Jurassic World

"Az ember csak azért tanulta meg a részvét és erkölcs fogalmait, mert tévesen egy felsőbbrendű állatfajnak tekinti magát. Így próbál elkülönülni.

De amint nála erősebb létformával találkozik, belátja tévedését, és újra a túlélési ösztön vezérli tetteit.

(...)

E szenvedés a léted alapértelme.

Mint az összes homo sapiens nevű állatnak."

(Trigun: Sin)

Emberi oldalról foghíjas, témájában sem innovatív, de ettől még korrekt és intenzív szörnymozi a Jurassic World. Méltó folytatása a 22 évvel ezelőtti kultuszfilmnek: annak legtöbb pozitívumát, viszont legtöbb hiányosságát is magán viseli - kezdve a ténnyel, hogy a dínók a történet valódi főszereplői, az emberek csak kiegészítő alanyok.

A néhai John Hammond álma megvalósult: Isla Nublar szigetén modern parkkomplexum létesült, ahol a köznép ugyanúgy csodálhatja meg az életre kelt dinoszauruszokat, mintha csak az állatkertbe látogatnának el. Ám a látogatottsághoz mindig új attrakcióval kell előrukkolni: a park tudósai létrehozzák a T-Rex és a Velociraptor ötvözetét, az Indominus Rexet. Miközben az intelligens csúcsragadozó váratlanul kiszabadul, a VIP-túristák közül 2 gyereknek is nyoma vész: ők Claire, a park igazgatójának unokaöccsei.

Amennyit görcsölhettek az Universal-nál a Jurassic-széria feltámasztása miatt, csodálom, hogy engedték Steven Spielbergnek, hogy egy kezdőt, Colin Trevorrowot meghívni a "nagy mű" levezénylésére. Ő is érezhette, hogy a márkanév fontossága pórázt rak a film tartalmára: fukarkodik az eredetiséggel, szereplőinek minimális motivációit engedélyez, többnyire kiszámítható és nincs valami nagy íve a történéseknek.
Mindezek ellenére nagyon jól bánik a feszültséghatással, az állandó élet-halál helyzetek és az őslények közelijei csodásan sikerültek. Az emberi figurák egyszerűségük mellett is kedvelhetőek, a konfliktusnak tűrhetően kiélezett az erkölcsi oldala. Míg az eredeti Jurassic Park egy félig kalandfilm, félig szörnyfilm hibrid volt, addig a 4. rész már szinte teljesen szörnymozi, de értelmesebb darab a zsáner átlagától. Szem előtt kell tartani, hogy itt a dínók a főszereplők, nem az emberek.

Mindössze 2 olyan negatívum fordult elő, amik idegesítettek:

1. Az elején Clair családjának patetikus búcsúzkodása. Ezt az első negyedóra után szerencsére már nem kellett látnom.
2. A park központi épületének piramisformája visszatérő snitt a totálfelvételek között. Csak remélni tudom, hogy ez nem az 1 dollároson is szereplő piramist akarja szimbolizálgatni...

A faji felsőbbségtudat témáját sem ez a produkció fogja megújítani, de azért felvet pár érdekes gondolatot ennek kapcsán. Van valami hátborzongatóan morbid, groteszk már a komplexum alapötletében, hogy úgy bámulja/fogdossa ezeket az épületnagyságú dögöket, mintha állatkertben sétálnának. Nyugodtan hívhatnák Jurassic Zoo-nak is a helyet.
Emellé jön mindaz, ami a színfalak mögött történik: csak a "legújabb szenzáció" jogán egy fokozott gyilkoló potenciállal bíró monstrumot kreáltak, ahogy a betanított raptorok ötlete is ijesztő, őrültségszámba menő ötlet. Mindez alaposan szemlélteti, hogy az ember hajlamos a Természet trónutódjának tekinteni magát. (Erre utal a kanári és a macska hasonlata is. "A különbség, hogy eddig mi voltunk a macskák.") Mivel megvan a technikai hatalma, hogy ismerje és formálja, azt hiszi, uralhatja is a természetet. Erkölcsi gátjai pedig valójában csak annyira védik meg őt a tébolytól, mint a park látogatóit védi a biztonsági rendszer azoktól a szörnyektől. Ian Malcolm neve nem kerül említésre, de biztosra veszem, hogy ezt gondolná.





Ezért látom inkább korlátoltnak, mint ostobának a park főnökségét. Hiába okulhattak volna Hammond példájából, az óriáspark létjogosultságát maguk a turisták igazolták - éppen azok, akiknek Hammond létre akarta hozni. Ennek a filmnek kimondottan jól áll, hogy nincs emberi főgonosza: tanulságosabb ennyire tisztán látni azt a lázas takargatást, a szembesülést a krízis valós nagyságával, és hogy a gazdagokat jobban izgatja a csődeljárás réme, mint az emberek lehetséges kínhalála. Claire-t is csak az rázza ki ebből a tévhitből, hogy saját rokonai is a tűzvonalba kerültek.

A Jurassic World szó szerint vért izzad, hogy modern köntösben is megidézze a '93-as kultmozi hangulatát. Annak bájából ugyan csak foszlányokat hordoz, de látványban és tervezésben talán meg is ugorja: a fennsík belső terei, élővilága és az őslények ábrázolása élethűbbek, mint az előző 3 részben. Ügyesen megmagyarázták, hogy 20 év paleontológiai kutatásai miért nem tükröződnek a hüllők kinézetein: mert a hiányos DNS-maradványokat ma is létező hüllőfajokból pótolták ki. Gyaníthattuk, hogy nem fogjuk pl. a Velociraptort tollasan, vagy a "Zsarnokgyík Királyt" dögöket majszolva viszonlátni.
 

Maga a létesítmény impozánsan fest: okkal szektorokra különülő, struktúrált épülethálózat. Ellentétben Tomorrowlanddel, erről a helyről tényleg el tudtam hinni, hogy ilyenformán üzemeltethető volna. A tömegember a kezdeti vonakodást követően biztos, hogy vevő volna egy ilyen extrém nevezetességre. A növényevők simogatására kijelölt parcella ügyes fogás a gyerekeklátogatókat bevonzani. De ami a leginkább tetszett, hogy - mint azt a 2 gyerekkarakter felfedezi: - az eredeti Jurakori Park romjai is ott szunnyadnak a sziget egyik sarkában



A Mosasaurus delfinakvárium-szerű stadionja is igen tetszetős ötlet volt. De mégha ez a lény a tengerfenéket kedveli is jobban, sokkal elővigyázatosabban őrizhetnének egy T-rex-nél kétszer nagyobb behemótot, nehogy túl nagyot rugaszkodjon el a tömeg felé.  

 

Ez a széria sose az emberkaraktereiről volt híres, most sem lesz az. Az 1. rész egyetlen visszatérője Henry Wu, aki a génklónozási technikájukért nagyrészt felel. Ő kapta a néhány szembesítő sort arról, hogy ez az eljárás mit is jelent, mik a hátulütői, amiket a fejesek nem mérlegeltek tényleges súlyuk szerint. "Új attrakciót akartam, nem egy szörnyet..." 

Chris Pratt Owenje messze a legrátermettebb figura a bagázsból. Egyetértek azokkal, akik Han Solo és Indiana Jones (nem DNS-)keresztezésének tartják, de ő legalább képes a reális helyzetértékelésre. "Tudni akarom, mely állatok génjeit használták föl...!" "Nem ette meg őket. Ez sportból gyilkol."

Bryce Dallas Howard az, akinek a színészek közül a leginkább sikerül színészkednie. Igazság szerint mókás látvány, ahogy Claire, ez a merev, beképzelten akarnok nőszemély lassan, de biztosan beleizzad a normális nő jellemébe, előbb a krízis miatti aggodalom, majd az őszinte féltés miatt Owen és a srácok felé.

