Medicine Man

Gyakran tapasztalom, hogy a véleményem egy hollywood-i produkcióról nemcsak különböző, de olykor szöges ellentéte a közvélekedésnek. Nem egyszer kerültem filmfórumon heves vitába valakivel, mert az illető egy kedvenc filmjét vagy színészét demitologizáltam az írásaimmal. Azt is megértem, ha valaki konokul keresi az érveket a favoritjai mellett felsorakoztatni, függetlenül azok felépítettségétől, vagy hogy tartalmuk mennyire kompetensen bánik az adott témával.

A Medicine Man fontos helyet foglal el az emlékezetemben. Ez volt a legelső movie, amit Sean Connerytől láttam még gyerekként. A 80 év fölötti lovagszínészt két kontinens legjobbjai közé sorolom. És bár mai szemmel jóval kisebbnek látom az alkotás értékét, leesett az állam a Rotten Tomatoes nyilvántartása láttán, amely rongyos 20%-ra taksálta. Csillagozásos értékskála szerint ez még egyesnek/egykettednek felel meg.
A honlap cikkei sem kapcsolták fel elmémben a villanyt. Legtöbbjük merő fanyalgásként ecsetelte, mennyire unják már a hasonló természetfilmeket, illetve milyen rosszul játszik benne Connery partnere, az emiatt Arany-Málnára is jelölt Lorraine Bracco.

Nagyon hamar épp abba a helyzetbe kerültem, mint a főszereplő tudós, Dr. Robert Campbell. A rák ellenszerét próbálja szintetikusan előállítani, de még nem vitte véghez az áttörést. Én is ugyanígy kutattam utánanézéskor a mérget a film komponensei között. Mi teszi nemcsak mérsékelt, de egyenesen büntetendő munkadarabbá a Medicine Mant?

Lorraine Bracco itt egy kutatóasszisztenst alakít, akit a Campbell által kért személy helyett küldtek a dél-amerikai esőerdőbe. A kényszerű csapatmunkát viszont nehezen tűri mind a remeteként élő Campbell, mind pedig Dr. Crane.

Nem szokásom, hogy egy cikk alatt rész-pontszámokat osztogatok egy film külön aspektusaira. Most ezen változtatok: bármennyire is jobbnak tartom a filmet a fenti százalékértékétől, megpróbálom kipuhatolni, mi és mennyire fogja vissza, hogy 5 csillagos dzsungeldráma legyen.

"20%" az 2/10 ugyebár. Sean Connery szinte akármilyen karakterben hiteles, és az Amazonas körüli trópusi rengeteg ideális hátteret biztosít az eseményeknek.

Emellé venném még Jerry Goldsmith témazenéjét, mely intenzív, veszélyérzetet keltő, pörgős szám. Akkor játsszák, amikor az elején és a vége felé tűzvész pusztítja a vadon egy részét. A tűzvész kitörése egyébként meglepően hatásos jelenet; látszik a lángok ábrázolásán, hogy John McTiernan rendezte ezt a movie-t. Máris találtam tehát annyit, ami miatt legalábbis "elmenne" ez egy gyenge munkaként.

Mielőtt továbbmegyek, kivennék néhány negatívumot: Bracco tényleg a legjobb partner Connery mellé, de ez csak felerészben a színésznő játéka miatt van. Karakterét úgy írták meg, hogy egy komfortigényes, akadémista észjárású tudós, aki fokozottan hajlamos a panaszkodásra. A film első fél óráját gyakorlatilag végighőbörgi, miután odaért Campbell faházához. Utána is többször fölösen nevetteti ki a nőt a forgatókönyv: amikor fürdik a helyi forrásvízben, vagy mikor meg kell menteni az életét, mert fogyasztott egy alkoholhatású innivalót.

Kissé túl sok energia megy el az idilli hangulat megteremtésére. A casting nagyon csekély, ha nem nézzük a sok indiánt. Sok jelenet nem kapcsolódik a fő konfliktushoz, vagy csak alatta elhangzó rövid párbeszédek formájában. És a szcénák többsége fölöslegesen elnyújtott. Feszesen vágva legalább 20 perccel rövidebb volna a műsoridő. Visszaemlékező montázsokat nem használnak, ami itt szerintem jó döntés. Tompít az elemlegetett mellékszálak elcsépeltségén, és Connery játéka önmagában hihetővé tudja tenni őket.

