Jurassic World

"Az ember csak azért tanulta meg a részvét és erkölcs fogalmait, mert tévesen egy felsőbbrendű állatfajnak tekinti magát. Így próbál elkülönülni.

De amint nála erősebb létformával találkozik, belátja tévedését, és újra a túlélési ösztön vezérli tetteit.

(...)

E szenvedés a léted alapértelme.

Mint az összes homo sapiens nevű állatnak."

(Trigun: Sin)

Emberi oldalról foghíjas, témájában sem innovatív, de ettől még korrekt és intenzív szörnymozi a Jurassic World. Méltó folytatása a 22 évvel ezelőtti kultuszfilmnek: annak legtöbb pozitívumát, viszont legtöbb hiányosságát is magán viseli - kezdve a ténnyel, hogy a dínók a történet valódi főszereplői, az emberek csak kiegészítő alanyok.

A néhai John Hammond álma megvalósult: Isla Nublar szigetén modern parkkomplexum létesült, ahol a köznép ugyanúgy csodálhatja meg az életre kelt dinoszauruszokat, mintha csak az állatkertbe látogatnának el. Ám a látogatottsághoz mindig új attrakcióval kell előrukkolni: a park tudósai létrehozzák a T-Rex és a Velociraptor ötvözetét, az Indominus Rexet. Miközben az intelligens csúcsragadozó váratlanul kiszabadul, a VIP-túristák közül 2 gyereknek is nyoma vész: ők Claire, a park igazgatójának unokaöccsei.

Amennyit görcsölhettek az Universal-nál a Jurassic-széria feltámasztása miatt, csodálom, hogy engedték Steven Spielbergnek, hogy egy kezdőt, Colin Trevorrowot meghívni a "nagy mű" levezénylésére. Ő is érezhette, hogy a márkanév fontossága pórázt rak a film tartalmára: fukarkodik az eredetiséggel, szereplőinek minimális motivációit engedélyez, többnyire kiszámítható és nincs valami nagy íve a történéseknek.
Mindezek ellenére nagyon jól bánik a feszültséghatással, az állandó élet-halál helyzetek és az őslények közelijei csodásan sikerültek. Az emberi figurák egyszerűségük mellett is kedvelhetőek, a konfliktusnak tűrhetően kiélezett az erkölcsi oldala. Míg az eredeti Jurassic Park egy félig kalandfilm, félig szörnyfilm hibrid volt, addig a 4. rész már szinte teljesen szörnymozi, de értelmesebb darab a zsáner átlagától. Szem előtt kell tartani, hogy itt a dínók a főszereplők, nem az emberek.

Mindössze 2 olyan negatívum fordult elő, amik idegesítettek:

1. Az elején Clair családjának patetikus búcsúzkodása. Ezt az első negyedóra után szerencsére már nem kellett látnom.
2. A park központi épületének piramisformája visszatérő snitt a totálfelvételek között. Csak remélni tudom, hogy ez nem az 1 dollároson is szereplő piramist akarja szimbolizálgatni...

A faji felsőbbségtudat témáját sem ez a produkció fogja megújítani, de azért felvet pár érdekes gondolatot ennek kapcsán. Van valami hátborzongatóan morbid, groteszk már a komplexum alapötletében, hogy úgy bámulja/fogdossa ezeket az épületnagyságú dögöket, mintha állatkertben sétálnának. Nyugodtan hívhatnák Jurassic Zoo-nak is a helyet.
Emellé jön mindaz, ami a színfalak mögött történik: csak a "legújabb szenzáció" jogán egy fokozott gyilkoló potenciállal bíró monstrumot kreáltak, ahogy a betanított raptorok ötlete is ijesztő, őrültségszámba menő ötlet. Mindez alaposan szemlélteti, hogy az ember hajlamos a Természet trónutódjának tekinteni magát. (Erre utal a kanári és a macska hasonlata is. "A különbség, hogy eddig mi voltunk a macskák.") Mivel megvan a technikai hatalma, hogy ismerje és formálja, azt hiszi, uralhatja is a természetet. Erkölcsi gátjai pedig valójában csak annyira védik meg őt a tébolytól, mint a park látogatóit védi a biztonsági rendszer azoktól a szörnyektől. Ian Malcolm neve nem kerül említésre, de biztosra veszem, hogy ezt gondolná.





Ezért látom inkább korlátoltnak, mint ostobának a park főnökségét. Hiába okulhattak volna Hammond példájából, az óriáspark létjogosultságát maguk a turisták igazolták - éppen azok, akiknek Hammond létre akarta hozni. Ennek a filmnek kimondottan jól áll, hogy nincs emberi főgonosza: tanulságosabb ennyire tisztán látni azt a lázas takargatást, a szembesülést a krízis valós nagyságával, és hogy a gazdagokat jobban izgatja a csődeljárás réme, mint az emberek lehetséges kínhalála. Claire-t is csak az rázza ki ebből a tévhitből, hogy saját rokonai is a tűzvonalba kerültek.

A Jurassic World szó szerint vért izzad, hogy modern köntösben is megidézze a '93-as kultmozi hangulatát. Annak bájából ugyan csak foszlányokat hordoz, de látványban és tervezésben talán meg is ugorja: a fennsík belső terei, élővilága és az őslények ábrázolása élethűbbek, mint az előző 3 részben. Ügyesen megmagyarázták, hogy 20 év paleontológiai kutatásai miért nem tükröződnek a hüllők kinézetein: mert a hiányos DNS-maradványokat ma is létező hüllőfajokból pótolták ki. Gyaníthattuk, hogy nem fogjuk pl. a Velociraptort tollasan, vagy a "Zsarnokgyík Királyt" dögöket majszolva viszonlátni.
 

