha Ripley állandó konfliktusban állna velük, mert őt hibáztatják, és ha Ripley titkolózásának nyomósabb oka lett volna, akkor lett volna valamink. Ha a Weyland-Yutani hivatalosan is a fő roszakaró, és mindenképp tanulmányozni akarja a lényt, feláldozva bárkit, akkor lehetett volna az ő leleplezésük/megfékezésük a történet fő fogantyúja. Csak egy ötlet.

Kötelezően lepusztult és egysíkú minden a Fiorina 161-en, helyszínektől a szereplőkig. Archetípusnak se nayon lehet nevezni őket, nemhogy karaktereknek. Akad közöttük egy tettrekész pap meg egy hányadtatott doktor sztereotípia. A többieknek semmivel nincs több személyisége egy csapat áldozati báránynak. Ugyanígy nem hiszem el a veszélyességüket, azt, hogy erőszakért, gyilkosságért etc. töltik/töltötték büntetésüket. Gyengeelméjűek, akik unalmukban vallásosnak próbálnak tűnni.
Apropó veszélyesség: mi az, hogy nincs 1 modern fegyver sem az egész börtönbolygón? Még akkor is, ha csak 25 ember élt rajta eddig? Itt nincs semmilyen technika, semmi nem működik, senki nem tud okosat mondani. A Star Trek 5.-ben ugyanez a felállás: az Enterprise-nak kötelezően minden műszaki hibák tömkelegével van tele, javításra szorulna, mégis muszáj helyt állni. És senkinek nincsenek életszerű reflexei: a doktor halálakor Ripley nagyon lassan reagál, pedig akkor már bízik benne, és másodpercekkel előtte megérzi, sőt meglátja a közelgő alien-t.

Az egyetlen vonulat a cselekményben, ami normálisan meg lett szerkesztve, az Ripley végzete. A nő a Bishop roncsából nyert adatok és az újonnan keringő rémhírek alapján rájön, hogy a bolygón egy földönkívüli ragadozó mászkál. Saját rosszullétéből pedig, hogy a lény már elhelyezett egy embriót őbenne. Így utasítja a papot, hogy ölje meg: "Nincs szükség nagy szavakra. Se imára." De a férfi megtagadja, mondván, hogy szükségük van rá a mostani példány legyőzéséhez. Ez végre egy ügyes ötlet. Ripley innentől kezdve élő időzített bomba. Ha az új lény megszületi, vagy ő vagy más meg kell, hogy ölje. De ha a felnőtt meghal, akkor is vége.
Látványos volt, ahogy tűzcsóvát keltve próbálták kifüstölni a felnőtt alien-t az összes nyílásból. De ahogy később az idegen hagyja, hogy a ráöntött , az megint túl egyszerű megoldásra sikeredett az íróktól.

Írtam, hogy a tetőpont Ripley halála, miután a WY mentőcsapata megérkezik, köztük Bishop típusának tervezője. Róla annyit, hogy semmi értelme Ripley-t együttműködésre bíztatnia. Ahhoz ugyanis nem árt, ha meggyőzően színlel. Ordít róla, hogy mik a szándékai, sőt a következő percben ezt be is ismeri.

Nem tartom elcsépelt véletlennek, hogy az alien-újszülött pont akkor tör ki belőle, mikor épp beleveti magát a végén az olvadt fémbe. A lassítás hatásosan kiemelte a pillanat drámaiságát. Abba kötnék csak bele, hogy nem tudom, melyik alien-típusnak mekkora a lappangási ideje, míg kifejlődik a gazdatestben. Ez nyilvánvalóan nem sci-fi, hanem egyszerű akcióhorror, de attól még érdekelne, ahogy az emberoldal információkhoz igyekszik jutni a lényről. A baj csak az, hogy ez egész annyira unott és nonszensz benyomást kelt, hogy Ripleyt leszámítva egyikük se érdekel, hogy túléli-e a vészt.

Igazságtalannak tűnhet, hogy nem az "Assembly Cut" az, amit alapul veszek. De az új verzió a bővítések és új szcénák dacára sem tesz hozzá sokat a moziváltozathoz. Sőt: bizonyos dolgokban kevesebb is attól. Csomó leforgatott jelenet soha nem került kiadásra, és David Finchner mellett James Cameron is hangosan elítélte mindkét verzióját.
Akit esetleg érdekel: a bővített kiadás szinte teljesen máshogy kezdődik. Clemens tevékenyebb Ripley mentésében; az egyik rab kutyája, amiből egy alien kikel, teljesen ki van hagyva. Helyette egy elpusztult vontatóökör lesz az egyik példány gazdateste. Hihetőbb is ez a csere, ha a 3 élőlény méreteit vesszük alapul.

Rengeteg megalkuvás árán született, unalmas és érdektelen termék az Alien 3. Sokkalta többe került az első kettőtől, és bár végül külföldi bevételei megmentették a box-office-bukástól, halvány árnyéka azok minőségének. A Fox vezetőségét pedig, amely ragaszkodott a készítéséhez, még inkább olyan fényben tünteti föl, mint a létező Weyland-Yutani.




Talán az összehasonlítás is belejátszik, de ez a darab számomra mindössze egy Elégségest ér. Block-buster és közvetlen folytatása közt ekkora romlást a Maszk 2. óta nem tapasztaltam eddig. Ahogy a Terminátor-saga, úgy a szememben az alien-faj története is a 2. résszel teljessé vált.

Fehér ember nem tud ugrani (Zsákolj, ha tudsz!)

Sportkomédiákkal úgy vagyok, mint sokan az igazi sporttal: el tudom nézegetni a sok labdaszervát, velős dumát és ziccert, de többnyire a pályán kívül találom meg, ami igazán megragadja a figyelmemet. 

