2013. április 14., vasárnap

Daredevil

Az X-men-Pókember-féle Marvel-hullám egyik első felszínre-emeltje Daredevil volt. Matt Murdock, a vak ügyvéd éjjeli keresztes hadjárata különleges érzékelésű önbíráskodóként sokat ígérő materál volt egy egész estés block-boster-hez. Ma a Daredevil majdnem feledésbe merült mainstream-produkció; akik pedig emlékeznek rá, azok az évtized legrosszabb képregényfilmjei közé sorolják többnyire. Pedig az atmoszférája kellően sötét és rideg.

Mint az Alien-filmeknél, sajnos itt is jellemző, hogy a stúdió akcióorientáltan szólt bele a vágási munkálatokba. Több részén csonka a vetítőbe eresztett, közismert Daredevil-movie. A Columbia Pictures baltás kezű instrukciói révén egy eleve nem agytröszt cselekményből szakadtak el jelentős részletek, amik hozzátettek volna egyes szálak folytonosságához. Az eredmény egész egyszerűen nem az volt, amit direktor Mark Steven Johnson tervezett, ezért később saját verziója elkészültével korrigálta a stúdió baklövését.



Matt Murdock hátteréről annyit kell tudni, hogy bokszoló apját egy éjjel megölték, mert nem adta el a meccset. A képességére a Marvel közkedvelt magyarázatát kapjuk: radioaktív anyag, ami ráfröccsent a szemére. Daredevilként azokra vadászik, akiket idealista ügyvédként nem tud elítéltetni, ami pedig gyakori lelkiismereti gondokkal jár a számára.
Egy ilyen esetre látunk példát a jelenben. Aztán ő és egy Elektra nevű gazdag lány egymás esnek, miután megismerkedéskor harcművészeti viaskodást tartottak nappal egy játszótéren. De Elektra apját egy Céltábla nevű bérgyilkos megöli, és a lány Daredevilt hiszi a tettesnek. S mire a lány rájön, hogy bakot lőtt, a szépen induló románc a halálával ér véget. Matt pedig marad, hogy elintézze Céltáblát egy templomban. (Mert egy bűnbánó képregényhősnek folyton a templomban muszáj elkalapálni a gonoszt, mi?)




Jómagam nem foglalkoztam sokat a movie egyik verziójával sem. Ami miatt újra visszakanyarodtam hozzá, az egy érdekfeszítő felismerés volt. Na most: mindenki tudja, aki szokta olvasni az irományaimat, hogy rajongója vagyok A Sötét Lovag Trilógiának. Most, hogy idén, 2013-ban ismét megtekintettem ezt a 10 éve landolt zsánerrokont (mindkét verziót), átemelt ötletekre lettem figyelmes.
C. Nolan több dolgot újra felhasznált ebből a filmből:
  1. A jelenet, ahol a síró kisfiú apja holtteste előtt térdepel, mifelénk fordulva: Batman Kezdődik.
  2. A férfi alternatív látásmódja, ahol kék háttéren fehéres hullámok rajzolják ki a körvonalakat: A sötét lovag.
  3. A harcias önbíráskodó nő, aki egy ponton a férfi vesztére tör: A sötét lovag - Felemelkedés.
DE!
Elfogultság nélkül állítom, hogy ott sokkal jobb koncepció és - az 1. pontot kivéve - jobb kivitelűek is voltak az ottani hasonjelenetek. Nolan nemcsak átemelte, de egyben továbbfejlesztette, újragondolta azokat. Sőt, ami azt illeti... nemcsak a Kezdődik szentel 20 percet a protagonista kisfiú időszakát bemutatni. A Daredevil rendezői kiadása is. Tehát távolról sincs szó másolásról, csak észrevételként hoztam föl.



Nem mondhatnám, hogy sok okunk van szorítani a címszereplőnek. Murdock egész alakja klisékből épül fel, ami miatt nem tudott megragadni a sorsa, illetve az aktuális érzelmi-hangulati ingadozásai:
  1. apja halálának a tanúja;
  2. életcélja a maszkos bosszúállás;
  3. radioaktív kemikália szuperképességet ad neki;
  4. nevetségesen naiv idealizmusa, hogy csak "ártatlanokat vállal el" (ezt szíverrésüket kihallva ítéli meg);
  5. van egy szájmenéses legjobb barátja (szintén ügyvéd);
  6. hogy mindig hangosan beszél az igazság diadaláról, mintha a vaksága tökéletes alibi lenne;
  7. a nők buknak rá, csak épp neki nem kellenek;
  8. a bűnbocsánat metaforáját egy templom és gyóntatóatya jelképezi;
és így tovább.

