Szexvideó

"Tényleg elhanyagoltam egy kicsit a puszinyuszikámat..."
"Á, miattam nem aggódj. Sok pénzt keresel, nem állok az utadba. Majd hazamegyek, és rólad álmodom meztelenül... amint ellepsz a pucér testeddel...!"
"Támadt egy ötletem!"

(Egy rém rendes család - Banking on Marcy)

Pontosan ennyiből áll a Szexvideó premisszája,

ahogy cselekményének első 3/4 órája is egyben.

Lehetne pedig aktualitása e filmnek. Még ma is általános az a tüske, hogy amelyik házasságban 2 kereset van, ott a pároknak nem marad idejük és energiájuk semmi magánéletre. Egyszerre kell megfelelniük pedáns szülőként és komoly kiállású munkaerőként - mintha az intimitás, a spontaneitás csak puszta díszként volna megengedett a napirendjükben. Az önkeresés, régi szokások frissítése - amellett, hogy tanulságos dilemma - rengeteg komikumot rejt magában, ha a rendezőnek van hozzá érzéke.

Íme a pont, melyig a Szexvideó hajlandó megmászni a témát: minél vadabbul szexeltünk régen, annál szarabb most, hogy tiszta nyügök a bájolgó melónk és a seggfej kölykeink. És az a szörnyű, hogy az áhított kiindulópont, ahová vissza akarnak térni, eleve szánalmas. Annie és Jay alapból ostoba és egysíkú figurák, a "boldog fősulis évek" pedig tisztán testi vágyakból álltak, bármi érzelem és gondolat nélkül. De mégha legalább erotikus volna: a "jó szex" itt azt jelenti, hogy két überkanos felnőtt mindenen meghágta egymást, ami ránézésre elbírta a testsúlyukat.

Szóval amatőr pornót forgatnak arról, amint kipróbálnak egy csomó újfajta szexuális pozíciót. Az éjszaka sikerül is. Ám Jay nem törli időben az anyagot, így az kikerül egy csomó használt IPadra, melyeket épp elajándékozott. Nosza: be kell gyűjteni a gépeket egyenként.

Felejtsük el picit, hogy színészek és sztori egyaránt gyengék. Miért kellett 45 percig nyúzni az alapszitu kialakulását? A vak is látja, hogy ez a mozi a helyzetkomikumra támaszkodik. Nem adna több teret a humornak az, ha már negyedóra után megvan a fő slamasztika? Az nem felvezetés, ha szárított tintaszereplők unják egymást a vásznon, ahelyett, hogy végre rátérnénk a lényegre.

Ennek ellenére ez nem egy teljesen humortalan film - bár ezzel talán kevesen értenek egyet. Találtam egy negyedórás darabot benne, amin én és a moziteremben ülő még néhány ember többször hangosan felnevettünk. Mikor Annie és Jay átmegy a szomszéd párhoz, és bevallják az igazat, elhangzik: "3 órás videót készítettetek?? A Gyűrűk Ura 3 órás!" Innen négyen átmennek Annie lazulós-bazsalygós feletteséhez, ahol

1. Annie elterelésként kénytelen elfogadni az Oroszlánkirály-fan férfi kokószippantását,
2. hogy Jay egy német juhász elől menekülve kikeresse az IPadot a nagyházban,
3. közben a szomszédok AZT nyomják a kocsiban, miután meglesték a videófelvételt.

Egészen jóízűen mulattam ezen a 10-15 perces szeletén a movie-nak.

Aztán a nonszensz döcögés visszatér. Nem érdekelt a szomszéd kölyök zsarolása, hogy 25 rongyért leveszi a Youpornról a videójukat. Rémesen suta volt, ahogy betörnek a szervereket tároló épületbe, ahol Jack Black karaktere lefüleli és leoltja őket - tekintve, mennyire túlkomplikálták az egész "bajt".

Jayről egyszerűen a szánalmas jelző az eszembe, mint családfőről:

• a kölykök túróba se nézik, annyira retardált, 
• a létező legidétlenebb pofával köszön a kamerába,
• és gépekkel dolgozik, mégse tudja, hogy kell videót törölni.

Érthető, hogy a Szexvideót úgy reklámozták, mint a mozi, ahol Cameron Diazt meztelenül lehet majd látni. Vérszegény, döntően kínos és aberrált döcögés, a befejezése pedig otromba és totál fantáziátlan. 1 dolog világosan látszik: Diaz a 2000-es évek óta túlélésre játszik karriertéren. Márcsak a testével tudja eladni magát, és többnyire nyári limonádéfilmekhez hívják szerepelni. Remélem azért annál többre becsüli magát a színésznő, mint a szexvágyó háziasszony, akit megformált itt.

A jogász

Mindössze 5, maróan brutális jelenete A jogászt az évtized egyik legsokkolóbb bűnnovellájává avatja. Néhány, a dialógusaiban elhangzó tanulsága pedig kőkemény ítélet az emberi esendőség fölött. Arcunkba vágja, mennyire vágyak hajtotta, illetve mennyire állatként legyilkolható valaki - mindegy, milyen gazdag vagy milyen bűnös. 

Michael Fassbender névtelen figurája, akit csak "Jogásznak" neveznek, nem annyira karakter, mint inkább egy sorspéldázat. Tipikus kifinomult ízlésű, magabiztos ügyvéd, aki sportkocsival és drága öltönyben jár, sőt még a mennyasszonyának, Laurának is csak több órás válogatás után találja meg a megfelelő csiszolású gyémántot. Röviden: valaki, akinek mindene megvan.
Mégis sötét ügyletbe keveredik, hogy még többje, még nagyobb luxusa legyen: Laura tudtán kívül befektetőként beszáll a kokaincsempészetbe. A mohóság és a jóhiszeműség pedig rövidesen olyan területre viszi, mely kecsegtető kívülről, de egyetlen hiba miatt pokoli börtönné változik. És ami a legszörnyűbb: mégcsak nem is miatta vagy emberei miatt került porszem a gépezetbe.

Hollywood-i standardok közt a filmnek eredeti és kendezőtlen tanulsága van, ezért nyerte el összességében a tetszésemet. Nem számít, te tehetsz-e a besült akcióról vagy sem: ha te feleltél érte, ha a szálak hozzád vezetnek,  akkor te viszed el a balhét. Minden üzleti vállalkozásban így megy, de a mexikói maffiánál a büntetést nem pénzzel és börtönnel, hanem vérrel és halállal fizetik meg. Kétségkívül szánalmas naivitás, ha valaki csak a még  nagyobb fényűzésért nyúl bele ilyen alvilági viperafészekbe - főleg úgy, hogy társai többször óva intették tőle.