Aki a két tudós vitái láttán valami romantikus fejleményre számít, az verje ki a fejéből. Semmi ilyesmiről nincs szó. "Na gyerünk már; nem házassági ajánlatot tettem! Csak arra kérem, hogy vizsgáljon meg egy rágcsálócsaládot." A kutatások során egyszer ráterelődik a szó Campbell feleségére; a férfi nem tudott megbocsátani magának egy évekkel korábbi hibázásáért, és ezért házastársának sem hagyta. Hány filmben veszik a fáradtságot a készítők, hogy mikor valaki a "régi bedőlt kapcsolatáról" mesél, arra hihető szöveget firkantsanak? Egy bárhol vállalható szinten, azaz 4/10-nél már tartunk.

A legfontosabb aspektus a dráma, és a Medicine Man megfelel benne. Milyen pokolian nehéz a civilizációtól távol, vidéki laborban egyedül előállítani egy anyagot, amiből a fő komponensnek nincs is fix lelőhelye. És amiből kísérlethez használható minta már alig áll rendelkezésre. Campbellt a helyiek "orvosság(os) embernek" nevezik, mivel többször gyógyította a törzs tagjait, megszégyenítve ezzel saját sámánjukat. Ennek tükrében még inkább dühíti, hogy igazi küldetését nem tudja ellátni, nem találván a hiányzó komponenst: "Mit nem lehet ezen érteni?! Megtaláltam a század legnagyobb betegségének az ellenszerét, és most elvesztettem!" 

És nemcsak az nehezíti a feladatukat, hogy egy fakitermelő cég rövidesen útépítésbe kezd a környéken, kitelepítve a helyi bennszülött törzset. Miután a két tudós nagynehezen konszenzusra jutott, újfent összekülönböznek, mivel Campbell egy beteg fiúnak akarja adni az eredeti szérum utolsó adagját. Crane lebeszéli, mondván: az ellenanyag az emberiséget illeti. Nemcsak egyetlen rászorulót. És a fiú anyja, illetve a törzs többi tagja érthető módon megneheztel ezért a doktornőre. Egy átlagos drámától azt hiszem, ennyi elvárható.

Ha Dr. Crane nem is szimpatikus szereplő, a szkript meg tud játszani vele néhány egész ügyes pillanatot. Gondolok itt arra, mint mikor látja Campbellt, amint golfozás közben egy csillagszórót ajándékoz az egyik indián gyereknek. Vagy amikor megérkeznek a fakitermelő cég buldózerei. Az a jelenet nemcsak látványra és hangra megkapó. A munkálatok kezdete előtt ketten együtt rájönnek, hogy nem egy ritka virág, hanem egy ritka hangyafaj a kulcs a formula hiányzó összetevőjéhez. Kissé nagy véletlen, hogy épp most, de nem is ez a lényeg.
A drámai tónust kellően kiérezni abból, ahogy a helyzet eldurvul. Campbell összeverekszik a cég embereivel, ám azok helyben hagyják, és ami a legrosszabb: tűz üt ki az egyik tönkretett és berobbant masina miatt. Mikor Crane kimenekíti az idős férfit, pokoli látvány tárul a szemük elé: a faház, a labor, az összes minta és egy jókora terület egy éjszaka alatt széntörmelékké változott. Ez és a faház romjainál ülő, megtört és kócos Campbell látványa a film messze legerősebb pillanatai. Kár, hogy másfél órát kellett várni az első igazán erőteljes szcenárió eljövetelére.

A film sosem próbál reklámfelhívást intézni a néző felé (mint pl. a 4. Star Trek-mozi), annak ellenére, hogy egyértelmű a fő negatív veszélyforrás. Az esőerdők pusztítása. Ennek legkönnyebben megfogható aspektusa, hogy számos gyógyszeripari Szent Grál található itt, sokukról talán még ma sem tudunk.
A befejezés ugyan eléggé letargikus, de a két kutató nem adta fel teljesen a reményt. Az ellenanyag hordozói talán nem mind pusztultak el, talán még találnak belőlük valahol, ha majd újra megpróbálják. Nem próbálnak meg lelkizni a szereplők, csak tényként beszélnek róla, hogy meg fogják próbálni. A rák ellenszere olyan projekt, amihez így vagy úgy, de lehet tőkét és felszerelést szerezni.

Ha a tűzvészt a dramaturgia nem a tetőpontnak jelöli meg - hanem mondjuk félúton súlyos visszalépésnek az igaz ügyben -, akkor odakívánkozott volna annak mutatása is, amint Campbell  és Crane pénztámogatást keresnek. Ezt nem hibaként hoztam föl! Csak megnéztem volna Campbelléknek azt a problémáját is, amint megoldani törekszenek. 

A Medicine Man tehát nem jó film, de egyáltalán nem nézhetetlen. Csak nem elég kidolgozott. Van itt egy érdekfeszítő téma, impozáns tájkörnyezettel és egy legendás skót főszínésszel. Ezekkel pedig jóval többet is lehetett volna kezdeni, mint ahogy a Die Hard rendezője képes volt rá.