Charlie Countryman szükségszerű halála

Nem tölt el különösebb büszkeséggel, hogy egy európainak imitált amerikai film csaknem teljesen Bukaresten játszódik - mégha többször emlegetik is a mostani lakhelyemet, Budapestet. Ugyanígy Evan Rachel Wood szépségével a színészi játék terén, vagy a kopottas utcák és lerobbant csehók látványával "realisztikus beállításként". Akár jó ez nekünk, akár nem, Hollywood a mai napig csak sejti, mit jelenthet Közép-Kelet-Európában élni valakinek, és ha 1-2 direktor próbálná is áthidalni e szakadékot, mi és szomszédaink ma csak megtűrt vendégek lehetünk a mainstream világában (emlékezzünk csak a Die Hard 5. esetére).

Charlie Countryman félszeg, zavart, önbizalom-hiányos csóró. Miután gyógyíthatatlan beteg anyját lekapcsolják a lélegeztetőről, az asszony szelleme megjelenik Charlie-nak, és azt javasolja neki, hogy utazzon Bukarestbe. Miután egy Victor nevű utassal beszélgetett a repülőgépen, a fickó még az út során meghal, és Charlie találkozik Victor felnőtt lányával, a csellista Gabi Ibanescu-val. A srác szinte azonnal beleszeret, ám van egy bökkenő: a lány exférje, Nigel egy brutális gengszter, aki korábban már agyon is lőtt hidegvérrel embereket.

Szinte fejembe ugrik a kép, ahogy a stúdiónak előadták ezt a filmtervet: van ez az éppen elhunyt anyakísértet, aki egy mindkettejüknek vadidegen városba hívja a fiát Transilvániában, és a gépen épp kimúlt a mellett ülő utas, aki majd A Lányhoz küldi. Válaszolhatták erre: "Jól hangzik! Mondja tovább!"
Miért írom ezt? Mert ennek a filmnek alig van bármi oka létezni; annyira abszurd, lapos és bizonytalan pontokkal teli a története, hogy azt tényleg merészség volt jóvá hagyni. Maga a cselekményeszköz, hogy Charlie szellemeket lát és így gyakran keveredik számára a valóság és fantázia, elcsépelt és itt ritka nevetségesen néz ki. Legalábbis átgondolatlan az, hogy mikor és miért látja hol az anyja, hol Victor vagy mások arcát lelki szemei előtt.


Shia Labouf-ot becsülöm, hogy nem akar butított popcorn-filmekben szerepelni, de most mellényúlt. Charlie Copuntrymannek már a neve is kevéssé hihető, a személyisége pedig egy merő romhalmaz. Miután megérkezik a sors által kijelölt új lakhelyére, egyik csávából a másikba sodorja magát, nem gondolkozik, és az egész összbenyomása szánalmas. A történet végig úgy tesz, mintha csak egy önbizalom-hiányos kölyök volna, aki életében először talál valamit a messzi földön - nevezetesen egy dögös vörös bigét -, amiért megérné kockázatokat vállalnia. 

Nagyon zavar, hogy semmi logika nincs a szereplők cselekedeteiben, sőt a címkarakter végig csak sodródik az árral. Már az érkezése is, ahogy a helyi hatóságokkal Victor kitömött állata miatt összeveszik, vagy amikor Gabi épp Nigellel találkozik egy kávéháznál, odarohan a férfihoz, hogy hangosan közölje: "Láttam a felvételt!" Igen: azt a felvételt, melyen felfedezi, hogy ez a lenyalt hajú, kigyúrt barom egy asztal körül mindenkit agyon lőtt egy pisztollyal! Ekkora idiótát azért nem sűrűn látni - mindegy, hogy Chicago vagy Bukarest területén. Tartja a mondás, hogy "Keresd a nőt", de ez az az eset, mikor a lány és a fiú közösen tehet az utóbbi hányadtatásairól.

A gyászos színészi játék önmagában lehangoló, de személy szerint kiütést kaptam a pszichotikus szerelmi háromszögtől Charlie, Gabi és Nigel között. Lényegében adott

• egy született palimadár, akinek abszolút semmi világos elképzelése az életéről;
• egy nő, aki szinte egyfolytában megjátssza magát, modorában cinikus és ködösítő;
• illetve egy önkontrollra képtelen szociopata, aki azt hiszi, félelmetes, ha mormogva beszél.

Ezek után valahogy nem tudtam szívből örülni, mikor a végén végre együtt ücsöröghetnek az utcán. Erről mindjárt.

Ahogy a látomásokat, úgy a lassításokat se tudja rendesen használni a film, pedig egyikből sincs sok. Véletlenszerűen vannak elszórva, épp csak arra ügyelve, hogy ne átvezető jeleneteknél forduljanak elő (ellentétben pl. a Szellemlovas 2.-vel, mely tele volt lassításokkal, főleg ott, ahol semmi sem történt). A feszültség nem jött át, a romantikában alig volt őszinteség és ész egyszerre - gondolok itt főleg az ismerkedés jelenetére, ahol Charlie még arra is kitér Gabinak, hogy melyik testrészére borulva múlt ki és nyáladzott az apja. Ez a fajta teszetoszaság nem rokonszenv-keltő, hanem csak simán béna.
A zárójelenet legalább még utoljára próbált kicsit játszani az elvárásainkkal. A cím és a kezdőképek alapján, ahol is a fiú alázuhan a vízbe, Charlie halálára számítanánk. Mintha átok ülne rajta, és a baljós hangulat mindig emlékeztetne minket, hogy végülis áldozat lesz. És lám: Nigel a haverjaival kiköti őt, Gabinak adja a pisztolyt, hogy lője le, ő úgy tesz, mintha megtenné, aztán a kiérkező rendőrök egyik fejbe lövi Nigelt, hogy aztán a srác végül kitüremkedjen a hullámok közül. Nem tudom, hogy Gabi és Charlie tudták ezt megjátszani úgy, hogy Nigel ne vegye észre, mikor ott állt mellettük. Vagy ennyire agyatlan barom volt, hogy nem látta?

Hangulat vagy sem, nem bántam volna, ha a film nemcsak álmosan vánszorog, hanem kicsit fordulatosabb. Azonnal észrevehető, hogy nem veszi komolyan veszi, és mit sok gyenge mű, stílusnak állítja be a cselekmény lassúságát és szétesettségét. Alig van benne fordulat, és mikor végre történik valami, az is súlytalan. Az egyik legunalmasabb film, amit a 2013-as évből láthattam.

█ Transformers 3. - A Hold sötétje █

Michael "Anti-Nolan" Bay megint ugyanazt nyújtja, mint az első Transformers-szel. Ezúttal viszont már A bukottak bosszúja akut idiotizmusa és Megan Fox nélkül, aki nyilvánosan Hitlerhez hasonlította a rendezőt. Ehhez képest a cammogó TMNT-projekt kapcsán ismét kibékültek: a hírek szerint Fox játszhatja April O'Neil karakterét. Ehhez csak annyit fűznék: mindkét embert a mozivilág bugyraiba kívánom, kicsavart hátgerinccel!

A kérdés igazából az: meg tud-e lepni minket valami pozitív újítással a Transformers-franchise?
Nemleges.


Az effektek és a panorámatervezés adják ki azt a minimumot, ami egy pénznyelő látványfilmtől elvárható. Ez a legfőbb vonzereje a három film bármelyikének: a képélesség megfelelő, és a színezés sem pupillatipró. Minden más komponens ismételtem bóvli szinten mozog. A legnagyobb teatralitást továbbra is az Autobotok és Álcák közti küzdelmek, illetve az Álcák aktuális csodafegyvere kapják. Koreográfia vagy stílus továbbra sem lelhető fel a transzformerek küzdelmeiben: mindegy ugyanolyan primitív zúzófeszt, mint eddig.

Bay és készítőgárdája egyetlen dologban tanult, és ez a viccek számának korlátozása. Ez azonban még nem teszi jóvá, hogy nincsenek karakterek, csak visszatérő nevek és arcok tünedeznek fel kisebb-rövidebb ideig.