Ritkán találkozom szembe olyan moziművel, ami ennyire nem áll azonos szinten 1-1 kritérium szerint. Egyik szempontból vézna munka, más téren viszont mellbe taszít, akár egy száguldó kamion. A film atmoszférája és történetvezetése leginkább egy naturalista western-re emlékeztet a XXI. században. Kényelmesen bánik szereplőivel, párbeszédeivel és eseménymenetével, mégis képes szuszpenziót és sokkhatást generálni.

Bírálói főként Cormac McCarthyt vették tűz alá, aki az alapul szolgáló novellát megírta. Ugyanis emellett a filmváltozat forgatókönyve is az ő tollából származik. Sok kritikus felrótta neki, hogy a műve túl terjengős, csupa szöveg és alig van cselekménye. Mondták ezt úgy, hogy a projekt olyan profi direktort kapott, mint Ridley Scott, és olyan színészgárdát, melybe bekerült Brad Pitt, Michael Fassbender, Cameron Diaz, Penélope Cruz, etc.

Az én véleményem ebben felemás. A mű hézagossága szerintem nagyobbrészt működő stílusjegy, és csak részben hanyag írás. Tény, hogy az 1. felében piszok lassan halad ahhoz mérten, hogy 1 vagy max. 2 szálon fut az egész. Feszesre vágva ez a film másfél órát ha kitenne (az igazán gyomorba vágó részek is kb. 10 percet ölelnek fel).
Valószínűleg ez a hatáskeltést szolgálja: hogy ugyanúgy elkényelmesedjünk és élvezkedve unatkozzunk (szó szerint), mint a szereplők. Így mikor A Jogász és cimbijei arra eszmélnek, hogy "nagy gáz van", velük együtt mi is felkapjuk a fejünket, keressük a kiutat. De 50-60 perc messze túl sok felvezetésnek egy  hosszú, szögegyenes lefutású megtorlássorozathoz, ahol lényegében csak egymás után hullanak a fejek. (Igazából a felvezetés is főleg annyi, hogy lézengő alakok eltelnek az élet örömeivel...) Ez fölös rájátszás a hangulatra. Gyakran unatkoztam az 1. félidőben, egyre türelmetlenebbül várva az érdemi fejleményeket.

Maguk a beszélgetések üdítően  szenvtelenek, mégha nem is nagyon informatívak. Ugye a bevett hollywood-i módszer az lenne, hogy 1-1 véleménycsere során gyűlnek össze a lényeges következtetések, melyeket előtte/utána nyomatékosít 1-1 súlyos fordulat. A jogászban inkább csak nagymonológok fordulnak elő. Nem centizi ki a szkript, melyik érv kinek a szájába kerüljön, és mikor sütik el. Ha épeszű valaki beszáll ebbe az őrülten rizikós bizniszbe, akkor minimum józan önismerettel kell bírnia.

Személyes kedvencem 3 olyan mondat, amit a már rettegő Jogász egy magas rangú bűnözőtől kap telefonon: "Azt tanácsolom, békéljen meg a döntésekkel, amiket hozott." "Az élet nem fogad vissza senkit." "Ha megszűnik létezni, a világ, amit teremtett, szintén megszűnik létezni." Ez a 3 mondat szabályos kivégzése a legnaivabb illúzióinknak, melyekbe kapaszkodni szoktunk mindennapi nehézségeink közepette. Minden hamar múlandó és ezáltal hiábavaló: miután a hullánk örök időkig oszlik és hamvad - a szeretteinkével együtt -, az épp élőkön múlik, hogy legalább eszükbe jut-e az emlékünk vagy sem. Kegyetlen igazság ez, amivel sajnos az Álomgyár se nagyon szokott szembesülni.

Furcsán hangzik, de A jogász mögött hasonló célkitűzést sejtek, mint ami a művészvilágban a korai avantgárd alkotásokat jellemezte. Nem a meglévő módszereket próbálták csiszolni vagy variálni, hanem lerombolni azokat, hogy ne szabványok mentén, hanem közvetlenül kapjunk eredeti tapasztalást mi, a befogadók.

Ugyanígy bánik történetével A jogász is. Nem érdeklik a hollywood-i történetírás szabályai, nem  törekszik képletet felállítani komponenseiből, pl.:

(jellemrajzok + karaktermotivációk) × cselekményszálak - idealizáló tónus 

= (vér + akció) ÷ következmények

Szürreális légkört teremt anélkül, hogy bárkit és bármit kiemelne, és hogy témaesszéként próbálna bemutatni valamit. Ennek része a festői sivatagi és városi háttér-képek, illetve a véres és hirtelen haláljelenetek (pl. mikor 2 rendőrálcás kartell-tag végez a szállítmányt lenyúlt 2 bűnözővel, majd egyikük egy arratévedt civillel is, csak mert látta, mi történt).
És azt sem mondhatjuk, hogy nem keres megoldásokat, hisz pont ezt teszi benne a címszereplő, miközben a hozzá közel állók egymás után eltűnnek mellőle:

1. Reiner-t - akivel a drogügyletet fedő klubot vezették - a kartell bérencei túlbuzgóságból seggbe, majd agyonlövik.
2. Westray-t, a hidegvérű közvetítőt London utcáján kivégzik - épp egy olyan nyakhasító kötéllel, amiről A Jogásznak is mesélt.
3. Laurát pedig menekülés közben rabolják el a kartell emberei a reptérről.

Fassbender játéka úgy kezd élettel megtelni, ahogy A Jogász egyre közelebbről érzi, hogy szorul a hurok, és egyre több jel utal rá, hogy ki fogják nyírni. Tudja, hogy balek volt, de muszáj mentenie magát, még inkább Laurát. A helyi bűnöző telefonon beszél neki egy költőről, aki összes művét elégette volna, ha mégegyszer láthatja elhunyt kedvesét. Értve a párhuzamot, A Jogász azt feleli: "Én nem leszek költő."

Meg kell, hogy mondjam: Fassbender és Penélope Cruz között soha nem éreztem erős kémiát: inkább egy latin telenovella szerelmespárját jelenítik meg. Egy eszményképet. De magáról Cruzról el tudtam hinni, hogy egy karaktert játszik - mégha az a karakter elég kétdimenziós is -, ami a főszereplő őrlődésével karöltve már kíváncsivá tett, vajon hogyan másznak ki a csávából.