Említettem a rendezői vágatot: az 30 perccel hosszabb a tévében is látott-tól, és a kivágott jelenetek mellett jelenethosszabbítások is jellemzik. Nem fogok minden adalékra kitérni, de Murdock ott jóval többet nyomoz, és koherensebb is a cselekedeteinek sora. Elsősorban, ahogy rájön, hogy Wilson Fisk valójában a film főgonosza, Kingpin.
Szimpatikussá azonban ezektől az extra-szcénáktól sem válik igazán: ahhoz túl elnagyolt a karakterrajza. Bizonyos dolgok továbbra is zavarosak vele kapcsolatban: például, hogy egy vízzel teli tartályban hősöl a sötétben; vagy az, hogy a Natchos-ünnepségen azt a sétapálcáját használja, ami egyben Daredevil fegyvere. Szarvas hiba.

Amit az alapötletben elmésnek tartok, és létezik is valóságalapja, hogy egy vak ember többi érzéke fokozottan aktív, törekedve, hogy kipótolják a látóidegek munkájának hiányát. Innovatív elgondolás.
Csak ne lenne ilyen abszurditásig túlfokozva, hogy szinte Pókemberként ugrál ide-oda a város felhőkarcolóin! Ez is csak azért kellett, hogy egy bevett "szuperhérosz-múvit" kapjunk, aminek nincs igénye idomulni a való élethez. Megjegyzem: a kosztümje is elég gyér tervezésű.



Elektrával kapcsolatban felemás érzéseim maradtak, újfent. Működik Jennifer Garner alakítása. Működik a kisugárzása, mert hát: szexis. Részben működik a vonzalom érzékeltetése Ben Affleck-kel. Minden más vele kapcsolatban rossz. Találkozásuk jellegtelen, hátterükben pedig egy túl nagy véletlen lapul meg: mindkettejük apját Kingpin béreltette fel, majd mindkét apát ő ölette meg, mikor azok nem álltak kötélnek a bizniszének.
Azt el kell ismerni, hogy Elektra Natchos rokonlélek Matt-tel. Értem ezalatt, hogy van akkora kötöznivaló bolond, mint a szíve választottja. Daredevilt gondolkodás nélkül hiszi el apja gyilkosának, minden támpont vagy logika nélkül, csak mert a tragédiakor ott látta Daredevilt. Elektrát önálló filmjében kicsit jobban kedveltem, mert - bár az egy még hitványabb rendezésű mű, mint ez, de - ott már felnőtt nőként viselkedik, nem egy "apuci kedvence"-típusú, közveszélyes hülye libaként. Úgy tűnik, a későbbi feltámadásával kicsit megjött az esze.


Kingpin, a legfőbb keresztapa kellően félelmetes alak, Michael Dunkennek jár a piros pont alakításáért, pozitív értelemben szórakoztatott engem a figurája. A "Kingpin" egymagában minősül a new york-i alvilág despotájának. Senki nem tudja, hogy ő voltaképp egy Wilson Fisk nevű, 2 méteres drabál előkelőség.
Van egy kivágott bemutatkozó jelenete, ahol demonstrálja is kivételes testi erejét, ami miatt később egyenlő opponense lesz Daredevilnek. Egy karral felemel egy testőrt, és szinte állatias dühvel rárivalkodik. Megkockáztatom, hogy ez a legjobb jelenése, amit nem értem, a producerek miért tartották indokoltnak még ezt is kivágatni.





Korábban eldöntöttem, hogy ha több verzió létezik egy produkcióból, akkor a legjobb fellelhető verziójára adom a saját pontszámomat. Az is igaz, hogy nem minden általam látott filmből ismerem a rendezői vágatát. De nem egy esetben feljebb srófolta az értéket a teljes, vagy épp a kevésbé módosított kiadás. Most is ez a helyzet.
A Daredevilre, azon belül is a bővebb változatára úgy tekintek, mint egyfajta második Darkmanre: egy frusztrált, fizikai fogyatékú éjjeli őr, aki bíró és hóhér egy személyben, osztja az igazat egy komor városban, befolyásos bűnözők ellen. Na jó: Céltábla az ölőtudásán felül egy szimpla vadbarom. Ugyanakkor a pozitív szereplők gyakorta ostobák, a női főszereplő agya hajlamos elszállni, és a szerelmi, baráti vagy családi szálak rettentő szokványosak.