A forgatókönyv leginkább olyan, mintha fognánk egy letölthető Super Mario Brothers-játékot, és  megdúsítanánk szteroidokkal. Az Autobotok ma ENSZ-békefenntartók, Sam Witwicky pedig dolgozó polgár, új barátnővel. Mindkettőt támadás éri, így előbb-utóbb össze kell futniuk. Van egy áruló Autobot, Sentinel, aki 50 éve a Holdra zuhant és kómába esett. Miután a gyanútlan Optimus feltámasztotta, az Álca-haverjaival összerakja régi szuperfegyverét, az "űrhidat", ami térhajlítással a Föld közelébe transzportálja Kibertront. A cél a szokásos:

1. Világuralom és az emberiség leigázása: PIPA
2. Autobotok száműzése és kisöprése: PIPA

Elképesztő már megint az a kapkodás, amivel a sztori egy amerikanista összeesküvés-elméletet próbál feltornyozni a movie első felében. Ennek építőköveit néhány olyan híres történelmi esemény képezi, amik már régóta klisészámba mennek Hollywood-ban:

1. Kennedy az Apollo 11-et Sentinel Holdra zuhant hajója miatt indította el;
2. A történelem emberpilótás űrprogramjaiból azért volt kevés máig, mert évtizedek óta Álca-ügynökök konspirálgattak ellenünk;
3. A Csernobili atomkatasztrófa azért volt, mer az "űrhíd" egy energiaparcellájával kísérleteztek az erőműben;
4. Testet ölt a világ szeme előtt a csillagászok által feltételezett Nemezis "társcsillag", azaz valójában a Kibertron bolygó, hogy 1 év alatt beteljesedjék az ősi maják 2012-es a világvége próféciája.

Vicceltem. :)

De a film által vázolt, hanta koncepcióba tökéletesen illene egy világvége-jóslat. A Transformers 3. tartja magát a minél nagyobb robaj, minél monumentálisabb méretek elvéhez, anélkül, hogy gondolkozna, mit sző bele a cselekmény tartalmába. Az effektek és a látképek: KIZÁRÓLAG ez a két dolog ér benne valamit, a többi komponense hulladék. Sosem teremti meg azt a feszültséget, amit maga a téma jelentene: hatékony idegen hódítók ismét fenyegetik sokmillió ember életét. Az még nem megzáró, ha csak úgy lerombolják mondjuk egész Chicagót, és passz. Tudjuk, hogy hamis! Tudjuk, hogy nincs okunk a szívünkhöz engedni! Nemrég láttam, amint a Kobrák ugyanezt megteszik Londonnal, és ott is rögtön a krízishelyzet után ünnepeltek!

Karakterfronton kizárólag személycseréről lehet beszélni. A régi szereplők ugyanúgy nem bírnak értékelhető személyiséggel. Optimus optimális erejű vezér a csatamezőn. Sam maradt a jámbor, teszetosza fickó, aki volt. Egyedül ott mutat szálkányi érést, mikor mostani kedvese, Carly veszélyben van. Nem lett okosabb, érdekesebb vagy bármilyenebb karakter; egyszerűen csak picit kevésbé tenyérbemászó a srác, mióta felnőtt.
Carly pedig szintén ugyanennyicskével jobb női társ, mint Mikaela: sikeres a munkában, vannak önálló gondolatai, és egy fokkal talán bájosabb is. Énszerintem - valamikor a 2 film ideje között - Sam rájöhetett, hogy eddig nem a legjobb társaság vette körül az életében, és elkezdett kérdéseket feltenni magának. Nagy nyálgép voltam? Dilisek a szüleim? A barinőm talán egy szexéhes lotyó?

Az Autobotok népe meglátásom szerint kacagtatóan naiv, az emberiség pedig kétségbeejtően szolgalelkű népség. Legalábbis: az itteni portréjuk erről árulkodik. Ami pedig az Űrhíd teleportációs elgondolását illeti, szintén légből kapott kifogás, hogy Kibertron valahogy elérhetőbb legyen a mai kor emberének. Révén, hogy az általuk észlelhető univerzumon kívül található a háború sújtotta planéta.

A legkomikusabb vonzata ennek a csodafegyvernek mégis az, ahogy feltalálója elbukik. Megatron megöli, féltékenységből. Az előző részben feltámasztott vezér úgy érzi, háttérbe szorul a nagy terv megvalósulása közepette. Kisebbségi komplexusa támad, hogy Sentinel mintha nagyobb befolyással bírna az Álcákra, mint ő. És nem elég, hogy mindezzel éppen Carly, egy földlakó szembesíti Megatront, de miközben Sentinellel cívódnak, Optimus szépen mindkettejüket lenullázza. Nevetnék, ha nem lenne ennyire szánalmas.

Tudom, hogy pusztán a kalibere és extravaganciája rimánkodik a pontokért. De az olyan produkció, és olyan rendező, aki sorozatosan hülyének nézi a közönséget, raktárnyi lyukat halmozva már a premissza kigondolásakor, azt nincs okunk becsülni! Soha nem próbál körülnézni a maga kreálta világban, vizsgálni a felvetődő érzéseket, gondolatokat, ötleteket. Az emberek újfent puszta statiszták a gépek mellett, akik pedig nem hatnak fenyegetőnek: inkább mint egy elszabadult mecha-állatkert.

Ahogy két elődjére, a Transformers 3.-ra is 5-ből 1 pontot adok. Lélektelen és agyatlan munkadarab, mely kizárólag könnyű tárcaszivattyúként hivatott funkcionálni.

Törvénytelen (Fékezhetetlen)

"3 kibaszott állam összes rendőre nyomul a seggem után! Márcsak az hiányzik, hogy valami begőzölt tahó egy vérbosszút varrjon a nyakamba!"

A Lawless-t Matt Bondurant saját regényéből adaptálták filmre, amely az író nagyapjának megtörtént esetét meséli el. Címszavakban: gazdasági világválság, nagyban zajló szeszcsempészet, gengszterek és vesztegetés. Valamint 3 testvér, akik nem állnak kötélnek, így egy korrupt megbízott, Charley Rakes célpontjaivá válnak.

Ékes szereposztást kapott a produkció, ezt készséggel lekopogom. Legfeltűnőbb húzónevei Gary Oldman, Guy Pierce és Tom Hardy; mondanom se kell mind profin hozzák a rájuk kiosztott karaktert. Shia LaBeufot én nem sorolom velük egy kategóriába, ellenben itteni alakítását állóképesnek találtam. Először mondhatom ezt el róla. Elhittem, hogy Jack-et, a legifjabb és legbátortalanabb Bondurant-fivért látom. Nem különösebben nagyigényű szerep ez, de LaBeufra ráillik. Egyelőre tehát ezt nevezem meg a legjobb filmnek, amiben láttam feltűnni.

Az az igazság, hogy a történet nem próbál korszakalkotó lenni, sem csavarosság, sem témához való hozzáállása szerint. A Bondurantokról keringő mendemonda, miszerint "elpusztíthatatlanok", elég sehonnan jöttnek éreztem, akár tényleg ezt pletykálták-e vagy sem 8 évtizeddel ezelőtt.
A Fékezhetetlen általánosan ráérően halad, de ilyenkor sem játszik az idegeinkkel, csöpögő vagy álmosan fecserésző jelenetekkel. Korhűen jelenít meg egy alap-szituációt, többnyire rendezetten végigvezeti a történetet, és nem érezni jelét finomkodásnak. Valódinak hatnak a mozdulatok, ahogy puskával törik be valaki orrát, vagy mikor ömlik a vér egy ember nyakából. Nem tudom, mennyi brutális képsort engedtek el az eredeti szándékból, de amit bent hagytak, az kellően ütős és hirtelen.