Ezért tartom a movie legerősebb pontjának a végkifejletet. A szétesőben lévő Jogász egy lepusztult hotelban kap egy lemezt "Hola!" felirattal, melyről felismeri, hogy a kartell üzenete: ezennel megfizettél. Akárcsak a Phillips kapitányban Tom Hanks-é, Fassbender alakítása is a legvégén a legdrámaibb. Mindkét filmben a vér és a mások halála miatti sokk töri össze a könnyező címszereplőt.
Velőtrázóan finom zene kíséri a montázst, melyben megtudjuk, mi történt Laurával. Nem a szokásos "fogva tartjuk, hogy idecsaljunk" hollywood-i klisé. Hanem hogy a - valószínűleg agyonlőtt  - hulláját táskástól egy szeméttelepre öntik ki. Ha a kartell a jogászokat különösen megveti, úgy ez tényleg rosszabb büntetés a halálnál: akit az életénél is jobban szeretett, örökre ott penészedik a hulladékkupac alatt. Ezért nem bántam annyira, hogy a produkció ilyen pesszimista módon szakad félbe. Mi a tanulságot már megkaptuk: ha rossz fát teszel a tűzre, magadra vess. "Főhősünk" pedig - akár kivégzik, akár nem - most már élve is halott.

Bár A Jogász életében Laura is amolyan élő ékkő (ez a fajta párhuzam el is hangzik az elején), a film saját ékköve egyértelműen Cameron Diaz. És nemcsak azért, mert szexisen néz ki vagy csábosan viselkedik. Az itteni kínálatból a legerősebb lelkületű karaktert ő kapta, és pompásan feloldódik benne! Malkina Reiner nője: a felszínen csak egy unatkozó szépasszony, aki az átlagnőnél sokkalta paráznább. Még olyan hajmeresztő mutatványtól se riad vissza, hogy alsónemű nélkül szeretkezzen Reiner előtt a kocsija szélvédőjével. Hát nem sok nő mászkálhat odakint, aki így szórakoztatja magát éjszaka az utcán...!

Malkina igazi énje azonban kíméletlen. Sőt: ha A jogász ideálgyilkos, rideg világát 1 személyben akarjuk megtestesülni látni, akkor benne lehet - minthogy ő áll a drogszállítmány eltűnése mögött. De még mielőtt ez kiderülne, észrevehető, hogy semmi morális érzék vagy empátia nem szorult belé. Mikor Laurával beszélget, alig bírja palástolni véleményét a jóhiszemű lány hitéről Istenben és a párkapcsolatban.
Okos félrevezetésnek tartom a későbbi templomi jelenetet, ahol a szex témát erőltetve kihozza sodrából a gyóntatóatyát. Úgy tűnik, mintha csak unottan lenézné Laura ideáljait, pedig valójában gyűlöletes ballasztnak tartja, ami az embert elgyengíti és elvágja az üzleti sikertől. Egyértelmű, hogy Malkina tudatosan áldozta fel nemcsak Reiner, de A Jogász és Laura életét is, amikor egy emberével lefejeztette a kartell futárját, és megfújta a szállítmányt.

Nem kevés vizuális sejtetés fedezhető föl. A nyitójelenetben például a lepedő A Jogászon és Laurán olyan, mint egy hófehér halotti lepel: a későbbi halálos veszély leple a fejük fölött. A nő reptéren viselt tűzpiros ruhája pedig a vértanúság sejtetése. És képtelenség nem felismerni a párhuzamot Malkina tetoválása és a 2 házigepárdja között: ő maga is egy doromboló, de könyörtelen ragadozó.

Jókora különbség adódna, ha ezt a filmet

1. külön a felépítése;
2. külön az összélmény

alapján értékelném. Minden pontszám 1-1 szint: ezáltal tisztul le számomra, hogy mennyire bátran tudok egy filmet másoknak is ajánlani. Aki egy kemény, sablonmentes bűnsztorira kíváncsi, annak A jogász tökéletes választás. Főleg 3 komolyabb fogyatékossággal bír: 

• karakterei túl elbizakodottak;
• a történet viszonylag kevés kapcsolódási ponttal bír;
• és hogy majdnem 1 óra alatt jön csak létre a fő konfliktushelyzet.

Egyszeri megnézés után ezt merem biztosan állítani: felnőtt lencsén át, szemérmetlen és naprakész képet nyújt a világ személytelen, közömbös brutalitásáról. Ez pedig nekem elég egy kimondottan jó filmhez

5-ből 4 pontot adok rá.

Kéjjel-Nappal

"Hol a prospektusom; nem, a respektusom...!"

(A Saint-Tropez-i csendőr)

Szatíragyanús alkotás a Knight and Day. Úgy adja el magát a közönségnek, mint komédiába oltott kémtörténet - némi romantikus reszelékkel. Pofonszimpla sztorit ad elő könnyed stílusban,  rengeteget támaszkodva bevett klisékre és a helyszínek nyújtotta panorámára. Leginkább egy utazási iroda tévéreklámjához hasonlít.
Egyszersmind működik a film mentőövként 2 olyan A-listás színész derekára, akik mára viszont már a felszínen maradásért küzdenek.

Nem tudom, vajon James Mangoldnak mi volt a célkitűzése ezzel a project-tel. Kétlem, hogy olyasféle komoly ambíciók fűtötték, hogy elkészítsen egy nagy költségvetésű szatírát olyan szakállas szubzsánerhez, mint a kémmozik. A "nagy költségvetésű"-rész stimmel: több mint 100 millió $-os költségvetést kapott a rendező. Akkor viszont sokkal több munkát ölt volna a megszerkesztésbe. Valószínűbb, hogy csak arra törekedett, mint idén a The Wolverine-nel: hangulattal bíró, de átlagos igényű pop-corn-mozit szállítani az adott nyárra.

Az is elég szemszúró, hogy a fő sztárok, Tom Cruise és Cameron Diaz miért vállalták a főszerepeket: 1.) pénz; 2.) serkentőtabletta az épp döcögő karrierjüknek. Sokakkal együtt azt vallom, hogy ők ketten a '90-es években aratták el fénykorukat. Utána viszont csak ritkán adták nevüket értékes sikerprodukcióhoz, így aztán a "nevüket" sem övezi már olyan rajongás és szakmai megbecsültség, mint hajdan. Mindketten azt az archetípust prezentálják itt, amit a legkönnyebb előadniuk: Cruise a sármos csirkefogót, Diaz pedig a szerelem- és kalandvágyó átlagnőt. Mellékszereplő és ellenoldal nem számít, nekik asszisztálnak, ahogy a prospektusba illő forgatási helyszínek (pl. Salzburg vagy Dél-Spanyolország) is.