Teljes valójában talán inkább átlagos műnek érzem, mint gyengének, ezért 3/5 pontot adok rá.

 

7 megjegyzés:

Slater4 írta...

"Csak ne lenne ilyen abszurditásig túlfokozva, hogy Pókemberként ugrál ide-oda a város felhőkarcolóin! "

Ezen azért nem kellene megleődni, mert hát igencsak Pókemberből "született meg" Dardevil karaktere, bár a stílus sokkal inkább Batmant idézi, jóllehet Batman-hez képest messze nem olyan karizmatikus.
"Elsősorban, ahogy rájön, hogy Wilson Fisk vlaójában a film főgonosza, Kingpin. "
Ez is erre mutat.BHiszen Kingpin valójában Pókember legfőbb ellensége.Tehát ha Dardevil-t haosnlóónak érzed Pókember-hez az nem csoda.

Bár mondom, egy kicsit Batman-nek is rokonnak érzem, sőt némileg Jason Todd karakter is érteztem rajta.
ugye arra gondolok, hogy utcakölyök volt vagy mi, erről ugye nem szl a film, hogy boxoló apja halála uátn mi lett vele.8az anyjáról még ennyit s etudunk)
Ugye Jason egy utca kölyök volt, az anyja évekkel a Batmanel való találkozása elött meghalt. A későbbiek során derül ki, hogy apját Két Arc ölte meg, ami egy kis fezsültséget okozott, és egy akció során meg is akarta ölni Kétarcot, m végül elállt ettől (két iszonyta hosszú link, de mindössze két képről van szó)

https://www.google.hu/search?hl=hu&q=jason+Todd+Two+Face&bav=on.2,or.r_qf.&bvm=bv.45175338,d.Yms&biw=1024&bih=618&um=1&ie=UTF-8&tbm=isch&source=og&sa=N&tab=wi&ei=0sdqUbC2DMSztAaWsIDYCQ#imgrc=l0B90mhcOjy58M%3A%3B2EuxaY30fjWb4M%3Bhttp%253A%252F%252Fi183.photobucket.com%252Falbums%252Fx315%252Ftsukiwriter%252FComic%252520Scans%252Fbatman411PhaRO18.jpg%3Bhttp%253A%252F%252Fscans-daily.dreamwidth.org%252F168140.html%3B906%3B751

2.kép: https://www.google.hu/search?hl=hu&q=jason+Todd+Two+Face&bav=on.2,or.r_qf.&bvm=bv.45175338,d.Yms&biw=1024&bih=618&um=1&ie=UTF-8&tbm=isch&source=og&sa=N&tab=wi&ei=0sdqUbC2DMSztAaWsIDYCQ#imgrc=TXyBzhzo6_Y6rM%3A%3BnEwOxgKpWGrJSM%3Bhttp%253A%252F%252Fi724.photobucket.com%252Falbums%252Fww246%252FGeorgethecat%252Fjason%252520todd%252Fbatman411PhaRO13-1.jpg%3Bhttp%253A%252F%252Ffuckyeahjasontodd.tumblr.com%252Fpost%252F1193404932%3B356%3B224


Mit gondolsz? IPókember Batman vagy JAson todd emnnyire szolgálhattak ihletőül hozzá?
(Egy kcsit a rajzzfuilmbeli Timd Drake-et is hasonlónak éreztem hozzá, d eugye az már bőven Dradevil meglkotása után volt)

Na egyébként, most hogy kicsit szó esett Pókemberről,(tuodm, hogy ez nem igazán dradevil-hoz tartozik) ugye a Pókember filmtrilógiában Octpus-os filmmel olyan felemás véleméyned volt.Kínváncis vagyok a rajzfilmbeli összecsapásukat milynnek találod:

http://www.youtube.com/watch?v=MPkNvjc20vs

Angelus írta...

Összehasonlítva ezt Kingpin és Daredevil dulakodásával, kétség kívül extravagánsabb, kiélezettebb és nagyobb hangsúlyt kap a fegyverzet, illetve a pillanatnyi taktikázás. Ez az eddigi legjobb Marvel-rajzfilm-sorozat: sőt megkockáztatom, versenyre kelhet kategóriájában a Batman TAS-sal és a Beyonddal.