A testvérek közül Jack-et tudnám a fő protagonistának megnevezni. Nemcsak, mert LaBeufnak van a legnagyobb műsorideje. Az ő karaktere megy keresztül a legtöbb jellemváltozáson az események közepette. Jack nem olyan vállalkozó szellemű, mint Howard, vagy mint Forrest, akire mindketten felnéznek.
Mindhárom Bondurant-testvér más-más archetípus: Howard az ösztönember, Forrest pedig a szűkszavú, de erélyes fivér, aki családfőként a döntéseket hozza. Jack mindkettejüktől különbözik. Inkább béketűrő alkat, aki segédkezni jobban szeret, mint szervezni és vezetni. Nem arról van szó, hogy esetlen volna; pusztán a félelemmel telibb jelleme, az aurája vonzza mágnesként az ártó szándékot, vagy ellene és a hozzá közel állókra:

• Őt magát Rakes puszta leckéztetésből összeveri;
• Majdnem lelövik, mikor a helyi főbűnöző, Floyd Banner megkíméli;
• Berthát, a helyi lelkész lányát, akinek Jack udvarol, majdnem bántódás éri Rakes egy rajtaütésénél;
• Gyerekkori barátját, Cricketet így is megölik.

Guy Pierce adja ki a film legerősebb alakítását Rakes-ként. Egy fennhéjázó, modorszegény piperkőc látszatra, de romlott és hiperagresszív gyilkos a felszín alatt. Kissé olyan, mint egy sztereotipikus James Bond-rosszfiú, aki szinte vágyik rá, hogy valaki kilógó, a világképébe nem illő alakra rászabadítsa a benne rejlő "hülye állatot". Tettei és szavai, testbeszéde és hangja egyaránt ezt hirdeti, nem beszélve Pierce sminkjéről. Lenyalt hajával és a csökevényes szemöldökkel először rá se ismertem. És mint a Bond-filmekben, Rakes sorsa is az, hogy elbukjon, akármilyen ügyészségi megbízott is legyen.

Gary Oldman inkább csak mellékszereplő a Bondurantok és Rakes mellett, de a jelenetei mindig dobnak az alkotáson. Floyd Banner az alvilág ranglétráján kb. a legnagyobbaktól éppcsak 1 szinttel lejjebb található: helyi keresztapa, aki szereti a szabályszerűséget. Rakes ténykedése Franklinben neki is púp a hátán, de van annyi esze, hogy kerülje a nyílt összetűzést, nem csupán a törvénnyel. Miután felismeri Jack-ben az egyik Bondurant-fiút - aki a korábbi nyílt téri lövöldözését megleste -, Banner meggyőzi Jack-et, hogy nincs köze Rakes akcióihoz. Sőt maga teremti földre azt az emberét, amelyik majdnem lelőtte a fiút. Férfinézőként nekem az volt a legvelősebb fél perc a movie-ból.

Akárcsak Forrest és Jack, a hozzájuk kötődő romantikus szálak is más-más árnyalatot kapnak. Jack és Bertha inkább az ártatlan idillt élik meg, míg Forrest egy érettebb fajta kötődést tapasztal meg Maggie-vel, a chicago-i ex-táncosnővel, akinek munkát, majd szállást biztosítanak. Akárcsak a történet menetrendje (beindul a siker, bedurvul a főrossz, tragédia-gyász, leszámolás, happy end), a románcok iránya is borítékolható. Ugyanakkor mindkét sztoriszál érthetően alakul, nem próbálják forszírozott csavarötletekkel újszerűnek eladni magukat. A színészi játék működik, így érdekel minket a szereplők sorsa annyira, hogy elfogadjuk a családias befejezést, ahol Jack és Forrest összeházasodtak a filmbéli barátnőikkel. A sablonosság mértéke tehát félretehető. 

A dialógusokat egészen remekül írták meg. A legjobb férfi-nő szóváltásra nekem a film végi lövöldözés előtt kerül sor. "Azok az emberek... az ilyenek miatt jöttem el Chicago-ból. Elmenekültem." Maggie megmondja Forrestnek, hogy mégegyszer nem segíti ki, mint mikor elvágták a nyakát. Forrest ebből kikövetkezteti, hogy a kieső időben történt Maggie-vel valami: Reakes pribékjei erőszakot vettek rajta. Ez jelentősen átformálja Forrest motivációját a tetőponthoz. Nem ütötte szíven, mikor a nyakát vágták, de ez igen. Először csak az elveikről szól az egész; most - amiként Jack-nek Cricket halála - a személyes bosszú viszi előre az idősebb testvért is.

A Fékezhetetlen tehát mindent összevetve egy élvezetes gengsztersztori, passzoló alakításokkal és némi egészen durva erőszakkal. Ugyanakkor a tempója és intenzitása nagyon egyenlőtlen, a feszült percek csomópont-szerűen fordulnak elő benne.

Indiana Jones és a kristálykoponya királysága

Harrison Ford:  „Indiana Jones titka nem a fiatalságában, hanem a képzelőerejében, a leleményességében rejlik.”

.

Trilógiabontó epilógusmozi, időben sok évvel utána készített 4. rész, ugyanazzal a nyugdíjaskorú, legendaközeli akciószínésszel a főszerepben. Ismerős formula? Természetesen. Halálos fegyver 4.; Die Hard 4.; Terminator - Megváltás; John Rambo. Mindegyik utólag próbálta öregbíteni egy már lezárt hármas egység hírnevét, eredeti stílusa és legenergikusabb percei újbóli megidézésével.

Ez mind működhet! Feltéve, ha a régi varázst nemcsak a régi ütős pillanatok leutánzásától várják, normális cselekmény, dialógusok és interakciók nélkül. Ezért nem kedvelem én a John Rambót és a Die Hard 4.-et: azokban a sztorit ténylegesen egyedül az öncélú akciózás vitte előre. (A nemrég érkezett Die Hard 5.-öt még annyi sem.)

 

A Kristálykoponya Királysága két fő célkitűzéssel készült: egy méltó, minden ízében Indiana Jones-filmet készíteni, és épphogy csak a kellő mértékben alkalmazkodni a generációváltáshoz. Például hogy a valós időkihagyással egyezően 19 év telt el a The Last Crusade óta, hogy Indianának létezik egy felnőtt fia. Továbbá Steven Spielberg kívánsága, hogy a lehető legtöbb jelenet díszletek és kaszkadőrmunka révén készüljön, minimalizálva a CGI-használatot, szigorú információs titoktartás mellett a premierig. Köztudott védjegyei ezek az újabb rendezőgenerációból Chris Nolan project-jeinek.

Harrison Ford példás elhivatottsággal készült az ezredforduló óta tologatott filmre. Nem akarta, hogy külsejét fiatalítani próbálják, ellenben - hatvanon fölüli kora ellenére! - napi 3 órás edzéssel és 2 hét ostorgyakolatozással rázta magát formába a szerepért. A kaszkadőrmutatványok nagy részét ő maga vállalta be, és megtagadta, hogy kisebb sérülések esetén csússzanak az ütemtervvel.

1957. a McCarthy-korszak után: a hidegháború alatt a szovjet kémek és kommunisták üldözése folyt minden téren. Bizonytalan és elidegenítő idők voltak, és örülök, hogy legalább ezt a korszellemet az IJATKOTCS-nak sikerült megragadnia. Szabványos darab tisztán funkciókarakterekkel, kalandfilmes vonásai nem mind működnek, és cselekménylyukak sora róható fel a hangulatteremtés látható igyekezetének. Valóban Indiana Jones-mozit kapunk, ami küllemében illik is a 80-as évekbeli előzményeihez. Nem mondhatnám, hogy lenyűgöző vagy eredeti - a realizmus eleve kizárt -, de a könnyed szórakoztatásra és a korabeli hangulat megidézésére alkalmas.

Ha a Roswell-i idegenhez hasonlóan felboncolnám ezt a movie-t, akkor kb. fele-fele arányba oszthatnám el a hasznos és a ficamos részleteket. "Ficamos részletnek" pedig - konzervatívabb alkat révén - az Indy-művek néhány visszatérő vonását is beleszámítom. A szovjeteket például ugyanolyan kockaarcú pribékeknek ábrázolják, mint anno a nácikat. Ugyanolyan irracionális kunsztok és mutatványok tarkítják Indiana nyomozását a titokzatos ereklye után. A mellékszereplők lételeme pedig mintha kötelezően a főhős segítése vagy gáncsolása volna.