Hogy miért rovom ezt föl? Először is mert a színészi játék éppcsak hogy tűrhető. És mert nem hiszek abban, hogy egy színész fölött eljárhat az idő. Ha ez történik, az nálam egészségügyi kérdés, nem munkaügyi. Amikor olyan aktorok aktívak 80 felett, mint Michael Caine vagy Morgan Freeman, akkor ne mentegesse valaki az 50 alatti Diazékat, hogy már nem olyan keresettek, nem olyan vonzóak, s ezért nem nyűgözik már le a nézőt. Ilyenkor típus ellen kell szerepet vállalni, nem a korábbi skatulyákba visszaásni magukat:

1. Cruise-nak nem kellene mindenáron a fehérgalléros bűnöző imidzsére hajtania, akinek minden vágya, hogy a fekete piacon üzleteljen.
2. Diaz pedig - bármilyen jól mutat fürdőruhában - nem várhatja a '10-es években is, hogy pusztán a szexepilje miatt tolják alá a felkéréseket Hollywood-ban, ahogy Demi Moore vagy Tia Carrere esetében.

Technikai szempontból nem érdemes belekötni a műbe: lazán összetákolt, pihent aggyal átgondolt, teljesen kiszámítható hajszát látunk. A történet szerint June Evans a húga esküvőjére utazik, ám a reptéren pont azzal a Roy Millerrel ismerkedik meg, akit a saját nyomozóirodája likvidálni akar. Itt ütközik ki legerősebben a szatíra-aspektus: megkapjuk a sztereotip akcióhőst, aki profibb minden kollegájától, de olyan bűnért menekül, amit nem követett el. És jön az ártatlan női partner, aki csak rossz helyen volt, rossz időben, mégis hűséggel követi árkon-bokron á.

Ha az összélményt veszem alapul, akkor a Kéjjel-nappal bizony egykedvűre sikeredett: valahányszor a helyszínek mögé próbáltam látni, hogy a cselekményre fókuszáljak, ásítás kerülgetett. Minden súlytalan, mindenre legyinteni lehet. A rengeteg akciózás kevés feszültséget, June és Roy szépelgő-bájolgó dialógusai pedig kevés humort és/vagy kémiát generálnak. Egy szatírának nem követelménye, hogy felszínesre és áttetszővé szabja a románcot a főhős és a női partner vagy partnerei között.

A movie leginkább izgalmas részletére már az 1. harmadában sor kerül: June a mosdóban idézi maga elé Roy bókjait, miközben a férfiből előtör az igazi arca, a kiképzett fegyveres. Roy egy különleges új energiaforrás prototípusát hordja magánál: ezt inkább nem is számolom össze, hány másik filmből halhattuk már. Saját ügynöktársai az életére törnek, így tűzharc tör ki a járaton, és ebben sajna a személyzet is odaveszett.
Ez az egyetlen olyan jelenet, ahol a Roy személye köré szőtt rejtély kelt valamennyi feszültséget. June-ban ekkor még nem tudatosulnak a férfi szavai, hogy részben ő csinálta a hullagyártást. És ahogy ő, mi sem tudhatjuk, vajon önvédelemből megy-e el ennyire a végsőkig Miller, vagy csak egy önigazolós pszichopata, és a lány veszélyben van.


Innentől a romantikus komédiák tipikus felállását kapjuk meg: Roy kénytelen magával együtt menekíteni a nőt is, aki először csak hüledezik az egészen, majd valami pimasz jókedvtől hajtva betársul hozzá. Egy ponton csalódik a férfiban, majd újra együtt menekülnek. És miután minden rosszfiú elfogyott, végre teret tudnak majd adni a köztük kialakult...

...szimpátiának. Mert vágynak vagy vonzalomnak ez aligha nevezhető: June a naiv nyárspolgár, akiről percig nem hihető, hogy ügyeskezű szerelő, és akinek legnagyobb sikere férfitéren az volt, mikor szakított a jámbor közrendőr pasijával. Roy pedig egy beképzelt, önimádó majom, akinek modorából süt az ego, tettei alapján pedig bűnös vagy sem: a diliházban volna a helye! Elméletileg fel kellene, hogy vidítson minket az, mikor Miller végül tisztázódik, felépül a lőtt sebéből, és June-nal együtt eltűnhet a mediterrán turistaparadicsomba.



Hogy szorítsak a karakterekért, ha az életveszély sokszor csak úgy elkerüli őket? Nemcsak olyankor, mikor motoron menekülnek, vagy a golyótűzben gyalogolnak. A rossz vágói eljárás miatt többször nem is látjuk, amint June és Roy megúsznak 1-1 kritikus vészhelyzeteket. De a lezárás, szereplők elválása és újbóli találkozása is olyan összecsapott és hirtelenkedő, ami elveszi a komolyan vehetőséget, de nem ad cserébe értékelhető humort.
Adódik azért néhány megmosolyogtató helyzet is, ahogy pl. mikor June használni kezdi Roy mobilján a helyzet-meghatározót. Ezzel pedig megkoronázza a férfi baklövését, hogy üldözőik megtalálják és kinyírhassák őket. Azon a poénon ellenben már én is mosolyogtam, mikor a beadott igazságszérum hatására June arról lelkendezik megmentőjének, hogy mennyire felizgatja őt.



Röviden: egynek elmegy, de semmi extra. A könnyedség inkább komolytalanná - és részben cinikussá - teszi a tartalmát, mintsem humorossá, a romantika pedig kb. az alsó-gimisek szintjén mozog. Tapsolnék, ha egy napon cenzúráznák a kémfilmeket Hollywood-ban, mivel azok ingyenreklámot adnak egy nemzetbiztonsági kockázatot jelentő szakmának. 

Charlie angyalai 2. - Teljesen gáz

Egy fontos vívmánnyal talán büszkélkedhet a Charlie Angyalai 2.. A század hollywood-i akciómozijai közül ez a produkció jutott a legközelebb ahhoz, hogy életnagyságú Barbie-baba-kollekciót varázsoljon női főszereplőiből, közvetlen utalás nélkül a márkanévre. A 2000-es Charlie angyalaihoz hasonlóan sequel-ja sem erőlteti meg magát, hogy tényleg bemutassa a maszek ügynöknők világát, az "Angyalok" extravagáns életének árnyoldalait. 

 

Tekintve, hogy mennyire nincs megírva semmi benne, ezt a mostani filmet lineárisan, élménybeszámolóként fogom leírni és kiértékelni. Hogy mely részleteket, kisebb-nagyobb klipeket hozom fel, az az adott rész nyomatékától függ; mennyi figyelmet kapott a dialógusoktól és/vagy a látványtervezőktől.

Tehát ez most nem analízis lesz, mert a film elemei menetközben lettek egymásra halmozva, a köztük lévő összefüggés kereséséhez elég leírni, mikor épp mit látunk. Előre is elnézést kérek, ha az olvasó szerint túl közönséges hangszínt ütnék meg.