Míg például a Space Jam az "elmegy" kategóriáig küzdötte magát nálam, addig Billy Hoyle és Sidney Deane kettőse végig szórakoztatott. Nem bonyolult alkotás, a stílusra megy, de a szereplők jópofák, valószerűen viselkednek, a szituációk könnyen elképzelhetőek, valamint az érzelgősség hiánya is valahogy érdekeltté tett a karaktergárda nyomon követésében, bármilyen helytelen és/vagy meggondolatlan dolgot követnek el olykor.

A film eredeti angol nyelvű címe azt sugallja, hogy ez Billy filmje, pedig nem: Sidney és Billy egyenrangú protagonisták. Életük is hasonló bizonyos fokig:

• mindketten tartós kapcsolatban élnek lakótársukkal, csak Sidney házasságban, apaként;
• nem tudnak elköltözni középszerű lakhelyükről az anyagi korlátok miatt;
• mindketten csak a kosárlabdában teljesednek ki, főleg, ha a düh felszítja bennük az adrenalint;
• romlásba jut az életük: Billyé, mikor leég és uzsorások fenyegetik az életével, Sidneyék házát pedig mikor kirabolják a bútor nagy részével együtt.

Billy az a fajta "rendes srác", aki nem tudja, mit kezdjen magával. Nem lehet profi, nincs melója, barátnője, Glória pedig nagyobb világszemlélettel bír, mint ő. Nem intelligensebb Billytől, csak okosabb, révén, hogy egy vetélkedőre akar bejutni, telemagolva magát értelmiségi témákkal, közben aktív nemi életet élve a pasijával.

Ez a több-kevésbé "elmegy" állapot borul fel, miután Billy csapatba áll Sidneyvel. Minden alkalommal azt tettetik, hogy a fogadáskor látják először a másikat. Először úgy tűnik, közben megkedvelték egymást. Ám egyszer kikapnak, és Glória rámutat: Sid úgy verte át őt, mint ketten tették azzal korábban. A movie-nak jó érzéke van, hogy az egyébként egyszerű, "csináld meg a szerencsédet" sztoriban ott rak be fordulatot, ahol könnyen ellaposodhatna. Billyt és Sidneyt a nőik extrameccsekre szorítják rá, de Billy egy szükségtelen magánfogadással elveszti a rá eső részt, Glória elhagyja, és alig tud 1 hét haladékot kikönyörögnie a gengszter hitelezőitől.

A humoros szócsépléseken és cselező mozdulatokon kívül az tetszik, hogy senki nem panaszkodik. Persze: fenyegetőznek, egymásnak esnek, sőt Billy egyszer nyalizik is Sidneynek, mielőtt Glóriát egy ismerősükkel bejuttatják a vetélkedőbe. De sosem panaszkodnak, nem koldulnak pénzt hirtelen jött pluszproblémára vagy anyagi leégésükkel rájuk akaszkodva. Azon a környéken mindenkinek nehéz az élet, általánosban és váratlan momentumok tekintetében is. Az ilyesmit nem részletezik, mert felnőtt emberek, akik saját életüket kell rendbe tartsák. Ennek Hoyle meg is látja majd a kárát a végén.

Billy gyakran tett lekezelő, szinte hímsoviniszta megjegyzéseket Glóriának, de a legnagyobb baj az észjárásával van. Glória, mint mondja, többször elhagyta; ennek oka, hogy Billy jó srác, de megbízhatatlan. Még akkor is, ha jól mennek az ügyei, valamivel mindig "elcseszi". És ahogy rendre megbocsát neki, fogy a türelme is.

Nyilvánvaló, hogy ugyanerre számít, mikor Billy Sidney kérésére megint rááll a végén egy fogadásra. Ugye itt jön elő, hogy a férfi nem panaszkodik. Glória nem tudja, hogy csak azért nyílt esélye 14 rongyot nyerni a vetélkedőn, mert Billy Sidneytől szívességet kért. Pasik nem rinyálják ki vagy kérdezgetik magánbalhéikat, csak ha elkerülhetetlen. Ez az a pont, ahol a konfliktus már nem döntés függvénye többé: mindegy, jót teszel, vagy rosszat, rosszul jársz.

Ötletesnek tartom, hogy az írók ezt kigondolták előre, és Glória egyik mondatába elhelyezték. Billy is visszaemlékszik rá az utolsó, győztes meccsük után, mikor Glóriának hűlt helyét találják: "Van úgy, hogy győzöl, de valójában vesztesz.", stb. Hogy ez mit jelent ez Billyék esetében? Örülök, hogy ezen nekünk kell elgondolkodnunk.
Az én tippem ez: siker és megélhetés 2 különböző fogalom. Ha módszeres fogadássorozatban győzöl,  meggazdagodhatsz, de elveszíted a többi, hasonsorsú ember jóindulatát. És mégha nem is esnek neked a pályán vagy az utcán, nem lehet többé nyugodt életed. Minél többet győzöl könnyűpénzben, annál többet veszítesz emberben.

Nem állítom, hogy maradéktalanul egyetértek azzal a világképpel, amit a produkcióból kiolvasok. Én ha komoly szívességet kérnék valakitől - főleg ekkora összegek kapcsán - akkor igenis részletezném az ügyet olyannak, akiben kellőképp bízni tudok. Lehet, hogy sopánkodónak néznek, de legalább tudom, hogy nem rajtam múlott.