Néhány áthallás nagyon könnyen kiszúrható az előző három movie-val:

• a repülőutak mutatása egy nagy térképen;
• a lehajtott kalappal szunyáló Indy;
• a bennszülöttek elől rohanó Indy;
• a fotó az első Henry Jones-ról;
• és a tény, hogy az egyik főszereplő egy kutyáról kapta a nevét.

Összekapcsolni a 13 kristálykoponya és El Dorado mítoszát - és érintőlegesen a Nasca-vonalak rejtélyét - ideális választás a legújabb epizód küldetéséül. Éppolyan izgalmas téma, mint a Szent Grál. És annyiban még jobb is, hogy az ereklye ezúttal több ponton kapcsolódik Jones életéhez. Amott apja kutatásai kötötték a mítoszhoz, most viszont egyre több ismerőséről tudja meg, hogy belekeveredett ebbe az ügybe:

1. Mutt Williams, a 18 éves punk az anyja miatt;
2. Aki nem más, mint Marion Az elveszett frigyláda fosztogatóiból;
3. Rég látott kollegája, Oxley megőrült a koponya erejétől, mikor rátalált Peruban;
4. Mac, Indy régésztársa elárulta őt, kompromittálva ezzel az FBI előtt.

Tényleg érezni az igyekezetet a szkript és a karakterek hátterének megírásán. Jellemrajzuk az, ami miatt - talán szándékosan - egysíkú matinéfiguráknak tűnnek, a címszereplő kivételével.


A leglaposabb közülük a szovjet női parancsnok, Irina Spalko. Cate Blanchett lelkesedéssel formálja meg, erős akcentust használ, áhítattal beszél arról, amiben hisz. Számomra pont ezért hat unalom tárgyának ez a nő. Elvileg a koponyák rejtélyének megoldásától valami rendkívüli tudást remél, melynek eredete földönkívüli.
Gyenge motivációja mellett a karizma is hiányzik belőle, bár ez szintén nem Blanchett hibája. Első találkozása Jones-szal a nevadai sivatagban még felruházza némi tekintéllyel, mint a néhai Sztálin egyik kedvenc tudósát, és odaadó hívét. Mikor viszont már Indiana is tud a koponyáról, az események sodrásában egy eldobható rajzfilm-főgonosszá degradálódik, aki hol fogságba ejti őket, hol hagyja megszökni.

Egyszerűen szánalom az a jelenet, ahogy Indynek megmutatja a kristálytárgy erejét! A tárgy valahogy "stimulálja az emberi agy egy nem használt régióját", így aki hosszan belenéz, beleőrül. Ennek magyarázata inkább érdekelt volna, mint maga a felállás:

• egy kiszúrhatóan parókahajú női smasszer
• hamis akcentussal és pózoló járkálással
• arról szónokol, hogy a koponya mágikus erejével leigázhatják tömegek elméjét,
• ha ők is olyan hosszan és bambán belebámulnak a koponya szemeibe, mint Indy és Oxley
• ami egy gyík fejcsontjának néz ki, szilikonból.

Sztálin említése 2 nagy okból bökött engem bordán. Egy az, hogy nem mutatják őt magát, és ez hiányérzetet kelt. Hitler "cameója" Az utolsó keresztes lovagban a 4 mű legerősebb szcéjánaként vonult be számomra a mozitörténelembe. Ehhez képest a másik nagy diktátort csak elemlegetik 1 vagy 2 jelentéktelen párbeszédrészletben. Csalódást keltő.
A másik maga az ötlet. Tudomásom szerint Joszif V. Sztálin meglehetősen fölhözragadt ember hírében állt, akit vajmi kevéssé érdekelt az okkultizmus és a szent tárgyak. Ez az érdeklődési kör egyértelműen a másik szélsőoldal sajátjának számított.



Sziluettje talán kivehető annak a mellékszálnak, ami a 3. rész egyik fő témáját adta. Az apa-fiú viszonyt. Spielberg és Lucas felajánlottak egy cameót Sean Connerynek, amit visszautasított (bár később azt nyilatkozta, tetszett neki a Kristálykoponya Királysága). Szerencsére legalább láthatjuk I. Henry Jonest egy régi asztali fotón, annak jeleként, hogy az idősödő Indy sokat gondol rá.
Connery hiánya zavart leginkább a szereplőválogatás terén. A létező legrosszabb választásnak tartom Shia Labeuf-ot III. Henry Jones, Indiana fiának szerepére. Azért emelték be, mert 1 éve, a Transformers óta húzónévnek számít a fiatal nemzedék szemében? De mégha így is lenne, a lényegen nem ez változtat. Nem látunk mást, csak szürke, topis, fekete bőrcsekis kölyköt, aki néhány laza egysorossal próbálja magát a fiatalabb, még lázadóbb generáció képviselőjeként feltüntetni.


Koncepcióhiba, hogy a 3. részbeli apa-fia konfliktust akarják ráhúzni erre a párosra is. A körülmények csak madártávlatból ugyanazok. Az utolsó keresztes lovagban ifjabb Henry Jones azért neheztelt édesapjára, mert maradi akadémistának tartotta, aki szenvedélyéért elhanyagolta a családot. Évekig nem is találkoztak, ám a legnagyobb rejtély, amit végül közösen feltártak, mindkettejüknek segített megérteni a másik látásmódját az ereklyekutatásról, és általában a hitről. Ott jellemfejlődés kapcsolódott mind az ereklyéhez, mind a két férfi főhős kapcsolatához.
Nem működik a párhuzam a mostani duóval, és nemcsak mivel "III. Henry Jones" sehol nincs karakterként az apjához képest. Indianának fogalma sem volt róla, hogy létezik egy gyereke. Ezt Marion csak akkor fedi fel előtte, mikor a futóhomokba süllyednek. Addig pedig talán 3 vagy 4 közös jelenetük volt, és azok semmi érzelmet nem generálnak. Nincs meg a szülő-gyerek kémia közöttük; mindössze Ford csibészes vigyora, és az örökölt "fiatalúr" megszólítás kozmetikáz rajta egy keveset. Folyamatosan emlékeztetnem kellett magamat, kit is játszik LaBeuf, annyira nincs semmi személyisége.



Egyetlen okból üdvözöltem az elképzelést. Nem a humor, nem a "családi kalandfilm"-zsáner, és végképp nem a nádvékony nosztalgiaromantika miatt Indy és Marion között. Hanem mert egy kedvelhető protagonista kap tisztességes befejező kört a történeten belül (hogy a film maga jó szériazárás-e, az más lapra tartozik). Akárcsak a Halálos Fegyver 4., a Kristálykoponya Királysága is az időskori családalapítás örömével honorálja a sok strapát, amin a főhőst keresztülvitte választott életmódja. Indianát a végén dékánhelyettessé nevezik ki, illetőleg összeházasodik Marionnal.
Sokatmondó közjáték, mikor Indy kint hagyott kalapja besuhan a templomba, Mutt felveszi, de Indy kiragadja a kezéből, és a saját fejére rakja távozáskor. Vannak olyan attribútumok, amiket nem lehet átadni az új nemzedéknek, sugallja a jelenet. Amik örökre egy bizonyos emberalak saját tulajdonságai maradnak. Indiana Jones egy bizonyos személy, nem egy átadható címer. Tekintve, hogy kit is casting-oltak a fiú szerepére, még inkább örültem ennek.

A látványvilág oroszlánrészt passzol az elődökhöz. Spielberg és operatőre, Janusz Kaminsky képes volt visszahozni Az utolsó keresztes lovag hangulatvilágát. Nincs teletömve speciális effektusokkal, mint Lucas saját Star Wars Előzmény-trilógiája. Néhol ugyan gyenge a CGI minősége (pl. az ugráló majomsereg tiszta Avatarnak nézett ki!), vagy egyszerűen illogikus történésekből áll (pl. Mutt és Irina vívópárbaja két mozgó járművön). A sehonnan előbukkanó gyilkos hangyák, a sivatagi rakétaszán már elvárható furcsaságok Inidana Jones világában. És személy szerint jópofának tartottam azokat a röpke pillanatokat, ahol mormoták kísérik figyelemmel Indy mozdulatait.