Expozíció: Miután a Columbia Pictures fáklyatüzére visszaközelít a kamera, egy lerobbant kocsmát látunk, mindenféle szakadt, grimaszoló figura között. Egy szűk láda fedeléből 2 másodperc alatt kicsavarozódnak a szögek, és Lucy Liu kisminkelt alakja hajtogatódik ki belőle.

Miután Drew Barrymore-t is mutatták, megérkezik Cameron Diaz vigyorogva. "Döbbent csend 1", még a karvalymadár is megbámulja, amint akcentussal köszön. Ezután párhuzamosan: Diaz örömsikítások közepette rodeózik a műbikán, Barrymore egy részeg őrt próbál felállítani, Liu pedig tökön rúgással és falon körbefutással lefegyverzi Robert Patrick fogva tartóit. De a karvalymadár leleplezi őket, így  "döbbent csönd 2" támad.

Miután végre Diaz is abbahagyja a sipítozást, mindhárom Angyal lassítva (1) felröppen. Cameron pörög egyet a székkel, felsikoltanak, "döbbent csend 3", majd bejön egy fickó és gépfegyverrel ordítva lő rájuk. A lányok lassítva (2) felrepülnek, és kitörnek az ablaküvegen Patrick "marsallal". Elcsakliznak egy teherautót a gáton.

Közelről mutatnak 2 rakétatöltetet: a gonosz parancsnok kezében és egy tank csövének belsejében. A teherkocsi kitér, így az egyszerre elsütött 2 töltet épp egymást találja el. Patrick és az Angyalok lezuhannak a gátról, de még idejében fel tudnak mind a 4-en kapaszkodni a zuhanó teherkocsitól immár külön zuhanó helikopterre - ketten a szárnyra, ketten az utastérbe. Mivel semmi bajuk nincs, a gonosz parancsnok telefonál egy félmeztelen pasinak, aki egy másik alakhoz megy, és gyanúsan Charlie angyalai-s pózban állva beszél vele a kandallótűz hátterében.

A TV-sorozat nyitóképsorainak utánzatából megtudjuk, hogy Alex, Dylen és Natalie még mindig "3 nagyon különböző kislány voltak". Nemcsak, hogy valamelyikük 

• téglát tört a homlokával,
• két keréken tanult vezetni,
• kemény drogot szívott,
• börtönben verte be felettese fejét,
• lovagolt és
• űrhajós volt;
• koncertezett

de egyszersmind

• A Hódok csapatának pomponlányai közt hódjelmezben hangosan röhögve beszakított egy szurkolói zászlót,
• gimnasztikai versenyen vett részt, miközben apja akkor is "Keményebben!"-t kiabált neki, amikor lassítva (3) pördült 8×10-es eredménnyel,
• pankrátorként lassítva (4) hátrapördülve győzött le egy vékony testalkatú pankrátort,
• középiskolai diáklányként a világ veretlen, általános iskolás sakkmesterének mattot adott,
• terepjáró-versenyen kocsikon ugratott át és pörgött,
• egy farmon egy állat méhébe két karral nyúlt be, hogy kivegye onnan az immár újszülött kicsinyét,
• CGI-szilikonruhában ellopott egy ékszerkardot valami múzeumból,
• és az utcán lasszózott meg egy menekülő férfit.

Kezdetét veszi a bonyodalom: Bruce Willis teljes katonai védőőrizete a földön hever, és őtőle is elveszik a fegyvere helyett a gyűrűjét. Közben látjuk, amint az Angyalok táncolva pakolnak lakásukba a strand mellett. Kiderül, hogy az új Bosley a régi Bosley féltestvére - bár ő harsány, sörtehajú néger és egyetlen hasonló vonásuk sincs. Az FBI igazgatója elmondja az Angyaloknak, hogy egy titkos tanúvédelmi program személyi listája két titánium gyűrűn van tárolva, melyeket elloptak.

Nyomozásuk során a lányokat simán beengedi egy rendőr egy bűnügy helyszínére. "De ti jók vagytok." Miután a rikító fényes piros szobában megvizsgálták Bruce Willis holttestét, otthon Lucy Liu vendéget kap, a rég nem látott édesapját. A következő jelenetben látjuk, amint közelről mutatják Cameron Diaz idomait bikiniben. Aztán megismerjük Demi Moore ex-Angyalt, amint közelről mutatják az idomait bikiniben, Diaz-éval együtt. Közben Drew Barrymoore ls Lucy Liu egy kocsi alól bámulják, amint egy fiatal férfi egy szál törülközőben letolja a gatyáját.

És most új helyszín: az Angyalok egy punk-motorversenyen vesznek részt, ahol 30 métereseket ugranak, pördülnek motoraikkal lassítva (5), mutatványokat adnak elő. A célszemély 30 méteresre felugrik, csak, hogy közben lassítva (6) lövöldözzön 5 méterről a lányokra, és mind a 12-szer elvétse. Amikor ugyanezt egy másik figurában próbálják megismételni lassítva (7), az egyik Angyal leteríti őt egy csavart rúgással.

Apropó csavar: az akció során az Angyalok birtokába kerül egy fotó Drew Barrymoore-ról. Később Barrymoore elmondja, hogy ő is a tanúvédelmi program tagja volt, mielőtt Angyal lett, csak egy Seamus nevű maffiózó megzsarolta.

Drew Barrymoore Lucy Liu és Cameron Diaz elmennek egy apácazárdába. Egy flashback-ből kiderül, hogy egy kisfiú képes volt hörögve hátraszaltózva felugrani és kitépni egy hajtincset egy apáca hajából, aki a kisfiú frizuráját vágta. Közben Lucy Liu apja meglepődve látja, hogy lánya fiúja, Jason táncolva hallgatja a zenét.

Új helyszín megint: az Angyalok nyomozásuk következő állomásaként a Rózsaszín Párduc nyitódalára adnak elő erotikus show-műsort, hogy megszerezzenek egy igazolványt. Egy másik jelenetben megtudjuk, hogya két titánium gyűrűt nemcsak aránylag lazán őrzik, de hogy a különlegesen szakképzett Angyalok nem tudják megkülönböztetni a platinát a titántól.

Újabb harcjelenet: feltűnik a korábban börtönéből kiszabadított Seamus, örökké csupasz felsőtesttel, egyfolytában köröző kameraállásokkal megszakítva. Miután felbukkant egy rakás agyatlan verőlegény gépfegyverrel. Seamus ráförmed Barrymoore-ra, hogy adja oda a két gyűrűt, az pedig szó nélkül megteszi. Csak ezután hajlandók kirúgni a biztosítékot, kitérni a gépfegyverek golyói elől és leharcolni a bandát, időnként kicsit megint belelasstíva (8) rúgásaikba és pörgéseikbe. És a jelenet csúcsán Saemus T-1000-t leutánozva átgyalogol egy lángoszlopon, ami még be is robbant. Aztán, miután az Angyaloknak elég időt hagyott, hogy meglépjenek, visszamegy a tűzbe.