Megintcsak öngólnak kell lássam Billytől azt az éjjeli magánfogadást. A legblamáltabb malőrök egyike, az egész jövőjét kockára téve fogad, úgy, hogy nem is Sidney részére fáj igazán a foga, csak az igazát bizonygatja. Feltűnik neki, hogy mintha nem lenne szabványos a kosárpalánk, de mégis belemegy a játékba, többszöri rontás után pedig úszott a lóvé. Ettől kezdve ez az ember megérdemli mindazt, amit utána kap a fejére a sorstól.

Azt hiszem, a zárás sokat dob azon, milyen szájízzel válunk meg a duótól. Glória oda, Billy pedig Sidney-vel elballag a naplementében, megint vitatkozva. A sztori elején 1 dögös csajt, a végén 1 havert tudhat a segítői között. Glória karakterére látszólag árnyékot vet, mikor nem veszi észre: Billy most neki ellentmondva cselekedte a helyes dolgot. De a lány szemszögéből is érthető: elsőre ez is csak egy újabb átkozott fogadásnak tűnhet.

Szerintem viszont nem egyértelmű, hogy Glória örökre eltűnt-e Billy életéből. Billy megkérdezi Sid-et, tud-e munkát. Korábban Glória is pont erre adott neki részt a nyereményéből. Lehet, hogy örökre végeztek. Ám lehet, hogy a nő csak arra vár: tegye teljesen rendbe az életét, és akkor tárgyalhatnak az isten-tudja-hányadik kibékülésükről. Döntse el a néző, melyikre voksol.

Kosárlabda-kifejezéssel élve ez a film hazai pályán egy 7 pontos dobás a 10-ből.

Apácashow

Whoopi Goldberg talán legismertebb szerepe az apáca-álca mögé bújt bárénekesnő, Deloris a.k.a. Mary Clarence nővér. Átlagos komédia, néhány szívderítő szituációval és dallal. De a történetében van tartás, energia, és nagyon egyszerű miliőn valami tanulság is kihámozható belőle.

Meglepő módon épp az apácák között vannak a legjobb karakterek, akik mellesleg a folytatásban, az Apácashow 2.-ben is visszatérnek majd. Ezek közül a legtöbb műsoridőt Mary Patrick, a pajkos, nagyhangú fehér hölgy; illetve a fiatal Mary Robert kapja, aki egyelőre még nem felesküdött taja a Szent Katalin zárdának. 

A zárda főnökasszonya kétes eset: először csak egy maradi, konzervatív vezetőnek tűnik, aki Deloris sorozatos reklamációit fél-füllel reagálja csak le. Kettejük viszonyulása szerintem ügyesen van átvezetve. A tisztelendőanya érvekkel bizonyítja Deloris-nak, hogy visszavágyott régi élete sem volt normális: egy gengszter ex-szeretője, aki csak emiatt hagyta énekelni, most pedig vadássza, mert szemtanúja lett egy gyilkosságának.

Érdekes - meg egyébként logikus is -, hogy a zárda merev etikai kódexét és saját egyéniségét összekötő láncszemet Mary Clarence az éneklésben találja meg. Miután egy-némely apácát jobban megismert, és amúgy is csak ezt engedik neki, a kórushoz kerül.
A főnökasszony szavait: "Csak ámítod magad. Isten küldött ide. Vedd észre." irónikus módon a sors is igazolja: Deloris-t a kórus élére választják, a következő misét pedig olyan energikusra (de nem harsányra!) szabja, hogy arra még a helyi csavargók is kíváncsian beülnek az utcákról. Mikor a főnökasszony át akarja helyeztetni magát, elmondja M.C.-nek, hogy érti a módszerét, de látja annak korlátait is. Ezért nem érzem erőltetettnek, amikor a végére már Deloris és ő is baráti alapon tekintenek a másikra. 

A rosszfiúk tipikus agyalágyultak, akik már azon fennakadnak, hogy akit ki kéne nyírni, talán tényleg apáca lett menetközben. Van egy csökevényes mellékszál, hogy egy tégla a zsaruknál beköpi az ügyben a tanúkat. Nyilván ez csak azt indokolja, mennyire elhúzódhat Deloris zárdai léte.

Örvendetesnek tartom, hogy az apácák szemtől szembe is megismerik Deloris üldözőit, mielőtt elkapják őket. Nem ők állítják meg a fő bűnözőt, mint pl. Richi Rich az új barátaival. De mikor Deloris eltűnik, a megkeresésével bizonyítják, hogy kitartanak mellette, bár már ismerik a fényállást.

Tudom, hogy ez egy szokványos vígjáték, és a rosszfiúk az ilyenben csak a humort szolgálhatják. Mégis, magába a helyzetbe belegondolni elég ijesztő. Deloris úgy vezényli az utcára "rendtársait" (ráadásul egy idő után TV-adásban!), hogy ezzel az ő életüket is veszélybe sodorja. A főnökasszony még külön hangsúlyozza is Mary Clarence-nek: az apácát a ruhája nem védi meg, csak a falak. Ekkora kockázatot az ember saját nevében vállalhat, de másokéban nem: megkésve kéri a végén Vince-től és két bűntársától, hogy őket "hagyják ki" a dologból.

Az is igen zsengén elővezetett, hogy az utolsó jelenetben Őszentsége, II. János Pál előtt tartanak előadást. Derűs, abszolút pozitív pillanat, mégha nyilván túlzás is, hogy az egyházfő a bíborosaival ellentétben feláll, miközben megtapsolja a kórust. Legalább itt nem a humorra, hanem a komoly, életszerető hangvételre helyezték a hangsúlyt: a terem tágas, a dal hangzatos, a hangulat örömteli.

Ami a humort és a tempót illeti: előbbiből kevés volt ütős, utóbbi pedig inkább a második félidőben, Mary Clarence kórusi ténykedésével kap erőre. A 2. részben már hamarabb rátérnek a cselekmény lényegére, de ezt igazán nem rovom föl.