A film messze legmegindítóbb jelenete, mikor Owennel rátalálnak egy haldokló Apatosaurus-ra: a nő itt szembesül végképp azzal, hogy tévedett, és hogy ezek a primitív tájtartozékok nagyon is érző-szenvedő lények. Ez kicsit segített hihetőbbé tenni, hogy olyan éleset vált a magatartása.

Nem tartottam semmire a 2 kölyköt; alulreagálják a veszélyt, és csak azért szerepelnek, mert az eredeti JP is a "családi kalandfilm" műfajba próbálta belepréselni magát.

Ugyanígy fárasztott a katonai érdekeltség sablonja. Hoskins, az InGen biztonsági főnöke inkább csak törtető seggfej, mint aljas vagy eszes. Owen háziraptorait egyből a terepbevetésekre vinné, mondván, mennyi katona életét menthetnék meg a háborús hadszíntereken. "Megcsináljuk, veled, vagy nélküled." És egy ideig mégis ez tűnik az egyedüli megoldásnak. 

Valahányszor a dínók megjelennek, ellopják a show-t, legyen akár szárnyuk, lábuk vagy uszonyuk.

A ragasztókölteménynek indult szuperdínó ötlete végülis remekül működik a movie koncepciójában. Nem azért, mert a lény elvileg okosabb a T-Rex-nél, ismeri a megtévesztést, és álcázóképessége kijátssza a hőérzékelő műszereket. Ennél fontosabb, hogy nem pusztán szökni és enni akar. "Keresi a helyét a táplálékláncban." Ez teszi többé az I-Rex-et egy ámokfutó hústömegnél: felismeri a képességeit, és a sziget urává akar válni, ugyanúgy, mint előtte a Park üzemeltetői.  

Ezért tetszett nekem az a rész, ahol a raptorokat egy időre maga mellé állítja. Owen módszerének lényege az volt, hogy - mint a farkasoknál - az alfa hímet lássák benne. Most az intelligens, óriási félraptor a saját természetükre hatva győzi meg őket, hogy az új Alfájuk legyen. És örülök, hogy csak mikor később bekerítik őket, kényszerül Owen, hogy a régi bizalomra próbáljon hatni, minden reális esély ellenére. Az Indominus vezérséget akar, nem bizalmat, és ezért fordulnak végül ellene. Éppen úgy, mint az embereknél.

Végül még beszélnék a széria ikonállatának cameójáról. Ahogy a kiengedett Tyrannosaurus megjelenik a tetőpontnál, az rendkívül hatásos belépő. Ez most nemcsak parasztvakítás, mint a 3. részben a Spinosaurus villámgyőzelme, hanem egy valódi és érdekes küzdelem: immár nem ember és őslény, hanem valódi dínó és mesterséges dínó áll szemben egymással. És a küzdelmet végül olyan hüllő dönti el, amire egyik oldal sem számított.



Csak azt tudnám, hogyan tud egy nő tűsarkúban lefutni egy T-rex-et?

  

A Jurassic World a maga mértéktartó módján, de friss vért tudott vitt a szériába: a legelejét kivéve teátrális, feszültségképes, jól átgondolt túlélő játszma. Hiányosságai nagy része csupán az, amiket a '93-as referencialaptól örökölt, így nem bánom, hogy emberfronton még kiforratlan. A következő rész azonban már nem halogathatja a történet továbbépítését, következmények mentén!

A Flintstone-család 2. - Vigyázat: Rossz Vegas!

Képzeljük el, hogy Süsü, a Sárkány éppen a nászlakodalmát tartja, amin

• a Muppet Show,
• Alf és
• a Banana Splits

nyomják a slágereiket egész éjszaka. 
A díszletekért Mekk Mester a felelős, a műsor sztárvendége pedig Hakapeszi Maki. Mindeközben a vendégeket buzgón szolgálják ki itallal a Tini Nindzsa Teknőcök.

Nos: körülbelül ezt az összeredményt adja ki a nagyképernyőn a 2. Flintstone-család-mozi, a Viva Rock Vegas.

Nem tudom, melyik volt árulkodóbb jele annak, hogy a sequel (="folytatás") nemcsak kritikailag, de anyagi bevétel terén is bukni fog:

1. hogy az előző színészgárda (Goodman, Moranis, Taylor stb.) egyetlen tagja sem volt hajlandó visszatérni,
2. vagy hogy a történetfonalat annyira rossznak és folytathatatlannak találta a stúdió, hogy a 2. rész még a Rubble- és a Flintstone-pár házassága előtt játszódik, de olyan közegben, ami garantálja az esélyt a még több látványosságra: a prehisztorikus Las Vegas-ban.

Az eredmény viszont önmagáért beszél:

• ugyanazok a műdíszletek illusztrálják a "modernizált" kőkorszak világát,
• benne ugyanúgy dinoszauruszokkal helyettesítve a mi korunk gépezeteit,
• ugyanolyan "kővel" kapcsolatos, 3 éven felülieknek nem ajánlott poénok,
• amiket majdnem pont ugyanazok a szellemi vadkretén figurák adnak elő,
• éppolyan síkidom, történet és gondolat nélküli vákuumtérben téblábolva,

mint az eredeti Flintstone-család-mozifilmben 1994-ből. Nincs igazán sztori, amit bővebben tárgyalni lehetne: filléres, gyengén ripacs poénokkal bepermetezett másfél óra.

Szóval a fiatal Fred Flintstone és Barnie Rubble megismerik Wilma Slaghoople-t és Betty O'Shale-t munkahelyükön, a Burger Bronto King-ben. Majd miután összemelegedtek, elhatározzák, hogy kiruccanak mulatni egyet Rock Vegas-ba, a szerencsejáték kőkori Mekkájába. 

Adott még egy porhanyós mellékszál, miszerint vendéglátójuk az a Chip Rockefeller (kínálkozó névvicc), akivel az anyja össze próbálta boronálni Wilmát. Chipet uzsorások szorongatják, és őket, Wilmát és Fredet akarja felhasználni, hogy megmentse a saját kétszínű irháját. Ezért azt a trükköt találja ki, hogy Wilma új nyakékét ellopja, becsúsztatja Fred zsebébe, és persze lopással vádolja. Íme egy kőkorszaki bűnöző cselvetése!

És itt egy új mellékszereplő, aki ismerős lehet a rajzfilm-szériából: Gazoo, kis zöld földönkívüli, akinek természetfeletti képességei vannak, de csak Fred és Barnie láthatják őt. Mégha nem is nézzük azt, hogy a cselekmény úgy ahogy van végbél-termék, Gazoo-nak akkor sincs benne létjogosultsága. Mindössze annyit tesz, hogy figyelmezteti Fredet Chip tervéről, de sosem hoz döntő fordulatot az eseményekbe.

Fred pedig ezúttal már szinte erőlködés nélkül tisztázza magát. Az 1. részben legalább egy nagyon primitív logikája volt annak, ahogy a főgonosz csőbe húzta. De miért volna szükség holmi komplikált dilemmákra, mikor hallhatjuk, amint Fred énekel egy sort, majd megkéri Wilma kezét, és a végén felcsendül a klassszikus Flintstone-zenetéma? Találja még ki az olvasó, hogy majd ki kapja az esküvőjükön a csokrot!

Végítélet: előbb néznék meg egy Jurassic Park spin-off (="oldalági")-történetet Süsüvel, mint hogy még egyetlenegyszer végigkísérjem a Flintstone-hazáspár jegyességét Rock Vegasban.