Daredevilhez egyébként - most ezt utánaolvasás nélkül írom - szolgálhatott ihletőül Pókember, darkosítónak meg Batman vagy esetleg nem DC-sek közül A Fantom. Már a stílusát tekintve.

Jason Toddot inkább A Vörös Sisak alattnál tárgyljuk ki.

Slater4 írta...

"Összehasonlítva ezt Kingpin és Daredevil dulakodásával, kétség kívül extravagánsabb, kiélezettebb és nagyobb hangsúlyt kap a fegyverzet, illetve a pillanatnyi taktikázás."

Jaj, pedig bazt rmeltem nem sikerült félreérthetőre..
Azt az epizódot, a Pókember 2-höz való öszehaosnlításra szántam.(most hogy ugye szóba került juott ezsembe, ugy emondtam is, hogy nem egészen ide való)


""Kingpin" (="Királyszög"?) egymagában minősül a new york-i alvilág despotájának. Senki nem tudja, hogy ő voltaképp egy Wilson Fisk nevű, 2 méteres drabál előkelőség. "

A zárójeles fordításodra, magyarban úgy szokták emlegetni, hogy az "Adu-ász"
Nekem egyébként nagoyntetszi a magyar szinkronos neve....

Egyébként s a filmben az határozottan gyöngének éreztem, amikor a lány meghal.Mármint verekdnek ketten, majd megjelenik egy harmadik és simán megöli.EMlékszem, néztem is, hogy most meghalt?
Nagyon gyenge volt.

Slater4 írta...

Egyébként Kingpin-hez való összehasonlítás:
Ebben a kettő Pókember epizódban tűnt fel elöször a rajzfilmben Kingpin(egyébként Norman Osborn is):

1. http://www.youtube.com/watch?v=58gBlA4MG_w

2. http://www.youtube.com/watch?v=-oDtYw4FMoI

Angelus írta...

Direkt nem használtam az Aduász nevet, mivel nem tiszta, hogy fordították végül ennek a "Kingpin" nevet. (Talán, hogy a pókerben is van Király-kártya?)

A videókkal kapcsolatban meg...

Az elsőben az tetszett, hogy többen is érintettek valahogy Pókember üldözésében: Kingpin, Norman Osborn és a Black Widow gép feltalálója. Ebből is látszik, hogy Pókember nemcsak egyenként és nemcsak egyszer megállítandó ellenfelekkel kerül össze, ha realisték vagyunk.
Jót mulattam rajta, mikor Flash Thompson imposzter-Pókemberként besétált arra a partira, hogy az őt állandóan fotózó Parkert lejárassa: hát tett a hülyéje egy szívességet az eredetinek. Kár, hogy Peternek fel kellett rúgnia az illúziót, mert Osbornék elkapták őt. Kingpin jobbára háttérember itt, még inkább, mint a Daredevil moziváltozatában, ahol ugye egy jóval kevésbé épeszű főellenfél szerepelt helyette sokat.


A másik résznél azt éreztem, hogy kissé kapkodós, nem elég konzekvens az a tolókocsis pasas. Nyilvánvaló, hogy az itteni alapfelállást próbálták valami borzasztó nyakatekert módon kisakkozni: Pókember még több Widow-gép ellen.
Pl. mikor összekötve rohangászik Peter és Jamesson egy bombaszerkezettel, akkor Peter az egyik Widow lézerével miért nem vágja le magáról is a bombát, nemcsak Jamessontől? Nem sorolom fel mindet, de nagyon forszírozott az egész epizód cselekménye. Mozgalmas, de tompakézzel szőtt.

A legvégén meglepett, hogy tényleg felbukkan a részben MJ Watson, mint Peter esti "vakrandija", akit May nénje lebeszélt neki. Mondjuk nem ájultam el tőle: olyan zárás volt ez, mintha nem is a Pókember TAS-t, hanem A Maszk TAS-t néztem volna.


Mindkét részben keveset láttam a Kingpint, de értettem, mi miatt: ebben a világban nemcsak New Yorkra terjed ki az elvilági befolyása, hanem vélhetően jóval messzebb. Kb. ugyanannyira tetszik a Daredevilben látott és a Pókember TAS-ban megismert verziója.