Kedvenc poénom még a film elején hangzik el, mikor Deloris a gengsztertől kap ajándékot:

"Édes Deloris: ezt Vince küldi."

"Remélem a hullája."

Az Apácashow nálam átlagos komédia. A vicckészlete nem, annál inkább a fontosabb apácafigurák és a dalok által közvetített szellemiség nyerték el benne a tetszésemet.

Állj, vagy lő a mamám!

Mikor egy színész mindenképp ki akar törni a hard-core akciósztár skatulyájából, kézenfekvő, ha vígjátékokkal próbálkozik, aztán lesz ami lesz. Az Állj vagy lő a mamám! az a fajta mellékvágány, amiről mindenki tudja, hogy rossz, mégis elnézik ezt, mondván, mert "ártalmatlan", illetve "nem undorító".

A sztori nagyvonalakban: egy nagyvárosi zsarut idős anyja váratlanul meglátogatja, amivel kizökkenti a férfit megszokott mindennapjaiból. Az öreghölgy szüntelenül és meggyőzhetetlenül kellemetlenkedik, egész amíg fia el nem küldi, hogy aztán bűnbánóan visszahívja a végre - igen, sajnos "végre" - magát elszégyellő nőt. A végén persze együtt fékezik meg a rosszfiúkat és "the end".


Humorosnak kellene gondolnunk Stallone filmbéli anyjára, ahogy a fontoskodó özvegyasszony mindenféle intelmeket intéz hozzá, mint: "Egyél rendesen, kisfiam!", "Keresd meg a remek lányt!", "Megvágtad magad, kisfiam?" meg hasonlók. Komolyan: az ilyen nyugdíjas egész lénye szinte rimánkodik, hogy otthonba kerüljön.
Sokadik éve kikopott a keménykedő hangnemet használó idős hölgy, és sokadik filmbe rakott fan-service a meztelen férfi fenék, ami Stallone női rajongóit nyilván boldogítja majd.

Ami rosszabb: folyton lejáratja őt mindenki előtt: a reptéri stewardess-ek előtt, a munkatársai előtt, felettese és ex-barátnője előtt, sőt: még a gyanúsítottjai előtt is.

És ami még ettől is rosszabb: életveszélyes helyzetekbe sodorja mindkettejüket, ahogy vezet, ahogy be nem jelentett fegyvert hord, és ahogy Stallone filmbéli alakjának folyton meg kell mentenie. És ezen vajmi keveset kozmetikáz, hogy a fő bűnöző a végén pisztollyal fenyegeti Stallone-t, és a mama vállon lövi.


Mit mást írhatnék az Állj, vagy lő a mamám!-ról? Nem vicces, nem érzelmes, végképp nem megható, abszolút nem érdekes. Dialógusai nevetségesek, a történet íve pedig a legolcsóbb tankönyvi példa a bosszantó jövevényről, aki idővel valódi segítséggé válik a főhős mellett. Már-már utálatosan gügye ujjmunka.

Otthon egyedül 2. (Reszkessetek betörők 2.) - Elveszve New Yorkban

A Home Alone 2. olyan alkotás, amiről sosem volt számottevő véleményem. Ennek főként az oka, hogy a mű cselekménye jóformán semmi újat nem hordoz, azonkívül, hogy - mint pl. a Die Hard-folytatások - kiterjeszti a fő konfliktus színterét egy egész városra. Másolómunkáról van szó, ami meg se próbálja továbbgondolni elődjét, csak a gegekre hajt, és az első rész népszerűségén lovagolva kisstílűen pluszprofitot próbál harácsolni a készítőknek. Pontosan ezt hívják úgy az angolban, hogy: cashing in. 

Szóval Kevint ezúttal egy repülőtéren veszítik el a MacCallister-ök. Miközben az anya megint magába roskad, a srác New York-ban köt ki, élvezi a szabad létet, összefut Marvval és Harryvel, továbbá - fogalmazzunk így - császkálásai során megismer pár ember:

• egy idióta portást, akit Tim Curry játszik;
• egy mogorva taxisofőrt és egy nőt pár galambbal. 

Majd a Vizes Banda új akcióját parádésan meghiúsítja, és visszatalál a szüleihez.

Véletlenek ebben a filmben bőven találhatók, és nemcsak mert véletlenszerűen mutat be és tüntet el hamar szereplőket, akikkel Kevin összefut. Ők cseppet se fontosak. A nő a galambokkal nem egyéb, mint az idős hólapátoló cselekménybéli helyettese. Lám: Kevin véletlenül megint összefut egy idegennel, akitől először megijed, majd hosszan elbeszélget vele, és a "végső ütközetnél" véletlenül ugyanúgy váratlanul megmenti Kevint a Vizes Bandától.

Kevin véletlenül fut össze Marvékkal az utcán, később véletlenül hallgatja ki a tervüket egy ünnepi boltban, merő véletlenségből épp idejében ér a tervezett bűntény színhelyére, hogy megint csapdákat állítson a duónak, véletlenül épp egy játékokkal teli helyen, amikkel mint ismert, furfangosan bánik. És véletlenül sikerül épp újra összefutnia a szüleivel a végén.

Ja igen: és véletlenül ugyanazt a krimit nézi a TV-ben, melynek főszereplőjéről ismét elhiteti, hogy valódi személy. Csak az első rész pizzafutára helyett most egy egész hotelszemélyzettel hiteti ezt el.

"Borulj hát térdre és úgy mondd, hogy szeretsz."

"Szeretem magááát...!"

Ha nem gondolok arra, mennyire badarság, hogy ezt felnőtt emberek hada bevegye, akkor ez még egy mulattatóbb pillanat.