Conan, a barbár + Conan, a pusztító

"Miután az óceán bekapta Atlantiszt,
egy történelem előtti világban nagy volt a zűrzavar.
Ebben a korban élt Conan.
A kis semmi dugóból
BÖHÖM NAGY állattá lett.
Megszökött.
Nem állíthatta meg fogkrém, ajánlat, sem pedig szűkület.
Nagy ellenség les rá: a SZTEROID hatalmas ura.
Szemérmes, fűbarát és nős.
...Végzete, hogy felszabadítsa a kardozni vágyókat,
és saját erejéből FILMSZTÁRRÁ legyen."

Conan, a barbár

Arnold Schwarzeneggert a Conan és a Terminátor szerepe tette szélesebb körben ismertebbé: előbb kalandfilm-, majd A-listás akciósztárként. Ha te Schwarzenegger-rajongó vagy, akkor kötelező látnod legalább az 1. részt. Ha viszont komoly filmet szeretnél látni tőle, maradj az akciómozik berkein belül.



Miként a vígjátékokban, úgy a színész a misztikus kalandfilm-zsánerben se vetette meg tartósan a lábát. Bár a Vörös Sonja hitványságát ő is beismerte, a népszerűbb Conan-dilógia majdnem ugyanaz a szint. Zsengén miszticista, képzelőerő terén béklyóba vert művek ahol minden a díszletekről és a valós helyszínekről szól. A karakterekre jellemző, hogy teatralitással kozmetikázzák a körítéssel teli dialógusokat, az egyéni motivációk abszolút űrjét, illetve a balga és szegényes értelmű jeleneteket. A 2. részbe pedig emellé még némi puhító célzatú humor is belerondít.

Kezdek rájönni, hogy alapból nem rokonszenvezek a prehisztorikus díszletvilágokkal. Révén, hogy azok mellől mindig hiányzik az az összefüggő történetvezetés. Ellenben szinte kötelező a kultúrák romos állapota, az átlagemberekre jellemző primitív észjárás. Hollywood a mai napig nem tud elszakadni a régi barbár-felfogásától, ahol mindig komor varázslók, sminkgyanús hercegnők és kigyúrt kardbajnokok kerülgetik egymást a szétszórt, infrastruktúra nélküli közösségekben, kisállamokban.

Mindenki ismeri Conan sztoriját: szüleit a falujukat ért rajtaütésen megölik, rabszolga lesz, majd kiszabadulása után utazik a nagyvilágban, hogy majd végezhessen a gonosz mágussal, kinek sanyarú sorsát köszönheti. Anélkül is, hogy olvastam volna Robert E. Howard eredeti könyveit: bizton állíthatom, hogy ezek a filmek izomból butítják a forrásanyag lapjait. Minél sajátosabb panorámára hajtanak, gyermeteg víziót vázolva az ismert preókori kultúrák külleméről és szerveződéséről. Az első Mortal Kombat fantáziadúsabb volt, mint ezek a movie-k!

Az energia és koncepció hiányát azzal próbálják leplezni, hogy mindent miszticizálni próbálnak. Minden apró részlet valami rendkívüliséggel fel kell ruházni - látványban és sztoriban is -, ez pedig fárasztó, és elidegeníti a nézőtől Conan világát. Kötelező a bizarrság és a misztikum, és nem egy ponton szánalmas perceket eredményez. Mikor Conan útbaigazítást ad egy zavarodott nőtől, az az útmutatásért cserébe odaadja a testét, "aktus közben" szörnyjegyeket növeszt, majd miután Conan a tűzbe veti, lelkének lángja fel-alá cikázik a kunyhóban.

A szimplán csak rossz rendezés, abból is van bőven. Valahányszor látjuk Conant, hogy tevével találkozik, mindig behúz neki egy maflásat. Ez úgy, ahogy rendezték, badarság, még egy fantasy-műtől is. De említhetném mondjuk a felnövésének montázsát: Conan elvben évekig egy taposókeréknél végez kényszermunkát a többi gyerek-rabszolgával. Ehhez képest azt látjuk, hogy felnőttként egyedül tolja a semmi közepén a teljesen funkciótlan faeszközt.

Mégis hányan őrzik?!

Hová lett a többi rabszolgagyerek?

James Earl Jones mint a mágus Thulsa Doom egy pihent agyú, túlmisztifikált antagonista, akinek leg-felismerhetőbb védjegye, hogy imádja a kígyókat. Az ő motivációja elvileg az, hogy agymosó szektája és katonái portyái révén hatalmát növelje - vagy ilyesmi. Pontos menetrend vagy nem ismerhető fel a terveiben, és sosem tudjuk meg, hogyan képes puszta tekintetével mezmerizálni másokat. Ezt még extrakeserű pirulaként talán le lehet nyelni. 

Van azonban egy jelenete, ami több oldalról is kinyírja a film értelmét, hála neki. Doom hagyja Conannek - akit ő akkor halottnak hisz -, hogy az őrség hátába kerülve lefejezze őt! Védekezés nélkül! Lapozzunk csak vissza: ez a "gonosz nagyúr":

• sok-sok éve a gyerek szeme előtt lerohanta faluját, 
• lefejezte anyját,
• őt magát rabszolga-sorba küldte,
• majd sok-sok év után viszontlátva kiköttette,
• előzőleg pedig megölette egyik követőjét, csak hogy erejét fitogtassa neki.

És ezek után engedi neki, hogy a kiszabadult Conan - akit egy Akiro nevű varázsló feltámasztott - több ezer követője előtt megölje. Egyetlen suhintással! "Mi lenne a te világod énnélkülem?" Ezt semmi nem magyarázhatja: egyszerűen sík hülye az, aki ilyen helyzetben nem védekezik! Mégha a szemmanipulációt is akarta volna megpróbálni, egy nagyhatalmú vezér nem lehet ennyire óvatlan. Bármilyen epikus látvány, ahogy Conan odahajítja Doom fejét a tömeg elé, ez csak a ritka emlékezetes pillanatok egyike.

Conan, a pusztító

Eddig nem említettem, de Conan egy hercegnő kiszabadításának feladatával került a mágus közelébe. Valami hasonlóról szólna a folytatás is: egy Taramis nevű királynő megbízza Conant - aki elvileg már maga is királyként él - hogy védje meg unokahúgát, Jehnnát. A lány egy szertartás helyszínére megy majd, ahol egy Dagoth nevű isten feltámasztása esedékes.

A Conan-filmekben az egyik ellenszenves dolog az számomra, hogy elidegenítően hatnak a nézőre. Nemcsak az alul- vagy túljátszott klisé szereplők miatt, akiknek a fejébe, lelkébe sosem látunk bele. Ritka zavaros már az alap felállás is. A királynő kérése Conan felé lényegében ezt jelenti:

1. beteljesíteni egy jóslatot, aminek semmi kézzelfogható alapja...
2. ...azzal, hogy elmegy egy palotába, amelynek hollétéről fogalma sincs...
3. ...hogy védjen meg egy lányt, akiről semmit nem tud, nem kérdez...
4. ...hogy az szembemenjen egy mágiával, aminek kiszolgáltatottak...
5. ...hogy megtaláljon egy kincses tárgyat (kulcsot), amiről sose hallottak.

Conan valahogy mindig egy nagyon elővigyázatlan, egyszerű eszű pasas ezekben a filmekben. Megse fordul a fejében, hogy Taramis esetleg a vesztére tör, ha megbízását ellátta. Erre a lehetőségre alapból lenne oka gondolni, hisz bemutatkozása előtt Taramis katonákat küldött elé, akiket fel kellett aprítani. Jehnnának pedig az arcára van írva szinte, hogy gyámoltalan szűz, akit bármikor kihasználhatnak az esetleges rosszakarói. Rá még visszatérek, de ha Conan idejében is szüzeket szokás feláldozni isteneknek, akkor a kimériai barbár igazán gyanakodhatna.