Az egyetlen elem, ami akarva-akaratlanul kilóg ebből, az az idegenek ábrázolása. A számtalan íráselemzés, helyszínváltás, és a templom megtalálása után megelevenedik egy földöntúli kreatúra, bántóan kidolgozatlan kontúrú, nyilvánvalóan CG teremtmény. Állítólag Lucas győzte meg Spielberget, hogy ne "idegennek", hanem "interdimenzionális lényeknek" nevezzék ezeket az entitásokat, akiktől az ősi maják a felsőbbrendű tudásukat kapták.

Nem egészen világos, hogy ez a rendkívüli tudás ugyanaz-e, amit Irina is akar, és amit megkapva elporlad-e. Szóval ezt nevezik a lények "nagy ajándéknak"? Elég bizarr lenne. Határozottan az X-akták mozifilmre hasonlít a tetőpont bevégzése, ahogy a főhős előbb megmenti a nőbarátját, aztán a világtól elzárt helyszín pusztulásával együtt figyelheti, hogyan távozik egy korong alakú csészealj az égbe. 

Spielbergnek semmi önvizsgálata a kristálykoponya szerepének meghatározásban. Nemcsak, hogy a sokáig nézése megőrülést okoz, de ezenfelül

• kulcsként funkcionál a sírkamra bejáratába;
• egy földönkívüli lény hüllőszerű fejét ábrázolja;
• 13 kristálycsontváz egyikének a koponyarésze;
• amihez közel érve a csontváz magához szippantja a koponyát;
• a 13 kristálycsontváz egy örvényben összeolvad;
• és megelevenedik belőlük az eredeti interdimenzionális lény.

Ez a folyamat sokkal inkább elmosódott, semmint kreatív.

De mit várhatnánk azok után, hogy a tapasztalt professzor egy próbababákkal teli célpont-város közepére megy, ahol egy atombomba-detonációt az ólomból készült hűtőgépben szánkázva sikerül túlélnie?

A 4. Indiana Jones-film tehát ha látvány és hangulat terén nem is, de karakterrajzában és forgatókönyvében néhány fatális hiányosságot illetve banális képtelenséget engedett meg magának. Nem is kockáztatott annyit, mint A végzet temploma; másrészt mindaz, amit beemelt a történetébe, az legalább egy átlagos kalandtúra élményét kiadta. És ahhoz viszonyítva többet is árult el a főszereplőről, minthogy nem bírja a kígyókat.


George Lucas: „Mindannyiunkat dobálnak paradicsommal. De jó móka volt elkészíteni.”

Én, robot

A XX. századi tudományos fantasztikus irodalomból azt hiszem Isaac Asimov neve a legismertebb. Egyebek között ő teremtette azt az Alapítvány-Birodalom-sorozatot, mely a majdani Star Wars alighanem központi ihletforrásául szolgálhatott.

Asimov sci-fi-témái közül egyik a robotika, a gépi ember szerepe a jövőben: mit jelentene, ha a robotemberek a mindennapi élet "szerves részeivé" válnának, mennyiben tölthetik be a homo sapiens helyét a világban?

Leszögezném itt, hogy végzős egyetemi hallgatóként mindössze pár Asimov-művet olvastam eddig. Az 1950-ben kiadott Én a Robot például nem tartozik közéjük.

Viszont ami információt gyűjtöttem a könyvről, az szinte sehol nem felelt meg a filmverzióban látottaknak. A 2005-ös Én a Robot bizsu. Alex Proyas, A holló rendezője 120 millió dollárból egy olyan sci-fi-adaptációt teremtett, ahol a szabályszerűségek vagy egymásnak, vagy a józan észnek mondanak ellent. 
A jóformán teljesen számítógépesen kreált látványvilág elidegeníti a nézőt a jövő itteni víziójától; a forgatókönyvbe vont jéghideg jellemrajzok pedig unalmasak, sőt nem egy közülük nagyon idegesítő. Proyas művét annyira tömény sterilitás jellemzi, ami teljesen tönkreteszi a várható élményt.

A könyv egyetlen sértetlenül meghagyott elméleti szabálya a Robotika 3 Alaptörvénye:

1. A robot nem árthat az emberi életnek, ellenben óvnia kell.
2. Ha 1. kipipálva, engedelmeskednie is kell az embereknek.
3. Ha 1. és 2. kipipálva, saját maga megóvása szintén prioritást élvez.

Ezt egy Alfred Lanning nevű zseniális tudós alkotta meg évekkel ezelőtt, hogy az új korszak robotjai az emberek életét óvják és megkönnyítsék. Mivel ez az egésznek az alapvetése, ezért én is 3 törvényszerűségre fogom csoportosítani a film eseti visszásságait:

1. Emberi fogyatékok
2. Logikai bukfencek
3. Becsempészett reklámutalások

1. Emberi hiányosságok:

Ha a néző mondjuk A függetlenség napját látva felismeri, hogy típusszabvány szerint rajzoltak ott jellemeket, még inkább ez lesz a benyomása itt. Will Smith itt egy árnyalattal keserűbb szereplőt játszik, de ez minden, ami leolvasható róla.

Del Spooner régi vágású "zsernyák", aki a robotokat utálja, mivel tökéletesen matematikai alapon működnek. Egyszer egy robot az elmerülő kocsiból kimentette, miközben a mellette fuldokló kislányt otthagyta meghalni. Delnek 45% esélye volt a lány 11%-ával szemben. "11% bőven elég. Egy ember tudta volna." Ez a bűntudat a legemberibb érzelem, amit ebben a szilikonmoziban találunk, úgyhogy nem árt megjegyezni.

Spooner alakján keresztül valóságos kliséorgiát kapunk másfél órában. Del Spooner:

• csóró, rendetlen elvált, aki ételmaradékon él;
• spontán faviccek és/vagy beordítások hangzanak el tőle szinte minden jelenetében;
• reggelente pisztollyal ébred és tornázik;
• a molett, szelíd anyukája pitét főz neki, és győzködi, hogy ne legyen már olyan gyerekes;
• és mikor közeledik a film katarzisa, köteles odaadni jelvényét a főnökének.

Spooner elvileg az abszolút protagonista: láthatóan ő a robotimádó társadalom egyetlen tagja ,eltérő véleménnyel. Még saját anyja is méltatja a robotokat, amikor otthonában rájuk bízza a házimunkát. Teljesen megértem Spoonert, amiért hányinger kerülgette. Engem is.
Ami miatt mégse válik a karakter életszerűvé, azok a túlkapásai. Konkrétan kiröhögteti magát több vagánynak szánt cselekedetével:

• Az elején, mikor egy tolvajnak hitt robotot üldözőbe vesz, elvileg a régi trauma hajtja. Ám kiderül, hogy csak egy hölgy után hozta a táskáját. Nem attól ciki ez, hogy a 3 törvény kizárja az ártó szándékot; Spooner tapasztalt nyomozó! Hogy nem gyanús neki, hogy a robot semmi feltűnést nem okoz a rohanásával? 
• Amikor Dr. Lanning halálának helyszínét vizsgálja, székkel behorpaszt egy "törhetetlennek" mondott ablakot, 40 emelet magasan.
• A főnöke egy kávézóban azzal meg tudja fenyíteni, hogy "szól a nagyinak"?
• A film utolsó perceiben kezet fog az egyik robottal, egyszersmind túllépve saját előítéletein. Nem: a filmben semmi nem utal arra, hogy ezt a tanulságos Spoonernek le kellett volna vonnia bármiből. A színészi játék pedig gyötrelmes.

Susan Calvin egy személyben pszichológusa és tervezője a robotoknak. Jámbor, de elvakult technokrata: akkor se hiszi el, hogy egy robot bánthatja, amikor odaáll elé és nekimegy. A produkció teljes hosszában nem jut el normális tanulságig a robotsereg okozta felfordulásból. Legfeljebb megkönnyebbül, hogy a problémát végül Spooner-rel elintézték.

Van egy jelenet, amikor a Dr. Lanning halálával gyanúsított NS-5-robottal társalog. Nem hitte el Spoonernek, hogy a gép nevet is választott: Sonny. Ebből Susan elvileg leszűrhetné, hogy egy gép is képessé válhat emberi érzésekre. De Calvin megint csak mered máshová, görcsösen próbálva közönyös maradni. Ezek után nehezen hihető, hogy a nő az utolsó pillanatban el tudott állni Sonny deaktiválásától.