Szabadidő-képsorok következnek: Lucy Liu azt találja, hogy apját a lány pasija oktatja ki, hogy mi a titkos hivatása Charlie-nál. Liu ezért bocsánatot kér "apucitól": "Most megyek és lezuhanyzom, mert be vagyok borítva... nos, eltudod képzelni, mivel, haha...!"  Cameron Diaz az első részből megismert pincérfiúval randizik, miután kiderült, hogy ő is a Hódok csapatában volt.

Barrymoore elhagyja az Angyalokat, hogy ne legyenek veszélyben – kis milliomodszor is. Egy kocsmában megjelenik neki Kelly Gerrett a kocsma közepén a fénysugárban, és ez meggyőzi, hogy menjen vissza hozzájuk. A többiek kispekulálják, hogy valójában Robert Patrick akarta mindkét gyűrűt.

Követik, ő kitárt karral a nyílt téren üdvözli a partnerét, az meg lelöveti. Demi Moore az, 2 aranypisztollyal! Ő üdvözlésképpen lassítva (9) átpörög egy korláton, és térdhajlítás nélkül landol vagy 30÷2 méterrel lejjebb. Megjön Barrymoore és Moore lassítva áthajítja maga fölött, hogy még éppen elég közel legyen őhozzá, hogy hátba rúghassa. A kamera a 4 Angyal arca között rángatózik, aszerint, hogy mikor ki beszél. Moore lehurrogja a lányokat, hogy "1 napig se bírják ki egyedül", és egy "hangszórótól fogadnak el parancsokat". Aztán a 3 Angyalok lassítva (10) felröppennek, hogy Demi Moore hátba lőhesse őket.

Otthonukban Moore üdvözli a hangszóróba köszönő Charlie-t. "Madison, mit tettél?" "Ne tedd ezt, Madison." "Nem ez a válasz." Tehát az ügynökségnél tradíció Angyal-csapatok előállítása? A párbeszéd végén Demi Moore szétlövi végre a hangszórót, drámai zenei aláfestéssel, mintha magát Charlie-t lőtte volna meg.

Közben kiderül, hogy az Angyalokon kevlár-mellény volt, mert - meglepődésük ellenére - gondoltak rá, hogy éppen most és ennél az ügynél kellhet kevlár-mellény. Kiokoskodják, hogy Demi Moore Jason filmjének a bemutatóját bombákkal akarja felrobbantani. A kocsijukhoz mennének, de az felrobban, amitől lassítva (11) hátraesnek.

Katarzis: Hollywood-ban Bosley és szintén teljesen néger anyja várakoznak a tömegben. Közben Demi Moore több rövid montázsnál bundában rúzsozza magát az eseményre. Bandáját, akik a lifttel mennek fel, a porondon letartóztatja az FBI. Kiderül, hogy az Angyalok megint férfiálruhában és maszkokban voltak, és ott állnak Demi Moore mögött a tetőn. Lassítva (12) látjuk, ahogy Moore megpróbálja lelőni őket, de azok kicselezik és helyben szétszedik az aranypisztolyait.
Megjelenik a fegyveres banda a végre ruhában levő Saemusszal, és lekezd lövöldözni. Megjelenik a néma nyársaló ember - akiről a flashback szólt -, lassítva (13) lelöki Saemust. Aztán fojtogatja Barrymoore, majd csókolóznak, és 1-1 tincset tépnek le a másik hajából, ahogy a fickó tette kisfiúként azzal az apácával. Ettől vonzónak találják egymást. Hirtelen visszajön Saemus, beleállítja saját nyársát a fickóba, Barrymoore pedig dühös lesz.


Diaz verekszik Moore-ral, Lucy Liu pedig rövid szoknyában verekszik Saemus bandájával. Saemus öngyújtóval kekeckedik a nagy E-táblabetűn kapaszkodó Barrymoore-ral, de aztán kiveri a lámpákat. Itt 2 mozdulatsor zajlik párhuzamosan:

1.    Barrymoore lassítva (14) hátracsavarva a testét fel tud röppenni álló testtartásba a táblabetű felületére;

2.    Közben Saemus lassítva (15) lezuhan, éppen ugyanarra a nyársra, ami áldozata holttestéből áll ki. De ettől még nem halt meg: a táblabetű rázuhan Saemus-ra (de mi az a röpke, vékony gyíkszerű hang, ami abban az 1 másodpercben hallható volt?).

Demi Moore berobbantja a bombákat, de ő és a 3 Angyal lassítva (16) leugranak, de közben mind a négyen magukkal rántanak kábeleket, amiket liánként használva tudnak repülni. Repülés közben Demi Moore egy tartalék-bombát dob a vörös szőnyegre. De Bosley megragad egy vékony aranyozott állványt, és baseball-ütőként használva visszaüti a bombát a levegőbe. A közönség ujjongva megtapsolja a tűzgolyót.


Demi Moore lassítva (17) beugrik a kocsijába, miközben a lányok - legalább 100 méternyi ívelt átlendülés után - földet érnek. Diaz-nak még sikerül is éppen Moore kocsijába beleugrania. Barrymoore és Liu csak a csomagtartót érik el. A kacsázó kocsiban Demi Moore még mindig a volánnál, és Diaz-zal verekszik.
Aztán Moore behúz egy nagyot Diaz-nak és vicsorogva rátapos a gázra. Nekimegy egy reflektorlámpának, és lassítva (18) látjuk, amint a kocsi megpördülése közben Diaz üt egyet, Barrymoore egy mozgólépcsőn köt ki, Liu egy kirakatüvegen át a kirakati babák közé. A kocsi spárgázva vetődik az úttesten, be egy színházba. Liu és Barrymoore némán merednek a semmibe, amivel az írók megpróbálják azt érzékeltetni, hogy talán meghaltak. Diaz a hasából kivesz egy üvegszilánkot: most először a 2 film során sebe van, és 1-2 másodpercig még fáj is neki.


Végső harc: Diaz és Moore lassítva (19) pörögnek, deszkát rúgnak a másiknak, majd Moore egy tartalék aranypisztolyt szegez Diaz fejének. Puszilja és lenyalja Diaz arcát, amíg Liu és Barrymoore ott nem terem. Ők hárman lassítva (20) lerugdossák a gonosz Demi Moore-t, aki a színpadot beszakítva ordítozni kezd, leveri az egyik gázcsövet és lassítva (?)belelő  a gázba, hogy az biztosan felrobbanjon. És kiderül, hogy nála voltak a titángyűrűk, amik kiestek épp a zuhanás kezdeti pillanatában a zsebeiből.