A karakterek közül ha kivesszük a címszereplőt, jóformán semmi érdekes nem marad. Mindegyikük egydimenziós barát vagy ellenség, akik mellett aztán Conan még nagyobb hősnek tűnhet. Mako visszatérése Akiraként csak arra szolgál, hogy Schwarzenegger mellett jelezze: ugyanabban az idővonalban járunk.

A legkönnyebben megjegyezhető figura talán Zula, az afrikai harcosnő. Nem mintha ettől lenne személyisége: mondvacsinált tucatindok, hogy azért akar csatlakozni Conanékhez az útjukon, mert "megmentetik" az életét. Fő jellemzője, hogy független és brutális. Ezt fejezi ki punkszerű frizurája (de minek visel lófarkat?) és impulzív küzdőstílusa. Becsülöm, hogy sok más fantasyval ellentétben most nem egy dúskeblű, hiányos öltözékű divatmodellről próbálják beadni nekünk, hogy "harcias amazon" lenne.

Jehnna kapcsán ötlött eszembe, hogy a 2. Conan-movie egyidős a Supergirl-lel. Mindkettőben ugyanis egy buta, fejfájdítóan naiv, tyúkeszű szöszi áll a középpontban, akinek szexuális ismeretei a bölcsiben még osztályozhatóak volnának. Annyi történik vele, hogy lovagol, bájos pofival és fésült hajjal mosolyog, elkábítják, áldozatként hever, majd nagylelkűen ácsorog a trónusa előtt a befejezésnél.
És nem tudom nem megmosolyogni, hogy mikor Conan megtetszik neki, éppen Zulától tudakolja, hogy miként kell egy férfinak a kedvére tenni. "Nem is tudtam, hogy egy nőből válhat harcos." Annyiban még fontos is lehetett volna ez a közjáték, hogy Zula lesz az, aki a feláldozás pillanatában megmenti Jehnnát. Ugyanis ezért hálából a szőke új kapitányává nevezi ki Zulát, mondván: "Nem látom okát, hogy egy nő ne állhatna helyt úgy, mint egy férfi." Felnőtt nőnél már cinizmus lenne ez a fajta ön-meghazudtolás.

Két látványosság fordul elő a sequel-ban, ami az ember retináját fellebbenti: az egyik a kastélyban levő tükörterem, ahol egy vörös köpenyes szörnyemberrel kell Conannek megküzdeni. És igazából könnyű dolga van, mivel a lény gyengepontjáról kiderül, hogy maga a terem üvegzete. Ergo: az egész nagyterem egyetlen óriási támadási felületként szolgál ellene.
A másik pedig Dagoth, aki áldozat nélkül is megelevenedik. El kell ismernem, hogy van képzelőerő abban, ahogy kinéz ez a szörny: vagy 4 méter magas, egy rovarszerű, állkapocs nélküli fejjel. Legyőzése a legizgalmasabb 1 perc mindkét felvonás teljes műsoridejéből.

Retro-élményként még akár mulattató is lehet a 2 Conan-movie. Erőapadt, lerobbant vándorcirkuszhoz hasonló celluloid-termékekként tekintek rájuk, amik méltóak a feledésre, akárcsak a 2 évvel korábbi remake. A Hegylakóval szemben, ahol az 1. állt mérceként a további filmek és a sorozat előtt, itt az a bizonyos mérce, amihez mérhetnénk a többit, még nem létezik. Egyszer majd talán az is létrejön egy tehetségesebb alkotógárda által.

De az egy másik történet...

Conanre "barbárként" és "pusztítóként" is ugyanazt a vérszegénységi címkét tudom felragasztani.

Jégkorszak

Sosem álltam a Jégkorszakhoz hasonló, újabb generációs rajzfilmek pártján. És nem elsősorban azért, mert a sztoriszemszögből annyival primitívebbek lennének, mint mondjuk a Grimm mesék. Megmondom kereken: taszít a kinézete ennek a műnek! A teljesen geometrikus testvonalú CG-állatok, bábuszerű emberalakok és a durva tájképek.

Emellé jön még a középpontban állók lelki egyoldalúsága; néhány visszataszító szóviccel a jégkorszakról, mint fogalomról; és egy banálisan szimpla és lecsupaszított cselekménnyel, ami feszesen vágva egy 10 perces rövidfilmbe is beleférhetett volna.

Nagyon jól tudom, hogy népszerű franchise-t rugdalok. Ha más nem, erről árulkodik:  a 77%-os értékelés a Rotten Tomatoes-on, vagy az, hogy már a harmadik folytatása került bemutatásra idén. Nem ismeretlen előttem a ráfordított kb. 60 millió dolláros költségvetés, ahogy az elkészítésre fordított munka sem: a 3D-s modellek computerre vitele, a háttér és a fényhatások beállítása, az állatfigurák testfelépítését és mozgását lépésenként kialakítani.

Tehát igen: hálátlan dolog elítélni olyasmit, aminek minden képkockáján több órát dolgoztak. Ugyanakkor tudom, mi a Jégkorszak mint mű rendeltetése. Nem akar ismeretek közvetítésére vállalkozni, nem próbál bármilyen téren is több lenni, mint ami. Egyetlen célja a szórakoztatás, látvánnyal, humorral és egy kalandos utazás krónikájával a zord jégkori időkből, természetesen gyerekek számára befogadhatóan prezentálva. Megismétlem: ez a személyes tapasztalatom ezzel a rajzfilmmel, és mindenkinek szabad, hogy meg legyen a sajátja. De a populáris vélemény ezúttal nem esik egybe az enyémmel, úgyhogy arra itt ne is próbáljon meg hivatkozni senki.


Amellett, hogy vizuálisan rondának tartom a Jégkorszakot, a benne szereplő történések zöme - már bocsánat - hidegen hagyott. Itt van ez a 3 ősállat, Sid, Manfred és Diego, a kevés fajok egyedei, melyek nem vándoroltak melegebb éghajlatra. Mikor egy embercsecsemőre bukkannak, aki épp elveszítette az anyját, ők elhatározzák, hogy visszajuttatják a törzshöz. Amit útitársai nem tudnak, hogy a kardfogú Diego a falkájának játszaná át a gyereket, hogy végezzenek vele, bosszúként a sok fajtársukért, akiket az emberek eddig levadásztak.

Ezekből a szálakból egyikben sem érzem át, hogy kidolgozott lenne. Mesterkélt konfliktus, hogy van néhány vadász egy táborhelyen, akik állítólag leöltek néhány ragadozót, erre azok a legkörülményesebb módon akarnak ártani nekik. Nem lenne célszerűbb, ha a felnőttek elterelése helyett egyszerűen odalopóznának és rajtuk ütnének? Vagy csapdát állítanának nekik, ahogy Manfredékkel teszik később?

Borzasztó nehezemre esik érdeklődést mutatni névtelen, személyiségtelen bábfigurák iránt, akikről nem tudok jóformán semmit. Ugyanezért nem tudok kötődni a 3 főszereplő állathoz: nem látok vagy tudok eleget tőlük, hogy kirajzolódjon előttem egy érzésvilág róluk.
Manfredot például nem értem, hogy mamut létére miért pesztrálja Sidet és a kisgyereket. Csak mert a közönye dacára végül megszánja őket? Kétféle érzület váltakozása kevés nekem ahhoz, hogy kötődjek egy karakterhez. Főleg ha az úgy akar büntetni egy kisgyereket, hogy egy vékony ág végére, majd egész a legszélére teszi, ahonnan pihekönnyen lezuhanhat, és "bagolycsemege lehet belőle".