És gondolom, mindenki másnak is feltűnt az őt alakító színésznő egyik botlása, hogy szinte egyfolytában nyitott szájjal mered az emberre. Semmivel nem kifejezőbb az arca, mint egy filmbéli NS-5-ösé. Akik a Batman Kezdődikben Katie Holmes félmosolyát kifogásolták, azoknak ajánlanám megfigyelni ennek a nőnek a mimikáját.

 

A többiek meg lényegében behajigált papír-kivágások:

• Egy tar néger rendőrfőnök, aki a nem tar néger zsaru barátja;
• Egy mindentudó idős bölcs, aki "életét adta" a nagy hagyatékáért;
• Shia Labeuf, mint beszédficamos, link "haver";
• Sunyi, öntelt cégvezető;
• Spooner lehetetlenül ostoba anyja;
• Spooner kollegái + a végén a katonaság.

És ha azt vesszük, hogy a robotikát kikezdhetetlen alaptörvényként kezelik, az egész város gyengeelméjűnek tekinthető. Mintha ez a sok komfortvágyó lakos direkt arra lett volna programozva, hogy egyetlen nagy zűrzavar áldozati célpontjai legyenek. Bármit is hittek a készítők: ez a jövőkép élettelen és rémesen halvány.

2. Logikai baklövések:

Kezdjük a dátummal. 2035-ben játszódik, és elvileg ekkorra már nem is ismerik a fosszilis tüzelőanyagokat. Már elnézést, de ezt mikor álmodták?? Oké, elvileg kivonhatják a benzin/gázolaj hajtotta járműveket a városi közlekedésből, akár 20 év alatt is, amennyiben jelentős technikai áttörések sorozatára kerül sor. De hogy az emberek - legalábbis Calvin nemzedéke - nem is hallott róla, az így magában hülyeség! 

Egyébként a film nem tér ki rá, milyen energiaforrás működteti a computer-hálózatot, az áramellátást. Csak annyi derül ki, hogy a robotokat egy központi gépagy irányítja, aki mesterséges intelligenciával bír. A neve V.I.K.I., és Dr. Lanning építette saját cégének.  
Spooner robotellenességét ismerve csodálkozom, hogy nem gyanakodott egyből őrá. Adná magát a lehetőség, hogy ha egy robot képes lehet érezni, sőt nevet kapni, akkor esetleg V.I.K.I. is teremtője ellen fordulhatott, bebörtönözve hetekig egy szobába. Ennyit a nyomozás menetéről.

Susan munkáját is elég nehéz komolyan vennem. Doktori fokozatú műszaki szaktekintélyként fogalma sincs a benzinről?

És itt van a fő szakterülete: pszichológia és emberi külsejű, intelligens robotok tervezése. Susan, ezek fémbolhák! Kivétel nélkül az összes robot teljesen computer-effektekkel van mozgatva, és úgy ugrálnak, mintha az égből rángatnák őket! Hogy egyeztethető ez össze a ténnyel, hogy Spoonernek állítólag egész bal karja, sőt tüdeje protézis? Ráadásul a nagy példakép, Lanning saját munkája?

A filmben szereplő berendezések közül jó néhány csak a látványvilág spontán ötlethozadékai. A tényleges hasznuk derül ki, mint:

• egyetlen lapáttal forgó ventilátor;
• a semmihez rögzítetlen fél híd;
• azonnal bőrszövetté átalakuló spray-vegyület;
• piros fény jelzi kék helyett, ha egy robot destruktívvá vált;
• behajtogatható autótároló gépkarok a parkolókban;

Lanning fogságban kiagyalt terve az értelmetlenség egyik kicsúcsosodása. Susan szerint "Csak az öngyilkossága révén üzenhetett nekünk." Ergo: eldobta az életét, hogy ezzel üzenjen egy rendőrnek, akiről a nyilvánosság is tudja, hogy utálja a robotokat.
   Sonny ki tudott törni onnét. Spooner egy székkel mért ütéssel behorpasztotta a szoba üvegét, ahol V.I.K.I. fogva tartotta Lanninget. Mi tartotta vissza a szökéstől?
   Miért nem küldött a hatóságoknak olyan üzenethologramot, amit Spooner is látott két ízben is?
   Spooner azt mondja: "Látta a jövőt. Tudta, hogy úgyse hinnék el." Neki?! A cég, a törvények és az egész technológia megalkotójának?
   Egyáltalán: hogy lehet csak azért eldobni az életünket, hogy elindítsunk egy embert a saját magunk által hátrahagyott nyomok ("morzsák") követése felé?

A cselekmény elkövet egy tipikus hibát: 1 ember "zseniális" tervének magyaráz be annyi sok eseményt és tettet, ami a legapróbb változástól is kártyavárként omlana össze. Lanning nemcsak érzelmeket és álmokat, de tömörebb kezet is adott? Azt akarta, hogy ő ölje meg V.I.K.I.-t? 

És a 3 törvényből hogyan következik a robotok "forradalma"? Hiszen ami miatt Sonny dönteni tud a törvények mellett vagy ellen, az egy titkos pluszprogramnak köszönhető, amit Lanning maga helyezett el benne. 
A 3 törvény csak életvédésről szól, semmi egyébről. Hogy V.I.K.I. öntudatra ébredése hogyan kapcsolódik ehhez, az - számomra legalábbis - nem derül ki. Ahogy az sem, hogy egy mesterséges intelligencia, melynek totális irányítása van a rendszer fölött, mennyire lehet képes kreatív probléma-megoldásra. Elvileg képes tanulni, de ez csak mondva van; a randalírozó robotsereg a főműve.

És itt van a végső ütközet: Spooner és Kalvin V.I.K.I.-t. próbálja leállítani. Ekkorra már a szuperintelligencia rászabadította a vörös szívfényű robotokat Chicago-ra. Percekig  nézzük a pánikot az utcán: a robotok vandál anyagi károkat okoznak, a rendőrség tehetetlen a gonosz gépek ellen. Pontosan mi a céljuk ezzel az ámokfutással? Mikor terveznek - nem is tudom - gyilkolni?

És a hadsereg miért egyenként akarja levadászni a robotsereget? Ha Del és Susan kudarcot vall V.I.K.I. megfékezésénél, az invázió tovább folyt volna, és a Transmorphers posztapokaliptikus világában kötünk ki.

3. Becsempészett reklámok:

Ezen a részen inkább csak gyorsan átfutnék, mivel a filmben reklámozott árucikkek őszintén szólva nem érdekeltek. De annyit nem árt tudni, hogy például Spooner kocsija egy létező járgány stiláris albínója. Alig 2 évvel az Én a robot premierje után egy, szinte egy az egyben megegyező típusdarabot hoztak ki a piacra.

Messze nem ez az első eset, hogy egy nagy költségvetésű block-busterbe burkolt reklámhirdetéseket hintenek a stúdiók, tisztán üzleti megfontolásból. A Batman és Robin is egy 2 órás reklámnak készült; kosztümjei és járművei szerves részét képezték a játékeladási stratégiának. Nem véletlenül hoztam fel épp ezt a filmet példaként: a forgatókönyv egyik írója a Schumacher-stábból ismert Akiva Goldsman volt.

Amit most írok, az csak találgatás: Sir Asimov olyasminek képzelhette el a robotok forradalmát, ahogy később a Terminátor-filmekben ábrázolták: egy központi géptudat az automatizált rendszerekkel globális katasztrófát okoz. Ezután az általa irányított androidok átveszik a homo sapiens helyét a világban. Mintha ők képviselnék az evolúció következő lépcsőfokát.

Összefoglalva: az Én a Robot az a fajta áltudományos salak, ami ötletpetárdákkal dobálózik. 1-2 pofás akciójelenetet mutat fel, plusz egy velejéig hamis "műbalhét", hogy mit jelent felvállalni egyediségünket, történjék velünk bármi.  Szép gondolat egy érdekes témához, amit teljesen félrekezeltek Proyas és alkotótársai. A kikerült végeredmény nem több egy  vértelenül sivár művilágtól, a pofátlanul beleszórt reklámok pedig undort keltenek az emberben.