Maga a létesítmény impozánsan fest: okkal szektorokra különülő, struktúrált épülethálózat. Ellentétben Tomorrowlanddel, erről a helyről tényleg el tudtam hinni, hogy ilyenformán üzemeltethető volna. A tömegember a kezdeti vonakodást követően biztos, hogy vevő volna egy ilyen extrém nevezetességre. A növényevők simogatására kijelölt parcella ügyes fogás a gyerekeklátogatókat bevonzani. De ami a leginkább tetszett, hogy - mint azt a 2 gyerekkarakter felfedezi: - az eredeti Jurakori Park romjai is ott szunnyadnak a sziget egyik sarkában



A Mosasaurus delfinakvárium-szerű stadionja is igen tetszetős ötlet volt. De mégha ez a lény a tengerfenéket kedveli is jobban, sokkal elővigyázatosabban őrizhetnének egy T-rex-nél kétszer nagyobb behemótot, nehogy túl nagyot rugaszkodjon el a tömeg felé.  

 

Ez a széria sose az emberkaraktereiről volt híres, most sem lesz az. Az 1. rész egyetlen visszatérője Henry Wu, aki a génklónozási technikájukért nagyrészt felel. Ő kapta a néhány szembesítő sort arról, hogy ez az eljárás mit is jelent, mik a hátulütői, amiket a fejesek nem mérlegeltek tényleges súlyuk szerint. "Új attrakciót akartam, nem egy szörnyet..." 

Chris Pratt Owenje messze a legrátermettebb figura a bagázsból. Egyetértek azokkal, akik Han Solo és Indiana Jones (nem DNS-)keresztezésének tartják, de ő legalább képes a reális helyzetértékelésre. "Tudni akarom, mely állatok génjeit használták föl...!" "Nem ette meg őket. Ez sportból gyilkol."

Bryce Dallas Howard az, akinek a színészek közül a leginkább sikerül színészkednie. Igazság szerint mókás látvány, ahogy Claire, ez a merev, beképzelten akarnok nőszemély lassan, de biztosan beleizzad a normális nő jellemébe, előbb a krízis miatti aggodalom, majd az őszinte féltés miatt Owen és a srácok felé.

A film messze legmegindítóbb jelenete, mikor Owennel rátalálnak egy haldokló Apatosaurus-ra: a nő itt szembesül végképp azzal, hogy tévedett, és hogy ezek a primitív tájtartozékok nagyon is érző-szenvedő lények. Ez kicsit segített hihetőbbé tenni, hogy olyan éleset vált a magatartása.

Nem tartottam semmire a 2 kölyköt; alulreagálják a veszélyt, és csak azért szerepelnek, mert az eredeti JP is a "családi kalandfilm" műfajba próbálta belepréselni magát.

Ugyanígy fárasztott a katonai érdekeltség sablonja. Hoskins, az InGen biztonsági főnöke inkább csak törtető seggfej, mint aljas vagy eszes. Owen háziraptorait egyből a terepbevetésekre vinné, mondván, mennyi katona életét menthetnék meg a háborús hadszíntereken. "Megcsináljuk, veled, vagy nélküled." És egy ideig mégis ez tűnik az egyedüli megoldásnak. 

Valahányszor a dínók megjelennek, ellopják a show-t, legyen akár szárnyuk, lábuk vagy uszonyuk.

A ragasztókölteménynek indult szuperdínó ötlete végülis remekül működik a movie koncepciójában. Nem azért, mert a lény elvileg okosabb a T-Rex-nél, ismeri a megtévesztést, és álcázóképessége kijátssza a hőérzékelő műszereket. Ennél fontosabb, hogy nem pusztán szökni és enni akar. "Keresi a helyét a táplálékláncban." Ez teszi többé az I-Rex-et egy ámokfutó hústömegnél: felismeri a képességeit, és a sziget urává akar válni, ugyanúgy, mint előtte a Park üzemeltetői.  

Ezért tetszett nekem az a rész, ahol a raptorokat egy időre maga mellé állítja. Owen módszerének lényege az volt, hogy - mint a farkasoknál - az alfa hímet lássák benne. Most az intelligens, óriási félraptor a saját természetükre hatva győzi meg őket, hogy az új Alfájuk legyen. És örülök, hogy csak mikor később bekerítik őket, kényszerül Owen, hogy a régi bizalomra próbáljon hatni, minden reális esély ellenére. Az Indominus vezérséget akar, nem bizalmat, és ezért fordulnak végül ellene. Éppen úgy, mint az embereknél.

Végül még beszélnék a széria ikonállatának cameójáról. Ahogy a kiengedett Tyrannosaurus megjelenik a tetőpontnál, az rendkívül hatásos belépő. Ez most nemcsak parasztvakítás, mint a 3. részben a Spinosaurus villámgyőzelme, hanem egy valódi és érdekes küzdelem: immár nem ember és őslény, hanem valódi dínó és mesterséges dínó áll szemben egymással. És a küzdelmet végül olyan hüllő dönti el, amire egyik oldal sem számított.



Csak azt tudnám, hogyan tud egy nő tűsarkúban lefutni egy T-rex-et?

  

A Jurassic World a maga mértéktartó módján, de friss vért tudott vitt a szériába: a legelejét kivéve teátrális, feszültségképes, jól átgondolt túlélő játszma. Hiányosságai nagy része csupán az, amiket a '93-as referencialaptól örökölt, így nem bánom, hogy emberfronton még kiforratlan. A következő rész azonban már nem halogathatja a történet továbbépítését, következmények mentén!