Az igazi mélyfúrás azonban mindük közül Sid. Külsőre ez a lény mintha Timon távoli negyedunokatestvére lenne a Marsról; csodálom, hogy a premier alatt a kisgyerekek nem panaszkodtak a szüleiknek, hogy riasztóan néz ki: a szétálló szemeivel, vagy a szinte háromszög alakú fejével. Ha másért nem, amikor keresztülmegy egy jégcsap a nyakán. Ezen talán nevetnem kellene?
Egyénisége pedig még rosszabb: eszelősen ripacs, taposnivaló dumdum, akiben a baba iránti empátián kívül semmi pozitívum nem fedezhető fel. Alig fél órán belül annyira megutáltam ezt a CG-gnómot, mint rengeteg Star Wars-fan Jar Jar Binks-t!

És ha már szóba hoztam Timont, ennek a trió felállása gyanúsan emlékeztet Az Oroszlánkirály 2. harmadában látottra. Egy vézna dumagép meg a tőle jóval nagyobb barátja találkoznak egy nagymacskával, aki melléjük szegődik a bandukolásban, és egy másik nagymacskától megvédi őket, mikor arra kerül a sor. Persze, nem lehet teljesen ugyanaz a két felállás, de az alapséma igenis hasonló.

Az egyetlen pillanat, ami nemcsak meghatónak szánt, hanem működik is annak, az a barlangrajz-jelenet. A jégbarlangban Sidék mamutok rajzolatát fedezik fel, ami Manfredben emlékeket idéz föl. Nyilvánvaló, hogy az ő szerettei közt is akadt(ak) olyan(ok), aki(ke)t emberek vadásztak le.

Bizonytalan számomra, hogy mit akar üzenni a mese. Hogy mindegy, ha ember vagy ha állat, az utódokat óvni kell? Manfred a kisgyereket először csak egy leendő vadásznak látta, és nem elég követhető, miért is változik meg pontosan a véleménye. Abban bízik, hogy ezzel lekötelezi az embereket? Hisz az ember eleve a túlélésért vadászik, ráadásul a legmostohább korszakban. Egyetlen szép gesztus ezt nem oldja meg.

Ahogy Manfredé, úgy később Diego pálfordulása is eléggé lapos. Először persze akadályozza az úttársait: mikor megpillantja a keresett embereket, direkt rossz irányba tereli magukat. Túl egyszerű és klisészerű az, ahogyan megkedveli a csak dörmögő Manfredet és a szájmenéses Sidet, hezitál egy sort, majd a legutolsó percben végre szól nekik. Habár egy olyan mogorva barmot, mint Soto, a kardfogúak vezére nem olyan nehéz elárulni...

Az egyetlen eset, ami jogossá teszi Diego változását, az amikor Manfred megmenti az életét a vékony jégperemnél, egy vulkán fölött. Manfred több tonnás testét evidens módon nem bírja el a széle, ahogy ormányával odarepíti a stabil talajra Diegót. És praktikus módon: végül egyikük sem zuhan bele a lávába. Annyira esetlen az egésznek a lezajlása, hogy nehéz meghatónak látnom a mamut amúgy tényleg példás bátorságát.

Diego haláljelenete... Mégis miért viselkedik úgy, mintha örökre eltávozna, amikor később bevallja, hogy - minthogy macskaféle - 9 élete van? Viccnek ez erős: a tigris megmenekülése így nem felvidít, hanem csak olcsó szédítés, hogy ott és akkor azt érezzük, amit hol és mikor a forgatókönyv elvárna tőlünk.

Az út menetét is eléggé egykedvűnek és unalmasnak találtam, az izgalmak közül főleg a barlangmélyi csúszdázás, illetve a vulkán előli menekülés azok, amikben volt lendület.

Akit direkt nem vettem eddig elő, az Scrat, azaz magyarosítva Motkány. Ez a szintén elég rút kis kreatúra egész idő alatt két dolgot csinál: pánikszerűen menekül, illetve egy makkot próbál meg birtokba venni. Direkt utána kellett olvasnom, hogy mi elvileg az ő funkciója az egészben. Egyáltalán nem találtam viccesnek a felbukkanásait. Valójában épp ellenkezőleg: komolyan megsajnáltam, ahogy

1.) két mozgó jégtömb valósággal összepréseli azt a szegény állatot, és
2.) évezredek alatt olvad ki a jégből, küszködve, hogy elérje azt az egy szem makkot.

Mindent összevetve egy rossz és rosszul használt momentumokból álló rajzfilmként maradt meg bennem a Jégkorszak, bántó kinézettel, rossz humorérzékkel és buta sztorival. Remélem, hogy mások több szépséget látnak majd meg benne, mint én, de az én számomra kellemetlen és lelombozó élmény volt.

Jurassic Park łłł

A Jurassic Park 3. sorozatgyártmány. Jeff Goldblum után most Sam Neillre várt a feladat, hogy saját karakterével összekötő kapcsot képezzen az 1. és a legújabb Jurassic Park movie-val. Egyszersmind az avatatlan civilek élén álljon, mint szakértő.

Ez az elgondolás "elmegy" szinten valóban működik, részben mert Dr. Alan Grant mellett Dr. Sattler karaktere is visszatér. A hivatásos tudósember alakja mégiscsak testhezállóbb erre a funkcióra, mint egy diszkriminált matematikus, akinek a beszédmódja sem természetes. 

Nemhogy az eredeti casting többi tagja, de a direktor sem tért vissza a záróakkordhoz. A Jurassic Park 3. egyáltalán nem egy trilógia befejezése, csupán utolsó rúgása egy olyan franchise-nak, amelyből már kifogyott a benzin. Egy B-kategóriás horrorral van dolgunk, bőséges vérellátmánnyal, oktondi hangyaemberkékkel és méltatlanul szűk eseményhorizonttal.  

Mindezek ellenére mégsem utálom ezen movie-t. Bizonyos értelemben még őszintébb is, mint Az elveszett világ. Nem próbál meg az előzőek folytatásának tűnni, hanem inkább spino spin-off-mellékvágányként elővesz 1-2 korábbról ismert szereplőt, beemel pár régi dínófaj mellé 1-2 újat, ráfűz egy nagyon átlátszó kifogást történetfélének, és kész a futószalag következő érkezettje.

Egyik nagy kifogásom, hogy a kaliberrel együtt az új ötletek keresését is visszafogták. Nem jöhetne egyszer más konfliktus, minthogy egy gyerek, a szülője és még páran a szigetre kerülnek, a dzsungelben futnak a szuperhüllők elől, és közben helytelenítik az ember hajlamát Istent játszani? Úgy értem... mi már jól tudjuk mindezt! Megtanultuk rögtön az 1. részben, a 2. pedig megtoldotta a klisé tanulsággal, hogy a természet, az élővilág úgyis utat tör magának az izoláció börtönéből (ahhoz képest felettébb nyugisan fogják ezt fel az elején).

Változatlanul kíváncsi lettem volna olyan részletekre, amiket egy igazi block-buster cselekménye köteles volna érinti. Pl. a repülő fajokkal mit kezdenek a kormányok, ha 1-1 példány a Sorna térségéből kijut egy ország területére? Nyilván nem akarhatják, hogy elszaporodjanak náluk. A katonaság hogy védi és tartja teljesen lezárva a területet? Miként viszonyul ehhez a mai nyilvánosság?

Szarkazmus nélkül méltatom a film legfőbb vívmányát, a Spinosaurus-t. A Tyrannosaurus helyett új csúcsragadozóként nálam jól vizsgázott, jelenései hatásosak. Bár antirealisztikus, hogy többször (kerítésnél, a repülőgép széttörésekor, etc.) csak hirtelen veszik észre. Közeli kameraállásokból látjuk, ahogy a sárkánygyíkok ugranak, fordulnak, rohannak. Sikerül megteremteni azt a benyomást a nézőben, mintha épp ő is ott lenne az állkapcsok és karmok  kellős közepén.