Az Én, a robot nálam hulladék sci-fi, steril, ezer lyukkal teli történettel és köpedelem karakterekkel. Remélem, Asimov munkáit a jövőben sokkal nagyobb tisztelettel és tudással kezelik majd a filmvállalatok, mint ennél a bóvli rémálomnál.

Charlie angyalai 2. - Teljesen gáz

Egy fontos vívmánnyal talán büszkélkedhet a Charlie Angyalai 2.. A század hollywood-i akciómozijai közül ez a produkció jutott a legközelebb ahhoz, hogy életnagyságú Barbie-baba-kollekciót varázsoljon női főszereplőiből, közvetlen utalás nélkül a márkanévre. A 2000-es Charlie angyalaihoz hasonlóan sequel-ja sem erőlteti meg magát, hogy tényleg bemutassa a maszek ügynöknők világát, az "Angyalok" extravagáns életének árnyoldalait. 

 

Tekintve, hogy mennyire nincs megírva semmi benne, ezt a mostani filmet lineárisan, élménybeszámolóként fogom leírni és kiértékelni. Hogy mely részleteket, kisebb-nagyobb klipeket hozom fel, az az adott rész nyomatékától függ; mennyi figyelmet kapott a dialógusoktól és/vagy a látványtervezőktől.

Tehát ez most nem analízis lesz, mert a film elemei menetközben lettek egymásra halmozva, a köztük lévő összefüggés kereséséhez elég leírni, mikor épp mit látunk. Előre is elnézést kérek, ha az olvasó szerint túl közönséges hangszínt ütnék meg.

Expozíció: Miután a Columbia Pictures fáklyatüzére visszaközelít a kamera, egy lerobbant kocsmát látunk, mindenféle szakadt, grimaszoló figura között. Egy szűk láda fedeléből 2 másodperc alatt kicsavarozódnak a szögek, és Lucy Liu kisminkelt alakja hajtogatódik ki belőle.

Miután Drew Barrymore-t is mutatták, megérkezik Cameron Diaz vigyorogva. "Döbbent csend 1", még a karvalymadár is megbámulja, amint akcentussal köszön. Ezután párhuzamosan: Diaz örömsikítások közepette rodeózik a műbikán, Barrymore egy részeg őrt próbál felállítani, Liu pedig tökön rúgással és falon körbefutással lefegyverzi Robert Patrick fogva tartóit. De a karvalymadár leleplezi őket, így  "döbbent csönd 2" támad.

Miután végre Diaz is abbahagyja a sipítozást, mindhárom Angyal lassítva (1) felröppen. Cameron pörög egyet a székkel, felsikoltanak, "döbbent csend 3", majd bejön egy fickó és gépfegyverrel ordítva lő rájuk. A lányok lassítva (2) felrepülnek, és kitörnek az ablaküvegen Patrick "marsallal". Elcsakliznak egy teherautót a gáton.

Közelről mutatnak 2 rakétatöltetet: a gonosz parancsnok kezében és egy tank csövének belsejében. A teherkocsi kitér, így az egyszerre elsütött 2 töltet épp egymást találja el. Patrick és az Angyalok lezuhannak a gátról, de még idejében fel tudnak mind a 4-en kapaszkodni a zuhanó teherkocsitól immár külön zuhanó helikopterre - ketten a szárnyra, ketten az utastérbe. Mivel semmi bajuk nincs, a gonosz parancsnok telefonál egy félmeztelen pasinak, aki egy másik alakhoz megy, és gyanúsan Charlie angyalai-s pózban állva beszél vele a kandallótűz hátterében.

A TV-sorozat nyitóképsorainak utánzatából megtudjuk, hogy Alex, Dylen és Natalie még mindig "3 nagyon különböző kislány voltak". Nemcsak, hogy valamelyikük 

• téglát tört a homlokával,
• két keréken tanult vezetni,
• kemény drogot szívott,
• börtönben verte be felettese fejét,
• lovagolt és
• űrhajós volt;
• koncertezett

de egyszersmind

• A Hódok csapatának pomponlányai közt hódjelmezben hangosan röhögve beszakított egy szurkolói zászlót,
• gimnasztikai versenyen vett részt, miközben apja akkor is "Keményebben!"-t kiabált neki, amikor lassítva (3) pördült 8×10-es eredménnyel,
• pankrátorként lassítva (4) hátrapördülve győzött le egy vékony testalkatú pankrátort,
• középiskolai diáklányként a világ veretlen, általános iskolás sakkmesterének mattot adott,
• terepjáró-versenyen kocsikon ugratott át és pörgött,
• egy farmon egy állat méhébe két karral nyúlt be, hogy kivegye onnan az immár újszülött kicsinyét,
• CGI-szilikonruhában ellopott egy ékszerkardot valami múzeumból,
• és az utcán lasszózott meg egy menekülő férfit.

Kezdetét veszi a bonyodalom: Bruce Willis teljes katonai védőőrizete a földön hever, és őtőle is elveszik a fegyvere helyett a gyűrűjét. Közben látjuk, amint az Angyalok táncolva pakolnak lakásukba a strand mellett. Kiderül, hogy az új Bosley a régi Bosley féltestvére - bár ő harsány, sörtehajú néger és egyetlen hasonló vonásuk sincs. Az FBI igazgatója elmondja az Angyaloknak, hogy egy titkos tanúvédelmi program személyi listája két titánium gyűrűn van tárolva, melyeket elloptak.

Nyomozásuk során a lányokat simán beengedi egy rendőr egy bűnügy helyszínére. "De ti jók vagytok." Miután a rikító fényes piros szobában megvizsgálták Bruce Willis holttestét, otthon Lucy Liu vendéget kap, a rég nem látott édesapját. A következő jelenetben látjuk, amint közelről mutatják Cameron Diaz idomait bikiniben. Aztán megismerjük Demi Moore ex-Angyalt, amint közelről mutatják az idomait bikiniben, Diaz-éval együtt. Közben Drew Barrymoore ls Lucy Liu egy kocsi alól bámulják, amint egy fiatal férfi egy szál törülközőben letolja a gatyáját.

És most új helyszín: az Angyalok egy punk-motorversenyen vesznek részt, ahol 30 métereseket ugranak, pördülnek motoraikkal lassítva (5), mutatványokat adnak elő. A célszemély 30 méteresre felugrik, csak, hogy közben lassítva (6) lövöldözzön 5 méterről a lányokra, és mind a 12-szer elvétse. Amikor ugyanezt egy másik figurában próbálják megismételni lassítva (7), az egyik Angyal leteríti őt egy csavart rúgással.

Apropó csavar: az akció során az Angyalok birtokába kerül egy fotó Drew Barrymoore-ról. Később Barrymoore elmondja, hogy ő is a tanúvédelmi program tagja volt, mielőtt Angyal lett, csak egy Seamus nevű maffiózó megzsarolta.

Drew Barrymoore Lucy Liu és Cameron Diaz elmennek egy apácazárdába. Egy flashback-ből kiderül, hogy egy kisfiú képes volt hörögve hátraszaltózva felugrani és kitépni egy hajtincset egy apáca hajából, aki a kisfiú frizuráját vágta. Közben Lucy Liu apja meglepődve látja, hogy lánya fiúja, Jason táncolva hallgatja a zenét.

Új helyszín megint: az Angyalok nyomozásuk következő állomásaként a Rózsaszín Párduc nyitódalára adnak elő erotikus show-műsort, hogy megszerezzenek egy igazolványt. Egy másik jelenetben megtudjuk, hogya két titánium gyűrűt nemcsak aránylag lazán őrzik, de hogy a különlegesen szakképzett Angyalok nem tudják megkülönböztetni a platinát a titántól.