Nem akarom elítélni ezt a filmet, csak mert másolja az első Reszkessetek betörőket. Az egy jobban kezelt, jobban megírt film volt, eredeti szituációval. A későbbi két Home Alone-nal ellentétben itt legalább az eredeti szereplőgárda is megmaradt. Mégis csalódás volt számomra, nem is kicsit. A karakterek csupán kurta műsoridejű díszek, a történet nyilvánvalóan formális, kevés poén működik, és a szereplők képtelenek használni az eszüket. Kevin sztorija egyáltalán nem folytatódott itt! Mindössze megismétlődött egy másik helyen és időben.

TOP-11 legjobb Batman animációs sorozat epizód

Az Emmy-díjas "Batman" talán a nyugati világ legsikeresebb és legfejlettebb rajzolt szériája. Ún. "Dark Deko" látványvilágával és krimi jellegű, tragikumcentrikus felhangjával azonnal közkedveltté vált a Denevérember rajongóinak körében. Szereplői ugyanolyan érző emberek voltak, mint bárki más, függetlenül a képességeiktől. Ez az animációs sorozat valósította meg azt, amit a 90-es évek élőszereplős mozijai nem tudtak: továbbvitték és kiszélesítették a '89-es verzió teremtette kultuszt. Azonkívül átmentették a márkanevet a Schumacher-érán, a 2004-'05-ös reboot idejéig.


Amikor simán Batman-rajzfilmről beszélek, akkor az eredeti, 65 részes "Batman: The animated series"-t, valamint a 20 epizódos "The Adventures of Batman and Robin"-t számítom hozzá. Az utána következő szériák rajzstílusát már szembeszökően, mondjuk így: leszelídítették (Joker például majdnem olyan külsőt kapott, mint Mickey Egér), az egyes történetek kidolgozottsága is romlott. Hirtelenebbek voltak a sztorik fordulatai és a karakterek fontos döntései. Nem tartom vészesnek a minőségbeli visszaesést, de határozottan nem volt már ugyanaz.
Ezért az alábbi listába nem számítanak bele a "The New Batman adventures", illetve az azután következő többi sorozat epizódjai.

11.

#

The Last Laugh

Ez a rész több ok miatt is a kedvenceim között van. Először is: élvezetes látni a káoszt, hogy nevetőgáz terjeng egész Gothamben, s a több millió röhögő ember közt fosztogat Joker és bandája. Bruce Wayne-t ezenkívül személyesen érinti az ügy: a nevetőgáz a kastélyig elgyűrűzött, és az egyetlen embert is eléri, aki Bruce családját jelenti. Batman folyamatosan Joker újabb és újabb húzásaira kell kapkodni: a gáz, Joker 2 embere, a "Bohóc Kapitánynak" kiadott robot, a szemétégető katlanja és a hulladékáradat.

De ha az egészet nézzük, úgy tűnik, mintha az élet így tanítaná meg Wayne-t a vicc értékelésére. A mindig kötelességtudó Alfred megengedett magának egy szimpla április 1-i tréfát, de csak bosszantotta. Fortuna erre mintegy megmilliószorozza az esetet: Bruce körül mindenki a halálán van a nevetéstől, még Alfred is ámokfutóvá züllik. ("Ó, csak egy kis tavaszi nagytakarítás, uram.")
A káosz megfékezése után felcserélődik az epizód eleji helyzet: Alfred van letörve egy eltört váza miatt, és Bruce az, aki egy viccel megpróbálja felvidítani. "A kör bezárul" esete.

10.

#

Two-face

Harvey Dent az egyik legnagyobb érvágása a XX. századi mozi-franchise-nak. Jóformán köze nem volt a képregénybéli Kétarchoz, ideértve sajnos a sebhely kinézetét is.
Az animációs sorozat elején Harvey még Batman és Gordon oldalán áll. A Two-face c. dupla epizód világít rá, hogy létezik egy "Gonosz Harv" a lelke mélyén, aki agresszív, hataloméhes. Kísérteties látni, hogy a törvény embere bomlott pszichéje rabjává válik, és nem talál kiutat.

Bruce Wayne közeli barátja, aki vele örül, mikor Harvey az esküvőjét tervezi barátnőjével, Grace-szel. Miközben újraválasztási kampányát felügyeli, Rupert Thorne maffiabáró megzsarolja őt. Harvey-t tehát kívül és belül is egyre több sötét árny fenyegeti, környékezi. A robbanás, amiben fél teste megég, csak a még hiányzó "apró lökés", ahogy Heath Ledger Jokere mondaná.
Dent majdnem olyan összetett szereplő itt, mint Bruce, aki szintén vívódik, hogy nem tudott segíteni Harvey-n. Tragikus epizód, de nem mert meghal valaki, hanem mert Harvey-t mindkét énje zsákutcába vezeti:

1. Dent csalódik kedvesében, mert a gyámoltalan Grace akaratán kívül Thorne kezére játssza őt,
2. Kétarc pedig szinte megbénul pszichésen, mikor érméje, amellyel mindent eldönt, elkeveredik egy doboz másik érme között.

Kétarcot a TV-nézők először itt láthatták annak, aminek eredetileg is kitalálták: Gotham elveszett lehetőségeinek egyike. 

9.

#

The Cat and the Claw

Laikus szemmel nézve kínos lehet, mikor egy macskának öltözött nő flörtöl egy denevérnek öltözött hapsival. Erre játszott rá borzasztóan a Batman visszatér c. film: ott Bruce Wayne és Selina Kyle között csak egy morbid, perverzióval kevert szemezés létezett, nem valódi vonzalom vagy kötődés.