Szeretném önironikus fricskának betudni az íróktól a gyors párbajt, melyben a bajnok, a T-Rex megjelenik - praktikus egérutat nyerve Grantéknek -, és a kihívó Spinosaurus leteríti. Ahelyett, hogy ismét a Zsarnokgyík uralná a vásznat, kellően durva és hatásos módszerrel "kirúgták" a cselekményből. A kedvenc pillanat a produkcióban.

Míg nekik és a Velociraptoroknak sikerült rendes külsőt kölcsönözni, a növényevő dinoszauruszoknak - felteszem anyagi okokból - nagyon darabos a kinézetük. Rossz ránézni azokra a termetes, enyhén elmosódott óriásokra, hiába nem ők a sztárok ebben a műben.

Sam Neill hozza az elvárhatót színészi játék terén, de jellemrajz terén nincs semmi említésre méltó. Annak fényében, hogy végül a haderők végül indokolatlanul jönnek és kimentik őket, hidegen hagy, hogy kikből - vagy inkább hányakból - lakmároznak a fenevadak.
Dr. Grant az egyetlen, akinek egyáltalán jelentősége van a cselekményben, pontosan tudván, mennyire intelligensek és jól szervezett vadászok a raptorok. A hajdani eset a Nubla-szigeten máig kísérti (az ezt illusztráló képzelődés-jelenet kissé nevetségízű lett). Csakis azért megy bele Paul Kirby ajánlatába, mert raptorok terén végzett kutatásaihoz apad a pénz. Mégis, szerintem kicsit könnyen áll rá az alkura. Még úgy is, ha kizárom a tudatomból az előző két film sztoriját, és azok logikus konzekvenciáit. 

Így az a pillanat is alszik drámailag, amikor Grant és a Kirby-gyerek, Eric viszontlátják a szülőket a kerítésnél. Csak ennél lehetne sorolni a szkripten a piszkításokat:

• Mikor tanulják meg végre a mezozoikum teremtményei elrágni egy kerítésen a kötélrácsait?
• Hogy képes csörögni egy mobiltelefon egy dinoszaurusz gyomrában?
• Mire várt a mai napig, hogy áttörje a kerítés fémrácsát?
• És akkor hogy nem bírt áttörni egy simán reteszelt fakaput?

Végül: íme a film csúcspillanata:

A Jurassic Park 3.-ra adok egy 3/5-öt. Átlagos, másodrendű túlélő-mozi, amiben a T-rex halála több érzelmet képes megpendíteni a nézőben, mint az emberi szereplőké.

Az elveszett világ - Jurassic Park 2.

Sajnos nemcsak a zászlóposzter gyűrődött meg, hanem a mese is. Az elveszett világ megint tisztán elődje sikere által életre hívott szervalabda; külsőre hasonlít a nagy elődre, de minőségileg utcahosszal marad mögötte. Pikantériája az ügynek, hogy már az alapul szolgáló könyv Michael Crichtontól is az Universal stúdió kérésére készült el. És ha már a könyv kritikusai ujjat mutatnak, az minimum egy nagy ciklonfelhő a motion picture ege fölé.

A Terminátor 3.-hoz hasonlóan erőltetett, ahogy a teremtők utólag hozzátoldanak egy tisztesen lezárt műhöz. Láttam lehetőséget a Jurassic Park zárásában egy sequel-ra, de ez alig hasonlít rá. A karakterek tompák, a cselekmény toloncolt, az effekteken szintén látszik a spórolási szándék. Egyértelmű, hogy az 1. film újrázása folyik, cérnaerejű visszautalásokkal és cameókkal a kontinuitás kedvéért.

Apropó visszautalás: a sztori arra az utánatoldásra épül fel, hogy a Park nem a dinoszauruszok igazi létrehozási területe volt, csupán egy "decoy" (="kamudarab"). Ha így volt (talán logikusabb is, hogy nem a kirakatszigeten gyártják a lényeket), arra már az 1. részben gondolni kellett volna, nem titoktartási szerződésekkel és a projekt titkosságával kimagyarázni utólag. Épeszű ember a Parkra lépett emberek helyében kitálalt volna, ahogy azt Ian Malcolm figurája meg is tette a sztori szerint.

Azt is nevetségesnek találom, hogy a Park elszabadult állatait elvileg a sziget szétbombázásával tették ártalmatlanná. Spekulálhatnánk, hogy a dínókat teremtő cég, az InGen színfalak mögött kiegyezhetett a hadsereggel, hogy titokban takarítsanak, de ezek igenis fontos információk ahhoz, hogy a háttérben maradjanak.

David Koepp és Steven Spielberg nem építkezett elég következetesen itt, forrásanyagtól ide vagy oda. Az 1. Jurassic Park ugyan döntően szintén látványfilmnek számított, mérsékelt karakterrajzzal. De a hibái és benézései közül csak egy-kettő nyomta rá a bélyegét végig egy-egy történetszálra (pl. a biztonsági felszerelések a Park körül).  

Itt viszont minden a látványról szól: a gyorsan lezavart felvezetés után jöjjön még több dinoszaurusz, még több látogató, még több rombolás, még több lélekszakadt rohanás. Az atmoszféra érdekében a háttér legyen hasonló az első filmhez, sok éjszakai, sötét szobás és esős jelenettel a dínóknak. Csak csínján a filozofálgatós részekkel, nehogy unalmas legyen, és rögvest adott egy kívánatos, tárcafejő pénzautomata.

Szóval itt ez az evakuált sziget, Sorna, ahol a dínók egy hurrikán óta szabadon mászkálhatnak. Rögtön itt lenne 1 kérdésem: akkor mi a helyzet az ottani repülő őshüllőkkel, mint a Pteranodon és a Pterodactylus? Nem vagyok paleontológus, ezért nem tudom, hogy ezek a lények eljuthatnak-e a más szárazföldek légterébe. De hogy ne észlelje őket senki 4 alatt, az vagy csoda, vagy véletlen a köbön tercen.

Hammond expedíciót küld Sornára, akik bizonyítékot gyűjtenek a lakosságnak a hüllők létezésére. Teszi mindezt, mert az InGen új igazgatója, Ludlow Amerikába vitetné a lényeket saját embereivel. Megint a "még többet"-elv: 1 helyett 2 csapat fogócskázik majd a dínókkal, több lesz és nagyobb terepen a helyzet fejvesztett álkezelése.

Családi matinéról lévén szó több a rokoni kötelék is: Ludlow Hammond unokaöccse, unokái cameót kapnak az elején, Ian barátnője, Sarah az expedíció tudósa, sőt lánya, Kelly szintén ott reked potyautasként.

Ezek közül egyik kötelék se hatott meg, részben mert a színészek nemigen kapnak kiemelt pillanatot, ahol ügyes alakítással kitűnnének a többiek közül. Amennyire érdekelt a hajsza végkimenetele, azt se bántam volna, ha csak Ian marad meg, hírmondóként immár a 2. dinokatasztrófából.

Néhány kérdés soron kívül:

• Hogy lehet, hogy a vadászok még a prédáik pontos nevét sem ismerik?
• Minek  engedik szabadon a ketrecbe fogott dínókat, ha azok szétrombolják a felszerelésüket?
• Sarah miért hozza be a bébi Tyrannosaurust, mikor az korábban mág külön hívta is a mamáját? Sőt, ő maga is felismeri ezt, mikor itt a két szülő?
• Miért nem tudják a kocsi ablakát betörni?  Sarah az egyikre rázuhan, alig reped, de a puszta moccanása többet tör rajta.
• Hogy az Istenbe tarthat meg és vontathat föl egy dzsip 2 lakókocsit 1 darab kötélnél fogva?!
• Hogy a Sátánba nem találja el a lógó Iant és Saraht a pont rájuk zuhanó 2 kocsi?!
• Ha az 1. filmben a T-rex egy dzsipet utolért, most mitől nem tud utolérni egy csapat előle futó embert? (maga Hammond is szóvá tette a sebességüket az 1. részben.)
• És mikor az apa-T-rex a hajón át San Diegóba érve rombolászni kezd, annak is igencsak elbagatellizált a médiavisszhangja.

