Apácashow

Whoopi Goldberg talán legismertebb szerepe az apáca-álca mögé bújt bárénekesnő, Deloris a.k.a. Mary Clarence nővér. Átlagos komédia, néhány szívderítő szituációval és dallal. De a történetében van tartás, energia, és nagyon egyszerű miliőn valami tanulság is kihámozható belőle.

Meglepő módon épp az apácák között vannak a legjobb karakterek, akik mellesleg a folytatásban, az Apácashow 2.-ben is visszatérnek majd. Ezek közül a legtöbb műsoridőt Mary Patrick, a pajkos, nagyhangú fehér hölgy; illetve a fiatal Mary Robert kapja, aki egyelőre még nem felesküdött taja a Szent Katalin zárdának. 

A zárda főnökasszonya kétes eset: először csak egy maradi, konzervatív vezetőnek tűnik, aki Deloris sorozatos reklamációit fél-füllel reagálja csak le. Kettejük viszonyulása szerintem ügyesen van átvezetve. A tisztelendőanya érvekkel bizonyítja Deloris-nak, hogy visszavágyott régi élete sem volt normális: egy gengszter ex-szeretője, aki csak emiatt hagyta énekelni, most pedig vadássza, mert szemtanúja lett egy gyilkosságának.

Érdekes - meg egyébként logikus is -, hogy a zárda merev etikai kódexét és saját egyéniségét összekötő láncszemet Mary Clarence az éneklésben találja meg. Miután egy-némely apácát jobban megismert, és amúgy is csak ezt engedik neki, a kórushoz kerül.
A főnökasszony szavait: "Csak ámítod magad. Isten küldött ide. Vedd észre." irónikus módon a sors is igazolja: Deloris-t a kórus élére választják, a következő misét pedig olyan energikusra (de nem harsányra!) szabja, hogy arra még a helyi csavargók is kíváncsian beülnek az utcákról. Mikor a főnökasszony át akarja helyeztetni magát, elmondja M.C.-nek, hogy érti a módszerét, de látja annak korlátait is. Ezért nem érzem erőltetettnek, amikor a végére már Deloris és ő is baráti alapon tekintenek a másikra. 

A rosszfiúk tipikus agyalágyultak, akik már azon fennakadnak, hogy akit ki kéne nyírni, talán tényleg apáca lett menetközben. Van egy csökevényes mellékszál, hogy egy tégla a zsaruknál beköpi az ügyben a tanúkat. Nyilván ez csak azt indokolja, mennyire elhúzódhat Deloris zárdai léte.

Örvendetesnek tartom, hogy az apácák szemtől szembe is megismerik Deloris üldözőit, mielőtt elkapják őket. Nem ők állítják meg a fő bűnözőt, mint pl. Richi Rich az új barátaival. De mikor Deloris eltűnik, a megkeresésével bizonyítják, hogy kitartanak mellette, bár már ismerik a fényállást.

Tudom, hogy ez egy szokványos vígjáték, és a rosszfiúk az ilyenben csak a humort szolgálhatják. Mégis, magába a helyzetbe belegondolni elég ijesztő. Deloris úgy vezényli az utcára "rendtársait" (ráadásul egy idő után TV-adásban!), hogy ezzel az ő életüket is veszélybe sodorja. A főnökasszony még külön hangsúlyozza is Mary Clarence-nek: az apácát a ruhája nem védi meg, csak a falak. Ekkora kockázatot az ember saját nevében vállalhat, de másokéban nem: megkésve kéri a végén Vince-től és két bűntársától, hogy őket "hagyják ki" a dologból.

Az is igen zsengén elővezetett, hogy az utolsó jelenetben Őszentsége, II. János Pál előtt tartanak előadást. Derűs, abszolút pozitív pillanat, mégha nyilván túlzás is, hogy az egyházfő a bíborosaival ellentétben feláll, miközben megtapsolja a kórust. Legalább itt nem a humorra, hanem a komoly, életszerető hangvételre helyezték a hangsúlyt: a terem tágas, a dal hangzatos, a hangulat örömteli.

Ami a humort és a tempót illeti: előbbiből kevés volt ütős, utóbbi pedig inkább a második félidőben, Mary Clarence kórusi ténykedésével kap erőre. A 2. részben már hamarabb rátérnek a cselekmény lényegére, de ezt igazán nem rovom föl.

Kedvenc poénom még a film elején hangzik el, mikor Deloris a gengsztertől kap ajándékot:

"Édes Deloris: ezt Vince küldi."

"Remélem a hullája."

Az Apácashow nálam átlagos komédia. A vicckészlete nem, annál inkább a fontosabb apácafigurák és a dalok által közvetített szellemiség nyerték el benne a tetszésemet.