Selina Kyle egy elegáns, provokatív tekintetű hölgy, aki Catwoman-ként az állatokat csaknem olyan hévvel védelmezi, mint Mérges Szömörce (Poison Ivy) a növényeket. Batman szempontjából bűnöző, és csak kedvezőtlenebb fényben láttatja őt, hogy Bruce randevúzott vele. És mindezek mellé: Selina leleplezi, hogy egyik ismerőse egy terroristavezér, Vörös Karom talpnyalója.

Maga a helyzet tehát érdekesen kusza. Batmannek olyasvalakit kell megvédenie, aki maga is bűnöző, anélkül, hogy leleplezné saját magát őelőtte. Közösen menekültek meg a haláltól, és akadályozták meg Vörös Karom tervét. De szabadon hagyja-e ezért Batman? Nem: a legvégén bilincset tesz Selina kezeire, miközben hátós szándék nélkül közel engedte magához.

Ez a fajta kötelességtudat, így magában kétszínű, vagy legalábbis merev stréberség lenne. De így ésszerű. Batman, az önbíráskodó csak a szükséges rossz az alvilág ellen, nem egy archetípus, amit ha mások követnek, tolerálja nekik (ugyanúgy, mint A sötét lovag-ban). Attól a nő még vétkes, hogy segített egy terrorakciót meggátolni. Ha a szándékai őszinték, hagynia kell a bíróság fórumának, hogy mércére tegyék a jó cselekedeteit a rosszal - mint egy másik részben látni fogjuk: nem hiábavalóan.

8.

#

Day of the Samurai

Kyoudai,
Kyoudai, Bruce hajdani tanítványtársa egyike azon kevés ellenfeleknek, akik a 85 rész során megtudták, kicsoda Batman. Egy korábbi részből tudjuk, hogy a fiatal Bruce leleplezte Kyoudai lopási kísérletét, és évek múltán bosszút akart állni Wayne-en.

Ami miatt rájön a titokra, az Batman küzdőstílusa, mely igen hasonló az övéhez, illetve amit Bruce-tól is látott. Igazából az epizód utolsó percei izgalmasak nagyon. Kyoudai ninja-öltözéke ugyanúgy a kilétét rejti el, mint Bruce-nál a denevérjelmez. Mindketten felismerik, hogy itt csak érintettek vannak jelen (ők és régi tanítómesterük), akik úgyis tudják a kilétüket. Bruce az évad során először és utoljára veszi le csuklyáját egy ellenfél előtt, mielőtt azzal közelharcba bocsátkozik. Ez segít a nézőnek elhinni, hogy Batman maszkja mögött egy egyszerű ember van, és hogy nincs eleve elrendelve, hogy sikerrel viaskodik az aktuális bajforrással.

7.
# 

Almost got 'Em

5 visszatérő bűnöző-alak, akik nem csinálnak semmit, csak pókereznek. Ez főként a többi epizód tükrében számít frissítően rendhagyónak: először látunk egy helyen több Bat-ellenfelet, akik itt bebizonyítják: nemcsak "gonosz tervek" szövéséből áll az életük. És egymás stílusát, módszereit is minősítik, cinizmussal és nem méltatással tekintenek rájuk. Talán még inkább 3 dimenziósnak érződnek a karaktereik, mintha mind kaptak volna 1-1 kialakulásos részt, mint Kétarc. 

Elmesélnek 5, a néző előtt is ismeretlen esetet, amikor majdnem sikerült végezniük Ővele. Kissé gyermeteg kivégzési módszerek, de változatosak. És ragyogóan előkészítik a talajt a klimax-harchoz vagy katarzishoz! Ivy, Kétarc és Pingvin sztorija szól szorosan Batmanről, Jokeré inkább Selina Kyle elrablásáról. Ehhez tökéletesen illeszkedik a felállás: Joker sztorija a cselekményben valójában ugródeszka egy 5., de most már ténylegesen Bat-sztorihoz, ami a jelenben zajlik.

Ami miatt az átvezetés hibátlan, az a csavar, és ahogy érzékeltetik. Miután Joker elmondta, amire várt, az addig tompa agyú Gyilkos Croc Kevin Conroy hangján szólal meg, ezzel felfedve valódi kilétét: Batman, álruhában, Kyle holléte után nyomozva. És miután már Macskanő szabad, ugyanazt a visszatérő megjegyzést ejti el, mint a pókerező gonoszok: "Majdnem elkaptam.". Persze csak romantikus értelemben. Igazán hangulatos és fantasztikusan megírt, kerek epizód.

Amit még hozzátennék: örültem neki, hogy Ivy és Kétarc szóba hozzák, hogy Pamela Isly egy korábbi részben megmérgezte Harvey Dentet. Furcsa lett volna, ha említésre se kerül egy ilyen fontos részlet. 

6.

#

Perchance to Dream

Milyen lett volna Wayne élete, ha az a kettős gyilkosság nem történik meg? Felnőtt korában hogy nézne ki az élete, ha egyszer csak arra ébredne, hogy minden tökéletes?

• A szülei élnek,
• Selina a menyasszonya,
• Gotham utcáin nagyobb a biztonságérzet az emberekben,
• És a legelképesztőbb: Wayne meglátja, amint valaki Batmanként vigyáz a városra!

Azt hiszem, egyértelmű, hogy mi hogyan reagálnánk erre Bruce helyében: ez nem lehet valóság, csak annak érezzük. Mégis, ha nem tudjuk, hogy törjünk ki az állapotból, akkor egy ponton hajlanánk elhinni, akarni ezt az álomvilágot, bárhonnét is jött. Nem mert ostobák vagyunk, hanem mert egy részünk vágyik erre az abszolút pozitív jövőképre.