Befejezés: Liu, Barrymoore és Diaz ott találja Bosleyt a megnyitó ünnepségen, aztán Liu apját is. Utolsó fricskaként Liu még tudjátok-hogyan átfordítja az őt csak üdvözölni akaró Jasont a hátára, majd csókolóznak. Diazt a pincérfiú az 1. részből eljegyzi, és mindannyian örömködnek, hogy milyen jó barátnők.
The End.
Azután záró képsorok, amint az Angyalok a 2. rész forgatása során néha nevettek.

Annak ellenére, hogy a fentiekből lényegében egy Mátrix-szerű pornóreklám képe rajzolódik ki... valahol szórakoztatja az embert a film őszinte hamissága, az összeillőséget kerülő bohózat sokszínűsége. Amíg csak a látványorgiára figyelünk, addig talán el lehet viselni, elképzelve, hogy mi mindenre lehetnénk képesek az itt látott gravitációs viszonyok között. Az Angyalokat játszó színésznők helyében pedig komolyan elgondolkoznék rajta: "vajon nekem való pályát választottam-e?".

Charlie angyalai (2000)

A prológusban hangzik el a kikacsintásnak szánt mondat: "Á, már megint egy régi sorozatból készítettek filmet." Ide tartoznak olyan sorozatként született sikerötletek, mint: a T. J. Hooker vagy a The Saint.

Évtizedekkel ezelőtt készült szériák megfilmesítésénél a stíluson és a sztori eredetiségén múlik nagyon sok. Nem biztos, hogy a sorozat jellegzetes vonásai működnek-e a ma világában; hogy azt jelképeznék-e ma, mint fénykorukban. A korszellem és a technikai-politikai változások jelentős újraimidzselést követelhetnek meg, ami magában hordozza a lebutítás veszélyét.

A Charlie angyalai pedig pontosan ez az eset. A maga idejében forradalminak számított, hogy a nők nem üresfejű kirakati babákként tetszelegtek a képernyők előtt, hanem energikus nyomozókat alakítottak, megtartva persze a kötelező dívaimidzsüket. A XX. századdal hál'Istennek a nők hátrányos megkülönböztetése is elmúlt a köztudatból, úgyhogy még extravagánsabb háttereket, harci repertoárt és kütyüket kaphat a három hősnő. Akik Natalie, Dylan és Alex néven futnak Sabrina, Jill és Kelly helyett.

A film története szerint egy szoftvercég fiatal feltalálója eljátssza, hogy elrabolják, női cinkostársa pedig felbérli "az angyalokat", hogy nyomozzák ki az ügyet. Csavarként az szolgálna, hogy a Knox nevű feltaláló közel kerül a leglázadóbb angyalhoz, Dylanhez, aztán becsapja, és meg akar lépni.

Állandó látványvirtuskodás jellemzi a teljes filmet. Az emberek - ideértve az angyalokat is - egyáltalán nem emberekként viselkednek, hanem vagy hülyék, vagy gépek vagy mindkettő! Nyomozói tehetsége a csapat egyik tagjának sincsen. Egyébként Knox és cinkosa, Vivian Wood viselkedése önmagában gyanús lehetne a lányoknak. És nem úgy, hogy kicsit, hanem ordítóan gyanús.

A vizuális effektusok az egyedüli pozitívumai a filmnek, és még azok se töretlenül. A túlzott extravagancia olyan elhibázott panorámakellékeket hoz létre, mint:

• egy kitömött afrikai férfi arcát utánzó arcmaszk, amit Dylen vesz le az elején;
• láthatatlanná tevőnek mondott fehér testhez álló streccsruha;
• bajusszal és rövid hajjal álcázzák magukat férfinek, holott vonásaikon látszik, hogy nők;
• a biztonsági berendezések közül a fejet tartó kar (a retina letapogatásakor), és a legbelső szoba szikrázó kék fényei;
• a harci mozdulatok lassításai, valamint a gyakran totál fölös robbanások;
• a párnázott szumójelmezek Bill Murray és Tim Curry karakterein; 
• kémiai lombikok tömkelegén keresztülfolyó vegyületből felszínre emelkedik a frissen előállított kéz.

Az alkotók elkövették ugyanazt a hibát, amibe az eredeti sorozat készítői is idővel beleestek. Nevezetesen, hogy a főszerepeket játszó színésznőket kirakati babaként pózoltatják, suta, link poénokkal megfűszerezve. Lucy Liu kapta a legtöbb szexuális utalást, például mikor az irodaházban egy egész vállalati részleg férfiállományát csábítja, idomítja és maga után vontatja szűk ruhában, pálcával.
Semmit nem tesz hozzá a küzdősportok ismerete az angyalok egyéniségéhez, hogy mi van a fejükben és a lelkükben. A készítők egyszerűen hajigálják a 3 lány képességeit 1-1 montázs elejéig, hogy ez "téglát tör a homlokával", a másik sofőrként két keréken tanult vezetni, emez börtönőrként kötött ki, amaz lovagolt és űrhajóra szállt. Valószínűleg az Everest és a két sark is megvolt nekik.




Charlie kilétét a film "nagylelkűen" nem fedi fel, csak a múltjáról kapunk egy apró információtöredéket. Elég tudnunk róla, hogy multimilliomos, a lányok ügynökségének tulaja, ő Bosley és a lányok örökké láthatatlan főnöke. Ő a sorozatban örökké egy mikrofonból állt, itt is ez a helyzet. Közvetlenül az eseményekbe egyszer kapcsolódik be, amikor is Knox, a film főgonoszának szánt jancsibohóc felhívja őt.
Charlie kapcsolata Bosleyval és a trióval pusztán szakmai, ez evidens: ő adja ki a megbízásokat, a lányok pedig a pénzt és az adrenalinfokozó helyzeteket. Önként vállalták hogy titkolniuk kell "kettős életüket" az egész világ előtt. De annyira nem érződik rajtuk, hogy ez nyomot hagyna rajtuk, ami már elidegenítő. A film nem tisztázza, mennyi ideje élik a titkosügynök életformát, de zavaró, hogy nincsenek érzelmeik, max. indulataik meg helyes pofijuk. Dylen átverése pedig inkább megérdemelt tanulságként jött le, semmint a nő szívének megsebzéseként.



