Charlie Countryman szükségszerű halála

Nem tölt el különösebb büszkeséggel, hogy egy európainak imitált amerikai film csaknem teljesen Bukaresten játszódik - mégha többször emlegetik is a mostani lakhelyemet, Budapestet. Ugyanígy Evan Rachel Wood szépségével a színészi játék terén, vagy a kopottas utcák és lerobbant csehók látványával "realisztikus beállításként". Akár jó ez nekünk, akár nem, Hollywood a mai napig csak sejti, mit jelenthet Közép-Kelet-Európában élni valakinek, és ha 1-2 direktor próbálná is áthidalni e szakadékot, mi és szomszédaink ma csak megtűrt vendégek lehetünk a mainstream világában (emlékezzünk csak a Die Hard 5. esetére).

Charlie Countryman félszeg, zavart, önbizalom-hiányos csóró. Miután gyógyíthatatlan beteg anyját lekapcsolják a lélegeztetőről, az asszony szelleme megjelenik Charlie-nak, és azt javasolja neki, hogy utazzon Bukarestbe. Miután egy Victor nevű utassal beszélgetett a repülőgépen, a fickó még az út során meghal, és Charlie találkozik Victor felnőtt lányával, a csellista Gabi Ibanescu-val. A srác szinte azonnal beleszeret, ám van egy bökkenő: a lány exférje, Nigel egy brutális gengszter, aki korábban már agyon is lőtt hidegvérrel embereket.

Szinte fejembe ugrik a kép, ahogy a stúdiónak előadták ezt a filmtervet: van ez az éppen elhunyt anyakísértet, aki egy mindkettejüknek vadidegen városba hívja a fiát Transilvániában, és a gépen épp kimúlt a mellett ülő utas, aki majd A Lányhoz küldi. Válaszolhatták erre: "Jól hangzik! Mondja tovább!"
Miért írom ezt? Mert ennek a filmnek alig van bármi oka létezni; annyira abszurd, lapos és bizonytalan pontokkal teli a története, hogy azt tényleg merészség volt jóvá hagyni. Maga a cselekményeszköz, hogy Charlie szellemeket lát és így gyakran keveredik számára a valóság és fantázia, elcsépelt és itt ritka nevetségesen néz ki. Legalábbis átgondolatlan az, hogy mikor és miért látja hol az anyja, hol Victor vagy mások arcát lelki szemei előtt.


Shia Labouf-ot becsülöm, hogy nem akar butított popcorn-filmekben szerepelni, de most mellényúlt. Charlie Copuntrymannek már a neve is kevéssé hihető, a személyisége pedig egy merő romhalmaz. Miután megérkezik a sors által kijelölt új lakhelyére, egyik csávából a másikba sodorja magát, nem gondolkozik, és az egész összbenyomása szánalmas. A történet végig úgy tesz, mintha csak egy önbizalom-hiányos kölyök volna, aki életében először talál valamit a messzi földön - nevezetesen egy dögös vörös bigét -, amiért megérné kockázatokat vállalnia. 

Nagyon zavar, hogy semmi logika nincs a szereplők cselekedeteiben, sőt a címkarakter végig csak sodródik az árral. Már az érkezése is, ahogy a helyi hatóságokkal Victor kitömött állata miatt összeveszik, vagy amikor Gabi épp Nigellel találkozik egy kávéháznál, odarohan a férfihoz, hogy hangosan közölje: "Láttam a felvételt!" Igen: azt a felvételt, melyen felfedezi, hogy ez a lenyalt hajú, kigyúrt barom egy asztal körül mindenkit agyon lőtt egy pisztollyal! Ekkora idiótát azért nem sűrűn látni - mindegy, hogy Chicago vagy Bukarest területén. Tartja a mondás, hogy "Keresd a nőt", de ez az az eset, mikor a lány és a fiú közösen tehet az utóbbi hányadtatásairól.

A gyászos színészi játék önmagában lehangoló, de személy szerint kiütést kaptam a pszichotikus szerelmi háromszögtől Charlie, Gabi és Nigel között. Lényegében adott

• egy született palimadár, akinek abszolút semmi világos elképzelése az életéről;
• egy nő, aki szinte egyfolytában megjátssza magát, modorában cinikus és ködösítő;
• illetve egy önkontrollra képtelen szociopata, aki azt hiszi, félelmetes, ha mormogva beszél.

Ezek után valahogy nem tudtam szívből örülni, mikor a végén végre együtt ücsöröghetnek az utcán. Erről mindjárt.

Ahogy a látomásokat, úgy a lassításokat se tudja rendesen használni a film, pedig egyikből sincs sok. Véletlenszerűen vannak elszórva, épp csak arra ügyelve, hogy ne átvezető jeleneteknél forduljanak elő (ellentétben pl. a Szellemlovas 2.-vel, mely tele volt lassításokkal, főleg ott, ahol semmi sem történt). A feszültség nem jött át, a romantikában alig volt őszinteség és ész egyszerre - gondolok itt főleg az ismerkedés jelenetére, ahol Charlie még arra is kitér Gabinak, hogy melyik testrészére borulva múlt ki és nyáladzott az apja. Ez a fajta teszetoszaság nem rokonszenv-keltő, hanem csak simán béna.
A zárójelenet legalább még utoljára próbált kicsit játszani az elvárásainkkal. A cím és a kezdőképek alapján, ahol is a fiú alázuhan a vízbe, Charlie halálára számítanánk. Mintha átok ülne rajta, és a baljós hangulat mindig emlékeztetne minket, hogy végülis áldozat lesz. És lám: Nigel a haverjaival kiköti őt, Gabinak adja a pisztolyt, hogy lője le, ő úgy tesz, mintha megtenné, aztán a kiérkező rendőrök egyik fejbe lövi Nigelt, hogy aztán a srác végül kitüremkedjen a hullámok közül. Nem tudom, hogy Gabi és Charlie tudták ezt megjátszani úgy, hogy Nigel ne vegye észre, mikor ott állt mellettük. Vagy ennyire agyatlan barom volt, hogy nem látta?

Hangulat vagy sem, nem bántam volna, ha a film nemcsak álmosan vánszorog, hanem kicsit fordulatosabb. Azonnal észrevehető, hogy nem veszi komolyan veszi, és mit sok gyenge mű, stílusnak állítja be a cselekmény lassúságát és szétesettségét. Alig van benne fordulat, és mikor végre történik valami, az is súlytalan. Az egyik legunalmasabb film, amit a 2013-as évből láthattam.