Aztán persze a bennünk fortyogó igazságérzet utat akar törni az illúzión át. Ez hajtja Wayne-t, és ölt testet a két személyiségének harcában. Bruce Wayne "fizikailag" néz szembe alteregójával, Batmannel. Rendkívül izgalmas, drámai és tanulságos:

"Tegyük fel, hogy igaz! Miért az én hibám?
"Nem tudom megmagyarázni. De te vagy a kulcs ehhez!"

Az egyetlen dolog, ami kifogásolnék, az ennek az egésznek a kerete. Bolond Kalapos, Batman egyik nemezis egy tucatbefolyásoló gépet rakott a fejére, hogy kimondottan ezt álmodja. Amikor Wayne letépi a denevércsuklyát, a Bolond Kalapost találja ott. Mitől? És mint kiderül: maga is meglepődik, hogy Batman magától felébred! Ha nem Kalapos hatolt be az álmába, akkor hogy közölhette Bruce-szal a helyzetét az álomban? Ennek semmi értelme.

Még annyit: nem találtam bizonyítékot arra, hogy álmunkban ne tudnánk olvasni újságot vagy könyveket. Bruce elvileg azért nem tud, mert a bal agyfélteke álomban kevésbé segíti a fókuszálást. De hogy álmunkban miért ne lennénk képesek összefüggő szöveget fabrikálni, arról elképzelésem sincs. Ezt a szakértők jobban tudják.

5.

#

Heart of Steel

Maga a tudat, hogy egy emberkéz teremtette gép önállósodik, és hatalmat kap az emberek élete felett, nagyon ijesztő. Hát még az, ha elkezd emberi külsejű robotokat reprodukálni, akik megszólalásig hasonlítanak befolyásos személyekre.  

Ez az alapötlet és a belőle fakadó akcióhelyzetek miatt van kedvenceim között ez az epizód. H.A.R.D.A.C. a technológia igazi szörnyetege, olyan tudatos lény, aki az emberek tökéletlen, helyettesítendő elemekként értelmezi. Csak azért nem likvidálja a lecserélt egyedeket, mert tanulmányozza őket a tökéletes másolás érdekében. Egyedül annak tűnhet fel a különbség, aki - mint itt Barbara Gordon - pontosan ismeri az érintett szokásait, viselkedését.

Amellett, hogy milyen ügyesen leplezett az egész, az igazságot felismerve Bruce élete is veszélybe kerül. H.A.R.D.A.C. és kiborg szolgálója, Duane kis híján saját számítógépével öletik meg. De ennél is nehezebb megszökni a polgármester és két másik android elől, akik még a lift felvonóját is kiszakítják, csak hogy mihamarabb elkapják őt. A Terminátor-filmekbe is odaillő, veszedelmes mozzanatképek - főleg ha T-1000-hez hasonlóan ők is likvidálnák a lemásolt személyeket.

4.

#

The Demon's Quest

Ra's al Ghul számomra az egész rajzfilm-univerzum leggonoszabb nemezis-alakja. Démoni, hihetetlenül erős jelenléttel bíró alak. Erkölcsi kódexe sajátos torzképe a becsületnek és a hatalom áhításának. Gondolkodása is alaposabb a sorozatban látott többi negatív szereplőtől: a "Detektívről" gyakorlatilag elejétől fogva tud mindent. Olyan tömény, elvakult észjárás jellemzi, ami még magában Batmanben is képes egyfajta undorral vegyes félelmet ébreszteni.
Szavainak és tetteinek nyomatékát növeli, hogy az őt övező rengeteg mitológiából szinte minden fizikai valóság. Több száz éves a Lazarus Pit regenációs forrás által, emellett óriási követőtáborral és anyagi tartalékokkal rendelkezik. A terve, miszerint a világ Lazarus-forrásait egy szatellit-lézerrel berobbantja, hihetőbb, ha a források helyére inkább vulkánokat képzelünk el. Mindkét esetben tervének megvalósulása - ezt ő maga számítja ki - több mint 2 milliárd halott lenne.

Ami még vonzóvá teszi ezt a részt, az a komolyan vehető romantikus szál benne. Batman női hódolói közül Talia al Ghul ért fel hozzá a legközelebb szellemileg és egyéniségében; őt lehetne leginkább méltó női partnerének tekinteni. Talia végig igen sötét figura marad a rajzfilmben. Érzései két irányba húzzák: egyrészt szerelme Bruce-Batman iránt, másrészt a lojalitás nagytiszteletű apja irányában.

Mindössze két dolog volt, ami eléggé kilóg az epizód hangulatából. Az egyik, mikor Batmannek szétszakítják a ruháját. Teljesen elhiszem, hogy Ra's "a büszkeség jeleként" meghagyja a csuklyáját, de ahogy a szövetet szétszakítják, az kissé röhejes látványt nyújt. 
A másik, aki sehogy sem illett ebbe a részbe, az Robin, azaz Dick Greyson. Szerepe mindössze annyi, hogy elrablása révén Ghul bemutatkozhat lánya szerelmének a Bat-barlangban. A későbbi sorozatok beállításában aztán Robinnak lenni végképp a szeleskedő segéd, a másodhegedűs címke viselését jelentette.

3.
#

Heart of Ice

Victor Fries kapta talán a legtragikusabb sorsot a 85 epizód negatív főszereplői közül. Tudós volt, aki saját nejét kriogenikus állapotba lefagyasztotta, amíg gyógyír nem lesz halálos betegségére. Idáig a '97-es Batman & Robin is átvette a figura itt ábrázolt eredettörténetét.