Újabb harcjelenet: feltűnik a korábban börtönéből kiszabadított Seamus, örökké csupasz felsőtesttel, egyfolytában köröző kameraállásokkal megszakítva. Miután felbukkant egy rakás agyatlan verőlegény gépfegyverrel. Seamus ráförmed Barrymoore-ra, hogy adja oda a két gyűrűt, az pedig szó nélkül megteszi. Csak ezután hajlandók kirúgni a biztosítékot, kitérni a gépfegyverek golyói elől és leharcolni a bandát, időnként kicsit megint belelasstíva (8) rúgásaikba és pörgéseikbe. És a jelenet csúcsán Saemus T-1000-t leutánozva átgyalogol egy lángoszlopon, ami még be is robbant. Aztán, miután az Angyaloknak elég időt hagyott, hogy meglépjenek, visszamegy a tűzbe.

Szabadidő-képsorok következnek: Lucy Liu azt találja, hogy apját a lány pasija oktatja ki, hogy mi a titkos hivatása Charlie-nál. Liu ezért bocsánatot kér "apucitól": "Most megyek és lezuhanyzom, mert be vagyok borítva... nos, eltudod képzelni, mivel, haha...!"  Cameron Diaz az első részből megismert pincérfiúval randizik, miután kiderült, hogy ő is a Hódok csapatában volt.

Barrymoore elhagyja az Angyalokat, hogy ne legyenek veszélyben – kis milliomodszor is. Egy kocsmában megjelenik neki Kelly Gerrett a kocsma közepén a fénysugárban, és ez meggyőzi, hogy menjen vissza hozzájuk. A többiek kispekulálják, hogy valójában Robert Patrick akarta mindkét gyűrűt.

Követik, ő kitárt karral a nyílt téren üdvözli a partnerét, az meg lelöveti. Demi Moore az, 2 aranypisztollyal! Ő üdvözlésképpen lassítva (9) átpörög egy korláton, és térdhajlítás nélkül landol vagy 30÷2 méterrel lejjebb. Megjön Barrymoore és Moore lassítva áthajítja maga fölött, hogy még éppen elég közel legyen őhozzá, hogy hátba rúghassa. A kamera a 4 Angyal arca között rángatózik, aszerint, hogy mikor ki beszél. Moore lehurrogja a lányokat, hogy "1 napig se bírják ki egyedül", és egy "hangszórótól fogadnak el parancsokat". Aztán a 3 Angyalok lassítva (10) felröppennek, hogy Demi Moore hátba lőhesse őket.

Otthonukban Moore üdvözli a hangszóróba köszönő Charlie-t. "Madison, mit tettél?" "Ne tedd ezt, Madison." "Nem ez a válasz." Tehát az ügynökségnél tradíció Angyal-csapatok előállítása? A párbeszéd végén Demi Moore szétlövi végre a hangszórót, drámai zenei aláfestéssel, mintha magát Charlie-t lőtte volna meg.

Közben kiderül, hogy az Angyalokon kevlár-mellény volt, mert - meglepődésük ellenére - gondoltak rá, hogy éppen most és ennél az ügynél kellhet kevlár-mellény. Kiokoskodják, hogy Demi Moore Jason filmjének a bemutatóját bombákkal akarja felrobbantani. A kocsijukhoz mennének, de az felrobban, amitől lassítva (11) hátraesnek.

Katarzis: Hollywood-ban Bosley és szintén teljesen néger anyja várakoznak a tömegben. Közben Demi Moore több rövid montázsnál bundában rúzsozza magát az eseményre. Bandáját, akik a lifttel mennek fel, a porondon letartóztatja az FBI. Kiderül, hogy az Angyalok megint férfiálruhában és maszkokban voltak, és ott állnak Demi Moore mögött a tetőn. Lassítva (12) látjuk, ahogy Moore megpróbálja lelőni őket, de azok kicselezik és helyben szétszedik az aranypisztolyait.
Megjelenik a fegyveres banda a végre ruhában levő Saemusszal, és lekezd lövöldözni. Megjelenik a néma nyársaló ember - akiről a flashback szólt -, lassítva (13) lelöki Saemust. Aztán fojtogatja Barrymoore, majd csókolóznak, és 1-1 tincset tépnek le a másik hajából, ahogy a fickó tette kisfiúként azzal az apácával. Ettől vonzónak találják egymást. Hirtelen visszajön Saemus, beleállítja saját nyársát a fickóba, Barrymoore pedig dühös lesz.


Diaz verekszik Moore-ral, Lucy Liu pedig rövid szoknyában verekszik Saemus bandájával. Saemus öngyújtóval kekeckedik a nagy E-táblabetűn kapaszkodó Barrymoore-ral, de aztán kiveri a lámpákat. Itt 2 mozdulatsor zajlik párhuzamosan:

1.    Barrymoore lassítva (14) hátracsavarva a testét fel tud röppenni álló testtartásba a táblabetű felületére;

2.    Közben Saemus lassítva (15) lezuhan, éppen ugyanarra a nyársra, ami áldozata holttestéből áll ki. De ettől még nem halt meg: a táblabetű rázuhan Saemus-ra (de mi az a röpke, vékony gyíkszerű hang, ami abban az 1 másodpercben hallható volt?).

Demi Moore berobbantja a bombákat, de ő és a 3 Angyal lassítva (16) leugranak, de közben mind a négyen magukkal rántanak kábeleket, amiket liánként használva tudnak repülni. Repülés közben Demi Moore egy tartalék-bombát dob a vörös szőnyegre. De Bosley megragad egy vékony aranyozott állványt, és baseball-ütőként használva visszaüti a bombát a levegőbe. A közönség ujjongva megtapsolja a tűzgolyót.


Demi Moore lassítva (17) beugrik a kocsijába, miközben a lányok - legalább 100 méternyi ívelt átlendülés után - földet érnek. Diaz-nak még sikerül is éppen Moore kocsijába beleugrania. Barrymoore és Liu csak a csomagtartót érik el. A kacsázó kocsiban Demi Moore még mindig a volánnál, és Diaz-zal verekszik.
Aztán Moore behúz egy nagyot Diaz-nak és vicsorogva rátapos a gázra. Nekimegy egy reflektorlámpának, és lassítva (18) látjuk, amint a kocsi megpördülése közben Diaz üt egyet, Barrymoore egy mozgólépcsőn köt ki, Liu egy kirakatüvegen át a kirakati babák közé. A kocsi spárgázva vetődik az úttesten, be egy színházba. Liu és Barrymoore némán merednek a semmibe, amivel az írók megpróbálják azt érzékeltetni, hogy talán meghaltak. Diaz a hasából kivesz egy üvegszilánkot: most először a 2 film során sebe van, és 1-2 másodpercig még fáj is neki.


Végső harc: Diaz és Moore lassítva (19) pörögnek, deszkát rúgnak a másiknak, majd Moore egy tartalék aranypisztolyt szegez Diaz fejének. Puszilja és lenyalja Diaz arcát, amíg Liu és Barrymoore ott nem terem. Ők hárman lassítva (20) lerugdossák a gonosz Demi Moore-t, aki a színpadot beszakítva ordítozni kezd, leveri az egyik gázcsövet és lassítva (?)belelő  a gázba, hogy az biztosan felrobbanjon. És kiderül, hogy nála voltak a titángyűrűk, amik kiestek épp a zuhanás kezdeti pillanatában a zsebeiből.

Befejezés: Liu, Barrymoore és Diaz ott találja Bosleyt a megnyitó ünnepségen, aztán Liu apját is. Utolsó fricskaként Liu még tudjátok-hogyan átfordítja az őt csak üdvözölni akaró Jasont a hátára, majd csókolóznak. Diazt a pincérfiú az 1. részből eljegyzi, és mindannyian örömködnek, hogy milyen jó barátnők.
The End.
Azután záró képsorok, amint az Angyalok a 2. rész forgatása során néha nevettek.

Annak ellenére, hogy a fentiekből lényegében egy Mátrix-szerű pornóreklám képe rajzolódik ki... valahol szórakoztatja az embert a film őszinte hamissága, az összeillőséget kerülő bohózat sokszínűsége. Amíg csak a látványorgiára figyelünk, addig talán el lehet viselni, elképzelve, hogy mi mindenre lehetnénk képesek az itt látott gravitációs viszonyok között. Az Angyalokat játszó színésznők helyében pedig komolyan elgondolkoznék rajta: "vajon nekem való pályát választottam-e?".