Érdekes, hogy ebben a filmben a gyerekek mennyire nem bírnak számottevő veszélyérzettel.

A mű elején egy Sornán kikötött család gyereke odaköszön az apró Compsoghnathus-nak, megvárva, hogy odajöjjön a többi, és - természetesen kamerán kívül - felzabálják.
Kelly akrobatikája pedig vetekszik Dick Greysonéval A Mindörökké Batmanből. 

Egy jelenetben apját épp egy Velociraptor szorítja sarokba: erre a kislány beszól neki (!), elterelve a figyelmét (!!), és lábbal kirúgja a hüllőt az ablakon (!!!).



Ezek után nem értem, mitől kellene megragadjon Ianék "ádáz" harca a hüllők befogása ellen: a szkript érezhetően mentegeti őket, és több kárt okoznak, mint a vadászok, akik megmentették őket, és megmondták, hol a rádiótorony, ahonnan üzenhetnek!
Párbeszédeikben sincs lényeges mondandó merő "fillerek" (="idő-kitöltések"), míg megérkeznek a produkció igazi sztárjai. 

>Lássuk a dínókat!<

Az effektek picit kopottabbak, mint az első részben, de ez nem zavaró mértékű. Számos új fajt mutatnak be, a régieket pedig nagyobb számban. 

Ahogy a Jurassic Parkhoz, most is mellékelnék néhány képet róluk:

Pacycephalosaurus

Stegosaurus

Mamenchisaurus



Triceratops

Parasaurolophus

Pteranodon

Találóan fogalmazta meg egy magyar cikkíró a filmről, hogy az voltaképpen (idézem): "Spielberg homokozója, ahol animált játékdínókkal üldözheti az embereket." Teljes mértékben egyetértek: felejthető sokadszereplők imitálnak egy elostobáskodott túlélő-túrát, és a lényekről szóló morális diskurzus kevés, lapos és önmagát járatja le a főszereplők inkonzisztens cselekedei révén.

A Jurassic Park folytatása nálam mindössze

Conan, a barbár (2011)

Bukott remake-ről írni könnyű választásnak tűnhet, tudván, hogy a kritikusi és nézői visszhang is a betonba döngölte. Éppolyan könnyűnek, mint ahogy nyilván az elkészítése is tűnt. Conan megalkotója, Robert Howard több tucat történetet írt a kimériai harcosról a 30-as években, halála után pedig a karakter népszerűsége túlnőtt még eredeti ihletője, az atlantiszi Kull király alakjáén is. Be kell valljam, nem olvastam Howard-műveket. Viszont ismerem a korábbi 2 Conan-adaptációt Arnold Schwarzeneggerrel, illetve a rövid életű TV-sorozatot Ralph Moellerrel 1997-ből.

Rengeteg takarítanivaló akadt volna, míg a Warner Brothers "tiszta lappal" útnak indítja ezt a produkciót. Robert Howard saját bevallása szerint nem halmozott föl egzakt történelmi ismereteket a munkájához, ahogy például Tolkien tette azt a Gyűrűk Ura megteremtése előtt. A kort, melyben Conan élt, Atlantisz vélt elsüllyedése utánra, valamikor i. e. 8-10.000 környékére helyezte (bár ezt  keresztény időszámításra nem határozta meg).

Tisztáznék valamit: a 2 Arnold-movie a szememben zsenge munkák, és nem értek egyet a Rohadt Paradicsomok abszurdul magas 75%-os értékével az eredetire. A franchise-t újragondolni kellett volna, nem újraforgatni, ami már megvolt. Ez olyan, mintha egy roncstelepi autóból direkt tragacsot építenénk: lehet, hogy döcögve előrehalad, de attól még selejt, és ezer helyen rendbehozandó. Mert valójában ez a 2011-es verzió: hormonkezelt, nyári tárcatörő tank. Semmi alkotószándék nem állt az új verzió mögött, ami pedig benne foglaltatott, annak oroszlánrészét sikerült elrontani.

A készülődés beindulásakor hamar kiderült, hogy pusztán olcsó látványorgiának szánják a remake-et. A jegyárakat megint a 3D-vel srófolták föl, ami viszont konvertált 3D volt, rossz képélességgel. A 90 milliós összköltség nagy részét a díszletek és a CGI vitték el, így hírneves színészek behívására a stúdió nem akart külön millió(ka)t költeni. Nem tartóztatták Mickey Rourke-ot sem, aki eredetileg Conan apját, Corint alakította volna, de kihátrált - felteszem, a forgatókönyv megismerése után.

Az Alien 3.-hoz hasonlóan itt is tologatták, sőt jegelték a forgatást, és ha jól sejtem, a szkript is áldozatául esett a stúdió megalkuvó, a nézői igénytelenségre számító farigcsálásainak.

A cselekmény dióhéjban: Conan faluját egy hadúr, Khalar Zym lerohanja, apját megöli. Egy ősi varázsmaszk darabkáit keresi, plusz az ősi szellemidézők egyetlen tisztavérű sarját, Tamarát, és egy rituálé végén feltámasztja gonosz feleségét, hogy uralják a világot. Conan, miközben keresi a hadurat, megtalálja, majd elveszti Tamarát. Végül, többszöri szembekerülés után végez Zymmel, épp mielőtt az beteljesíthetné a tervét.

Sokadik nézőként mondom ki a történetvezetésre, hogy inkoherens és értelmetlen, illetve a karaktereknél márcsak dialógusaik nevetségesebbek. Analfabéta forgatókönyv kényszeríti a színészeket, hogy agyatlan bábukként ténferegjenek a díszletek és domborzatok között, miközben maga a történet szétesik.

Nem sok mondandón van a casting-ről, részben, mivel a fő bűnösnek ebben az írókat tartom. Jason Momoa Conan-je ugyan nem olyan faarcú, mint 30 éve Schwarzenegger volt, viszont teljesen hiányzik belőle a karizma vagy bárminemű kedvelhetőség. Momoa Conan-je hús-vér lény helyett egy videójáték-figurára emlékeztet, aki kaszál, kasztrál, kaszabol és kaszkadőrködik a küzdelmei alatt.

(Talán furcsának tűnik, de én személy szerint Ralph Moellert tartottam az eddigi legjobb Conannek. Elhittem róla, hogy nemcsak termetes kardforgató, de értelmes pasas is, illetve, hogy tettei mögött elvek és ész húzódik meg.
És a maga trash-miliőjén a TV-sorozatban legalább tetten érhető volt valami kis rajzfilm-szerű bajtársi hűség Conan és útitársai között. A remake-ben még ennyit se fedeztem fel, teljesen érdektelennek hatott, ki él és ki hal.)