A két verzió között a különbség: Ferris Boyle. Ő tette tönkre Fries - immár "Mr. Freeze" - életét, amikor megfenyegette, hogy leállítja a túl drágává váló project-et. Freeze bosszújának célpontja: az általa okozott baleset folytán Victor szervezete már csak 0 Celsius-fokos környezetet tud elviselni. Az epizód azt sugallja, hogy Nora meghalt. Így is tűnik logikusnak, miután Boyle minden bizonnyal leállította a project-et Fries eltűnése után.

A zenétől a történet részleteiig az egész részből árad a nyomasztó reménytelenség. Freeze teljes létezése a szenvedésről, a fizikai izolációról szól: semmi nem maradt a régi életéről, még a tudományos munka is csak a bosszúja eszközét képezi. Képzeljük csak el, milyen gyötrelmes érzés lenne minden nap azzal ébredni, hogy az evés, a lélegzés, szóval minden élet-megnyilvánulásunk a jég hidegéhez van kötve.

Freeze itteni alakja engem Robotzsarura emlékeztet: egy ún. rohadék örökre megfosztotta emberi mivoltától és szeretteitől. Egyedül az arcáról ismerhető fel, hogy ez a hibrid, abnormális szervezetű, fedett szemű bádogdoboz régen egy hús-vér ember volt. Ugyanakkor ruhája állítása szerint megtriplázza az erejét, fegyvere egy speciális tervezésű pisztoly. Amikor ezzel lefagyasztja Boyle lábait, mi magunk is jogosnak érezzük a haragvását, és az epizód végén a bánatát is. Az egyik legszívbemarkolóbb epizód, ha belegondolunk, mit jelent így, ilyen biofizikai állapotban... nem, nem is élni: LÉTEZNI.

2.

#

Eternal Youth

Horrorisztikus látvány: emberek, akiket egy vegyülettel faszerű lényekké változtattak. Bármilyen valószerűtlen is: az, ahogy a folyamat bekövetkeztét látjuk, teljesen meggyőző - vagy legalábbis eléggé ahhoz, hogy megborzadjunk ettől. 

Pamela Isly az összes eddigi interpretációja közül itt, ebben a rajzfilm-részben a legfanatikusabb. Egy egészségügyi központot üzemeltet előkelő, idős emberek részére. Ezek aztán sorozatosan eltűnnek, mivel a központ valójában csapda: Mérges Ivy ezzel bünteti a meghívottakat, akik szerinte súlyos rombolást vittek végbe a természeten. Azzal hitegette őket, hogy megújuló fiatalság várja őket - hogy aztán a legbizarrabb módon kivégezze őket.

A meghívottak közé felkerül Alfred is, egy Maggie nevű hölggyel együtt. Batmant kétszeres sokk éri: látja a szegény elkérgesedett lelkeket, és kicsit odébb a saját inasát - facsemeteként. Hogy ez az állapot nem azonos a halállal, annak érezni, hogy csak 1 valódi oka volt: gyerekeknek szánt rajzfilmnél nem engedélyezhetnek egyértelmű halálozást.

1.

#

His silicon Soul

Különös választásnak tűnhet, hogy éppen ez a kedvenc epizód a személyes listámon. A leggonoszabb ellenfél, a legtragikusabb háttér-sztori, majd a legrémisztőbb terv után most a legérdekesebbet neveztem meg. Batman hasonmása ugyanis nemcsak külsőre, hanem először éntudatában is megegyezik az eredeti Bruce Wayne-nel. Annyira meggyőző, hogy mi is hajlanánk hinni neki: "Valaki beleültette az agyamat ebbe a robottestbe." Ha pedig ebben hiszünk neki, akkor Wayne felnőtt életszakaszának szinte bármelyik pontjára tehetnénk, mikor a robot az igazi helyére állt. 
Persze erről szó sincs: H.A.R.D.A.C. teremtménye ő is, mint az összes többi emberi kiborg, és egy idő után H.A.R.D.A.C. vezérprogramja aktiválódik benne: az android-társadalom létrehozása.

Ami számomra kifejezetten élvezetessé teszi ezt a részt, azok a robot-Batman emberi vonásai. Nyilván nem(csak) a külsejére célzok. Úgy keresi meg Alfredet, mint Bruce-Batman, és úgy is kérdezi ki H.A.R.D.A.C. tervezőjét, Karl Rossumot. Továbbá: ugyanazzal a haragos hitetlenséggel fogadja az emberek szavát, hogy ő nem (létezik, hogy) Bruce Wayne (legyen).
A másik kedvenc momentumom, amikor az igazi Batmannel harcol. Immár az eredeti program vezérli tetteit. És ekkor derül ki, hogy talán túl tökéletes másolat lett. Wayne szembesíti hasonmását vele, hogy nem képes gyilkolni, mert ő maga is megtagadta ezt magától. Pont az ellentétes helyzet: először gépmivoltának a tudata ellen tiltakozott: most az ellen, hogy a mintaalany érzésvilágát is megörökölte. Végül saját pusztulását okozza, mikor azt hiszi, végzett az eredetijével. Ez tragikus bizonyítéka Bruce szavainak: "Lehet, hogy volt lelke, Alfréd? Szilikon lelke. De mégiscsak lélek volt."

Tekintve, hogy az egyik legjobban megcsinált amerikai rajzfilmről van szó, remélem, hogy legalább tetszett a lista-összeállítás. Nyilván nem akad mégegy ember, aki ugyanezen részeket nevezné meg pont ugyanebben a sorrendben egy top-10-es listán. De valamennyire talán tetten érhető, mi alapján melyeket neveztem meg a sorozat legjobb momentumainak.

Végezetül: kellemes Szilvesztert és sikerekben gazdag Újévet kívánok az olvasóknak!