Slater4 írta...

"Direkt nem használtam az Aduász nevet, mivel nem tiszta, hogy fordították végül ennek a "Kingpin" nevet. (Talán, hogy a pókerben is van Király-kártya?)"

Hát nem arról van szó, hogy a Kingpin az ugye tulajdonképen nyerő-kártya, de hát ilyen szó a magyarban nincs, hogy Kingpin, a magyarban Adu-Ász? Mondjuk nem smerem a kártyajátékokat, még a lapok neveit sem.

"mikor összekötve rohangászik Peter és Jamesson egy bombaszerkezettel, akkor Peter az egyik Widow lézerével miért nem vágja le magáról is a bombát, nemcsak Jamessontől?"

Hát ez az egy pont olyan, ami nem baki.Amikor Jameson-tól vágja le, akkor még nem látta, hogy ott vannak, de amikor észrevette, hogy ott vannak, kikapcsolta a lézert.
Egyébként igazad van az epizód kissé kapkodós, nyakatekert.

Smith cselekvései valóban kissé kérdőjelesek.Az redndben van, hogy bosszút akar állni apja elvesztésért, de ilyen módon.
Például a bomba időzítője, meg, hogy csak úgy kirakja őket, megadta a lehetőséget Pókember-nek, hogy megállítsa.Hisz meg is mondta neki, hogy kiket vesz célba.
A legnagoybb marhasá Kinpin reakciója volt.Mámrint Smith-nek a kezében volt Pókmber élete!Ha akkor odahívja főnökét, Pókember akkor lett volna igazán bajban.Jól elpuskázta a dolgot.
És mégis a végén mindössze annyit mond, hogy "addig dolgozol nekem, amíg el nem pusztítod Pókembert." Ennyi!?

"A legvégén meglepett, hogy tényleg felbukkan a részben MJ Watson, mint Peter esti "vakrandija", akit May nénje lebeszélt neki. Mondjuk nem ájultam el tőle: olyan zárás volt ez, mintha nem is a Pókember TAS-t, hanem A Maszk TAS-t néztem volna."

Nekem kifejezetten teszett.Elöször is, pont olyan volt a bemutatkozása Mary Jane-nek, mint a képreglnyben.Meg aztán szegény Peter, hogy kifakad, hogy mi mindenen kersztlment, és még a ruháját is neki kell megvarrnia.Vlgre kapott azért valami jutalmat is.És mekkora poén volt mrá, hogy az a vakrandi, amit May néni hozott össze neki egy barátnője, Anna Watson unokahúgával amire Peter csak May néni miatt ment el és amiről úgy gondolkodot, hogy "egy vadidegennel" nem randizna, aztán kiderült, hogy tualjdonképpen egészen a kedvére való.Szórakoztató volt.

"Mindkét részben keveset láttam a Kingpint, de értettem, mi miatt: ebben a világban nemcsak New Yorkra terjed ki az elvilági befolyása, hanem vélhetően jóval messzebb. Kb. ugyanannyira tetszik a Daredevilben látott és a Pókember TAS-ban megismert verziója."

ebben sem értek egyet.Szerintem a rajzfilmbeli sokkal jobb.A Daredevil filmben semmi nem emeli ki igazán, hogy ő a Kingpin.Csak ő az, és kész.Ha jól értem azok a jelnetek, amik bizonyítanák ezt, kimaradtak a filmből.
A rajzfilmben eléggé karizmatikus.igazán át lehet érezni szerintem hogy ő Pókember legnagyobb ellensége, valhaogy úgy, mint Batmannek a Joker.(ez nem érdekes egyébként?Már hogy mindkettőnek kártya neve van.)

De komolyan maga a megjelenése, ha összehaosnlítom a rajzfilmbeli, meg a Dardevil filmbelit, e a rajzfilmi mellett teszem le a voksom.



Angelus írta...

Á, már kapisgálom, mi a gondod a filmbeli Aduásszal. Ott nem vág olyan kiterjedt tervekbe, és nem vállal annyira fókuszált hadakozást a szuperhős ellen.

Egyébként kérdeznék valamit: mi a véleményed arról, hogy már egyre több fehér bőrű képregénykaraktert fekete bőrű színészeknek adnak. Nekem speciel tetszik ez a trend, de te mit gondolsz a jelenségről?