Unalmas, szabványra gyártott tömegáru készült tehát a régi TV-sorozat nevével. Nem szórakoztató, végképp nem vicces, mindent eltúloznak benne, és semmi nem tudja megfogni a néző érdeklődését. A látványtár talán fele, Bill Murray és az állandó pörgés együtt tornázzák fel a filmet egy minimális élvezhetőségi szintre. Ötletszegény James Bond-utánzat az egész.

A Maszk

Nemcsak az emberek, a filmek is viselhetnek álarcot. Készítésük egyes fázisaiban olykor egész más összképet adnak, mint ahogy a moziból, vagy még később, a TV-ből ismerjük őket. Ilyenkor pedig akár napestig is válogathatunk a kimaradt, de később az Internetre került forgatási anyagban: mit lett volna jobb a kész műben meghagyni, és mit volt helyes döntés lenyisszantani.

A nem-is-DC-nem-is-Marvel képregényfilmek közül egyik személyes kedvencem A Maszk. Stanley Ipkiss, az önbizalom-hiányos, kicsit dilis bankhivatalnok szimpatikus jelenség nekem. Legfőbb hibája, hogy – mint mi is sokan – nem áll ki az igazáért. Egész természete egy mindennapos ingázás, a környezetének való megfelelés és saját egyéniségének őrizgetése között. Hozzá képest Edge City (="Perem Város") egy, a felszín alatt kicsinyes és hatalmaskodó nagyváros, mely minden elképzelhető csapást az ember nyakába zúdíthat, ha akar.

A történet maga elég egyszerű: Stanley élete legvesztesebb éjszakáját éli át, amikor a folyóparton rábukkan egy ősi skandináv álarcra. Otthonában feltéve a bűvös ereklye a rejtett vágyainak megtestesülésévé formálja át Stanley-t. Miközben éjjelente kiéli sötét ábrándjait, egyszer bedönti egy helyi gengszter, Dorian Tyler bankrablását, sőt a barátnője, Tina Carlyle közelébe sodródik. Kérdés, hogy Ipkiss meddig tudja leplezni a másik énje kicsapongásait a nyilvánosság, a maffia és a rá gyanakvó Kellaway hadnagy előtt...

Ez a film eredetileg közelebb állt volna a képregények sötét, gyilkos humorú hangvételéhez, és több sikertelen próbálkozás után vették elő Chuck Russel rendező ötletét, hogy ez vígjáték legyen. Legfontosabb változtatás, hogy Ipkiss nem vedlik gyilkossá, mint a forrásanyagban, hanem csak odáig megy el, ameddig alap lelkiismerete engedné. Meglepetés volt rábukkannom a nyers, vágatlan verzióra: egyes lecsippentések szerintem még hozzá is tettek volna az összképhez. Szerencsére a 2 legfontosabb kivágott nagyjelenetét restaurálták a DVD-kiadáshoz: én ezeket is beleszámítottam a film pontozásakor. Ezekről szeretnék egy kicsit bővebben írni.

Az eredeti prológus egy történelmi jelenet a 10. századból, ahol Leif Erickson viking vezér kis csapat élén az Újvilág földjére lép, és elásnak egy ládát a parton - amit a mi korunkra ugye kimos az óceán – melyben Loki istenség elátkozott álarca lakozik. Mikor a boszorkányuk védőátkot mond rá, sötét felhők jelennek meg fölöttük, ahogy majd Dorian átváltozásakor: ezt nagyon érdekesnek találom, mert úgy tűnik, ez a varázsmaszk valódi természete. Erickson szóhasználatán is jót derültem: "A világ végére utaztunk, hogy megszabaduljunk ettől az elátkozott vacaktól.", illetve mikor egy embere felhozza, hogy nevezze el a frissen felfedezett Új Világot: "Bízd azt az itáliaiakra. E földet immár átok sújtja." És igen: volt oka kinézni az akkori Itáliából, hogy onnan egyszer valakik felfedezik Amerikát.

A másik nagyjelenet, ami kimaradt, de rekonstruálták, az Peggy Brandt halála. Eredetileg ezt azért törölték, mert egy 2. filmre bent hagyták volna a karaktert, ám ez sose történt meg. Peggy ugye feladta Stanley-t Dorian-nek, akinek új, gyilkos énje lefegyverzi, és egy nyomdagépbe hajítja őt. "Egy olyan lány, mint te, megérdemli, hogy az arca az egész első oldalra kikerüljön." Peggy halálábrázata a címlapon szintén hangulatos adalék, és világos a tanulsága: sose áruld el azt, aki bízik benned.

Na jó, nem panaszkodom tovább! Jim Carrey brillírozik a dupla szerepében, Stanley-ként egyszerre holdkóros és komoly, Maszkként viszont valósággal mániákus. Cameron Diazzal szép párost alkotnak. A cselekmény jól felépített folyamatot mutat, hogy Ipkiss életére milyen hatással van Loki elátkozott maszkja. Érdekes találom, ahogy Stanley megtanul együttélni "kerge-kóros" alteregójával, és hogy miután lecsukják, már saját erőből kell megmentenie Tinát és a Club vendégeit Dorian-Maszktól. A zárása pedig egyszerre derűs és megható: Stanley Dorian példáján látta, miféle szörnyeteggé tehette volna őt Loki maszkja, ha teljesen lemondott volna a lelkéről és az emberségéről. És miután már nincs szüksége rá, az ereklye is hagyja, hogy búcsút vegyen tőle a folyónál.

Ahhoz képest, hogy alig 18 millióból készült a film, döbbenetes, mennyire erős a város és az egyes helyszínek hangulata. A Maszk kosztümjei és kellékei remekül eltaláltak. Poénjai néhol picit erőltetettek ugyan, de sose lógnak ki egy-egy fejezetből; Carrey táncszámai egyszerűen őrületesek benne. A karakterek nagyon jellegerősek: szórakoztató látni, ahogy egymáshoz viszonyulnak Edge City modern meséhez hasonló világában. Milo, a terrier a leghitelesebb kutyaszínész, akit valaha láttam mozifilmben.

A Maszk az egyik legszórakoztatóbb képregényadaptáció, amivel valaha dolgom volt. Egy tanulságos egyszeri történet az ember magára találásáról, amin óriásit dob egyedi atmoszférája és látványtrükkjei. Az itt megismert Stanley Ipkiss nem kicsit a saját személyiségemet juttatja eszembe, így lehet azzal vádolni, hogy talán túlbecsülöm Chuck Russel legismertebb munkáját. Szigorúan eredeti nyelven ajánlom viszont a megtekintését; a magyar szinkron sajnos erősen belerondít A Maszk hangjába és szövegeibe.


Határeset, de végülis megadok neki egy ötös (alá)t.