Egyszer se fedezhető fel, hogy a címszereplő bármi lelkivilággal rendelkezne. Amikor Corin arról beszél, hogy az acélnak tűz és jég együtt kell, az metaforikusan a kimériai emberre is értendő. Tűz mint elszántság, és jég mint körültekintés. Erre utal, mikor gyakorlatozásukkor azt veti oda: "Még mindig csupa tűz vagy, fiú." Látja Conanen, hogy tisztán indulatból harcol, ezért úgy téríti észhez, hogy betöri alatta a jeget.
De ez is csak "lehetett volna" motívum, nincs ténylegesen jelen a film további részében. A gyerekkor képsoraiból 2 okos ötletet találtam: egyik, mikor a rossz minőségű kardot az apa eltöri. A másik a kivégzése: Khalar Zym olvadt fémmel teli üstöt rak alájuk, Conan segít tartani, és szülője inkább magára borítja, hogy ne a fáradó fiúra ömöljön. Sokatmondó halálnem, de nem látom, hogy Conant bármi felismerésre vezetné. Így azt sem tudom a javára írni, hogy ellenzi a szolgaságot.

Fekete kalóz barátja, Artus egyszer azt mondja Tamarának: "A barbárok talán harcosok, de nem áldozzák fel gyerekeiket, vagy mészárolják le a sajátjaikat, mint a civilizált világ papjai és hercegei." Ez kivételesen megint egy jó gondolat. Csak épp megint semmi lenyomata nincs a kimériai barbár szavain és tettein. Ez a Conan úgy néz ki, hogy bármire hajlandó a céljaiért. Persze csak adig, amíg nem tűnik hajszálra olyannak, mint apja gyilkosa. Veszélyben mindig egy szál karddal rohan a harcba, vérengz és ámokfut - mégha ellenfelei épp mágia keltette homokemberek is.

A többi szereplő szintén átlagalatti. Néhol próbálnak legalább teatralitást produkálni, kiegészítve a díszletek, effektek és fedetlen női keblek látványát. De a rengeteg cselekménylyuk, a részeg vágások és túl sok arcra közelített kép miatt ez csak akaratlan komikumot teremt. Mindenki dróton mozog, horkant vagy sipít, beszédjük fárasztóan lapos.

Nem beszélve a kezdő narrációról, aminek eligazítania kellene minket, hogy hol és mikor járunk a történelemben.

Az írás mellett a vágás is nagyon töredezett. A jelenetek vagy túl hosszúak, vagy túl rövidek, egymással sincsenek okozatilag összekötve. Conannek felnőttként bandája van, és mindenféle portyákat indít a világba, keresve apja gyilkosát, Khalar Zymet. Közben felszabadít olyan helyeket, ahol rabszolgákat talál. De ennek semmi köze a többi szálhoz; apja intelmeihez vagy saját tapasztalataihoz. Merő kedvtelésből is teheti, amennyire minket érdekel. Maga a kutatás meg annyi, hogy Conan itt meg ott harcol mindenki ellen, mielőtt kérdezne tőlük bármit is.

Egy másik komoly probléma: az idő- és térbeli összehangolás. Képtelenség rájönni, hogy mi mennyire ideig tart, és egyes karakterek miért nem cselekedtek meg dolgokat már korábban. Pl. mikor Conan egy futólag megismert tolvaj, Ela-Shanért megy a rablók városába, Argalonba. Ez legalább több napi utat jelent, és nem értem, mi tartja vissza Zymet és boszorkány lányát, hogy végrehajtsák a rituálét Tamarán.

A mondvacsinált harci koreográfia nálam már ott térdre rogyott, hogy a szereplők ereje nem felmérhető. Feszültség híján a legjobban megtervezett jelenet is forszírozottá válik. Miért képtelenek a mai filmkészítők lassítások nélkül leforgatni egy harci szcénát, ha a büdzsé nagyobb 10 milliónál? (Tisztelet a kivételnek.) Az időbeli elnyújtás stilisztikailag nem asszociál a barbár harcmodorra, a mágia használatára vagy bármire a műben.

A leszámolás Conan és Zym között pedig sima kardozás, a zenétől a kamera-beállításokig feledhető. Nem beszélve arról, ahogyan majd végződik.

2 pozitívumot tudnék megemlíteni: a helyszínek többsége (függetlenül, hogy díszlet vagy effekt révén készültek-e), és a már-már szórakoztató logikai baklövések a sok vér és barbarizmus közepette. Itt van néhány:

1. Hogyan képes Khalar Zym lánya, Marique homokembereket varázsolni?  
2. És mikor Tamarával viaskodik, mi tartja vissza - úgy étem, igaziból - hogy fémkarmaival levágja a lány kezét vagy alkarját?
3. Zym már Conan gyerekkorában megtalálta a varázsálarc utolsó darabját Conan falujában. Bejárta a kontinenst. Eltelik 10-15 év, és csak mostanra deríti ki a tisztavér nő hollétét? És fordítva: miként tudott végül rátalálni? Biztos nemcsak a helyi szóbeszédeket követve.
4. Mekkora erővel kell vajon egy pap fejét a kövezetbe verni, hogy ne csak meghaljon, de deciszámra szét is fröccsenjen a vére?
5. Mit keres Conan anyja, Fialla harci vértezetben a csata közepén 8 vagy 9 hónapos terhesen?
6. Különös, hogy az apa tőrrel kivágja belőle a csecsemőt, és nem hal meg tüstént, nem ájul el, és alig-alig hallat bármilyen elfojtott kiáltást. Ehelyett megnézi, megöleli, elkereszteli a fiút, és csak azután hal meg csendben.
7. Az apa a frissen meghalt kedvese mellett, a csata kellős közepén emeli a magasba az újszülöttet, mint Rafiki az Oroszlánkirályban? Ez már nem teatralitás, hanem elmegyengeség.
8. Hogy sikerült a gyerek Conannek kiköpnie egy teljesen ép tojást az öldöklés után, hogy a tojás még földet éréskor se repedt meg? 
9. Az 1. "nagy tett", amit a felnőtt Conantől látunk, hogy egy rabszolgatelepet készül felszámolni. Ezt úgy vitelezi ki, hogy bandatársaival sziklákat gurít le a domboldalon, nem törődve a leláncolt rabok épségével. Íme, eljött Conan, az Australopithecus, hogy felszabadítson titeket!
10. Mennyire lehet beképzelt egy olyan gonosz fővezér, aki szárazföldön egy emberekkel és elefántokkal vontatott csatahajón közlekedik?
11. És ezek után hogy lehet az, hogy shaipuriakat készületlenül éri, amikor a hajó betöri a... gyanúsan omlatag falaikat?
12. Elég furcsán viselkedik a "tisztavérű" Tamara a kimériai társaságában. Értem ezalatt, hogy 1 napi ismeretség és a férfi pár lekicsinylő mondata után megcsókolja, majd egy barlang szénarakásán szeretkezik vele.
13. Másnap pedig - miközben a kimerült kimériai alszik - elmegy sétálni az erdőbe egy szál tőrrel, csak azért, hogy elkapják.
14. Gyanús nekem Tamara kijelentése, hogy: "Tévedést követtél el. Nem én vagyok az, akit kerestek." És meglepettnek látszik, mikor nem hisznek neki. Bízom benne, hogy nem a szüzessége elvesztésével próbálta leplezni a vérvonalat, amihez tartozik.
15. Elvileg a rituálé után a maszk mágikus ereje Zymé lett. Miért nem használja azt Conan ellen? Vagy talán nem egyből tér vissza minden ereje? Conannek pedig annyival sikerült legyőznie őt, hogy megpendíti a farönköt, amin áll, és lezuhan. Szóval miért tűnik az egész mágiadolog óvodásszintű világuralom-tervnek?
16. Hogyhogy kinyílik egy levágott fej csukott szeme??
17. Miért tekeredik az aktivált maszk ugyanolyan polipszerű effekttel emberarcra, ahogy a Maszk 2.-ben lévő farelikvia?

Én adok a Conan, a barbárra egy Elégtelent adok. Itatóspapír szkripttel megvert bizsu, aminek annyi összetartó ereje sincs, mint a shaipuri kőfalaknak.