Törvénytelen (Fékezhetetlen)

"3 kibaszott állam összes rendőre nyomul a seggem után! Márcsak az hiányzik, hogy valami begőzölt tahó egy vérbosszút varrjon a nyakamba!"

A Lawless-t Matt Bondurant saját regényéből adaptálták filmre, amely az író nagyapjának megtörtént esetét meséli el. Címszavakban: gazdasági világválság, nagyban zajló szeszcsempészet, gengszterek és vesztegetés. Valamint 3 testvér, akik nem állnak kötélnek, így egy korrupt megbízott, Charley Rakes célpontjaivá válnak.

Ékes szereposztást kapott a produkció, ezt készséggel lekopogom. Legfeltűnőbb húzónevei Gary Oldman, Guy Pierce és Tom Hardy; mondanom se kell mind profin hozzák a rájuk kiosztott karaktert. Shia LaBeufot én nem sorolom velük egy kategóriába, ellenben itteni alakítását állóképesnek találtam. Először mondhatom ezt el róla. Elhittem, hogy Jack-et, a legifjabb és legbátortalanabb Bondurant-fivért látom. Nem különösebben nagyigényű szerep ez, de LaBeufra ráillik. Egyelőre tehát ezt nevezem meg a legjobb filmnek, amiben láttam feltűnni.

Az az igazság, hogy a történet nem próbál korszakalkotó lenni, sem csavarosság, sem témához való hozzáállása szerint. A Bondurantokról keringő mendemonda, miszerint "elpusztíthatatlanok", elég sehonnan jöttnek éreztem, akár tényleg ezt pletykálták-e vagy sem 8 évtizeddel ezelőtt.
A Fékezhetetlen általánosan ráérően halad, de ilyenkor sem játszik az idegeinkkel, csöpögő vagy álmosan fecserésző jelenetekkel. Korhűen jelenít meg egy alap-szituációt, többnyire rendezetten végigvezeti a történetet, és nem érezni jelét finomkodásnak. Valódinak hatnak a mozdulatok, ahogy puskával törik be valaki orrát, vagy mikor ömlik a vér egy ember nyakából. Nem tudom, mennyi brutális képsort engedtek el az eredeti szándékból, de amit bent hagytak, az kellően ütős és hirtelen.

A testvérek közül Jack-et tudnám a fő protagonistának megnevezni. Nemcsak, mert LaBeufnak van a legnagyobb műsorideje. Az ő karaktere megy keresztül a legtöbb jellemváltozáson az események közepette. Jack nem olyan vállalkozó szellemű, mint Howard, vagy mint Forrest, akire mindketten felnéznek.
Mindhárom Bondurant-testvér más-más archetípus: Howard az ösztönember, Forrest pedig a szűkszavú, de erélyes fivér, aki családfőként a döntéseket hozza. Jack mindkettejüktől különbözik. Inkább béketűrő alkat, aki segédkezni jobban szeret, mint szervezni és vezetni. Nem arról van szó, hogy esetlen volna; pusztán a félelemmel telibb jelleme, az aurája vonzza mágnesként az ártó szándékot, vagy ellene és a hozzá közel állókra:

• Őt magát Rakes puszta leckéztetésből összeveri;
• Majdnem lelövik, mikor a helyi főbűnöző, Floyd Banner megkíméli;
• Berthát, a helyi lelkész lányát, akinek Jack udvarol, majdnem bántódás éri Rakes egy rajtaütésénél;
• Gyerekkori barátját, Cricketet így is megölik.

Guy Pierce adja ki a film legerősebb alakítását Rakes-ként. Egy fennhéjázó, modorszegény piperkőc látszatra, de romlott és hiperagresszív gyilkos a felszín alatt. Kissé olyan, mint egy sztereotipikus James Bond-rosszfiú, aki szinte vágyik rá, hogy valaki kilógó, a világképébe nem illő alakra rászabadítsa a benne rejlő "hülye állatot". Tettei és szavai, testbeszéde és hangja egyaránt ezt hirdeti, nem beszélve Pierce sminkjéről. Lenyalt hajával és a csökevényes szemöldökkel először rá se ismertem. És mint a Bond-filmekben, Rakes sorsa is az, hogy elbukjon, akármilyen ügyészségi megbízott is legyen.

Gary Oldman inkább csak mellékszereplő a Bondurantok és Rakes mellett, de a jelenetei mindig dobnak az alkotáson. Floyd Banner az alvilág ranglétráján kb. a legnagyobbaktól éppcsak 1 szinttel lejjebb található: helyi keresztapa, aki szereti a szabályszerűséget. Rakes ténykedése Franklinben neki is púp a hátán, de van annyi esze, hogy kerülje a nyílt összetűzést, nem csupán a törvénnyel. Miután felismeri Jack-ben az egyik Bondurant-fiút - aki a korábbi nyílt téri lövöldözését megleste -, Banner meggyőzi Jack-et, hogy nincs köze Rakes akcióihoz. Sőt maga teremti földre azt az emberét, amelyik majdnem lelőtte a fiút. Férfinézőként nekem az volt a legvelősebb fél perc a movie-ból.

Akárcsak Forrest és Jack, a hozzájuk kötődő romantikus szálak is más-más árnyalatot kapnak. Jack és Bertha inkább az ártatlan idillt élik meg, míg Forrest egy érettebb fajta kötődést tapasztal meg Maggie-vel, a chicago-i ex-táncosnővel, akinek munkát, majd szállást biztosítanak. Akárcsak a történet menetrendje (beindul a siker, bedurvul a főrossz, tragédia-gyász, leszámolás, happy end), a románcok iránya is borítékolható. Ugyanakkor mindkét sztoriszál érthetően alakul, nem próbálják forszírozott csavarötletekkel újszerűnek eladni magukat. A színészi játék működik, így érdekel minket a szereplők sorsa annyira, hogy elfogadjuk a családias befejezést, ahol Jack és Forrest összeházasodtak a filmbéli barátnőikkel. A sablonosság mértéke tehát félretehető. 

A dialógusokat egészen remekül írták meg. A legjobb férfi-nő szóváltásra nekem a film végi lövöldözés előtt kerül sor. "Azok az emberek... az ilyenek miatt jöttem el Chicago-ból. Elmenekültem." Maggie megmondja Forrestnek, hogy mégegyszer nem segíti ki, mint mikor elvágták a nyakát. Forrest ebből kikövetkezteti, hogy a kieső időben történt Maggie-vel valami: Reakes pribékjei erőszakot vettek rajta. Ez jelentősen átformálja Forrest motivációját a tetőponthoz. Nem ütötte szíven, mikor a nyakát vágták, de ez igen. Először csak az elveikről szól az egész; most - amiként Jack-nek Cricket halála - a személyes bosszú viszi előre az idősebb testvért is.

A Fékezhetetlen tehát mindent összevetve egy élvezetes gengsztersztori, passzoló alakításokkal és némi egészen durva erőszakkal. Ugyanakkor a tempója és intenzitása nagyon egyenlőtlen, a feszült percek csomópont-szerűen fordulnak elő benne.